2017. február 19., vasárnap

A Biblia történelmi hitelessége

"...lehetetlen, hogy Isten hazudjon..." (Zsidókhoz írt levél 6:18b)


A Biblia megbízható, mert doktrinálisan és teológiailag is hibátlan. Továbbá erkölcs és etika kérdésében is pontos. Mindezeken felül a Biblia a történelmi hitelessége miatt is megbízható.


Miért fontos ez a szempont?
A Zsidókhoz írt levél 6:18-ban azt olvassuk, hogy "lehetetlen, hogy Isten hazudjon...". Tulajdonképpen az egész világmindenség csakis amiatt áll fenn, mert Isten mindenkor igaz.
Ha a Bibliában csak egyetlen hazguság is van, már nem lehet Isten szerinti könyv. Nem lehet Istentől való, mert lehetetlen, hogy Isten hazudjon. A Zsoltárok 33:4 szerint "az Úr igéje igaz". Ez azt jelenti, hogy a Biblia igazat szól mind a megváltásról, mind a történelemről.


Honnan tudjuk, hogy a Biblia történelmileg hiteles? A módszer ugyanaz, mint bármely más történeti esetben:


A Biblia első kézből származó beszámolókat tartalmaz. Minden történész utána járna, hogy a történetet az írta-e le, aki maga látta, vagy aki közvetett módon hallott róla, vagy netán egy többszáz évvel későbbi legenda. A Biblia elsősorban szemtanúk beszámolóinak sora. Mózes ott volt a Vörös tenger kettéválasztásánál. Józsué jelen volt, amikor leomlottak Jerikó kőfalai. Jézus tanítványai felső szobában tartózkodtak és megjelent előttük a feltámadt Jézus.


A bibliai történeteket kivételes odafigyeléssel rögzítették. Az Ószövetség másolói úgy másolták le az egyik tekercset a másikról, mintha csak egy fénymásolót használtak volna. Szabályok hosszú sora biztosította, hogy mindent teljes pontossággal másolnak át. Az egész Ószövetség szövegében a meghatározott számú hasáb mindig ugyanúgy nézett ki. Tudták, hogy egy adott könyv hány írásjelből áll. Például, lehet, hogy tudták, hogy 1653 A betű van a könyvben. Ha végül 1654 volt belőle, eldobták a tekercset és újra kezdték az egész munkát.


A régészet igazolja Biblia igazságát. Régészeknek sikerült feltárnia bibliai helyszíneket. Például megtalálták Siloám tavát, amely egy medence volt, ahol Jézus meggyógyított egy vakot, valamint Heródes templomának részleteit. A Hettita Birodalom is szép példája annak, hogy a régészet miként támasztja alá a Biblia történeti hitelességét. Generációkon keresztül a történészek semmilyen más forrásból nem értesültek a hettiták létezéséről. Aztán az 1900-as évek elején egy archeológus tízezer agyagtáblát fedezett fel a hettita fővárosban. Mostmár mindenki számára ismert, hogy valaha létezett a hettita nép.

Beszéljetek róla:

* Bízol a Biblia igazában?
* Mind mondanál annak, aki azt állítja, a Biblia nem bír történelmi hitellel?

A harag egy választás

“Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs csendesen visszatartja azt.” Példabeszédek 29:11 (NLT fordítás)


Ha meg akarod szelídíteni az indulatodat el kell határoznod, hogy kezelni fogod.

Abba kell hagynod, hogy azt mondogatod: “Nem tudom kezelni!” és fel kell ismerned, hogy képes vagy rá. Csakúgy, mint a szeretet, a harag is egy választás. Amikor dühös leszel, azt választod, hogy az leszel. Senki sem kényszerít rá, hogy dühös legyél. Az emberek azt mondogatják: “Annyira fel tudsz bosszantani!” Azonban senki sem tehet téged dühössé a te engedélyed nélkül. A harag egy döntés, amit tudatosan irányítanod kell, amennyiben egy szerető személlyé akarsz válni.

Sokkal jobban tudsz a haragodon uralkodni, mint ahogy azt elismered. Hadd mondjak egy példát. Tegyük fel, hogy otthon vagy és vitába keveredsz valakivel a családodból. A hangotokat megemelitek, kezdesz begurulni, és mérges vagy. Egyszer csak csörög a telefon és kedvesen beleszólsz: “Halló? Ó, igen! Drágám, téged keresnek!”.

Mi történt? Nem akartad, hogy zavarba hozzanak vagy, hogy magyarázkodni kelljen, ezért hirtelen lekapcsoltad a haragodat. A harag igencsak uralható!

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 29:11-ben: “Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs csendesen visszatartja azt.” (NLT fordítás). Ostoba vagy bölcs ember szeretnél lenni? Az, ahogyan egy helyzetben viselkedsz, csak és kizárólag a te felelősséged. A harag egy választás.

Annak az ideje, hogy eldöntsd irányítod-e a haragodat nem akkor van, amikor épp felmegy benned a pumpa, az adrenalin elborítja az elmédet és megfeszülnek az izmaid.

A csatát ezen a ponton már elvesztetted.

Előre tanuld meg a haragodat kezelni - mielőtt bemész arra a megbeszélésre vagy mielőtt a nap végén hazaérsz és kinyitod az otthonod bejárati ajtaját. Döntsd el: “Ma egyszerűen nem leszek dühös. Nem engedem, hogy hozzám férkőzzön.” Te irányítod a haragodat azzal, hogy elhatározod - előre eldöntöd - vissza fogod tartani a dühödet.



Beszéljünk róla:

* Milyen taktikát használhatsz vagy milyenek működtek nálad, amivel a haragodat kezelted?
* Milyen más úton tudsz egy olyan helyzetre reagálni, ami kihozna a sodrodból? Hogyan tudnád az üzenetedet átadni anélkül, hogy ostobán viselkednél?
* Mit gondolsz, miként lehet szeretettel reagálni valakire, aki nem tud uralkodni a haragján?


Fejezd be a halogatást!


"Nincs olyan dolog, mely ne sikerülne Krisztus segítségével, aki az erőt adja nekem." (Filippi 4:13 - LB fordítás)


A Biblia öt olyan feladatról beszél, melyet a halogatás elhárításához meg tudunk tenni.

1. Fejezd be a mentegetőzést. "A lusta ember tele van kifogással..." (Példabeszédek 22:13 - LB fordítás). Mit is mondtál, hogy a "napokban" mit fogsz csinálni? Mivel kapcsolatban keresel kifogásokat? Az első számú kifogás, amit hallok, az a következő: "Majd amikor kicsit lenyugszanak a dolgok, majd akkor...". Nem fognak a dolgok lenyugodni. El kell végre döntened, hogy mi a fontos.

2. Kezdd el ma! Nem jövő hónapban, jövő héten vagy holnap. "Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!" (Példabeszédek 27:1). Semelyikünknek nincs a holnap garantálva.

3. Állíts fel egy jól kigondolt tervet. A Példabeszédek könyve 13:16 ezt mondja: "Minden okos ember előre tervez, de az esztelen nem..." (LB fordítás). Ha nem sikerül tervezni, akkor igazából a terved a kudarc. Ki kell jelölnöd egy bizonyos idősávot minden héten azokra a dolgokra, amiket meg kell tenned. Bármi is legyen, írd a naptáradba. Ha egy nagy feladatról van szó, bontsd le kis darabokra. Szedd szét falatnyi részekre.

4. Nézz szembe a félelmeiddel. Utáljuk belátni ha félünk valamitől, mert azt gondoljuk, hogy ez a gyengeség jele. Pedig a félelem az emberi természetünk jele. Csak az együgyűek nem félnek. Biztos hallottad már a következőket: "A bátorság nem a félelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy annak ellenére, hogy félünk, előre tartunk." A Biblia azt mondja, hogy semmi olyasmi nincs, amit Krisztus segítségével, aki erőt ad neked, ne tudnál megtenni.

5. Arra fókuszálj, hogy mit nyerhetsz, ne a szenvedésre. Nagyon kevés olyan dolog van az életben, ami könnyen jön. Keresztül kell vergődnöd a frusztráltságon és arra kell gondolnod, hogy mit nyerhetsz, nem a fájdalomra vagy a szenvedésre. Arra koncentrálj, hogy milyen jól fog esni, ha végre elvégezted a feladatod.


A Galata 6:9 azt mondja, hogy "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk."

Jézus sosem mondta, hogy az élet könnyű lesz. Lesznek áldozatok, amiket meg kell hoznunk és lesz olyan, hogy el kell magunkat köteleznünk. De óriási jutalom vár ránk, ha a dolgokat, amiket tőlünk kér, megtesszük.

Beszéljünk róla:

* Ne kérdezd, hogy "Mihez van most kedvem?", helyette kérdezd azt, hogy "Mit vár tőlem Isten?"
* Szeretném, ha leírnál három olyan dolgot, amit Isten szeretne, ha megtennél. Egyet-egyet írj le a következő területekkel kapcsolatban: családod, személyes életed, karriered. Válaszd ki az egyiket a három közül és kezdj neki ma. Akkor is ha csak 15 percet tudsz naponta a kitűzött célra áldozni, ezt az időt erre áldozd - sokkal jobban fogod magad érezni!







Jézus a kegyelem kényszer nélküli ritmusáról tanít


"Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű." (angolból fordítva: "Járj velem és dolgozz velem - figyeld meg, én hogyan csinálom. Tanuld meg a kegyelem kényszer nélküli ritmusát. Nem rakok rád semmi nehezet vagy hozzád nem illő dolgot. Tarts velem, és meg fogsz tanulni szabadon és könnyedén élni.") (Mt 11:29-30)

Jézus arra hív el minket, hogy meghitt közösségben legyünk vele. Ez csak úgy érhető el, ha Ő állandóan ott van az életünkben. Ahogy erről Rick pásztor is tanított, a nem tekinthetjük a kereszténységet egy pót-filozófiának egy olyan élethez, amelyet megterveztünk magunknak.

Helyette, inkább úgy kell látnunk Jézussal való kapcsolatunkat, mint ahogy az az ember látta, aki elrejtett kincsre talált egy mezőn. Teljesen átértékeli a dolgokat az életében ezután, mert semmi sem lesz olyan fontos számára, mint az, hogy megvehesse azt a mezőt.

Olyanoknak kell lennünk, mint az az ember, aki egy ritka gyöngyöt talál, és rájön, hogy mindene, amije van, jelentéktelen ehhez a gyöngyhöz képest. Ezután már nem érdeklik azok a dolgok, amelyek valaha a figyelme középpontjában álltak. (Mt 13:44-50) Lehet, hogy eddig sok minden más is fontos volt számunkra, de most már egyetlen személyt kell a középpontba helyeznünk: Jézus Krisztust.

Ahogy erről Geoff pásztor is tanított, amikor Jézus szemével kezdjük látni a dolgokat, az életünk gyökeresen megváltozik. Hirtelen a házsártos házastársunkat örökkévaló lényként látjuk akit szeretni lettünk elhívva. Egy idegesítő szomszédot is képesek leszünk olyannak látni, mint aki fontos Jézusnak. És észrevesszük, hogy azt a munkatársunkat, akinek különös tehetsége van ahhoz, hogy felbosszantson, Jézus ugyanúgy szereti, mint minket.

Jézus ezeket a személyeket arra használja, hogy egy még mélyebb kapcsolatra hívjon el: "Járj velem és dolgozz velem - figyeld meg, én hogyan csinálom. Tanuld meg a a kegyelem kényszer nélküli ritmusát." És hogyan lehetünk Jézushoz hasonlóak? Jézus ezt mondja nekünk: "Tarts velem, és meg fogsz tanulni szabadon és könnyedén élni."
Békesség...

A mai nap imádsága:
Istenem! Sok a nyerészkedő, békétlen ember ebben a világban... URam, Te a kegyelmeddel kiolthatod lelkükben a profit utáni olthatatlan szomjúságukat! URam, mire vársz? Ne késlekedj, cselekedjél irgalmad szerint! Ámen


Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!
Jer 6,13-14

"Megvenni a legolcsóbb piacon, s eladni a legdrágábbon!" - ez a nyereség örök szabálya. Tény, hogy sok kereskedőt gazdaggá tett ezen bölcsesség, de az is igaz, hogy sok embert elszegényített eme tudás mindennapokba átültetett gyakorlata. A kockázatos üzletek, banki huncutságok "tudományát" évszázadokon keresztül a zsidó néppel együtt emlegették - nem véletlenül, hiszen nagyon sokszor kereskedésből/házalásból éltek -, de nem szabad elfelejteni, hogy rajtuk kívül hasonlóan sikeres kereskedő-népek a kínaiak, nemkülönben az indiaiak.

Manapság mindenki boltot akar nyitni... nem az a lényeg, hogy a vevő kézbe tudja venni az árut, hogy megnézze, kipróbálja, hanem az, hogy elhiggye, az adott portéka "mi mindenre képes", s mindezt "mennyiért"! Tulajdonképpen nem is áruval, hanem érzésekkel és ígéretekkel kereskednek -, s erre kiválóan alkalmas az internet virtuális világa... S ha valaki azt gondolja, hogy egyházi emberként az online-kereskedés kerékkötője lennék, az téved, de azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy jelezzem: az ún. "árharc" az azt jelenti a gyakorlatban, hogy aki ügyesebb (értsd, akinek tehetsége, lehetősége van a nagyobb nyereséget hozó üzletre, magyarul: "jól spekulál "!) az kerül ki győztesen a konkurencia-harcból. Ebben a folyamatban bizony óriási a kísértése "a cél szentesíti az eszközt"-elvnek, de bizony a tiszta célt (elégedett legyen a vevő is) olykor elmaszatolja: gondoljunk csak a hitvány árukra, s a "tervezett elavulásra", vagyis úgy van megszerkesztve minden, hogy az a tervezett időn belül el is kopjon...

Nagy dolog a béke, de a külső békét sem tudja az ember értékelni, ha nincs meg a belső békéje. Ebben az sem segít, ha valaki sokszor emlegeti: béke, béke... A béke az nem gyógyszer, amit be kell venni, hogy hasson, hanem állapot, amit meg kell tartani. Sokan gondolják úgy, hogy a békéért harcolni kell - holott ez csak a nagyhatalmak hegemóniás érvelése, hogy bármikor, bárhol beavatkozhassanak, ha gazdasági, politikai érdekük úgy kívánja - pedig a békére elsősorban törekedni kell, s ápolni, őrizni kell, hogy egyre csak növekedjék!

A nagyközösség (nép, nemzet, világ?) békéje csak akkor lesz valóság, ha az ember végre elveti a nyerészkedést, a hamisságot. Ez pedig a legkisebb közösségben, a családban kezdődik... Ameddig azonban létezik a szerelmi házasság mellett érdek-házasság is, eladdig nagyon messze vagyunk céltól, békét ugyanis hamisságra alapozni nem lehet.

Gyümölcsök...

A mai nap imádsága:
Uram! Tedd életem fáját termővé! Add, hogy ne az önzés erősödjék ebben a világban, hanem mások is felfedezzék a szolgálat, a felelősségteljes gondolkodás lélekemelő-, s közösségteremtő megnyugató szépségét, s Hozzád forduljanak életük minden dolgában! Ámen



"Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?"
Lk 6,43-46

Az ered-mény valamiből ered, s nem feltétlenül jelenti a sikert... Sikerorientált világunkban, amikor a sikerektől várják a boldogság mindent megnyugtató érzését, különösképpen fontos tudnunk: Az eredmény az Életből, magából az Istenből ered, belőle táplálkozik, fejlődik. Nincs mástól növekedés csakis Tőle, nincs kiteljesedés csakis Általa.

Jézus az életet egy fához hasonlítja. Ez fa akkor "jó fa", ha gyümölcsöt terem... Sok-sok fa (élet) vesz körbe minket, nagyok és hatalmasok, óriási árnyékot is vet egynémelyik, de értéküket nem a nagyságuk adja, hanem az, hogy teremnek-e gyümölcsöket? Azaz: továbbadják-e az életet vagy sem...

A kérdés egyre égetőbb, nemcsak akadémikus körökben. Elszennyezett világunkban egyre nagyobb gond az egészséges utódok megszületése, különösen a fejlett, jóléti világunkban. Virágkorát éli a mesterséges megtermékenyítés, egyre többen vállalkoznak béranyaságra - érthetően szociális megfontolásokból. Nagy kérdés, hogy agyon-szabályzott világunk valóban a helyes (természetes) úton halad-e? Kiderült - Németországban bankokat (újra)államosítanak -, hogy hazugság(!) az a neoliberalista propaganda, hogy az állam (értsd közösség) nem lehet jó tulajdonos. Már hogyne lehetne! A szövetkezeti-elv szépen példázza ezt, s most ne a kommunista ideológia TSZ-elképzeléseire gondoljunk, ami úgy ahogy van merénylet volt az emberi természet ellen...

A jó ember azért jó, mert azt éli, amit az Istentől kapott, a rossz ember pedig azért rossz, mert hirdeti a magáét, amit még maga sem képes megélni. Kiteljesedni csakis a jóban, az isteniben lehetséges, a másfajta kiteljesedést devianciának, önimádatnak nevezzük. Az élet akkor szép és teljesértékű, ha áldozatot vállalunk benne, de ha ez a vállalásunk csak a saját erőnkre támaszkodik, akkor beleroppanunk. Ezért van szükségünk Istenre, aki velünk van - életünk minden napján, s az Embert elkíséri a világvégezetéig...



Jézus Krisztus...

A mai nap imádsága:
Istenem, Uram! Titkokkal bástyáztad körül magad, melyeket alig-alig értek, pedig igyekezem Uram... Nehéz nekem itt időben és térben létezve Téged követni, de mindennap megújuló reménységgel próbálkozom... Uram! Légy segítségemre, amikor elgyámoltalanodom hitben és szeretetben, erősíts, amikor gyengélkedek a Te követésedben! Ámen

    

Jézus így folytatta:
Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.
Jn 8,23

Sokféleképpen beszéltek már Jézusról: emlegették úgy, mint a názáreti József nevű ács fiát, szóltak róla, mint a bölcs tanítóról, aki már 12 éves korában kívülről fújta a írásokat, de kijelentették róla, hogy tulajdonképpen Ő egy "vallásos zseni", aki felfedezte és népszerűsítette a szeretet-vallást. A tudós pedig történeti figuraként látja Jézust, s kutatja a Vele megtörténtekben is a társadalmi okokat. Nyilvánvalóan egészen másképp látja Őt a teológus, nemkülönben mi a "hétköznapi", az egyszerű hívő emberek is egészen más szinten és formában éljük meg Őt, akivel imádságban még "beszélgetünk" is. Ezt a beszélgetést nehezen, illetve egyáltalán nem érti a világi ember, mert nem tudja elképzelni - ti. nincs megtapasztalása -, hogy az Istennel úgy is lehet kommunikálni, hogy csak mi beszélünk... s Ő hallgat. (A Mindenható Isten ugyanis azért mindenható, mert hallgatásában is tud beszélni.) Hadd jegyezzem meg: Lassan harminc éve igyekezem tudatos keresztényként (tehát krisztianojként, azaz Krisztus követőjeként) élni az életemet, de eleddig szavakban nem válaszolt nekem JóIsten egyetlen imádságomra... De miért is kellene? Mi értelme lenne akkor a hitemnek? Bizony egész életünkben ott vibrál a titok Jézus istensége és embersége között!

Az Újszövetségben isteni rangot, méltóságot felmutató neveket találunk Jézusra vonatkozóan: Ő a Messiás, az Emberfia, az Isten Fia, az Úr. Aztán a kereszténység terjedésével, a más kultúrákban élő emberekkel meg kellett értetni - el kellett hogy magyarázzák az apostolok -, hogy kicsoda az a Krisztus? A keleti népek képies gondolkodásába jól beleillett az Agnus Dei, azaz az "Isten Báránya"-kép, de ez már nem működött a hellén világ fogalmakra és meghatározásokra törekvő gondolkodásában. Ezért mondja Pál: "Zsidónak zsidó vagyok, görögnek görög." Később a hitvallások, az Apostoli, a Níceai és az Athanasiusi azt próbálják megfogalmazni, hogy mi a viszony Atya, Fiú és Szentlélek között. Nyilvánvaló, hogy a nyugati kereszténységben pedig a latinoktól megörökölt jogi nyelvezetű megközelítés vált inkább elfogadottá. Így aztán mindenki, a maga belső, lelki beállítottságának megfelelő kifejezésmódot vallhatja magáénak, jól tudván azt, hogy bármennyire is igyekszik befogni, felfogni az Isten Titkát, az mindvégig csak emberi próbálkozás marad. Véges a végtelent soha nem érheti el, nincs más metódus (meta hodosz = hozzávezető út) az Istenhez, csakis az Ő útja, ami fölülről lefelé vezet, s a kinyilatkoztatásban: ez a Krisztus útja.

A fentit a lentiekkel nem lehet összekeverni! Más az a világ ott fenn, s más ez a világ itt lenn -, de mindkettőnek ugyanaz az URa. Sokan mégis összekeverik a fogalmakat és a lehetőségeket, s így állnak elő olyan tragikomikus helyzetek, amikor gyalázatosan emberien gondolkodnak arról, amit csak befogadni lehet, s mennyei paradicsombéli álmokat kergetnek ott, ahol a földi létezés realitásai a mérvadóak. Ég és föld feszültségét teljességgel nem oldja fel semmi. A kettő között megváltoztathatatlan határ van, amit legalább egyszer mindenkinek respektálni kell: ez pedig a halál. A hívő ember reméli, hogy halála után is lesz élete, ezért a halála előtti életét nagyon komolyan veszi! Ezért áron is veszi az alkalmakat, és szívesen ünnepel az Istennel együtt. Az Istennel való együttünneplésre azonban készülni kell! Ilyen évezredes készülési alkalom a böjti időszak, melynek küszöbén vagyunk. Ebben a negyven napban a hívő ember próbálja fékezni önmagában az önző gondolatait is, hogy ráhangolódjon a lelkét emelő Isteni Igazságokra, s húsvét ünnepében az Isten pillanatos titkának mindinkább részesévé váljék...



Keresztény élet...


URam! Add, hogy ne csak szóljuk, de cselekedjük is mindazt, amit evangéliumod által szívünkre helyeztél! Ámen


Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Ef 4,1b-3

Méltóság... Manapság sokat hallhatjuk ezt a szót - politikai programbeszédekben is. Nem csak itthon, külföldön is. Emberi méltóságra hivatkozva vonultak be Irakba is, imperialista érdekek szolgálatában a könnyen kitermelhető olajért, de amikor adókat emelnek, hogy még több pénzt költhessenek hiábavalóságokra, akkor is az ember méltóságteljesebb jövőjét vizionálják... s ez olyan méltatlan! De, amikor világ édesvízkészletének több mint 80%-át magántulajdonú, globális befolyással bíró konszernek bitorolják, s tűzik zászlajukra, hogy: "A tiszta víz mindenkinek jár!" (Értsd: 1 Euroért vehetsz 1liter vizet, amit az Isten minden élőnek ajándékozott!) -, akkor csak arra lehet gondolni: Ez nem egyszerűen méltatlan az emberi fajhoz, még nem is profitéhségből táplálkozó gonoszság... ez maga az istentelenség! (Ha nem fegyverekre, hanem utakra, csatornákra, megújuló energiaforrások terjesztésére áldoznának, akkor még ezt a joggal háborgó Földet (természeti katasztrófák sorozata) is könnyen kezelhetnénk...

De nem! Háborúság van... Nemzet nemzet ellen acsarkodik - ezt úgy hívják mostanság, hogy "gazdasági verseny"... S hogy ez mennyire nem a kölcsönös előnyök alapján működik, azt a gazdaság elengedhetetlen kényszerszereplői - a 'melósok' ismerik (szenvedik el) legjobban. De háborúság dúl a pártok között is, sőt a brüsszelista halljakendek és a tagországok között is... "Meg kell menteni az Európai Úniót!" - kiabálják -, s mindenekelőtt: az Eurót!!!

Sajnos háborúság dúl a családokban - már ahol működik ez az "ósdi" modell. Egyesek ugyanis nem családban, hanem HÁZ-tartásban gondolkodnak, az viszont fenntartható akkor is, ha egy "modern családban" több apuka vagy több anyuka is van, aki nem feltétlenül kell hogy különneműek legyenek... Nyugati protestáns egyházak közül jónéhányan már "nyitottak" az "új rend" felé, s megáldják az azonosneműek "házasságát" is. S ha valaki azt gondolná, hogy a más nemi identitással megvert embertársaim nyomorúságán élcelődnék, szeretném leszögezni: Nem csak két ember kapcsolatában, de mindenhol, ahol elvetik a normákat, ott burjánzani kezd az abnormalitás!

Ez bizony így volt régen, s így van ma is... az Egyházban is! Ha nincs normalitás, rend, akkor van helyette abnormalitás/rendetlenség. Ezért buzdítja Pál az efezusi gyülekezetet alázatra, szelídségre, türelemre, szeretetre és egységre - mert ezek hiányoztak, de legalábbis nem voltak kellő súlyban jelen a gyülekezeti életben! A rendcsinálás egyszerisége mindig vonzóbb, elfogadottabb gyakorlat, mint a rend megtartásának folyamatossága, a normalitás melletti szakadatlan elkötelezettség. Más út azonban nincs a krisztuskövetők számára, csak ez az egy út a "jézusi normalitásé", az áldozatrakész szereteté. Rajongani Jézusért mindig könnyebb, mint követni Őt... ezért mértéknélküli a lelkesedés Jézusért, mint személyért, s ezért annyira népszerűtlen az Ő követésrehívó tanítása - lásd Hegyi Beszéd!

A választás azonban nem az égiek kezében van, hanem a mienkben. Döntésünk jutalma nem marad el... ebben az egyben abszolút biztosak lehetünk!




Közösségeinkért.



A mai nap imádsága:
Urunk! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennünk, hogy egymásnak örömére élhessünk, s futhassuk meg földi pályánkat! Ámen



Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta beszélni az apostolokat.
Apostolok Cselekedetei 2,6

Az ismeretlen mindig kíváncsisággal vegyes félelmet ébreszt az emberben, így volt ez gyaníthatóan az apostolok idejében is, amikor soha nem hallott zúgás miatt bolydult meg Jeruzsálem. Furcsa helyzet ez: az emberek ijedtükben nem szétfutottak, hanem a közösséget keresték egymással. A "hang" - az Írás szerint az apostolok hangja - azt mondta el nekik, amit már régóta hallani kívántak, s ez bizonyára bizalmat ébresztett bennük... az igazság pillanatai lehettek ezek. Ha Isten szól, az mindig krízisbe helyezi az embert. Mégis örömteljes ez a szorultság, mert a szabadulás felé vezető úton ez az első lépés.

Az Egyház születésének titokkalteli órájában az alászálló Lélek egységet kovácsol. A szeretet hangja - melyet mindenki ért -, mindig "beemel" a közösségbe. Mert hiába minden tiltakozás és bírálat a közösséggel kapcsolatban, az ember egymásnak-, és egymásért rendelt lény. Fennhéjázva hátat fordíthatunk a többieknek, de ennek mindig komoly ára van; az áhított egyedüllét hamar nyomasztó magánnyá válik. Aki a közösséget kerüli, az az Istennel is ugyanezt teszi. Nyilvánvaló, hogy az isteni parancsolatok megtartása védi az egyént és a társadalmat, s bizony a törvény követése, betartása sokszor nehéz feladatnak tűnik, mert áldozathozatalt kíván.

Ez a "szélzúgásos" csoda, az ún. "nyelvekenszólásé" sok egyházi kisközösség számára a "teljes, evangéliumi hit" bizonyítéka. A személyes nekem szóló bizonyosságon túl van azonban ennek még átfogóbb üzenete is: Az önzés bábelén keresztül soha nem lehet feljutni az Istenhez. A bálványozott "Ego" ugyan szédítő magasságokba emel, de soha nem az Istenhez, hanem embertársak fölé, melynek törvényszerűen bukás a vége, hiszen Isten nem uralkodásra, hanem szolgálatra rendelt mindenkit.

A Teremtő Isten minden nap szól. Talán nem úgy, mint akkor és ott, de ugyanazt - mert Ő változatlan. Kérdés azonban: Az élet zakatolása, dübörgése, mit enged meghallani belőle? A csendesség a lelki élet alapfeltétele. Nincs üzenet, nincs megértés, ha világ "zaja" a közelemben van... mégha szelíden is, csak a háttérben, de kontrollál. Bizony be kell menni a "belső szobába", be kell csukni az ajtót, hogy értsek, s ne félreértsek. Ez persze időt igényel, amit gyakran sajnálunk... mert azt gondoljuk, biztosan lemaradunk valami fontosról... de valójában az sajnálatos, ha Isten nélkül múlnak el napjaink.




Szenvedéseink...


A mai nap imádsága:
Uram! Óvj meg engem a bajoktól, s erőmön felüli terhektől! Istenem, ha makacsságom árát mégis kifizeted nekem, kérlek legyél hozzám irgalmas! Istenem, kegyelmezz nekem, s mutasd meg bűnbocsátó szeretetedet az életemben! Ámen

   

8Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.
Jób 2,8-10

Minden józanul gondolkodó ember kerüli a szenvedést, ennek ellenére nincs ember, akinek élete mentes lenne a nyomorúságtól. Aki embernek születeik, az szenved is... A látható testi vagy a láthatatlan lelki kínok a nyomorúságosabbak, azt csak a JóIsten és az tudja, akinek az adott baj az életére nehezedik. Osztályozni a szenvedést lehet, de teljesen értelmetlen, ennek ellenére mégis megteszik. Az igazi nagy kérdés: Mit csinálunk, ha "beköszönt" életünkbe a baj, a betegség, a veszteség? Ilyenkor döbbenünk rá: Méltósággal elhordozni a szenvedést a életünk "legmisztikusabb" feladata.

Teóriája, válasza, megoldási ötlete, kísérlete mindenkinek van, legalábbis addig, amíg csak szemlélője, s nem alanya a szenvedésnek. Érdekes módon, amikor mi magunk kerülünk az élet körülményeinek harapófogó-szorításába, hamar belátjuk az ész okoskodásának hasztalanságát. Ilyenkor már nem válaszokra és véleményekre vagyunk kíváncsiak, hanem a megoldást, azaz az enyhülést keressük. A legnagyobb kihívás pedig mindig az, ha egyedül maradunk kínjainkkal - s vakaródzunk...

Az ész logikus "ötletei" megdöbbentőek: "Átkozd meg az Istent, s halj meg!" Az ilyen és hasonló "humánus" indíttatások vezetnek el az eutanáziáig vagy képezik az alapját a méhen belüli élet kioltásának. A szenvedésre ugyan semmi szükségünk, de talán ez a "végső érve" az Istennek hogy magához tereljen. Nekünk bármennyire fájdalmas is ez, Isten az egyetlen, akinél a cél szentesíti az eszközt...

Mit tehetünk, ha Isten keresztet tesz a vállunkra? Mindenek előtt imádkozzunk! Ez az egyetlen megfelelő válasz/reakció. A Mester beszél a kereszt elfogadásáról, ami imádság nélkül szintén nem lehetséges. Olykor olyan nagyok a terhek, hogy szinte már agyonnyomják a lelket... Ilyenkor is csak az segít, ha Istenben reménykedünk. Az örökkévalóság ígéreteiben az ideig-óráig (mégha az egy életen át is tart) minket terhelő nyomorúságok elhordozása könnyebbé válik. Az imádságból nagyobb türelmet, szelídséget nyerünk, amely segít, hogy egy közösség hordozzon minket, s magunk módján mi is hordozhassuk őket. Az átkozódás és szidalmazás pedig csak bomlasztja a velünk vándorlók békességét, s bizony megtörténhet, hogy egyedül maradunk. Ha pedig valaki a szenvedésével magára marad - annál az embernél nincs szánalomra méltóbb...

A túléléstől a felvirágzásig


„…hogy élhessetek, elszaporodhassatok, és… birtokba vehessétek azt a földet” (5Mózes 8:1)

Négyszáz évnyi rabszolgaság után Isten átnyújtotta az izráelieknek egy buja, termékeny föld birtoklevelét, melyet végre hazájuknak nevezhettek. Addig csak annyival rendelkeztek, amennyit egyiptomi fogvatartóik biztosítottak számukra. De a rabszolgaság megtörte akaratukat és tönkretette kezdeményező készségüket, ezért Istennek meg kellett szabadítania őket attól, hogy jobban bízzanak az emberekben, mint Istenben (az emberektől való függés sebezhetővé tehet és gátolhatja a növekedésedet). Így hát, amikor Isten a pusztába vezette a népet, és elfogyott a póréhagymájuk, meg a vöröshagymájuk, amit Egyiptomban fogyasztottak, kénytelenek voltak a manna iránti étvágyat kifejleszteni magukban, hogy valami olyan után kívánkozzanak, amit egyedül Isten tud adni! Értsd meg ezt: Amikor Isten elvesz valamilyen régi forrást vagy rendszert, és valami újat ad, ez nem azt jelenti, hogy a régi nem volt jó. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy Ő a vezetésnek és a gondoskodásnak egy új módját választotta.

Ha Isten ígéretet tesz neked, azt Ő mindig meg is tartja, de neked hajlandónak kell lenned arra, hogy eltávolítsd az emberekben bízás tanulókerekeit [amilyenek a gyerekek kis kerékpárjain szoktak lenni – a ford.]. A pusztában az izráeliek zúgolódtak és követelték a megszokott kényelmet, még ha ez azt jelentette is, hogy vissza kellene térni egy már elmúlt időszakba. De nem térhettek vissza, és te sem mehetsz vissza! Amikor Isten azt mondta: „Szaporodjatok… és vegyétek birtokba a földet”, a velük kapcsolatos terve túlmutatott a túlélésen – a felvirágzást célozta meg. Ez azt jelentette, hogy az emberektől való függés anyatejétől elválasztva az Istentől való függés szilárd eledelét kapják. Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van” (2Korinthus 3:5). Amikor Isten kilök a komfortzónádból a végzeted felé vivő úton, számíts arra, hogy ismeretlen, aggodalom-keltő területeken fogsz átmenni. Csakis így juthatsz el a túléléstől a felvirágzásig.


Együttérzés


„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre…” (Zsoltárok 41:1)
A Biblia egyik központi témája az együttérzés. „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:15-17). Bizonyos emberek kevésbé hajlamosak az együttérzésre, mint mások. Például:
1) a nagy álmodozók nem akarnak beleszólni mások terveibe.
2) A szorgalmasok, akiknek munkaerkölcse ilyen gondolkodásmódba torzult: „én keményen megdolgoztam azért, amim van, nekik is ezt kellene tenniük”.
3) Az ítélkezők, akik feltételezik, hogy mások csakis azért jutottak szerencsétlen sorsra, mert azt aratják, amit vetettek.
4) A bizonytalanok, akik úgy érzik, ha segítenek másokon, azzal saját maguk kerülnek majd szűkös helyzetbe.
5) Azok, akik még nem értették meg az Ige világosságában, hogy Isten megígérte, hogy megjutalmazza az együttérzést: „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr… megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének… enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki” (Zsoltárok 41:1-3). Jézus azt mondta: „…amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Máté 25:40). Teréz anya mondta: „Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót! A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, bár valószínűleg nem lesz elég, mégis add a tőled telhető legjobbat! A végső elszámolás úgysem közted és az emberek között lesz, hanem közted és Isten között.”


HA MEGSZÓLAL A SÍP

„... békességben vezetnek benneteket..." (Ézsaiás 55:12)


Érezted már valaha, hogy a lelkedben valami arra késztet, hogy átgondold a dolgot, amit épp megtenni készültél? Nagy a valószínűsége, hogy Isten megpróbálja felhívni a fi­gyelmedet. Ő azt ígérte: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Taná­csot adok, rajtad lesz a szemem" (Zsoltárok 32:8). Egy keresztyén házaspár első otthonát készült megvásárolni, már csak a papírokat kellett volna aláírni. A feleség így emlékszik vissza: „Nem tudtam szabadulni a nyugtalanságtól. A férjem is ezt a furcsa szorítást érezte a gyomrában, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy mégsem lépünk tovább... Néhány hónappal később a férjem meghalt egy balesetben. Egyedül nem lettem volna képes a ház részleteit fizetni, eltartani magamat és újszülött gyermekünket... Nyugtalanságunk a Szentlélek szava volt, amellyel »időt kért«..." Mi nem ismerjük a jövőt, de Isten ismeri; ő irányítja lépteinket békességben vagy épp azzal, hogy nincs békességünk valamiben. A Szentlélek olyan, akár egy játékvezető. Amikor a játékosok a határokon belül vannak, szabadon mozoghatnak. De amikor gond van, vagy ha a labda a pályán kívülre kerül, a bíró megfújja a sípot, megállítja a játékot, és helyreállítja a rendet. A békesség hiánya jelentheti azt, hogy „a mennyei bíró" megfújta a sípot. A labdát néha a pályán kívülre rúgja egy váratlan csapás; máskor magunk lépjük át a határokat, amikor megadjuk magunkat a kísértésnek és a bűnnek. Ha bölcsek vagyunk, a sípszót hallva megállunk, és megvárjuk, hogy Isten helyreállítsa békességünket.

A Biblia azt mondja: békességben vezetnek benneteket..." Azt jelenti ez, hogy min­den döntés előtt teljesen biztosnak fogód érezni magad? Nem, de a jó döntéshez mindig társulni fog Isten békessége.

Nem erőltetve, hanem imádsággal!

„Mi pedig… formálódunk… az Úr Lelke által…” (2Korintus 3:18)
Jézus azt kérdezte: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Máté 7:3). Ha többet vársz el az emberektől, mint amennyire képesek, az csak ártani fog a kapcsolatnak, és nem segít rajtuk. Az embereknek szükségük van arra, hogy szabadon lehessenek azok, akik. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségük változásra, vagy nem akarják azt. Azt azonban senki sem szereti hallani, még ha finoman fogalmazzák is, hogy meg kell változnia ahhoz, hogy szeressék. Sokkal valószínűbb, hogy azokért változunk meg, akik hajlandóak elfogadni minket úgy, ahogy vagyunk, hibáinkkal együtt, mint azokért, akik azt követelik, hogy az ő szabályaik szerint éljünk.
Egy dolog biztos: Isten nem fog változtatni azokon, akiken mi változtatni próbálunk, amíg el nem fogadjuk az „El a kezekkel!” vezérelvet. El kell tűnnünk Isten útjából, és engednünk kell, hogy ő dolgozhasson! Még ha úgy gondoljuk is, hogy jól elrejtettük nemtetszésünket, az emberek akkor is megérzik. Benne van a hanghordozásunkban és a testbeszédünkben. A változást az imádság segíti elő leginkább, nem a nyomásgyakorlás. Ha valóban szeretünk valakit, imádkozunk érte, és engedjük, hogy Isten végezze el a munkát az ő módszerével, az ő időzítése szerint és az ő dicsőségére. Sokan, akiket idegesítőknek tartunk, egyszerűen csak önmaguk, a személyiségük nem illik a miénkhez. Néha meg akarjuk változtatni őket, pedig nekünk van szükségünk változásra. Gyakran előfordul, hogy amit elvárunk másoktól, már rég ott lenne, hogy élvezhessük, ha felhagynánk a bírálgatásukkal. Az igazi változásnak belülről kell fakadnia, ezt pedig csak a Szentlélek tudja elvégezni.