2017. október 16., hétfő

A szolgálók kis dolgokban is hűségesek


Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.(Lk.16:10)

Aki szolgál, az minden feladatát egyforma elkötelezettséggel végzi. Bármit is tegyen az, aki szolgál, azt "jó lélekkel végezze"(Kol.3:23).

A feladat nagysága nem számít. Az egyetlen kérdés az, hogy el kell-e végezni?

Az életben soha nem fogsz olyan helyzetbe kerülni, hogy te túl fontos személy légy ahhoz, hogy segíts egy-egy alantas feladatnál. Istentől nem kapsz felmentést az e világi dolgok alól, mert ezek életbe vágó részei a te személyes tantervednek. A Biblia így ír erről: "Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát." (Gal.6:3)

A kis szolgálatok által tudunk növekedni, úgy mint ahogy Krisztus is tette.

Jézus maga is olyan alantas dolgokra "specializálódott", amit mindenki megpróbált elkerülni: lábakat mosni, segíteni a gyermekeknek, valamint szolgálni a leprások között. Neki semmi nem volt alantas, hisz azért jött, hogy szolgáljon. Számára semmi nem volt annyira jelentéktelen, hogy a nagysága ellenére ne foglalkozott volna vele, és tőlünk is azt várja el, hogy az Ő példáját kövessük.(János 13:15)

A kis feladatok gyakran nagy szívről árulkodnak. A te szolgálatra kész szíved leginkább az olyan kis, jelentéktelen cselekedetekben tud megmutatkozni, amelyek elvégzésére mások még csak nem is gondolnak; például úgy, mint amikor Pál rőzsét gyűjtött, azért, hogy tüzet rakjon, hogy azok akik hajótörést szenvedtek felmelegedjenek. (Ap.csel.28:3).

Ugyanolyan fáradt volt, mint a többiek, de azt tette, amire mindannyiuknak szüksége volt. Nincs olyan alantas feladat, amit ne végeznél el, ha a szíved szolgálatra kész.

A nagy lehetőségek gyakran kis, jelentéktelennek tűnő feladatok mögé bújnak. Az életben a kis dolgok határozzák meg a nagy dolgokat. Nem kellenek nagy, sőt, óriási feladatok ahhoz, hogy az Úrnak szolgálj. Csak végezd el a kisebb, kevésbé jelentős dolgokat és Isten majd kijelöli számodra, hogy mi az, amit szeretne, hogy elvégezz..

Mindig többen lesznek azok, akik készek igazán nagy dolgokat megtenni az Úrért, mint azok, akik hajlandóak a kis feladatok elvégzésére. Az az út, amelyen azok járnak, akik vezetők szeretnének lenni zsúfolásig telve van, de széles rét tárul azok elé, akik készek arra, hogy szolgáljanak.

Van úgy, hogy felettünk állóknak, vagyis "fölfelé" kell szolgálnunk, hivatalos személyeknek, de van, hogy "lefelé", azok felé, akik valamiben hiányt szenvednek. Legyen az bármelyik irányba is, azáltal csak jobb szolgálókká válunk, ha készek vagyunk elvégezni bármit, amire szükség van.


Beszéljetek róla:

* Mit gondolsz, mit jelent szolgálatvezetőnek lenni?

* Kész vagy arra, hogy alantas feladatokat is megtégy, azért, hogy szolgálj az emberek felé, még akkor is, ha lehet, hogy a törekvéseidet senki nem fogja észrevenni?Mi a jó abban, hogy megteszünk olyan dolgokat másokért, amelyek sosem derülnek majd ki?





Akkor leszel elégedett, ha áldozol magadból mások felé


"Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad."

1 Péter 5:5

Ha elkezded másokkal megosztani, amid van - időd, talentumaid -, akkor meglátod, hogy megtanulsz elégedett lenni.

Azáltal, hogy másokon segítesz, te magad is értékelni fogod azt, amid van és ami vagy, de ennél is fontosabb az, hogy Isten úgy teremtett, hogy szolgálj mások felé és oszd meg, amid van. Amíg ezt nem tudod megtenni, nem leszel soha igazán elégedett.

Az igazi szolgák nem mások helyesléséért vagy dicséretéért szolgálnak, hanem meg vannak elégedve az Egyszemélyes közönséggel. Elégedettek azzal, hogy csendesen szolgálják az Urat.

Lehet, hogy te is egy ismeretlen kis helyen szolgálsz és úgy érzed, hogy senki sem ismer és senki sem értékeli, amit teszel. Figyelj erre: Isten helyezett oda, ahol épp vagy és ezt okkal tette! Ő minden hajszáladat számon tartja, és tudja a címedet.


Csak türelemmel és kitartással érhetjük el a célunk


"Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el." (Hab. 2:3)

Ahhoz, hogy eljuss oda, ahol Isten akar látni téged, több lépést kell megtenned, és a hetedik lépés az, hogy türelmes és kitartó legyél. Miért? Mert ez nem megy egyik napról a másikra. Minél fontosabb számunkra egy cél, annál tovább tart azt elérni, és minél nagyobb jelentőséggel bír számunkra, annál több fegyelmezettségre van szükségünk ahhoz, ahogy elérjük.

1. lépés: Határozd meg a jelenlegi helyzeted.
2. lépés: Konkrétan határozd meg mit akarsz.
3. lépés: Keresd Isten ígéretét.
4. lépés: Kérd Istent, hogy segítsen neked célod elérésében.
5. lépés: Mérd fel, hogy milyen akadályokba ütközhetsz.
6. lépés: Dolgozz ki egy részletes tervet.
7. lépés: Légy türelmes és kitartó.

Soha nem születnek nagy dolgok kitartás és türelem nélkül, ugyanis ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani az álmainkat, meg kell dolgoznunk értük. Az életben azok az emberek tudnak sikereket elérni, akik hajlandóak azt tenni, amihez esetleg éppen nincs kedvük. Nem a hangulatuk irányítja őket, hanem a Mesterük, és amit elterveznek, összhangban áll Isten akaratával.

Ábrahám szolgája, Eliezer nagyon jó példa arra, hogy milyen, amikor valaki türelmes és kitartó. Azt látjuk, hogy úgy akarja a legmegfelelőbb feleséget kiválasztani Izsáknak, hogy részletes tervet készít. Nem hirtelen felindulásból dönt, és nem az ösztönei vezérlik. Mózes első könyvében ezt olvassuk róla: "Az ember közben némán figyelte, hogy megtudja, szerencséssé tette-e útját az ÚR, vagy sem." (I. Móz. 24:21)

Később pedig, amikor Rebeka családjának házában vacsorával kínálták, Eliezerről a következőket mondja a Biblia: "Majd ennivalót tettek eléje, de ő így szólt: Nem eszem, amíg el nem mondom a mondanivalómat!" (I. Móz. 24:33) Én a magam részéről, biztos, hogy először megvacsoráztam volna. De ez az ember nagyon céltudatos volt.

Mi tehát a lényeg? Az, hogy ha valóban szeretnéd elérni a céljaidat az életben, néha késleltetned kell a jutalmazást. A nehéz dolgot kell megtenned a kellemes helyett, a helyes dolgot az élvezetes helyett.

Ez azért nagyon nehéz, mert a legtöbben nem akarjuk késleltetni a jutalmazást. Ezért van adósságunk. Az a hozzáállásunk, hogy: "ezt akarom, és most azonnal". És ha nem engedhetjük meg maguknak, akkor hitelből vesszük meg.

Nagyon fontos, hogy ezekkel a dolgokkal tisztában legyünk, ugyanis bármilyen értékes célt tűzünk ki magunk elé, elérése közben mindig adályokba fogunk ütközni. Fontos, hogy mindig hosszú távon gondolkodjunk, hogy amikor a nehézségek jönnek, képesek legyünk kitartani, tudva azt, hogy túl fogunk rajtuk jutni.

Nagyon szeretem a mai igét. Nagyszerű emlékeztető arra, hogy Isten időzítése mindig tökéletes, a mienk pedig nem. Amikor Isten várószobájában találod magad, csak légy türelmes és kitartó. Az Isten akaratával összhangban levő célok mindig beteljesednek.
Az igazság melletti kiállásért.

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem igazadat, hogy békességet nyerjen életem! Ámen.



"Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot."
2 Móz 23,2a

Furcsa dolog a demokrácia, Churchill szerint, eddig jobbat nem találtak fel. De mi van akkor, ha nem a többségnél van az igazság? Gyakran megismétlődik a történelemben, hogy egy kisebbség valamilyen okból jobban látja az igazságot mint a többség. Mit lehet ilyenkor tenni? Csakis azt, hogy az ember ragaszkodik igazságához, s felvállalja annak próbatételeit. Mert az igazság egyszer úgyis kiderül. Más út nincs. Ami gyors alternatívaként kínálkozik az érdekérvényesítésre, az nem etikus, s tudjuk a cél soha nem szentesítheti az eszközt. Az embertelenségeket, a gaztetteket, a fegyvertelenekbe nehézgéppuskával lövetőket, akik pártállami kiváltságukhoz utolsó csepp vérükig ragaszkodtak, s hatalmukat a legmocskosabb eszközök bevetése árán is megtartani akarták - ha évtizedekkel később is -, de elmossa a történelem. Nekik nem állítanak emlékszobrot. A porszemlelkek mindig maguk állítanak maguknak gigantikus emlékműveket, a lélekben nagyoknak - akik az igazságot bírták/szenvedték - pedig mások, melyeknek mindig üzenete van az igazságot hordozó szívhez is.

Mózes emberséges magatartásra int. Azaz, a vádaskodások ellen egyféleképpen lehet csak védekezni: az igazsághoz való ragaszkodással. "Aki kardot fog, kard által vész el!" - mondja Jézus Urunk. Az erőszak erőszakot szül, s beigazolódik a régi mondás: a gyengék végső menedéke/reménysége az erőszak. Aki az igazság oldalán áll, az Isten oldalán áll. Az ok és okozat ugyanazt az isteni rendet tükrözi, amit a Bibliában így olvashatunk: a bűnt követi a büntetés. Kilépni az ok-okozatok végtelen láncolatából csakis Isten segítségével lehet, s ezt úgy hívják: kegyelem.

Mai világban emberségesen megállni nagyon nehéz. Ez a világ a ravaszoknak áll. Aki jobban hitet, aki többet ígér, aki jobbnak láttatja reklám-plakátjain a saját portékáját - az érvényesül. Mindaddig, amíg ki nem derül, hogy a termék nem az, amit a csomagolás alapján gondoltunk. Ha megdobnak minket kővel, nehéz azt viszonozni jótettel, de a jézusi ajánlás nem földiekben, hanem mennyei távlatokban ad megoldást. Ezért ha fájdalmas is az igazság elhordozása, de szívünkben ott van az Isten szeretete, akkor az elhordozhatatlant is egyenes gerinccel és emelkedett lélekkel tudjuk viselni.
(Ima)Közösség...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szívem Rád hangolódjék, s megértve akaratodat, kegyelmed által imádkozni és dolgozni tudjak országod terjedéséért! Ámen



   

Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.
Mt 18,(19)20

Jézus URunk jól tudta, szinte alig akad 2-3 ember, aki mindenben egyetértene... hiszen, akik egy akarattal kérnek (bármit is!), azt a Mennyei Atya megadja... megadná -, mert valahogy mégsem teljesülnek imakéréseink. Nem jól kérjük? Nem azt kérjük? Rosszkor kérjük? Valamit nagyon elronthatunk, mert Jézus URunk Egyházában kétezer év óta imádkoznak a neves és névtelen buzgó szentek -, de valahogyan világrengető, átütő eredményeket mégsem értek el "imamunkájukkal" a keresztények. Nem sikerült a keresztény világnak mintaországává válnia a világnak: "Látjátok, íme nekünk sikerült, kövessétek a példánkat!" Pedig a missziónk ez lenne: ízt adni a világnak, hiszen só és világosság lennénk...

Amerika, ahol az emberek még ma is büszkék a vallásosságukra - ne felejtsük el túlnyomó részben protestánsok foglalták el az "új világot", menekülvén az európai katolicizmus elől -, bizony célországa a kábítószernek, itt van a legtöbb regisztrált és illegálisan tartott fegyver, s a nagyvárosok kriminalitása talán itt a legelszomorítóbb... Azért a bűnözésben, az erkölcsi tobzódásban, a szociális igazságtalanságok újratermelésében, az olykor égbekiáltó politikai-gazdasági disznóságokban nem kell szégyenkeznie a jó öreg kontinensünknek sem... De mi ennek az oka?

A vallás? Esetleg Jézus URunk tanítása, ami felett eljárt volna az idő? Aligha... Sokkal inkább a valláshoz ill. az Istenhez való viszonyban kereshetjük az okokat. Először is: a hit az az önkéntességen, a személyes, bensőséges döntésen, a szabad elhatározáson alapul, de a célja nem az ÉN, az EGO kiteljesítése, hanem a közösségbe való integrálódás! Sokan mondogatják: "Otthon imádkozom, csak úgy magamban..." S talán még el is fogadhatjuk, igaz ellenőrizni nem tudjuk, mit jelent ez a "csak úgy", de a vallás "lényege" mindenek előtt a közösség, a communio. Ezt ünnepeljük, amikor a az úrvacsora szentségében együtt átéljük az Istennel való lelki közösség misztikus örömét.

A Szentírás nem véletlenül használja Isten és az ember kapcsolatára a férfi és nő kapcsolatának képét (A vőlegény: Krisztus - a mennyasszony: a Krisztusban hívők közössége, az Egyház). A párkapcsolatban rendkívül fontos az én, de van, ami az "ÉN" felett áll: ez pedig a "MI". Az "együtt-titok" az, ami táplálja két ember kapcsolatát éppen úgy, mint mint a közösségekét. Az "együtt-egymásért"-küzdelme az, ami igazán tartalommal tölti meg életünket... Az egység tehát valami olyan "felettébb nagy titok", aminek részbeni megértéséhez is elengedhetetlen az isteni kegyelem, megéléséhez pedig nélkülözhetetlen az Isten gondviselésében ránk áradó szeretetének befogadása. Ha ez sikerül, akkor nemcsak közöttünk van Isten, de mi is Őbenne vagyunk, s ilyenkor tényleg csodás dolgokra képes az emberi közösség...


Önigazság - önkritika...

A mai nap imádsága:
Uram! Jól látod, hogy ki vagyok valójában, nem is kívánom magyarázni azt, ami miatt magam is bánkódom... Fogyatkozásom van szeretetben és hitben, ellapososik bennem a reménység és a jóindulat is. De kihez fordulhatnék Uram, ha nem Tehozzád? Könyörülj rajtam, szánj meg engem, igazíts meg a Krisztusért! Ámen
   

A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
Lk 18,11-14

Vigyázat! A látszat csal! nem mindig az van közelebb Istenhez, aki közelebb áll hozzá... Hála Istennek evangélikus gyülekezeteink nem perfekt farizeusokból állnak, de azért nem mindenki "őszinte hitű" vámszedő. Ha jól belegondolok, nem szereretnék közösségből kitaszított lenni! De ki szeretne, amikor az embert az ÚRIsten közösségbe teremtette? A JóIsten azonban nemcsak emberi közösséget teremtett, létrehívott egy másik közösséget is, melyből ugyan kevesebbet látunk itt a földi életünkben, hiszen többnyire csak hisszük-elmondjuk-valljuk az ún. "szentek közösségét" - a mindennapokban való megélése már nehezebb, inkább felemelő pillanatos vagy rövid ideig tartó ünnepes...

Aki elhiszi, hogy életének minden szakaszában betöltötte a törvényt (Isten teremtettségbeli akaratát) az nem is "emberből van"... Aki ember, az ugyanis bűnöket követ el. Nem kell feltétlenül nagyokat, de éppen elég kárhozatos a mulasztás is. Aki elmulasztott egy életen át önzetlenül, igazán szeretni, az mindent elhibázott. Az ÚRIsten ugyanis nem azért - ahogy szoktuk mondani - "küldött le minket a Földre", engedte meg hogy éljünk, hogy csak kapjunk, azért is vagyunk emberek, hogy adjunk... Bolond aki csak adni akar, de még nagyobb bolond az, aki csak kapni kíván.

Ki mit kapott a JóIstentől élete folyamán, igazából csak maga tudja - hol és mit hibázott életében az mindenki számára nyilvánvaló. A bűn következménye, hogy fáj... bizony nagyon tud fájni, s ez a fájdalom az égig kiállt. Aki úgy érzi, hogy "itt és most" minden rendben van, sőt már nem is lehetne jobb, az önámító farizeus! Elhiszi azt, hogy Isten csak őt szereti, s "azokat", akik ott hátul vannak, azokat nem... A farizeusi magatartás alappillére, hogy vannak a (ki)választottak, s vannak az "egyebek", a "futottak még"-kategória, az örök szekundérok, akik másodlagos létükkel tulajdonképpen csak statisztál(hat)nak az élvonalbeli perfekteknek. Nos, ez így nem igaz, hiszen a JóIsten felhozza napját gonoszokra és jókra egyaránt. Mindenkinek megadja a változás lehetőségét, ha látványosan nem is olyan gyakran. "Érthetetlen kegyelem" ez.

Egy Isten, egy templom, s a kívánt "egy közösség" helyett két különálló ember. A közösség ereje abban lakozik, hogy jóllehet csak kis dolgokat visznek végbe, de együtt(!), s az egy közös akarat végül is nagy dolgokat teremt. Aki önmagában bizakodik - az idővel megszégyenül. Politikában, hétköznapi életben könnyen találunk rá példát. Aki Istenben bízik, az (jobban) ismeri véges létének határait, s ezért nem veri a mellét, hiszen jól tudja, hogy mindene, amije van, az nem kiválósága okán az övé, hanem Isten kegyelme révén, ajándékként adatott. Aki felmagasztalja magát, az nem látja meg a társban, a gyermekben, a közösségben a "nem megérdemeltet", azaz mindenben csak eszközt lát a saját céljai, önmaga megvalósítására...

Mi tehát a tanulság Jézus eme példázatában? Az, hogy Isten egyet kíván az embertől: nem azt, hogy megigazuljunk nélküle, hanem hogy megigazítottakká váljunk Őáltala.


Vagyon...


A mai nap imádsága:
Uram! Hiába is tiltakoznék, Te tudod a legjobban, hogy anyagvilágodban élve minket is megkísért a bírhatnámság... Kérlek add, hogy ne tévesszük el életünk irányát, s Rád, Igédre, s életes igazságaidra tekinthessünk! Ámen.



Mert semmit sem hoztunk a világba,
nem is vihetünk ki semmit belőle.
1 Tim 6,7

Amikor egy ember megszületik erre a világra, akkor mindig kiderül: a legnagyobb, a leggazdagítóbb ajándék az egész életben az egészséges gyermek... Boldog apukák kóstolgatják a frissensült apaság ízét - nekik másképpen telt az elmúlt kilenc hónap, mint feleségüknek -, gyanítom, többségük még nem is fogja fel mit jelent mindez: gyermekünk van! Aztán telnek-múlnak a hónapok, s az évek, a világ legmagátólértődőbb dolgaként veszik a csodát... nem ketten, hanem hárman "vagyunk". A kis "jövevény, mintha mindig is ott lett volna közöttük - az Élet csodája ez.

Aztán ahogy növekszik a gyermek - egyre inkább belesüllyed ő is ebbe az anygvilágba, önzése erősödik, s a szülők - csupa szeretetből - elhalmozzák mindenféle kacattal, hogy ne szenvedjen az a szegény gyermek semmiben hiányt, legyen boldog gyerekkora. Ebbéli jószándékuktól elvakult szülők így adnak gyermekük alá idejekorán százlóerős motorokat, gyorsan száguldó autókat... el is "szállnak" velük ebből a világból. Utak mentén láthatjuk a szebbnél szebb emlékeztető márvány-táblákat, melyeken mindig friss a virág - hiszen a fájdalomtól és gyakran a lelkiismerettől is kínzott lelkű szülők kegyhelyként keresik fel a élethossziglani szomorúságuk tragikus állomását... Ilyenkor már nincs értelme semmilyen vádló kérdésnek "Mi lett volna? Ha..."

Aki szerencsésen túléli ifjúságának cukor-matériába-merített bódulatát, az jó eséllyel indul el kacat-gyűjtögető életének: "Legyen házam, autóm, egzisztenciám... no meg legyen majd egy feleségem/férjem is!" A környezet/kor diktálta életfilozófia munkálkodni kezd a lélekben. Talán nincs is semmi baj egészen addig, amíg van erő, egészség, életkedv, de az erdőből kifelé futva (negyven év fölött) mindenki elgondolkodik az élet értelmén. Tényleg ez az élet célja: Gyarapodni és gyarapítani? Van is elég középidős válsággal küszködő nő és férfi, válás is akad bőséggel...

A végső igazság első erődemonstációja ez: nem vihetsz ki semmit ebből a világból... "A halotti ruhán nincsen zseb!" - mondja egy német közmondás, melynek igazságtartalmát a régi korok embere is ismerte, s megfogalmazta, csak másképpen. A legnagyobb gazdagság mindig az ember születése, a legnagyobb veszteség pedig, amikor valaki "kimegy" ebből a világból. "Vele együtt egy világ tűnt el" - Madách: Ember tragédiája. Az Istenben bízó ember éppen ezért jól rangsorol, s nem esik pánikba... Tudja, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért, nem az ember van a vagyonért, hanem a vagyon az emberért.

Akkor miért adjuk fel ezt a prioritást?


Végesség...


A mai nap imádsága:
Uram! Te látod milyen sokszor esem kétségbe... Elfolyik az időm, elsuhannak a lehetőségeim, tartalmas napok helyett - melyeket úgy akartam magamnak -, újra csak a hiábavalóságok homokkupacába markoltam... Most pedig itt állok üres kézzel, mert hétköznapjaim küzdelmeinek vihara elrabolta utolsó megmaradt csillogó homokszemeimet is... Mit is tehetnék Uram Nélküled? Minden reménységemet Beléd vetem! Segíts meg, emelj magadhoz, hogy ne rémítsen meg idő és tér, hanem megtaláljam picinyke fogaskerék-életem Tőled rendelt helyét csodálatosnak megteremtett világodban! Ámen

   

Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él.
Zsolt 39,6

Az élet számtalan területén ütközünk végességünkkel. Nem lehetünk mindig fiatalok, nem ehetünk és ihatunk következmények nélkül, hiába minden erőfeszítésünk, valami mindig átírja programunkat. A siker sosem százszázalékos, örülnünk kell már a részeredménynek is... Ha valaki mégis a perfekt boldogságot sugározza, arról hamar kiderül: képmutató és hazug. Alig élünk meg néhány igazi hullámhegyet és hullámvölgyet, s már végére is ért valóban arasznyi életünk. A bölcsességirodalomban számtalan helyen találkozhatunk az ember kicsinységéről és az Isten nagyságáról szóló megállapításokkal. Ha ezeket - akár csak részben is -, megfogadná az ember, bizonyára más lenne a világ. Kicsinységünk ténye azonban mégsem alázatra, egymás segítésére, hanem éppen ellenkezőleg, agresszióra serkenti az embert: irigyek és gonoszak, mohók és gátlástalanok vagyunk.

De miért is? Elsősőrban azért, mert kimondatlanul is, de nagyon félünk. Félünk az ismeretlen jövőtől, félünk attól, hogy erőnk elfogy. Márpedig fogytán az erőnk! Ha nem így lenne, nem lenne szükség a legkülönfélébb vitamin-komplexumokra és táplálékkiegészítőkre és egyéb serkentő gyógyszerekre, melyekért kígyózó sorokban állnak az emberek. A reklámok önmagukban még nem elégségesek, érezzük is, valóban kell valamilyen "pótszer"... Napról napra abban a reménységben élünk, hogy a holnap biztosan jobb lesz, bizakodunk abban is, hogy múlik a fájdalom, gyógyul a seb, s eközben újabb nem várt fájdalmak jönnek és újabb sebeket kapunk - lelkiekben is. Semmiségünk tudata pedig az évek múlásával egyre csak érlelődik bennünk, mígnem rájövünk: Minden amiért küzdöttünk csak szalmaláng volt, az erőnk a képességeink - melyekre oly büszkék voltunk -, elillanó lehelet csupán... és persze sokszor kétségbeesünk, megszédülünk és elesünk. Ez lenne hát az a csodaszép élet?

Mindaddig, amíg nem találunk rá Istenre, a fenti gondolatmenetek határozzák meg egyre laposodó, földiekre koncentráló perspektívánkat. De abban a pillanatban, amikor Isten közbeszól, belép az életünkbe, hirtelen átalakul minden: megváltozik kapcsolatunk emberekkel és tárgyakkal, megtisztul értékrendünk a világ dolgait illetően és átéljük a fordulatváltást érzelmi életünkben is. Végre helyére kerülnek dolgaink, s a félelem helyett a megnyugtató érzés kerül szívünkbe: Isten tenyerében vagyok, s jó ez így...

NE DÖNTS ELHAMARKODOTTAN!


„…vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel…” (Zsoltárok 39:2)
Időnként mind kudarcot vallunk valamiben, még a legjobbak is. Amikor John D. Rockefeller irányította a Standard Oil vállalatot, az egyik igazgató olyan hibát követett el, ami a vállalatnak kétmillió dollárjába került. Az igazgatóság többi tagja úgy gondolta, hogy emiatt Rockefeller keményen fog bánni vele, és valószínűleg kirúgja. Ám nem ez történt. Mielőtt behívatta volna az illetőt, leült, fogott egy jegyzettömböt, és felírta rá: „Minden, ami mellett szól”. Majd listába szedte a férfi erősségeit, beleértve azt is, hogyan segített egyszer a vállalatnak megfelelő döntést hozni, amivel több millió dollárt kerestek. Az igazgatóság egyik tagja, aki mindennek szemtanúja volt, később ezt mondta: „Ha bármikor kísértést érzek arra, hogy letámadjak valakit, kényszerítem magam arra, hogy előbb leüljek és összeállítsak egy listát a jó tulajdonságairól. Mire ezt befejezem, már megfelelő szempontból szemlélem a dolgokat. Ami pedig még ennél is többet számít: sikerül uralkodni a haragomon. El sem tudom mondani, hányszor segített ez a szokás abban, nehogy elkövessem az egyik legsúlyosabb árat követelő hibát életemben – azt, hogy elveszítem a fejem, és nem tudok uralkodni az indulataimon. Mindenkinek javaslom, akinek emberekkel kell dolgoznia”. Mielőtt tehát elhamarkodottan döntenél valaki felől, állj meg, és kérd Isten bölcsességét, majd ülj le, és állíts össze egy listát az illető legjobb tulajdonságairól. Ha megteszed, gyakran egészen más döntésre fogsz jutni. Egy dolog biztos, ekkor már a megfelelő hozzáállással fogsz felé közeledni, és nem mondasz olyan dolgokat, amiket később megbánnál. Nyilván a zsoltáros is megtanulta ezt a leckét: „Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel…” (Zsoltárok 39:2).


PÁSZTOROD ÉS URAD


„Az Úr az én pásztorom…” (Zsoltárok 23:1)

Araham Lincoln írta: „Sokszor térdre kényszerített az a nyomasztó tudta, hogy máshová nem fordulhatok. Minden bölcsességem elégtelennek tűnt olyankor.” Időnként mindannyian érzünk így. Azért van ez, mert mind juhok vagyunk, akiknek pásztorra van szükségük. Isten minden teremtménye közül a juhok azok, akik a legkevésbé képesek magukról gondoskodni. Nincs irányérzékük: lesétálnak a szikláról, belebolyonganak egy folyóba és belefulladnak. Védtelenek: nincsenek karmaik, melyekkel harcolhatnának, nem tudnak gyorsan futni, vagy felmászni egy fa biztonságába. Piszkosak: a kutyák és a macskák tisztálkodnak, de ha egy birka koszos lesz, olyan is marad. Most azt mondod: „Nem igazán tetszik, hogy birkához hasonlítanak”. Nos, jól van, akkor válaszolj ezekre a kérdésekre: Mennyire tudsz uralkodni indulataidon, ösztöneiden? Előfordult már, hogy te voltál az áldozat? Hasonlítasz Dr Jekyllre és Mr. Hyde-ra? Mindig tisztessége és becsületes vagy? Szoktál olajat önteni a tűzre, fokozni a viszályt és a zűrzavart, vagy mindig a békességre törekszel? Igazán szereted az embereket, vagy csak kihasználod őket a saját érdekeidre? Nagylelkű vagy, vagy legtöbbször csak olyanoknak adsz bármit is, akik valamivel viszonozhatják? Egytől tízig terjedő skálán hogyan osztályoznád az emberektől, a kudarctól, a betegségektől, a haláltól, az elutasítástól vagy a kockázattól való félelmet? Olyan az életed, mint egy nyitott könyv? Milyen gyakran buksz el, és van szükséged bocsánatra: hetente? naponta? óránként? Nagyon úgy hangzik, hogy pásztaorra van szükséged! Tehát ahelyett, hogy azt mondogatnád: „az Úr az én pásztorom”, próbáld ki ezt: „Pásztorra van szükségem, ezért, Uram, légy te az életem pásztora!”


Törekszel a kiválóságra?


„…nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának… jutalmáért.” (Filippi 3:14)

Nem fogod kihozni magadból a legtöbbet, ha a mérce, amit mások felállítottak számodra, magasabb, mint amit te állítasz fel magadnak. Bill Bradley, aki sztárjátékos volt kosárlabdában, még tizenöt éves korában részt vett egy nyári kosárlabdatáborban. Ottléte alatt a nagy kosaras sztár, „Easy” Ed Macauley ezt mondta neki: „Ha a játékban nem hozod ki magadból a legtöbbet, akkor lesz valaki, ugyanolyan képességekkel, aki azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából, és egy napon, amikor egymás ellen fogtok játszani, ő lesz fölényben”. Sem a bírálóid, sem az ellenfeleid nem határozhatják meg azt a mércét, amit te felállítasz magadnak. Jon Johnston pszichológia professzor rámutat, hogy mi a különbség a puszta siker és a kiválóság között: „A siker azt mutatja meg, hogy mennyit érünk másokkal összehasonlítva, a kiválóság a saját képességeinkhez mér. A sikerről sokan álmodnak, de csak néhányan szerzik meg jutalmát. A kiválóság minden ember számára elérhető, de csak kevesen vállalják.” Van egy kínos pillanat Jézus életében: „A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust” (János 18:19). Tanításáról Jézus tudta ezt mondani: „Kérdezd meg azokat, akik hallották” (János 18:21), de tanítványairól nem mondott semmit, mert mind elhagyták Őt. Ha arról kérdeznek, hogy mik a hitelveink, akkor azt mondjuk: „Kérdezd meg azokat, akik hallották, amit mondtam”. De ha arról kérdeznek, hogy milyen tanítványok vagyunk, mondhatjuk-e: „Kérdezd meg azokat, akik ismernek”? Arról ismernek, hogy langyos, nem sok vizet zavaró életet élsz, vagy elmondhatod te is, amit Pál apostol: „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért”? Mondd, törekszel a kiválóságra?