2017. március 11., szombat


Árulás és hűség...

A mai nap imádsága:
Uram! Tarts meg Uram a kísértések között, hogy Veled és Általad élhessek másokért! Ámen
   

Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: "Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem." Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél? Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett. Intett neki Simon Péter, hogy tudakolja meg, ki az, akiről beszél? Az ráhajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: "Uram, ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom." Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának;
Jn 13,21-26

Még a kiválasztottak között is akad áruló... Örök tanulsága ez a világtörténelemnek! Hiába a jószándékú kezdés, a "pénz szerelme" a hatalom csábítása kikezdheti még a legnagyobb jellemeket is. Az ördögi ebben az átalakulásban, hogy akinek a lelkében lejátszódik mindez, az szinte semmit nem vesz észre magán! Azt hiszi magáról, hogy ő még mindig a másokon segíteni akaró egykori őszinte ember, pedig már rég a korrupt politikusok táborába deformálódott bele... Tragédiája ez az egyénnek, s súlyos nyomorúsága a közösségnek is. Márk evangélista arról tudósít, hogy a Mestert elárulja egyik tanítványa, az iskárióti Júdás, pedig bizalmi ember volt a tizenkettő közül, hiszen még a pénzt is rábízták. Nagy szomorúság, hogy ugyan ő kezdte a sort, de kivétel nélkül mindenki, még a "Kőszikla-Simon-Péter" is megtagadja Krisztusát - nem is egyszer, háromszor! Milyen kozmikus törvényszerűség, eleve elrendeltség ez, hogy még a legjobbak is elbuknak?

Egy biztos, nincs igaz ember Isten előtt egy sem. Akik olykor mégis félre tudják tenni önző gondolataikat, s nem az ősi "Mentsd a bőröd komám!"- szégyenteljes, de hasznos túlélési stratégiát követik, nos, belőlük lesznek a hősök és közülük kerülnek ki a szentek. A zsidó nép - különösen a középkorban - gyakran kellet hogy elszenvedje a "Krisztus-gyilkos nép" vád következményeit. Jobb esetben 'csak' megvetés, súlyosabb esetben kiközösítés, üldöztetés s nemegyszer pogromok, véres megtorlások érték őket, csak azért mert hazátlan zsidók voltak, hiszen az első század végétől megszűnt a zsidó állam, s szétszórattásba kényszerültek. Tény, hogy a zsidóságban olykor fel-felvetődött a kiválasztottságtudatból fakadó arrogancia, de még mielőtt valaki rövidzárlatos következtetéseket vonna le ennek az üldeztetésük ellenére is sikeres nép életéből, gondoljunk csak bele, hogy a zsidó nép életét alapvetően meghatározta a Tórához való viszonya, azaz írni-olvasni elengedhetetlen feltétel volt. S természetesen e nép között is voltak analfabéták, de ez töredéke volt a korabeli átlagnak... Azaz: épp elég fájdalmas volt számukra, hogy el kellett hagyniuk őseik földjét Palesztínát, de ráadásul írásszeretetükből fakadó műveltségük következtében még át is látták, milyen méltatlan körülmények közé kerültek. Manapság gyakran felemlegetik a zsidó-kritikusok, hogy milyen, nem éppen békés egymás mellett élésre buzdító vad gondolatok is helyett kaptak a talmudi irodalom meglehetősen vegyes összetételű mintegy jó negyvenezer(!) oldalán -, de ebben az is szerepet játszik, hogy fájdalmuk/dühük egyetlen lehetséges "szelepét" a talmudi irodalom radikálisabb keretei között találták meg. "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Akinek apját-anyját, testvérét, barátját, férjét vagy feleségét gyilkos indulatok szakítottak el, egyik napról a másikra - nem hiszem, hogy egykönnyen túlteszik magukan ezen a traumán. De így van ez minden nép életében, legyenek azok örmények vagy kurdok, tuccik vagy rabszolgaságba kényszerített négerek...

Gerinctelen árulás és ésszerű kompromisszum között óriási a különbség, mégha olykor a kettő közötti határ egybe is mosódik. Csúnyán hangzik, de valamilyen mértékben mindannyian árulók vagyunk... Elvetettük Istent, távlatos elveinkről lemondtunk, s a pillanatnak akartunk élni. A jólét oltárán feláldoztuk a legdrágábbakat: a szeretetet, s lelkünk békességét... Azt, hogy az árulóknak is lehet újrakezdeni - igaz csak egyszer -, azt Simon-Péter történetéből jól ismerjük. Aki ezt a felfoghatatlan ajándékos lehetőséget, értsd: isteni kegyelmet szívébe zárja, az tudja igazán elmondani, mi is az evangélium...




Biztonság...

A mai nap imádsága:
Uram! Ne adj nekem nagy gazdagságot, hogy kevéllyé váljék a szívem, s ne is kísérts meg olyan szegénységgel, hogy elfordulva Tőled megtagadjalak Téged! Adj nekem bölcs szívet és építő értelmet, hogy helyemet megtalálva ebben a bonyolult világban szolgálhassalak Téged, embertársaim javára, mindenki örömére, meglelve lelkem békességét is! Ámen


Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy mint jövevény vagy zsellér élhessen melletted. Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát. Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia. Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet.
3 Móz 25,35-37

"Nincs új a nap alatt!"... Ősi bölcsesség ez, ami nemcsak Salamon király idejében - úgy háromezer évvel ezelőtt -, de azt megelőzően is ismert volt. A kölcsönök, nemkülönben az ún. "megélhetési" kölcsönök - mai nevén személyi kölcsön - közösség-szétszakító erejével a régiek is tisztában voltak. Többek között a középkori egyház ezért is tiltotta az uzsorát, no meg azért is, hogy micsoda dolog dolgoztatni az időt, ami nem is az emberé, hanem az Istené. Persze olyan társadalom sosem volt, amiben ne lettek volna megélhetési gondokkal küszködők, így aztán az uzsarakamat gyakorlata mindig jelen volt - hiába tiltották.

