2017. március 13., hétfő

Irigység...



Imádkozzunk!
URam! Romboló érzésektől ments meg engem - ma is! Ámen



Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni... Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek... Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
Jak 4,1-3; 7-8 és 10. vers

Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi leleknek árthat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. Az irigység (invidia/irigység, invideo/irigy szemmel nézni valakire) valóban a boldogság legnagyobb mérge. "Eszi a sárga irigység” – mondogatják a hétköznapokban, amikor olyat látnak, tapasztalnak a másiknál, ami nekik nem adatott meg. Így teszi boldogtalanná az egyik embert a másik boldogságának látványa...

Az irigység ösztönös érzés –megjelenése már a kora gyermekkorra visszavezethető. Ki ne emlékezne arra az időszakra, amikor mindig az a játék kellett volna, ami a másé volt? Vagy amikor tinédzseres őszinteséggel irigyeltük a mások farmernadrágját... Milyen boldog voltam, amikor jó szüleim - Isten nyugosztalja őket(!) -, 15. születésnapomra végre megvették nekem életem első, s akkoriban méregdrága Roy Rogers farmernadrágját, amit csak az egykori Jugoszláviában vagy nyugaton - ahová az átlag-polgár persze nemigen mehetett, márcsak valuta híján sem - tudtunk beszerezni. (Fiatalabbak kedvéért: tizenhatan voltunk a kollégumi fiúcsoportunkban, s magától értődő volt, ha valaki imponálni akart a első randevúján leendő barátnőjének, akkor kölcsönadtam az "ünnepi" farmernadrágot - mert 2-3 éven át egyedül csak nekem volt... Ma talán megmosolyognák sokan, hogy érettségire farmernadrágot kértek jónéhányan!)

Aztán ezeket a irigységből fakadó, heves gyermeki reakciókat idővel - a szülei, a család, és a környezete hatására - kinövi az ember, és normál esetben csak ritkán bukkan fel a hétköznapok során. De - valljuk meg őszintén - bármennyire is küzdünk ellene, a felnőttvilágban is előbukkan. Mert igenis megérint bennünket, ha azt látjuk, hogy mások könnyebben boldogulnak, sikeresebbek, gazdagabbak… s nagyságrendekkel több szabadidejük van, mint nekünk. Ha nem vigyázunk – könnyen belekerülhetünk érzelmeink örvényébe – aminek még mély depresszió is lehet a vége.

Az irigység nem csak tudatlanság; mások utánzásának öngyilkos vágya, de a legrombolóbb lelkiállapotok egyike is. Ezért keresi a hívő ember Istennél lelkének nyugalmát, mert jól tudja, ha az irigység megmar - középkori ábrázolás (lásd az illusztrációt!):tűzben égő ember szájából kijövő kígyó, mely az irigy ember arcába mar - akkor az elerőtlenít, sőt végül elveszejthet.

Az irigység sajnos a kicsinyes emberek vallása. Őket ugyanis az irigységből fakadó őszinte önsajnálatuk megnyugtatja, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, hogy a mennyország kapui csak a magukfajta szerencsétlenek előtt nyílnak majd meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezetükön kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket... Ők azok, akik puszta létükkel, önmaguk primitívségével, destuktivitásával, agresszivitásával bizonyítják, milyen szegények lélekben és szellemiekben.

Jézus URunk azt tanítja, hogy "nem az a tisztátalan, ami bemegy a szájon, hanem az, ami kijön belőle"... hiszen a valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Ezért nem az az igazi barát, elfogadó hittestvér, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat! Az ilyen " együtt örülni tudó" ember nagy kincs minden közösségnek!

Az ilyen emberek örömmel osztoznak mások eredményeiben, örömmel tekintenek mások tudásban, tiszteletben, világi javakban és életszentségben való gyarapodására, hiszen jól tudják, hogy aki így emelődik, az másokat is képes emelni. Aki Isten kegyelmét naponta kérve távoltartja magát az irigység romboló érzésétől, az nem hallgatja szívesen a másokat megszóló és rágalmazó beszédet - hanem ahogyan Luther Márton Kis Kátéjában írja "felebarátjának távollétében mindent javára magyaráz" sőt nem kisebbíti mások dicséretét, túlzott iróniával nem magasztalja, de nem is torzítja el, hanem felebarátját tisztességében és becsületében védi, s jószándékát eleve nem kérdőjelezi meg...

Akarsz-e ilyen irigységtől, negatív érzelmektől mentes, istenképűséget tükrőző emberként élni? Ha igen, akkor mondj ma is igent az ÚRIstenre, s fonódj bele gondviselő tenyerébe. Érezd, s lásd meg, hogy az Ő hordozó tenyerén élni a legnagyobb kiváltság!


Létünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Kezed alkotása vagyunk mindannyian! Engedd, hogy rácsodálkozzunk művedre, s Hozzád térjünk! Ámen


Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
Ézs 64,7b

Elment közülünk... "Rakétasebességel a mennybe" - ahogyan a helyi pap megjegyezte, amikor keresztény derűvel megemlékezett az egyházközségben működő Rózsafüzér Társaság évtizedek óta hűséges tagjáról. Olvasóján a gombok erősen megkoptak, fényesedtek az elmúlt 84 év használatában... A hittitkok, amik annyira vonzották egyszerű nemes lelkét, számára már nem az álmatlan, szenvedéses éjszakák hajnaltváró segedelme, hanem Mennyei Valóság... Ha valakinek, hát neki nehéz élete volt! A népes család, s a rokonság panaszt mégsem hallott tőle, pedig oka lett volna rá bőven. "Szentülése", Istenhez tartozni akarása, halálában is jelképes volt... "Matyikám! Csak JóIsten azt engedje meg, hogy ne legyek terhére senkinek, s csendben elmenjek, ha mennem kell!" S lám, Isten meghallgatta a több mint húsz éve özvegyasszony hűséges könyörgését: Gyenge szívének utolsó erejével még halála előtt egy-két órával sétálhatott a kórházi folyosón, hogy kedves mentős unokáját még ő bátorítgassa... Aztán lefeküdt, s az éj csöndjében beleszenderült a halálba.

Alig két hete még telefonon beszéltem vele: "Matyikám, az ötliteres uborkásüveg itt vár téged a magamgyúrta tésztával együtt!" Nem gondoltam akkor, hogy ilyen hamar elhozhatom... Halála után is adott, ahogy egész életén át tette, hiszen amije volt, azt mindig megosztotta másokkal. A kevésen is hű szolgáját - négygyerekes zsellér-családban nőtt fel, amióta élt mindig csak szolgált - reménységünk szerint megjutalmazza Megváltó Ura... S ha valaki azt gondolná, hogy a fenti sorok csak egy fájdalmas lélek múltat megszépítő gondolatai, annak hadd mondjam: A ravatalon fekvő földi porhüvely a rengeteg nyomorúságban meghajlott ugyan, mégsem tört meg - a kedves arc a halálban is mosolygott(!)... Nem én mondtam ezt, mások. Hétköznapi életének útitársai, akik ismerték őt gyerekkora óta. Mi ez, ha nem a hit diadala? "Halál, hol a te fullánkod?"

Fájdalmait rendszeres imájába szőtte, örömeinek is ez adott szárnyakat. Megélt tudatos Krisztus-követése nemcsak jel volt környezete számára, de az övéinek - tegnap óta, hogy elengedtük a minden halandók útján őt is - jel-kép. A megbocsájtó, hordozó krisztusi szeretet megtapasztalt családi jelképe...

Manci nénivel, aki a nagynéném volt, a Frankók szarvasi története már csak bennem él. Mi "Frankók" már csak ketten maradtunk, a fiam és én. Reménységünket mi is abba az Istenbe igyekezünk vetni, Akibe példás életű Frankó-elődünk is kapaszkodott, s bízunk abban, hogy az Élet Istene meghallgatja előrement hűséges szolgájának számtalan éjjel-nappalos könyörgését, s kiterjeszti áldását ezerízig azokra, akik szeretik Őt, megtartják parancsolatait...




Szenvedés...

Istenem! Enyhítsd szenvedésünket, s add, hogy a szenvedéseink közepette se feledkezzünk meg jóságodról! Ámen


Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem, akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem. Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
Jób 7,11-16

Jób könyve a szenvedés titokzatosságáról szóló, a világ egyik legszebb bölcsességirodalmi műve... Jób szenved. Testileg is, meg lelkileg is. Aki szenvedett már igazán, az tudja, mi a különbség a szenvedés és a fájdalom között. A fájdalom dinamikus, egyszer nagyon fáj, aztán enyhül egy kicsit, hogy aztán még jobban fájjon, ezzel szemben a szenvedés statikusan terhelő kín, nincs benne lélegzetvételnyi szünet se. Míg a testi fájdalom - hála az orvostudomány fejlődésének - szinte teljesen megszüntethető, eladdig a lelkit nem orvosolja semmi. Sokan mégis bódító szerek után nyúlnak, hogy legalább rövid időre felszabaduljanak lelki terheik alól. Mindezért súlyos árat fizetnek - többnyire egészségüket teszik kockára, s általában el is veszítik azt...

De nem csak ők fizetnek, a társadalom is. Magyarországon a függő kábítószeresek száma 50 és 100ezer közé tehető, ezzel szemben jegyzett alkoholisták száma mintegy 800ezer(!). S ha ehhez hozzávesszük a még csak alkalmi, dizájn-drogfogyasztókat és rendszeresen, virtusból ivókat, akik jó úton haladnak afelé, hogy idült alkoholistákká váljanak, akkor kiderül, hogy kicsiny országunk 15-20%-a folyamatos "kábulatban" él. Az a nevük, hogy élnek, pedig halottak -, mondhatnánk a jelenések könyvbéli apokaliptikus terminológiával.

Tehát Jób szenved. Olyannyira, hogy barátai - Bildád, Elifáz és Cófár: mindegyik egy-egy korabeli bölcsesség-filozófiai iskola képviselője ebben a történetben -, hét napon át nem szólnak semmit Jóbhoz, csak ott ülnek mellette, s hallgatnak. Jób pedig hamuban ülve, cserépdarabokkal vakarja magát, hogy enyhítse kínját... panasz azonban nem hagyja el a száját! Jób, mint egy ószövetségi biblikus tanítást hordozó irodalmi figura szenvedései - ma így mondánk - virtuálisak, ezzel szemben a mi szenvedéseink valóságosak. Olyannyira, hogy sokan súlyos depresszióba esnek.

A depresszió jelenti a leggyakoribb egészségi problémát több uniós tagállamban, mivel 18,4 millió, 18 és 65 év közötti ember szenved súlyos depresszióban. Az unióban minden 9. percben öngyilkosságot követ el valaki, azaz évente 58 ezren - háromnegyed részben férfiak - vetnek véget életüknek önszántukból. A becslések szerint az öngyilkossági kísérletek száma ennek tízszerese. a '90-es években évente 4 ezer volt az öngyilkosságok száma Magyarországon, ez 3 ezerre csökkent. Ez a szám azt jelenti, hogy a világ összes országa között a harmadik helyen állunk.

A szenvedés értelmének kutatása a végső kérdéseink egyik legnagyobbja, melyre teljes választ gyaníthatóan csak a remélt "odaátban" kapunk. Eladdig azonban élnünk kell, s a lehetőség szerint harmóniában: Istennel, világgal, önmagunkkal. A keresztény ember tapasztalás az, hogy "egyedül nem megy", szükség van a kegyelemre. Az Isten szeretetben megnyilvánuló gondviselésén keresztül hívogat a világban, csak meg kell hallanunk. Ez azonban még kevés az "üdvösséghez" - válaszolnunk is kell rá. Legalábbis így illene, ha már Isten megszólít minket. S mivel Ő Isten, ezért megérti a szavak nélküli sóhajunkat is...



Szenvedéseink elhordozásáért.




A mai nap imádsága:

Uram! Te látod mindannyiunk életét, s a kereszteket, melyekkel megterheltél minket. Add, hogy türelemmel viseljük azokat, s nevelődhessünk általuk! Ámen
   

Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
Jób 7,17-18

Sokszor szeretne az ember elbújni, belesimulni az "átlagba", a "többi közé", de akinek felülről adatik a feladat, annak élete, mint a lámpás vagy a hegyen épült város, nem rejthető el. Teremtőnk nagyra tart minket! Olyannyira, hogy legfőbb teremtményéből az emberből nincs széria-típus, mindenki egyedi "gyártás". Különfélék vagyunk, különféle ajándékokkal, de ugyanazon Lélek által válhatunk azzá, amivé Isten megálmodott minket. Ha mi Őt nem is tartjuk mindig szem előtt, Ő mindannyiunkra felügyel. Naponta vizsgál, tanít, sőt próbára tesz minket.

Miért terhes nekünk ez felügyelet? Először is azért, mert megromlott természetünk miatt más elképzelésünk van a szabadságról. Azt gondoljuk, hogy a szabadság az erőnk egyik megnyilvánulási formája, jóllehet a szabadságot a szolgálatra kaptuk, hogy ne kötözhessen meg semmi a szeretetben. Sajnos önzésünk az egyik leggyakrabban előforduló oka annak, hogy erőnkkel, s lehetőségünkkel, a szabadsággal visszaélünk.

Mindemellett vannak olyan helyzetek is életünkben, amikor semmiféle negatívumot nem tudunk okként megtenni a körülmények kedvezőtlen alakulására. Egyszerűen "csak" megtörténik az, amit nem vártunk, mert Isten az Isten, a körülmények alakításában is. Érthetetlenségünkre egyetlen hitbeli válasz adódik: gondviselés. A hitetlen "válaszok" azok mindig agresszívek, rombolóak, s általában igen-egen egyszerűek. Isten országában nincsenek egyen-válaszok, patent-megoldások, blanketta-konfliktusok. Mindannyiónk élete más és más, különféle intenzitású és idejű próbák alatt állunk és a kegyelmet sem kilóra mérik... Egyediek, megismételhetetlenek vagyunk Isten tervében. Reprodukcóra nincs lehetőség csak megújításra, ahogyan továbbélésre is csak üdvösségben van lehetőség.

Isten vizsgálata olykor fájdalmas nekünk. A körülmények is, melyekben ezt teszi, s az eredmény is, amire jutunk. Triumfálva, büszke tekintettel nem lehet a törvény tükrébe belenézni, csakis alázattal, beismerve, hogy Istenre szorulunk... Életünk minden reggelén tükröt tart nekünk a Teremtőnk, s ahogyan egyre fogyatkoznak e reggelek, s tükör is meg-meghomályosul mert egészségünk megkopik, annál nagyobb dicsőséggel ragyog Gondviselő Kegyelmének Fénye a Krisztus által.
A „gibeonita alapelvek”


„…Gibeón lakói békét kötöttek Izráellel, és így közöttük laknak.” (Józsué 10:1)
A gibeoniták egy olyan nép voltak, akikről Isten azt parancsolta Józsuénak, hogy pusztítsa el őket. Bár pogányok voltak, elég bölcsek voltak ahhoz, hogy tudják, a rossz oldalon állnak. Ezért álruhában Józsuéhoz mentek, és rábeszélték, hogy szövetséget kössön velük, ezt mondva: „…Szolgáid vagyunk…” (Józsué 9:8). Amikor régi szövetségeseik meghallották, hogy a gibeoniták egyesítették erőiket Izráellel, hadat üzentek nekik. Szövetségkötésük miatt Józsué harcolt értük, és megszabadította őket.

Ez a történet három fontos alapelvet tanít nekünk. Először: jöhetnek olyan idők, amikor, ha Istent akarod követni, „kenyértörésre kell vinned a dolgot” a múltaddal. Sokszor gyötör minket az, ha úgy akarunk továbblépni, hogy azzal ne kavarjunk hullámokat, vagy ne zaklassunk fel másokat. Túl kell tenned magad ezen! „…ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korinthus 5:17). Másodszor: a gibeoniták hajlandóak voltak megalázni magukat, és segítséget kérni. Nem számít, hogy milyen tehetséges vagy, lesznek olyan idők, amikor segítségért kell fordulnod másokhoz, és ezt kell mondanod: „Figyelj! Nehéz dolgokon megyek keresztül, és segítségre van szükségem. Csináljuk együtt!” A „szent egységben” erő van. Harmadszor: ha emlékszel arra, hol voltál, hálás leszel azért, ahol most vagy. A gibeoniták először favágók és vízhordók voltak; még annak is örültek, hogy szolgálhatnak. Felejtsd el az ünnepelt „lelki embert”! Csak szolgálj! A szolgálat függőleges irányú: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…!” (Zsoltárok 100:2). Ugyanakkor vízszintes irányú is: „…szeretetben szolgáljatok egymásnak” (Galata 5:13). Ha életbölcsességet keresel, a „gibeonita alapelvek” nagyszerűen megfelelnek.


ÉLETSZABÁLYOK


„Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való..." (2Péter 1:3)

Íme, három életszabály. Először: tanuld meg, hogyan tudod befolyásolni a környezeted légkörét. A negatív beállítottság ragályos - vigyázz a „vírushordozókkal"! Szeresd őket, emeld fel őket, de ne engedd, hogy hatással legyenek rád! Szűrd át Isten Igéjén, amit az emberek mondanak neked! „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő (a „képes vagyok rá" hozzáállás), a szeretet (mely mindig a legjobbat akarja a
másiknak, és a legjobbat keresi a másikban) és a józanság (szilárd és állhatatos) lelkét" (2Timóteus 1:7 NKJV). Másodszor: tanulj meg nevetni önmagadon! Egy asszony kapott egy helyes kis palántát, hazavitte, öntözgette, trágyázgatta, és kitette a napra. Egy évvel később felfedezte, hogy selyemvirág volt - még most is jót nevet rajta! Ha biztonságban tudod magad Isten szeretetében és elfogadásában, képes leszel nevetni önmagadon; ez a lelki érettség egyik jele. Harmadszor: tanuld meg számításba venni Istent! Hallottál már valaha a 90/10 szabályról? Amikor a körülmények 90%-át nem tudod irányítani, összpontosíts arra a 10 %-ra, amivel tudsz kezdeni valamit. Pál ezt tette mindenféle­képpen gyötrődtünk: kívül harcok, belül félelmek. De Isten..." (2Korinthus 7:5-6). Figyeld meg ezeket a szavakat: „De Isten". Amikor hegynyi problémával nézel szembe, mindig emlékezz: Isten el tudja mozdítani, el tudja egyengetni, alagutat tud átfúrni rajta, vagy segíteni tud abban, hogy megmászd. Neked csak annyit kell tenned, hogy számításba veszed Őt, keresed Vele a találkozást, és tanácsot kérsz Igéjéből. „A Krisztusnak be­széde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben..." (Kolossé 3:16 Károli). Legyen benned gazdag készlet a Szentírásból, melyből minden nap menthetsz.


Hogy állsz az adakozással?

„Adjatok, és adatik nektek…” (Lukács 6:38)

Az adakozással kapcsolatban a Biblia világosan tanít nekünk két dolgot:

1) Úgy adjunk, mint aki kapni fog! Azt mondod: „Ha többet kapok, többet fogok adni.” Dehogyis, pont fordítva! Jézus azt mondta: „Adjatok, és adatik nektek… amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). Az adakozásod mértéke meghatározza annak a mértékét, hogy mennyit fogsz kapni. Törd hát át a félelmed korlátait, és tedd próbára Istent, Ő nem fog csalódást okozni.

2) Többet kapunk vissza, mint amennyit adunk. Pál azt írja: „Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét” (2Korinthus 9:10). Figyeld meg: a mag (pénz) egy részét Isten eledelül (szükségeink betöltésére) adja, más részét pedig az „igazság gyümölcsének aratásaként”. Mit jelent ez? Pál elmagyarázza: „…Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké” (2Korinthus 9:9). Akkor lehetünk valóban igazak, ha könyörületet tanúsítunk a megsebzettek felé, és nagylelkűen adunk azoknak, akik nem tudnak gondoskodni magukról. A Biblia azt mondja, hogy ha adunk a szegényeknek, az Úrnak adunk kölcsön, és Ő vissza fogja azt nekünk fizetni (Példabeszédek 19:17). Képzeld csak el, hogy milyen kamatot fizet Isten! Jézus elmondja nekünk: „jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel”. Nincs pénzhiány ezen a világon, Isten csupán azt akarja, hogy a pénz a megfelelő kezekbe jusson!

Egyébként pedig az adakozás nem csupán azért van, hogy az egyház növelje a bevételét, hanem azért, hogy Isten nevelje gyermekeit, hogy ezáltal munkáját véghezvigye, és ők közben áldást nyerjenek. Tehát hogy állsz az adakozással?


KELJ FEL, ÉS ÉLJ TOVÁBB!

„Ekkor fölkelt Dávid…” (2Sámuel 12:20)

Dávid házasságtörést követett el egy másik ember feleségével, teherbe ejtette őt, aztán pedig megölette a férjét, hogy mindezt eltussolja. Aztán feleségül vette az asszonyt, és azt hitte, ezzel minden rendben van. A gyermek azonban súlyosan megbetegedett. Dávid kétségbeesetten próbálta megmenteni a gyermek életét: „Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor bement, a földön fekve töltötte az éjszakát.
Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit.” (2Sámuel 12:16-17). Imádságai ellenére a gyermek meghalt. Miért engedte Isten, hogy ez történjen? Talán azért, mert a gyermek jobb szülőket érdemelt volna? Vagy azért, mert a Biblia azt mondja, hogy eltávozni és az Úrral lenni „sokkal jobb” (ld. Filippi 1:23)? Nem kapunk egyértelmű választ. Ennyit tudunk: ha megbántad bűnödet, és átélted Isten bocsánatát, fel kell kelned, és tovább kell menned az életben. Ezt tette Dávid is. „Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett.” (2Sámuel 12:20). Három fontos dolgot fedezünk fel ebben a történetben: 1) Amíg nem vagy hajlandó rendezni a dolgokat Istennek, és azokkal, akiket megbántottál, nem léphetsz tovább teljes lelki nyugalommal. 2) Amíg nem dolgozod fel az érzelmeidet egészséges módon – legyen az bűntudat vagy gyász – benne ragadsz, és megfosztod magad attól az örömtől, amit isten neked tartogat. 3) Ha megtetted az előbbi két dolgot, kelj fel, és haladj tovább az életben!


Lázár

„…ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét” (János 11:40)
Három fontos alapelvet figyelhetünk meg Lázár feltámasztásának történetében: 1) Máriának és Mártának már a tragédia előtt is szoros kapcsolata volt Jézussal. Amikor Jézus a városukban járt, mindig náluk szállt meg, ők látták vendégül az asztaluknál. Ezek az emberek adtak, nem elvettek. Nem teheted meg, hogy megtagadsz Istentől egy percet is az életedből, egy csipetnyit az erődből, egy fillért a pénzedből, aztán, amikor valami baj ér, felháborodottan kérdezed: „Uram, miért engedted ezt megtörténni?” Jézus azt mondta: „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek” (János 15:7). 2) Az, hogy kapcsolatban vagy Jézussal, nem jelenti, hogy sosem lesznek problémáid. Azt azonban igen, hogy bátran fordulhatsz hozzá a bajok idején. Igen, fontos törődnöd a családoddal és a hivatásoddal, de a legfontosabb kapcsolat, amit ápolnod kell, az Úrral való kapcsolatod. „…ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte” (1János 3:21-22). 3) Ha bevonod Jézust az adott helyzetbe, ő meg fogja azt változtatni. Lázár már meghalt, sőt el is temették, mire Jézus odaért. Emberileg szólva a helyzet reménytelen volt. De épp ilyen pillanatokban kérdezi meg tőled Isten: „Van-e számomra lehetetlen?” (Jeremiás 32:27). Ha a válaszod ez: „Nincs, Uram”, akkor a problémád lehetőséggé válik számára, hogy megmutassa, mennyire szeret és törődik veled.
A Biblia lényegi egysége bizonyítja az igazát


„És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” (Lukács 24:27)


A Bibliát csak Isten volt képes összerakni. 66 könyvét 40 különböző szerző 1600 éven át írta – mégis egyetlen témájuk van.

Ez az egyik ok, amiért tudjuk, hogy a Biblia Isten szava: egyetlen, egységes témája van. A Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig arról szól, hogy Isten megmenti, megváltja az embert, ebben pedig Jézus a főszereplő, Jézus a sztár.

Az a tény, hogy a Bibliának egyetlen témája van, maga egy csoda. Az egy dolog lenne, ha egy ember írta volna a Bibliát. A Koránt egy személy írta, Mohamed. „Konfucius analektái”-t (válogatott írások) Konfucius írta. Buddha írásai Buddhától származnak. Elvárhatod tőlük, hogy egységesek legyenek.

Másrészről viszont a Bibliát 40 szerző írta, három kontinensen, különböző korokban, mindenféle élethelyzetekben. Mégis mindegyikük ugyanazt a történetet írta, Jézus történetét. Próféták, költők, hercegek, királyok, hajósok, katonák, mindegyiküknek ugyanaz a sztorija. Egyesek közülük otthonaikban írtak, mások börtönökben, megint mások hajókon utazva. Nem is lehetne összeszedni ennél különfélébb szerzői csoportot.

Mégis a történet ugyanarról szól.

Képzeld el, adnék 50 embernek egy-egy papírlapot, és azt mondanám nekik, mindenki a saját papírjából tépjen ki valamiféle alakzatot, de nem mondanám meg nekik, hogy ezt mire fogom használni. Mekkora a valószínűsége, hogy az Egyesült Államok térképét össze tudom rakni ezekből a papírdarabokból? Ennek az esélye végtelenül csekély. Ha ilyet tennék, a legtöbb ember tréfának gondolná.

Ahogyan a Biblia összeállt, az egy csoda.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az Újszövetség Jézusról szól, az Ószövetség pedig Izraelről. Ez azonban nem igaz. Lukács 24:27-ben azt mondja a Biblia: „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Az Újszövetség akkor még nem is volt megírva.

A képek, metaforák, analógiák, illúziók – az elejétől a végéig – Isten tervéről szólnak: hogyan váltja meg az embereket, hogyan építi családját az örökkévalóság számára. Ez mind Vele kezdődik. Őt láthatod mindegyik könyvben.

Ez csoda.

Beszéljetek róla:

* Tekinthető-e csodának, hogy a Biblia egységessége megváltoztatja a viselkedésedet, amint olvasod ma a csendességedben?
* Amikor beszélsz a Bibliáról vagy idézel belőle, azzal a csodálattal és tisztelettel teszed-e, amely annak a csodának a megértéséből ered, hogy a Biblia igaz?


A lelki növekedés egy folyamat


"És felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt." Kol.3,10

Jézus minden nap azt akarja, hogy egyre jobban hasonlíts rá: "És felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt." Kol.3,10

Manapság a gyorsaság megszállottjai vagyunk, de Istent sokkal jobban érdekli az erő és a szilárdság, mint a sebesség. Gyors ügyintézést szeretnénk, a rövidebb utat, vagy azonnali megoldást. Rögtön meg szeretnénk oldani az összes problémát, azonnal meg szeretnénk szabadulni a kísértésektől és gyors enyhülést keresünk az összes fájdalmunkra.

De meg kell tanulnunk, hogy az igazi növekedés és a maradandó változás akkor jön el, ha a céljainkra összpontosítunk nap mint nap.

Az igazi lelki érettség soha nem egyetlen tapasztalat eredménye, még akkor sem, ha az nagyon erőteljes és megindító is. A növekedés fokozatos, de ha így folytatjuk, akkor "mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre." 2Kor, 3:18


Engedd, hogy Isten szeretete megszabadítson a félelemtől


„Ments meg a sérelmektől, melyektől félek, … engedelmeskedni akarok parancsaidnak ... Mutasd meg, Uram, mennyire szeretsz engem, és szabadíts meg, ahogyan megígérted. Ezután majd válaszolni fogok azoknak, akik gyaláznak engem.” (Zsoltárok 119:39-42. - GNT fordítás)

Az elutasítástól való félelem jöhet minden irányból: házastársadtól, családodtól, szüleidtől, az iskolából, a munkahelyről, korábbi barátaidtól, csalódásokból, kritikákból, még egy tekintetből is. Láttál már olyat, hogy egy pillantás megöl valakit? Láttál már olyat, hogy egy szülő a szemöldökének felvonásával irányít egy gyermeket?

Ez az elutasítástól való félelem! Ez pedig sokféleképpen akadályozhatja az életed.

Az elutasítástól való félelem meggátol abban, hogy szeretetet adjunk és elfogadjunk. A múlt sebei gátolják a jövőbeni kapcsolatokat. Azt mondja a kis srác: „Egyszer már megégettem magam a forró kályhával, soha többé nem fogom megérinteni.” Az emberek ugyanezt mondják a kapcsolatokról: „Egyszer már megégettem magam egy házasságban, soha többé nem fogok megházasodni!” A probléma az, hogy az emberek nem kályhák. Meg tudnak változni.

Az elutasítástól való félelmednek két dolog az alapja, két dologban gyökerezik. Az egyik az a gondolat, hogy mindnyájunknak szüksége van szeretetre. Ez tény. Az életünkben mindannyiunknak végzetesen szüksége van hatalmas adag szeretetre ahhoz, hogy egészséges legyen a személyiségünk.

Isten azt mondja: „Én szeretni akarlak téged!” Isten a szeretet. Szükséged van a szeretetre. Ez egy mélységesen mély szükségleted. Ami azonban az elutasítástól való félelmet okozza, az a téves gondolat, hogy azt hisszük, a másik embernek kellene teljes mértékben betölteni ezt a szükségletet az életünkben. Amikor valaki mástól várod, hogy teljes mértékben betöltse a szeretet iránti szükségletedet, akkor bajt hozol magadra. Sérülésnek teszed ki magad. Elutasításnak teszed ki magad.

Istent kell tenned az első helyre, mert egyedül csak ő az, aki a legteljesebb mértékben be tudja tölteni a szükségleteidet.

Használ valamikor Isten más embereket is? Hogyne! Van, amikor Isten más embereken keresztül szeret minket? Természetesen! Akarja Isten, hogy mi szeressünk más embereket? Igen! Akar használni minket, hogy szeretetének csatornái legyünk? Feltétlenül!

Azonban sohasem fogja betölteni minden szükséged egyetlen ember, vagy embercsoport. Isten sohasem akarta, hogy ez így legyen. Nekik egyszerűen nincs elég szeretetük. Az emberi szeretet korlátozott. Isten szeretete azonban korlátlan és feltétel nélküli. Nem számít mennyire mélyen van rá szükséged, ő be tudja tölteni. Az ő szeretete sosem fogy el.

Gondolatébresztőnek:

* Kitől vagy mitől függ a te szeretet igényed betöltése?
* Engeded, hogy emberekkel való próbálkozás elhomályosítsa az utadat, vagy elfogadod Isten szeretetét?
* Mi az a szükséged a mai napon, amit csak Isten szeretete képes betölteni?
Hogyan szálljunk szembe a népszerű véleményekkel?

„Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?"

(4 Mózes 14:3)


1979-ben fejeztem be a teológiát Fort Worth-ben, Texasban; és úgy éreztem, Isten Dél-Kaliforniába hív, hogy megalapítsam a Saddleback Gyülekezetet. Felhívtam az egyik ismerősömet, akit nagyra becsültem, és elmondtam neki, hogy mit gondolok, mit szeretne tőlem az Úr.

Tudod, mit mondott nekem? „Rick, ez a legidiótább ötlet, amit valaha is hallottam. Elmész Kaliforniába és soha többet nem hallunk majd felőled. Úgysem fog összejönni!" Ez hideg-zuhany volt az álmaimnak!

Minden alkalommal, amikor komolyan használni akarod az életed arra, amit Isten szeretne tőled, lesznek olyanok, akik ellenezni fogják. Lesznek barátaid, sőt talán még családtagjaid is, akik ellenzik, azért, mert a Sátán mindent be fog vetni, hogy távol tartson attól, hogy betöltsd az elhívásod. Az az egyik oka annak, amiért olyan kevesen töltik be valójában Isten hívását, hogy nem szeretünk szembeszállni a népszerű véleményekkel.

Ha Isten elhívását akarod követni az életedben, muszáj elutasítanod a negatív megjegyzéseket, bárkitől is származnak!

A Biblia azt mondja a 4 Mózes 14:2-3-ban: „Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?" Amikor az izráeliták nehéz körülmények közé kerültek, úgy döntöttek, hogy többre becsülik a rabszolgaságot a szabadságnál, mert az biztonságosabb. Ahelyett, hogy követték volna Istent és azt tették volna, amire elhívta őket, vissza akartak térni a régi életükhöz.

Az egyik vezetőjüknek, Kálebnek azonban rendkívüli bátorsága volt. Ő úgy döntött, hogy Isten segítségével szembe fog nézni a kihívásokkal, akkor is, ha fél. Készen állt, hogy elutasítsa a negatív megjegyzéseket azért, hogy betöltse Isten elhívását.

Sőt nem csak negatív megjegyzéseket kapott Káleb. A 4 Mózes 14:10 azt mondja: "De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell őket kövezni. Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek."

Nagyon tetszik, ahogy Isten jelenléte megmentette Kálebet és Józsuét. Ez a te életedben is megtörténhet! Azt mondják, az előharcosok mindig a hátukba kapják a nyilat. El kell döntened, hogy elutasítod a negatív megjegyzéseket, ha Isten hívását akarod követni az életedben!

Beszéljetek róla:

* Milyen rabszolgaságba akarsz visszatérni ahelyett, hogy előrelépnél és vállalnád a kockázatot?
* Amikor azokat a tanácsokat becsülöd meg, amiket olyan emberektől kapsz, akiket szeretsz és becsülsz, mennyire segítenek ezek téged abban, hogy az elhívásod irányába indulj? Mennyi ezek között a negatív megjegyzés?
* Miért olyan nehéz néha szembeszállnunk a népszerű véleményekkel vagy a barátaink tanácsával?