2017. április 8., szombat

A feltámadás öt megdönthetetlen bizonyítéka


„…sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él…” (Apostolok cselekedetei 1:3)
Jézus idejében, ha egy ács befejezte a munkáját, az volt a szokás, hogy megmosta a kezét, megtörölte egy vászondarabba, a vásznat összehajtogatta, és letette a befejezett munkájára. Ez a szövetdarab volt a védjegye; ha valaki meglátta, tudhatta róla, hogy a munka készen van. Húsvét vasárnapján „… Péter… bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is… és látott, és hitt.” (János 20:6-8). A tudósok megdönthetetlen bizonyítéknak azt tartják, ha az ismételt kísérletek mindig ugyanazt az eredmény adják, és ezt többszörösen meg tudják erősíteni. Íme, öt megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy Jézus feltámadt a halálból. Először: a magdalai Mária találkozott vele. Másodszor: az asszonyok, akik kimentek a sírhoz, látták őt. Harmadszor: az emmausi tanítványok beszéltek vele. Negyedszer: az apostolok találkoztak vele. Végül: egyszerre ötszáz ember találkozott vele. „Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól” (ApCsel 1:3). Krisztus feltámadása megváltásunk alapja, ez az a reménység, melyen örök életünk nyugszik (ld. Róma 10:9-10). Pál azt írja: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért… Eltemették… feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek… Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig… megjelent nekem is.” (1Korinthus 15:3-8)
Egy húsvéti istentiszteleten egy bangladesh-i gyülekezet sírt, amikor a Jézus-filmben a keresztrefeszítési jelenetet látták. Hirtelen egy kisfiú felpattant az egyik hátsó padból, és így kiáltott: „Ne izguljatok, fel fog támadni! Én már láttam!” Örvendezz, ma húsvét van! Ő feltámadt – és mi is fel fogunk!


A megfelelő helyen a megfelelő ember


„Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszter 4:14)

Eszter megnyert egy szépségversenyt, feleségül ment egy királyhoz, királyi palotában élt, leleplezte a zsidó nép kiirtására irányuló összeesküvést, és megmentette őket. Az ő története megmutatja nekünk, mennyire fontos, hogy a megfelelő helyen és a megfelelő emberek befolyása alatt legyünk. Tehát: 1) Nem véletlenül vagy ott, ahol vagy. Mordokaj, Eszter mentora kihívás elé állította a királynőt és megváltoztatta az életét azzal, hogy ezt mondta: „Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” Eszter életét nem királynőként kezdte, de amikor az lett, akkor döntenie kellett a kényelme és az elhívása között. Ezt a döntést nekünk is meg kell hoznunk. „Mi az én elhívásom?” – kérdezed. Beletartozhat ebbe a munkád, a házasságod, a szülői teendőid, a baráti kapcsolataid. Az elhivatásod szólhat a lakókörnyezeted felé, vagy vonatkozhat a gyülekezetben vállalt önkéntes munkára. Egy dolog biztos: amikor Isten szólít, akkor ez „a te időd”. Sokszor kísért minket az a gondolat, hogy most csak „maradjunk valahogy a víz felszínén”, várva egy kedvezőbb alkalmat vagy fontosabb lehetőséget. Nem, nem te választod meg az idődet, ezt Isten teszi! A zsoltáríró azt mondja: „Életem ideje kezedben van…” (Zsoltárok 31:16 Károli). 2) Isten különleges embereket küld, hogy tanácsoljanak minket. Mordokaj nélkül Eszter talán sohasem értette volna meg elhívását. És az ő segítsége nélkül talán sohasem tudta volna megragadni. Tehát: Ki a te Mordokajod? Ki ismer elég jól ahhoz, hogy segítsen tisztázni, mi is az elhívásod? Ki szeret eléggé ahhoz, hogy szembesítsen, amikor elvéted az utat, vagy erősítsen, amikor fel akarod adni, és vissza akarsz fordulni? Egyikünkben sincs meg az összes erény, mindannyiunknak vannak gyengeségei és látásunkban holttér. Ezért küld Isten másokat, és ezért van szükségünk rájuk!


KÍSÉRTÉSBEN VAGY?


„… hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:16)
Nem számít, hogy mennyire vagy érett lelkileg, a kísértést sosem fogod kinőni. Ha egyik fronton legyőzöd, egy másikon fog támadni. Sőt, minél közelebb kerülsz Istenhez, a Sátán annál erősebben fog próbálkozni. Pál ezt így magyarázza: „Mert a test kívánsága a lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással…” (Galata 5:17). Mi hát a megoldás? Íme, két mód arra, hogyan győzheted le a kísértést. Először: Légy őszinte ezzel kapcsolatban! Kérdezd meg magadtól: „Mikor ér a legtöbb kísértés?” Általában akkor vagyunk a legsebezhetőbbek, amikor nagy a nyomás rajtunk, amikor fájdalom ér, haragszunk, aggódunk, magányosak vagyunk, unatkozunk, fáradtak vagyunk, vagy valami nagy siker vagy lelki magasság után. Tanuld meg felismerni a mintát! „A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.”(Példabeszédek 16:17). Másodszor: Kérd Isten segítségét! „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak…” (Zsoltárok 50:15). Miért nem hívjuk hát Istent gyakrabban? Mert időnként egyszerűen csak meg akarjuk tenni, amit meg akarunk tenni – igaz? Vagy azért nem, mert szégyelljük magunkat amiatt, hogy újra meg újra megadjuk magunkat ugyanannak a kísértésnek. Ne csüggedj – Isten nem mond le rólad! Igéje azt mondja: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsidók 4:16). Ha a nap minden órájában Istenhez kell kiáltanod segítségért, Ő ott lesz számodra! Ahogy a fa gyökerei minden viharral erősebbek lesznek, te is erősebb leszel, minden alkalommal, amikor ellenállsz a kísértésnek.




„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Példabeszédek 4:23)
Előfordult már veled, hogy valamilyen ételnek a reklámját láttad a tévében, és hirtelen úgy érezted, éhes vagy? Ez a gondolat ereje! Ami meg tudja ragadni a figyelmedet, téged is foglyul tud ejteni. Ha egyre csak ismételgeted: „Abba kell hagynom z ivást, vagy a dohányzást, vagy a zabálást, vagy a bujaságot”, ez nem működik, mert továbbra is csak arra gondolsz, amit nem akarsz tenni. Ahelyett, hogy megpróbálnád eltávolítani ezeket a gondolatokat, helyettesítsd őket mással! Amint elkezdesz valami jóra összpontosítani, a gonosz szorítása csökken. Át kell programoznod elmédet, csak így tudsz folyamatosan jó dolgokra gondolni. A Biblia azt mondja: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” (Róma 12:21). A Sátán nem tudja felhívni és megtartani a figyelmedet, ha azt már valami másra adtad. Ezért írja Pál: „…ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Filippi 4:8). Hiábavaló harcolni egy gondolattal, ezáltal csak erősödik a kapcsolat közte és közted. Minél többet foglalkozol vele, annál erősebb lesz. Nyomd meg a gombot a távirányítón, és válts csatornát! Azzal nem fogod legyőzni a kísértést, ha az érzéssel harcolsz. Minél inkább küzdesz egy érzés ellen, annál jobban kötődik hozzád, és vonz. Fordítsd a figyelmedet valami jobbra! A csata az elmédben dől el. Kezd el irányításod alá venni az elméd, és figyelj oda, milyen hatásokat engedsz be a médiából! A Biblia azt mondja: „az életedet a gondolataid formálják” (Példabeszédek4:23 GNT). A zsoltáros így imádkozott: „Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra…” (Zsoltárok 119:37). Könnyen megy? Nem. Fegyelemre és gyakorlásra van szükség hozzá. Idővel és Isten kegyelmével azonban meg tudod változtatni gondolkodásodat, sé le tudod győzni a kísértést.
Testközelből

„… amit hallottunk… láttunk… megtapintottunk…” (1János 1:1)
Közelebb kerülhetsz az Úrhoz, ha valóban akarod. Közvetlen ismeretségben lehetsz vele. Nem kell megelégedned vasárnap reggeli ige-morzsákkal, másodkézi információkkal vagy távkapcsolattal. Egészen közeli, meghitt kapcsolatba kerülhetsz vele. János azt írja: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről” (1János 1:1). Ahhoz, hogy Istenhez közelebb kerüljünk, az kell, hogy érzékenyebbek legyünk jelenlétére. Ez három nagyszerű haszonnal jár: 1) Barátság. Egyetlen ember sem lehet, bármilyen csodálatos, mindenné, amire szükséged van. Az Úr azonban igen. A Szentírás azt írja róla: „…olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél” (Példabeszédek 18:24). Ki fog tartani melletted az élet minden időszakában, a rossz időkben és a jó időkben egyaránt. Az Egyesült Államok tengerészgyalogosainak jelszava, a „Semper Fi”, a latin „semper fidelis” [örökké hűséges] kifejezésből ered. Istenre még inkább igaz ez; még amikor mi nem is vagyunk hűségesek hozzá, ő hűséges hozzánk. 2) Együttérzés. Fiatal tanítványként János tüzet akart kérni az égből arra a falura, ahol nem adtak szállást Jézusnak és tanítványainak (ld. Lukács 9:54). Miután azonban egész életét Krisztus követésében élte le, ezt írta: „aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet” (1János 4:8). 3) Bátorság. Bármit is hoz az élet, kezelni tudod, ha erődet és bátorságodat Istenből meríted. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).

Elmúlás...

A mai nap imádsága:
Élet és halál Ura! Légy velem! Ámen

   

Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: "Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.
1 Kor 15,54-56

"Hiába minden, legvégül úgyis a halál győzedelmeskedik..." - aki ennek a hétköznapi bölcsességnek az igazságát vitatja, az még nem gondolkodott el igazán az életen. A halál úgy a hívőnek, mint a nem-hívőnek a totális véget jelenti, a földi "nincstovább"-ot. Innen nincs visszaút, csak előre... ennek hogyanja azonban titok, az Isten titka. Aki rálépett a minden halandók útjára, s megkezdi utazását Teremtője felé, annak érzelmeiről, gondolatairól elmélkedni nem más, mint spekuláció... Amik viszont nekünk, egyelőre ittmaradtaknak jelül szolgálhatnak, azok előrement szeretteinknek utolsó "lábnyomai" az életben: szavak, helyzetek, pillanatos tekintetek.

Szerettünk elvesztése más tudat-állapotba kapcsol át minket. A valószerűtlen hihetővé válik, s amit eladdig nem tartottunk annyira fontosnak, az fölé emelkedik olykor mindennek. Az emlékek súlyos teherré válnak, de ha azokat távlatba (mindenekelőtt Istentől rendelt sorsunkba) vetítve tekintjük, akkor emelnek is minket - közelebb az Örökkévalóhoz, s közelebb önmagunk, s egyben a világ megértéséhez is.

Pál apostol mondatai értelmezhetetlenek azok számára, akik csak a temetőkapuig látnak. Nem értik, hogyan lehet diadalmaskodni a halál fölött, amikor végül is az Elmúlás győz? Ezek a mondatok egyedül úgy értelmezhetőek, csakis az érti, aki hitben jár - "mert hitben járunk, nem pedig látásban".

Tény, hogy a bűn, s annak következménye olyan, mint a darázs csípése: iszonyatos fájdalommal jár. Sajnos vannak olyan esetek, amikor belehalnak egy-egy gyilkos-darázs marásába - ahogyan az is megtörténik, hogy valaki nem tudja elhordozni bűnei következményét, s önkezével vet véget életének - lásd az "iskáriótes Júdást, aki elárulta Őt."

Ha minden álarcunk lehullik rólunk - évtizedeken át koptat minket az élet -, akkor kiderül, amit Luther Márton halálos ágyán sóhajtva mondott: "Bizony koldusok vagyunk mindannyian!" - azaz telve vagyunk bűnös gondolatokkal és Istentől elhajló szándékkal. Istenre szorultak vagyunk, nélküle hamar elpusztulunk, s értelmét veszíti az életünk.


Indulatok...

A mai nap imádsága:
URam! Vedd ki szívemből a romboló indulatokat, hogy békességed költözhessen belé, s igazságod eszközeként hasznára legyek felebarátaimnak, s boldogságban élhessem életemet enyéimmel, akiket kegyelmesen mellém adtál! Ámen



   

Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.
Jak 1,19-20

Régóta tudjuk, mégsem vesszük figyelembe: "A harag rossz tanácsadó!" Érzelmi felindulásból nemcsak mondunk, de sokszor teszünk is olyat, amit később szánunk-bánunk, de már nem lehet nem megtörténtté tenni - kimondtuk, megcselekedtük. Csak réménykedhetünk, hogy legközelebb nem utólag leszünk okosabbak, hanem előre látjuk szavaink, tetteink következményét.

Nehéz kontrollálni érzéseinket, amikor "egérfogóba kerülünk", amikor igazságérzetünket éri támadás, amikor már nem tudunk semmit tenni, hogy jóra forduljanak a dolgok. Amikor aztán a tehetetlenség dühe mégis tettekbe kényszerít, no annak bizony sosincs jó vége - ezért ennyire terheltek párkapcsolatok, a családok élete, s ezért olyan erőszakos a társadalom is, amilyen!

A keresztény ember jól tudja, hogy az élet viharait alábecsülni balgaság, s hogy szüksége van segítségre. Azt is tudja, hogy a megoldásokra emberi erő nem adhatja a garanciát, egyedül Isten az, aki helyrehozhatja tévedéseink következményét, Ő az, aki még a rosszból is képes előhozni a jót. Gondviselését azonban esztelenség lenne kísérteni, hiszen a Isten órája másképpen ketyeg, mint a mienk, s a korrekció, a megnyugvás, a kiegyenlítődés, a rossz jóra fordulása éveket,olykor évtizedeket vesz igénybe. (Hiába, az idő csak nekünk annyira fontos, hogy mindent alárendelünk, s nem mi osztjuk be időnket, hanem a kalendárium oszt be minket...)

Jakab apostol azért gyakorlatban is jól kivitelezhető tanácsokat ad a hétköznapok konfliktuskezelésére! Legyünk gyorsak a hallásra - két fülünk van, hogy rögtön észrevegyük, melyik irányból(!), honnan jön a segítségkérő hang -, s csak egy szánk, amit nemcsak beszédre használunk... azaz jól fontoljuk meg, mit mikor mondunk! Áldást mondhatunk vele, s átkot, biztathatunk szavainkkal vagy életre szóló keserűséget okozhatunk másoknak, akár akaratlanul is... Luther ezért mondja/tanítja: "Felebarátunk távollétében mindent javára magyarázzunk, s védjük őt." Ha jól használjuk a szánkat, nemcsak sok bosszúságot spórolunk meg magunknak, de még barátok, testvérek is szegődnek mellénk, mert becsülni fognak egyenes beszédünkért, ami egyben az Isten igazságát is szolgálja...


Isten-jelek...

A mai nap imádsága:
Uram! Mutasd meg Magadat, hogy éljek! Ámen



Ilyen szövetségem van nekem - mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.

Ézs 23,21

Sokféleképpen megszólalhat az Isten: a teremtett világ csodálatosságában, a történelem különös mozgásában vagy éppen a lelkiismeretünkön keresztül. S mivel Isten Mindenható, ezért Ő szavak nélkül, a csendben is beszélgethet velünk. Különös érzés ez, bőrünk alá kúszó, megfoghatatlan, de mégis megélhető valóság. A szavak lesújtó erejét megtapasztalhatjuk hétköznapi csatáinkban, ebben az egzisztenciharcos, globál-válságos, közép-európai különös magyar valóságban. S ha Isten kegyelméből hiteles emberek társként kerülnek mellénk földi vándorutunkon, akkor megismerhetjük azt is, milyen nagy, felemelő ereje van a biztató szónak.

Isten azért adta a beszéd lehetőségét, hogy ezen keresztül jobban megértsük egymást - mi pedig értetlenkedünk. Ahelyett, hogy a közösséget építő igaz szavakat szólnánk, inkább félrebeszélünk, csúsztatunk vagy az igazságnak csak egy részét vagyunk hajlandóak elmondani. A ma embere gyakran gondolja azt, hogy a "kertek alatt", kerülő-utakon/ösvényeken hamarabb célhoz ér, pedig az egyenes útnál sosincs rövidebb. Az Isten persze képes az görbe utakat is egyenessé tenni, de az ember nem... A kígyó hazug ígérte - Eritis sicut Deus! (Olyanok lesztek, mint Isten!) hazugság marad örökre, mi nem váltunk/válhatunk Istenné. Hiába a nagy vágy bennünk: kisistenné sem fejlődhetünk - bár a történelem gyakran tesz tanúbizonyságot, hogy néhány elvetemült gonosz lélek minden korban akad, akik elhiszik, s elhitetik magukról, hogy legalábbis félistenek...

Isten nem ellensége, szövetséges-társa az embernek. A nyugati ún. latin kereszténység teológiafejlődésében a váltságáldozat az Isten kibékítését hangsúlyozza, míg a keleti/bizánci kereszténység teológiai látásában az ember eredeti kapcsolatának helyreállítása Teremtőjével az igazán hangsúlyos. Egy bizonyos: Megbékélés a világgal, önmagunkkal, az Örökkévaló Istennel csakis a Nagy Titokban, Húsvét csodájában, a feltámadásban lehetséges. Megérteni a csodát soha nem tudjuk, de a szép, a hiteles, őszinte szó segít azt elfogadni, melyek Isten kegyelméből nem fogynak el a bizonyságtevők ajkáról, egészen az idők végzeteéig... S ha Titok a mienk, azaz Isten bennünk, s mi Őbennne, akkor teljesedésbe fordul az életünk, áldás lesz benne, s gyümölcsöket terem életünk, embertársaink javára, Isten dicsőségére...



Teremtettség...

A mai nap imádsága:
Vigyázz ránk URam! Ámen


Isten kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek.
Jób 12,10

Minél inkább közeledik az ember emberi számítás szerinti végéhez az életének, annál inkább rácsodálkozik magára az életre... A JóIsten kegyelme, hogy az előttünk lévő ismeretlen, "még-meg-nem-élt" kevés, mindig többnek tűnik, mint a mögöttünk lévő, élménydús sok-sok év. Valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy a holnapban és holnaputánban még minden történhet - még egy csoda is(!), s miért is ne? -, hiszen ahogyan mondani szoktuk: a reménység lángja alszik ki utoljára.

Az élet csoda! Az, hogy mekkora is valójában, általában akkor válik nyilvánvalóvá, ha elveszítjük. A kisgyermek szíve mélyéből megsiratja tengeri-malacát, kiskutyáját - ha szegényke elpusztul -, ugyanakkor a felnőtt világ meg nem is szól másról, mint az élők megsemmisítéséről, s itt nem csak az állatok levágásáról van szó, sajnos bele kell értenünk az emberek lemészárlását is...

Míg az Isten mindent megtesz - rendjével fenntartja, kormányozza a teremtettséget, hogy ez a világ pezsegjen minden élőtől -, az ember mintha igyekezne pontosan ennek az ellenkezőjét tenni! Esztelen fogyasztásával, csillapíthatatlan profitéhségével káoszba dönti mindazt, amit Teremtője szép rendbe illesztve ajándékul adott neki... Egy indiánoknak tulajdonított mondás szerint: "Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető." Nos, ez a mondás nem csak igaz, de sajnos világunk jelenlegi "fejlődése" ebbe az irányba tart.

A hívő ember azonban hisz abban, hogy egy piciny gyertya fénye is megrettentheti a hatalmas sötétséget, hisz abban, hogy a látszólag elhanyagolhatóan kicsinyke jócselekedet sem hiábavaló, és s hisz abban is, hogy az egész teremtettség, a Világmindenség minden galaxisával, összes elemi részecskéjével - azokat is beleértve, melyekről még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk -, a minden létezőt létre-hívó "Vagyok, Aki vagyok", vagyis az Örökkévaló/örökké-létező "kezében" van... Mi ez, ha nem evangélium?

Választás...

A mai nap imádsága:
Uram! Segíts, hogy helyesen döntsek, s add, hogy döntéseim következményeit tudjam elhordozni, ha mégsem úgy döntöttem, ahogyan Te azt kívántad! Ámen

   

Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
1 Pt 4,17

A bűnt követi a büntetés, másképpen szólva: a hibának következménye van. A harmadik évezred elejére az emberek együttérző készsége igencsak megkopott, természetessé vált, hogy a cél a fontos, nem az eszköz... Az olimpiai játékok éve van. Majd most is egymást érik a dopping-botrányok, a győzelem nem századmásodperceken múlik majd, hanem az orvosok felkészültségén, a tudományos eredmények etikátlan alkalmazásán, nem utolsó sorban a sportdiplomácián, hogy ki "buktat le" kit... Hol van már a sport tisztasága, a játék öröme? A nemes eszméket már rég maga alá gyűrte a "befektetők" profit utáni csillapíthatatlan éhsége, a sportolókat - tisztelet a kivételeknek - többnyire a megélni-akarás motíválja. Üzletté silányult az ember léte: Megéri vagy sem? A haszon vagy annak ígérete dönt mindenben... Így öregszik el Európa népe, mert nem Isten ajándékának tekinti az emberi életet, hanem számnak, fogyasztónak, az egy főre eső jövedelmet csökkentő tényezőnek a gyermeket.

A folyamatba beleragadt a keresztények nagy része is. Egy-egy kérdőív erejéig, "tétnélküliségben" még egyháziasnak vagy szimpatizásnak vallják magukat, de ha akárcsak gesztusértékű áldozatot kellene hozni az egyházért - rögtön elfordulnak tőle. Nem az intézménytől, nem a papoktól, hanem a közösségtől. Így lépnek ki - németországi adat! - évente több mint 310 ezren csak az evangélikus egyházból... A papok, a lelkészek, a prédikátorok pedig őrlődnek a világ és lelkiismeretük malomkövei között: s egyre több az életvezetésében hiteltelen egyházi ember.

"Itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén." Isten a megítélést nem a mi korunkra tartogatta, Isten igazsága folyamatosan megítélte és megítéli az embert! Elbukások minden korban voltak, ez az élet "velejárója", csak amikor ez már tömegével fordul elő, akkor kell feltennünk a kérdést: Mitől is vagyunk mi keresztények? S ha az egyházi közösségekben a világot maga mögé hagyó világias megoldásokat keresünk az Isten törvényével szembenézés helyett, akkor nyilvánvalóan ellaposodik az evangélium is... A "Na, de mi lesz a többiekkel?" - reflex-kérdés nem homályosíthatja el, hogy mindannyiunknak egyedül kell számot adnunk életünkről. Azt, hogy mit cselekedtünk, hogyan választottunk, egyedül rajtunk kéri számon a Teremtő, s nem a "többieken"... Az igazi kérdés nem az, hogy ők hisznek-e? A végső nagy kérdés így hangzik: én magam, hiszek-e ?
Átélted már az imádás átformáló erejét?


"Jézus komolyan veszi a bűnt, és komolyan veszi a megbocsátást is. Nekünk is ugyanezt kell tennünk."

"Jézus így szólt az asszonyhoz: Megbocsáttattak a te bűneid.... a te hited megtartott téged, menj el békességgel!" Luk. 7:48,50

Nem számít, mennyire érzed magad bűnösnek, Jézus sosem fog neked hátat fordítani, amikor megújulásért mész Hozzá.

Ez az asszony a Lukács 7-ben az imádatban adta át életét Jézusnak. Teljesen kitárulkozott előtte. Jézus sosem fordít hátat az olyan embernek, aki így imádja Őt. Ismeri a hibáinkat, a bűneinket és minden szívfájdalmunkat, és Ő meghallja, amikor elmondjuk neki ezeket. Tudja, hogy próbáljuk keresni az Ő jelenlétét, és ezért nem fordul el tőlünk.

Imádkozom azért, hogy se te, se én ne fordítsunk hátat olyan embereknek, akik próbálják keresni az Urat, csak azért, mert esetleg nem úgy viselkednek, ahogy mi elvárjuk. Inkább legyünk olyanok, mint Jézus, és forduljunk oda, legyünk elérhetők olyan emberek számára, akik kegyelemért és megbocsátásért kiáltanak.

Megdöbbentő, hogy hány olyan emberrel találkozom, aki hasonló helyzetben van, mint az asszony a Lukács 7-ben. Nekik is mind van egy történetük, egy bizonyságuk, mint ahogy az egyik dicséretben énekeljük, hogy "elveszett voltam, de Jézus megtalált, vak voltam de most látok". És mindez az átformáló erő az Úr iránti imádatunkon keresztül áradhat ránk. Úgy gondolom, mindannyiunknak van bizonyságunk arról, hogy egyszer a mi szívünk is gonosz dolgokkal volt tele, de Isten megbocsájtott nekünk, és átformálta az egész életünket, mert őszintén és hittel fordultunk hozzá.

Jézus komolyan veszi a bűnt. Amikor beszélt az asszonnyal, ezt mondta: "Megbocsáttattak bűneid .... a te hited megtartott téged, menj el békességgel." Jézus komolyan vette a bűnt, és komolyan vette a megbocsátást is. Nekünk is ugyanezt kell tennünk.

Engedd meg, hogy megkérdezzem tőled, te vajon kihez hasonlítasz ebben a történetben?

A farizeushoz, aki érzéketlenné válik az emberi gondok hallatán, és aki folyton csak emlékeztet másokat a hibáikra ?
Esetleg az asszonyhoz, aki tudta, hogy bűnös, és szüksége van megbocsátásra és egy második esélyre?
Vagy talán Jézushoz, aki kész arra, hogy elérhető legyen a megtört emberek számára, és aki irgalmasságot, kegyelmet, megbocsátást és Isten békességét közvetíti mások felé?


Az akaraterő nem fogja megoldani a problémádat


"Teljes szívemből szeretem Isten törvényét. De van bennem egy másik erő, ami háborúban áll az elmémmel. Ez az erő a még mindig bennem lévő bűn rabszolgájává tesz." (Róma 7,22-23, NLT fordítás)

Háború dúl benned egész életeden át aközött, aki voltál és aközött, akivé Jézus Krisztusban lettél. Pál, aki a legismertebb misszionárius volt a kereszténység történetében, és aki az újszövetség legnagyobb részének szerzője, szintén küzdött ezzel.

A Biblia ezt mondja a Róma 7,22-23-ban: "Teljes szívemből szeretem Isten törvényét. De van bennem egy másik erő, ami háborúban áll az elmémmel. Ez az erő a még mindig bennem lévő bűn rabszolgájává tesz."

Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy ebben a harcban egész életünkön át viaskodnunk kell. Ha idősebbek leszünk, akkor is folytatni kell. Nem olvashatod eleget az Igét ahhoz, hogy a kísértéseket elűzd, és elbújni sem tudsz előlük.

Amíg a mennybe nem kerülsz, mindig csatázni fog ez a két természeted. Régóta vagyok hívő, de a régi természetem még mindig létezik. A régi természetem néha azt akarja, hogy büszke, kéjvágyó, önző, álnok, egyszóval igazi bűnös legyek.

A kérdés az, mit akarsz tenni ezzel kapcsolatban?

Az akaraterő nem fogja megoldani a problémád. Csak azért, mert meg akarsz változni és mindent megteszel azért, hogy megváltozz, nem jelenti azt, hogy meg is fogsz változni. Talán működni fog egy ideig, de egy idő után kifáradsz, és abbahagyod a küzdelmet.

Ha szellemben jársz, akkor az új természeted akarod követni, ami azt jelenti, hogy úgy döntesz, nem követed a régi természeted. Például, ha bujasággal vagy valamilyen testi vággyal küzdesz, de azonnal eltávolítod magad a kísértéstől, akkor a régi természetedet halálra éhezteted. Ha büszkeséggel küzdesz, emlékezz arra, hogy Istentől függsz, és így a régi természetedet elerőtleníted.

Beszéljünk róla

* Hogyan tapasztalod meg a mindennapjaidban, ahogy a régi és az új természeted küzd egymással?
* Hogyan győzhetsz ezekben a szituációkban?

Elvégeztetett!


Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta:'Elvégeztetett!' És fejét lehajtva, kilehelte lelkét (Ján 19:30)

A kereszthalálban végezte el Jézus a megváltás munkáját. Míg Máté, Márk és Lukács beszámolóiban egy felkiáltás előzi meg a halált, János részletesebb visszaemlékezéséből e kritikus pillanatban elhangzó kiáltást meg is értjük: "Elvégeztetett."

Jézus az ács a kereskedéshez is értett; az adásvételi ügyletekben használt "kifizetve" szó jelentését jól ismerte.

