2017. március 27., hétfő

Mit hagysz örökségül?


„Azt tette, amit helyesnek tart az Úr...” (2Királyok 22:2)

Jósiás nagyapja, Manassé, erőszakos király volt, aki „…nagyon sok ártatlan vért is ontott, amivel megtöltötte Jeruzsálemet egyik végétől a másikig…” (2Királyok 21:16). Az apját, Ámónt, a saját tisztjei ölték meg. „Azt tette, amit rossznak lát az Úr” olvasható a sírfeliratán. Jósiás csak nyolc éves volt, amikor trónra került. Rögtön az igazságot választotta, és egész életében nem tért le a helyes útról (2Királyok 22:2). Mi a lényeg? Nem választhatjuk meg, hogy kik a szüleink, de megválaszthatjuk a példaképünket.

Amikor Jósiás újjáépíttette a templomot, találtak egy tekercset, ami Isten törvényét tartalmazta. Amikor a király elolvasta, sírt, mert felismerte, hogy népe messzire sodródott Istentől. Ezért üzenetet küldött egy prófétanőnek, és azt kérdezte: „Mi fog történni a népünkkel?” A prófétanő azt mondta Jósiásnak, hogy mivel megtért, amikor meghallotta Isten szavát, Isten meg fogja kímélni a népet (2Krónika 34:14-27). Hűha! Egy egész nemzedék kegyelmet kapott egyetlen ember tiszta jelleme miatt!

Nos, te is felülemelkedhetsz múltadon, és megváltoztathatod a dolgokat. Lehet, hogy a DNS-edet a szüleidtől kaptad, de Isten egy új születést és egy új kezdetet tud adni neked. „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Efézus 5:1). Éppúgy, mint Jósiás, nem tudod befolyásolni azt, hogy elődeid hogyan válaszoltak Istennek, de azt el tudod dönteni, hogy te hogyan viszonyulsz hozzá. Nem kell, hogy a múltad a börtönöd legyen; van beleszólásod az életedbe és a sorsodba, dönthetsz arról, hogy melyik utat választod. Válassz jól, és egy napon – generációk múlva – mások hálásak lesznek Istennek az örökségért, amelyet hátrahagytál.


Ne akarj mindent egyedül elérni!

„…hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:16)
A Biblia azt mondja: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsidók 4:16). Úgy nőttünk fel, hogy azt mondták nekünk: „Ha el akarsz érni valamit, meg kell dolgoznod érte.” De az erős munkamorál elferdítheti gondolkodásunkat, ha azokról a dolgokról van szó, amit Isten ingyen akar nekünk adni. Isten mindig kész kiárasztani áldásait, és nekünk üres, szomjas edényekként meg kell tanulnunk kinyitni szívünket az előtt, amit kínál.
A „megszerezni” azt jelenti, hogy saját erőfeszítésünk által érünk el valamit. A „kapni” azt jelenti, hogy elfogadjuk, amit nagylelkűen ingyen ajándékoznak nekünk. Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a küszködéseinktől, nem pedig azért, hogy újfajta erőlködésre hívjon, immár a keresztyénség zászlaja alatt. Meg kell értenünk, hogy Isten ajándékait kegyelemből kínálja, és hit által tudjuk elfogadni őket. Egy bibliatanító így ír erről: „Mindig tenni próbáltam valamit, Istent pedig ki akartam hagyni a dologból. Megpróbáltam megváltoztatni magamat, a családomat, a körülményeimet, még a gyülekezetemet is. Isten azonban sosem engedte, hogy nélküle is sikert érjek el. Ha hagyná, akkor magunknak tulajdonítanánk a dicsőséget. Végül megtanultam imádkozni azért, amire szükségem volt, és hagyni, hogy Isten az ő módszereivel, az ő menetrendje szerint adja meg azt. Mikor végre eljutottam idáig, akkor beléptem az ő nyugalmába.” Ahhoz, hogy te is így tudj élni, meg kell értened, milyen fontos vagy Istennek, és meg kell tanulnod számítani kegyelmére. Az igazság az, hogy ő nagyon is szívesen segítene neked, ha végre felhagynál azzal, hogy mindent egyedül akarsz megoldani.

Teljes elkötelezettség Jézusnak


„…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Galata 2:20)
Amikor az emberek megtanultak nem csupán a csillagok állása alapján navigálni, egy egészen új világ nyílt meg előttük. Akkoriban keletkezett ez a szállóige: „Az iránytű rabszolgája élvezheti a nyílt tenger szabadságát”. Kötelezd el magad teljesen Krisztusnak, legyen Ő az életed iránytűje! Kérj Tőle tanácsot minden lépésed előtt! Engedd, hogy Ő irányítsa utadat, és Ő elvezet majd olyan szabadságra és beteljesedésre, melyről soha nem is gondoltad, hogy létezik. Légy kész azt mondani, amit Pál: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Galata 2:20). Egyszer Toscanini, a híres olasz karmester vezényelte a Philadelphiai Szimfonikus Zenekart. Beethoven kilencedik szimfóniáját játszották, amit igen nehéz vezényelni. A zene annyira fenséges volt, hogy a közönség tíz percen át felállva tapsolt. Toscanini újra és újra meghajolt, majd a zenekar felé fordult, és ők is meghajoltak. A közönség folytatta a tapsot és az éljenzést. Végül Toscanini hátat fordított a közönségnek, és csak a zenekarhoz szólva ezt mondta: „Hölgyeim és uraim, én senki vagyok, önök is senkik, Beethoven minden!” C. S. Lewis írta: „Ha valami rajtad kívül álló dolgot szeretsz és csodálsz, ez egy lépéssel eltávolít a lelked romlásától; bár nem leszünk túl sokáig jól, ha bármit jobban szeretünk és csodálunk, mint Istent.” Tehát térdelj le ma Jézus lábához, és mondd: „Én semmi vagyok – te vagy minden. Íme minden tehetségem, minden erőforrásom és minden álmom, leteszem őket lábaid elé. Neked adom mindet, semmit sem tartok vissza.”
A Halállal küzdőkért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehezen értem életemet. Napfényes és árnyékos napjainak szeszélyes változása gyakran elkedvetlenít, olyan jó lenne biztonságban tudni magam. Örömömet mégsem Benned, hanem nagynak gondolt, mégis szánalmasan földhözragadt tervecskéim megvalósításában keresem. Add hogy Benned elrejtettségek találjak, s szeretetedet mások felé sugározva magam is átmelegedjek! Ámen


Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, s utoljára megáll a por fölött...
Jób 19,25

Jóbot elhagyták barátai. Rokonai eltávolodtak, ismerősei elidegenedtek, szomszédai elfordultak tőle... Így vall magáról: "Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem... a házamban élők idegennek tartanak... szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, mégha könyörgök is neki... akiket szerettem, ellenem fordultak." A haláltusáját vívó ember tragikus magányának keserű mondatai ezek, az emberi nyomorúság sorsbagyúrt, elkerülhetetlen igazságai. Ebben a különös helyzetben, amikor az elmúló, s az örökkévaló dimenziói súrolják egymást már nincs senki más, csak Isten és az ember, valamint a látható világ egyre homályosodó, de még jelenlévő képei. Itt és ekkor, már minden kapcsolat, minden érzékelés csakis egy ügyet szolgál: a kimenetelt ebbből a világból... Aztán egyszercsak minden megdermed, az emlékek zuhataga jéggé fagy, s marad a mozdulatlanság, s a végtelen csönd... Hiába üvültenénk, értelmes hang ilyenkor már nem jön ki belőlünk... Amit Isten meghall: "De még élek Uram, még élni akarok!" - az e világ számára csupán a test agóniájának néhány utolsó, hátborzongató disszonáns búcsúakkordja.

Amikor porrá válunk, talán csak akkor válik nyilvánvalóvá a lelkünk számára, hogy mivégre is kapta létének ikertestvérét: a testünket. Akkor és ott, mindenre fény derül: az élet küzdelmeinek felsőbb értelme éppenúgy világlik, mint az Isten álma, s az azokból megvalósított cselekedeteim, s mulasztásaim. "A föld porából teremtettünk, s azzá is leszünk" - nincs kibúvó, nincs kivétel. Aki teremtettségének eme üzenetét nem hallja meg, aki létének ezt az igazságát nem látja meg, az bizony süket és vak marad a világ sok más dolgára is. Azt hidegen hagyja a szenvedés, s nem hozza lázba az élet sok más csodája sem...

Ami Jób számára végső kapaszkodó, az az egyetlen lehetséges kitörési pont mindenki számára: a hit. A hit, ami a megtapasztalások apró csodáiból tudássá áll össze bennünk. A "megváltom él" - kifejezés sok-sok mindent jelenthet. Jelentheti a személyes üdvbizonyosságot azok számára, akiknek megadatott, hogy értsék az Isten üdvözítő bolondságát, de jelentheti azt is, hogy Isten kezében van minden hatalom - jóllehet azért Isten, mert Nála van minden hatalom... Az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak csak azért van/lehet értelme, hogy ezen keresztül is belássuk: legjobb nekünk, "legüdvösebb" ha az Ő "kezébe" helyezzük egész életünket. Ha tisztán látjuk a halál-kérdést, élesebben látjuk létünk nagy kérdéseit is!


Akaratunk...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szereteted vezérelje egész életemet! Ámen



De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg.
És kiáltozásuk győzött.
Lk 23,23

A demokrácia alapja a többségi akarat. Maga a szó a görög "démosz-kradzó"-ra, vagyis "népkiáltás"-ra vezethető vissza, tehát kifejezője annak, mint is kíván a nép. S mit kíván az istenadta nép? Hát kenyeret és cirkuszt... Panem et circenses! - ahogyan a latin közmondás tartja. "Kenyeret és cirkuszt" - ezt adj a népnek, és akkor minden működik, azt csinálsz vele, amit akarsz. Az antik római bölcsesség szerint az uralkodó hatalom, a politikacsinálás sarkalatos tétele ilyen egyszerű. Mindig...

Ma is... A globális szórakoztatás államilag támogatott formája aztán, iszonyú következményeket eredményez. Túl azon, hogy tömegeket zülleszt az akarat nélküli bábok szintjére, hogy figyelmüket elterelje az aktuális, és egyre égetőbb gondokról. A profithajhászok gátlástalansága megbocsáthatatlan tragédiákat eredményez: a munkahelyek módszeres megszüntetése, az egészségügy módszeres szétverése, ebből következően a depresszió és a pánikbetegség, széleskörű elterjedése...

Legnagyobb felelősség, ott terheli a mindenkori hatalmat, ahol felszámolja a hagyományokat és ez a nagyváros. Soha nem fordulhatott elő hasonló tragédia egy szüreti, vagy farsangi bálon. Nem fordulhatott elő, mert ott, a megfontolt idősebbek, és a vehemens fiatalok együtt szórakoztak. Nem maradhatott észrevétlen az erkölcstelen magatartás, a garázda viselkedés, ezeket a jelenlévő tapasztaltabb emberek, csírájukban fojtották el. S ha mégis duhajkodás kerekedett - annak célja nem a másik kíméletlen, csoportos agyonverése volt...

Ma másképpen alakulnak a dolgok. A hazug liberalizmus kiáltása győzött... Ez az irányzat, arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy mindent szabad: nem elítélendő az erkölcstelenség, a rejtve maradhat még a kábítószer használat is. Azt hirdeti, hogy minden korlátozás, a szülők, vagy idősebb emberek részéről, a fiatalság identitásának, személyes szabadságának jogtalan korlátozása...

Nagyhétben vagyunk... Tragikusan pergő események liturgikus koreográfiájának segítségével elmélkedhettünk ezekben a napokban életről és halálról, emberi természetünkről, no meg húsvét misztériumáról. A nagyhétbe belesűrűsödött események az emberi gyarlóságok teljes tárházát mutatják: vetélkedés és veszekedés az utolsó vacsora előtt, Jézus magánya a Gecsemáné-kertben, s a tagadás elfutásai... olyan méltatlan ez azzal szemben, Aki rövid hároméves szeretett tanításával kiforgatta sarkaiból a világot!

Senki nem akadt, aki kiállt volna Jézus mellett? A szolidaritásnak még csak a halvány jelét sem mutatták - még az a Péter is átkozódva "menti a bőrét", aki a halálba is követni akarta Mesterét. Mi történt a kiválasztott tizenkettővel is? ...Itt más erők irányítják az eseményeket, itt próféciák teljesednek be: "Megverem a pásztort, s szétszéled a nyáj!" Itt nem lehet emberi erőket magasztalni, ez más vonatkoztatási rendszer. Amikor hatalmasságok és erősségek súrlódnak egymással, akkor az ember csak csodálkozó nézője lehet az eseményeknek... Vagy mégse?




Érzékenységért... a nem látható, de nagyon fontos dolgokra.

 
A mai nap imádsága:
Uram! Előtted nem tudom titkolni életemet, hiszen Te jól látod minden pillanatát... Látod örömeimet, s vergődéseimet, amikor kizárlak gondolataimból, s a magam eszére hagyatkozom a Te bölcsességed helyett. Minden szavamnak, minden lépésemnek, minden mulasztásomnak a következményével szembesítesz Uram... Elfutni Előled nem tudok, hibáim, vétkeim, bűneim ostorcsapásai utolérnek.
Add nekem Lelked áldását, hogy meg tudjak állni a hitben, s cselekedni tudjam a szeretet parancsait! Adj nekem alázatosságot a türelmes élethez, hogy gondviselésed jósága mellett ne menjek el közömbösen naponta! Add meg azt, amire leginkább vágyom, de magam sem tudom hogyan kérjem Tőled: irányításodat életem kihívásai között! Ámen


   
Türelmes az ÚR, de nagy a hatalma; nem hagy az ÚR büntetés nélkül.
Náhum 1,3a

Isten türelmes - nem úgy az ember! Gyakran felszakad a lélek mélyéről a sértődött ember vádló kérdése: Miért? Miért engedi meg az Isten a betegséget, a háborút, a sok-sok nyomorúságot? Ezzel a kérdéssel persze Isten nem szorítható sarokba, hiszen ezek a kérdések általában akkor hangzanak el, amikor a körülményeink szorítanak sarokba - minket... Ugyanakkor vannak kérdések, amikre a válasz csak később érkezik. Már tinédzserkorban feltesszük a kérdést: "De ki a nagy Ő?" - a válasz pedig hosszú évek után lesz nyilvánvalóvá. Sok olyan teológiai-, etikai kérdést is felvetünk, amire nem fáziskéséssel jön a válasz - ahogyan mi azt gondoljuk -, hanem életünk éppen megfelelő szakaszában. Mert Isten órája is ketyeg, csak másképpen jár...

Az ember megcselekszi a bűnt, s elmaradni látszik a büntetés. Ez lenne a kegyelem? Nem, ez az isteni pedagógia része. Az "eredmény" mindig később jön. Ezért gondolják sokan, hogy az Isten törvényeit figyelmen kívül lehet hagyni... s azután csak évekkel, esetleg évtizedekkel később derül ki, Isten nem felejt: a bűn következménye a büntetés nem marad el.

Üdvösség és kárhozat. Két nem evilági fogalom, melyet hétköznapjainkban mégis használunk: üdvösséges, kárhozatos az adott ügy vagy cselekedet. De mit is jelentenek valójában? Az üdvösség: az Isten, a szeretet közelsége. A kárhozat is Isten, a szeretet hiánya. Aki elutasítja az Istent, az békétlenséget kap "jutalmul", aki befogadja az Abszolútumot, a felfoghatatlan Nagy Titkot, az pedig békességet nyer.

Manapság nem népszerű a számonkérést hirdetni, mert hamar rányomják a bélyeget az ilyen emberre: szélsőséges, radikális. Amennyiben az Isten a halált a "bűn zsoldjául" adta, annyiban Isten maga is radikális... A kérdés mindig az, hogy ebben krízistteremtő isteni jelenlétben mennyire látom meg az Ő közeledését, s az Élet Törvényeinek áthághatatlanságát? Isten türelemre int, mert abban nyilvánul meg az alázat. Az alázatoskodás gyenge jellemre vall, az alázat az erő jele. Aki képes az alázat útján járni, annak Isten a legnagyobb méltóságot adja: a meg-megcsillanó istenképűséget a hétköznapok forgatagában.




Megértés...


A mai nap imádsága:
Uram! Adj megértést az embereknek! Ébreszd fel a készséget a részvétre, s engedd a szeretet hatalmát érvényesülni a bűn rombolásával szemben! Ámen


Ezután így szólt hozzájuk: "Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
1 Móz 6,9

Sokat fejlődött a világ... Évtizedek óta dollármilliárdokat költenek arra, hogy feltételezett idegen civilizációkkal felvegyék a kapcsolatot. Jeleket küldenek távoli csillagok felé, s figyelnek... Úgy tűnik, a próbálkozás eleddig sikertelen. Elgondolkodtató azonban, hogy csúcstechnológiás, kommunnikációs világunkban még ma is nemzet ront nemzetre, nincs egyértértés országok között, sőt válságban vannak a közösségek is. A válások igen magas száma is azt jelzi, hogy a legkisebb közösségben, már két ember sem képes megérteni egymást... S ha ketten sem tudnak egy-ségre jutni, akkor hogyan valósuljon meg a társadalmi egyet-értés?

A Mester gyakran emeli ki tanításának egyes részeit ezzel a felszólítással: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Füle ugyan mindenkinek van, töbnyire hallanak is vele, de a meghallás készsége mégis kevesek kiváltsága. Mindig voltak, vannak és lesznek olyan csoportok, irányzatok, titkos társaságok, akik azt állították/állítják magukról, ismerik a Végső Igazságot, s aki ennek ismeretében van, az előtt bizony minden ajtó kinyílik, s egész életében majd sikert sikerre halmoz. Az igazság azonban másképp fest: Múlandóságunk okán igazságunk is múlandó. Véges létünk miatt vonatkoztatási rendszerünk is véges, hiszen magunk köré csak véges sugarú kört vagyunk képesek rajzolni... Csak ezen a behatárolt körön belül lehetnek aztán "érvényesek" a kijelentéseink. De sajnos, önzésünk okán még a körön belül sem állnak meg "igazságaink"!

Amikor a Mester tanít, nem ismeretelméleti előadást tart, hanem evidenciákat szól. Megerősíti bennünk azt, ami elgyengült és nyilvánvaló teszi azt, ami elhomályosult. Teszi ezt azért, hogy hogy "hitünk Istenbe vetett reménység is legyen" 1 Pt 1,21c Ugyanis hitünk soha nem befejezett, életünk végéig folyamatosan, napról napra fejlődik.




Teremtettség...

URam! Csodálatos a Te műved, megérteni azt szánalmas emberi próbálkozás. Dicsőségedet hirdeti minden létező, kicsi és nagy, látható és láthatatlan! Add nekünk a felismerés örömét, hogy életünket a Te jó rendedbe illesztve boldogan élhessünk itt a földön! Ámen

    

Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag!   Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben!   Dicsérjék az ÚR nevét, mert ő parancsolt, és azok létre jöttek,   mindörökre helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.
Zsolt 148, 3-5

Régi igazság, hogy a valóságot a maga teljességében igazán egyedül a költészet képes megfogni. Van még egy, az igazságot emberi értelem számára befogni igyekező módszer - ez a matematika magas művészete -, de ennek dallamát az átlagember kevésbé kedveli... Annyi bizonyos, hogy mindkettő arról tanúskodik, hogy ez a világ "rendben van". Szavainkkal leírni ezt a rendet csak körbedadogni tudjuk, mert olyan lenyűgöző számunkra a mikrokozmosz és a makrakozmosz rendje. (Maga a görög 'kozmosz' szó rendezett világot jelent; ennek ellentettje pedig a 'káosz'.) A világ tehát nagyban is meg kicsiben is "rendben van", s mindenhol a Teremtő Isten rendje tükröződik benne.

Eleddig a kozmológiai tudományos ismeretterjesztő filmek - a kozmológia a rendezett világról való értelmes beszédet, tanítást jelenti -, magabiztos teóriákat propagáltak, mostanság egyre többször hallani benne a tudós ember alázatos sóhajtását: "Ezt bizony nem tudjuk..." A világűr fekete lyukairól már sokszor hallottunk, de kiderült, hogy a galaxisok közepén levő fekete lyuk egy alapvetően másfajta "fekete lyuk", s elnevezték "szuper fekete lyuknak". Hogy mi ez valójában? Nos, erre még a tudós ember is csak annyit tud mondani: szeretnénk tudni, de egyelőre nem tudjuk...

Egy valamit azonban nagyon jól tudunk: makró-, és mikro-világ határán létező lényekként mi vagyunk azok az egyedüli teremtmények, akik nem tükrözzük azt a rendet, amit Isten belénk-kódolt. Hiszen, ha a kicsiben és nagyban is csodálnivaló rendet alkotott az ÚRIsten, akkor miért pont a lelkünket hagyta volna ki ebből: Bizony a léleknek is megvan a maga rend-szere. (Ősi 'szer' szavunk törvényt jelenet, innen érthető meg pl. az élelmi-szer szavunk is: aki a törvény szerint, az Isten jó rendje szerint étkezik, tiszta élelmiszert eszik, az él. Még mindig csak így zárójelben: manapság a világon 100 ezer féle élelmiszer-adalékanyagot - tartósítószereket, élelmiszer-festékeket, állagjavítókat, térfogatnövelőket - használnak. Hogy ezek mennyire szolgálják az életet, mindenki a maga lelkiismerete csöndességében adja meg rá a választ...) Az ember tehát nem rendkívüli - még ha ezt is hisszük magunkról -, mi is Isten rendjébe beleszerkesztett teremtmények vagyunk. Ha sokat eszünk és keveset mozgunk, akkor bizony elhízunk, s ha valaki dohányzik, akkor jó eséllyel indul egy tüdőrák, egy érszűkület vagy egyéb járulékos betegség megszerzésére. Igaz, hogy csak minden második ember kap el valamilyen halálos nyavalyát, de ha pont te vagy az a második, akkor téged az 100%-osan érint, s akkor érdekes módon nem vigasztal téged a statisztika 50%-a...

Nemcsak a hívő embert, az ún. hitetlen embert is lenyűgözi a világ csodálni való rendje, de a hívő ember az Isten jó rendéről igyekszik bizonyságot tenni. Hogyan? Bizonyára nem úgy, hogy vallásos fogalmakkal dobálódzik, s érthetetlen belső-egyházi fogalmakkal zsonglőrködik a világban, hanem úgy, hogy életvezetésében rend uralkodik. Nem rendetlen, hanem rend-szerető. A szer, az Isten szere/törvénye ugyanis táplál, életet, etet: ez pedig a szer-etet...

Az árvák atyjának szíve érted is dobog


„Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat…” (Zsoltárok 68:6-7)

Az ókori világban imádott istenek csak a nagy emberekkel törődtek – aki erős, ügyes, aki gyors és káprázatos. Az emberiség maradéka a színfalak mögött szolgált – mellékszereplők, eltaposottak, jelentéktelen figurák a királyok, hadvezérek, istenségek nagy tervében.

A Biblia Istene azonban nem ilyen.

A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.

Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.

Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”


Gondolj bele milyen csodálatos az Isten, aki nemcsak eltűri a gyengéket, betegeket, szegényeket, hanem a legmagasabb szintű védelmébe és törődésébe részesiti őket.

Micsoda kontraszt. Látjuk Istent, amint a leghatalmasabb és önmagában elégséges Hatalom elképzelhetetlenül, folyamatosan kifejezi mélységes törődését a legkisebbek és a nyomorban levő árvák felé. A törvény leírja: „Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (5.Mózes 10:18). A próféta visszhangozza ugyanezt az igazságot: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14:4) Aztán újra a zsoltárban: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Az Isten családba helyezi a magányosakat…” (Zsoltárok 68:5-6)

Amint megragadjuk ezt az idegenszerű, gyönyörű valóságot, találkozunk Isten atyai szívének igazságával, amely nemcsak az árvákért dobog, hanem értünk is, mindannyiunkért. Követett minket, mikor még nyomorúságban és egyedül voltunk. Gyermekeivé fogadott minket. Meghívott, hogy „Abba”-nak, apucikának szólítsuk, hogy az ő lányaiként, fiaiként éljünk.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Isten arra hívja az övéit, hogy ugyanezt tegyék. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27)

Mikor ezt tesszük, akkor feltárjuk az Atya szívét a világ számára. Akár örökbe fogadunk egy árvát, akár felnevelünk, mentorálunk valakit vagy egy helyi gyülekezet árvák felé irányuló szolgálatát támogatjuk, kifejezzük azt a megdöbbentő valóságot, amint a Leghatalmasabb szenvedélyesen törődik a legkisebbekkel. És ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk Isten szívét mi magunk is – egy különleges, csodálatos szeretetet az árvák iránt. Egy különleges, csodálatos szeretet irántunk.

Gondolatébresztőként:

Isten folyamatos törődése az árvákkal mit mond neked az ő jelleméről?
Mit jelent ki arról, hogyan érez feléd?
Milyen módon lehetsz képes kijelenteni a világnak, hogy Isten számára különlegesen fontos?

Hogy érint téged a kegyelem?


„...röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról,
hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)

Sok buktató van az élet maratonján. De tekintet nélkül arra, hogy épp min mész keresztül,
számíthatsz Isten megtartó kegyelmére.

A Biblia azt mondja 1Péter 5,12b-ben, hogy „...röviden írtam, bátorítva titeket és
bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)

Három olyan dolog létezik az életben, amely megbotláshoz vezethet és letaszít a útról, hogy ne tudd a versenyed befejezni. Minden ilyen esetben, Isten megtartó kegyelme fog célba kísérni.

1) Isten megtartó kegyelme segít, hogy megállj kísértés közepette.

A kísértés az első dolog melytől könnyen megbotlunk. A Biblia azt mondja, hogy „Isten pedig hűséges,
és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás
útját is, hogy elbírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13b)

Isten azt mondja, hogy „Én gondoskodom a megtartó kegyelemről, hogy az mindig biztosítsa a kivezető utat számodra.”
Ez lehet, hogy csatornaváltást jelent. Lehet, hogy azt takarja, hogy fuss ki az ajtón. De jelentheti azt is, hogy meg kell változtatnod a gondolkozásmódod.
Ő mindenképp biztosítja a kísértésből való kivezető útat.

2) Isten megtartó kegyelme segít állva maradni, ha elfáradtál.

Van amikor nem ér kísértés. Ilyenkor csak el vagy fáradva. Az élet gyakran fárasztó.
Sok energiát igényel, különösen ha a helyes utat választod a könnyű helyett. De honnan kapsz erőt a helyes úton való járáshoz, ha halálosan el vagy fáradva? „Aki pedig minket veletek
együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket” (2Kor 1,21-22a).
Az a fontos, hogy a Szentlélek benned lakozzon, és Őáltala tedd meg a helyes út azon lépéseit, melyekre saját erődből nem futna.

3) Isten megtartó kegyelme megerősít, hogy a problémák között is tovább tudj haladni.

Vannak olyan sebek, amelyeket a föld összes óhaja sem tud eltüntetni. Vannak az életben nem tervezett,
könyörtelen, és meg nem érdemelt dolgok – ezek fájnak a legjobban.

Mit csinálsz ilyenkor? Először megállsz, és a "mi lett volna, ha" játékot játszod ahelyett,
hogy Krisztusra és az Ő megtartó erejére fókuszálnál. Ézsiás 41,10 azt mondja, hogy „Ne félj, mert én veled vagyok,
ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (NCV fordítás)

Így kapsz megtartó kegyelmet.

Beszéljetek róla!

* Hogy tapasztaltad meg Isten azon megtartó kegyelmét, mely átsegít a nehéz időkön?

* Hogyan lehet kiterjeszteni Isten megtartó kegyelmét másokra?

* Mit gondolsz, mit jelent a „mi lett volna, ha” játékot játszani? Mikor mentegetőztél ilyen módon?






Ne keményebben próbálkozz, inkább bízz jobban!


Légy csendben, és várj az ÚRra! (Zsoltárok 37:7)
Add meg magad teljesen az Úrnak, és várd türelemmel Őt! (Zsoltárok 37:7a – GW fordítás)

Megadni az életedet az ÚRnak, ezt jelenti:

* Követni Isten vezetését anélkül, hogy tudnád hova küld.
* Várni Isten időzítését anélkül, hogy tudnád, mikor jön el.
* Várni egy csodára anélkül, hogy tudnád, Isten hogyan fog gondoskodni.
* Bízni Isten céljaiban anélkül, hogy értenéd a körülményeket.


Abból tudhatod, hogy teljesen alárendelted magad Istennek, hogy Istenben bízol, hagyod, ő tegye a dolgokat, ahelyett, hogy megpróbálnál másokat manipulálni, hogy saját naptáradba erőltetnéd be és magad irányítanád a helyzetet. Engeded, hogy Isten dolgozzon. Nem kell mindig „töltés alatt” lenned. Ahelyett, hogy keményebben próbálkoznál, inkább bízz jobban!

Abból is tudhatod, hogy megadtad magad, hogy már nem reagálsz a kritikára és nem igyekszel rögtön megvédeni magad.

Az alárendelt szív a legjobbat mutatja fel a kapcsolatokban. Nem önmagad szolgálod, nem fúrsz meg másokat és nem követeled a jogaidat.

A legtöbb ember számára a legnehezebb dolog a pénzüket feladni. Sokan így gondolkodnak, „Akarok Istenért élni, de akarok elég pénzt is keresni ahhoz, hogy kényelmesen éljek és pihenjek néhanapján.”

A visszavonulás, a nyugdíj nem célja az átadott életnek, mert ez Istennel verseng az életünk elsődleges figyelméért. Jézus mondta: „Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Mammont (pénzt).” és „Ahol a kincsed, ott a szíved is.”

Az önfeladás legmagasabb példája Jézus. Keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus megadta magát Isten tervének. Azt imádkozta, „Atyám, neked minden lehetséges, kérlek, vedd el tőlem a szenvedés poharát, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied.”

Jézus nem azt imádkozta, „Isten, ha képes vagy rá, vedd el a fájdalmat.” Azzal az állítással kezdte, hogy Isten bármit meg tud tenni. Így imádkozott, „Istenem, ha ennek a szenvedésnek az eltávolítása a leghasznosabb számodra, akkor tedd meg. Ha azonban ez tölti be a célod, akkor ez az, amit én is akarok.”

Aki igazán megadja magát, ezt mondja, „Atyám, ha ez a probléma, fájdalom, betegség vagy körülmény kell ahhoz, hogy beteljesítsd a célod és megdicsőítsen az életemben vagy mások életében, akkor, ne távolítsd el!”
Az érettségnek ez a szintje nem jön el könnyen. Jézus esetében ő olyan erősen agonizált Isten terve felett, hogy vércseppeket izzadt. Az önfeladás kemény munka. A mi estünkben intenzív harcot kíván az én-központú természetünkkel.

Beszéljetek róla:

* Hol van a kincsed?
* A pénzhez valló viszonyod tükrözi-e, hogy megadtad a szíved Krisztusnak?


Tökéletes feltételeket keresve


"Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!" Bírák 6:14

Isten talán azt mondja neked, "Emeld ki a fejed a porból, és figyelj rám!"

Gondolkodj el ezen legközelebb, amikor tökéletes feltételekhez ragaszkodsz ahhoz, hogy elkezdd megvalósítani Isten tervét.

Gedeon - egy dicső harcos és egy bíra az Ószövetségben - volt az utolsó tagja a leggyengébb családnak Manassé törzséből. Az ő dolga volt az a fárasztó munka, hogy gabonát csépeljen, vagyis a gabonamagot kiverje, és elválassza a pelyvától.

Talán azt remélte, hogy egyszer nagy dolgokat tehet Istenért, amikor majd megfelelnek a feltételek, de egyelőre csak egy egyszerű embernek látta magát, aki a gabonát csépeli egy nyikorgó préssel.

De ez nem számított Istennek. Isten úgy látta Gedeont mint egy dicső harcost és bírát. Azt mondta Gedeonnak: "Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!" (Bír. 6:14)

Gedeon látása még mindig nagyon szűk volt, mert azt hitte, az az igazság, amit ő gondol és ő lát. Más szóval, Gedeon azt mondta Istennek, "Uram, bennem nincs meg, ami ehhez kell. Tudom, hogy te tökéletes vagy, de szerintem most hibáztál." (Bír. 6:15)

Ha újra más szavakkal akarjuk kifejezni, Isten azt mondta Gedeonnak, "Emeled fel a fejed a gabona porából, és figyelj rám! Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna." (Bír. 6:16)

A Küldő ereje sokkal fontosabb, mint annak az ereje, vagy akár gyengesége, akit küldenek.

Az nem számít, hogy Gedeon mit mond magáról, sem az, hogy mások mit mondanak Gedeonról. Egyedül egy vélemény számít: Istené.

Amit Isten mond Gedeonról, az az igazság. Amit Isten mond rólad, az az igazság. Te az ő értékes gyermeke vagy, az ő képmására vagy teremtve, és egy kedves illat vagy számára.

Bízz Isten erejében, és tedd azt, amit Ő mond neked!