2017. november 5., vasárnap

Kegyelem...

A mai nap imádsága:
Uram! Kegyelmed éltet naponta... áraszd hát rám, s szeretteimre bőséggel! Ámen.


Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket!
Zsolt 67,2

Az élet úgy hozta, hogy ezt a ma reggeli áhítatot este írom... Ezért nem lesz olyan "friss", mint amikor reggel írom meg, és honlapunkra teszem, de talán cserébe/kárpótlásul, személyes "élményekkel" telibb. A Komárom-Szőny-i Kórház előcsarnokában ülök - feleségemet kísértem el, hogy meglátogassa egyik igen kedves, súlyos betegét... Őhozzá jöttünk most, ehhez a harminckilóra fogyott "kislány-hoz" - hiszen nálam jóval fiatalabb -, aki miközben hősiesen küzd a gyógyíthatatlan kórral, éppen gyakorló anyuka is... Ha az orvos évek óta kezeli-segíti, lelkileg támogatja betegét... akkor az ilyen találkozások különös dimenziókat súrolnak-nyitogatnak...

Én pedig itt vagyok az "emlékeimmel" - az előcsarnok szocreál neoncsöves világítótesteinek félhomályában... A transzformátorok ugyanolyan "idiótán" változóan búgnak-zizegnek, mint pontosan egy hét híján három évvel ezelőtt, amikor itt ültem, s vártam... Mire is? Még nem tudtam mire, hiszen soha nem voltam kórházban... Jó háromhetes intenzív-osztályos lelki utazásom kezdődött itt - hasnyálmirigy-gyulladásom okán. Akkor teljesen nyugodt voltam, mert nem tudtam mi előtt állok, most nagyobb bennem a "respekt" Élet és Halál felé, s mindenek előtt az Istennel kapcsolatban. Talán emlékezik a testem is, a mintegy másfélszáz liter infúzióra... Kegyelmes volt hozzám Isten, hogy műtét nélkül meggyógyulhattam. Áldás... Igen, az egészség az! Milyen kár, hogy addig nem értékeli az ember, amíg megvan, s csak akkor igyekszik tenni érte valamit, ha már fogyatkozik...

"Legyen kegyelmes hozzánk az Isten!" - nem egyszerűen csak fohászt jelent, sokkal inkább tapasztalat-érlelte hitvallást: Isten jósága, kegyelme nélkül hamar elbuknánk. Nyilvánvaló, hogy ezt a zsoltárt nem fiatal ember írta, s talán nem is fiataloknak, hiszen zsenge ifjúkorunk erőtől duzzadó tenni-, s mindent kipróbálni-akarásában még nem érthetjük ezeket a szavakat. Jelentéstartalmuk először akkor nyílik meg számunkra, ha megérintett már minket az elmúlás, a veszteség komor-hideg szele, ha egyszer-kétszer megszorongotta már torkunkat és gyomrunkat a körülményekből fakadó tehetetlenség keserű érzése...

A kegyelem olyan ajándék, amit ha megtapasztal az ember, másképpen kezdi látni a világot. Ilyenkor felértékelődnek emberi kapcsolataink, s erejét veszíti az anyagvilág vonzása is. Olyan állapot ez, amiben békessége van a léleknek, mert tudja, hogy Isten az szeretet. S, ha az ember "szeretve van", akkor csuda nagy dolgokra képes...


Kezeink alkotása...

A mai nap imádsága:
URam! Áldásodat ne vond meg tőlünk és add, hogy munkánknak mindig legyen eredménye! Segíts nekünk, hogy ma is megtaláljunk Téged, amikor az élet minden területén hivogatsz minket, s számtalan jelét adod szeretetednek. Add, hogy ne bálványozzuk a múlandót, hanem dicsérjünk Téged, az Örökkévalót! Ámen


...imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.
Jel 9,20b-21

Különös világ ez a mostani... Nemcsak azért, mert várakozással teli - mindig is az volt -, hanem a hétköznapok valósága miatt. Amíg jó hatvan évvel ezelőtt a világ nagyobbik részén mécsessel, jobb esetekben petróleumlámpával világítottak, Amerikában titkos katonai bázisokon atombombákat szereltek össze... Ma is sok helyütt még petróleumlámpával világítanak, de korunkra alapjaiban átalakult világunk - a csúcstechnológia hirtelen szétfeszítette a laboratóriumok falait, s hihetetlen gyorsasággal 'beköltözött' a hétköznapjainka. Sok következménye közül csak egyet említsünk: egyre inkább polarizálódik a társadalom; vannak a technikát kezelni tudók, s az ahhoz alig vagy egyáltalán nem értők egyre inkább leszakadozó tábora.

Ha valaki néhány évszázaddal korábban mobiltelefonnal és autóval szaladgált volna (ami persze csak fikció) - gyaníthatóan varázslónak nézték volna... Sok modernitás-hívő embertársunk lelkesedik a technikai újdonságokért - ami számukra szinte már varázslat... Igyekeznek is azokat megszerezni, kerüljön, amibe csak kerül... Az igazi varázslat persze nem maga az okos kis szerkentyű, hanem az, hogy elhitetik velünk, ezek nélkül nem érdemes élni, sőt egyenesen a boldogság kapuja tárul ki azok előtt, akik ilyen 'csodákat' birtokolhatnak... Meg is veszik, kerül, amibe kerül!

Jó dolog a mobilitás, nagyszerű az információáramlás számos módja, de igazán akkor van értelme ezeknek, ha van kivel megosztani a birtoklás örömét. Az irigyek csodálata gyorsan elmúlik, de a barátok elismerése az eredményeinkért hosszútávon boldoggá tesz. Aki a csinálmányt tartja istennek, az elvéti a célt, mert az élet legnagyobb értelme nem kezünk munkájának gyümölcse, hanem az alkotás maga... Istentől kapjuk az erőt ahhoz, hogy tervezzünk és megvalósítsunk, s Ő mosolyog ránk az eredményeinkben, amikor megáld minket. Isten adománya a tudomány is, de ha istentelenül (etikátlanul) élünk vele, akkor bálvánnyá válhat. Az élettelent éltetni, megtenni legfőbb értéknek ugyanis ugyanolyan esztelenség ma is, mint a régi korok bálványimádása...

Megtérés..


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Feléd forduljak! Ámen

És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.".
Lk 15,(5-6)7

"Most akkor mindenkinek meg KELL(ene) térni?" - sokszor tesznek fel ilyen, s ehhez hasonló kérdéseket az Istenről előszeretettel spekulatív módon gondolkodók... mintha Isten eleve csak forgatókönyv, esetleg isteni licensze alapján tenné, amit tesz! Aki nem érti/érzi, hogy Isten NEM ember, hanem Isten, az igencsak fura következtetésekre jut az Istennel kapcsolatban.

A pásztor ó- és újszövetségi képe - mint Isten-elképzelésünket támogató szimbólum - mégis sok segítséget adhat nekünk, ahogyan a bárány-kép is szépen kidomborítja emberi valónkat. Ha a bárányokat hegyen legeltetik, ott bizony olykor-olykor megtörténik, hogy egy-egy bárány egy szirten állva meglát egy kedvére való kis zöld területet - ami alacsonyabb területen fekszik -, akkor gondolkodás nélkül odaugrik, nem törődve azzal, hogy visszamászni már nem lesz képes. A pásztor jól látja ezt, de nem menti meg azonnal. Hagyja, hogy lelegelje a maradék fűcsomókat, kivárja, hogy bégetésében jól kifáradjon... Csak ezután siet megmentésére! Ha a pásztor hamarabb menne, akkor a bárányka kétségbeesett küzdelmében vagy leugrana a szakadékba vagy megsebezné önmagát, esetleg a pásztorát is. A bölcs pásztor azonban megvárja, hogy a bárány kimerültségében hagyja magát megmenteni...

Az embervilágban sincs ez másképpen. Isten szabad akarattal áldotta(verte?) meg az embert, s ezért nagyon sokáig mi sem engedjük, hogy Isten megmentsen minket. Csak amikor eljön a megmenekülés ideje, s már átéltük a csodálatos élményt: "meg vagyunk mentve!" -, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az isteni kegyelem nem csak a megmentés pillanatában "lépett be" az életünkbe, hanem jóval korábban, amikor már jóelőre "látta" (pro-videálta!) hová is vezet majd a mi életvezetési okoskodásunk, a nagy-nagy szabadság-vezérelte életünk.

