2017. szeptember 19., kedd

Csatlakozol Jézus munkájához?


Amikor végignézett a tömegen, megsajnálta oket, mert fáradtak és elhagyatottak voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Ezért kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásába!” Mt. 9:36-38



Vannak olyan pillanatok az életben, melyek olyan fájdalmasak, mintha valaki a gyomrodat tépné ki.

Máté apostol Jézusról írt életrajzában arra utal, hogy Jézus is megtapasztalta ezt a gyomorszorító érzést, mikor látta a zaklatott és támasz nélküli nyáját. Több volt ez, mint puszta szívfájdalom. Jézus elképesztő mértékű szánalmat érzett, mikor meglátta azt a sok, az élettől megkeseredett embert, akik olyan hatalmas problémákkal néztek szembe, hogy azt se tudták, kihez fordulhatnának segítségért. (Máté 9:36)

Ebben a pillanatban, ahogy Máté írja, Jézus ránézett a tanítványaira, és így szólt: „Azt szeretném, hogy segítsetek ebben. Olyan sokan vannak, akiknek segítségre van szükségük – akiknek tudniuk kell és meg kell tapasztalniuk Isten együttérzését –, hogy szükségem van a ti segítségetekre is ebben a nagy aratásban.” (Mt. 9:36-38 – a szerző átfogalmazásában)

Jézus minket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá a munkájában. Arra is hív, hogy imádkozzunk azért, hogy mások is csatlakozzanak. Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak, nincs támaszuk és megtörte őket az élet. Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon.

Akarsz csatlakozni Jézus munkájához, és meglátni, hogy Isten hogyan működik a te engedelmességed által?

Isten szeretete elég mély ahhoz, hogy megelégítsen


"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem" (Zsolt.18,16)

Időnként mindannyian úgy gondoljuk: "Most merülök le utoljára! Mindjárt elsüllyedek!" Nem számít, milyen mélyen vagy, Isten szeretete ott van; Ő ki tud húzni a legmélyebb vízből is.

Nem számít, mi a gondod, Isten szeretete nagyobb annál. Lehetsz mélységes elkeseredettségben, vagy esetleg nagyon rádjár a rúd, túl nagy a nyomás rajtad. Lehetnek mély problémáid - érzelmi, fizikai, pénzügyi problémák.

Isten szeretete mégis mélyebb.

Corrie ten Boom és Betsy ten Boom keresztények voltak, Hollandiában éltek a II. világháború idején. Zsidókat rejtegettek az otthonukban, hogy megvédjék őket a náciktól. Amikor ez kiderült, nemcsak a zsidókat vitték koncentrációs táborba, hanem Corrie-t és Betsy-t is, és ott töltötték a háború hátralévő részét.

Amint szemtanúi voltak a sorra elkövetett embertelen kegyetlenségeknek, Corrie azt mondta Betsy-nek: "Ez a hely a pokol mélye!" Betsy így felelt: "Nincs olyan mély verem, amelynél ne lenne mélyebb Isten szeretete."

Lehet, hogy az utóbbi néhány hónapban padlóra kerültél. Talán anyagilag padlón vagy, és azt gondolod: "Teljesen le vagyok égve!" Vagy érzelmileg kerültél padlóra, vagy a házasságod futott zátonyra, vagy az egészségeddel vannak gondok. Frusztrált vagy és azt gondolod: "Rögtön összecsapnak a fejem felett a hullámok".

Hol van Isten, amikor padlón vagy? Ő ott van éppen alattad. "Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak" (5Mózes 33,27).

Vesd magad szerető karjaiba. Engedd, hogy elkapjon és tartson téged, amikor nincs hová menned.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése