2017. június 30., péntek

AKARSZ-E MEGGYÓGYULNI?

„Jézus azt mondta neki: »Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!«” (János 5:8)
Jon Walker írja: „Sok évvel ezelőtt… klinikai depressziót diagnosztizáltak nálam, és én elkezdtem a nehéz, mélyreható és hosszantartó munkát Krisztusban a gyógyulás felé. Egy nap Jézus azt kérdezte tőlem: »Akarsz-e meggyógyulni?« … Nevetséges kérdésnek tűnt … de tudtam hogy érti. Hajlandó vagyok-e elvégezni a kemény munkát? Kész vagyok-e szembenézni fájdalmas helyzetekkel, feltáruló keserűségekkel, és beismerem-e a mély, neheztelő haragot? Hajlandó vagyok-e felhagyni a makacs mentegetőzéssel, ami csak azt éri el, hogy ugyanolyan maradok… mert betegségemet biztonságosabbnak tartom, mint az egészséget? Engedem-e, hogy Isten Isten legyen, és elismerem-e, hogy amire én nem vagyok képes, azt ő meg tudja tenni, vagy ragaszkodom ahhoz, hogy a tehetetlenség és reménytelenség körforgásában maradjak? Amikor Jézus azt kérdezte a 38 éve beteg embertől: »Akarsz-e meggyógyulni?« - a kérdés végigsöpört 2000 éven és lelkem sötét zugain… A Nagy Gyógyító felkínálta segítségét, és egyszerre tudatában voltam annak, hogy amire nem vagyunk képesek, azt Isten béghez tudja vinni, és tudtam, hogy minden igaz, mert ő végigjárta azt az utat, amely teljesen újjáteremt és meggyógyít minket… a Golgotára vezető utat. Mint a mi hitben megtett lépéseinknél is, bizonyára itt is az első lépés volt a legnehezebb… ennek az embernek 38 év tapasztalata mondta azt, hogy a lábai nem fogják megtartani – és semmilyen tapasztalata nem volt, ami miatt bízhatott volna Jézusban. Az első lépés megtétele bátorságot, energiát és fájdalmat igényelt. Jézus nem leigázta ezt a férfit, hanem felszabadította; képessé tette arra, hogy tudjon dönteni, és erőt adott ahhoz, hogy függetlenítse magát félelmeitől. Ha zavarodottság vagy félelem bénít, a kérdést ugyanaz: »Akarsz-e meggyógyulni?« Megteszed-e, amit Isten mond? Felveszed-e az ágyad, és meghozod-e az Isten szerinti döntéseket? Elhagyva a félelmet elindulsz-e a hitben?




BIZALOMMAL ÁLLNI ISTEN ELŐTT

„… megbocsáttattak bűneid.” (Máté 9:2)

Jézus azt mondta az ágyban fekvő bénának: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” Most talán azt kérded, ugyan milyen bűnt tud elkövetni egy béna? A bűnnek három formája van: 1) Elkövetéses: a rossz dolgok, amiket megteszünk. 2) Mulasztás: a jó, amit elmulasztunk megtenni. 3) Hajlam: bűnös hozzáállás. Miért nem csupán annyit mondott Jézus: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj”? Azért, mert csak ha tudod, hogy bűneid megbocsáttattak, akkor van bizalmad kérni istentők azt, amire szükséged van. akkor van bátorságod, hogy hittel felállj, és megtedd, amit mond. A tudat, hogy megbocsáttattak bűnei, tette képessé ezt az embert arra, hogy megtegye, amit mindenki lehetetlennek tartott. Fontos tanulság van ebben. Miután Ádám vétkezett, elrejtőzött Isten elől. Amikor Isten megkérdezte tőle: „Hol vagy?”, ő azt válaszolta „Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem…” (1Mózes 3:9-10). Honnan tudhatod, hogy valami rossz neked? Ha miatta elrejtőzöl Isten elől! Ha kerülöd miatta az imádságot, a bibliaolvasást és az Isten népével való közösséget. A Biblia elítéli az olyan bűnöket, mint a lopás és a bujaság, de mi van azokkal a bűnökkel, amelyek nincsenek a Szentírásban egyértelműen kimondva? Ahhoz, hogy egy bizonyos dologról megtudd, jó-e vagy ártalmas, csupán fel kell tenned egy kérdést: „Hogyan fog ez hatni Istenbe vetett bizalmamra?” Ha ezt megkérdezed, a tévedés kizárt. „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.” (1János 3:21-22).




Gyülekezetben – de egyedül


„…senki sem t. ö.rődik velem.” (Zsoltárok 142:5)
Az emberek azért jönnek a gyülekezetbe, mert fényt és meleget keresnek. Tudni akarják, hogy törődünk velük. A jó prédikáció és a zene lehet, hogy behozza őket, de a gondosan ápolt kapcsolatok miatt fognak újra meg újra visszajönni. Nagy tömegben is egyedül érezheted magad, még akkor is, ha te vagy az, aki a szeretetről prédikálsz, és ha minden istentiszteleteden elhangzik is a „köszöntsd a szomszédodat” felszólítás. Ha meg tudnánk tartani a 10%-át azoknak, akik bejönnek a gyülekezetünk ajtaján, akkor folyamatosan növekednénk. Azt mondod: „Nos, a Biblia arra tanít, hogy ha az ember barátokat szeretne, akkor barátságosnak kell mutatkoznia”. Igaz, de az emberek magukkal hozzák a múltjuk sebeit, a jelenük küzdelmeit és a jövőjük miatti kimondatlan aggodalmakat. Azt akarják tudni: „Szeretni fogsz olyannak, amilyen vagyok, akkor is, ha nem felelek meg az elvárásaidnak, és nem változom olyan gyorsan, ahogyan szeretnéd?” Gyakran a merev struktúránk az, ami visszatartja őket. Lelkipásztor, ha hétfőn az foglalkoztat leginkább, hogy „hányan voltak a gyülekezetben tegnap?” – vizsgáld meg újra a szívedet! Lehet, hogy jobban érdekel a saját imázsod, mint az, hogy betöltsd az emberek szükségeit. Jézus azt mondta tanítványainak: „…titeket barátaimnak nevezlek…” (János 15:15 NKJV). Sok ember félénk, bizalmatlan és ziláltak a kapcsolatai. Az a megbízatásunk, hogy „barátokká” formáljuk őket, nem csupán padmelegítőkké és pénzügyi támogatókká. A Szentírás azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok…” (Galata 6:2), mert a megosztott teher könnyebb teher.
Sokan azok közül, akik a gyülekezetbe jönnek, nem mély értelmű válaszokat keresnek, csak azt szeretnék érezni, hogy törődnek velük. Ha ez megtörténik, akkor megnyílnak Isten szeretetének, és csodák veszik kezdetüket.

Tartós változást előidézni


„Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről.” (2Péter 1:15)

Vannak, akik azt gondolják, hogy tiszteletet érdemelnek pusztán a pozíciójuk miatt. Nem, a tisztelet olyasvalami, amit ki kell érdemelni; mégpedig naponta. J. Lawton Collins tábornok megállapította: „Nem számít, milyen ragyogó tehetség valaki, sohasem fogja megnyerni alárendeltjei és tiszttársai bizalmát, ha hiányzik belőle a becsületesség és az erkölcsi tartás.” Végső soron a világ minden szakértelme sem fog megmenteni téged, ha a jellemed gyenge. Stephen Covey író írja: „Ha megpróbálok emberi befolyásoló stratégiákat és taktikákat alkalmazni, hogy elérjem, hogy más emberek azt tegyék, amit én akarok… és a jellemem alapjaiban torz… hosszú távon nem lehetek sikeres. Kétszínűségem bizalmatlanságot fog kelteni, és minden, amit teszek, manipulációnak fog tűnni.” Nem számít, hogy milyen jó a retorika, vagy hogy talán mennyire jó a szándék; ha kevés a bizalom, vagy nincs is, akkor nincs alapja a tartós sikernek. A jellem felépíthető, de csak lassan. Ha azt akarod tudni, hogy mennyi ideig tart, míg eljutsz a csúcsra, vegyél elő egy naptárat! Ha azt akarod tudni, menyi időbe telik, míg a földre zuhansz, próbálkozz egy stopperórával! Álmok törnek össze, lehetőségek vesznek el, szervezetek omlanak össze és emberek sérülnek meg, ha valakinek nem óvja a tehetségét a jelleme. Minden hivatást, kapcsolatot és értelmes célt a jellem tesz hosszú életűvé. J. R. Miller író és lelkész írta: „Az egyetlen, ami a gyászolókkal együtt visszasétál a sírtól, és nem hagyja, hogy eltemessék, a jellem.” Az embert túléli az, aki ő, és ennek maradandó hatása van.

Bocsánat...

A mai nap imádsága:
Uram! Munkáld bennem a megbocsájtás készségét, hogy emberüljek és boldoguljak! Ámen

   

És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.
(Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)
Mk 11, 25
(26.- apróbetűs - vers csak későbbi betoldás az eredeti szövegbe)

Megbocsájtás... Könnyű kimondani a szót, de valójában rettenetes nehéz eljutni odáig, hogy bocsánatot kérjünk, s valljuk meg, vannak bűnök, melyekre bocsánatot csak évek múltán vagyunk képesek adni, megkockáztatom: eseteleg még akkor sem. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy valaki ki tudja mondani jó szívvel: "Megbocsájtok!", amikor gyermekét, feleségét, férjét, szüleit, egyszóval: szeretteit brutálisan meggyilkolták. Az 'igazi' bocsánatkéréshez ugyanis hozzátartozik a jóvátétel is, de bizony vannak olyan bűnök, melyekre nincs jóvátételi megoldás - ezen bűnök következményeit életünk végéig hordozni kell. Éppen ezért alakította ki a középkori katolicizmus a bűnök hierarchikus rendjét! Érthető az emberi elképzelés, miért is szükséges a különféle besorolás: bocsánatos, halálos. S talán az sem véletlen, hogy a régiek úgy gondolták: "Megbocsájtani - isteni cselekedet."

Bocsánatkérésre nevelni lehet, de idomítani semmi esetre sem. Ez ugyanis mindig belső folyamat eredménye, melyet kisebb-nagyobb tusakodás előz meg. Akinek már megbocsájtottak, az maga is könnyebben megbocsájt, hiszen már átélte a bocsánat engesztelő erejét. Aki pedig kiengesztelt, az nyugodt, s harmóniában van Istennel, embertársaival, önmagával is.

Apróbetűs, 26. versszakunk - ami egyébként nincs is 26.-ikként jelölve az Újszövetségben -, egy ún. későbbi "szöveg-betoldás". Nem szabad ezen meglepődnünk. Ahogyan az Ószövetségben is bőven találhatunk "korrekciós" betoldásokat, úgy az újszövetségi kor sem mellőzi ezeket az utólagos "pontosításokat". Egyértelművé, félreérthetetlenné kellett tenni az "új hit - a Krisztus-hit" isteni üzenetét...

Megbocsájtás nagyon fontos, enélkül nincs konszolidáció, ami előfeltétele a kooperációnak, ami pedig az élet alapja. A történelem igazsága, hogy az igazságtalanság mindig megszüli a maga igazságtalanságait - Jézus Urunk ezt így mondja: "Aki kardot fog, kard által vész el." Jegyezzük meg gyorsan: Ha kardot nem is fogott a Mester, de ostort igen, amivel kiűzte a kufárokat a templomból. Az Isten tisztelete (melyben benne foglaltatik az Élet tisztelete is!) ugyanis nem egyeztethető össze a kupeckodással! Az élet nem 'adok-veszek-börze', ahol a nyereség érdekében megengedett a spekuláció... Spekulálni - a más kárára - csak az istentelen ember képes! Ezért van az, hogy a pénzügyi világ, s a valóságos gazdasági világ alig van köszönő viszonyban, s a mostani spekulatív tőke (mintegy 600.000 milliárd dollár!) színvonalát majd kb. 40 év múlva érjük csak el... Amíg alapvető élelmiszerekre alkudni lehet a tőzsdén, addig önpusztulásunk damoklész-kardja ott függ felettünk!

A megbocsájtás készsége a szeretetből fakad. Ha a férj nem szereti a feleségét - s ez viszont is áll -, akkor nehéz lesz megbocsájtaniuk egymásnak. Akkor jó úton haladnak az elválás felé, hiszen a megbocsájtás nélküli élet az tényleg 'embertelen élet' - azt pedig nem kíván(hat)ja magának senki. Ha nincs megbocsájtás, akkor a szépnek induló mennyei feltételekkel bíró élet is hamar pokollá válhat... A keresztény ember jól tudja, egyedül igen nehéz megbocsájtó életet élni, ezért kapaszkodik láthatatlan Krisztusába, Aki ígérete szerint vele van élete minden napján és segíti őt minden dolgában...





Bölcs hétköznapokért...


A mai nap imádsága:
Teremtő Istenem! Naponta érzem közelséged, s a hiányodat is, amit vétkeimmel és mulasztásaimmal okozok! Uram, nehéz nekem az egyensúlyt megtalálnom, Nélküled nem is tudom meglelni azt. Ezért kérlek, Lelkeddel gyámolíts napról napra, óráról órára! Küldj jeleket, s adj nekem értelmes és bölcs szívet, hogy megértsem formáló üzeneteidet - ne csak a halállal, de az élettel kapcsolatban is!
Ámen


A test törekvése a halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség.
Róma 8,6

"Életünk virágszála görbül a sír felé..." - a tatai szószéken hűséges elődöm irodalmian szépen, gyakran elmondta ezt a mondatot. Az irodalom emelő szépsége a szavak őszinteségéből fakad, s mi ez, ha nem a teljes valóság megnyilvánulása: életünk estéről reggelre az enyészetbe ereszkedik!? A test csodája naponta ránk köszön, regenerálódó vagy alkalmazkodó készségében, gyógyulási hajlamában vagy éppen a megszületés titkában. Minél idősebb valaki, s lelki dolgok alapján tájékozódik, annál inkább belátja: Isten legnagyobb csodája az utód. Nem véletlenül nevezték a szülői hivatást a teológusok "creatio continua"-nak, hiszen a "folyamatos teremtésben" valóban teremtő partnereivé válhatunk az Istennek.

Az ember mégsem a dolgok végső megértésére törekszik, pedig ezt kapta feladatul! Ha már "így alakultak a dolgok", s az élet ilyen botrányosan rövid, akkor nemde jobb intenzíven le-, s megélni azt? Sokan ez utóbbi verziót választják - magától értődő megoldásként. A test törekvését, "folyamatos hajlandóságát" az elmúlásra pedig nem akarjuk tudomásul venni. Ennek elsődleges oka, a lélek-telenség. "Lelkes" az tud lenni (s maradni is!), akit átjár a Lélek, s itt nagy "L" betű alapvető fontosságú! Hiszen az Isten Lelkének ajándéka az élet teljessége, amely a békesség nélkül elképzelhetetlen. S amennyire testünkben ott van az elmúlás csírája, ugyanúgy lelkünkben is megtalálható a kitörölhetetlen vágyakozás az élet, s a békesség után.

Az élet és békesség nem egymást kizáróak, s nem is a létezés fokozatai: Ha élsz, azaz kiéled vágyaidat, akkor megnyugodsz, s rád köszönt a békesség... Ha a világ megnyerése a motívációd, akkor békétlenség a fizetséged, a "lelked kárt vall". Az élet és békesség egymásnak kiegészítői. Jutalmak, melyek a Lélektől jönnek, ha kérjük, hogy Isten az életünk valóságos része, sőt Ura legyen.




Hálaadás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig hálával válaszoljak gondviselő kegyelmedre! Ámen


Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.
Ef 3,20-21

Ünnep nélkül meglehetősen sivár lenne az életünk... Nemcsak életünk ritmusa (profán/szakrális) borulna fel, de ünnep nélkül értelmetlen lenne a hétköznapok küzdelme, s az olykor egyhangú munkát sem járná át a várakozás, az ünnepre készülődés öröme. Vannak, akik minden napot egyformának tartanak: az egyik megállás nélkül, vasárnap is dolgozik, a másik meg kaszinóról-kaszinóra jár, rengeteg "barátjával" találkozik ott, ahogyan a Mester mondja: "bíborban és patyolatban jár, és mindennap nagy lakomát rendez" - ezek az akarnok, öntörvényű emberek mégis boldogtalanok.

Az ünnep nemcsak a megállás, a pihenés, de egyben a számadás alkalma is. Elszámolni a pénztárban, leszámolni a kötelezettség megszűntekor, kiszámolni meg a küzdelemben alulmaradtakra szoktak, "számot adni" pedig általában a tudásról az elért eredményekről lehet. Tény, hogy önmagunk megmérettetése közösségében történik, hiszen mások sikereit/sikertelenségét látva gondolkodunk el igazán saját életünkön, "vetünk számot", azaz értékeljük saját magunkat. Visszaköszönő esendőségünk, hogy általában nem azt nézzük, amit megkaptunk a Sorstól, hanem azt hánytorgatjuk fel a Gondviselésnek, hogy mit nem kaptunk meg...

A hívő ember - bár idealistának tartják - nagyon is realista. (Csak így zárójelben: az idealista ideológiát követ, a keresztény ember azonban Krisztusát követi!) Aki hisz, az realista, mert számol a bűnnel, másokéval és sajátjával egyaránt, aki pedig hiszékeny az nem számol az emberi gyarlósággal. Ezért a hívő ember nem kerget álmokat, hanem hitéletében "álmodja" magának az Istent, aki ugyan URa az anyagvilágnak, de mégsem abba hívogatja teremtményét, hanem a Lélek és az Igazság világába -, ami tulajdonképpen Ő maga. Ha valaki tehát hívő ember létére mégis "álmodozik", az illúziókat kerget, s könnyen a fundamentalizmus vagy az ultraliberalizmus ingoványos talaján találja magát...

Hálásnak lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy felismerjük Isten szeretetének számos jelét az életünkben, s a naponkénti hálaadás természetességével beleolvadunk az ÚRIsten mindennapos gondviselésébe. Aki így, hálaadással eszi kenyerét, annak sem lesz ettől nagyobb egzisztenciális zsíroskenyere, de bizonyára jobban fog ízleni neki a falat, s mindeközben ünnepi pillanatokat teremt a hétköznapokban...


Hűség...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy hűséges tudjak maradni Hozzád, s hűséges lehessek életem minden dolgában! Ámen


és így szóltak Jézushoz: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?" Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." És lehajolva tovább írt a földre.
Jn 8,4-8

Az elmúlt kétezer esztendő alatt bizonyára sokan elgondolkodtak már azon, vajon mit írhatott Jézus a homokba, de az igazi kérdés mégis az maradt: miért? Amikor ostorozza a farizeusokat képmutató kegyességük miatt, azt többnyire "keményen" és nyilvánosan teszi, de a komoly társadalom-destabilizáló szexuáletikai problémához, a házasságtöréshez mégis ilyen szelídséggel fordul oda... Nem akar "példát statuálni", mert jól tudja - talán azért mert tisztaságban élt, - hogy az egyik leggyakrabban előforduló bűnünkről van szó, melyből "kigyógyulni" csak a Legnagyobb Orvos segítségével lehet.

Ez az a bűn-forma, ami látszólag ártatlan véteknek tűnik, valójában a legnagyobb fájdalmat okozza. De miért is? Mert a szexualitás kérdése, nemcsak a hűség kérdése vagy az önértékelésünk kérdése, de mindenekelőtt az emberségünk kérdése! Nem azért követ el valaki szexuális bűnöket - s most itt tegyünk különbséget szexuális delictumok (súlyos bűncselekmények) és férfi és nő közötti kapcsolatból fakadó problémák között -, mert "jó ember" ugyan, de szexuális vágyait nem tudja társadalmilag elfogadott korlátok közé szorítani, hanem azért, mert emberségében gyenge... Fiataljaimnak szoktam mondani: Ahhoz, hogy kiderüljön milyen ember az a másik, nem kell ágybabújni vele - szavai, s az élet egyéb dolgaiban tanúsított magatartása sokkal hamarabb nyilvánvalóvá teszik ezt! Persze, ha nem kommunikálnak (communio=egység), s csak a hiábavalóságokról beszélgetnek: "Szereted-e a Michael Jackson zenéjét vagy sem?" - akkor ne csodálkozzanak azon, hogy csak hitványat találnak maguknak...

Jézus azért ennyire szelíd, mert nem elítélni jött minket ebbe a világba, hanem megmenteni minket! Helyre kívánja állítani a kapcsolatot a Mennyei Atya és közöttünk, hogy ne kapkodva éljük életünket, hanem tudjunk benne megalapozott, jó döntésket hozni párkapcsolati kérdéseinkben is. Isten előtt átimádkozva/átgondolva nem hozhatunk rossz döntéseket! Isten nélkül viszont igen könnyen... Ilyenkor történik aztán meg - klasszikus női eset(!): Belemenekülvén egy korai házasságba, csak a gyermekekbe vetítve az élet minden értelmét, naponta megtapasztalja a nemritkán alkoholista férj durvaságát és egyszercsak találkozik egy olyan emberrel, akitől életében először őszinte szavakat, bátorítást, elismerést kap, netán élete első gyöngéd ölelését is átéli... Akkor most mit tegyen az emberlánya? Maradjon hűséges? Kezdjen el új életet vagy folytassa tovább a régi nyomorúságosat, mondván hogy ez az ő sorsa? Nos, aki azt hiszi magáról, hogy ilyen helyzetben tud okos lenni, az önmagát csalja meg, s bizony közülük kerülnek ki a kő után nyúló ítélkezők...

Márpedig az ítélet joga az Istené, s ő meg is ítél mindnyájunkat! Nem feltétlenül büntetéssel, gondviselő jóságával is észre tud minket téríteni! Ha más nem is érti milyen összeviszza-jelek azok a homokban, mi nagyon is jól tudjuk, hogy amit Jézus ír, abban a mi életünkről van szó, s ezek a jelek változást követelnek: Fordulj az Isten felé! Menj tovább utadon, és többé ne vétkezz!

Látás...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked azért, hogy láthatok. Bocsásd meg, hogy oly sokszor mégsem látom meg azt, amit meg akarsz láttatni velem. Távolítsd el szememből az önzés hályogát, hogy tisztán láthassam akaratodat, s aszerint élhessek! Ámen.
Az ÚR megnyitja a vakok szemeit, az ÚR fölegyenesíti a görnyedezőket, az ÚR szereti az igazakat.
Zsolt 146,8
Valamikor a kilencvenes évek elején, házunk felújításával küszködve korlátot hegesztettem. Jól jött volna egy harmadik kéz, külső segítség de nem volt, így jónéhányszor, akaratlanul is belenéztem a hegesztő ív köztudottan veszélyes fényébe. A "hatás" nem is maradt el: mindkét szemem begyulladt, s szúró fájdalmak közepette csak azért fohászkodtam a JóIstenhez, hogy újra láthassak... Egy teljes napon át becsukott szemekkel voltam kénytelen botorkálni a lakásban, s fájdalmaim közepette valami keveset átéltem a látássérült emberek életéből...
Látni csodálatos dolog. Látni, de nem meglátni, maga a pokol. Ezért szenved a világ, bizony a látó emberek vakságának köszönhetőek az igazságtalanságok. Milyen ember az, aki csak pénzt látja, de az embert nem? Milyen ember az, aki csak az eredményt akarja magának, de nem akarja meglátni a hozzávezető dolgos utat? Milyen ember az, aki a másikban csak vágyai kielégítésének eszközét látja, de az ember-társat nem? Az ilyen nem egyszerűen vak, hanem - ahogyan régen mondták - istenverte...
Látón, de gaz-emberként élve a legnagyobb ítéletet készítjük el magunk ellen, aminek a következménye a kárhozat. Vannak, akik tagadják a kárhozatot, s nem hajlandóak meglátni az örök isteni törvényt: mindenki azt kapja, amit megérdemel. Azt mondja a Mester: "Aki szelet vet, vihart arat." Nincs köztes "megoldás", (ki)magyarázkodás. A földi jogszolgáltatás alól/elől ki/el lehet bújni, az elkövetett disznóságok, rettenetes bűnök következményeit itt a földön meg lehet "úszni", de az Isten igazságszolgáltatása elől nincs menekvés...
Az ÚR felegyenesíti a görnyedezőket, azaz - egyszer majd - megszabadít a terhektől. Az embernek iszonyatosan fontos a téridős élete, éppen ezért tisztességtelen eszközöket is bevet azért, hogy rövidre szabott idejében "életcéljait" elérje. Istennek is fontos a cél, de az eszköz neki nem számít: ha kell tragikusan megrövidíti az életünket, ha kell betegséggel, szenvedésekkel tűzdelt sorsot ad, ha kell még gödörbe is ejt minket, hogy megtapasztaljuk a sötétséget, a kiszolgáltatottságot... Mindezt csak azért, hogy meglássuk: Ő az, Aki felé igyekeznünk kell egész életünkben.

A rövidtávú gondolkodás megakadályoz a tisztánlátásban

»Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!« — tanakodtak egymás között a tanítványok. Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: »Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek?« (Márk 8:16-17 NCV fordítás)
Nem fogod észrevenni, hogy Isten mit végez az életedben, ha azon a szinten maradsz, hogy csak az „itt és most” dolgokra összpontosítasz és nem arra, hogy Isten mit szeretne tenni hosszú távon az életedben. Amikor a kényelemre gondolsz és nem a jellemre, a boldogságra és nem a megszentelődésre, az élvezetre és nem az örökkévalóságra való felkészülésre, akkor a rövidtávú gondolkodás csapdájába esel, és ez megakadályoz abban, hogy tisztán lásd az életed.
Ez történt a tanítványokkal is. Jézus éppen egy példázatot mondott nekik a büszkeségről, a kovászt használva metaforaként. A Biblia azt mondja a Márk 8:16-17-ben: "»Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!« — tanakodtak egymás között a tanítványok. Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: »Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek?«” (NCV fordítás)
Jézus egy példázatot mondott a tanítványainak az életről, ők pedig az ebédről beszéltek! Az érettség fontosságát ecsetelte nekik, míg ők a következő étkezésről gondolkodtak. Ez a rövidtávú gondolkodás.
A rövidtávú gondolkodás meggátol minket abban, hogy lássuk Isten munkásságát az életünkben. Ez az amerikai kultúra egyik legnagyobb gyengesége. Nehéz manapság hosszú távon gondolkodni, mert a társadalmunkban minden arra tanít, hogy éppen az ellenkezőjét tedd. Kiraboljuk a jövőt, hogy a mának élhessünk. A következő generációk vállára újabb és újabb adósságokat teszünk azért, hogy mi megtehessük most azt, amit csak akarunk.
Amikor rövidtávon gondolkozol, akkor nem látod azt, amit Isten tesz az életedben. Nem fogod észrevenni a jellemedre vonatkozó hosszú távú terveit, ha mindig csak a saját kényelmedre gondolsz.
Beszéljetek róla:
  • Mik azok a kis dolgok, amik segíthetnek abban, hogy egy hosszú távú, örökkévalóságra tekintő gondolkodásmódod lehessen?
  • Milyen lenne a hosszú távú gondolkodás a családodra vonatkozóan? A karrieredben? A lelki életedben?
  • Hol látod Isten munkáját az életedben?
Alakítsd a saját világnézeted
"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."
(2. Korinthus 5:17.)
Talán nem tudatosult még benned, de minden nap hatással van rád és befolyásol más emberek világnézete. De nemcsak ez - minden nap a saját világnézeted is befolyásol. A tény az, hogy ez meghatározza a boldogságod, az életben elért sikereidet, a lelki nyugalmadat, a stresszküszöböd és a bizalmi szintedet.
Tehát mi is a világnézet?
A világnézeted a hited, amire az életedet építed. Az, ahogyan a dolgokat látod az életben - Istent, magadat, másokat, a Sátánt. A világnézeted része az is, hogy mit gondolsz az életről, halálról, jövőről, szenvedésről, kapcsolatokról, pénzről. Minden, amit az életről gondolsz része annak, amit világnézetnek hívunk.
A világnézeted életed minden területére hatással van. Úgyhogy, ha meg akarod változtatni az életed, a gondolkodásod kell megváltoztatnod első körben. Meg kell változtatnod azt, amiben hiszel.
Lehet, hogy egy lejárt, működésképtelen, hibás vagy hamis világnézet szerint élsz. A Biblia a 2 Korinthus 5:17-ben azt mondja: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." Ez azt jelenti, hogy amikor kapcsolatba kerülsz Krisztussal új személyiséget kapsz. Isten azt mondja, hogy minden rossz, amit eddig tettél, teljesen meg lett bocsátva és teljesen el lett felejtve. Azaz, egy teljesen új életet kezdesz.
A gond viszont az, hogy még ha egy új személyiséged is van, az elmédben a régi lemez megy - azok a régi dolgok, amiket az emberek mondtak neked kiskorodban és ezek lehet, hogy nem is igazak. Például: "Kezelhetetlen vagy", úgyhogy e szerint cselekszel. "Nem vagy igazán jó a sportokban", úgyhogy e szerint cselekszel. "Soha nem viszed semmire" vagy "Nem vagy jó ebben vagy abban". Ezek mind az adatbázisodban vannak és némelyiket törölni kellene. Egy új nézőpontra van szükséged Istenről, magadról és a célodról.
Az igazság és valóság útjára kell jutnod - nem oda, amiről azt gondolod, hogy igaz, hanem ami ténylegesen igaz a Biblia szerint, hogy az életed alapja legyen.
A jó hír ez: Habár a világnézet nyomorulttá teheti az életed, a világnézet egy választás. Hihetsz bármiben, amiben akarsz, vagy nem hiszel el semmit, amit nem akarsz. Még Isten sem erőlteti rád, hogy miben kell hinned. A saját képére teremtett téged, és szabad akaratot adott, hogy megválaszthasd miben hiszel és miben nem.
Ha a hitelveid nyomorulttá tesznek vagy ha hamisak, megváltoztathatod őket. Most rögtön elkezdheted és láthatod az igazságon keresztül azt, ahogy Isten látja a világot.
Új személyiséged van Krisztusban. Most használd ezt, hogy alakítsd miben hiszel.
Beszéljetek róla:
* Mire alapozod a világnézeted?
* Milyen módon látod, hogy a világnézeted pozitív vagy negatív hatással van a döntéseidre és arra, hogyan látod az életet?



Az igazi szolgák mindenre odafigyelnek

Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!” (Péld 3:28)

Az igazi szolgák odafigyelnek az emberek szükségeire. Ők azok, akik szüntelenül azt kutatják, hogyan segíthetnek másokon. Ha észreveszik, hogy valaki hiányt szenved, akkor rögtön megragadják a lehetőséget, hogy segítsenek, ahogy a Biblia is parancsolja. „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6:10)

Ha Isten szükségbe helyez valakit a szemed láttára, azzal neked kínál lehetőséget arra, hogy növekedj a szolgálatban. Vegyük észre, hogy Isten hívő testvéreinket, és az ő családjaikat helyezi első helyre a ranglistán; nem sorolja őket az utolsó helyre.

Gyakran azért szalasztjuk el a lehetőséget a szolgálatra, mert nem vagyunk elég érzékenyek és hiányzik az életünkből a spontaneitás. A szolgálatra szóló nagy lehetőségek nem maradnak sokáig nyitva. Hamar elmúlnak és gyakran soha nem térnek vissza. Lehet, hogy csak egyetlen lehetőség adatik, hogy egy bizonyos ember felé szolgálj.

„Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!” (Péld 3:28)

John Wesley Isten nagyszerű szolgája volt. Ez volt a mottója:

„Tedd meg mindazt a jót, amit csak lehet, minden eszközzel, mindenhol, mindig, mindenhogyan, mindenkivel, ameddig csak élsz.”

Ez az igazi nagyság. Elkezdhetsz először kis dolgokat keresni, amiket senki nem szeretne vállalni. Tedd úgy ezeket, mint a nagyokat, mert Isten mindenre figyel.

Az Istennel való kapcsolat örömeire vagyunk teremtve

"Napról napra állhatatosan, egy szívvel és egy lélekkel voltak a templomban... dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép..." (ApCsel 2,46-47a).


Isten megáldja azt a gyülekezeti közösséget, ahol örömmel dicsőítik őt. Úgy is mondhatjuk, hogy Isten szereti, amikor ünneplünk. Megáldja azokat, akik készek Őt ünnepelni. Nagyszerű példa erre a korai egyház.


Azt találjuk róluk a Bibliában, hogy "Napról napra állhatatosan, egy szívvel és egy lélekkel voltak a templomban... dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép..." (ApCsel 2,46-47a).


Elég sok rossz hír vesz körül bennünket a világban. Nincs szükségünk arra, hogy még a gyülekezetben is ezekről halljunk. A gyülekezeti közösségben az Örömhírt halljuk - Jézus Krisztus evangéliumát!


A Bibliában ez áll: "Örülök, ha ezt mondják nekem: Az Úr házába megyünk!" (Zsolt 122,1). Isten egyháza az öröm helye kell, hogy legyen!


Te és én az Istennel való kapcsolat örömeire vagyunk teremtve. Képesek vagyunk kifejezni érzéseinket. Ha ezt nem tehetjük meg a gyülekezetben, akkor megtesszük majd egy koncerten vagy egy sportrendezvényen. A gyülekezeti közösségnek olyan helynek kell lennie, ahol kifejezhetjük Isten iránt táplált érzéseinket. A gyülekezetnek az öröm és vidámság helyének kell lennie, ahol Istent dicsőítik.


Miben találjuk meg ezt az örömöt? Péter Dávidot idézi a prédikációjában: "Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni...(angolból fordítva: Látom, hogy az Úr mindig velem van. Nem fog megrendíteni semmi, mert Ő itt van közvetlenül mellettem. Nem csoda, hogy vidám a szívem és a nyelvem az Ő dicséretét kiáltja! A testem reménységben nyugszik)." (ApCsel 2,25-26).


Isten akarata az, hogy vidámságban, örömben és reménységben éljünk és dicsőítsük Őt.


Beszéljünk róla:

Amikor arra gondolsz, hogy a saját gyülekezetedben hogyan jut kifejezésre ez az öröm, magaddal kezdd a vizsgálódást; vesd össze az érzéseidet Dávidéval!

Milyen a hozzáállásod a dicsőítéshez?








Istennek terve van az életedre nézve


"...És állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12:1c


Már sokszor elmondtam, hogy Istennek terve van az életeddel. De hangsúlyozni szeretném, hogy az ő terve, amit Pál a mai igében versenypályaként ír le, személyreszabott a Te számodra, és csakis a Te számodra.

Az a versenyt kellene futnod, amit Isten készített neked. Nem azt a versenypályát, amit te szántál saját magadnak, nem is azt, amit mások terveztek el számodra vagy amit a kultúra állít eléd. Azt a pályát kell megfutnod, amit Isten tervezett számodra. Ha megpróbálsz bármilyen más útirányt választani, elbuksz és elkedvetlenedsz.

Azért csalódott manapság rengeteg ember, mert másoknak próbálnak tetszeni. Mások elismeréséért élni egy olyan terhet jelent, ami visszatart Téged. Meg kell állnod!

Hogyan tudod meg, hogy melyik versenypályát szánta Neked Isten? Nézd meg a FORMÁ-d. A FORMÁd a Lelki ajándékaid, Szíved, Képességeid, Személyiségjegyeid, Élményeid. Mire van ajándékod? Mi az, amit szeretsz? Mik a képességeid? Milyen a személyiséged? Mik a tapasztalataid?

Isten nem akar nyulakat repülni vagy sasokat úszni látni. Arra a feladatra lettek formálva, amit tenniük kell, és Téged is olyanná formált Isten, ami a feladatodhoz szükséges. Ezért hagyd abba a versenyzést mások pályáján és kezdj el futni azon, amit Neked szánt az Úr!