2017. március 24., péntek

Áldott emberek

„Áldott, aki…” (Zsoltárok 1:1 NKJV)
Íme, az áldott élet kulcsa a Szentírás szerint: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsoltárok 1:1-3). A zsoltárok első versét – csakúgy, mint a Hegyi beszéd bologmondásait – egyaránt lehet boldognak és áldottnak is fordítani. Az áldott emberek általában kitűnnek a többiek közül, mert jellemük mélyebb, friss ötleteik vannak, lelkük finomabb, bátorságuk nagyobb, jobbak a vezetésben, érdeklődési körük szélesebb, együttérzésük őszintébb, meggyőződésük szilárdabb. Nehéz körülmények között is örömtelik, és korukat meghaladó bölcsességről tesznek tanúságot. Tele vannak meglepetéssel; próbálják őket beskatulyázni, de mindig előállnak valamivel, amire senki sem számított.
A környezetükben kissé bizonytalannak érzed magad, mert sohasem tudhatod, mi fog történni a következő pillanatban. Idővel aztán rájössz, hogy ötleteikben és tetteikben meg lehet bízni. Miért? Mert olyan lelki-szellemi gyökereik vannak, amelyek leérnek az élő víz folyójáig. Ezért igaz rájuk, hogy amihez csak hozzányúlnak, minden felvirágzik. Te is élhetsz így. Hogyan? Ha szilárd lelki értékrendet alakítasz ki. A lelki növekedés legnagyobb ellensége az örökös elfoglaltság, ami szorosan kapcsolódik ahhoz, amit a Biblia világiasságnak nevez. Azt jelenti ez, hogy csapdába ejtenek a társadalmi elvárások, és nem marad időd az Istennel járásra. Bármerről is nézed, a sikeres élet legfontosabb összetevője az idő. Nem a maradék idő, nem az odavetett pillanatok, hanem a minőségi idő. Idő az elmélkedésre, idő a beszélgetésre… zavaró körülményektől, félbeszakításoktól mentes, odaszánt idő Istennel.

ISTEN TEREMTETT VILÁGÁT GONDOZNI


„…fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” (1Mózes 2:15)
Az egyház nemzedékeken át némán hallgatott a rabszolgatartás bűneiről. Azért, mert annyira elterjedt és gazdaságilag előnyös volt; nem is beszélve arról, hogy még egyházi vezetőknek is voltak rabszolgái. Amikor azonban az egyház végre elismerte, hogy ez rossz, ez segített utat nyitni a reformnak. Ma már el sem tudnánk képzelni, hogy így lehetne élni. Mostanában vannak, akik ráébrednek, hogy Isten teremtett művét őrizni nem csupán fanatikus környezetvédők dolga. Ezt mutatja a Déli Baptista Szövetség egyik határozata, amely elítéli azokat, akik felelősek a Mexikói öbölbe ömlött olajszennyeződésért. Russel Moore a Déli Baptisták teológusa egy beszédében kifejezően szemléltette, hogyan pusztította el az olajszennyeződés szeretett szülővárosát, a Mississippi állambeli Biloxit. Elismerte: „Mi, evangéliumi keresztyének, túl sokáig elviseltük a környezetszennyezés miatt nyugtalan lelkiismeretünket. Ez a vádpont rám is áll.” Majd megkérdezte: „Vajon hinni fognak nekünk az emberek, amikor Őróla beszélünk, aki életet, sőt bővelkedő életet ad, ha azt látják, hogy nem törődünk mindazzal, ami gyilkol és pusztít?” Ugyanaz az Isten, aki burgonyát tesz a földbe a táplálásunkra, tesz olajat is a mélybe, hogy felhasználhassuk. Ám biztosan nem örül annak, ha beszennyezzük óceánjait és az abban élő teremtményeit, amikor megpróbáljuk kitermelni. „Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél_ a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.” (Zsoltárok 8:7-9). Csak azért, mert a mennybe fogunk menni, nem tehetjük meg, hogy tönkretesszük Isten gyönyörű Földjét!


Isten várakozásra késztet?

„Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek.” (Zsoltárok 84:12)
Az életben gyakran azok a legnehezebb pillanatok, amikor úgy érezzük, Isten nem akar segíteni, vagy megadni azt az eredményt, amit várunk. Ilyenkor tanulunk valamit Isten hallgatásáról. Amikor Isten nem szól egy szót sem, akkor tanít minket, még a némaságával is. Azáltal enged növekednünk, hogy rákényszerít a gondolkodásra, a tanulmányozásra, arra, hogy magunk jöjjünk rá a végköveztetésre, míg Ő szerető szülőként várakozik a háttérben. A hit hallásból van, de a türelem a csendből születik. Türelmet Isten akkor ad nekünk, amikor a rossz dolgok nem változnak. Ez az Ő nyugtatója a nyugtalan szív számára. Ezt a balzsamot dörzsöli fájó izmaidba, amikor úgy tűnik, hogy már a végsőkig megfeszültek. Ezek azok az idők, amikor a fájdalom már olyan régóta tart, hogy egyedül Isten tudja megadni az elviseléshez szükséges türelmet – kegyelmét, mely átvisz rajta.

A várakozásnak sok haszna van. Például, ha megtanulsz várakozni és megfigyelni a dolgokat, jobb döntéseket fogsz hozni. Ma talán azt gondolod valamiről, hogy nem tudnál nélküle élni, de lehet, hogy holnap örülni fogsz annak, hogy nélküle élsz. „…semmi jót nem tagad meg az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsoltárok 84:11 NKJV). Tehát, ha Isten azt mondja, „Várj!”, bízz benne! Vagy nem erre van most szükséged, vagy pedig valami jobbat tervez számodra. Azt mondod: „Jó, de közben mit csináljak?” A Biblia azt mondja: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat!” (Zsoltárok 27:14 Károli). Ne erőlködj, ne lármázz, ne cirkuszolj – engedd, hogy Isten végezze munkáját, és te megerősödve fogsz kijönni mindebből, és jobb eredményeket kapsz.

Menj vissza oda, ahol találkoztál vele!


„Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni.” (János 21:3)

Amikor azon az éjszakán Péter úgy döntött, hogy halászni megy, az lehetett a döntése mögött, hogy ott akart hagyni mindent, és visszamenni oda, ahol először találkozott az Úrral. Ez helyes lépés! Amikor elcsüggedsz, akkor vagy Ahhoz mész vissza, aki meg tud menteni, megőrizni és megelégíteni, vagy ahhoz térsz vissza, amivel az előtt foglalkoztál az életedben, hogy vele találkoztál, bármi is volt az. Ez nem jó lépés! Péter egész éjszaka halászott és nem fogott semmit. Van ebben tanulság a számodra.

Isten azt mondja a gyülekezetnek a Jelenések könyvében: „Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet…” (Jelenések 2:3-5). Kihűlt az Isten iránti szereteted? Ha igen, akkor vissza kell térned oda, ahol először találkoztál vele, és újból keresned őt, mint ahogy az előtt tetted, hogy annyi mindent hallottál és annyi mindent láttál, az előtt, hogy az élet terhei kimerítettek. „De én az Úr munkájával vagyok elfoglalva” mondod. Az elfoglaltság kéz a kézben jár a terméketlenséggel. Lehet, hogy a babiloni bíróság előtt szentnek tűnsz, Sion bírósága szemében mégis visszaeső vagy. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert: „Szeretsz engem?” Végül Péter azt mondta: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy [milyen mértékig] szeretlek téged” (János 21:17). Oswald Chambers azt mondta: „Óvakodj mindentől, ami a Jézus Krisztus iránti hűségeddel versenyez! A Jézus iránti odaadás legnagyobb vetélytársa a neki végzett szolgálat.” Gondolkodj el ezen!
A dicsőítés lényege a hódolat


"Szánjátok oda magatokat Istennek....hódoljatok be az egész lényetekkel neki, hogy az ő igaz céljaira tudjon használni titeket." (Róma 6,13)

A dicsőítés lényege a hódolat.

A behódolás vagy a "megadás" nem egy népszerű szavak, legalább annyira nem kedveltek, mint az "alázatosság" szó. Valaminek az elvesztését foglalja magában, és senki nem akar vesztes lenni.

A behódolás egy elveszített csata, egy elveszített játék, vagy egy erősebb ellenfélnek való megadás kedvezőtlen képét idézi fel. Ezeket a szavakat majdnem mindig negatív szövegkörnyezetben használjuk. Az elfogott bűnözők megadják magukat a hatóságoknak.

A mi versenyhajszolt világunkban azt tanultuk, hogy soha ne hagyjuk abba a próbálkozást, soha ne adjuk fel, soha ne hátráljunk meg, így nem sokat hallunk arról, hogy bármit is fel kellene adnunk vagy valaminek behódolnunk. Ha a győzelem a lényeg, akkor a behódolás, a megadás elképzelhetetlen.

A Biblia azt tanítja nekünk, hogy ahelyett, hogy megpróbálnánk nyerni, sikeresnek lenni, győzni, vagy leigázni, nekünk inkább engedni, megadni, engedelmeskedni és behódolni kell.

Azzal, hogy megadjuk magunkat Istennek, belépünk a dicsőítés központjába. Ez igazi dicsőítés: Istennek gyönyörűséget okozni azzal, hogy teljesen odaadjuk magunkat neki.

A behódolást legjobban az az engedelmesség mutatja, ahogy együttműködsz a Teremtővel. Azt mondod: "Igen, Uram." bármire, amit kér tőled.

Sőt, a "Nem, Uram" egy ellentmondás. Nem vallhatod Jézust az Uradnak, ha megtagadod a parancsának teljesítését. Péter bemutatta a behódolást amikor, egy éjszakai eredménytelen halászat után Jézus azt mondta neki, hogy próbálja újra: "Mester, egész éjjel keményen dolgozunk, és nem fogtunk semmit. De mivel te mondod, újra bedobom a hálókat." A behódoló emberek engedelmeskednek Isten Szavának, még akkor is, ha láthatólag nincs értelme.

Isten nem egy kegyetlen rabszolgahajcsár, vagy egy erőszakos személy, aki nyers erővel akar minket megadásra kényszeríteni. Nem akarja megtörni az akaratunkat, hanem igyekszik magának megnyerni minket, hogy mi önként ajánljuk azt fel neki. Isten egy Szerelmes, egy Felszabadító, és a behódolás szabadságot eredményez, nem rabszolgaságot.

Amikor mi teljesen megadjuk magunkat Jézusnak, felfedezzük, hogy ő nem egy zsarnok, hanem egy megmentő, nem egy főnök, hanem egy báty, nem egy diktátor, hanem egy barát.

Beszéljünk róla

* Miben kell ma behódolnod Istennek?
* Megadni magunkat sebezhetővé tesz. Miért olyan nehéz sebezhetőnek lenni a Teremtőnk előtt?


A Tökéletességre törekvés problémája



“Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz elvégezni semmit.”

Prédikátor könyve 11:4



Amikor megtanulsz pihenni Isten felszabadító kegyelmében és kitörsz a tökéletességre törekvés csapdájából, egy magasabb szintű örömre és szabadságra lelsz az életedben. Miért van ez így? Mert a tökéletességre törekvés több módon is rombolja az életedet.

1. Legyőzi a kezdeményező készségedet.

Volt már valaha olyan feladatod, aminek egyszerűen nem tudtál nekikezdeni? Azt gondoltad: “A napokban hozzá fogok kezdeni”, de valahogy mégsem tudtad megtenni az első lépést. Az egyik lehetséges ok a tökéletességre törekvés. A legjobb körülményekre vársz, vagy időre, amíg a gyerekek haza nem jönnek az iskolából, vagy amíg egy bizonyos pénzösszeg meg nem érkezik a számládra. Ha ilyen magasra helyezed a mércédet, a tökéletességre törekvés megbénít, és semmit sem tudsz elvégezni.

A Biblia azt mondja a Prédikátor könyve 11:4-ben: “Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz elvégezni semmit.”

2. Kárt okoz a kapcsolataidban.

Senki nem szereti ha folyton nyaggatják vagy kiigazítják. Frusztráló és zavaró ez! A Biblia azt mondja: “Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától.” (Példabeszédek 17:9) A maximalizmus - a vágy, hogy mindent kijavíts - tönkreteszi a kapcsolatokat, mert bizonytalanság a gyökere. A maximalista emberek, akik durvák és követelőzőek másokkal, azok valójában magukkal szemben ilyenek.

3. Elpusztítja a boldogságodat.

A Prédikátor könyve 7:16 azt mondja: “Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?!” Itt nem valódi igazságosságról vagy igazi bölcsességről beszél. Maximalizmusról beszél. Bármilyen erényből bűnt kovácsolhatsz, ha túlzásba viszed azt.

A legidegesítőbb minden ember számára saját maga, hiszen mindenki önmaga legrosszabb kritikusa. Hajlamosak vagyunk megsértődni vagy ellenszenvesnek lenni azokkal az emberekkel szemben, akik folyton kijavítanak minket, ezért ha te is állandóan magadban keresed a hibát, az mit árul el rólad? Azt, hogy nem szereted magadat. Úgy gondolod, hogy nem vagy elég jó. Majd azt gondolod, hogy ha emlékezteted magadat erre, az motiválni fog arra, hogy megfelelően cselekedj. Nem fog! Ezt maximalizmusnak hívják és azt okozza benned, hogy folyamatosan alábecsülöd magadat.

Csak egy ellenszere létezik a maximalizmusnak. Ezt nem találod meg valamilyen önsegítő-könyvben vagy egy orvosi rendelőben. Csak akkor tudod megtanulni, hogy kell megpihenni ebből, ha teljesen átéled Isten felszabadító kegyelmét.



Beszéljétek át

* Milyen tökéletes körülményeket kell elengedned, ahhoz, hogy tovább tudj menni?
* Miért fontos számodra a pihenés? Mit árul el ez azoknak, akik nem Jézus Krisztus követői?
* Milyen önmagadról alkotott negatív gondolatokat kell lecserélned Isten ígéreteire és igazságára azzal kapcsolatban, hogy ki is vagy valójában?




Isten képes arra, amire én nem


"Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van." (2Korinthus 3:5)


Az egyetlen mód arra, hogy betöltsd Isten számodra adott rendelését a következő évtizedre, az, ha függsz Isten erejétől. Ez pedig egyet jelent: mielőtt elfogadod, hogy Isten képes megtenni dolgokat, el kell ismerned, hogy te nem vagy képes.

Ha ezt nem ismered el, továbbra is azt fogod gondolni, hogy még mindig van benned valami (alkalmasság, elegendő erő) ahhoz, hogy Istentől függetlenül tudd megtenni azokat a dolgokat, amiket szeretne, hogy megtegyél a következő évtizedben.

Továbbra is azt fogod hinni – tévesen –, hogy meg tudsz tenni bizonyos dolgokat, vagy akár mindent, Istentől függetlenül. Azt a hamis logikát fogod alkalmazni, hogy Istenről leválva is tudsz olyan döntéseket hozni, amik valamilyen módon mégis kapcsolódnak majd Isten számodra adott tervéhez.

Amikor Istenről leválva és tőle függetlenül hozunk döntéseket, akkor az életmódunk valójában nem sokban különbözik a nem hívők életmódjától.

"A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni." (1Korinthus 2:14)

A Szentlélek ott él benned. Vagyis megvan a képességed arra, hogy megértsd, amikor Isten azt mondja, lépj egyet előre annak a célnak az irányába, amit ő adott az életedre vonatkozóan. Kérd őt, hogy tanítson meg meghallani az ő halk hangját, és segítsen megtenni a lépéseket, amiket elvár tőled. És keresd, próbáld észrevenni azokat a módokat, ahogy vezet a döntéseiden, az életed apró részletein keresztül.

A következő néhány hétben kezdj el készíteni el listát azokról az alkalmakról, amikor úgy érzed, Isten vezetése megnyilvánul az életedben. Ez segíteni fog abban, hogy meglásd: ő valóban munkálkodik, és folyamatos érdeklődést mutat az életed részletei iránt.
Életérzés...

A mai nap imádsága:

Istenem! Hála Neked felfoghatatlan gondviselő jóságodért! Köszönöm az életet, aminek részesévé tettél engem is. Kérlek, adj nekem Benned való töretlen hitet, hogy tükrözni tudjam szeretetedet minden embertársam felé! Ámen

   


Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját,
amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben,
elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.
1 Móz 3,8

Az emberi civilizáció írásbeliségének hajnaláról, vagy talán azt megelőző idejéből származó egyik legősibb történetéből való a fenti mondat. Istent itt még nem az embert bűnei miatt eltiporni akaró félelmetes hatalomként ismerhetjük meg, akit csak véresáldozattal (primitív elképzelés, a "felsőbb hatalom" befolyásolására) lehet/kell kiengesztelni - gondoljunk csak a középkorban hirdetett rettenetes istenképre -, itt a a Teremtő (még!) "szellőben járt-kert a kertben" (értsd: teremtett világában)... Ennél érzékibb finomsággal, gyengédséggel talán nem is lehet megfogalmazni az Isten anyagvilágban megmutatkozó jelenvalóságát...

Kulcsszó a történetben, hogy az ember elrejtőzött. Természetes szégyenérzetének a következménye ez. Aki 'szemérmetlen', az tulajdonképpen mezítelen, s itt nem feltétlenül a testiségre kell gondolnunk. Aki nyers, aki 'pucér' az tulajdonképpen anyagelvű, azaz materilaista gondolkodásában a látható, a megfogható a meghatározó. Az ilyen ember nem ismeri az ünnepet, a szakrálist, az elkülönítettet, számára semmi értelme a várakozásteli megismerésnek, számára csak a 'most' létezik, s a pillanat élvezete az elsődleges. Világunk azért ilyen, amilyen, s azért esik olykor még a hitetlen ember is a hit kísértésébe, mert néha kivillan számára is az igazság: ünnepek, emelkedett hangulat, katartikus érzések nélkül igen nyomorúságos az emberlét. Ha nincs ott a szentség, az Élet tisztelete, akkor a születés és halál közötti rövidke időszak csak néhány évtizedes szakadatlan küzdelem az elemekkel, melynek a vége aztán mégiscsak az elbukás...

Mára igencsak kiveszett az emberekből a természetes szégyenérzet - s itt most ne a szégyenlősségre gondoljunk, sokkal inkább a részvéttel teli támogatást, a tisztelet készségét értsük e fogalomban -, amely ha nincs vagy elsorvadt az emberek lelkében, akkor a körülmények lavinája feltartóztathatatlanul magával sodorja az embert. Nem véletlen, hogy a nemiség tisztelete, a szexuális szégyenérzettel összefonódik, hiszen az Élet továbbadásának csodája fonódik egybe a szerelem intimitásával. (Milyen érdekes, ha csak testiségre "alapoznak" kapcsolatokat, az igen gyorsan elmúlik, mert az mindig erősen önérdekű, s nem adja meg azt a lelki biztonságot, amire szíve mélyén mindenki vágyakozik.)

Boldogulásunk, sorsunk elfogadása elválaszthatatlan az Istentől, a minden tisztaság, szépség, jóság és szeretet Atyától. Az Isten jelenvalóságát érezni a bűnben (lelkiismeret-furdalás) az emberlétbe vésett örök törvény, megtapasztalni Gondviselését az élet minden területén: a hívő élet kiváltsága, maga a kegyelemteljes evangélium...



Hibáink...

A mai nap imádsága:
URam! Te látod, hogy igyekszem, de olykor mégsem sikerül megvalósítanom azt, amit szeretnék. Add, hogy növekedhessem ismeretedben, épüljek kegyelmed által, s szeretni tudjak akaratod szerint úgy, ahogyan azt magam is vágyom! Ámen

    

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.
1 Jn 1,8

Minél nagyobb a hazugság, s a vele járó fájdalom, annál inkább hárítjuk azt... Jóllehet a tények mindig magukért beszélnek, mégis hinni akarjuk, hogy minden csak nézőpont és prezentáció kérdése. Nyilvánvaló, hogy mikor és hol futott zátonyra futott egy házasság, mégis úgy viselkednek benne felek, mintha minden rendben lenne -, ha a tartalom már nincs meg, legalább a látszatot tartsák fenn, hogy szeretik egymást. Aki azonban közelebbről ismeri az ilyen kapcsolati zsákutcába futottakat, hamar átlát a színészkedésen...

Vannak kilátástalan helyzetek, amikor azok elviseléséhez hazugságokat találunk ki... Elhisszük, hogy majd mi megváltoztathatjuk a másikat olyan ideálisra, ahogyan azt mi szeretnénk. Majd mi leszoktatjuk a férjünket, feleségünket a cigarettáról, az alkoholról, majd mi ráneveljük munkára, tisztességre stb. Ezzel szemben az igazság az, hogy az ember jószándékú pedagógiájának lehetőségei igencsak behatároltak. Hiába tanulnak meg egyre többen írni-olvasni, hiába oktatnak egyre több ismeretet az iskolákban, valahogyan mégsem akar jobbulni ez a világ! A jóság, s az intelligencia (beleértve az érzelmi és spirituális érzékenységet is) mintha állandó lenne ezen a Földön, csak egyre többen osztoznak rajta... Tény, hogy az inteligencia és a gonosz indulatok együttesen a legnagyobb mocsokságokat képesek véghezvinni!

Bűnösök vagyunk, esendőek, gyarlók... A mai modern ember nemcsak középkorba visszaráncigáló avit fogalmaknak tartja ezeket - ezért kerüli még a használatukat is -, de tagadja az eredendő bűnt - azaz a velünk-született készséget a tagadásra -, s ehelyett szívesebben hisz a környezet mindenhatóságában. Ha a jólét, a szociális biztonság tényleg megoldaná az emberség, a tisztesség, a becsület örök emberi problematikáját, akkor nem lennének harácsoló gazdagok, s a még több pénzért, a még nagyobb hatalomért mindenen átgázolni képes emberek, s szép lassan kihalna a gonoszság.

Akarjuk vagy sem, elkövetünk életvezetési hibákat, fájdalmat okozunk másoknak és magunknak, s mulasztunk. Hiába az önmentő, körülményekre hárító kijelentés: Kudarcot vallottam! - a valóság az, hogy Isten kegyelme nélkül bizony törvényszerűen elbukunk. Kell a segítség, onnan Fölülről, melyet elsősorban az istenesen élőktől kapunk a közösségben: elsősorban szüleinktől a családi biztonság által, a kiváló tanárainktól, hűséges barátainktól, s nem utolsó sorban a gyülekezetünkből, ahol egymást segítve törekszünk megvalósítani azt, amire mindannyian elhívattunk, hogy ti. szeressük egymást, s az Istent...




Isten útja...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem erőt, hogy kitartóan tudjak menni a Te utadon, s bátoríts, amikor elbizonytalanodnék! Ámen

Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz.
Zsolt 18,31

Semmi sem tökéletes... Legvégül mindent megemészt a moly, s a rozsda. Az arany persze ugyanígy csillog évezredek múltán is - nem véletlenül lett az örökkévalóság szimbóluma -, de aki aranyba helyezi a bizalmát, az legvégül nagyot csalódik... Semmi sem tökéletes, ami elromolhat, az el is romlik. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a bűnre és a hibára ugyanazt az egy szót használják. Ami az embernél a bűn, az a gépnél a hiba.) Semmi sem tökéletes, amit az ember csinál, kivéve egy valamit: a bűnt! Ha valamit elrontottunk, visszahozhatatlanul kárt tettünk benne, ha úgy tényleg, ahogyan mondani szoktuk a hétköznapi nyelben "elszúrtuk"... Akkor az el van szúrva, egyszer, s mindenkorra! Teológia szakkifejezéssel élve: annak már harangoztak...

Így aztán nem csoda, hogy mindannyian szívesen álmodozunka tökéletességről. Könnyen bedőlünk az ígéreteknek, mert magunk is hinni akarunk benne. Elhisszük, hogy a csoda-kozmetikum a bőr "fiatalodását gyorsítja" - a valóság pedig az, hogy már az nagy eredmény lenne, ha az öregedését lassítaná! Elhiszi - főleg a fiatal -, hogy kevés munkával is lehet sok pénzt keresni, hogy nem kell befektetni ahhoz, ahogyan az agresszív reklámszöveg hazudja - hogy "nagyot szakítson"... Csak megfelelő helyen, a megfelelő időben kell ott lenni, s akkor a siker kikerülhetetlen. Karinthy írja: "Ahhoz, hogy elfogadható szinten teniszezzél vagy hegedülj, 8-10 évet kell gyakorolnod." (Igaz ő felteszi utána az elgondolkoztató kérdést: Akkor miért lenne ez másképpen a házasságban? Azt is tanulni kell... de ez egy másik kérdés, ill a kérdés az, hogy a másik akarja-e tanulni?)

A bűn útján való járáshoz semmit nem kell tenni! Csak el kell engednie magát az embernek... s már halad is, egyre gyorsuló tempóban. A gond csak az, hogy a bűn útja lefelé tart... nem jutunk el soha a hegyre, ahonnan megtekinthetnénk a panorámát, helyette depressziósan, magunkba roskadtan, magányosan ücsöröghetünk a sötét völgyben. Márpedig az ember - nemcsak az ifjúság - arra teremtettünk, hogy örüljünk a Fénynek. Annak, amely "onnan a fentről, a világosság Atyjától száll alá" - ahogyan Jakab apostol írja. Megismerni, tapasztalatot gyűjteni fáradságos munka is egyben, de a jól elvégzett munka gyümölcse nemcsak az eredmény, hanem az öröm, hogy értelmesen töltöttem el az időmet...

Isten útja tökéletes, ha azon járok, jóllehet magam nem válok soha tökéletessé, nemcsak előre jutok, de "fölfelé" is. Isten eljutásához nincs különleges, egyéni út, metódus (gör. meta hodosz=hozzávezető út) csakis a Krisztus útja. S ahogyan Krisztus maga is titok, ugyanúgy ez az út is titokzatos... Aki úgy beszél a Krisztusról, mintha emberrel beszélne, az vagy szellemileg terhelt, vagy hazudik. Krisztus titok volt és marad, de amit megérthetünk belőle, az bőven elég ahhoz, hogy üdvösségünk legyen...


Tanítványság...

Imádkozzunk!
URam! Adj erőt, hogy evangéliumodról ne csak elmélkedjem, hanem cselekedjem is azt, akaratod szerint! Ámen
   

Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” ...„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.”... Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,27; 28-30 és 33

"Mindenkinek megvan a maga keresztje..." - tartja a szólás, s valóban így igaz. A JóIsten mindenkinek kiosztja bölcsen a sorsába-szabott szenvedés-adagját, az egyiknek láthatóan a másiknak nem -, de a hiány fájdalmát valamiféleképpen mindenkinek meg kell tapasztalnia ebben a földi világban. Két évezred után a kereszt többnyire a feltünést-keresők divateleme - még a popzenében is(!) -, nem pedig a magány, a kitaszítottság, a társadalmi megvetettség jele. Éppen azért, mert többen hordják "asszeszoár"-ként, mintsem istenes meggyőződésük missziós jeleként, nem árt egy kicsit a kereszt "nyomába" eredni!

A kereszt, mint Krisztusra utaló jel, az illegalitás első két-három évszázadában gyakorlatilag ismeretlen volt a keresztény egyházban. A kereszt csak lassan telt meg zsidó-keresztény teológiai tartalommal, jóllehet egy ősi civilizációs szimbólumról van szó. Az természetes, hogy nem kellet minden kultúrának a kerék feltalálásával kezdeni, hanem egyik civilizáció a másikból "importált" jelképeket. Így volt ez a kereszttel is, mely az ősi, keleti kultúrában évezredekre visszamenőleg jelen volt. Jelentett ez égtájat, de a felső (szellemi) szint és földi (anyagi) találkozását is a metszéspontban, az ÉN-ben. Körben (ami ősi napszimbólum) megjelenítve az élet isteni igazságosságát (ahogyan fent úgy lent is) nyilvánítja ki, ill. a függőleges (isteni szár) igazságosan kettéosztja a földi világot, azaz itt a földön az emberek nem egymásnak alárendeltjei, hanem mellérendeltjei! (Sajnos az embervilág eleddigi történelme pontosan ennek az ellenkezőjét mutatja be, jóllehet Isten és ember között nem lehet se király, se főpap, hiszen minden ember ugyanarra méltóságra hívatott el, ha nem is jut ki neki osztályrészül...)

Krisztus keresztjét mostanság lehet hordani nyakban, fülben, ujjakon vagy más testrészeken is... aki azonban érti is, hogy mi a kereszt legfőbb üzenete - itt ebben a mostani keresztény kultúrkörben -, az nem kívül, hanem belül, a szívében hordja!

S mi ez az üzenet? A kereszt híd, hogy az ember kiemelkedve az anyagvilág szorításából eljuthasson az Istenhez. Ez másképpen nem lehetséges, csakis a Szeretet által! Aki azonban a szeretetre voksol(t), következetesen, haláligtartóan, mártíromságtól sem visszariadva, azt a világ ki fogja nevetni... Ez is eléggé nagy "kereszt" úgy önmagában -, de ez még értetlenséggel, kitaszítottsággal is jár együtt: "Hogyan, te nem a saját pecsenyédet sütögeted, mint a többiek? Hát nem tudod, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa?"

Ahhoz, hogy megértsük a szeretetben-élés erkölcsi, esztétikai szépségét mindenről le kell mondanunk, az EGY-ért, az Istenért! Ettől még lehet házunk, autónk és nyaralónk, de mindezek csak Isten után következhetnek. Ha bármi fontosabb az Istennél, akkor nem az Isten irányítja már gondolatainkat, hanem az, aminek tulajdonképpen a rabjai vagyunk... S ha nem a SzentlélekÚRIsten vezérel minket, hanem az, amit hamarabb megemészt a moly és a rozsda, mintsem gondolnánk, akkor nevezhetjük magunkat keresztény kultúrkörben élőknek, de nem vagyunk Krisztus URunk tanítványai!