2017. augusztus 1., kedd

Életszentség...

A mai nap imádsága:

URam! Nem tartjuk szentnek azt, amit Te szentségként rendeltél! Nem tiszteljük az Életet, ahogyan Téged sem... Könyörülj meg rajtunk bűnösökön, hogy Benned megtaláljuk életünk értelmét, s nyugalmát és végre azt tegyük, amire rendeltél minket! Ámen

   

"Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket."
Mt 7,6

Amikor az egyént megtartó társadalom eladdig biztosnak hitt szociális, kulturális, nemkülönben gazdasági eresztékei meglazulnak, az emberek tömegesen keresik a biztonságot... Sokan esnek csapdába, mert amit életük fedezetének hisznek, valójában csak vélt biztonságot adnak. Krízisben jó választásnak látszik a menekülés "Ki ebből a bűnös világból!" -, de a civilizációtól távol élő "robinson-kultúrának" nincs jövője, az ember ugyanis, mérhetetlen egoizmusa ellenére is, közösségi lény.

Míg egyesek vagyonkájuk gyarapítását látják létük garanciájának, mások érzelmeik intenzív megélésében (a drogok-nyújtotta "csak-most!"-ban) keresik ugyanazt. Mindig akadnak persze olyanok is, akik azt hiszik, hogy egy-egy nekik tetszően beszélő szekta-prédikátor elvezeti őket a végső igazságra, s csak úgy "mellékesen" a gonosz világ elpusztul, de ők, a kiválasztottak természetesen megmaradnak... Megnevezni őket fölösleges, mert nem köthető ez keresztény-, zsidó- vagy iszlám-hithez, örök emberi (alap)tulajdonságunk ez. Sajnos.

Mai igénket előszeretettel emlegetik azok, akik generális sikertelenségük, egészséges önbizalom-hiányuk, s a mától és jövőtől való félelmeik következtében valamilyen szektás kisközösségbe menekülnek. A világ komplexitása számukra feldolgozhatatlan kihívás, de a szektához, az átlátható, át-, s megélhető bázis-közösséghez tartozás biztonságot jelent számukra. (Azt pedig csak így zárójelben jegyezzük meg: az emberek a legbutább dolgok részeseivé is képesek válni, csak hogy ne érezzék magukat magányosnak!) De mégis, mit jelent ez a jézusi kijelentés, hogy ne adja oda a hívő ember a kutyáknak, ne vesse disznók elé azt, ami a szent?

A sok értelmezés közül az egyik, ha nem a legfontosabb: a gyöngy nem más, mint az Isten ismerete. Ez kölcsönöz minden körülmények között megmaradó méltóságot, ez újítja meg a megfáradt lelket, s ez gyógyítja be az élet küzdelmeiben szerzett sebeket. Aki ismeri Istent, az szövetségben él vele, s tudja: Istennél jobb szövetséges nincs, hiszen Ő akkor is hű marad, ha mi hűtlenekké válnánk Hozzá... Hányszor megtörténik, hogy a hívő ember perlekedik Teremtőjével - hiszen még a legjobb házasságban is olykor-olykor "megcsörren a tányér" -, de ezek közvetett jelei annak, hogy elesettségünkben is kívánjuk az Istennel való közösséget. Az ismeret - hogy ti. Isten az élet, s a halál URa - megtart minket reménységünkben: az élet egyetlen értelme a szeretet, melynek megélése és továbbadása a legnagyobb kiváltság...



Emlékezés...


A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok minden történt már velem az életben, s néha nem is tudom, hogy mi miért... Kérlek láttasd meg velem akaratodat, hogy életem belesimulhasson kezedbe, s mindazokkal, akiket mellém adtál, naponta áldást tudjak mondani gondviselő jóságodért! Ámen.

   
Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
Zsolt 77,12-13

Kikerülhetetlen, hogy életünk bizonyos szakaszai után sorsunkat alapvetően befolyásoló állomások közelében ne gondolkodjunk el - legalább egy kicsit -, mi s hogyan történt addigi életünkben. Aki keresi a bölcsességet, azaz a lélek nyugalmának e különös állapotára törekszik, az már fiatalon is megláthatja egy-egy ilyen számvetés alkalmával, hogy hol és mikor nyilvánult meg eladdigi életében az ÚRIsten megtartó kegyelme.

Emlékezni jó, de csak akkor, ha kedves az az emlék. Alapvető tulajdonságunk, hogy mindazt, ami kellemetlen, ami rossz, ami fájdalmas volt életünkben, azt jó mélyre "süllyeszti" lelkünk. Semmi nem vész el, minden "megmarad" tehát emlékezetünkben. Más szinten, másfajta valóságként, de tovább élnek bennünk a szép s gyönyörködtető pillanatok, de ugyanígy vétkeink, bűneink, mulasztásaink, s a hozzájuk tapadó minden következmény negatív élménye is. Mindösszesen ezek alkotják a múltat, aminek erejét nem becsülheti alá egyetlen halandó sem. Ezek a mélylélekben "szunnyadó-mocorgó" élmények az élet legváratlanabb helyzeteiben, az érzelmek, s körülmények ki nem számítható együttállása következtében egyszercsak olyan elemi erővel törhetnek fel, hogy néha még a legerősebbek is meg-megbillennek, sőt akár el is eshetnek egy pillanatra... Ezért érdemes megfogadni az apostoli intést: "Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!"

Emlékeink dzsungelében járva mindannyiunknak szüksége van tájékozódási pontokra, ha ezek nincsenek, akkor bizony eltévedhetünk! Igen sokan ezeket a "magaslatokat", azaz az Isten munkájának egyértelmű jeleit kikerülik, fölöslegesnek tartják. Az igazság azonban az, hogy a lélek világában nagyon hamar keveredhet a múlt a jelennel, s irreális jövőképet ébreszthet. Klasszikus esetek azok, amikor veszteségünk fájdalmát nem oldjuk fel az Istenben (a Végső Irracionalitásban), s nem engedjük el azokat, hogy szép lassan hulló falevél gyanánt aláereszkedjenek lelkünk legmélyére. Aki ezt a hitbéli tudást ismeri, az így gyakorolja az elengedés istenes művészetét. Aki így él, az jól tudja, az Isten Végtelen Örök Szeretet, s Ő minden fájdalmat gyógyít, s minden hiányt pótolt, s majdan teljességre viszi azt, ami itt a földi létben kínzó hiányként sarcolja meg naponként erőtartalékainkat.

Isten a szeretet maga, Őt nem köti a téridős létezés minden nyűge... Isten Úgy látta jónak az idők kezdete óta, hogy a lét egy másik dimenziójában - a hívő ember ezt Isten országának nevezi - az Ő Örök Harmóniájába illeszti majd életünk minden disszonáns, fájdalmas akkordját, hogy a minket terhelő bánat végre feloldódjék az kiegyenlítődés gyógyító örömében. Amíg azonban eddig eljutunk "oda", szükségünk van "itt" a megerősítésekre. Ezért elmélkedünk és emlékezünk vissza oly gyakran Isten tetteire, hogy felfedezzük a kegyelmi pontokat - a saját életünkben is.




Imádkozó lelkületért.




A mai nap imádsága:
Uram! Hallgass meg! Ámen.

     

Jézus Krisztus mondja: "Azok a beszédek, amelyeket én mondtamn nektek: lélek és élet ". Jn 6,63

Jakab apostol levele telve van praktikus tanácsokkal, buzdításokkal. Luther Márton is szalmalevélnek titulálja. (Megég ugyan, de azért megmarad benne az evangélium). Egy bizonyos, igen hasznos olvasgatni. Mai, hétkezdő elmélkedésünk alapja is egy ilyen "bölcselet", szólás, megállapítás: Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Egyik legnagyobb gondja sok keresztény embernek, hogy Isten nem hallgatja meg ima-kérésüket... Ad, de nem azt, s nem úgy, s nem akkor, amikor "kellene"... éppen elég ok a morgolódásra. Az "igaz ember buzgó könyörgése" kifejezés mást is fed. Ki az igaz? Akit Isten megigazított. Aki tudja, hogy Istent érteni csak tükör által homályosan lehet, s (már) elfogadta bűnei bocsánatát... A bűnbocsánat elfogadása központi kérdése emberlétünknek, mert nincs igaz ember egy sem. Senki sincs aki büszkén, emelt fővel járhatna e földi világban, hiszen az Istentől elválasztó bűn nemcsak a rossz megcselekvése, hanem a jónak elmulasztása is. Aki buzgón könyörög, az erős ember: mert megvallja URát. Sidrák, Misák és Abednégó a tüzes kemence előtt így vallanak: "Isten megment minket! De ha nem is tenné és meg kell halnunk, mi akkor sem tagadjuk meg Őt!" Micsoda erő, hit, lelki tartás! Aki Istenben így bízik, bizonyára nem az Isten-adta életvédő törvények kijátszásán töri a fejét, hanem örömmel igyekszik azt betartani. (Példa: Aki nem tartja be a közlekedési rendszabályokat, az az embertársunk még "alacsonyabb" tudati szinten él, nem tudja, hogy a KRESZ embertársait, szeretteit, szüleit, gyermekeit, őt is védi...)

Isten meghallgatja az imádságokat, s időnként teljesíti úgy, ahogyan azt mi kérjük... Ilyenkor azt hisszük: jó az Isten, s nagyon szeret. Isten mindig jó, s mindig szeret. Ahogyan életünk egyre inkább koncentrálni kezd az elmúlásra, s a nem látható dolgok valósága egyre inkább életünk részévél válik, rájövünk: Isten azért Isten, mert úgy ad, hogy elvesz. Másképpen: a rosszból is jót hoz elő. Másképpen: azért nem ad meg valamit, mert jobbat, hasznosabbat akar adni helyette. Mindannyian telhetetlenek vagyunk, mert nem azt nézzük, amit megkaptunk, hanem azon ábrándozunk: ami még nem a mienk... Aki Isten elé "térdel" imádságos gondolataival, esendősége ellenére is erős, mert naponta átélheti, hogy az ő életújító ereje Isten, s gyöngeségének jóságos oltalmazója.





Irigység...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy őszintén tudjak örülni mások örömének, s munkáld bennem, hogy apróságokban is felfedezhessem gondviselő jóságod nagyságát! Ámen

    

Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! ...Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.
Jak 3,13 és 16

Kétféle irigység létezik: az egyik típus elősegítheti az irigy ember teljesítményének fokozását, ez esetben konstruktív irigységről beszélünk. Az irigység másik válfaja azonban az irigyelt teljesítményét csökkenteni, ilyenkor destruktív irigységről van szó.

Akár bevalljuk, akár nem, bizony néha befészkeli magát az irigység a lelkünkbe. Szeretnénk örülni a másik örömének, csak hát nem megy. Igyekszünk "jópofát vágni" hozzá, de belül mardos valami nagyon rossz érzés. Van, aki tudatában van mindennek, s csöndesen elhordozza magában és van olyan is, aki simán megtalálja az okokat, miért is kell utálni a másikat a sikeréért. Akinek sikeres a házassága, az biztos egy álnok nő, aki mesterien tudja, hogyan hálózza be a pasikat. Akinek sok pénze van, az pedig biztosan tisztességtelen. Pedig ezek az előítéletek legtöbbször messze állnak a valóságtól.

De, miért is irigykedünk? Az egyszerű magyarázat szerint azért, mert magunk is nagyon vágyunk arra a valamire, ami a másiknak megvan, mi viszont eddig kudarcot vallottunk annak elérésében. Ám ez önmagában még kevés a keserűséghez. Azok az emberek, akik gyakran irigykednek, jellemzően magukon kívül álló tényezőket okolnak a saját sikereikért vagy sikertelenségükért. Ha egyszer nem rajtunk múlik, mi lesz velünk, akkor nem is kell tenni semmit érte, nem igaz? Így célszerű a valamilyen szempontból sikeres emberekről is azt gondolni, hogy csak „szerencsések”, vagy a családjuk miatt gazdagok, esetleg a genetikai adottságaik miatt tudnak jó férjet találni maguknak.

Ennél kicsit árnyaltabb az, ami sokunkra jellemző: nem akarunk mi rosszat gondolni senkiről, mégis kellemetlen érzéseket kell legyűrnünk magunkban, amikor azt halljuk, látjuk, nekik mennyire "bejött valami", ami nekünk nem. Az ember valójában saját kudarcaival szembesül ilyenkor, amikkel természetesen nem könnyű szembe nézni. Pedig az egész egy megtévesztő mechanizmus: egy adott információt felnagyítunk, eltorzítunk ahhoz képest, amit az valójában jelent, és ezzel próbálunk meg küzdeni. Az érdekes az egészben az, hogy többnyire fogalmunk sincs, milyen az irigyelt illetőnek az élete valójában. Lehet, hogy rengeteg pénze van, de vajon várja-e otthon valaki? Lehet, hogy elképesztő sikereket ért el a karrierjében, de vajon milyen a családi élete? Sajnos hajlamosak vagyunk a saját életünket, saját magunkat kisebbnek és kevesebbnek látni csak azért, mert mást jobbnak, szebbnek, sikeresebbnek gondolunk. Ha igazán tudnánk, milyen annak az embernek az élete, milyen félelmek gyötrik, milyen gondokkal küzd, lehet, hogy sosem akarnánk cserélni vele. Sokszor azt hisszük, mindenkinek olyan jó, csak mi küzdünk itt az elemekkel.

Mire vágysz valójában? Amikor azon kapod magad, hogy irigykedsz valakire, érdemes megnézni, mi is az, amit valójában irigyelsz tőle. A gazdagoktól legtöbbször nem a pénzt irigyeljük, hanem a szabadságot, hogy azt tehetnek, amit szeretnének. A rengeteg barátot, vagy a szép környezetüket, esetleg a népszerűségüket vagy a magabiztosságukat. Tudtad, hogy ezek egyike sem pénzfüggő?...




Közösség, amiben élünk...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Uram a közösséget, amiben élhetek, köszönöm Uram a családomat, ahol elrejtettségben és szeretetben élhetek, s köszönöm Uram, hogy nap mint nap tanácsolsz és nem hagysz magamra, s áldott legyen Neved közöttünk, mert mindannyiunknak gondját viseled! Ámen

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.
1Jn 3,18

Sokszor elhangzik ajkunkról a szó: "Szeretlek!"...Érdekes módon, nem unjuk meg hallani, s naponta kedvet érzünk rá, hogy mondjuk. Persze különböző helyzetekben másképpen érezzük az erejét - de ettől szép és izgalmas minden egyes új napunk. A legkisebb közösségben (két ember kapcsolatában) a legnagyobb összetartó erő a szeretet, s ha ez nincs, akkor nincs családi élet se. A családban jól ismernek minket - nem bújhatunk el önmagunk élete elől -, a családban kimondott szavainkról, s azokat hitelesítő tetteinkről mindenki "naprakészen" tud.

A társadalom is - jobb esetben -, egy nagy család. Jó Luther Mártonunk a fejedelmeket is arra "biztatta", hogy jó családfőként viseljenek gondot övéikért, a rájuk bízott alattvalókért. Milyen tiszta, egyszerű, s nemes gondolat! - ma sokan mégis azt mondanák rá: naív elképzelés... Manapság más szelek fújnak a magas politikában - az egyén érdeke megelőzi a közösség érdekeit! Kormányok asszisztálnak a modern gyarmatosításhoz, a világ "újrafelosztásához" - amit nem háborúnak hívnak, hanem gazdasági versenynek, de ez is irgalmatlan harc, melynek ugyanúgy vannak véráldozatai, s amelyben mindig a védtelen fizeti meg az árat. S ha már nincs kifosztható ember, tönkrethető közösség, akkor legvégül fizet a természet...

Szóval szeretni azt jelenti: ígérünk. S addig nincs is semmi gond ezzel, amíg nem érkezik el az ígéret "beváltásának" az ideje. De az szükségszerűen, valamikor eljön... A szeretet lényege, hogy terhet hordozok a másikért, hogy megajándékozom a másikat - nem a máséból! -, a sajátomból... A saját időmet, energiámat "áldozom oda", s szolgálok, elsősorban azoknak, akik velem együtt élnek. "Tegyetek jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azoknak, akik testvéreitek a hitben!" - mondja Pál apostol is... Megélni a szeretetet tehát ott kell, ahová rendeltettünk.

A szavak szépek és fontosak, de tartalommal csak a cselekedetek által töltődnek fel. A szavak ugyan képesek lelkünkről egyfajta benyomást adni embertársunknak, de igazából a másik ember soha nem érezheti azt, amit mi érzünk. Amit viszont vele cselekszünk - szavainkkal összhangban - azt viszont teljességgel megérzi/megéli. Ezért elválaszthatatlan a szótól a cselekedet. A ma embere szeret sokat beszélni, s mégis olyan keveset mond - vagy csak úgy tűnik? -, mert szavait nem hajlandó cselekedeteivel hitelesíteni.

A keresztény ember tudja, hogy egyedül képtelen a Nagy Harmónia részévé válni, szüksége van segítségre. Ezért fordul Urához nap mint nap, hogy segítséget kérjen Tőle, s hálát is adjon a megkapott mennyei támogatásért, ami által épül a közösség...
Kockáztass, és szerezz meg többet, mint amiről álmodhatnál

"Akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van" Lukács 19:26
("Tedd kockára az életed és így többet kapsz a végén, mint amiről valaha is álmodtál. Élj biztonságosan, és a kevés kincsed szorongatva fogod végezni" - MSG Bible - fordítás)

Jézus elmond egy történetet egy gazdáról, aki megbízta három szolgáját, hogy kezeljék a pénzét, míg ő távol van. Mindegyiknek adott egy-egy meghatározott összeget. Mire visszatért az első szolga megduplázta a rábízott pénzt, a második 50 % hasznot szerzett.

A harmadik viszont lényegében azt mondta, hogy félt, hogy megbünteti a gazda, ha hibát követ el, így elásta a pénzt, míg gazdája visszatért. A gazda megjutalmazta az első két szolgát, mondván, hogy aki jól bánik a kevéssel, arra nagyobb felelősséget bíznak. A harmadik szolgát azonban megszidta: "akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van" (Lk. 19:26)

Hitben járunk, amikor kockázatokat vállalunk, de nem akármiféle kockázatokat, hanem olyanokat, amik kifejezetten Isten irányítása alatt állnak. Ezek a biztatások, finom noszogtatások, amiket Isten ad, arra késztetnek, hogy hitben járjunk, ne látásban.

Mikor nem hit által élünk, akkor hitetlenek vagyunk. Minden Istentől független döntés hitetlen döntés. Jézus kifejezte a hitét, mikor azt mondta: "Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." (János 5:19)


Ragaszkodj a krisztusi személyazonosságodhoz!

„Ő az övéiként azonosított minket azáltal, hogy Szent Lelkét a szívünkbe helyezte.” (2 Korinthus 1:22 – NLT fordítás)

A hited megerősödik, ha a krisztusi személyazonosságodra összpontosítsz. (Galata 2)

Ez azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagysz minden más képet magadról, ami nem Istentől jön. Nem fogadod el, amit mások mondanak rólad, ahogyan megbélyegeznek vagy meghatároznak téged.

Elkezdesz hinni abban, amit Isten mond rólad, hogy Ő örül neked, hogy elégedett azzal amilyennek teremtett, és abban, hogy Ő határoz meg téged.

Nem az érzéseid határoznak meg. Nem mások véleménye, és nem a körülményeid. Nem is a sikereid vagy a bukásaid. Nem az autó, amit vezetsz, nem a pénz, amit megkeresel, vagy a ház, amit a magadénak mondasz, pedig valójában a banké.

Téged Isten határoz meg, egyedül Isten. Ő pedig úgy határoz meg, úgy azonosít téged, mint a saját tulajdonát. (2 Korinthus 1:22)

Ha nem tudod, ki vagy, akkor sebezhetővé válsz, és ki leszel téve annak, hogy mások mondják meg, ki vagy. Azonban a kőkemény, szilárd, evangéliumi igazság az, hogy az vagy, akinek Isten mond téged, és ebbe nincs senki másnak beleszólása.

Az önazonosság-tudat nagyon fontos része a bővölködő életnek. Jézus azért volt képes szembenézni küldetésének hihetetlen kihívásaival, mert pontosan tudta, hogy ki Ő. Tudta, hogy Isten számára fontos, és ez adott neki magabiztosságot, hogy céltudatosan járjon hitben.

A te személyazonosságod Krisztusban van meghatározva, és a Szent Lélek ereje benned van. Isten drága, értékes gyermeke vagy, és Ő örömét leli abban, amilyennek teremtett téged.

Beszéljünk róla

* Mit jelent az, hogy „céltudatosan, hitben” menni előre?
* Milyen bizonyítéka van annak, hogy a Szent Lélek munkálkodik az életedben?


Szeress másokat azáltal, hogy megőrzöd testi egészségedet

"[a szeretet] Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." (1Kor.13:7)

A szeretet fárasztó. Igazán szeretni, munka. Érezted már úgy, hogy "már nem tudok több szeretetet adni"? A legtöbb ember nem érti, hogy a fizikai állapotuk nagy hatással van a kapcsolataikra és a képességükre, hogy szeressenek.

Fizikai energiába kerül, hogy meghallgassunk másokat, hogy az ő szükségletüket helyezzük előtérbe. Próbáltad már valaha, hogy érdeklődőnek tűnj, miközben hullafáradt voltál? Azért nem tudsz figyelni, mert ez energiába kerül.

Mi történik a kapcsoltaiddal, amikor kimerült vagy? A kis apró gondok nagy problémává válnak, amikor fáradt vagy. Nyűgösebb, védekezőbb és kritikusabb vagy, ha testileg ki vagy merülve.

Melyek azok a Bibliában szereplő szokások, amelyek testileg felfrissítenek?

Pihenés- "Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget." (Zsolt 127:2)

Néhányótoknak ezt rá kell írniuk az aktatáskájukra. A pihenés olyan fontos, hogy Isten a Tízparancsolatba is bevette. A hetedik napon pihensz. Ha nem veszel ki minden héten egy szabadnapot, akkor megsérted Isten egyik parancsolatát.

Néha a legszellemibb dolog, amit tehetsz, az, hogy pihensz. Elképesztő, mennyivel jobbnak látszanak a dolgok egy kiadós alvás után. Sokan közületek túl fáradtak, hogy szeressék gyermekeiket; túl fáradtak, hogy szeressék férjüket; túl fáradtak, hogy szeressék feleségüket.

Kiegyensúlyozott étrend- "Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat!" (Zsolt.119:73)

Nem igényel nagy fejtörést: Chips és sütemények helyett gyümölcsök és zöldségek fogyasztása nagyobb mértékben biztosítja számunkra a tartós energiát. Tudjuk mit kell tennünk, már csak meg kell tennünk.

Rendszeres testmozgás- "dicsőítsétek tehát Istent testetekben." (1Kor.6:20b) A testünk mozgásra lett teremtve. A bibliai időkben nem volt szükség edzésre, hiszen az emberek mindenhova gyalog közlekedtek és fizikai munkát végeztek. De legtöbben közülünk ülő életmódot folytatnak és mindenhova autóval mennek.

Mégis igazából két lehetőség közül választhatsz az életben: fáradtság vagy állóképesség. Az állóképesség magába foglalja a rendszeres testmozgást.
A Biblia közepe

„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” (Zsoltárok 118:8 Károli)

A 117. zsoltár a Biblia legrövidebb fejezete. A 119. a leghosszabb. A 118. zsoltár pedig éppen a Biblia közepén van. Előtte 594 fejezet van, és utána is 594 fejezetet találhatunk, ez összesen 1188 fejezet. Ezt a számot felbonthatjuk így is: 118-8, vagy Zsoltárok 118:8. Nos, bár tudjuk, hogy a fejezetek felosztása eredetileg nem volt benne a Szentírásban, mégis, nem érdekes, hogy jött ki ez a kis igei számtanfeladat? Vagy már eleve Isten volt a háttérben? És ha így van, akkor nem kellene a Biblia középső versének a Biblia központi mondanivalóját tartalmaznia? Hiszen éppen ezt teszi: „Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni”. A 118. zsoltárban a szerző hét indokot sorol fel, hogy miért méltó Isten a bizalmunkra: a) „Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.” (5. vers); b) „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” (6. vers); c) „Velem van az Úr, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre.” (7. vers); d) „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” (17. vers); e) „Keményen megfeddett engem az Úr, de nem adott át a halálnak.” (18. vers); f) „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (24. vers); g) „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (29. vers).



A LEGJOBBAT KIHOZNI MÁSOKBÓL


„Legyetek erősek és bátrak..." (^Mózes 31:6)

A Szentírásban Isten újra meg újra így szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Ur, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled" (5Mózes 31:6). Miért? Hogy a legjobbat hozza ki belőlünk! A történelemkönyvek tele vannak olyan tehetséges emberek történeteivel, akikben sokáig senki nem látta mega rátermettséget, amíg valaki el nem kezdett hinni bennük. Einstein négyéves koráig nem tudott beszélni. Isaac Newton nagyon gyengén teljesített kisiskolás korában. Egy újság szerkesztője kirúgta Walt Disney-t, mert szerinte nem voltak jó ötletei. Tolsztoj abbahagyta az egyetemet. íme, a tanulság: az emberek nem egyforma ütemben fejlődnek. Ahhoz, hogy ösztönözni tudd őket, mindig a rejtett lehetőségeket kell keresned bennük. Szavaid olyan légkört teremtenek, amelyben az emberek nem csupán felismerik talentumaikat, de fejlesztik is őket, sőt jeleskednek bennük. John Erskine, a Columbia Egyetem angol nyelv és irodalom professzora tanár volt, zongoraművész, 60 könyv szerzője, a Juilliard School of Music igazgatója, népszerű és szellemes előadó. Rendkívüli pályáját felesége, Helen így jellemezte: „makacs op­timizmus". „Jó tanár volt - mondja róla a feleség - mert ő maga is izgalmas dolognak tartotta a tanulást, és bízott a jövőben." Többször is mondta feleségének: „Azt kell mondanunk a fiataloknak, hogy a legjobb könyvek még megírásra várnak; a legszebb festményeket ezután fogják megfesteni; a legjobb kormányok még ez után fognak meg­alakulni; a legjobb dolgokat majd ők fogják véghezvinni." Minden emberben ott van egy Istentől kapott hajtóerő arra, hogy elérjenek valamit. Ha meríteni tudsz ebből az erőből, és meg tudod nekik mutatni, hogy hiszel a jövőjükben, akkor szinte bármit képesek lesznek megtenni azért, hogy megfeleljenek ennek az elvárásnak.


A My Fair Lady című musicalben Eliza Doolittle, egy közönséges virágáruslány, elegáns úri hölggyé válik, aki Anglia legjobb köreiben forog. Hogyan történhetett ez meg? Mert Henry Higgins, a jeles nyelvészprofesszor úgy bánt vele, ahogy egy hölggyel illik - a lány pedig felnőtt az elvárásokhoz. Alán Loy McGinnis írja: „Egyszer egy értékesítési konfe­rencián kellett előadnom, ahol az éves jutalmakat osztották ki. Egy nő, aki hihetetlen teljesítményt nyújtott, és rendkívüli összeget keresett az eladásokból, minden érdemet az értékesítési igazgatójának tulajdonított. Ott állt a 3000 fős tömeg előtt, kezében szo­rongatva az év legjobb értékesítőjének járó díjat, és közben visszaemlékezett arra, mi­lyen nehéz időszakot élt át két évvel azelőtt. A jövője annyira sötétnek tűnt, hogy már ki akart lépni, többször is felhívta közvetlen főnökét azzal, hogy felmondjon. Az értékesíté­si igazgató azonban egyre győzködte őt, hogy még nem próbálkozott elég ideig, és hogy nem vették volna fel, ha nem látnának benne szokatlanul nagy lehetőségeket. A hangja elcsuklott, ahogy a történetet mesélte. Aztán ezt a bölcs megjegyzést tette: »Azokban a hónapokban, amikor ki akartam lépni, és nem gondoltam, hogy itt bármilyen jövőm is lenne, Joan sokkal inkább hitt bennem, mint én magamban. Ó sokkal inkább akarta a sikeremet, mint én magam«." Az igazi keresztyén jellem egyik sajátossága, hogy kész mások bátorítására és felemelésére: „...én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb keze­det, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!" (Ézsaiás 41:13). Amikor más em­berekkel van dolgod, a problémákra vagy a lehetőségekre összpontosítasz?


Anne Suliivan, Helen Keller* tanára, újra meg újra megpróbálta megértetni tanítványával a sza­vak fogalmát. A tehetséges oktató fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy előhozza azt a kincset, amely mélyen eltemetve ott volt Helenben. Szó szerint rávette Helent, hogy „akarjon akarni". A The Miracle Worker [A csodatévő] című darabban láthatjuk, hogyan virágzik ki Helen, hogyan fejleszti tehetségét, amely inspirálóan hat az egész világra generációkon át. Értsd meg ezt: Isten a bátorító szavakat, tetteket és viselkedésmódot használja arra, hogy erősítse bennünk az elszántságot a si­kerre. Ahhoz, hogy mindez valóban eredményes legyen, a dicséretnek azonnalinak, konkrétnak és őszintének kell lennie. Dr. William Mayo, a híres Mayo Klinika társalapítója, gyakran dicsérte fiatal orvosait, hogy ezzel bátorítsa őket. Egyikük ezt mondta: „Mondjuk felolvastad valami kis írásodat egy munkaértekezleten, aztán később találkoztál vele a liftben vagy a hallban, ő kezet nyújtott, a válladra tette a kezét, és csendesen ezt mondta: »Szép munka«, majd egyenesen és melegen a szemedbe nézett, és ebből tudtad, hogy tényleg így gondolja. Vagy lehet, hogy néhány nap múlva egy kis üzenetet kaptál tőle, és a cetlin ilyesmi állt: »Kedves... Tegnap este újra elolvastam a tanul­mányát, és sokkal többet tanultam belőle a ...-ról, mint amit eddig tudtam. Jó munka.« Higgye el, nagyra becsültük az ilyen kis üzeneteket." Dicséret, gyakorlati segítség, bátorítás - mindezek ter­mészetesen fognak áradni belőlünk, ha felismerjük, amit Anne Suliivan meglátott: a lehetőséget, ami minden emberben ott rejlik, csak még senki nem „nyitotta meg a csapot". Ezért mondja a Biblia: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják" (Efezus 4:29).


Szavaidnak és viselkedésednek nagy hatása van más emberekre. A házasságtörésen rajtakapott asszony jó példa erre. Figyeld meg, hogyan kezelik őt a farizeusok: „Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket" (János 8:5). Milyen más volt Jézus hozzáállása! Irgalommal nézett rá, és ezt mondta: „En sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János 8:11). Felemelte őt, megváltotta és megerősítette - az ember nem tud másra gondolni, mint hogy ez a nő megpróbálta életének hátralévő részét úgy élni, hogy felnőjön ahhoz, amilyennek Krisztus látta őt. A „bátorítsátok egymást" és „építsétek egymást" parancsa végigvonul az egész Újszövetségen. Mindannyiunknak megerősítésre és elismerésre van szükségünk. Akkor miért tesszük zsebre a dicséreteket, amiket továbbadhatnánk másoknak, vagy miért térünk ki, amikor gyakorlati segítséget nyújthatnánk valakinek, és megnyithatnánk az utat sikeréhez? Néha egyszerűen azért, mert lusták vagyunk, önzők, vagy szokásunkká vált, hogy magától értetődőnek és természetesnek veszünk bizonyos embereket. Néha egyszerűen csak könnyebb hibát keresni. Alábecsüljük szavaink és viselkedésünk másokra gyakorolt hatását, vagy feltételezzük, hogy tet­szésünk, helyeslésünk nyilvánvaló. Attól tartunk talán, hogy dicséretünk buktató lesz számukra, és csak büszkeséget idéz elő bennük? Jézus nem félt ettől, amikor Nátánaelről ezt mondta: „íme, egy igazi izraelita, akiben nincsen álnokság" (János 1:47) Micsoda dicséret! Az igazság az, hogy több ember hal bele összetört szívbe, mint pöffeszkedő énbe. Ezért kérj ma lehetőséget Istentől arra, hogy őszinte dicséretet mondhass valakinek! Kérd Istent, hogy használjon téged arra, hogy mel­léjük állj, és bátorítsd őket céljuk elérésére!





Maradj alakzatban!

„Ne mondjunk le az összejövetelekről!” (Zsidókhoz írt levél 10:25 NIV)

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy ősszel a vadludak miért V alakban repülnek, és nem csak találomra össze-vissza? A United Airlines-nak [Egyesült Légitársaság] egy régi reklámszlogenje így szólt: „Repülj az Egyesült barátságos egein!” A vadludak tudják, hogy ahhoz, hogy megtehessék hosszú útjukat délre, egyesülve kell repülniük. A tudósok kiszámították, hogy V alakban szállva a csapat 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének. Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, az így kialakuló léghullámok felhajtóerőt biztosítanak az alakzatban őt követő madár számára, ezzel segítve őt, csökkentve a terhelését és kímélve az energiafelhasználását. Egyedül sohasem lennének képesek megtenni az utat, de alakzatban repülve a legfiatalabb, a legidősebb, és még a leggyengébb is képes eljutni a célba. Más szavakkal: együttes erővel elérhetik, amire egyedül sohasem lennének képesek.

Amikor Isten azt mondta: „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást!” ezzel azt mondta: „Maradjatok alakzatban, gyermekeim! Élvezzétek a felhajtóerőt!” Nem számít, hogy mi a rangod, az elhívásod, az ajándékod vagy milyen érettségi szinten vagy – nem arra lettél tervezve, hogy egyedül repülj! Te Krisztus testének tagja vagy, arra teremtve, hogy feladatodat az összes többi taggal való kölcsönös együttműködés harmóniájában végezd. „Nem mondhatja a szem a kéznek: ’Nincs rád szükségem’, vagy a fej a lábaknak: ’Nincs rátok szükségem’!” (1Korinthus 12:21). Előfordulhat, hogy egy megzavarodott vagy túl magabiztos vadlúd robotpilótára kapcsol, és elsodródik. Csakhogy hamar elnehezülnek a szárnyai a kimerültségtől, és veszít a magasságából. Érezni kezdi a növekvő légellenállás erejét, és visszahúzza legyengült testét az alakzatba, tollas zarándoktársai közé. Jézus azt mondta: „Nézzétek meg az égi madarakat!” (Máté 6:26). Térj hát vissza az alakzatba (és a közösségbe), és maradj is ott!


Olvasd a Bibliád!

„De az Úr beszéde megmarad örökké…” (1Péter 1:25)

Jana Jones mondja: „Napközben szakítani szoktam néhány percet arra, hogy egy kicsit lazítsak, ilyenkor olvasok a Bibliából. Miután több hónapon át megfigyelt a négyéves lányom bibliaolvasás közben, érdeklődni kezdett: »Sosem fogod kiolvasni azt a könyvet?«” Egész életeden át olvashatod a Bibliát, és mégis épp csak a felszínt érintetted. Nincs más ehhez fogható könyv. Például: 1) Egyetlen ember sem írt volna ilyen magas színvonalú művet. Gondolj csak a legjobb emberre, akit csak ismersz! El kell ismerned, hogy még ő is kihagyott volna egy-két dolgot, nem igaz? 2) A Biblia olyan légkört teremt, amilyet semmilyen más könyv nem tud. Luther Márton mondta: „A Biblia él, beszél hozzám; lába van, és utánam fut; karja van, és megragad”. Próbáld csak ki, hogy egy újságot kezdesz el olvasni egy étteremben, senki sem fog második pillantást vetni rád. De nyisd csak ki a Bibliád, és mindenki téged fog bámulni, nézik, ahogy eszel, és az is lehet, hogy még a rendszámodat is feljegyzik, amikor beszállsz az autódba. Mindezt azért, mert a Biblia közelében az emberek Isten jelenlétét érzik, és ez az emberek szívét válaszra készteti. 3) A Biblia olvasása megváltoztat minket. Legbensőbb értékeink átformálódnak, békesség tölti el a lelkünket, öröm fakad fel a szívünkből. „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsidók 4:12). A Bibliádban találod a válaszokat, melyekre szükséged van, legyen hát a bibliaolvasás mindennapi életed része!

UGORJ!

„…az okos vigyáz a lépésre.” (Példabeszédek 14:15)

Miután imádkoztál, elterveztél mindent, és gondosan felkészültél, elérkezel ahhoz a ponthoz, ahol vállalnod kell, hogy fejest ugrasz a dologba. Félelmetes? Igen, az. Kétfajta ember van: azok, akik ugranak, mielőtt körülnéznének, ők ösztönösen, ötletszerűen cselekszenek. Aztán vannak azok, akik néznek, nézelődnek, és nézelődnek, de sosem ugranak, őket a félelem irányítja. Te melyik vagy?

Ahhoz, hogy eljussanak az Ígéret földjére, Izráel népének át kellett kelnie a Jordán folyón, méghozzá áradás idején. Ettől még a legbátrabb szív dobogása is kihagy egy pillanatra. Isten megígérte, hogy amikor a frigyládát vivő papok lába a vízbe ér, a folyó vissza fog fordulni. El tudod képzelni, mi járhatott a fejükben? „Nem várhatnánk, míg levonul az ár? Miért épp nekem kell lennem az elsőnek? Mi van, ha a víz nem fordul vissza, és én megfulladok?” Az óvatosság és a paranoia között csak egy lépésnyi különbség van. Az óvatosság becsatolja a biztonsági övet, a paranoia nem is ül soha autóba. Az óvatosság kezet mos szappannal, a paranoia minden emberi érintkezést kerül. Az óvatosság félretesz idősebb korára, a paranoia minden fillért a fogához ver. Az óvatosság felkészül és tervez, a paranoia pánikba esik. Az óvatosság mérlegeli a kockázatot, és vállalja az ugrást, a paranoia a kisujját se teszi a vízbe. Ahhoz, hogy elérhesd Istentől rendelt célodat, nem szabad meghátrálnod, engedelmeskedj Istennek, és lépj bele a vízbe! Abban a pillanatban, hogy ezt megteszed, ajtók fognak nyílni, és források válnak hozzáférhetővé, ott, ahol eddig úgy tűnt, csak hiány van. Isten meg fogja adni az eszközöket, a módszert, és a munkaerőt. Állj hát rá ígéretére: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg… Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyette, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézsaiás 43: 2,4-5)
„örökkévaló karjai tartanak.” (5Mózes 33:27)

Képzeld magad elé a következő jelenetet: egy apa és két kisgyermeke játszanak. Az apa a medencében van, és hívja a gyerekeket, hogy ugorjanak be, majd ő elkapja őket. Az egyik gyerek beugrik, a másik nem. Amelyik nem ugrott, ujjongva nézi a másikat, meg is tapsolja, sőt, fel-le ugrál örömében. Ám amikor az apukája szólítja, hogy ugorjon ő is, akkor a kislány megrázza a fejét, és meghátrál. Te is a második gyerek vagy? Ott élsz a medence szélén, de soha nem vállalva az ugrást, megelégszel azzal, hogy mások életének külső szemlélője légy? Jobban szereted, ha semmilyen kockázatot nem kell vállalnod? Folyton a legrosszabbtól tartasz, ezért sosem élvezed a legjobbat. „De nem vagyok biztos benne, hogy mibe ugrom!” – mondod. Olvasd el ezt: „alant vannak örökkévaló karjai” (5Mózes 33:27 Károli). Az ostobaság becsukja szemét, és ugrik, mielőtt meggyőződött volna arról, hogy van-e egyáltalán víz a medencében, vagy arról, hogy apja valóban mondta-e: „Gyere, elkaplak!” A hit tudja, hogy a víztől való félelmet egyetlen módon lehet legyőzni, ha vállaljuk az ugrást, mert Isten, aki hív, már ott van attól a perctől kezdve, hogy gyermekévé lettél. Semmi sem fontosabb számára, mint biztonságod, hitbeli fejlődésed és sikered az életben. Isten azt mondta Józsuénak: „…indulj, kelj át itt a Jordánon… arra a földre, amelyet én adok Izráel fiainak… Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:2,7). Figyeld meg ezeket a szavakat: „indulj, kelj át, légy erős”; másként fogalmazva: vállald az ugrást!