A megtérés tulajdonképpen nem más, mint a Fényben élés. Aki nem a Fényben tudja az életét, az még a sötétségben van, az még (lelkileg) halott. Az Isten maga Világosság, s aki a világosságban van, az tudja, hogy a világosság az Élet... S mit jelent a világosság? Mindenekelőtt azt, hogy nem mások, határozzák meg, mit kell tennem, hogyan kell(ene) élnem, hanem én magam, mert már Isten önmagát adó szeretete irányítja cselekedeteimet...



Odafigyelés...


A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekünk érző szívet, hogy gondoskodhassunk akaratod szerint önmgaunkról, s másokról! Ámen


És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében,
hogy azt művelje és őrizze.
1 Móz 2,15

Bármennyire is a véletlenek sorozatának akarná betudni az ember a létét (evolúció), s akarná elhitetni önmagát az ember, hogy genetikai kiválósága okán jutottt el oda, ahova, az igazság az, hogy a JóIsten a "kész"-be helyezete el az embert... Már minden működött - ráadásul tökéletesen. Ha tényleg fejlődnénk, akkor a világ nem ott állna, ahol! Akkor már rég megértettük volna, hogy nem lehet úgy élni ebben a Kertben (Föld), hogy csak magunkra gondolunk. Az ember még mindig csak magára gondol, a környezetére nem!

Őrizni e kertet nem megerőltető feladat, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem a Kert törvényeinek ellenében, hanem azokkal együtt kell élnünk... Védeni a Kertet nem a külső ellenségtől (pl. meteoritok - ha jön, s az a sorsunk, akkor úgysem tudunk semmit tenni ellene) kell védeni, hanem sajnos önmagunktól: a határtalan bírvágyunktól, s a tudatlanságunktól. Az Isten megteremtette ezt az egész Világmindenséget, uni-, vagy éppen multiverzumostól, telis-telipakolta titkokkal és csodákkal, nekünk pedig lehetőséget adott, hogy szemlélődjünk, s felfedezzük ezeket. Milyen fantasztikus életprogram! S mit csinál az ember? Botokkal, nyilakkal, puskákkal, atomfegyverrel vagy gazdasági nyomással rabszolgává akarja tenni embertársát, sőt ha kényelme/érdeke úgy kívánja akkor gondolkodás nélkül meg is öli... pedig ugyannak a Kertnek a levegőjét szívja a másik ember is, ugyanaz a Nap süt rá, ugyanaz a Hold ragyog rá ezüstösen, s ugyanúgy nem visz ki az égadta világon semmit ebből a Kertből, mint ahogyan a másik is mezítelenül távozik, ha életének homokszemei leperegtek...

A Kertet művelni kell - ez Isten parancsa. Nem mímelni kell a művelést, úgy tenni, mintha dolgoznánk, hanem valóságosan alkotni kell benne! Kivétel nélkül mindenkinek. Ha valaki nem tud aktívan résztvenni az isteni parancs teljesítésében, akkor egyszerűen emberi méltóságából fakadó jelenlétével, jelként kell ott állva segíthet a többieknek beteljesíteni az isteni végzést... Őrizni pedig azt jelenti, hogy egyik generáció a másiknak továbbadja a megtapasztalást: az Élet ura Isten, s nincs nagyobb ajándéka az Istennek, mint az Élet maga. Ezért különösen is vigyáznunk kell(ene) rá.

Rajtunk is múlik, mennyire becsüli majd meg a következő generáció a Természetet. Ha mi felelőtlenek vagyunk/voltunk, akkor hogyan várhatnánk el tőlük, hogy mindenre odafigyelő gondoskodók legyenek? Aki szereti az Istent, az szereti a természetet, s, aki valóban szereti a természetet, az szereti az Istent is, de aki "belerondít" a természetbe, az nem szeretheti az Istent. Ha alapjaiban nem változik meg a világ gondolkodása/látása az elkövetkező években, akkor menthetetlenül elveszünk, mert "egy csónakban evezünk", egy Kertünk van a Föld, s ha nem figyelünk oda Istenre, akkor az Édent pokollá formáljuk át...


Rend...