Elvégeztetett. Teljesen ki van fizetve.

Jézus megtett mindent, aminek meg kellett történnie ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Istennel. Ezért többet tenni nem kell. Nem tehetjük Jézus munkáját hathatósabbá, és ha még képesek is lennénk ilyesmire, e tekintetben nincsen ránk szükség.

Látod? Hallod? A küldetését elvégző Jézus győzelmi kiáltása ez. Örömében teszi, de nem úgy mint aki "boldog, hogy végre túl van rajta," hanem mint az engedelmes és hű fiú, aki atyja elismerésére, a "Megtetted! Jól tetted!"-re válaszol.

Jézus dicsőséges válasza az "Elvégeztetett!" Győzelmet aratott; a rabok szabadok már, hazajöhetnek.

Ekkor - mivel az Istennel való békességre jutás egyedüli útja megnyílt - "a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt" (Márk 15:38; és Máté 27, Lukács 23).

"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által" (Kol 1:19-20).

Beszélgessünk erről!

Mennyiben változtat a Jézus haláláról alkotott véleményeden az, ha hallod is Őt, amint örömmel kiáltja: "Elvégeztetett!"?

Áthatja az életvezetésedet az öröm, mert tudod, hogy békességre jutottál Istennel?

Még Norman Borlaug-nak is szüksége van megváltóra


“Isten, a bűntelen Jézusban magára vette bűneinket, hogy mi Krisztus által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” (2 Korinthus 5:21 - szabad fordítás)



Ha rákeresnél a Google-ben erre a kérdésre: “Ki mentette meg a legtöbb emberi életet a történelem folyamán?”, egy olyan nevet olvasnál válaszként, akiről még valószínűleg soha nem hallottál. Amikor 2009-ben 95 évesen elhunyt Norman Borlaug, a világ nem nagyon figyelt fel, habár azon hét ember egyike volt, aki megnyerte a Nobel Békedíjat, a Kongresszusi Arany Medált, és az Elnöki Szabadság Medált is.

Ki volt Norman Borlaug? Egy mezőgazdasági kutató volt, aki feltalálta a magas hozamú, aszály- és betegségtűrő gabonát, amivel a 20. században több mint 1 milliárd embert mentett meg az éhhaláltól. Norman Borlaug előtt sok országban például Kínában, Indiában és Pakisztánban minden egyes évben éhínség tombolt. Ma ezek az országok élelmiszert exportálnak a Borlaug által kifejlesztett gabona miatt.

Borlaug keresztyén volt, valamint egy evangéliumi protestáns gyülekezet élethosszig tartó tagja is. Valójában hite volt a mozgatórugója az összes tudományos erőfeszítésének. Amikor megkapta a Nobel Díjat, Ézsaiás könyvéből idézett, mely kifejezte motivációjának forrását.

Borlaug egy igazán nagy ember volt, egy igazi hős. Azonban ha megkérdezted volna: “Te vagy a világ megváltója?” akkor “nem”-et válaszolt volna.

Még egy olyan embernek, mint Norman Borlaug is szüksége van egy Megváltóra.

Éppen ezért “Isten, a bűntelen Jézusban magára vette bűneinket, hogy mi Krisztus által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” (2 Korinthus 5:21 - szabad fordítás)

Ez az igazi nagy csere, barátaim. Isten elveszi az összes szemetet az életedből, minden kicsinyességedet, egódat, minden haragodat, az összes irigységedet és pletykádat, az összes gondolatot, tetteket és szavakat, melyeket valaha kimondtál és gonoszak voltak, majd ezeket mind magára veszi, hogy neked már ne kelljen fizetned a bűneidért. Jézus tökéletessége téged is betakar, így beléphetsz Isten tökéletes helyére, a Mennybe.

Micsoda ajánlat! Ezt hívjuk kegyelemnek, és ez az egyetlen út, amin valaha is bejuthatsz a Mennyországba - elfogadva Isten kegyelem-ajándékát Fiában, Jézus Krisztusban.



Beszéljétek át

* Mit gondolsz, mit szeretne Isten az életedben található szeméttel kezdeni, miután bűnbánatod során azok meg lettek bocsájtva?