A társadalom ereje, azaz az egyén biztonsága abban gyökeredzik, ha a "rendszer" - s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy milyen politikai berendezkedésről van szó -, mennyire segíti őt, illetve mennyire hagyja élni... Az egymásról való gondoskodás leghatékonyabb módja érzelmi alapú, kiindulva a családból, a rokonságon át egészen a nemzetig. Ha tehát ezeket az érzelmi értékeket tudatosan támadják, porlasztják, (ki)ölik az emberek lelkéből, akkor az az ország legyengül, esetleg el is tűnik a történelem színpadáról... Ahol azonban érték a család, a gyermek, s nem teher az idős ember sem, ahol becsülik a jó hagyományt, ott megvan a szociális biztonsága a gyengébbeknek is, s ott erős a társadalom is.

"Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia." - így hangzik a régi, ószövetségi recept... Nem azt mondja, engedd nyugodtan a "fejedre nőni", legyél mindenki balekja és támogasd az alkoholistákat, az önsorsrontó ideológiákat, hanem azt mondja: "engedd, hogy éljen". Engedd, hogy dolgozzon - pl. ne tartsd fenn mesterségesen a munkanélküliséget - ahogyan a méhkaptárban, a hangyabolyban mindenkinek megvan a feladata, munkáján keresztül a biztonsága, ugyanígy kellene hogy legyen az embervilágban. "Nézd a hangyát, s okulj te rest!" - mondja a Szentírás.

Istenfélelem nélkül azonban nem megy, nem működik mindez. Aki istentelenül akar mennyországot építeni, az építhet kapitalizmust, bankszisztémát, totalitárius igényű felügyeletet az egyén felett, hatalmát egyszer felemészti az Isten igazságának tüze, s kártyavárként összeomlik kiváltságos egyének érdekeit kiszolgáló jogrendszere, s bármilyen nagy katonai ereje is van, egyszer belülről meghasonlik, mert az Isten az ő teremtettségének szép rendjét "belekódolta" minden ember szívébe...



Kereszthordozás...

A mai nap imádsága:
URam! Add megújító kegyelmedet, hogy másokért élhessek! Ámen

    

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Mt 11,29

Egy ősi legenda szerint a tanítványok megkérdezték a Feltámadottat, hogy mi volt a legrosszabb, ami vele történt s erre Jézus azt felelte: "Amíg cipeltem a keresztet, az volt a legrosszabb." Sokan úgy hiszik, innen ered az a mondás, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje...

Tény, hogy minden ember sorsában valahol felbukkan a szenvedés. Kinek az elején, kinek a közepén vagy a végén, de végül is mindenki "megkapja a magáét". A szenvedés sajátja, hogy igazán csak mi magunk tudjuk átélni a mélységet, ahová taszít, a lelki vagy testi nyomorúság, a veszteség kínja a kívülállónak csak egy informatív mondat csupán.

Nagy gondolkodók - élükön a vallásiakkal - keresték a válaszokat a szenvedés miértjére, az egyszerű emberek pedig megoldásokon törték a fejüket, hogyan könnyítsen létük szenvedés-terhein, amit így is úgyis el kell hordozniuk. Míg az egyik táborba tartozók csak etikus megoldásokat tartottak elfogadhatónak, a másik oldalon állók - felejtve az embert védő isteni törvényeket; átgázolva becsületen, tisztességen és emberéleteken -, csak saját jólétüket munkálták.

De még mielőtt belefeledkeznénk önnön sorsunk aktuális szenvedés-stációjába, vegyük észre amit a Mester mond! Nem arra buzdít, hogy szenvedjünk - még kevésbé, hogy saját szenvedésünkkel (ki)engeszteljünk -, hanem arra, hogy vegyük fel az Ő igáját...

Jézus az övéiért élt-halt, s támadt fel. Ilyen az igazi szeretet, a másokért élő, a nem a maga hasznát kereső. Az emberlét titka a másokért élésben van elrejtve. Mindaddig, amíg erre nem jövünk rá, s nem vállaljuk önkéntesen az áldozatot másokért (elsősorban a ránkbízott mieinkért!), eladdig nincs megnyugvása lelkünknek, s élhetünk ugyan jólétben, de véges életünk kiteljesedésének hiánya mindennap kínozni fog minket...


Kitartás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy tudjak kitartó lenni életem minden dolgában! Ámen


Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.
Kol 4,2

Imádkozás... Erről általában a kérés jut eszünkbe, hiszen az ritkább eset az életünkben, amikor minden rendben van, "happy"-k vagyunk: semmi baj a gyerekkel, az iskolával, a munkahellyel, sőt még férjünk/barátunk ill. feleségünk/kedvesünk is úgy szeret minket - ahogy vagyunk. Az élet azonban olyan, hogy valami mindig hiányzik, valamiről mindig álmodozunk, valami után mindig vágyakozunk. S ha mégis minden a legnagyobb rendben van, akkor meg az a baj, hogy a megelégedettség nyugalma hamar szertefoszlik... a vége aztán az, hogy kérünk: megint, s újra.

Pál apostol arra buzdítja a kolossébeli testvéreit az ÚRban, hogy legyenek éberek és kitartóak az imdságban, de nem a kérésben, hanem az imádásban! Azaz legyenek hálásak... MINDENért! A nagy dolgokért még csak-csak hálásak vagyunk, no de kis dolgokért? Azokkal úgy vagyunk, hogy azok "alapból/alanyi jogon járnak". Elvégre keresztények vagyunk nem? A JóIsten kedveltjei, nem?

Az egyik zsidó ima hálát ad azért, hogy az emberen vannak különféle nyílások, s ezeken a "dolgok" be- és kimehetnek. Csak ha betegek vagyunk - nincs étvágyunk vagy éppen emésztési problémákkal küszködünk, akkor derül ki, milyen mélységes igazság rejtőzik ezekben az imákban! Többnyire nem szoktunk hálát adni a levegővételért sem, - sőt van olyan is, aki káromolja az ÚRIstent azzal, hogy dohányzik(!) -, ha azonban nincs tiszta levegőnk - szmoggal teli város(!) -, akkor feltör belőlünk a kérő sóhaj: Jajj Istenem, segíts!

Fontos látnunk, hogy Pál nem azt mondja, adj hálát, hanem adjatok hálát, legyetek kitartóak... Mint minden, így az imádság is akkor nyeri el igazi helyét a fontossági listánkban, ha közösen csináljuk. Isten ugyanis úgy teremtette meg ezt a világot, hogy egyedül ne lehessen boldog benne az ember... Nem is az! Hiába az elért siker, ha nincs kivel megosztani, akkor bizony hasztalan az egész, akkor legfeljebb csak irigyei vannak az embernek. A megosztatlan öröm hamar elfogy, de ha más is együtt örül velünk, akkor tartós marad! Az imádkozás is, bizony együtt az "igazi", sőt, a középkorban, ha valaki csak egyedül böjtölt, azt nem is tartottá böjtnek.







Megállás...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy ne sajnáljam az időt a csendes percekre, a naponkénti hálaadásra! Ámen



Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?”
Jn 12,3-5

Jobban tudni, mint a Mester... nagy kísértés ez ma is az egyházi vezetők szolgálatában! Manapság, amikor tömegek keresik a helyüket ebben a megbolydult világban - de valahogyan mégsem találják meg igazán -, különösen is fontos lenne figyelni a Mester józanságra intő kijelentéseire.

Nemcsak Jézus korában, ma is erős az a látásmód, hogy az egyház fő feladta a szociális gondok enyhítése - elvégre Jézus URunk is haláligmenően szolgálta az övéit... Nos, a keresztények fő, elsődleges feladta, munkája (opus proprium) nem a szociális projektekben való buzgólkodás, hanem egy jobb/igazságosabb/istenesebb társadalom képének előrevetítése: tanításban(!), személyes életvitelben. Nem a 'láthatóság' a legfontosabb, hanem az érthetőség! Aki megérti - az egyház evangéliumi tanítása által -, hogy a Jézust követő ember miért teszi azt, amit tesz, akkor történhet változás az ő életében is!

Ha az élet csak munkából, örökös teljesítésből áll, az az élet nem ÉLET, hanem - ahogyan a régiek mondták -, az "robot". Ha nincsenek ünnepeink, ha nincsenek szakrális pillanataink, akkor elsüllyedünk a teljesítménykényszer hullámtengerében. Kiemelkedni csak akkor tudunk, ha Arra a Valakire tekintünk fel, Akinek van ereje kiemelni minket a hullámsírból - ahogyan ez Péter esetében is megtörtént a Tibériás-"tengeren". A vízenjárás pillanatos csodáját ma is át lehet élni, ha nem is a maga fizikális valóságában, ahogyan ezt Péter megélhette, de ha arra gondolunk, hogy emberi értelemmel nézve hányszor kellett volna süllyednünk az élet, a történelem viharában, de mégsem ez történt, hanem megmenekültünk... akkor kiderül, mennyire fontosak a hálaadás ünnepes pillanatai.

Szegények mindig lesznek. Önhibájukból, vagy anélkül, az elesettség az emberi civilizáció része. A kérdés mindig az, hogyan "kezeljük" ezt a kérdést? Ha a méltóság megkopik, akár a segítő vagy a segített oldalán, akkor az adott szociális projekt csak a túlélés kényelmes biztosítéka... az ember célja csak az nem lehet, hogy "túlélje" az életet... ennél többre hívott el minket a Teremtő!



Szenvedés...

A mai nap imádsága:
Uram! Nem fogom megérteni szenvedésem okát soha, de nem is akarom. Csak azt kívánom, ne hagyj magamra, s ígéreted szerint legyél velem életem minden pillanatában! Bocsásd meg türelmetlenségemet, amivel oly sok nyomorúságot okoztam másoknak, s magamnak is! Irgalmad palástjával kérlek takard be életemet, hogy sebeim gyógyuljanak, s boldogan adhassak hálát Neked mindenért! Ámen



Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! Miért üldöztök, mint az Isten, miért nem elégedtek meg testemmel? Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Jób 19,21-26

Amennyire simogató kifejezés "Isten áldása", olyannyira ostorsuhintásos valóságot takar ez a szólásunk is: "Megverte az Isten." A verekedésben mindkét félnek van esélye ütéseket kapni a másiktól, de a verés lényege, hogy az egyik üti a másikat, akinek nincs lehetősége védekezni... Megalázó állapot ez a kiszolgáltatottság. Ha Isten ver, büntet azt nem azért teszi mert próbára akar tenni, ha ez lenne a célja, akkor egy szadista Isten lenne. Amikor úgy érezzük, Isten pálcája csattog rajtunk, az általában az Ő törvényeinek a figyelmen kívűl hagyásából fakadó következmények. Egy bizonyos, verést elszenvedni nem jó. Ha viszont sosem kaptunk egy pofont sem, akkor nem is tudjuk mi a különbség a simogatás és az ütés között. Azok a "pofonok", amit a test elszenved, s többnyire kihever, fájdalomfokát tekintve töredéke a lelki nyomorúságoknak: magányosság terhe, jóvátétel lehetetlensége, esetleg örökre elmulasztott pillanatok.

Amikor az ember szenved, akkor társra van szüksége. Jób felesége "feladja", s azt mondja: "Jób, átkozd meg az Istent, s halj meg!" a barátok pedig egyéni okoskodásokkal próbálják magyarázni azt, amit nem lehet. A (lelki) szenvedés ugyanis titok. Olyasvalami, amire nincs válasz itt a földi életben - csak odaát az Örökkévalónál. Isten azonban nem hagyja magára szenvedőt, lehetőséget ad mindenkinek, hogy a szenvedésben is megtalálja békességét. Ez a lehetőség a megváltás evangéliuma! Az Isten emberhez hajolása, a Lélek kitöltődése a kegyelem szerint. Amikor már nincs egyetlen kapaszkodó sem, akkor biztos pontként csakis az Isten marad. Ez az a tudás, amit a szívünkbe kell vésni, hogy minden élethelyzetben ránkköszönjön ennek igazsága.

Mikor lesz az új test? Mikor múlik el a fájdalom? Mikor látom újra az enyéimet? Hogyan fogja Isten megújítani vagy beteljesíteni a földi elrontott, tragikusan befejezett életek millióit? Olyan kérdések ezek, amelyekre a válasz a szavakkal ki nem fejezhető Istenben vannak. Ha majd - reménységünk szerint a Krisztusért - Őnála leszünk, akkor nyilvánvalóvá válik minden. Eladdig maradnak a küzdelmes napjaink, s a lehetőség, hogy necsak a kijózanító pofonokra kapjuk fel a fejünket, de észrevehetjük a lágy szellőben, a körülményeken keresztül is finoman símogató Isten szeretetét.
A MAGÁNYTÓL VALÓ FÉLELEM LEGYŐZÉSE


„… maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (5Mózes 31:6)
Ahhoz, hogy le tudd győzni a magánytól való félelmedet, a következő dolgokat kell tenned: 1) Meg kell értened, ki vagy. Hadd vitatkozzanak csak a tudósok arról, hogy volt-e ősrobbanás! Ha volt is robbanás, te nem annak a terméke vagy. Nem is egy amőba leszármazottja valamelyik pocsolyából. Te „félelmetes és csodálatos” módon lettél teremtve! (ld. Zsoltárok 139:14-15). Isten „a maga képmására” teremtett (1Mózes 1:27). Isten nem az angyalokat bízta meg azzal, hogy megteremtsenek. Te Isten saját keze által formált, meghatározott célra készített, egyedi remekműve vagy. Megváltott gyermekeként „az ő alkotása vagy, akit Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett” (Efezus 2:10 NIV). Hidd el ezt, és állj rá erre a bizonyosságra – nem számít, mik az érzéseid vagy mi a társadalmi helyzeted. 2) Értsd meg, kicsoda Isten! Ő magát Mennyei Atyának hívja, nem csupán teremtőnek vagy tervezőnek. A teremtő, tervező arra utal, hogy mit tesz; az Atya arra, hogy ki ő. „…így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9:5). Ezek nem csupán titulusok, ezek az ő valódi nevei. A Szentírásban azért vannak nagy kezdőbetűvel szedve, mert így hívják, és te is így szólítsd őt! Amikor Jézus imádkozni tanított minket, nem így kezdte: „Ó mindenható, mindenütt jelen lévő, mindent tudó Isten!” Igen, et mind igaz rá, de ő azt szeretné, ha így ismernénk, és így szólítanánk: Atya! (ld. Máté 6:9). Ő így gondol ránk, és azt akarja, hogy mi is így gondolkodjunk róla, és így érezzünk iránta. Atya – ez melegséget, biztonságot, elfogadást, törődést, együttérzést, védelmet, bátorítást, gondoskodást stb. fejez ki. Isten a te Atyád – ha megérted ezt az igazságot, elkezded legyőzni a magánytól való félelmet.




„…semmi… nem választhat el minket az Isten szeretetétől…” (Róma 8:39)
Ahhoz, hogy le tudd győzni a magánytól való félelmet, meg kell értened, hogy Isten elkötelezte magát irántad. Az ő atyai szeretete nem hangulaton, érzéseken, érzelmeken alapszik, hanem az ő változhatatlan jellemén és nevén. Minden, ami Ő, és aminek mondja magát, az irántad való hűségén áll vagy bukik. „Hiszen nem veti el az Őr a saját népét az ő nagy nevéért, mert tetszett az Úrnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket” (1Sámuel 12:22). Figyelj meg két dolgot ebben az igeversben: Isten egyrészt a saját nevét védi, másrészt örömét leli abban, hogy Atyád lehet; ez a két ok az, ami miatt sohasem fog hátat fordítani neked. A gondjaid nem azt jelentik, hogy Isten elítél vagy kitagad. A Sátán szívesen meggyőzne erről. Azt fogja mondani, hogy csalódást okoztál Istennek, vagy, hogy Isten cserbenhagyott téged, hogy ezzel méltatlannak, reménytelennek, elhagyottnak és kitagadottnak érzed magad. Nem igaz! Több nemzedéknyi hívő énekelte életének legsötétebb éjszakáján: „Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten!” Minden körülményed között és minden szenvedésedben igaz: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22-23). A szenvedés és a nehézségek nem törlik el az Isten hűségét, ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ő nem tudja megtenni, hogy ha egyszer szeret, akkor ne szeressen mindig. „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni” (1Péter 5:10). Ma valld meg: „Semmi sem választhat el engem Isten szeretetétől!”




ISTEN HALLJA IMÁIDAT

„Uram, íme, akit szeretsz, beteg." (János 11:3)

János feljegyzi: „Mária és Márta megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg«" (János 11:3). Valaki elment Jézushoz Lázár érdekében, és mert elment, Jézus válaszolt. A gyógyítás nem valósult meg még néhány napig, de elkezdődött abban a pillanatban, amikor az Urat megszólították. Elgondolkodtál már valaha azon, hogy hová jut imádságod? „...csend lett a mennyben... És... Egy másik angyal is odajött és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imád­ságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trónus előtt van. És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből az Isten elé" (Jelenések 8:1-4). Miért volt csend a mennyben? Mert valaki imádkozott! A menny elcsendesedik, hogy meg­hallgassa egy ember imádságát. Isten népének imádsága felszállt Istenhez. Hát nem csodálatos?! Szavaid nem állnak meg, míg el nem jutnak Isten szívéhez, hát ne hagyd abba az imádságot! Figyeld meg, az a barát, aki Lázár érdekében Jézushoz ment, ezt mondta: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg". Nem a szükségben lévő ember tökéletlen sze­retetére hivatkozott, hanem Jézus tökéletes szeretetére. Nem azt mondta: „aki szeret téged, beteg", hanem azt: „akit szeretsz, beteg". Ez nagy különbség! Az imádság ereje nem annak az embernek az erényességétől függ, aki imádkozik, hanem Annak a vál­tozhatatlan szeretetétől, Aki az imát meghallgatja. Nem örülsz ennek? Lehet, hogy sok hibád és hiányosságod van, talán nem is érted az ima titkát, de ennyi egészen világos: a mennyben beindulnak a dolgok, ha a földön valaki imádkozik.






Kezdd a napot Istennel!

„…reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak.” (Zsoltárok 5:4)

Azt hisszük, hogy minden a mi vállunkon nyugszik, pedig nem. A világ Istené, nem a miénk. Minden nap kezdetén arra emlékeztet minket, hogy neki megvannak a maga módszerei, ő irányítja a dolgok kimenetelét, és ő törődik életünk minden apró részletével.

Az, hogy hogyan kelünk fel reggel, megadja az egész napunk alaphangját, ezért próbáld ki a következőt: holnap reggel az legyen az első, hogy néhány percet egyedül töltesz Istennel. Ne akard, hogy egy egész óra hosszat tartson, kezdd csupán öt perccel! Gondold át a napi terveidet! Ha van naptárad, nézd át Jézussal! Ahogy végigmész rajta, lesz majd néhány dolog, ami miatt aggódsz. Csak add át azokat Neki! Lehet, hogy felfigyelsz egy megbeszélésre vagy egy bizonyos problémára, ami nyugtalanít. Kérj Tőle bölcsességet! Ha nem ad azonnali választ, vedd észre, hogy ez azért van, mert azt akarja, hogy bízz benne. Valami jobbat tartogat a számodra; valami olyat, amiről eddig álmodni sem mertél. Olyan sokan kezdjük a napot aggódva, nyugtalanul, kapkodva, félve vagy rohanva. De nem kell így tennünk. A napunk így is, úgy is elkezdődik, akkor miért ne kezdenénk Jézussal? Van ennél jobb ajánlatod? Mindenképpen lesz egy első gondolatunk, első szavunk; akkor miért ne engednénk, hogy ez Istené legyen, aki elől minden aggodalmunk eltűnik? Ezt meg tudjuk tenni. Tényleg meg tudjuk tenni. Kezdhetjük a napunkat Istennel.

Szánj rá egy percet, és gondolkodj el ezen az igén: „Elégíts meg minket reggel a te el nem múló szereteteddel, hogy öröméneket énekelhessünk, és örvendezhessünk életünk minden napján!” (Zsoltárok 90:14 NIV).
Mindig mondj igazat!

„Te pedig a szívben levő igazságot kedveled…” (Zsoltárok 51:8)
A Biblia azt mondja Krisztusról: „…nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (Ézsaiás 53:9). Ha Isten szerinti életet élnénk, a mi szánkon sem jönne ki semmi ilyesmi. Isten nem azt szeretné, ha minimálisra csökkentenénk a hazugságot és a csalást, hanem azt, ha teljesen felszámolnánk. Isten nagyon határozottan áll hozzá a becsületesség kérdéséhez: „Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt.” (Zsoltárok 101:7). Pál felsorolja, hogy kik nem örökölhetik Isten országát: paráznák és házasságtörők, bálványimádók, részegesek, nyerészkedők és harácsolók és a rágalmazók, akik hazugságot beszélnek másokról (ld. 1Korinthus 6:9-10). „Most azt akarod mondani, hogy a füllentéseim és a hízelgő megjegyzéseim miatt ugyanannyira haragszik Isten, mint a házasságtörésért vagy a súlyos testi sértésért?” Nagyon úgy tűnik! Isten szemében az adóbevallás „kozmetikázása” ugyanolyan súllyal esik latba, mint a bálványimádás. „Utálja az Úr a hazug ajkat, de akik igazan élnek, azokat kedveli” (Példabeszédek 12:22). Miért ez a kemény hozzáállás? Mert a becstelenség teljesen ellenkezik Isten jellemével (ld. Zsidók 6:18). Nemcsak arról van szó, hogy Isten nem hazudik, vagy, hogy úgy dönt, hogy nem fog hazudni, de nem is tud hazudni. A kutyák nem tudnak repülni, a madarak nem tudnak ugatni, Isten pedig nem tud hazudni. Ha ígéretet tesz, ha szövetséget köt, azt megtartja. Ha kimond valamit, azt komolyan gondolja. Ha kijelenti az igazságot, hihetünk neki. Még ha mi „…hűtlenek vagyunk is, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja” (2Timóteus 2:13 GNT). Istennél az igazság fekete-fehér, nincsenek szürkeárnyalatok. Ha tehát komolyan gondolod, hogy vele akarsz járni, és a tetszésére akarsz élni, akkor el kell kötelezned magad az igazság, a teljes igazság, a színtiszta igazság mellett.





Olvasd a Bibliát!


„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105)
Arra a kérdésre, hogy melyik könyv volt legnagyobb hatással az életükre, a legtöbb ember azt válaszolja, hogy a Biblia. Mégis csak kevesebb mint 14%-uk olvassa minden nap. Hogy lehet ez? Íme néhány a legáltalánosabb kifogások közül: 1) „Nincs rá időm.” Valóban? Sok bibliai könyvet ki lehet olvasni 20-45 perc alatt, van néhány, melyre kevesebb mint 10 perc is elég. Ha egy nap egy fejezetet olvasol el, akkor ki tudod olvasni a Példabeszédek könyvét egy hónap alatt, Jakab levelére pedig csak 5 nap kell. 2) „Nem tudom, hol kezdjem.” Ha elkezded a Mózes első könyvét a teremtésnél, és onnan sorban haladsz tovább, az talán túl soknak tűnik, ezért oszd fel kisebb adagokra! Válassz egy evangéliumot, és olvasd el Jézus életét! Csak kezdd el valahol! 3) „Nem elég izgalmas.” A romantikus történeteket kedveled? Olvasd Ruth könyvét! Kalandra vágysz? Próbáld a Bírák könyvét vagy az Apostolok cselekedeteit! A költészet vonz? Fedezd fel Salamon költeményét, az Énekek énekét! A történelemtől a mindennapi életre vonatkozó hasznos tanácsokig – a Bibliában minden benne van. 4) „Nem elég az, hogy minden héten elmegyek a templomba?” Billy Graham azt mondta: „A Biblia térkép az élethez, és míg a lelkész megmutathatja, hogy melyik a legjobb választható útvonal, neked magadnak kell megtanulnod, hogyan navigálj az élet kanyarjaiban.” 5) „Kényelmetlenül érzem magam tőle”. Ha nem érted pontosan, hogy mit mond Isten szava, könnyen egyenlőségjelet vonsz közé és korábbi negatív tapasztalataid vagy a másoktól korábban látott képmutató viselkedés közé, és kiöntöd a gyereket is a fürdővízzel. Kétségtelen, hogy a Biblia kemény igazságokkal is szembesít: „…megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsidók 4:12). Leellenőrzi, hogy mi jár a fejedben. De általa rájössz, hogy ki vagy, hogy mire hívattál el – és erőt is nyersz mindehhez!
A Biblia tudományosan megalapozott


"Dicsérjétek őt magasságos mennyek és ti vizek az ég felett. Hadd dicsérjék az Úr nevét mert a szavával alkotta meg őket. Örök helyre helyezte őket. Törvénybe foglalta, melyet senki meg nem szeghet." (Zsolt 148:4-6 GW fordítás)


Lehet, hogy már találkoztál olyan emberrel aki azt mondta, hogy a Biblia nem tudományosan megalapozott. Na neki nem volt igaza. Vagy a Bibliát nem tanulmányozták, vagy a tudományokat.

Isten alkotta meg a fizikai törvényeket. Azt is Ő rendezte úgy, hogy ezek a törvények és az Ő igéje ne mondjanak ellent egymásnak.

Johannes Kepler, a híres matematikus és csillagász egyszer azt mondta, hogy "a tudomány nem más mint végiggondolni Isten gondolatait Ő utánna." Más szóval Isten megalkotta a fizikai törvényeket, mi pedig felfedeztük őket.

A Bibliai nem tudományos kézikönyvnek készült. Nem azért olvassátok a Bibliát, hogy rakétát tudjatok építeni. A Biblia nem használ tudományos nyelvezetet. Viszont ennek ellenére a Biblia nem mutatja be hamisan a tudományokat. Az 1600 év alatt, amíg a Biblia íródott, egyszer sem mutatta be helytelenül a tudományokat. Sőt, mindig is a tudományok előtt járt.

Például:

- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a Föld lapos. Isten viszont 2600 évvel ezelőtt, az Ézsaiás 40:22-ben azt írta, hogy Isten a Föld kereksége fölött trónol.

- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a Föld valamin áll. A hinduk szerint a Föld óriási elefántokon állt. A görögök szerint Atlas tartotta. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy 5 oszlop tartja a Földet. A Biblia viszont nem írja, hogy a Földet bármi is tartaná.

- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a csillagok száma véges. Jeremiás 33:22 viszont azt írja, hogy a csillagokat meg sem lehet számlálni.

1861-ben kiadtak egy nagyon híressé vált könyvet, amelynek az volt a címe, hogy "51 vitathatatlan tény arról, hogy a Biblia tudományosan pontatlan". Ma viszont egy olyan tudóst sem találsz a Földön aki egyetértene ezekkel a vitathatatlan tényekkel. A tudomány ugyanis mindet megcáfolta. 0

A Biblia azt mondja, hogy "Dicsérjétek őt magasságos mennyek és ti vizek az ég felett. Hadd dicsérjék az Úr nevét mert a szavával alkotta meg őket. Örök helyre helyezte őket. Törvénybe foglalta, melyet senki meg nem szeghet." (Zsolt 148:4-6 GW fordítás)

A termodinamika második törvényére nem lehet igaz, hogy ma nem működik, holnap meg igen. Mindig működik mert így igaz és mert Isten alkotta.

Az igazság sosem változik meg.

Beszéljetek róla

- Keressetek a Bibliában olyan igazságokat amelyek bebizonyítják azt amit látsz magad körül a természetben.

- Hogy válaszolsz az olyanoknak akik azt mondják, hogy a Biblia tudományosan nem megalapozott. Szerinted Isten mit szeretne, hogy válaszolj?


Építsd Isten szavára az életedet!


„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát” (Máté 7,24).

Már az alapozásnál sejthetők az épülő ház méretei. Nagy épületet nem húzhatsz fel egy pirinyó és gyengécske alapra. Össze fog dőlni, akárhányszor is próbálod.

Így van ez az élettel is. Rossz alapokról indulva nem lehetsz azzá, akivé Isten szerint lehetnél. Hadd említsek meg néhányat az élet alapjául kínálkozó lehetőségek közül, melyekkel vigyáznunk kell:

Kultúránk elvárásai. Minek teketóriázni? – gondolják egyesek; amit mások tesznek, az nekik is jó lesz. Amit a többség elfogad, az neki is megfelel. Pedig, ami ma divatos, holnap már nem lesz az. Ha a kultúra elvárásaihoz szabod az életedet, az olyan, mintha már eleve laza alapra építkeznél. Ez nem fog működni!

A hagyományok. Mások időt állóbb példákhoz szabnák inkább az életüket – például ahhoz, amit a szüleiktől eltanultak. Ebben már van valami. A tradíció nem válna tradícióvá, ha nem működne. Viszont egy kialakult szokás sem tart örökké. Idővel elkopik, érthetetlenné válik és elveszíti a jelentőségét. A farizeusokat figyelmeztetve jegyezte meg Jézus (Mk 7,8), hogy még az Isten parancsolatánál is inkább ragaszkodtak a hagyományokhoz. Ezt a veszélyt mi is tartsuk szem előtt!

Az értelem. Isten adta képességünk ez; használjuk hát, de kellő körültekintéssel! A gondolkodásunk, ugyanis, megejthető. A Példabeszédekben olvassuk: „Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis a halálba visz” (16,24 – Kat.ford) . Még a legbölcsebb ember is melléfog néha – és ezen nincs mit meglepődni. Egyedül Istenben lehet tökéletesen megbízni.

Az érzések. Vannak emberek, akik a hangulatuknak élnek. Azt teszik, ami éppen jólesik nekik. Az érzések azonban hazudnak - mindig hazudnak. Többet hazudsz magadnak, mint bárki más neked. Ha az érzéseid uralkodnak az életedben, az egész életed a hangulati változások függvényében telik.

Mire építsük hát az életünket, ha nem megfelelő alap a kultúrához való alkalmazkodás, a hagyományok követése, a racionalitás és az érzéseinkhez való igazodás sem? Isten Szavára.

Jézus mondja: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát” (Máté 7,24).

Ha Isten Szavára, „a kősziklára” építed az életedet, nem kell amiatt aggódnod, hogy rosszul döntöttél. A ma még divatos eszmei áramlatok megváltoznak, a szokások jelentőségüket vesztik, az értelem cserbenhagyhat, és az érzések félrevezethetnek.

Isten Szava azonban örökérvényű.

Előfordulhat, hogy nem mindig érted az Ő Szavát. Lehet, hogy nem mindig tetszik. A politikai korrektség szabályaihoz sem alkalmazkodik mindig.

Mégis, ez az egyetlen biztos alap, amire az egész életedet felépítheted.

Beszéljetek róla

Milyen alapra építettél eddig? Hogy áll az életed? Melyek azok a zavaró tényezők, melyek a legtöbb gondot okozzák, amikor bibliai alapra helyeznéd az életed „építményét”?

Halld meg Isten hangját : távolítsd el a zavaró tényezőket


"Némelyik (mag) a tövisek közé esett, és amikor vele együtt fölnőttek a tövisek is, megfojtották." Lukács 8:7

Nem hallhatod Istent, amikor zsúfolásig tele van a fejed gondolatokkal, aggodalmakkal, félelemmel vagy tervek szövögetésével, de még akkor sem, ha állandóan rádiót hallgatsz vagy TV-t nézel. Ha állandóan a telefonon lógsz, amikor az Úr hívna téged, foglaltat jelez a telefon.

Ezek azok a tényezők, amelyekről Jézus a Lukács 8:7-ben beszél, amikor azt mondja, hogy a magok a tövisek közé estek. A mai igeversben az áll, hogy a tövis együtt nőtt a magokkal, majd megfojtotta azokat.

Gondolhatjuk azt is, hogy ez még mindig valamivel jobb, mint amikor a magok sziklás talajra hulltak, hiszen itt legalább kihajtanak és növekednek. De ezeket viszont megfojtják, tehát ezek sem fognak gyümölcsöt teremni. Valamennyi ember hallja Isten beszédét, de elfoglaltságaik, mint például az élet aggodalmain vagy a gazdagságon való merengés és az élvezetek hajszolása elfojtják Isten szelíd hangját, így aztán sosem válnak érettebbé.

Ha te is folyton rohansz, nem fogod meghallani Istent, és akkor beleütközöl az elfoglaltság korlátjába. Gyakran összetévesztjük az elfoglaltságot a produktivitással, a termékeny élettel, pedig ez a kettő távolról sem ugyanazt jelenti. Ha mindig elfoglaltságot keresel, és nem újulsz meg lelkileg, akkor te sokkal inkább elfoglalt ember vagy, mint produktív és termékeny.

Jézus azt mondja, hogy ezek a zavaró tényezők olyanok, akár a tövisek, amelyek az elménkben és a szívünkben is gyökeret vernek, pont úgy, ahogyan a kertünkben a gyomok.

Háromféle tövis van, amelyek távol tartják Isten hangját tőled:

Aggodalmak - A görög szóhasználat a "merinma" szót használja az aggodalomra, melynek jelentése "különböző irányba rángat". Ha téged több irányba kényszerítenének az események, akkor aggódás kerít hatalmába. Amikor pedig aggódsz, nem hallhatod Istent.

Pénz - Ha azzal vagy elfoglalva, hogy mindig pénzt keresel a számlák kifizetéséhez, vagy azért, hogy kitörj egy adóssággödörből, sokszor nem tudod meghallani Istent.


Élvezetek - Isten ad az életünkben különböző dolgokat, amiket élvezhetünk, és amelyek jók. De könnyen elfoglalttá válhatsz az élvezetek és a szórakozás hajszolása miatt, és Isten követéséről ekkor megfeledkezel.

Mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy a tövisek felnőjenek? Semennyi. Ezek a gyomok az elhanyagoltság jelei. Amikor elhanyagolod Istent, és nem töltesz vele időt, tövisek kezdenek növekedni az életedben. Ahhoz, hogy kiirtsd ezeket, először meg kell tanulnod úrrá lenni az elméden, amit lefoglalnak a különféle gondolatok.

A Királyok 1. könyve 19:12-ben, amikor Isten Illéssel beszélt, az Úr nem volt a szélben, sem a földrengésben, sem pedig a tűzben, hanem egy szelíd hang hallatszott.
Ha megakarod hallani az Úr halk szavát, csendben kell figyelned.

Ne gyűjtögesd a fájdalmadat, beszélj róla Istennek

"Kelj föl, kiálts éjjel, még akkor is, ha az éjszaka elkezdődött. Öntsd ki szíved, mint a vizet - az Úrhoz, imádságban!" (Jer. Sir. 2:19 - NCV fordítás)


Úgy érzed, rossz napod volt? A Bibliából ismert Jóbnak már doktori fokozata volt a fájdalom és a veszteség területén. Jób könyvének legelső részében, miután minden darabjaira hullott az életében, Jób "felállt, megszaggatta a ruháit, leborotválta a haját, és nagy gyászában sírva a földre borult." (Jób 1:20, EFO ford.)

Jób ki tudta fejezni fájdalmát Isten felé. Amikor nagy veszteség ér az életben, az első dolog, amit meg kell tenned az, hogy pontosan elmondod Istennek, hogyan érzel.

Lehet, hogy ez meglep téged, de Isten tudja kezelni a dühödet és a csalódottságodat. Tudja kezelni érzelmeidet. Miért? Mert Ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, ő pedig egy érzelmekben gazdag Isten.

Amikor a kétéves gyermekednek hisztirohama van és ütögeti a térdeidet, te is tudod ezt kezelni. Ugyanígy, Isten nagyobb a te érzelmeidnél, és teljesen helyénvaló az, ha elmondod neki pontosan, hogyan érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál, és nem történt meg, amikor valaki, akit szerettél kisétál az életedből, amikor megkapod a rettegett hívást: "Ez rák!", akkor elmondhatod Istennek: "Megőrülök. Dühös vagyok. Beteg vagyok. Csalódott vagyok. Megszidtak. Kételyeim vannak." Isten tudja kezelni a panaszaidat, kérdéseidet, félelmeidet, gyászodat. Isten irántad való szeretete nagyobb a te összes érzelmednél.

Az én gyermekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy régebb óta vagyok ezen a bolygón, mint ők, és hogy több a tapasztalatom, mint nekik. Gyermekeim időnként mégis megkérdőjelezik a véleményemet. El tudod ezt hinni?

Inkább szeretnék őszinte és igazi mély beszélgetést folytatni velük, mint elnyomni belső csalódottságukat. Isten ugyanígy van ezzel! Inkább szeretné, hogy dühösen birkózz vele, mint hogy fásult közönyösséggel elsétálj.

A helyes válasz egy megmagyarázhatatlan tragédiára nem az, hogy "tűrj mosolyogva." Jeremiás Siralmai 2:19-ben ezt olvassuk: "Kelj föl, kiálts éjjel, még akkor is, ha az éjszaka elkezdődött. Öntsd ki szíved, mint a vizet - az Úrhoz, imádságban!" (Jer. Sir. 2:19 - NCV fordítás). Mikor volt utoljára az, hogy felkeltél és éjjel kiáltottál? Mikor volt utoljára az, hogy kiöntötted a szíved, mint a vizet Istennek?

Beszéljünk róla:

* Ki az a személy, akivel általában elsőként beszélsz a gondjaidról? Miért bízol meg abban a személyben?
* Mi a fizikai és érzelmi következménye annak, ha a dühödet megtartod magadnak?
* Mivel kapcsolatban kell ma Istennel birkóznod?