2017. szeptember 25., hétfő

Elhívás...

A mai nap imádsága:
URam! Te megszólítottál, s én kegyelmed által válaszoltam. Add, hogy ne feledjem elhívó hangod tisztaságát, s az örömöt, hogy rám találtál! Ámen



Így szólt hozzájuk Jézus: "Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.
Mk 1,17-18

Egy nem mindennapi esemény a halászemberek hétköznapjaiban: elhívást kapnak... Valami olyasmire, amit nem tanultak, amihez nem értenek: emberhalászatra. Talán Simon Péter és András unalmas hálótisztogatás közben el-eldiskuráltak arról, hogy miket is hirdet a környékükön egy Názáretből való vándorprédikátor, talán még helyeselték is, amit mondott, de bizonnyal azt gondolták: "Ilyen csudabogarak mindig is voltak és lesznek, de megváltani a népet az elnyomás nyomorúságaiból úgysem tudják!" S aztán egyszer csak megjelenik mellettük ez a Mester, Akinek a puszta jelenléte is erőt sugárzott, s egycsapásra megváltoztatja mindkettőjük életét, amikor azt mondja: "Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket."

Emberhalász? Talán ember, talán halász, esetleg ember, aki halászik, de olyan hogy emberhalász, olyan nincs! Az Isten követségében mégis van, "mert ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges". Simon Péter és András hálóikat hátrahagyva követni kezdik ezt a titokzatos Mestert, Aki magáról csak azt mondja: "Én vagyok az Emberfia". De miben áll majd új munkájuk/feladatuk, amire elhívást kaptak, amihez nem kell sem háló és nem kell hozzá csónak sem?

Az Emberfia - Aki tanítványokat választ ki magának - tulajdonképpen nem "munkára" hív el, egy olyan projekt megvalósítására, amit Ő maga egyedül nem lenne képes elvégezni, s ezért segítségre van szüksége, hanem sokkal nehezebb feladatra: tanúskodásra! Arra, hogy ezek a kivétel nélkül egyszerű emberek tanúskodjanak az Isten hatalmas dolgairól. Ez valóban nem munka, de sokkal nehezebb, mert hitelesen tanúskodni csak az tud, aki maga is hitelesen él. Hitvány-életűek tanúskodása - ezt már megtanulhattuk a történelemből - bizony nem sokat ér! Aki életében hitvány, annak tanúskodása is kétes, s ezért nem csoda, ha nem hisznek neki. Hazugságról azt állítani, hogy az igazság, viszonylag egyszerű dolog, de mindenki tudja: "A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát". A hazug ember mindig "rövidtávon", tettenérhetően emberléptékűen gondolkodik, de Aki életével hitelesíti szavait, azon még a halál sem fog ki...

Ahogyan a világ tengerein számos halászhajó cirkál - ezek közül számos megsérti a halászati törvényt, s ott is halásznak, ahol nem lenne szabad -, úgy az embervilág lélektengerén is számos felekezet hajója vitorlázik, s "halásznak"... az egyik ipari méretekben, a másik szegényes hálóval, a harmadik pedig csak néhány maga-fabrikálta peca-bottal... A misszió sok egyházi ember, hívő életében egyet jelent a "begyűjtéssel, a lehalászással", de a küldetés nem erre szól, hiszen Isten az, Aki begyűjt, akkor és ott, amikor azt Ő akarja, s mindazok, akik az Ő követségében járnak tulajdonképpen csak egyetlen feladatuk van: a tanúskodás! Szelíden, érthetően, hitelesen... Aki így "emberhalász", az Isten munkatársaként nem halászati terveken töri a fejét, hanem a szívére hallgatva Isten kegyelmében éli a neki rendelt életét...



Gazdagság...



A mai nap imádsága:

Uram! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyit amennyire szükségem van! Ámen



"Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj és kövess engem. Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. "
Mt 19,21-22

A vámszedő Mátéra Jézus csak ránézett, s az mindenét otthagyva követte Őt... Bibliaismeretem szerint nincs még egy ilyen eset, amikor Jézus valakit konkrétan követésére szólít fel, tanítványságra hív el - de az nemet mond az elhívásra. A gazdag ifjú nemet mondott az apostolságra. Talán név szerint is bekerülhetett volna az egyháztörténelembe, mint "eredményes" egyházépítő, mint második Pál apostol... de ő a csodákkal teli bizonyságtevő életnél fontosabbra voksolt: a vagyonra.

Nem egyszerűen a pénz primitív szenvedélye kötötte őt gúzsba. Talán a tehetős ember szabadsága, talán a művelődéshez való "anyagi" tehetsége, esetleg a társadalmi státuszából fakadó általános elismertsége, s ki tudja még mi minden! Manapság is sokan hiszik azt, amit a régi magyar mondás így fogalmaz: "Akinek az Isten pénzt adott, annak észt is!" Ezzel a szarkasztikus (maróan gúnyos) megjegyzéssel a népi bölcsesség azt a mindenkori pökhendiséget hangsúlyozza, ami gazdag ember szinte elválaszthatatlan sajátja. Bizony vannak bőven ilyen embertársaink, akik mindig mindent jobban tudnak, s ennek harsányan hangot is adnak. Választani a megfogható és megfoghatatlan között csak a kiválasztottak tudnak... "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak." - mondja a Mester.

A tökéletesség utáni vágyunk nyilvánul meg abban is, hogy szívesebben lennénk egészségesek és gazdagok, mint szegények és betegek. A gazdagságnak már csak az ígérete is sokak számára lelki balzsam. Lottó-, totó, kenó-, és sorsjegy-kibocsájtók, játékautomata-üzemeltetők és kaszinók söprik be extraprofitjukat a gazdagságra vágyakozó emberek áldozatkész tudatlansága következtében. A szerencsében ugyanis nyertes nincs, csak áldozat. Aki nagyon sokat nyer, az többnyire nagyon sokat is veszít - általában önmagát. Nincs szomorúbb, amikor valakit már csak azért kedvelnek, "szeretnek", mert tehetős.

S mi az igazi gazdagság? A szabadság szele, a hit határtalansága, a szeretet ragyogása a hétköznapokban. Amikor egymásra nevetnek barátok és ismerősök, amikor felfedezzük a másik egy-egy szavában Isten nekem szóló titkos üzenetét, amikor rácsodálkozhatunk a legnagyobb ajándékra: a találkozásokra - lélek és lélek között.



Gyümölcseink...


A mai nap imádsága:

Uram! Terméketlen fa az életem! Kérlek Téged, ne büntess, s ne vágj ki! Adj még egy lehetőséget a megújulásra, hogy megtapasztaljam az adás, s a gyümölcstermés csodálatos érzését! Ámen

Azután ezt a példázatot mondta: "Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki."
Lk 13,6-9

"Három a magyar igazság!" (Negyedik a ráadás!) - felelgettük egymásnak gyermekkorunkban, ha valami nekünk kedvezőt akartunk elérni a játszótársainknál. Akkor ugyanis még nem voltak computerek - jelzem színes TV se -, de a játékaink mégis interaktívak, kommunikációgazdagok voltak, segítettek kialakítani bennünk a szociális érzékenységet, nemkülönben a későbbi társadalmi beilleszkedést is elősegítették. Ma is örömmel tekintek vissza gyermekkoromra, amit úgy élhettem meg, hogy nem szenvedtem semmiben hiányt, boldog és kiegyensúlyozott voltam, röviden: természeti környezetben éltük/tanultuk a természetességet.

Aki nem ipari felhasználás okán ültet fát, annak általában két oka lehet erre: Árnyékot szeretne vagy gyümölcsöt. Aki gyümölcsöskertben ültet fát, az pedig mindenféleképpen a termés reményében ülteti el a facsemetét. Nem azért törődik a kertész annyit a fájával, mert élvezni akarja a nagy lombkorona-adta árnyékot, hanem azért, mert gyümölcsöt szeretne. Ezért különösen is gondosan jár el. Amikor fát ültetünk, akkor jó nagy gödröt kell ásnunk: a szabvány egy méterszer egy méterszer egyméter... De hisz ez óriási! Sokan spórolnak így már az elején. Nem is fejlődik a facsemete úgy, ahogyan azt az ember szeretné! Az ültetés után pedig folyamatosan gondoskodni kell arról, hogy a talaj tápanyagban gazdag legyen, megfelő legyen a nedvességtartalma... Félreértés ne essék, szűkebb hazám, őseim "nagyfalujának" híres lelkipásztorának Tessedik Sámuelnek a nyomdokába nem kívánok, nem is tudnék lépni, de Jézus példázata a fügefáról nem is kertészeti szaktanácsolás...

Ez a példázat az életről szól, életünk fájáról. Amin nemcsak az Isten, de mi magunk is gyümölcsöket keresünk. A Mester mondja: "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!" Azaz, nincs jobb mércéje az életnek, mint a gyümölcsök... Lehet valakinek az életfája óriási, árnyékba boríthatja a fél veteményeskertet - azaz a fél világot - sorvadhatnak a közelében lévő fák -, de ha gyümölcsöt nem terem, akkor haszontalan az. S mi a gyümölcs mindaz, ami az életet szolgálja! Ami épít, szépít, ami megtart, s ami megújít...

Jézus példázata nemcsak a gyümölcs fontosságára hívja fel a figyelmünket, de arra is, hogy egyszer megtörténik a számonkérés. Azaz számot kell adnunk arról, hogy mit is kezdtünk a lehetőségeinkkel: a jó földdel, az éltető vízzel, a napsugárral. Mindazzal, amit nekünk ajándékozott az Isten. Életünk fája hozott-e termést? Továbbadtuk-e azt a szeretet, amit olyan természetességel fogadtunk Istentől, amilyen természetességel magához veszi a fa a jó föld ezernyi ásványát, s a Nap erejét? Aki csak elvesz, és soha nem akar adni, az nemcsak bolond, mert soha nem éli meg a nagyszerű érzést: "jobb adni, mint kapni", de balga is, mert nem számol azzal, hogy egyszer mindennel el kell számolnia...



Követés...


A mai nap imádsága:

Uram! Segíts meg követésedben, hogy el ne vesszek az úton, hanem kegyelmed révén eljuthassak Hozzád! Ámen.


Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
Mk 10,21

Az újszövetségi történetek legszomorúbbjának végét mindannyian ismerjük: "A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt... (22. vers) A Mester személyes meghívására nemet mondani csakis egyet jelent: fontosabbnak tartani magunkat még az Istennél is. A magam élete, a magam világa, az én céljaim, az én akaratom - kimondatlanul is ismerős érzések ezek. Hányszor iktatja ki a magát kereszténynek valló ember is az Istent, hányszor mellőzi parancsolatait, elvárásait, mert úgy gondolja ebben vagy abban a dologban elégséges az ő szava is, nem kell hozzá az Isten bölcsessége. Így ítélkezünk aztán egymás felett, mígnem egyszer mi magunk is megítéltetünk... Bárcsak tanulnánk belőle mindannyian!

A "nagy vagyon" összegyűjtéséhez bizony sok időre, álmatlan éjszakára van szükség, az igen-igen nagy vagyonhoz pedig már a jóérzést is mellőzni kell. Egyesek bizony még a törvénnyel is ezt teszik - fölöttük bíráskodjon az Isten, s a saját lelkiismeretük! Érdekes módon Jézus soha nem szólt a gazdagság ellen, legfeljebb a gazdagok képmutató magatartását tette meg ellenpéldának. Amikor a gazdagság (pénz) szóba került, akkor mindig arra mutatott rá, bolond az, aki hamis reménységgel tekint a vagyonára, s esztelen az, akinek életében a birtoklás öröme megelőzi az Istennel való kapcsolatot. A gazdagság önmagában nem szép, s nem is csúnya, az ember vagyonhoz való viszonya adja meg az értékítéletet. Pénzzel a legmocskosabb dolgokat is el lehet érni, meg lehet szerezni, de biztos helyet pénzzel csak pokolban vásárolhatunk. Ha a világ legvagyonosabbja is vagyok, s szétosztom kincseimet mindenkinek, ez még nem ad belépőkártyát a menyországba, legfeljebb a lelkiismeretemet nyugtathatom meg vele - egy időre. Isten kegyelmére ugyanis mindenki rászorul: gazdag és szegény, fiatal vagy öreg - mindenki.

Nyilvánvaló, hogy egészen másképp hangzik, és másképpen is éljük meg kétezer év után, ha valaki azt mondja: "Jézus hív téged!", mintha Jézus kortársaként a tanítványok között szólított volna meg a Mester: "Jöjj, s kövess engem!". Összemosni a két elhívást ugyan lehet, de nem érdemes, többnyire csak konfliktus adódik belőle... Egy bizonyos, Jézus tanításának tisztasága ma is ugyanúgy tündököl, mint két évezrede, Isten vonzása ma is megtapasztalható valóság. Másképpen, más intenzitással, de ugyanazon cél felé törekszenek mindazok, akik hallgatnak az Ige hívó szavára, s bizony legfontosabb az engedelmesség. Alávetni magunkat a Szeretetnek nem kétségbeesett utolsó cselekedet tehát, hanem értelmi-érzelmi életünk fejlődésének legfontosabb állomása, ahonnan kezdődően elmondhatjuk: már nem járunk egyedül, Ő is Velünk, közöttünk és bennünk van...



Tévelygőkért.




A mai nap imádsága:

Uram! Te naponta hívsz, s szereteted vonzását soha nem szünetelteted. Kérlek döbbents rá ajándékaidra a mai napon is, hogy mosolyommal másokat bátoríthassak. Ámen.


Jézus Krisztus mondja: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem". Jn 10,27

A növények az ég felé kúsznak, a bogarak a fény felé repülnek, az ember is a fényt habzsolja... minden, s mindenki a fény felé tör, mert a fénynek vonzása van. Ha valaki nem a fényt keresi, az olyan, mintha ha az elvetett mag lefelé kezdene nőni - ez pedig természetellenes, pusztulásra van ítélve. A fény, mint az Isten szimbóluma az emberrel egyidős, s mindaz, ami a fényt, s annak játékát kiemeli különleges jelentése van. A víznek, melyen táncol a napsugár, az aranynak, mely misztikus csillogásával az örökélet teljességét csillantja fel, s a sötétségnek is, mely mindent képes elnyelni.

Isten nem az emberi félhomályos elképzelések végtelenbe ültetett tükörképe, hanem a Fény maga. A fénynek nem kell a sötétség, hogy nagyobb legyen az ereje, vagy hogy jobban világítson. Az Isten nem lesz nagyobb Isten attól, ha teremtett világát elsötétítik. Sokan vannak mégis, akik nagy buzgalommal "sátános-feketére" igyekeznek festeni a világot, hogy Isten hatalma jobban fényeskedjék... de fényeskedik az anélkül is, hiszen az Isten az Isten, azaz: Ő az Úr a fényben és fénytelenségben egyaránt.

Aki közösségben van a fénnyel, annak életében ez meglátszik, hiszen nem rejthető el a hegyen épült város. Az ilyen embernek egyszerűen vonzása van. Jó vele együtt lenni, töltekezni szavaiból, mosolyából... A hétköznapok "szentjei" ők, küldöttei az Istennek. A szent evilági megközelítésben nem a tökéletességet jelenti, hanem az arra való igyekezetet. Ennek a törekvésnek pedig nem az a célja, hogy itt és most perfekciót érjünk el, hanem az útmutatás: nemcsak előre, hanem fölfelé is.

Aki nem fogadja el az Isten-alkotta egyetemes életszabályokat, az a sötétségben jár, s nemcsak szavai, de élete is hazug. Hányan vannak, akik - az üzenet gyertyafényénél való elmélkedése helyett - embertársaikat gonosz indulataikkal gyötrik, mert nem értik, s nem érzik, hogy a Fény ragyogása, a Szeretet tüzének hívogató melege.
Igazítsd helyre a megfelelő lelkülettel!


„Ha valakit tetten érnek valamilyen bűnben… igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel!” (Galata 6:1)

Amikor valaki elrontja a dolgokat, Isten azt mondja: „igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel!”. De mi van akkor, ha lejáratták magukat, és munícióval szolgáltak a szkeptikusoknak, akik már így is azt gondolják, hogy minden keresztény képmutató? Minek bajlódjunk még az ilyenekkel? Először is: Mert a Biblia azt mondja: „Ha valakit tetten érnek valamilyen bűnben… [ügyelj magadra,] nehogy te is kísértésbe ess!” Ha veled történt volna meg, te is szeretnéd, ha valaki segítene rajtad, igaz? És ha azt gondolod, hogy te soha nem sikkasztanál, soha nem lenne házasságtörő viszonyod, soha nem vernél meg egy gyereket indulatból, gondold át újra! Ha pénzügyi gondjaid támadnak, kielégítetlen szükségekkel, magányosan és csüggedten fekszel le, vagy ha a házasságod ingatag talajon áll, meglepődhetsz, mire vagy képes. Pál azt mondja: „Mi is ugyanúgy el tudjuk rontani, mint ahogy ők tették. Ne legyetek annyira… magabiztosak… Ti is ugyanolyan könnyen el tudtok esni, mint bárki más!” (1Korinthus 10:12 TM).

Másodszor: Mert Jézus a példaképed. Miközben Jézusnak nem volt ideje a farizeusokra, akik bűneiket vallásos máz alá rejtették, egyszer sem ítélt el senkit, akit „rajtakaptak” valamilyen kísértésen vagy bukáson. Ha megbánták, Ő megbocsátott, és helyreállította őket. Victor Shepherd teológus írja: „Ha szemtől szemben állunk valakivel, akit leterített a bűn, vajon visszavetítjük a képébe a gyalázatát, vagy magunkénak ismerjük el? Orra alá dörgöljük, vagy elnyeljük, átkarolva őt és biztosítva együttérzésünkről, hiszen mi is bűnösök vagyunk? Felsőbbrendűnek tartjuk magunkat, vagy azt mondjuk: ’Fogd meg a kezem... Tudom az utat a kereszthez?’”




Az angol „vétek” (trespass) szó az „elvéteni a lépést” (misstep) kifejezésből ered, ami azt jelenti, hogy rossz irányba teszünk meg egy lépést, hibás ítéletet alkotunk, vagy helytelen magatartást tanúsítunk. Amikor megcsúszol, vagy elcsúszol a jeges járdán, nem szándékoztál elesni, de mégis megtörtént, és most a felálláshoz segítségre van szükséged. Ilyen vétekről beszél a Biblia, amikor azt mondja: „Igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel!”. A görögben a „helyreigazít” kifejezésnek két jelentésárnyalata van:

1) Visszaigazítani egy törött csontot. Pál azt mondja: „egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Róma 12:5). Ha belegondolsz, a lelki családod még a fizikai családodnál is sokkal fontosabb, mert örökké tart. Azáltal, hogy helyreigazítasz egy olyan testvért, akit legyőzött a bűn, segítesz neki abban, hogy a fájdalma meggyógyuljon, és hogy Krisztus testének újra élő, működő tagja lehessen.

2) Eltávolítani egy daganatot. A rosszindulatú daganatok életveszélyesek, a lelki daganatok pedig „lélekveszélyesek”. Azzal, hogy eltávolítasz egy ilyet, nem csupán segítesz megmenteni valakit, hanem engedelmeskedsz ennek az igének is: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Galata 6:2). Ahhoz nem fér kétség, hogy a szégyenben és a megaláztatásban osztozni teher. Mégis „ezt kell tennünk… különös figyelmet szentelve azoknak, akik a hivők családjához tartoznak” (Galata 6:10 NCV). Isten hadseregében nem szokás lelőni a sebesülteket. Csakugyan, ha a sebesültek nem találnak irgalmat a megváltottak körében, akkor hol fognak irgalmat találni?


JÓL BEFEJEZNI


„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem..." (2Timóteus 4:7)
A jól sikerült befejezéshez három dolgot kell megértened. Először, hogy az emberek ott fognak hagyni. Talán azért, mert túlnőtted őket, talán azért, hogy saját céljaikat töltsék be, vagy azért mert ők nem akarnak oda menni, ahová Isten téged visz. Az emberek elhagyták Jézust: tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé" (János 6:66). Másodszor, hogy kihívásokkal fogsz szembesülni. Mindenki, akit Isten használ, egyik kihívástól a másikig halad. Pál írja: „...úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szoron­gattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegy­vereivel, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítet­tek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden." (2Ko-rinthus 6:4-10). Végül, hogy a Sátán támadni fog. Amikor ez megtörténik, ne feledd, hogy a támadás a figyelem jele. Ez adja tudtodra, hogy Isten számára értékes vagy. Azt is jelzi, hogy áldások várnak rád a támadás után, mert a Sátán olyankor támad, amikor Isten arra készül, hogy valami nagy jó szülessen meg az életedben. Lehet ez egy új kapcsolat, karrier, szolgálat vagy egy gyermek születése, akit Isten használni fog. Lehet, hogy „problémás gyerek", talán éppen azért, mert rendeltetése van; ezért kerül szembe több nehézséggel, mint más gyermekeid. Megbízatása van, amit az ellenség felismert. Amikor a támadás jön, állj rá Isten Igéjére, és mondd: „De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (lKorinthus 15:57)
A hittel együtt jár a kockázatvállalás


"Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt." (1Thessz 5,24)


Ahogy követjük Jézust, egyre mélyebbre vezet minket a hitben, arra kérve minket, hogy vállaljunk kockázatokat. De ez a kockázatvállalás sosem 'ugrás a sötétbe', inkább egy sajátos kockáztatás, aminek megtételére Jézus hív.

Azért kér erre, mert minden egyes hittel vállalt kockázat bizonyítja, hogy Jézus gondodat viseli, ahogy Ő azt ígérte. Minden alkalommal, amikor teszünk egy hitbeli lépést, távolodunk attól, hogy látásból higyjünk, függetlenül Istentől, közeledünk ahhoz, hogy a hit életét éljük, ahol valóban elhiszed, hogy biztonságban vagy Isten ígéretei által. "Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt." (1Thessz 5,24)

Mikor nem hit szerint élünk, hűtlenül élünk - mivel minden döntés, amit Isten nélkül hozunk meg, hit nélküli döntés, nem számít mennyire helyesnek vagy helytelennek tűnik. Jézus ahhoz a mély, bensőséges kapcsolathoz vezet el, amit ő is átél az Atyával. "Bizony mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." (Jn 5,19)

Beszéljetek róla

* Mi a természetes reakciód, ha azt hallod: kockázatvállalás?
* Melyek azok a lépések, amiket Isten mond, hogy tegyél meg, de számodra kockázatosnak tűnnek? Hogy fogsz előre haladni a hitben?




Élet adósságok nélkül


„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek…” Róma 13:8



Remélem, hogy ennek az évtizednek a végére már te is adósságok nélkül élsz majd. Mert mindez lehetséges, amennyiben fegyelmezetten élsz. Engedd meg, hogy azt mondjam, hogyha soha nem éltél adósságmentesen, akkor el sem tudod képzelni azt a szabadság érzetet, amit akkor érzel, amikor nem tartozol senkinek, semmivel.

Miért fontos ez? Mert amikor Isten arra kér, hogy tégy meg valamit azonnal, sokszor képtelen vagy rá, mert az anyagiak rabságában élsz.

A Biblia arról beszél, hogyha visszafizetjük a tartozásokat, akkor azok nem uralkodnak el rajtunk. De ha egy kicsit is használod a hitelkártyádat, akkor már újra lehetőséget adsz az adósságnak. A Biblia azt mondja, hogy ne tedd ezt, mert ezen nem lesz Isten áldása.

Fel kell készülnöd a törlesztésre. Talán most azt gondolod, hogy ez nagyon nehéz lehet. Igen, valóban az. Ezért van annyi ember eladósodva. Ha egyszerű lenne, akkor mindenki gazdag lenne. Tény, hogy nagyon sok embernek nincs meg a kellő fegyelmezettsége ahhoz, hogy azonnal megtegye, amit Isten kér. Először adj 10%-ot Istennek; másodszor tegyél félre tartalékba 10%-ot, majd készíts egy tervet az adósságaid rendezésére.

Talán most ezt gondolod: „Várjunk csak egy percet! Azt mondod, hogy tegyek félre, mielőtt még törleszteném az összes adósságomat?” Igen, pontosan ezt mondom. Mert ha addig vársz a takarékoskodással, amíg az összes tartozásodat vissza nem fizeted, akkor soha nem fogod elkezdeni.

Talán azt gondolod, hogy ezt nem engedheted meg magadnak, de az igazság az, hogy azt nem engedheted meg, hogy ne Isten terve szerint cselekedj.

Hogyan kellene változtatnod az anyagi ügyeiden, hogy azok Isten tervének megfelelőek legyenek? Még ha lehetetlennek is tűnik, készíts egy törlesztési-tervet.

Emlékezz a jóra, a többit felejtsd el!


"Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok..." (Fil.1:3)

Mire emlékszel az emberekkel kapcsolatban? A jó élményekre vagy a rossz tapasztalatokra? Pál azt mondta:"szeretek az emberekkel kapcsolatos jó dolgokra emlékezni, az együtt töltött kellemes időre és jó élményekre."

Amikor Pál ezt mondta, nem volt épp egyszerű helyzetben Filippiben. Az Apostolok cselekedetei 16. fejezetéből megtudhatjuk, hogy mikor elment Filippibe illegálisan letartóztatták, nyilvánosan megbotozták, megalázták majd börtönbe vetették. Mindezek után pedig arra kérték, hogy távozzon a városból. Mégis ezt mondja: "Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok".

Pál elidőzhetett volna a negatív dolgoknál. Emlékezhetett volna a fájó emlékekre. De azt választotta, hogy nem a fájdalmas dolgokra emlékszik, hanem ehelyett arra koncentrál, hogy miért lehet hálás.

Lehet, hogy a múltban megsértett egy szülő vagy társ, és azóta is ragaszkodsz ehhez a sérelemhez. Ennek eredményeként ma már nem érzed jól magad a társaságukban. Még mindig a rosszra, a negítvra fókuszálsz. Légy hálás az emberekben rejlő jóért! A kellemes emlék döntés, választás kérdése. Eldönthetem, mi az, amire a múltból emlékezni fogok.

Nem azt mondom, hogy tagadd a téged ért sérelmeket, sebeket, vagy, hogy nézd el az emberek gyengeségeit. Ez pszichológiailag nem egészséges. De koncentrálj a jóra, és az erősségek hangsúlyozását válaszd!

Hallom, amint feleségek mondják:"Ő jó ember, de..." Bármikor, ha meghallod a "de" szócskát, az azt jelenti, hogy a hangsúly a negatívon, nem pedig a pozitívon van. Légy hálás azért, amid van! Mr. Tökéletes nem létezik! Hallottam már ugyanezt férjektől is, de Mrs. Tökéletes sem létezik!

Ha szeretnél másokat és mások társaságát élvezni, akkor az erős, nem pedig gyenge oldalukra kell koncentrálnod. Néhány embernél ez sok kreativitást igényel. De mindenkiben találhatsz valami jót.