A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Adj nekem alázatos szívet, hogy bölcsességedet befogadhassam, s életembe beköltözhessen a Te békéd! Ámen

   

Mit ér a bölcsek bölcsessége, ha megvetették az ÚR igéjét?!
Jer 8,9

"Politikába, a kiszámíthatatlan jövőbe belekeseredetten sóhajt fel beszélgetőtársam: "Ebben az országban mindenki csak az észt osztja!"... Később gondolkodtam csak el ezen a kijelentésen. Mit ér a gyönyörű piros alma, ha belül rohadt? Mit ér a jólét, ha megfeledkezünk benne Arról, Akitől kaptuk? Mit ér minden elért eredmény, ha nincs senki, akivel megoszthatjuk azt? Mit ér a bölcsesség, ha nem a közösséget építi, csak önmagáért való?

Tényként indulhatunk ki abból, hogy az általános erkölcsöket lábbal tiporják. Persze könnyebb azokat szidni, akik vezető pozícióban vannak, elvégre ők példaképei lennének a közösségnek. Földünk nyomorúsága, hogy a hatalmasok visszaélnek a hatalmukkal, s közösség emelése helyett egyéni érdekeiket emelik mindenek fölé. Nincs ez másképpen kicsiny országunkban sem. Torzsalkodás, kisstílűség jellemzi vezetőinket, melynek "eredményeit" nap mint nap tapasztalhatjuk. Az a néhány kivétel, akik megpróbálnak valamit tenni a közösségért hiteltelenekké vagy nevetségessé váltak. Ne csodálkozzunk ezen!

Ha a legkisebb közösségben, a családban lábbal tiporják az alapvető emberi értékeket, akkor miért várnak el az ilyen környezeteben felnőtt gyermekektől, hogy másképpen cselekedjenek? Aki azt látta az apjától, hogy az lopott és jól élt, akkor ő is gátlástalanul lopni fog. Ha azonban azt látták a gyermekek szüleitől, hogy a kevésen is megelégedettek és boldogok voltak, akkor nagyobb valószínűséggel igyekeznek megvalósítani a saját életükben is az Isten örök törvényeinek megfelelőt. Kár, hogy sok fiatal nem gondolkodik el azon, hogy családjukban gyermekeik számára ők példaképek...

Hiába minden csillogás, szervezettség, bölcs gondolatok, ha azok nem az Isten akaratát szolgálják - nem sokat érnek. Az Istentől elfordult ember hasonló ahhoz a színészhez, aki elhagyta szövegét, nem hallgat rendezőjére, s a díszletek alapján improvizál. Beszél össze-vissza, artikulátlanul énekel a színpadon - de összességében az egésznek semmi értelme. Mondanivaló, katarzis nélkül a "nagy mű"-nek hitt előadás, szánalmas próbálkozás, haszontalan időtöltés. Aki azonban követi a Láthatatlan Rendező utasításait, az csodákat élhet át, mert szép játéka közben felfedezi az igazi értékeket, s néha-néha talán még az angyalok tapsolását is meg-meghallja...

A nagy csere


„… bűnné tette értünk…” (2Korinthus 5:21)

A Biblia azt mondja: 1) „Ne lopj!” (2Mózes 20:15). Loptál már valaha, mondjuk egy gémkapcsot? Vagy eloroztál valaki elől egy parkolóhelyet? Esetleg bezsebelted a dicséretet valaki más ötletéért? 2) „Ne hazudj!” (2Mózes 20:16 TLB). Azt mondod, te még sohasem hazudtál – és épp most tetted meg. 3) „Ne paráználkodj!” (2Mózes 20:14) Jézus azt mondta, hogy aki kéjvággyal tekint valakire, már paráznaságot követett el vele szívében (ld. Máté 5:28). Ajjaj! 4) „Ne ölj!” (2Mózes 20:13). Mielőtt ártatlannak vallanád magad, emlékezz rá, hogy Jézus egyenlőségjelet tesz a harag és a gyilkosság közé! „…aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette…” (Máté 5:22). Ezek szerint tucatnyi autóst gyilkolunk le vezetés közben minden reggel munkába menet. Rossz hír: még a legjobb napodon is messze elégtelennek bizonyulsz a mennybe jutáshoz szükséges isteni mércéhez viszonyítva. Jó hír: „…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen…” (Ézsaiás 53:5). Egy kínai megtérő megértette ezt. Mielőtt bemerítkezett, a lelkipásztor feltett neki egy kérdést, hogy megbizonyosodjon arról, megértette-e az asszony a kereszt jelentőségét: „Volt Jézusnak bűne?” „Igen” – felelte az asszony. A lelkész zavartan újra feltette a kérdést. „Igen, volt bűne” – mondta ismét a nő. A lelkész megpróbálta kijavítani őt, de az asszony ragaszkodott állításához. „Volt bűne: az enyém.” És igaza volt! „…[Isten] azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Korinthus 5:21). Ez ám a nagy csere! A szent és a gonosz helyet cserél. Isten jóvá teszi azt, ami rossz, és egyenessé azt, ami görbe. Hát nem örülsz ennek?


KÁLÉB ÉLETSZEMLÉLETE

„…életben tartott engem az Úr…” (Józsué 14:10)

Káléb már meglehetősen idős volt, nyolcvanöt éves, amikor ezt mondta Józsuénak: „…életben tartott engem az Úr, ahogyan megígérte… Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen akkor volt az erőm, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. Most ezért add nekem azt a hegyvidéket, amit megígért az Úr azon a napon …Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának… mert teljes mértékben követte az Urat…” (Józsué 14:10-14). Káléb nem fél szívvel vagy átgondolatlanul élte az életét. Álma tartotta életben, és minden reggel azzal a szándékkal kelt fel az ágyból, hogy megvalósítja. Amikor Isten olyan nagy álmot ad, mint egy hegység, ez arra fog késztetni, hogy folytasd az utad akkor is, amikor körülötted már mindenki más feladta. De légy óvatos, hogy kire hallgatsz! Ne engedd, hogy a bírálóid elcsüggesszenek ezt mondva: „te ehhez már túl öreg vagy”! A Biblia azt mondja, hogy a pálmafához hasonlóan te is utolsó éveidben tudod a legnagyobb termést adni (ld. Zsoltárok 92:13-15). Amikor lemegy a nap, feljönnek a csillagok – te is ragyoghatsz fényesen életed utolsó fejezeteiben. Barbara Klassen mondta: „Az üknagybátyám százhat éves koráig élt. Egészséges volt és fürge, örömét lelete abban, hogy kocsikázni vitte a városban a nála kevésbé munkabíró idősebb barátait. A századik születésnapján adta be megújításra a jogosítványát. Amikor az egészségügyi bizottság elé ment, egy hivatalnok hűvös kétkedéssel megjegyezte: »Hiszen maga száz éves! Ugyan minek magának jogosítvány?« Az üknagybátyám elképedve így válaszolt:»Valakinek az öregeket is fuvaroznia kell!« Még öt évre meghosszabbították a jogosítványát.” Csináld te is Káléb módján: élj az utolsó pillanatig!



„De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre…” (4Mózes 14:24)

Káléb ezt mondta Mózesnek: „…Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele, de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk… A nép pedig, amelyet ott láttunk, mint a szálas emberekből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is… Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák…” (Mózes 13:30-33)- Figyeéd meg a kétféle hozzáállást ebben a történetben: 1) A kételkedő szemléletmód. A tizenkét kém közül tízen visszajőve ezt mondták: „Ez teljesen lehetetlen!”. A többségnek azonban nem feltétlenül van igaza. Ha Isten megígért valamit, akkor az a tiéd, még akkor is, ha a kisebbséghez tartozol. A többség véleménye elrettentette Isten népét; lelki amnéziát kaptak; elfelejtették, hogy milyen csodálatos, természetfeletti módon gondoskodott róluk eddig is Isten. Addig győzködték magukat, hogy elhitték, hogy igazából Egyiptom a tejjel és mézzel folyó föld. …”elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában…” (4Mózes 16:13). Hihetetlen! Egyiptom a rabszolgaság országa volt, nem pedig tejjel és mézzel folyó föld. Mi bajuk volt ezeknek? Engedték, hogy a körülmények jobban befolyásolják őket, mint Isten ígéretei. Amikor ez történik, lelkileg kiszáradsz, zúgolódni kezdesz, és ilyesmiket mondatsz: „Lehet, hogy Isten tett csodákat a múltban, de többé már nem tesz”. Hitetlenségük következtében senki sem mehetett be az Ígéret földjére Józsuén és Kálében kívül. 2) A hit viszonyulása. Isten azt mondta: „De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt” (4Mózes 14:24). Nos, te melyik hozzáállást választod?


Leckék Lázártól


„Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából…” (János 11:1)
Lázár feltámasztásának történetéből megtanulhatunk bizonyos dolgokat. Az első lecke az ésszerűségről szól. Nem lehet mély hited, amíg ki nem merítettél minden ésszerű megoldást. Mária és Márta nem küldtek Jézusért, amíg meg nem tettek Lázárért mindent, amit maguk tudtak. Légy belátó, ha te magad is meg tudod tenni, Isten nem fogja megtenni helyetted. Például, ha nem vagy hajlandó változtatni az étrendeden, és nem kezdesz egészségesen táplálkozni, honnan veszed a bizalmat ahhoz, hogy Istentől gyógyulást kérj? Ha nem vagy hajlandó házastársad szükségeit a magadéi elé helyezni, miért imádkozol boldog házasságért? Jakab azt írja: „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet” (Jakab 2:18). A második lecke a kapcsolatról szól. Vannak, akik csak akkor fordulnak Istenhez, amikor bajban vannak. Az imádság teljesen idegen fogalom számukra, amíg nem szenvednek autóbalesetet, amíg a házasságuk tönkre nem megy, vagy amíg el nem vesztik az állásukat. Akkor hitetlenkedve ezt mondják: „Isten, miért engedted, hogy ez történjen?” Nehéz segítséget kérni valakitől, amikor bajban vagy, ha azelőtt nem fordítottál időt arra, hogy kapcsolatot építs vele. Jézus gyakran időzött Mária és Márta otthonában, együtt étkezve velük. Ez a család adakozó volt, nem csupán kapni akaró. „Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg” (János 11:2). Ha ennyire szereted az Urat, hittel fordulhatsz hozzá, tudva, hogy szükségeidet be fogja tölteni.




A harmadik lecke az elengedésről szól. Amíg azt hiszed, hogy képes vagy megbirkózni a gondokkal egyedül is, nem fogod keresni Isten csodatévő erejét. Nagyon nehéz helyzetben kell lenned, amikor már a lemondás imáját mondod: „Uram, én megtettem mindent, amit tudtam, és a dolgok mégsem javultak egy cseppet sem. Most már nem próbálom egyedül megoldani. Teljesen átadom neked. Nem tudom, mit fogsz vele kezdeni, de tudom, hogy szeretsz engem, és csak azt akarod, ami nekem a legjobb. Tehát itt van, Uram, odaadom, a Tiéd.” Ez nm a vereség, hanem a teljes bizalom imája. Dávid azt írta: „Ha szorult helyzetben vagyok is… Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted…” (Zsoltárok 138:7-8).
Egy nagy gyülekezet lelkipásztora mondja el, hogy kifogytak a pénzből, amikor még csupán a felénél jártak új imaházuk építésének. A gyülekezet egyre növekedett, és feltétlenül szükségük volt nagyobb épületre. A bank azonban nem adott nekik több pénzt. A lelkész ekkor így imádkozott: „Uram, magunk között szólva, nekem nem kell ilyen nagy épület. Az én gyermekeimnek van otthonuk. Neked van szükséged egy helyre a Te gyermekeid számára. Nem tudom, hogy akarod megoldani ezt a dolgot, de ők a Te gyermekeid. Uram, úgyhogy Rád bízom őket.” Isten válaszolt, a pénz megérkezett, és néhány éven belül egy gyönyörű épületben dicsőíthették Istent, és semmilyen tartozás nem terhelte őket. Tehát add át a problémádat Istennek, és ne vedd vissza!



Mielőtt továbbmennénk Lázár feltámasztásának történetétől, van még további két leckénk. A negyedik lecke a teljes hitről szól. Amikor valaki meghal és eltemetik, akkor ez már eléggé „végleges” dolog. Ahhoz, hogy ilyen helyzetben hinni tudjunk Istenben, radikális hit kell. Eddig a pillanatig Mártának csupán „bárcsak” hite volt. „Bárcsak itt lettél volna, Uram, akkor nem halt volna meg a testvérem” (János 11:21 NKJV). Aztán lassan kezdte megérteni mire képes Jézus, és tovább tudott lépni a „de most is” hitre. Ekkor mondta Jézusnak: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (János 11:22). A radikális hit azt mondja: „Uram, hiszem, hogy a jövőm nagyszerűbb lehet, mint a múltam, tudom, hogy te meg tudod változtatni ezt a helyzetet, és ki tudod ragadni a győzelmet a vereség torkából, tudom, hogy számodra semmi sem nehéz.” A radikális hit radikális körülményekkel szembenézve radikális eredményeket fog hozni. Az ötödik lecke a helyreállításról szól. „A nővérei megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.« … azután így szólt tanítványaihoz: »Menjünk ismét Júdeába!«” (János 11:3,7). Sohasem tudhatod meg, mire képes Isten, amíg be nem hívod őt a helyzetedbe. Ő vissza tudja adni neked, amit szerettél és elvesztettél. Ő helyre tudja állítani, amit az élet elvett tőled, sőt még többet is tud tenni! Még nem túl késő. Küldj Jézusért! Nem számít, milyen rossz helyzetben vagy, imádkozz így: „De most is tudom, Uram, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”
Isten megsokszorozza, amit Neki adunk


"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek URa. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal.3:10)

Ha Istennek adod az idődet, Ő megsokszorozza. Ha a pénzedet vagy az energiádat áldozod neki, Ő azokat is megsokszorozza. Ahogy már írtam korábban, ez olyan, mint a vetés. A földművelők tudják, hogy a magot be kell áldozni, föld alá kell temetni; fel kell áldozni őket ahhoz, hogy bármi jó származzon belőlük.

Nem jó, ha a magot csak a zsákban tartod, abból nem fejlődik semmi jó, de, ha elülteted, akkor megsokszorozódik. Például, ha csak egy dinnyemagot elültetsz, egy rakat dinnye lesz belőle többszáz maggal. Ugyanígy Isten is megsokszorozza, bármit adsz Neki.

Mi a kulcsa ennek a magvetésnek? A hit.

De meg kell értenünk a különbséget a hit és az alkudozás közt. Alkudozás az, mikor azt mondod: "Istenem, csak segíts lezárni ezt az ügyet és neked adom egy részét". Isten nem így működik. Ő hitet vár. Azt akarja, hogy hittel áldozzunk, nem tudva, hogy visszaad-e bármit is; azután hagyjuk, hogy Ő hadd találja ki, hogy fizeti vissza.

Az egyik legnagyobb lecke, amit Kay-el, feleségemmel megtanultunk, hogy nem tudsz olyan sokat adni Istennek, aminél ne tudna többet visszaadni neked. Akármennyit adsz neki, Ő megsokszorozza. Házasságunk alatt eddig három különböző alkalommal is azt mondta nekünk az Úr, hogy adjuk oda minden félretett pénzünket. Mindháromszor engedelmeskedtünk és Isten mindhárom alkalommal sokkal többet adott nekünk vissza.

Sose felejtem el az egyik imaházépítő időszakunkat. Kay és én imádkoztunk, hogy mennyit adjunk és Isten azt mondta adjunk annyit, ami kb. egy évi fizetésnek felelt meg. Fogalmam sem volt, hogy fogunk egy egész évet fizetés nélkül leélni, de engedelmeskedtünk.

Körülbelül egy hónappal később megláttuk Isten tervét, mikor egy kiadó felkeresett, hogy írjak egy könyvet és 100.000$ előleget ajánlottak érte. Ez a könyv lett a "The Purpose Driven Church" (magyarul: Céltudatos Gyülekezet).

Jézus ígértet tesz nekünk a Lukács 18:29-30-ban: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet".

"legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1 Kor. 15:58)





Találjuk meg magunkat a szolgálatban


"Mindannyian a saját jelentőségünket és szerepünket az Ő testének részeként találjuk meg." (Róma 12:5 MSG fordítás)

awaken-the-good-samaritan-in-you.jpg

Valamire odaszánod az életed. Mi lesz az - karrier, sport, hobbi, hírnév, gazdagság? Egyiknek sincs maradandó jelentősége. A szolgálatnak van igazi nagy jelentősége. A szolgálaton át vezet az út ahhoz, hogy felfedezzük életünk értelmét. A Biblia ezt mondja: "Mindannyian a saját jelentőségünket és szerepünket az Ő testének részeként találjuk meg." (Róma 12:5 MSG fordítás)

Ahogy együtt szolgálunk Isten családjában, az életünk az örökkévalóság szempontjából fontossá válik. Isten arra akar használni téged, hogy változást hozzon a világba. Rajtad keresztül akar munkálkodni. Nem az számít, hogy milyen hosszú életet élsz, hanem az, hogy odaszánod-e azt. Nem az a lényeg, mennyit éltél, hanem, hogy hogyan.

Milyen kifogásod van rá, ha nem vagy tagja egy szolgálatnak sem?

* Ábrahám öreg volt.
* Jákob bizonytalan volt.
* Lea csúnya volt.
* Józsefet bántották és igazságtalanul bántak vele.
* Mózes dadogott.
* Gedeon szegény volt.
* Sámson túlságosan függött egy másik személytől.
* Ráháb erkölcstelen volt.
* Dávidnak viszonya volt valakivel, és családi problémái voltak.
* Illés meg akart halni.
* Jeremiás depressziós volt.
* Jónás vonakodott.
* Naomi özvegy volt.
* Keresztelő János különc volt (hogy enyhén fogalmazzunk).
* Péter lobbanékony és ingerlékeny volt.
* Márta sokat aggodalmaskodott.
* A samaritánus asszonynak volt néhány rossz házassága.
* Zákeus népszerűtlen volt.
* Tamásnak kételyei voltak.
* Pálnak rossz volt az egészsége.
* Timóteus félénk volt.

Nos, ez elég sok olyan tényező, ami miatt valaki alkalmatlan lenne a szolgálatra, de Isten mindegyiküket használta az Ő szolgálatában. Használni akar téged is, ha abbahagyod a kifogások keresését.

Beszéljünk róla:

* A te szolgálatod mennyire fontos a gyülekezetben?
* Ha csak egy heted lenne vissza az életedből, hogy szeretnéd eltölteni azt az időt? Milyen szolgálatba szeretnéd fektetni az időd?


Tegyél félre, fektess be a jövőbe


Van egy kérdés, amit, ha felteszel magadnak, segíthet, hogy ne költsd el a pénzed: "Tényleg szükségem van erre?"

"Drága kincs és olaj van a bölcs hajlékában, az ostoba ember pedig eltékozolja azt." Péld. 21:20

Ha Isten áldását akarod a pénzügyeidre, akkor meg kell tanulnod félretenni és a jövőbe fektetni. A Biblia sokat beszél a pénzügyi befektetésekről.

Valójában a Péld. 21:20 Isten IQ-tesztje! Lássuk, milyen okos vagy: a bölcs emberek félretesznek, a bolondok pedig elköltik, amit kapnak.

Meglep az a tény, hogy Japánban az emberek átlagosan 25%-át félreteszik a jövedelmüknek? Az európaiak átlagosan 18%-át. Míg az amerikaiak tavaly 1%-kal többet költöttek mint amennyit keresnek. Sok ember a nyugdíjas éveiben iszonyú szegény lesz, mert nem kezdett el gyűjteni elég korán; nem fektetett a jövőbe, ami az egyik legfontosabb lett volna.

De van egy kérdés, amit, ha felteszel magadnak, segíthet, hogy ne költsd el a pénzed. Igazán egyszerű. Kérdezd meg magadtól, mikor valamit készülnél megvenni: "Tényleg szükségem van erre?". Aztán pedig légy őszinte magadhoz!

Például: Tényleg szükségem van egy új kocsira? - Hát, tudom, hogy jó lenne... De tényleg szükségem van egy új autóra? Tényleg szükségem van erre az felújításra? -Tudom, hogy jó lenne, de tényleg szükségem van rá?

A legfőbb pénzügyi igazság ez: ha elköltöd a pénzed, többé már nem a tied. Míg, ha félreteszed, a pénzed dolgozik neked. Legtöbbünkkel az a probléma, hogy mi dolgozunk a pénzünkért, ahelyett, hogy hagynánk, hogy a pénzünk dolgozzon nekünk. Ha Isten akarata szerint kezeled a pénzügyeidet, akkor kijöhetsz az adósságaidból és áldott lehetsz.

A Biblia azt tanítja, könnyen jött pénz, könnyen megy, de az apránként szerzett jövedelem, nő. "Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik." Péld. 13:11

Sok ember azt gondolja: "Nem tudnék sokat félretenni, úgyhogy inkább nem is teszek félre semmit". De ez nem a félretett pénz mennyiségéről szól, hanem a következetességről. Szép lassan növekedni fog, amit félre teszel.

Tehát fizess először Istennek, aztán magadnak. Ha pedig félreteszed a pénzed, akkor hagyod, hogy az dolgozzon neked.