2017. december 31., vasárnap

Idő...

A mai nap imádsága:

URam,Istenem! Köszönöm Neked az erőt, a kitartást, amivel érdemtelenül megajándékoztál, s gondviselő jóságod számos jelét, amit adtál az elmúlt esztendőben is! Kérlek áldd és óvd minden szerettemet, közelben és távolban, add meg nekik mindazt, amire szükségük van, s hogy Benned lelkük nyugalmat találjon, s életüknek általad haszna és értelme legyen! Hála Neked kimondhatatlan jóságodért! Ámen

Minden kedves Olvasómnak az ÚRIsten gondviselő szeretetével egybefont új esztendőt kívánok!

Imádságos szeretettel: fm


Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva...
Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!"
Lk 12,35. és 40. versek

Jóllehet óév-esti/délutáni istentiszteleteknek nincsen különösebb liturgiai üzenete - ellentétben a nagyünnepiekkel ill. a vasárnappal -, mégis sokan eljönnek ezekre az alkalmakra, hogy a múlt és jövő határán visszatekintsenek elmúlt egy évükre, s hálát adjanak a JóIstennek mindazért, amiben részesültek az elmúlt 365 napban... Jegyezzük azért meg, hogy azért ez is egy "eléggé keresztény" ünnep, mert - ha jól számoltak eleink -, akkor URunk 2011. esztendejébe léphetünk át, hiszen Jézus Krisztus születése óta számolják az idő múlását... A keresztény ember tehát számol, de nem számító. Ugyanakkor jól tudja, hogy különleges értéke van a kiszámíthatóságnak, hogy övéi, felebarátai számára ott van, segítőkészségével és szeretetével támogatja barátait, munkatársait és lendületet ad, amikor azok megfáradnak a hétköznapok sodrásában.

Sokan vannak, akik nagy fogadalmakkal készülnek, s próbálják holnaptól megvalósítani azt, amit eddig éveken át nem voltak képesek. Ez a mai nap, meg a rákövetkező néhány nap izgalommal-teli újdonságérzete: Lám-lám, meg tudom én ezt csinálni, ha akarom! - elhiteti, így lesz majd ez hosszútávon is, de amikor a feladatok mókuskerekében az élet - és/vagy önmagunk görcsösen megfelelni-akarása - megemeli a sebességet, akkor rövid időn belül újra elbukunk. Átélni a keserű valóságot, hogy a fogadalom, a jószándék kevés - meglehetősen lehangoló. A hívő ember azonban jól tudja: egyedül nem megy, ezért nem is a maga akaratára, hanem az Isten kegyelmére alapozza életét. Boldog megtapasztalása, hogy eddig is az Isten oldotta meg az igazán nagy problémáit, hogy eddig is az Isten segedelmével sikerült megfelelni a kihívásainak erőt kölcsönöz a nehezebb pillanatokban, percekben, életszakaszokban.

Az igeolvasó ember örömmel veszi a figyelmeztetést: Derekad legyen felövezve, azaz: Légy (útra) készen, ha menned kell, mert Istentől küldetésed van! Akinek a lámpása ég, vagyis élete útmutató fény mások számára, az különlegesen szép találkozásokat élhet át. Az élet ugyanis fény! Ha jól belegondolunk, akkor minden fényből van ebben a világban! Fény nélkül nem lenne élet a Földön... Aki azonban (még) a lélek sötétségben él, annak a világ hazug csillogása, az ígéretek hamis csillogása jelenti az "életet".

A rövidke ünnep tüzijátékos csillogása elmúlik, de ugyanígy elmúlik az életünk is. Sokan lesznek, akik már nem érik meg a következő szilvesztert, s sokan voltak, akik ennek a mostani évbúcsúztatónak sem lehettek részesei. Bizony behatárolt a létünk, s nagyon sokszor az emberi butaság okozza a korai véget. Sajnos most lesznek, akik alkoholosan/drogosan ülnek volán mögé, akik elveszítve józanságukat olyat tesznek, amit később nagyon bánni fognak... Adja Isten, hogy ne legyenek "bal-esetek" akkor sem, ha emberek elveszítik minimális önkontrolljukat! Ugyanakkor tudnia kellene mindenkinek, Isten nem fogja egy szilveszteri mulatság kedvéért megváltoztatni a fizika, a biokémia, a lélekvilág egyetemes törvényeit...

Szilveszter napja van, ilyenkor mindenki különlegesen (meg)érzi az idő múlását. Az idő azonban nem a miénk, az idő Istené! Tőle kaptuk -kölcsönbe(!), hogy azt jól felhasználva gyümölcsöt teremjen életünk. Erre segítsen mindannyiunkat a kegyelem Istene!





Időnk, s lehetőségeink...

A mai nap imádsága:

Istenem! Hálát adok Neked ezért az esztendőért. Minden örömért amivel megajándékoztál, s minden bánatért, amivel megpróbáltál. Bocsásd meg fölösleges aggodalmaskodásaimat, s kérlek fargd le bennem a jövőtől való félelem boldogságromboló készségét. Tedd életemet nyitottá mások bajainak meglátására, add hogy szívemmel és kezeimmel is szolgálhassak Neked és embertásaimnak a következő esztendőben is! Ámen



De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk.
Józs 24,15

Nyakunkon a szilveszter! Mintha bottal ütötték volna ezt az évet, olyan gyorsan szállt el... Az idő múlásának koncentrált érzete ezen a napon mindenki számára nyilvánvaló, hiszen ma még 2008-at, néhány óra múlva pedig 2009-et írunk! Különleges nap ez a mai, s nemcsak azért mert mindenki a mag módján ünnepel. Vannak, akik nagy társaságban "eszem-iszommal" és tánccal, vannak, akik az "árral szemben úszva" alkohol nélkül és önmegtartóztatva várják az éjfélt, s persze olyanok is akadnak, akik nemcsak egyedül és csendben, de magányosan és keserűséggel a szívükben várják, hogy múljék el a 2008-as esztedő...

Fogadkozások nagyívű tervek és választásaink nyilvános felvázolásának időszaka is ez. A reménység különleges egy-két napja, amikor még hisszük, hogy most sikerülni fog, amit eddig sehogyan se tudtunk "tető alá hozni". De tényleg ennyire más ez a mai nap? Nyilvánvalóan nem... Ez a nap is 24 órából áll - mégha többnek is éljük meg -, de a nap végére ugyanúgy elfáradunk mint az előző napon, s ugyanúgy álomba szenderülünk, ahogyan tegnap...

Nemcsak a mai vagy a holnapi, de tudatos életünk minden egyes napja magában hordozza a választás, a változás lehetőségét. Egyedül rajtunk áll, hogy milyenek az ünnepeink, hogy hogyan éljük meg, mennyire "ünnepesen", méltósággal a hétköznapokat. Nincs ember, aki ne élte volna át a tanácstalanság nyomorúságos érzését. Mit tegyek, hogyan oldjam meg, hova lépjek tovább abból a nyomasztó helyzetből, melynek szorítását egyre nehezebben tudom elviselni?

Az élet és önmagunk nagy becsapása, hogy megoldhatom úgy is, ahogyan a "többiek". Tömeg-méretben felgyülemlett problémákat nem lehet tömeg-szerűen megoldani. A megoldások mindig egyéniek, hiszen ahány ember, annyiféle helyzet és lehetőség adódik. Lehet, hogy tömegek választják a modern együttélési formákat, de lemásolni a másik ember életét, vagy megoldási képletét nem helyes... Ha nehézség köszönt például egy párkapcsolatra - melyikre nem? -, akkor nem célszerű a rövidzárlatos megoldásokat alkalmazni. Mégis sokan önmagukat is becsapva, azt gondolják, hogy az élet csak nekik még számtalan lehetőséget tartogat, s eddig csak azért nem sikerült személyes boldogságukat összekovácsolni, mert nem akarták eléggé... Azután kiderül a következő "élet-fejezetben", hogy nem az akaráson múlik, hanem a belátáson.

Belátni azt, hogy Isten nélkül semmi vagyok nem kicsinységünk beismerése, hanem az Isten nagyságának elfogadása. Ez pedig nem lesújt a porba, hanem felemel, olykor még a fellegekbe is. S aki föntről tud körülnézni, az távlatokban látja az Élet dolgait, s hamar kiderül számára mi az, ami fontos, s mi az ami nem, mi az érték, s mi az, ami elhagynivaló bóvli, bazári vacak, azaz csak teher...

Jozsué döntését - a többség ellenében! - bátran felvállalja. Nem ő vakmerő, hanem azok, akik fontolgatják, hogy talán az Isten nélkül mégis csak jobb lenne... az élet. Jozsué a "házanépével", azaz a családjával az ÚR szolgálata mellett döntött, de ezzel az elhatározással nemcsak az Istent, de övéit és saját boldogulását is szolgálja...


Isten igéje...


A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Hálát adok Neked az elmúlt napok százaiért! A lehetőségért, hogy egészséggel és erővel ajándékoztál meg, s mindenek előtt a vággyal, hogy Igéd mellett elcsendesedjek. Kérlek Téged, segíts meg ezután is. Törd le bennem azt, ami emberi, s okoskodó, s növeld bennem azt, ami a Tied. Adj nekem alázatos szívet, hogy engedelmes eszközként szolgálhassak Neked, s hasznára legyek másoknak is. Áldott legyen kegyelmed gazdagsága, amit annak ellenére megtapasztalhatok, hogy botladozó Krisztuskövető vagyok... Köszönöm Uram a Tőled kapott készséget, köszönöm mindazokat, akiket mellém adtál, hogy örüljek velük, s örüljünk mindannyian a megtapasztalt szeretetedért! Istenem, segíts meg ezután is mindannyiunkat, áldd meg szívünk gyönge akarását, s gyújtsd meg bennünk Szereteted tüzét! Ámen



Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!... .Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza,
hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely a számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen,
hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem
Ézsaiás 55,6 és 10-11

Az év utolsó reggele van, s útmutatóm utolsó lapjához értem... itt fekszik az asztalomon, a használat meglátszik rajta. A legeslegutolsó igéje ez "Losungunknak", ahogyan a herrnhuti testvérek nevezik - 2008-ban idestova 280(!) éve. 1728 óta sokat változott a világ, s hiába a szatelitok tucatjai az égen, a kábelkilóméterek milliói, s a megszámlálhatatlan digitális kommunikációs csatornák özöne - az ember alapjában véve nem lett jobb tőle. Ugyanúgy megváltásra szorulunk, mint eleink, esendőek, gyarlók vagyunk. Ahogyan evangélikus eleink örültek az Igének, úgy örülünk mi is. Utainkon mécses az Ő szava, döntéseinkben biztos támaszték, érzelmi hullámzásainkban nyugtató erő. Az év ezen napján, a visszatekintés, s a személyes hang talán nem terhes, éppen ellenkezőleg... joggal elvárható.

Nekem nagyon sokat jelentenek ezek a reggeli elcsendesedések az Isten Igéje mellett. Örülök, hogy sokakhoz eljut a világhálón keresztül is. Rendszeresen olvassák nemcsak Belgiumban és Finnországban, de ahová magyarok elvetődtek, s nem felejtették el evangélikus gyökereiket, s csodálatos ősi magyar nyelvünk vonzását még érzik - s van internetük - ránk "klikkelnek". Isten áldja meg szándékukat, nekem pedig adjon bölcsességet, hogy ne hiábavaló gondolatokat fogalmazzak meg reggelenként, hanem az Isten-ismeret útján járóknak egyszerű segítőtársa lehessek, szavakba öntve azt, amit minden Krisztuskövető, vagyis keresztény velem együtt érez. Mindannyian - mint virágok az Isten teremtettségének a mezején - egy kicsit mások vagyunk, de egyformán igyekszünk a fény felé, s ebben a törekvésünkben megerősítő lehet a másik "útonlevő" vallomásos biztatása.

Köszönöm mindenki érdeklődését! Azokét is, akik ismeretlenek előttem, de érdeklődésükkel megajándékoztak minket tataiakat. Látogassanak el máskor is honlapunkra, s ha tetszett, ha találtak "morzsákat", hívják fel barátaik, ismerőseik figyelmét is virtuális újságunkra. Jóllehet az áhítatokat magam írom, de nem egyedül. Magam mögött tudom ugyanis az értem is imádkozó gyülekezetemet, s mindazokat, akik egy-egy sóhaj erejéig ránk gondolnak. Isten ismer mindannyiunkat, s ugye megtapasztaltuk: másokért elmondott imáink áldásából mireánk is vissza-visszahullottak az áldás harmatcseppjei.


Tanítás...

A mai nap imádsága:

Uram! Taníts minket, hogy bölcsüljünk! Ámen


Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.
2 Tim 4,2

Szegény Édesapám gyakran mondogatta gyerekkoromban: "Kisfiam, ha valamit tudsz, az sosem baj, de ha tudhatnád és mégsem tudod, az nagy baj!" Amióta az iskolarendszerben vagyok - ennek már bizony negyven éve, igaz mostmár a másik a oldalon -, az iskolával kapcsolatban mindig az újítások és reformok jutnak eszembe. 70-es évek elején "kísérleti jelleggel" már egésznapos iskolába jártam... akkor még nem hangoztatták az "élethossziglani tanulást" pedig ez sem új találmány, hogy egész életen át nemcsak tanulnunk illik, de kell is...

A tanítás a legnemesebb és legnagyszerűbb feladat a világon! Kezdve a csecsemőkortól egészen az egyetemi katedráig, sőt azon túl is. Ha méltósággal végezhetik, akkor ez a legnagyobb örömforrás, ha méltatlan körülmények között, kényszerűen csinálják, akkor az egyik legtöbb nyomorúság ebből fakad: teljesítménykényszerből fakadó szorongás, önértékelési zavar, frusztráció stb. Nem mondok újat, ha azt állítom: válságban van az oktatás! A válság nem amiatt van, mert nincs elég digitális tábla vagy számítógép az iskolákban. A válság oka az örömtelenség! Ha nincs meg az ismeretlen megismerésének felfedezéses izgalma, a rácsodálkozás öröme, akkor pont az nincs meg a pedagógiában, ami annak a célja, hogy necsak tudást adjon tovább, de jellemet is formáljon.

Mára - tisztelet a kivételeknek -, az iskolák nagyrésze szolgáltatóként működik az "elpiacosodott" oktatásügyben, az iskolák egymásra licitálnak, hogy mit képesek nyújtani a leendő tanulóiknak, s a jóhiszemű szülők el is hiszik a propaganda-szövegeket - egyik ilyen a varázsszó a "kompetencia" -, s már nyúlnak is mélyen a zsebükbe, hogy teljesítsék a financiális kötelességüket utódjaikkal kapcsolatban. Mindeközben remélik a sikert... Aztán kiderül, hogy nemcsakhogy munkahelyet nem talál gyermekük - százezret meghaladó csak a diplomás munkanélküliek száma -, de értelmes munkát sem. S ha a munka csak a pénz megszerzésének a kényszerű eszköze, akkor egy idő után belefárad az ember, örömtelenné válik az, ami élethossziglan örömet kellene hogy adjon...

Az ige hirdetése tanítás. Ha az életre készít fel, akkor felemel, s távlatot ad, ha csak bonyolít, s természetellenes viselkedésre próbálja "idomítani" az embert, akkor abba a lélek beleroppan... előjönnek a pótcselekvések, s a különböző fojtásokból, hárításokból fakadó súlyos életvezetési problémák. Tessék megnézni, hány olyan közösség van, ahol elfordultak az élet valóságától, tagadják annak szépségét, s normalitásnak nem az Isten szeretetét, hanem a törvényeskedés abnormalitását teszik meg.

Mikor alkalmas az idő, s mikor nem? A kérdés nem arra akar rávezetni minket, hogy mikor állnak össze úgy a körülmények, hogy azt mondhatjuk: "Na, most kezdhetjük, ez alkalmas idő!" -, sokkal inkább azt akarja aláhúzni, hogy nekünk, akik tanításra szántuk életünket (lelkész, pap, tanár, szülő) folyamatosan, akár alkalmas nekünk, akár nem, akár kedvünk van hozzá, akár nem, mindig emberként és méltósággal tanítsunk. Erre az képes igazán, aki nem paragrafusra, iskolaigazgató direktívára, életidegen elvárásokra, hanem az ÚRIstenre néz! Ő ugyanis mindenkit a közösségbe teremtett, s oda akarja "beemelni" az embert. Nem az érdekcsoportokba, hanem a hordozó, építő közösségekbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése