2017. február 15., szerda

Csodák...

A mai nap imádsága:
URam! A legnagyobb csoda, hogy élhetek, hogy létezhetem. Köszönöm ajándékaidat, melyek széppé teszik életemet, s add, hogy életem Hozzád vezető jellé válhasson mások számára is! Ámen



Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?" És megbotránkoztak benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: "Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában." Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított.
Mk 6,3-5

Márk evangéliuma szerint Jézus igazi "nagycsaládban" élt. Dogmatikusan gondolkodók szívesen átsiklanak ezen a mondaton, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Jézusnak fiútestvérei, sőt húgai is voltak. (Az eredeti görög szöveg "adelfósz" és "adelfaj" szavakat használ, ami egyértelműen testvért ill. nőtestvért, nem pedig unokatestvért vagy féltestvért jelöl, ahogyan azt korábban magyarázni próbálták!) A "Nem vetik meg a prófétát másutt csak a hazájában..."-kifejezés azt a régi bölcsességet idézi, hogy az a közösség, aki minket körülvesz gyermekkorunk óta az ismer minket igazán, s az ő ítéleteiket - s ezek lehetnek pozitívak is - igen nehéz vagy talán lehetetlen is megváltoztatni. Akit ismerünk, attól nem várunk csodát...

Csodaváró közösségek régen is voltak és ma is vannak. Az ember már csak ilyen jeleket kíván magának. Ami másnak természetes és megmagyarázható, az megint másoknak természetfeletti csodás esemény, megerősítő jel, útmutatás a bizonytalanságban. Nem szabad alábecsülni a hit erejét! Hit nélkül ugyanis olyan az élet, mint a kályha tűz nélkül! Márpedig szükségünk van a hitre, hogy tartalmasan és boldogan tudjunk élni!

Hinni akarjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk; hinni akarjuk, szeretetreméltó jó emberek vagyunk, hogy férjünk/feleségünk csak minket szeret mindenek felett; hinni akarjuk, hogy a halállal még nincs vége az életnek... A hit azt a reménységet táplálja bennünk, hogy a lét kérdéseire vannak(!) válaszok az Istennél, s ha azokból tükör által homályosan egy keveset megismerhetünk, akkor teljesebbé válik az életünk.

Jézus URunk számos régi elképzelést a JóIstenről "megreformál", amikor azt mondja: "Én pedig azt mondom..." Ezeket a kijelentéseket nehezen vagy egyáltalán nem értik meg azok, akik a tradíciók és önszeretetük mókuskerekében szaladgálnak. Jézus URunk azonban azt munkálta és munkálja, hogy eljussunk a Célba, a Mennyei Atyához. Ehhez azonban el kell vetni a régi elképzeléseket, a megrekedt elvonatkoztatásokat. Ez a hívő ember küzdelme az életben, hitének "harca"...



Életünk fénye...


A mai nap imádsága:

Uram! Csodálatosnak teremtetted meg világodat, melyben élhetünk! Add, hogy egyszer teljességgel érvényesüljön benne szereteted igazsága, s minden ember-teremtményed eljusson a Te ismeretedre. Eladdig is óvj meg mindnyájunkat saját oktalanságunktól, s mások gonoszságától, nehogy elkeseredésünkben magunk is szeretetlenné váljunk, s megtagadván hivatásunkat, önzésünkkel magunk emésszük fel fényedet, ahelyett, hogy tovább sugároznánk embertársaink felé! Ámen

   

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,5

Nem kétséges, a mesterséges fény korát éljük - van is bajunk belőle elég. Megszokott mozdulattal nyúlunk a kapcsoló felé - szeretjük a fényt magunk körül, ezért gyakran akkor is égnek lámpáink, amikor nem kellene. Az eszünk közbeszól: "Hohó, nagy lesz villanyszámlánk!" - De hiába az energiatakarékos égőkkel való próbálkozásaink - jómagam még nem találkoztam olyan emberrel, aki megelégedetten nyilatkozott volna gyenge teljesítményükről, s hideg fényükről... hiába, szemünk valami mást, természetest kíván estefelé, nem vibráló hideg fényt. Ki ne ismerné az utcai neonlámpák zúgó-kattogó-vibráló sivár-jelenlétét? Pulzálásuk rovarok millióit csábítják-pusztítják, madarak élőhelyeinek fény-sötétség ritmusát verik szét, de bosszantóak számunkra is, ha nyári nyitott ablakunkon át be-bevilágítanak. A rossz fénynél már csak a fénytelenség a rosszabb! Ezért vágyódunk az új nap után, kívánjuk a Nap fényét, sötét téli hónapok után különösen is.

János - nem csak ő, hiszen a fény ősidők óta isten-szimbólum -, az Istent világossághoz hasonlítja. Olyan világossághoz, melyben nincs sötétség. A világosságban nincs sötétség, azért világosság, nemde? Milyen világosságról beszél János?...

Egy személyes élményemmel szerezném "megvilágítani", hogy fény és fény között milyen nagy különbségek lehetnek... Négy évvel ezelőtt egy hasnyálmirigy-gyulladás okán jó három hetet kórházban töltöttem, melynek intenzívosztályi szakaszában különös belső fényt tapasztaltam. Álmodtam - vagy ébrenlétben voltam, csak erős fájdalomcsillapítók hatása alatt, nem tudom -, csak arra emlékszem, hogy állok egymagam a fehér ködben. Tulajdonképpen nem azt tartottam érdekesnek, hogy végtelen nyugalmas, s mozdulatlan/történésnélküli volt ez a "hely", ahol egyébként kimondottan jó volt lenni - közben persze nagyon jól tudtam, hogy ki vagyok, s kik a szeretteim (jóllehet rettenetesen távolinak tűntek, de nem éreztem hiányt/fájdalmat emiatt), hanem a mindent körbeölelő végtelennek tűnő "fehér köd" volt a különleges. Különlegességét az adta, hogy nem volt bántó a fénye, sőt kimondottan nyugtatónak éreztem, de a köd mintha maga világított volna... Nem volt ott semmiféle távoli erősebb fény, ez a furcsa köd (mely nem tejszerű, inkább lágyszürke volt) mintegy magából sugározta a fényt, s tudtam-éreztem, hogy nem közvetett fény ez: hiszen minden egyes apró, a szem számára egybefolyó részecskéje "magától" fénylett...

Még mielőtt a belemagyarázás jogosnak tűnő vádja felvetődne, be is fejezem kényszerű élménybeszámolómat, mellyel csak azt akartam éreztetni, hogy fény és fény között nemcsak ez az alapvető különbség létezik: természetes vagy mesterséges. Isten ugyan világosság, de ez a világosság se nem mesterséges, se nem természetes, nem is "isteni" fény, hanem az Isten maga. Ahogyan a jelenések könyvében olvashatjuk, hogy a mennyei Jeruzsálemben nem lesz fény, mert Isten maga lesz a Nap... Mit kezdjünk hát János Isten-definíciójával ebben a mi földi fény-árnyékos, küzdelmes világunkban, hogyan értelmezzük?

A mindent körbeölelő fény először is az Isten szeretetének a hasonlata. Ahogyan a fény éltet és ezzel növel, ugyanúgy az Isten megtartja övéit, s közben nevelve növel. Istenünk földi életünket épülésünkre adja, s nem azért, hogy megnézze, kibírjuk-e a materiális lét minden szépségét és nyomorát!? Az Ő terve az, hogy éljünk Őbenne... Itt és odaát, Nála is. Sorsunk megmagyarázhatatlanságait Isten-kritikánkban érvként felhasználni ugyan lehetséges, de nem sok értelme van. Sokkal fontosabb meglátnunk Isten vonzását, mely megnyilvánul a természetes fényben, s a mesterségesben, sőt olykor a sötétségben is, hiszen Isten Isten, s ha akarja, akkor még az élet/létünk sötétségét is felhasználhatja, hogy azzal világítson...



Igazságért.





A mai nap imádsága:
Uram! Tiszta szívet teremts bennem! Ámen

A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt.Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.
Lukács 6,45c

A szív a zsidó gondolkodásban az értelem központját is jelenti. Nem hiszem, hogy a régiek tudatában lettek volna annak, hogy a szív "csak" a vérellátásért felelős, de elképzelésük helyességét igazolja, hogy nagyon is értjük, hogy mit takar a "fejbéli" vagy "szívbéli" gondolkodás... Az már csak külön érdekesség, hogy életünk döntéseinek 90%-át nem fejjel/ésszel, hanem szívvel hozzuk meg. Ezért is fontos tehát, hogy mi van a szívünkben.

Ha valakire azt mondják, hogy szívtelen, akkor ez azt is jelenti, kilenctizede a létezésének hiábavaló. Másképpen: tíz emberből kilencnek fájdalmat okoz. Akinek a szíve azonban nem az elmúlólandókkal, hanem az Istennel van tele, annak élete istenes, tükröződik benne az istenképűség, vagyis a szeretet. Ahogyan "két dudás nem fér meg egy csárdában", mert soha nem tudják egymásra hangolni zeneszerszámaikat, ugyanígy nem lehetséges az sem, hogy a szívben lakozást vesz a Lélek Istene, de azért bőven marad hely a tisztátalan gondolatoknak is. "Vagy az egyiket szereti és a másikat gyűlöli... vagy... mert két úrnak nem lehet szolgálni" - érvel Jézus. Ennek ellenére igen sokan vannak, akik életstílusukkal mégis a lehetetlenre törekszenek: keverik a tüzet a vízzel. Ebből persze csak nagy gőz és átláthatatlanság támad, ami sok baj okozójává válik.

A nagy kérdés tehát: Mi van a szívünkben? Mert, ami benne van, az határozza meg életünk milyenségét, minőségét. Sokan vannak, akik szívébe sosem költözhetett be az Isten... Betegágy mellett sokszor tapasztalom, hogy az emberek szíve a gyógyulni akarás pozitív gondolataival van tele. "Nem adják fel, semmi áron - küzdenek." De mivel is, kivel is? A gyógyulás biztosítéka, garanciája nem lehet a gyenge emberi akarás - mégha meg is tapasztaltuk, hogy egy kevéske jó akarat is milyen nagy dolgokra képes az emberek életében -, hanem csakis maga az Isten. Az élet és elmúlás határán is áltatni önmagunkat: balgaság. Szembenézni a valósággal jóllehet a legnagyobb krízist okozza, de ilyenkor válik nyilvánvalóvá az igazság. Az Istené éppenúgy, mint a sajátunké. Az igazság az, hogy nem kerülhetjük ki Őt, mert Tőle jövünk, s Hozzá megyünk. Ha ezt elfogadjuk, akkor minden szívdobbanásunkban társunkká vált az Isten, azaz "Emmanuel" vagyis velünk van...

Követés...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne a magam okosságában reménykedjek, hanem a Te gondviselésedben higgyek, s kegyelmedre támaszkodjak nap, mint nap! Ámen
   


Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: "Követlek, akárhova mégy." Jézus azonban így felelt: "A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" Egy másik is ezt mondta: "Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől." Jézus pedig így felelt: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
Lk 9,57-62

Van pusztítóbb fegyver is, mint az atombomba... ez nem más, mint az eszme! Amikor az ember ideológiával válaszol az élet kihívásaira - ahelyett, hogy az az isteni renddel harmonizáló technológiákat alkalmazná -, abból mindig csak baj kerekedik. Amikor az ember a maga földhözragadt elképzeléseit "tolja" előre, s még a mennyei "dimenziókban" is a saját torz, agyszüleményét preferálja, annak mindig rossz a vége... Pedig a megoldás egyszerű: csak Istenre kellene figyelnie, az első helyett meg kellene hagynia a Teremtőjének - mindenben. Ez nem tagadása a földi dolgoknak, hanem a helyes értéklátás kialakulásának előfeltétele.

Ma reggeli elmélkedésünk kísérő-képe egy tipikusan nyugati-civilizációs, keresztény-arrogáns festmény, ami jól példázza az kisegyházi/szektás elgondolást: "Az ÚRJézus csak mutassa meg az irányt, a többit már mi magunk is tudjuk!" A keresztény szó a görög "krisztianoj", azaz 'krisztuskövető' szóból származik. Ez azt jelenti, hogy aki keresztény, az követő, nem pedig az élet csatáiba előre-rohanó! Jézus ugyanis nem a dombtetőn álló stratéga tábornok, aki biztonságos távolból nézné az ember élet-halál-küzdelmét az élet csatamezején, s ellentmondást nem tűrő parancsokkal küldené katonáit a biztos halált jelentő harcba, hanem Ő maga jár elől, s ha kell "harcol" az erőtlenekért...

Jézus követése igazi nagy szellemi-egzisztenciális kaland, hiszen aki erre teszi fel egész életét, az az igazán fontos kérdésekkel kezd el foglalkozni: vagyis önmagával és az Istennel... Ámulatba ejtő eredményei vannak a tudománynak - s a technikai-tudományos forradalom küszöbét éppenhogy csak átléptük, s mi jön/jöhet még ezután(!) -, de a végső kérdésekre, ami minden lelkileg megnyíló embernek egyszer égetően fontossá válik: "Honnan jöttem, hová megyek, s mi az értelme az Életnek, s benne az enyémnek?" választ a technológia sem ad. A technológia egyházi megfelelője a dogmatika sem ad választ ezekre a kérdésekre, mert a válasz nem a halott betűben, a szavakban - bármennyire is fantasztikus a szó, a gondolat égi adománya -, hanem az Istenben keresendő, aki maga az Élet. Hamis gondolkodásra utal - mindig bosszankodom egy kicsit -, amikor az 'Élő Istent' emlegetik! Szögezzük le: Isten azért Isten, mert ISTEN(!!!), Őt nem kell "minősíteni"... Ő sem nem Élő, sem nem halott, hanem Ő maga az Élet és a Halál URa - az Isten!

Sokszor rosszul idézik a Mestert, s azt mondják: Aki az eke szarvára teszi a kezét (vagyis e földi világ dolgaival van elfoglalva), az nem alkalmas az Isten országára - jóllehet Jézus URunk nem ezt akarja kihangsúlyozni, hanem azt, hogy aki "HÁTRATEKINT"(!)... Követni az URat, ugyanis csak akkor tudjuk, ha előre nézünk, figyeljük a "lábnyomát", hogy abba léphessünk, s ne lépjünk félre... Az élet ugyanis mindig előre-mutató, s emelni akar az Élet URához, a halál pedig a múltba, a megváltoztathatatlanba húz vissza! A kísértés persze mindig igen nagy, hogy a múltat - ha újra és újra "rágódunk" rajta - akkor egyszer végleg eltörölhetjük, pedig erre egyedül csak az Isten képes, a megbocsátó kegyelme által...



Magány...

A mai nap imádsága:

Istenem, egyedül maradtam! Társ nélkül, segítség nélkül, betegen... Kérlek ne engedd, hogy elcsüggedjek szürkülő napjaim számolgatása közben, hanem kegyelmeddel támogass és erősíts, hogy érezzem és lássam hívó szereteted fényét! Ámen

   

Senki se csüggedjen el.
1 Sám 17,32

Egy fiatal katolikus pap-kolléga egyik szeretetotthonban, a nagyünnep előtti kötelező gyónáskor találta tréfálkozva azt mondani: "Ilyen idős korban már nincs semmi meggyónnivaló!" Nyilvánvaló, hogy a "klasszikus" bűnök kísértései ezidőtájt alábbhagynak, de hogy mégis van mit letenni az ÚRIsten elé, jól példázza az, amit erre a kijelentésre válaszolt egy idős asszony: "Nem úgy van az Atyám... és a csüggedés?"

Nincs elszomorítóbb látvány, amikor valaki elcsügged. A "minden mindegy" állapotánál talán nincs is keserűbb érzés. Az ilyen helyzetbe kerültekre érthetjük a Jelenések könyvében olvasható meghatározást: "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy." Akár fiatal valaki, akár öreg, a csüggedés állapota olyan, mint a galaxisokban azok a bizonyos "fekete lyukak", amik mindent magukba szívnak és semmit nem adnak ki magukból.

A csüggedés oka sokminden lehet. Elrontott vagy annak hitt élet, súlyos betegség, veszteségek. A hit és a reménység megkopása, mindenek előtt pedig a szeretet hiánya. Nincs más, ami átemelhet a csüggedés egekbenyúló hegycsúcsán csakis a szeretet. Az emberi, a véges kísérhet egy darabig, de idővel az is elérheti határait. Ilyenkor lehet, s kell is az Isten Szeretetére hagyatkozni, az ugyanis határtalan. Vonaztkozik ez a nagyságára is, de jelzi azt is, hogy világok közötti: Összekapcsolja a mennyet a földdel.

A csüggedés végső oka az, ha elfelejtjük, miért jöttünk/küldettünk ebbe a világba. Azért, hogy egész létünkben keressük a transzcendenst, azaz az értelemmel fel nem foghatót, a megismerés határain túlit, a tapasztalat és érzékek feletti magasabbrendűt, azaz keressük az Istent. Ez ad értelmet a születésnek, tartalmat az életnek, s célt a halálnak... Bármi is ér minket, a próféta szava biztathat: "Senki se csüggedjen el." De miért is? Mert Isten szereti ezt a világot, s nemcsak velünk van, de velünk is akar maradni mindörökre - ez maga az evangélium, melyből minden "egyéb", a békességünk is fakad.



Szentülés...


A mai nap imádsága:

URam! Oly sokan keresik az életszentséget, pedig az élet maga az! Add URam, hogy mindenben megláthassunk Téged, s a felismerés boldog örömével szolgálhassunk egymásnak! Ámen


Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
Róm 8,13-14

Félreértés ne essék! Akár jók vagyunk, akár rosszak, egyszer mindenféleképpen meg kell halnunk... Az élettől elfordulás, a pusztai magány, az önsanyargató "eszményi" élet nem a kereszténység találmánya, minden vallásban megtalálhatóak az aszkézis útjai. Tehát nem vallás-specifikus, hanem örök emberi tulajdonságunk próbálja így kikerülni az akaratlan szenvedést. Aki szigorú önmegtartóztatásban él, az úgy gondolja, hogy ura nemcsak saját testének, de egész életének is. A szépség, s egyben a hamisság ebben, hogy ez csak részben igaz. Bármit is teszünk, a szenvedéseket, s az elmúlást 'kicselezni' egyikünk sem tudja, hiszen ha az élet csatáit sorra meg is nyerjük, a végső ütközetben a halál győzedelmeskedik. De akkor miről győzködi Pál a rómaiakat, s hogyan lehet élni akkor, ha úgy is meghalunk?

Annyi bizonyos - kár lenne tagadni vagy elspiritualizálni -, hogy mindenkinek a "világlátását" meghatározza az állapota. Aki magányos, az társat keres, hogy oldja a kínzó egyedüllétet, aki cölibátusra kényszeríti magát az a magasabb életszentség birtoklását hiszi, aki fogyatékkal él - az gyakran akaratosságával 'kompenzál' , s aki meg az élvezetek rabja, az meg van győződve arról: ő él igazi szabadságban. Amikor tehát Saul-Pál az egyedüllétet ajánlja, s azt mondja "én ezzel kedveznék néktek", akkor nyilvánvalóan saját életéből indul ki. (Azt azért szögezzük le, hogy akik valóban - test szerint is - tanítványai voltak Jézusnak, házasok voltak...) Azaz: élték az élet normalitását, ami azt jelenti, hogy nem önmaguk üdvösségét igyekeztek "munkálni", nem saját üdvbizonyosságukkal voltak elfoglalva, mert mindennapjaikat az töltötte ki, hogy másokért/övéikért éltek. Az áhított üdvösségünket, az örök életet, ugyanis Isten viszi végbe érthetetlen kegyelme révén, s ebben nem hitünk "milyensége", s jócselkedeteink mennyisége a döntő!

Isten legnagyobb érezhető, megtapasztalható csodája a testünk. Ahogyan öregszünk, s darabokban (látás, hallás stb.) vissza kell adnunk Teremtőnknek ezt a csodaszerkezetet, akkor vesszük észre igazán, milyen nagy örömforrás az egészség. Talán éppen kopásra ítélt testünk fegyelmez, terelget minket leghatásosabban Isten felé, hogy megértsük: Ő megélt szeretetet kíván látni közöttünk, s nem önmagunk fontosságát rejtő aszkézist... Ez azt jelenti: akik az élet szolgálatában állnak - mert képesek félretenni önmagukat -, azok ismerik az Istent, s őket így is emlegetik: "Isten fiai"...
A hit jelentése: Pontosan azt tenni, amit Jézus mond, hogy tegyek


„Majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám- tavába” ami azt jelenti,: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: „Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?” (János 9:7-8 MBT)


Azután Jézus mondta, „Menj… mosakodj meg a Siloám-tavában” (János 9:7)
Elsőre a vak koldus talán elbizonytalanodott, összezavarodhatott, hogy miként fogja Siloam visszaadnia látását. Talán csodálkozott azon, „miért is akarja tőlem Jézus, hogy ezt tegyem, amikor Ő egyszerűen meg tudna gyógyítani enélkül is.” De az ő elszántsága továbbvitte őt a Siloám tava felé, éppen úgy, ahogyan Jézus használja a te elszántságodat, hogy eljuttasson téged a céljaid felé.

A vak ember hallhatta a nevetéseket és a gúnyt, ahogy az emberek nézték a botladozását a vízhez. ”Nézzétek ezt a bolondot sárral az arcán!” Még mi sem látnánk sárral a szemünkön! Elég őrült vagy, hogy azt gondolod, hogy meg fogsz gyógyulni.”
De a vak ember nem szégyellt bármit megtenni, ami hozzájárult gyógyulásához. Jézus megmondta neki, hogy mit kell tennie, és ha ez azt jelentette, hogy mossa meg az arcát a Siloám tavában, akkor ő azt meg is tette - nem számított, hogy más mit mond. Siloám jelentése: „küldött” -Jézus elküldte, az ember pedig elment, és ahogy megmosta az arcát, egyszerre csak látott!

A hit azt jelenti, hogy pontosan azt teszem, amit Jézus mond. Miután Jézus bedörzsölte a vak ember szemét sárral, nem mondta neki, „Na most gyorsan töröld le a sarat a szemedről." Nem mondta neki ”menj a legközelebbi forráshoz vízért, aztán mosd meg az arcodat”. Azt mondta: „Menj a Siloámhoz.”

Amikor Jézus megmondja nekünk, hogy mit tegyünk, fontos, hogy nagyon figyeljünk a részletekre. Máskülönben, a feltevéseink szerint cselekedhetünk – a saját elképzeléseink szerint, amiről azt gondoljuk, hogy Jézus mondta nekünk. Te feltehetőleg az igazi Jézust akarod követni, aki nem csak azt tudja, hogy mit csinál, de azt is, hogy neked mi a legjobb.

A szeretet elengedi a sértést

"Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket." (Péld. 19:11)


Vannak emberek, akik mindig a maguk igazát akarják. Szerintük van jó megoldás és rossz megoldás is valamire és a tied mindig a rossz megoldás. Ha nem felelsz meg az elvárásaiknak, akkor azt tudatni fogják veled. Arról nem is beszélve, hogy nem is nagyon tudod megszerezni az elismerésüket.

Tehát hogyan válaszolsz szeretettel az ilyen követelőző embereknek?

A Biblia azt írja, hogy a türelem abból fakad, ha látod az összképet: "Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket." (Péld. 19:11) Minél jobban megértesz valakit - a hátterét, a harcait és a terheit -, annál türelmesebb leszel vele.

Sokszor ránézünk az emberekre és azon gondolkodunk, mennyit kell még fejlődjenek. Viszont nem állunk meg azon elgondolkodni, hogy vajon mennyit fejlődhettek már. Talán olyan családból származik, ahol nem volt példa kedvességre és udvariasságra. Talán egy nagyon hátrányos helyzetű családban nőtt fel és valóságos csoda, hogy eddig eljutott.

Milyen terheket cipel? Lehet, hogy beteg. Lehet, hogy családi problémája van. Lehet, hogy most vesztette el az állását. Rengeteg harca és terhe van egy embernek, amit nem is gondolnál.

A Példabeszédekben azt olvassuk, hogy bocsássuk meg a vétkeket. Te elnézed a sértéseket vagy megsértődsz? Olyan sértődékeny vagy, hogy, ha valaki viccesen néz rád vagy elfelejt mondani valamit, esetleg nem vesz észre, akkor azt magadra veszed? A szeretet elengedi.

A Biblia azt írja, "úgy cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek" (Lk. 6:31) A szeretet megértő, nem követelőző - ez az amit másoktól szeretnél, amikor rossz napod van, nem vagy jól vagy terheket cipelsz.

Ez azt jelenti, hogy hagynod kéne, hogy mások átgázoljanak rajtad? Hagyod, hogy elnyomjanak? Beburkolózol és hagyod, hogy azt mondjanak, amit akarnak?

Nem. Itt a kulcs: Légy gyengéd anélkül, hogy megadnád magad. Jézus sose bújt el a manipulátorok elől - a vallási vezetők és farizeusok elől, akik nagyonis követelőzők és törvénykezők voltak. Mindenféle követeléseik voltak, amiket ők maguk sem tudtak megtartani, de Jézus nem hagyta, hogy sarokba szorítsák. Gyengéd volt, de nem adta meg magát. Ezt nevezzük úgy, hogy cselekvő szeretet.

Beszéljetek róla:

* Töltsd ma úgy a napot, hogy elgondolkozol a körülötted élők nehézségein, esetleg kérdezd is meg tőlük.
* Hogy változtatja ez meg a nézőpontodat, hozzáállásodat és reakcióidat mások felé?
* Miért gondolod, hogy nehéz "elengedni"? Miért kell miénknek lenni az utolsó szónak?
* Mit kéne megváltoztatnod a reakcióidon, hogy gyengéd legyél megadás nélkül?




Az igetanulás értékessége


"De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében."

(Jakab 1: 25)



Ha komolyan gondolod azt, hogy lelkileg erős és érett leszel, akkor a legjobb szokás amit kialakíthatsz az az igetanulás. Sőt a Jakab 1: 25-ben a Biblia azt mondja, hogy ez annak a négy szokásnak az egyike, aminek a segítségével áldott lesz az életed.

Olvasd a Bibliát- aki belenéz

Tekintsd át újra a Bibliát-megmarad amellett

Emlékezz a Bibiliára- nem feledékeny hallgató

Reagálj a Bibliára-cselekedet követője

Már nem akarsz többé lelki kisgyermek lenni. Itt az ideje, hogy felnőj, és azt az áldott életet éld, amit neked lett szánva. Szívedbe rejteni Isten Igéjét egy fontos módja a kezdetnek. Talán azt gondolod, hogy nincs jó memóriád, de arra emlékszel, ami fontos neked. Emlékszel a fontos telefonszámokra, és dátumokra. Hallottam emberekről akik azt állították, nem tudnak semmit megjegyezni, aztán dalokat idéztek az 1960as évekből, vagy elsorolták a kedvenc baseball játékosaik statisztikáit.

A memória egy képesség, amit lehet fejleszteni. Egy izom, amit lehet erősíteni. Valójában az igetanulás segít abban is, hogy más dolgokra is jobban emlékezz. Ezt garantálom. Számos tanulmány ezt bizonyítja.

Miért fontos az igetanulás?

Isten igéje mindig veled lesz: Amikor szükséged van a Bibliára, sosincs veled. Amikor épp megkísértetsz, akkor a Biblia sosincs nyitva ott, vagy épp nincs is melletted.Amikor bizonyságot teszel valakinek, aki nem ismeri Jézust, vagy nyomás alatt van, esetleg vigaszra van szüksége, vagy bajban van, akkor általában nincs a környéken Biblia. Ilyenkor kell, hogy benned legyen Isten Igéje, hogy emlékezz rá, és felidézhesd pont akkor, amikor szükséged van rá.



Mindig elmélkedhetsz Isten Igéjén, mindegy hol vagy: Nem idézheted fel Isten Szavát, ha nem emlékszel rá. Ha megtanultad Isten Igéjét, akkor emlékezhetsz rá, amikor épp éjjel lefekszel, vagy épp egy találkozóra autózol. Gondolkozhatsz a Bibliáról, mert megtanultad. Ezt hívják elmélkedésnek. Az az ige, ahol Isten a Bibliában jólétet és sikert ígér (Józsué 1:8) azt mondja, hogy ennek kulcsa az Isten szaván való elmélkedés.

Kezdd el az Ige tanulását még ma. Tanulj meg heti 1 verset. Így egy év alatt 52 verset, két év alatt pedig több, mint 100 verset fogsz tudni.



Beszéljünk róla:

Tudod a legjobb módszert a tanulásra. Mi az az eszköz, technika, vagy emberi dolog, ami segíthet az igetanulásban?



Mit reagálsz, amikor Isten egy igét hoz eléd egy konkrét helyzetben?



Csak Isten elfogadására van szükséged


"Az Úr az én világosságom és szabadítóm, senkitől nem félek. Az Úr megvéd engem minden veszélytől, ezért soha nem félek." (Zsolt 27:1 TEV fordítás)

A visszautasítástól való félelem két dolgon alapszik. Először is, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy szeressék. Ez tény. Mindannyiunknak hihetetlen nagy szüksége van masszív adag szeretetre, hogy egészséges személyiségek lehessünk. Isten azt mondja: "Szeretni akarlak." Isten szeretet, és tudja, hogy te arra vágysz, hogy szeressen valaki.

Másodszor azonban fel kell ismernünk azt a téves elképzelést, amely azt sugallja, hogy a szeretetigényünket kizárólag egy személy, vagy egy embercsoport elégítheti ki. Amikor azt várod el valakitől, hogy 100%-ig betöltse szeretetigényedet, bajba sodrod magad! Sérelmeknek teszed ki magad és megnyitod a visszautasítástól való félelem ajtaját. Ha bárki másban keresed- Istenen kívül- azt, aki betölti szeretetigényedet, rá fogsz jönni, hogy nem képes rá. Nincs olyan élő emberi lény, aki olyan maradéktalanul és teljesen tudna szeretni, ahogy arra neked szükséged lenne, és soha nem is lesz ilyen ember. Csak Isten teheti ezt meg.

Tehát az első lépés a félelem legyőzésében, hogy Istent helyezzük az első helyre, mivel Ő az egyetlen, aki teljesen betölti minden szükségedet.

De vajon Isten az embereken keresztül is szeret minket? Természetesen. Akarja Isten, hogy szeressünk másokat? Igen. Akar minket a szeretet csatornájaként használni? Egyértelműen igen.

Viszont soha nem fogja minden szükségletedet egyetlen ember, vagy csoport betölteni. Isten soha nem így gondolkozott. Nekik egyszerűen nincs elég szeretetük ehhez. Az emberi szeretet behatárolt. Isten szeretete határtalan és feltétel nélküli. Nem számít milyen mélyek a szükségleteid, Ő be tudja tölteni.

Az első lépés az elutasítástól való félelem leküzdésében azt komolyan venni, hogy senki más, csak az Úr a világosságod és a szabadítód: "Az Úr az én világosságom és a szabadítóm, senkitől nem félek. Az Úr megvéd engem minden veszélytől, ezért soha nem félek." (Zsolt 27:1, TEV fordítás). Ez azt jelenti, hogy Istentől várom, hogy felderítse a napomat, ezért senki mástól nem függ az, hogy jó vagy rossz napom lesz. Az Úrra tekintek, hogy megmentse az életemet, semmi nem múlik azon, hogy mások elfogadnak vagy elutasítanak.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell többé félnem.

A magabiztosság kulcsa nem az, hogy kielemzed magad, nem az, hogy agresszív légy és önző módon élj, hanem az, hogy megértsd, milyen mélyen szeret Isten téged. Ha tényleg megérted, képes leszel ezt mondani: "Isten szeret engem, és ha te nem így vagy vele, az a te problémád!"

Az egyszerűsített élet titka ez: "Azt fogom tenni, ami örömet szerez Istennek. Ha azt teszem, biztosan egyszerűbbé teszem vele az életem. És ha Istent boldoggá teszem, az mindig a leghelyesebb út, amelyen járhatok. Nem számít, hogy bárki más mit gondol."

Beszéljetek róla:

* Kinek próbáltál megfelelni? Mi vot az eredmény?
* Milyen változtatásokat léptethetsz életbe a gyakorlatban, hogy biztos legyél abban, hogy örömet szerzel Istennek?







Engedd el a téged visszatartó dolgokat


"Tegyünk le minden terhet, ami lelassít bennünket, különösen a bűnt, ami akadályozza bennünk lévő folyamatot..." (Zsidók 12:1b, NLT fordítás)

Ha az élet versenyét be akarod fejezni, ha el akarsz jutni a végcélhoz, akkor el kell engedned néhány olyan dolgot, amely visszatart a versenyben. Nevezd ezt "rendbeszedésnek" vagy "egyszerűsítésnek". Néhány dolgot félre kell tenni a jó befejezéshez.

Milyen dolgokról beszélek? Azokról, amelyek az elkedvetlenedésedet okozzák. Gondold át ezt: ha egy villanykörtét hozzácsatlakoztatsz egy elemhez, az elem hosszú ideig fog működni, de ha 100 villanykörtét csatlakoztatsz egy elemhez, akkor az elem nagyon gyorsan lemerül és sötét lesz!

Ha folyton hozzáadsz valamit a programjaidhoz és az életedhez, akkor hamar kedvetlenedsz és elfáradsz.

A mai igeversben, a Zsidók 12:1-ben, két szóra szeretném a hangsúlyt fektetni: "teher" és "bűn", mert ez az a két dolog, amely visszatart az élet versenyében.

Teher lehet bármi, ami lelassít. Lehet egy kapcsolat, egy munka, egy tevékenység, vagy sport. Nem kell feltétlenül rossznak lennie. A teher lehet jó is, de ha túl sok jó dolgot gyűjtesz össze az életedben, össze fogsz omlani, mert nem lesz időd mindegyikre. Meg kell tanulnod "nem"-et mondani a növekedésed érdekében. Isten nem várja el tőled, hogy mindent megcsinálj.

A teher lehet egy nem reális elvárás, amely származhat csoportnyomásból vagy abból, hogy valakinek a tetszésére akarunk tenni, de lehet egy emlék is. Lehet, hogy megragadtál a múltban ragaszkodsz egy boldog érzéshez vagy egy fájdalmas dologhoz. Az a gond, hogy nem élhetsz a múltban, sőt, a jövőben sem. Egyedül a jelenben élhetsz. Ha bármi mást próbálsz tenni, az nyomasztani fog.

Bármilyen teher legyen rajtad, ha az nem működik az életedben, ha folyton lehúz, akkor el kell engedned!

Könnyű felismerni a bűnöket, ugye? A bűnök olyan dolgok is lehetnek, amelyeket tudod, hogy meg kell tenni, de mégsem teszed. Ismered a kulcsokat ahhoz, hogy egészséges életmódot élj, vagy rendben tartsd az anyagi dolgokat. De meg is teszed?

A Jakab 4:17 ezt mondja: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak."

Szóval, ha tudod, hogy kevesebbet kellene költened a jelenleginél ahhoz, hogy anyagilag rendben legyél, akkor ne menj el egy költekező túrára, amely további adósságba sodor. Nem kell, hogy lépést tarts a Jones vagy a Smith családdal vagy akárkivel, akihez hasonlítani akarod magad. Nem kell használnod a hitelkártyádat.

Élj a saját eszközeid, erőforrásaid szerint azért, hogy félretehesd az adósság terhét és jól fusd meg a versenyt.

Beszéljünk róla:

* Melyek azok a terhek, amelyeket ma félre kell tenned?
* Milyen változásokat kell véghezvinned az életmódodban, amelyek abban segíthetnek, hogy jól fusd meg a versenyed?
A csalódás kezelése


„Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt…” (1Sámuel 3:19)

Isten hozott az életben – a csalódás garantálva! A Webster értelmező szótár szerint a csalódás az, „amikor a remények meghiúsulnak, s ez haragot, frusztrációt, szomorúságot és csüggedést eredményez”. Íme néhány példa, ami segíthet neked, amikor:

1) Csalódsz azokban, akikre felnéztél. Gondolj Sámuelre és Élire (1Sámuel 1-4.). Sámuel édesanyja rábízta gyermekét Élire, a főpapra, bízva abban, hogy ő majd mentorálja a gyermeket, és felkészíti Isten szolgálatára. De Élinek komoly jellemhibája volt. Gyenge szülő volt, aki tétlenül nézte, ahogy a fiai visszaélnek papi előjogaikkal, és szégyent hoznak szolgálatukra. Ki hibáztatta volna a fiatal Sámuelt, ha ő is elbukik, amikor az az ember, akire felnézett, csúnyán kudarcot vallott? De nem, ő legyőzte csalódottságát, és nem vette le tekintetét Istenről: „Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt”. Az eredmény pedig az lett, hogy Isten Izráel egyik legnagyobb prófétájává tette őt. Tehát ne vedd le tekinteted Istenről!

2) Csalódsz azokban, akikkel együtt élsz. Ha van valaki, aki sohasem hagyna cserben, az bizonyára a családod lenne. Igaz? Tévedés! Kérdezd csak meg a fiatal Józsefet! Amikor Isten nagyszerű előmenetelt ígért neki, azt gondolta, hogy a testvérei majd ünnepelni fogják. Ehelyett ők féltékenységgel, gúnyolódással és nehezteléssel reagáltak, és eladták őt rabszolgának. Távol az otthonától és a barátaitól börtönben sínylődött egy olyan bűnért, amit nem is követett el. Milyen könnyen teret nyerhetne a keserűség, ha folyton felemlegetné a sérelmeket, amiket elkövettek ellene, és a bosszút tervezgetné. De ha így tett volna, akkor ismeretlen elítéltként meghalt volna egy idegen ország börtönében. Ehelyett ő hagyta, hogy Isten tisztázza, felhasználva a körülményeit, hogy felkészítse és Egyiptom kormányzójává léptesse elő; neked is így kell kezelned a csalódottságot.



„… Menj, vezesd a népet…” (2Mózes 32:34)

Hadd álljon itt a csalódás két további formája, amivel meg kell küzdened az életben:

1) Csalódás azokban, akikkel együtt dolgozol, akikre számítasz. A sikerhez emberekre van szükséged; nélkülük nem megy. És ha ezek az emberek cserbenhagynak, az fájdalmas. Képzeld csak el Mózes csalódottságát! A bátyját, Áront bízza meg, amíg ő egy csúcstalálkozón vesz részt Istennel, és megkapja a Tízparancsolatot. Visszatérve Izráel népét anarchiában, bálványimádásban és kimondhatatlan eltévelyedésben találta. És hol van Áron? Ő vezeti a lázadást! Amikor Mózesnek a legnagyobb szüksége volna rá, Áron nyomorultul cserbenhagyja. De figyeld csak meg Mózest: igazi vezetői karakter mutatkozik meg a mély csalódottságban. Szembeszáll Áronnal, Isten elé viszi ezt a zűrzavart, tőle kérve megoldást, és imában bocsánatot kér Izráel számára. Isten meghallgatja, majd emlékezteti Mózest megbízatására: „…menj, vezesd a népet… az én angyalom megy előtted…” (34. vers). A csalódottság nem érvényteleníti a megbízatásodat – sem Isten jelenlétét. Tedd azt, amiért ő elküldött!

2) Csalódás azokban, akikért kitetted a lelkedet. Nézzük csak meg újra Mózest, a Kritikusok és Hálátlanok Gyülekezetének alapító pásztorát. Ez a gyülekezet volt rabszolgákból áll, akik megszabadultak, bőséges áldást nyertek, úton vannak az Ígéret Földjére, de nincs bennük egy szemernyi hűség és hála sem a felé az ember felé, aki mindent kockára tett azért, hogy ezt lehetővé tegye. Alig jönnek ki Egyiptomból, máris Mózes ellen fordulnak, vádolva, hibáztatva és szidalmazva őt (2Mózes 14). Csalódott és sértődött volt Mózes? Igen. De valahányszor ki akart szállni, Istennel beszélte meg, imádkozott panaszkodó nyájáért, új parancsokat kapott a főparancsnokságtól, és visszatért a munkához. Az Istentől elhívott férfiak és nők így tesznek, amikor csalódottak, és feladni volna kedvük.



„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” (2Korinthus 4:7)

Végül pedig ott van a Csalódás önmagunkban. Ez a fajta csalódás az, amely a legjobban le tud gyengíteni, mert ez egy örvénybe taszíthat, amiből nehéz kijutni és felépülni.

Péter örök szeretetet és hűséget esküdött Jézusnak. „Uram, bárki más elhagyhat, de én nem! Én a tiéd vagyok mindhalálig” (Máté 26:33-35 parafrázis), és tényleg minden szót komolyan gondolt. De a keresztrefeszítés körüli nyomás megtörte, és háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust. Később, visszaemlékezve Jézus szavaira: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem,” Péter, a saját elszomorító kudarca miatt összetört szívvel, „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:62). Kérdezted már valaha: „Istenem, hogyan is tudnál használni egy olyan elrontott életet, mint az enyém?” Péter nem tudott megfelelni a saját elvárásainak, és ez teljesen lesújtotta. De Jézus nem döbbent meg. Ő jól látta Péter hiányosságait, amikor elhívta a szolgálatba. Azt is tudta, hogy ennek a nagyhangú, szókimondó tanítványnak érző szíve van, ezért kiterjesztette rá kegyelmét, ahelyett, hogy eltávolította volna őt hivatalából. Amikor Jézus feltámadása után azt a parancsot adta, hogy „…mondjátok meg a tanítványainak és Péternek…” (Márk 16:7), hogy Galileában találkozhatnak vele, akkor ezzel megerősítette a bukott tanítvány kiválasztását. Péter történetének további része pedig már újszövetségi történelem.

Amikor (és nem ha!) kudarccal szembesülsz: a) Ne tetézd a bajt azzal, hogy hagyod, hogy a csalódottság reménytelenségbe és kétségbeesésbe taszítson! b) Alázd meg magad, és térj meg! Valld meg a bűnöd; ne keress mentségeket, ne magyarázd meg, és ne fogd a körülményekre vagy másokra! c) Fogadd el Isten kegyelmét és bocsánatát hittel, nem az érzésekre támaszkodva! Ne engedd, hogy a Sátán meggyőzzön arról, hogy amit tettél, megbocsáthatatlan! d) Vegyél igénybe minden segítséget, amire szükséged van ahhoz, hogy visszatérj a helyes útra! Inkább előbb, mint utóbb!





ÜDVÖZÖLLEK ISTEN CSALÁDJÁBAN!

„Ez bűnösöket fogad magához…” (Lukács 15:2)

Nézzünk meg két bűnöst, akiket Jézus magához fogadott: az első Máté. Adószedőként a rómaiaknak dolgozott, ezért saját népe, a zsidók gyűlölték őt. Jézusnak azonban terve volt vele. Máté jól értett a feljegyzések készítéséhez, ezért Jézus nem csupán a lelkét mentette meg, hanem a talentumait is. Így Máté írta meg a négy evangélium közül az egyiket. Még ezek után is azt gondolod, hogy Isten téged nem tud használni? Dehogynem! Az, hogy Máté meghívta Jézust az otthonába vacsorára, meglepő. Az, hogy Jézus el is fogadta a meghívást, egyenesen csodálatos. Mégis megtette, mert ő „…bűnösöket fogad magához…”. A másik bűnös Zákeus. Zákeus annyira szerette volna látni Jézust, hogy felmászott egy fára. Képes volt kimászni egy faágra, hogy megtalálja Istent. „Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.« Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.« Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak…«” (Lukács 11:6). Keresd hát őt szorgalmasan! Légy kitartó a kutatásban és fáradhatatlan zarándoklatodban! Fordulj el az anyagiak és pozíciók hiábavaló hajszolásától és keresd Istent! Ő nem fog csalódást okozni!


Vezetésre hivatva

„…kelj fel, és állj a lábadra…” (Apostolok cselekedetei 26:16)
Ha Isten vezetésre hívott el, semmilyen más szerepben nem fogod beteljesültnek érezni magad. Isten azt mondta Pálnak: „…kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek…” (ApCsel 26:16). Figyeld meg, mi szükséges a vezetésre hivatottsághoz:
1) Hozzáértés. Fel kell ismerned ajándékaidat, és oda kell összpontosítanod energiádat, ahol a siker a legvalószínűbb. Ugyanakkor el kell ismerned korlátaidat, és keresned kell olyanokat, akik azon a téren segíteni tudnak. De csak akkor tudod elfogadni mások segítségét, ha helyes az önértékelésed, és nem érzed bizonytalannak magad attól, hogy nem tudsz mindent egyedül megoldani.
2) Bátorság. Scott Peck mondta: „A legjobb döntéshozók azok, akik hajlandók megszenvedni döntéseik következményeit, mégsem válnak döntésképtelenné.” A jó vezetők nem feltétlenül a legokosabb vagy legötletesebb emberek, de ők azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy elsőnek elinduljanak. Tehát: „…légy igen bátor és erős…” (Józsué 1:7).
3) Tisztánlátás. Az életedre vonatkozó mennyei látást talán egy pillanat alatt kapod meg, de a megvalósulásához elvezető lépéseket csak fokozatosan mutatja meg Isten. Ne hagyd, hogy a válaszok hiánya megbénítson! A lényeg, hogy világosan lásd magad előtt a célt, még ha a részletekben nem is vagy biztos.
4) Tréning. Jó edző nélkül senki sem lesz olyan jó, mint amilyen lehetne. Ha azt hiszed, hogy mindent megtanulhatsz személyes tapasztalatból, hát sok sikert hozzá – tovább kellene élned, mint Matuzsálemnek!
5) Jellem. Megpróbálhatsz vezetni jellem nélkül, de akkor olyan vezető leszel, akit nem érdemes követni. A jellem ad erkölcsi tekintélyt ahhoz, hogy összegyűjtsd az embereket és a szükséges forrásokat a feladat elvégzéséhez. A tehetséged eljuttathat magaslatokra, de jellem nélkül nem fogsz tudni megmaradni ott. Ez a gondolat térdre kell, hogy kényszerítsen.



„tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28:20)
Ha Isten arra hívott el, hogy tanító légy egy gyülekezetben, akkor három fontos alapelv szerint kell élned: 1) Mielőtt másokat akarnál táplálni, neked kell táplálkoznod. Ne csak azért vedd a kezedbe a Bibliádat, hogy legyen mit mondanod, hanem azért, hogy saját magadat tápláld vele! Jeremiás azt mondta: „Ha eljutott hozzám igéd, faltam azt, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt…” (Jeremiás 15:16 KJV). Az emberek felismerik, ha olyan dologról beszélsz, ami saját életedben nem valósul meg. Olyan ez, mintha ki akarnál nyomni valamit egy tubusból, de közben a kupakot rajta hagyod! Csak akkor leszel hatékony vezető, ha magad is megéled, amit elérni kívánsz.
2) Szeresd az embereket, de ne kapaszkodj mindenáron beléjük! Ők Isten népe, nem pedig a te tulajdonod! A rád bízott feladat egy bizonyos célra és egy bizonyos időszakra vonatkozik; ha a végére értél, engedd át őket Isten kezébe! Te pedig folytasd életedet, és Krisztus legyen a középpontjában! 3) Az igazság örök, a módszerek változnak. Ami eljuttatott oda, ahol most vagy, nem biztos, hogy segít eljutni oda, ahol lenned kell. Az elhívatás azt jelenti, hogy mindig mozgásban vagy valahonnan valahová. Ha nem működik az, amit csinálsz, kérj Istentől új utasításokat! Ha az a célod, hogy kényelmesen illeszkedj abba a keretbe, ahonnan elindultál, és ne kelts nagy hullámokat, akkor sohasem fogod élvezni mindazt, amit Isten az út további részében tartogat számodra. Nincs értelme növekedésért imádkozni, ha közben ellenállsz a változásnak. Jézus különböző módon gyógyította meg a vakokat. Tudod miért? Hogy sohase mondhassuk: „ez az egyetlen módszer.” Ennek elismerése segíti, hogy ne tompuljon el értelmed, alázatban tart, és hiteles vezetővé tesz.



„…az Úr így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt…” (2Mózes 17:5)
Ahhoz, hogy jó vezető légy, a következő két dolgot kell tenned: 1) Tölts időt az emberekkel! Izráel fiainak négyszáz évig nem volt vezetőjük. Emiatt aztán nem volt identitásuk és önértékelésük sem. Rabszolga gondolkodásmódjuk volt. Mózes ezért gyakran járt végig köztük, mert a juhok is akkor érzik magukat biztonságban, ha érzik a pásztor szagát, és hozzá tudnak dörgölőzni. Érted a lényeget? Ha félsz attól, hogy közel kerülj az emberekhez, ez talán azért van, mert van valami rejtegetnivalód, de az is lehet, hogy a büszkeséged, bizonytalanságérzeted vagy gyengeséged az oka. Az emberek csak akkor fognak értékelni és követni, ha érzik, hogy te is értékeled őket. 2) Járj előttük! Honnan tudod, hogy mikor van itt az ideje továbblépni egy új területre? „…zúgolódott a nép Mózes ellen…” (2Mózes 17:3) Azért zúgolódtak, mert nem volt víz azon a helyen, és a szomjas birkák mindig panaszkodnak. Ha elkezdődik a suttogás és duruzsolás, akkor valószínűleg túl sok időt töltöttél a közösségépítéssel, ideje már a vezetésre figyelni! „…az Úr így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt… vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj!... Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép…” (2Mózes 17:5-6).
Amikor már nem próbálkozol többé azzal, hogy sikeresen elvegyülj köztük, hanem hajlandó vagy előállni, Isten természetfeletti forrásokat bocsát rendelkezésedre, hogy az előtted álló kihívással sikeresen megbirkózhass. Sosem állított még le nagy terveket véglegesen a pénzhiány, de a hit és bátorság hiánya igen, és az, ha nem volt senki, aki hajlandó lett volna előlépni és vállalni a kockázatot. Ha vállalod, hogy előállsz, felfedezed majd, hogy Isten „…be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel…” (Filippi 4:19). Hallod? Az ő gazdagsága szerint! Az pedig hozzáférhető, ha hajlandó vagy kilépni komfortzónádból és bátran cselekedni.