2011. február 23., szerda

2011. február 15. kedd

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által. (Efézus 2,19-22)


Nem lehetünk egymás számára idegenek, ha ugyanazon településen élünk, ha ugyanazt az Urat követjük, ugyanazt a Szentírást olvassuk, ha ugyanazokért a célokért imádkozunk! Akkor olyan szervesen kell egymásra épülnünk, miként egy jó alapokkal bíró házban a téglák tartják stabilan az épületet! Mindnek megvan a maga helye, ahová az alkotó teremtő akarattal helyezi! Mi sem véletlenül születtünk abba a családba, ahová, arra a településre, ahová. Nekünk itt kell lennünk polgártársaivá a szenteknek, és háza népévé Istennek.
Azt mondod, a te lakóhelyeden a gyülekezet közel sem „a szentek gyülekezete”? Valóban nem az. Profán, világi értelemben véve valóban nem. Bűnökkel terhelt, kísértésekkel küzdő, sok nyomorúságban elbukott, tökéletlen emberek közössége, megannyi hibával, felróható botlással. De Istennek mégis az tetszett, hogy ilyenekre bízza az evangélium ügyét, hogy ne angyalok szolgálják az ő nevét ebben az épületben, a földi életben, az anyaszentegyházban, hanem esendő emberek! Akik bibliai értelemben véve mégiscsak szentek, hiszen a Bibliában szent az, ami Istennek van elkülönítve!

/Gyallai Henrietta/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése