Jóság...
A mai nap imádsága:
Uram! Szereteted hatalmával segítsd meg gyenge akarásomat a jóra! Ámen
Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.
Mt 13,40
Egyszer
mindennek vége van! - banálisan csengő, de nagyon igaz mondat ez. Az
ember egyik - ha nem a legnagyobb kérdése: És mi van a halál(om) után? A
kérdésre legalább annyi válasz van, ahány vallás, s legalább annyi
elképzelés, ahány ember. Érdekes lenne egyszer végignézni csak a
kereszténység teológiatörténetét, hogyan is alakultak a különböző
tanítások pl. a pokolról? Miért foglalkoz(t/n)ak az üdvözülés, a
világvége kérdésével annyit az emberek, ha egyébként pedig semmi
relevanciája sincsen? Egy bizonyos, szinte nincs olyan ember, aki a
halál, az elmúlás, a világvége problematikáját csak úgy könnyelműen maga
mögé vetné... Mindezen felvetéseknek az érvényességét az adja, hogy
folyamatosan tapasztaljuk a jót, nemkülönben a rosszat. Akaratlanul is
feltesszük a kérdést: Miért érvényesül a gonosz, s miért kapja meg
világi elismerését/jutalmát oly ritkán a jó?
Jézus példázata a
búzáról (jó) s a konkolyról (rossz) választ ad a tanítványoknak: Isten
akarata az, hogy szántóföldjén együtt növekedjék mindkettő. MIndkettőre
felhozza áldó Napját, mindkettőt öntözi, lágy szellővel simogatja...
Hogy miért maradnak a konkolyok egy életen át bogáncs-lelkűek, ez
nemcsak lételméleti kérdés. S miért nem hatja meg az emberek többségét
az Isten egy életen át megnyilvánuló szeretete? Talán azért is, mert
önző életünkkel sokszor eltakarjuk mások elől a Legfőbb Jót...
Jó
és rossz együttélése, párharca bennünk is történik. Pál mondja:
"Értelmemmel akarom a jót, testem mégis a bűnt cselekszi..." Ahogyan őt
is, minket is lelkiismereti konfliktusainkból csakis az Isten kegyelme
menthet meg. Hogyan? Úgy, hogy az ítélkezés gondját a Teremtőnkre
bízzuk! "Enyém a bosszúállás, én megfizetek!" S ha Isten mégis kegyelmet
gyakorol a másik emberen, akkor azt bizonyára alapos okkal teszi... Egy
bizonyos: Jézus elmondása szerint is Isten egyszer számonkéri
mindenkin, hogy mit is cselekedtünk földi életünkben... Ezen érdemes
néhány pillanatig elmerengni.
Sokan vannak, akik nem hisznek a
pokolban, abban, hogy a gonosz végül elnyeri jutalmát. Aki ebben nem
hisz, az nem hiszi az evangéliumot sem. Minek az Isten mentő kegyelme,
ha nem ment meg semmitől? Isten büntetésének "elrelativizálása" korunk
egyik tév/rög-eszméje - ahogyan az értékek viszonylagossá tétele is az.
Hogyan lehet érték, kultúra az, ami nem épít, hanem rombol? Egyént, s
társadalmat is... Ha nem emel a "kultúra", akkor az nem is az, hanem
más, valamilyen visszahúzó erő.
Szeretet...
A mai nap imádsága:
Uram!
Köszönöm Neked mindazokat, akik szeretnek engem, s köszönöm Neked, hogy
én is szerethetek másokat. Adj nekem elrejtettséget és békességet
Tebenned, ne riadjak meg a sötétségtől, hanem reménységgel éljek
akaratod szerint! Ámen.
Új parancsolatot adok
nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is
úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Jn 13,34-35
Ha a
szeretet szót halljuk, bizonyára a második-harmadik gondolatunk a
szerelememmel kapcsolatos... Nem véletlenül! A "szer" szavunk eredetileg
törvényt is jelent, azaz: az alapvető "elem" nélkül nem létezhetünk az
örök isteni törvények szerint, s a "szer" etet minket, vagyis éltet
minket az isteni a törvény! Szeretetünk kimutatásának, megélésének
számtalan formája van. A hitvesi csók, egy kedves gesztus vagy mosoly
embertársunk felé, a gyermek buksijának megsimogatása mind mind azt
közli a másik ember felé: fontos vagy nekem... Ez adja az elrejtettség, a
biztonság érzését.
Istennek mindannyian fontosak vagyunk, sőt
mindennél fontosabbak vagyunk. Ez is az isteni szeretet titka. Nekünk
igen nehéz elfogadni, megérteni azt, hogy miért vagyunk fontosak az
Istennek - amikor mi alig vagy egyáltalán nem tartjuk fontosnak Őt...
Szeretni egymást mindenekelőtt azt jelenti, hogy ami az élet után a
legdrágább, azt áldozzuk oda: Időt adunk! A véges időnkből ajándékozunk
újra és újra annak, aki fontos nekünk, s nem az a lényeges, hogy hol és
milyen körülmények között, mindenekelőtt a legfontosabb, hogy az idő
odaajándékozásnak soha vissza nem térő pillanatait együtt éljük át.
Amikor
ez a csoda megtörténik, akkor "megáll" az idő. Péter Jakab és János azt
mondják a megdicsőülés hegyén: "Jó nekünk itt lennünk!" Egy-egy családi
esemény nevetéses boldogságperceiőből évek múltán is megerősítő órákat
nyerhetünk! Ezt az "idő-csodát" leginkább a szerelmesek él(het)ik át,
amikor őszinte szeretetetünk viszonzásra talál a másikban.
Az új
parancsolat nem más, mint az "önfeláldozó" szeretet. Sokan - talán éppen
a történelem szomorú tanulságai okán -, az önfeláldozást a
mártíromsággal azonosítják, aminek manapság nem pozitív az előjele. Ma,
ha valakire azt mondják "mártír", akkor arra gondolnak, milyen esztelen,
hogy odaáldozza életét, munkáját, erejét valamiért, aminek nincs is
értéke... Valójában a mártír szó azt jelenti: vérrel megpecsételni.
Vérrel (élettel) bizonyítani valamit - pl. azt, hogy a szeretet a
legnagyobb erő a világon!
A Mester életét adja övéiért, s
követőitől is azt várja el, hogy ugyanezt tegyék. Van akinek a kínos
vérverejtékes rövidtávú, van akinek a kínos, vérverejtékes hosszútávú
követés adatik - Isten titka ez is, hogy ki miért, s mit kap... A
szeretet lángja, bármilyen kicsinyke is az, ha pislákolva is ég,
fényétől a legnagyobb sötétség is összerezzen. Ezért érdemes újra és
újra elgondolkodni létünk igazságain s azon, mivégre is kaptuk a
lehetőséget, hogy szerethetjük egymást...
Szomjúság...
A mai nap imádsága:
URam!
Elégítsd meg mindenféle szomjúságomat, hiszen Te tudod egyedül, mire
van valóban szükségem, hogy megbékeljek önmagammal, s a világgal! Ámen
Jézus így szólt: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Mt 11,20
Régi
igazság: ahol víz van, ott élet is van... Ezért gyakran mond(ogat)juk
el, hogy bizony nagyon szomjúhozunk valamire - jóllehet nem a vízre a
gondolunk -, hiszen a szomjúság nemcsak egy alapvető emberi szükségletet
jelent, de egyben az élet teljessége utáni vágyakozásunkat is kifejezi.
Így lehet szomjúhozni az igazságot, a szabadságot, a szerelmet és
természetesen az Istent magát is.
A
szomjúság tehát - akármilyen fajtájáról is van szó - nagy úr. Éppen
ezért, aki a vizet birtokolja, az az életet is kontrollálja. Az ENSZ
adatai szerint, csakis a víz miatt(!), mintegy 200 fegyveres konfliktus
van jelenleg is, szerte a világban. (Az pedig már csak így zárójelbe
tett kérdés: Vajon helyes-e az, hogy a világ ivóvízvagyonának több mint
80%-a magánkézben van? Nemde nemzet-, ill. lét-biztonsági dologról
van/lenne szó?) Annyi bizonyos, hogy a JóIsten a madárkának, meg az
őzikének, fűnek-fának, de még az embernek is INGYEN adja a vizet,
ahogyan a levegőt is... Ha az emberek becsülnék a vizet, akkor egymást
is becsülnék. De mivel felfoghatatlan mértékben nem becsülik az Életet
magát sem, hiszen a profit-elvnek alárendelten gátlástalanul,
felelőtlenül belerondítanak az ivóvízkészletü(n)kbe - hiszen az
mindenkié, beleértve a jövő nemzedékeit is - ezért azt kell mondanunk
(tegyük félre minden szentimentalizmusunkat, s legyünk reálisak!): nem
az állatok, az ember a legoktalanabb lény ezen a földgolyóbison... éppen
ezért nem a természetnek van szüksége a megváltásra, hanem egyedül az
embernek!
"Ha
nem lenne ember a földön, akkor ez a Föld valóságos paradicsom lenne!" -
mondta úgy negyed-évszázada, szociál-etikát tanító kedves
professzorunk, s bizony az idő, a saját (élet)tapasztalásaim az ő
kijelentésének a helyességét igazolták. Jézus URunk Istenhez-fordulásra
hívja hallgatóit, mindenekelőtt a tanítványait, s a tanítványok
tanítványainak évszázadokon átívelő láncolatában hivogat minket is...
Az, hogy erre a hívásra ki, mikor, s hogyan felel: egyéni felelősség és
sors-kérdések függvénye, de azt is tudatosítanunk kellene, hogy, aki nem
válaszol erre az isteni meghívásra, hallgat, az is a válasz egy
formája...
Az
evangélium (jóhír) örömüzenete (mert csak aki meghallja, azaz megérti a
jó-hírt, annak a szívében válik az örömmé) nem más, mint a
(meg)szabadulás kiváltsága. Azaz: nem kell többé kívánások lázában égni,
nem kell aggódni a holnapért, szomjúhozni a harmóniára, mert az ÉLET
itt van a mában, velünk van a Teremtő Isten Lelke, s ez megelégíti
lelkünket.
Hogyan?
Úgy ahogyan a, a kristálytiszta víz oltja szomjunkat, az Isten
jelenléte az életünkben is teljes megnyugvást hoz; nem perlekedünk többé
a JóIstennel, hogy miért nem kaptuk meg ezt vagy azt - amit buzgón
kértünk -, nem méltatlankodunk a világ szűnni nem akaró bűnösségén,
hanem elfogadjuk: az ÚRIstennek mindenre gondja van...
Szelídségért, erőért, szeretteinkért.
A mai nap imádsága:
Uram! Tartsd meg szövetségedet velünk! Ámen.
Erősödjetek meg az Úrban, s az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét. Ef 6,10-11a
Szerződések
és az adminisztráció korát éljük. A szerződésekkel csak az a baj, hogy
nem, vagy nem úgy tartják be, ahogy azt kellene, az adminisztrációval
pedig az, hogy a biztonság növelése helyett a bizalmatlanságot növeli.
Mindennek oka az elistentelenedett ember. Aki istentelenné válik (nem a
vallásgyakorlat hiányáról van szó, hanem az Isten kizárásáról
gondolatainkból, lelkiismeretünkből!), az könnyen hazátlanná és
embertelenné is. Ebben az együttállásban pedig az egyén nem sok jót tud
letenni a köz asztalára... Ha a házasságot (klasszikus és gyönyörű kép
Isten és az ember kapcsolatára) nézzük, ha egyenlő jogok és
kötelezettségek jurisztikus megközelítésében akarjuk megérteni, akkor
semmit nem fogunk megérteni. Ha ifjainkat a szerződéses gondolkodás
"adok-kapok" elve alapján tanítjuk életre, emberségre, attól még nem
javul a világ, legfeljebb marad a jelelnlegi szeretethiányos állapotban.
Pál apostol így tanít: "engedelmeskedjetek egymásnak a Krisztus
félelmében (azaz a Szeretet, az önfeláldozásra kész szeretet
féltésében): az asszonyok férjüknek, mint az Úrnak, a férfiak pedig
szeressék feleségüket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és
önmagát adta érte." (Ef 5,20-22,25)
A páli ajánlás a közös
életre, nem egymástól kikényszeríthető szerződéses jogviszony, hanem
szövetség. Olyan, amilyenre mindig is mindenki vágyik a saját
életében... egymásnak szolgálva, egymásért áldozatot hozva, földi
életünkben egymás szeretet-tüzében főnixesen hamuvá égve, hogy
feltámadhassunk a teljességre. Az ilyen, Isten világával minket
összeszövő életnek lélekemelő érvényessége van minden élethelyzetben. Ha
valaki ilyen akarattal kezdi el életét, akkor a léleknemesedés helyes
útját választotta. Ha azonban emberekben reménykedik, hamarosan csalódni
fog. Mert sok embertársunk áruló. Árulója Istenének, hazájának,
embertársának. Azaz áruba bocsátja (tehát anyagiasítható előnyért
odaadja), azt ami megfizethetetlen. Így lesz a szerelemből, csak szex,
így lesz a barátból érdek-haver, s így kopik el a haza, s válik csak
lakóhellyé vagy profittermelő territoriummá... Ha elárulnak minket, az
nagyon tud fájni. A fájdalmat az idő sem tudja begyógyítani. Hiába egy
félévszázados távlat, az árulás ütötte lélek-sebek újra felfakadnak. Mert
az idő nem gyógyítja a sebeket, csakis az Isten!
"Uram, ne
bontsd fel szövetségedet!" - könyörög Jeremiás. Ő már tudja, hogy egész
létünk alfája és omegája az isteni szövetség a Szeretet Krisztusában.
Ragaszkodni Hozzá - hittel -, a túlélés, s a túli élet (örökélet)
egyetlen garanciája.
Világmindenség...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne szűnjek meg kérdéseket megfogalmazni, s add hogy válaszaidban fürödhessen a lelkem! Ámen
Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!
Zsolt 14,1
"A
kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem
azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem
visz minket közelebb az 'öreg' titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem,
hogy ő nem dobál kockákat..." Albert Einsteinnek igaza volt/van: Isten
nem kockázik, mindennek rendelt helye, s feladata van a Világegyetemben,
de ennek megértése gyakorlatilag a lehetetlennel határos számunkra.
Szintén ő mondta a következőket: "Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki
belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel.
A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket.
Nem tudja hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a
könyvek elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a
hozzáállása akár a legintelligensebb embernek is Isten irányába." S ha
már Einstein... egy utolsó idézet tőle: "Raffiniert ist der Herrgott,
aber boshaft ist er nicht." Vagyis: "Ravasz az ÚRIsten, de nem
rosszindulatú!"
Az ember sajnos igen sokszor oktalan, s ráadásul
rosszindulatú is, s minél inkább emberarcúnak gondolja valaki a Teremtő
Istent, annál inkább megvan a veszélye annak, hogy olyat is Istennek
tulajdonít, amihez Neki semmi köze... Ilyenkor jönnek az okoskodó
istenellenes érvek: "Ha Isten lenne...akkor nem lenne ez vagy az a rossz
a világban..." Tényleg bolond az, aki nem látja, hogy nem az Isten,
hanem az ember a hibás a rossz megcselekvésében. Az ember hibás akkor
is, ha ugyan nem cselekszi meg a rosszat, de nem teszi a jót vagy nem
avatkozik közbe, ha látja a gonoszság térnyerését! A kérdés mindig az:
No de hogyan? Honnan vegyem az erőt, amikor magam is erőtlen vagyok?
Nos, aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos
szentélyében, s ebből nem tud erőt meríteni az olyan, mint aki látott
már sok-sok fát, de erdőt még sohasem...
Isten megadta nekünk azt
képességet - s ezzel kiemelt a Teremtettségből -, hogy, amit nem
értünk, amit nem tudunk felfogni, azt is "befoghatjuk", megfoghatóvá
tegyük azáltal, hogy szavakba öntjük. Így azt mondjuk: Isten, de azt,
hogy kis Ő valójában egy életen át csak kutatgatjuk. Annyi bizonyos,
hogy a legnagyszerűbb dolgok a legegyszerűbb módon állnak elő! A
természetben nincs fölösleges "snik-snak", a természet mindig az
elgondolható legegyszerűbb megoldást választja... az egy másik kérdés,
hogy ez olykor a legmagasabb matematikával is csak részben modellezhető.
Isten tökéletes világában, a természetben soha nincs szemét, hulladék,
csakis tápanyag! Az Ő Uni-, vagy Multiverzumában nincs elveszett anyag
vagy energia!
Ma reggeli gondolatokat einsteniekkel zárjuk:
"Korunkat megkülönböztetik a csodálatos eredmények a tudományos megértés
területein és ezen területeken a technika alkalmazása. Ki ne örülne
ennek? De ne feledjük, hogy az emberi tudás és a szakértelem egymagában
nem képes az emberiséget egy boldogabb és méltóságteljesebb életre
vezetni... A kevés tudás veszélyes. A sok is... A tudomány vallás nélkül
sánta, a vallás tudomány nélkül vak... A legszebb, amit átélhetünk, a
dolgok titokzatossága."