"18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell." (Efézus 6,18-20) |
Pál a kolosséiakat arra tanította, hogy nem szünetelhet az imádságban a hálaadás.
Most arra tanít, hogy nem szünetelhet a könyörgés az összes szentekért, még akkor sem, ha Isten minden lelki fegyverzetét magukra öltötték. A gonoszság lelkei ellen folytatott csatában túl nagy az összefüggés az imádság és a csata kimenetele között. Pál ezt ugyanúgy felfedezte, mint Áron és Húr az Amálék elleni harcban, akiknek volt szemük meglátni, hogy mitől győz vagy veszít Izrael, aztán úgy cselekedtek, hogy győzzön.
A győzelemért használni kell a Lélek kardját, az Isten igéjét is. Az igehirdetők nem maguktól tudnak életet prédikálni. Istentől lehetséges, hogy a torkukban megtartás, üdvösség van. Ő tud adni szavakat és bátorságot.
Néha forgatom a Bibliát, és nem kapok üzenetet, máskor a Lélek adja az ő üzenetét. Ilyenkor érzem kiszolgáltatottságomat, függőségemet. Magamtól is taníthatnék valamit, de a szentek veszíteni fognak. Adassék hát nekem, hogy amikor szóra nyitom a számat, az igét szóljam!
Nem szünetelhet a könyörgés az összes szentekért és az igehirdetőkért, hogy a szentek győztesek lehessenek. /KoB/
Józsué és Káléb hite |
"1Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel. 2Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! 3Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? 4Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! 5Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt. 6De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kikémlelői között voltak, megszaggatták ruhájukat, 7és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, igen-igen jó föld. 8Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet. 9Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! 10De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell őket kövezni. Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek," (4Mózes 14,1-10) |
Miközben meg akarták kövezni Józsuét és Kálébet a hitükért azok, akik nem tudtak hinni, ők más véleményen voltak, mert más lélekből fakadt üzenetük. Máshogy látták ugyanazokat az anákokat. Káléb most azt mondta, hogy az Úr beviszi őket, óriások ellenére is. Később bizonyíthatta is, hogy mi van a szívében.
Isten ígéretet tett: beviszem arra a földre, ahol járt. A más lelkűek közül senki sem fogja meglátni azt a földet.
Számon tartotta az ígéretet, és amikor a fiatalabbak ereje elfogyott, ő örült. Amikor csatába mentek - és voltak, akik elestek -, ő Istent ünnepelte. "Harcba vonulok, és visszatérek" (Józs 14,11).
Mi volt a hitetlenség és a hit eredménye? Negyvenöt évvel később a hatszázezer férfiből ott állt egymás mellett a két legöregebb, és örökségükről beszélgettek.
Dávid sok évvel később kikérdezett egy eldobott szolgát. "...elhagyott az uram, mert három napja megbetegedtem. Mi törtünk be... Káléb déli vidékére, és mi perzseltük fel Ciklágot" (1Sám 30,13). Még Dávid idejében is tudta mindenki - még az ellenség is -, hogy valamikor a legöregebb ember foglalta el azokat a területeket. /KoB/ Kotán Béla |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése