2017. december 7., csütörtök

AKIKNEK MEGJELENIK

"Megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halál- nak árnyékában ülnek." Lukács 1,79a


A világban élő ember sötétségben ül, és a halál árnyékában. Egy kis történetet szeretnék röviden elmondani olyan valakiről, aki Finnországnak egyik legveszélyesebb rablógyilkosa volt. Wrede Matild volt a foglyok angyala, akit Isten húszéves korában a börtönökbe küldött. Celláról cellára járva sok-sok foglyot az Úrhoz segített. Bement egy fogoly cellájába, aki azt kérdezte - hogy mert ide bejönni? Nem tudja, hogy a legnagyobb gonosztevő vagyok? Nyakán és karján hatalmas vasak voltak. Egy óriás emelkedett fel a húszéves lány mellett. A fogoly megkérdezte: Maga is olyan Krisztus-követő, aki ott nyitja ki a Bibliát, és ott magyarázza, ahol akarja? Aztán rábökött a Biblia első lapjára, ahol ez állt: "Kezdetben teremté Isten az eget és földet... az Isten Lelke lebeg a vizek felett... és monda Isten: legyen világosság: és lett világosság" - Erről prédikáljon! Matild elmondta, hogy Isten nem csak a külső, hanem a belső földünket is teremtette, amiben mélységek és szakadékok és sötétség van. De a sötétség fölött Isten Lelke lebeg. Mindketten érezték, hogy valóban ott lebeg. Ha Isten kimondja egy ember fölött: "legyen világosság", akkor lesz. A fogoly leesett a földre, ahol életének sok-sok fájdalmát, bűnét kizokogta. Amikor felkelt, azt mondta - felszabadultam! A benne lévő sötétség még a kegyelem idejében találkozott azzal a csodálatos világossággal, aki Jézus. Így találkozott Pál apostol is, aki a maga igazának a nagy sötétségében üldözte a keresztyéneket, és aki - amikor leesett a földre - azt kérdezte: "Kicsoda vagy Uram?" "Én vagyok Jézus!" Jézus megjelent a sötétégben ülőknek.


Ereje és békessége a miénk lehet

?Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel"
(Zsolt 29,11).

   Dávid megénekli, mint hallotta az Úr hangját a mennydörgésben és látta erejét a szélviharban. A vihar utáni csendben, miután megtapasztalta Isten eget-földet megrázó erejét, boldogan hirdeti, hogy az Úr erőt fog adni népének. Ő, aki biztosan röpíti a villámcsapásokat, sasszárnyon hordozza megváltottait. Ő, aki hangja erejével megrázza a földet, megrettenti hívő gyermekei minden ellenségét, és békességet ad az övéinek. Miért vagyunk gyöngék, amikor Isten erejéhez menekülhetünk? Miért vagyunk nyugtalanok, amikor az Úr békessége a miénk? Jézus Krisztus, a hatalmas Isten a mi erőnk: öltözzük fel Őt, és így induljunk a szolgálatba. Az Úr Krisztus a mibékességünk: csendesedjünk el és találjuk meg benne nyugalmunkat, és legyen vége félelmünknek. Milyen nagy áldás, hogy Ő lehet a mi erőnk és békességünk most és mindörökké!
   Az az Isten, aki szelek szárnyán repül a viharban, uralkodik nyomorúságaink viharai felett is és hamarosan békés napokat küld. Megerősít életünk viharaiban, és örömteli dalt ad a szép időkben. Kezdjük máris énekkel magasztalni Istenünket, aki erőnk és békességünk. Félre a sötét gondolatokkal! Higgyünk és reménykedjünk!


Istenem! Köszönöm, hogy te minden nap gondot viselsz
rólam, és a mai nap is a te oltalmadban élhetek!

Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. (Lk 11,10)

Tettek. Olyan tettek, amelyeket meg kell cselekednünk, hogy valóra váljon, amit szeretnénk. Kérni kell, keresni kell, zörgetni kell. Mert Jézus így bátorít bennünket, amikor imádkozni tanít.
Sokszor olyan dolgot kérünk, olyan dolgot keresünk, ami nem reális, ami nem megvalósítható. Legalábbis azt hisszük. Hiszen az embernek nem minden lehetséges.
Mert nem tud saját erejéből bármit megtenni. Nem mindenható, nincs mindenre ereje, képessége. Mindenre csak egy valaki képes, és az pedig Isten. Hiszen aki megteremtette a világot, fenntartja és gondozza, annak minden lehetséges. Mert meg tud tenni bármit. Mindenható, és van mindenre ereje, képessége. Ő képes bennünket minden helyzetben segíteni. A nyomorultakat ő karolja fel. A betegeket ő támogatja. A gyászolókat ő vigasztalja. De nem csak segítségünkre jön, hanem együtt is örül velünk. Minden helyzetben. Amikor elismernek bennünket a munkahelyünkön. Amikor új jövevény születik a családban. Amikor életünk sínen van, és boldogok vagyunk. Hiszen ma is így bátorít bennünket, a sok jó és rossz dolog közepette is: Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.

Jó hatalmaktól csodásan elrejtve vigasztalva várjuk azt, ami jöhet, Isten velünk van este és reggel, és egészen biztosan minden új napon. (Bonhoeffer)

Istenem! Köszönöm, hogy te ma is megszólítottál engem. Kérlek, add, hogy elhiggyem bátorításodat, és hogy hozzád tudjak fordulni minden nehézségemben, hiszen tudom, te mindenkor itt vagy velem és támogatsz az élet legnehezebb helyzeteiben is. Adj erőt, hitet, és küldd el Szentlelkedet, hogy mindig alázattal és méltóképpen lépjek színed elé. Ámen.


Nem láttok engem, mígnem eljő az idő, amikor ezt mondják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!"
Lukács 13,35
Uram!
Ünneplő tömeg kiáltozta ezt feléd, amikor Jeruzsálembe bevonultál. Egy pillanatra elragadta a hangulat. Aztán vezetői szavára hallgatott, és kevéssel később irtóztató formában adta tudomásodra: nem kellesz neki! Rá gondolok most, kétezer év történelmére. Megbízottaid evangéliumodat vitték el a világ különböző népeihez. Több nép elzárkózott előled, vagy  azonban befogadtak, ott érkezésed áldást jelentett. Mert minden nemzet történelmének legáldottabb korszakai azok, amelyekben a Te evangéliumod irányítása alatt él. Az új egyházi év reggelén ma élő híveid a gyülekezetekben nem hangos kiáltással, hanem a szív mélységéből fakadó meleg hanggal mondják el feléd ezt a zarándok-köszöntést. Megjelensz mindenütt az egybegyülekezettek között igéddel, vigasztalásoddal, éltető erőddel.

Uram!

Boldog szívvel köszöntelek én is. Kérlek: áldd meg életemen ennek az egyházi évnek ünnepeit és munkára rendelt napjait. Hadd lehessek egykor azok között, akik utolsó eljöveteledkor is éneklik a régi zsoltárt: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!"



NEM SAJÁT AKARATOM SZERINT

        
  "Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!" (Róm 8:15)
 
  A megszentelődés munkája a szívben kezdődik. Oly szoros kapcsolatba kell kerülnünk Istennel, hogy Jézus ránk helyezhesse igáját. Meg kell üresítenünk magunkat az önzéstől, hogy helyet készítsünk Jézus számára. Milyen sokan vannak, akiknek szívük annyira telve van bálványokkal, hogy semmi hely sincs a világ Megváltója számára. A világ rabságban tartja az emberek szívét. Gondolataikat és érzelmeiket a saját üzleteikre, társadalmi helyzetükre, családjukra összpontosítják. Ragaszkodnak véleményükhöz és útjaikhoz, és bálványként dédelgetik ezeket lelkükben. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az én szolgálatára adjuk át magunkat, ragaszkodva saját véleményünkhöz és útjainkhoz, hogy ekképpen kizárja lelkünk Isten igazságát.
  Meg kell üresítenünk magunkat az önzéstől. Ez azonban nem minden, amit tennünk kell, mert amikor a bálványoktól megszabadultunk, az űrt be is kell töltenünk. Ha a szívünk üresen maradna, és az űrt nem töltenénk be, akkor ahhoz az emberhez lennénk hasonlóak, akinek háza "üresen, kisöpörve és felékesítve" állt (Mt 12:44), anélkül hogy vendéget fogadott volna be. A gonosz lélek más hét gonosz társat vett maga mellé, nála gonoszabbakat, bementek és ott tanyáztak, és ennek az embernek a későbbi állapota rosszabb lett az előzőnél....
  Úgy érzed, hogy nem vagy képes elérni a menny jóváhagyását. Lehet, hogy azt mondod: "E gonoszság iránti természetes hajlandósággal születtem, és nem tudom legyőzni a kísértést." Minden szükséges dologról gondoskodott a mi mennyei Atyánk, hogy képes légy leküzdeni minden szentségtelen hajlamot. Győzni fogsz a kísértés felett, ahogy Krisztus is győzött a te érdekedben. Ő azt mondja: "Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében." (Jel 3:21) A bűn volt az, ami veszélyeztette az emberi családot; és még mielőtt ember lett volna arra az esetre, ha az ember a próba során elbukna. Jézus lesz az áldozat és kezes, s a belé vetett hit által az ember megbékül Istennel, mert Krisztus volt a bárány, "a ki megöletett, e világ alapítása óta". (Jel 13:8) Krisztus meghalt a Golgotán, hogy az embernek legyen ereje győzni a természetes bűn iránti hajlamán.
  Valaki ezt kérdezi: "Nekem nem lehet saját utam, hogy azon járjak?" Nem, neked nem lehet saját utadat járnod, és így is bemenned a mennyeknek országába. Oda nem visz "az én utam". Emberi utak nem lesznek a mennyországban. A mi utainknak el kell veszniük Isten útjaiban. (Review and Herald, 1892. február 23.)


 Vigyázzatok
    
     De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és az élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap.
     Lukács 21, 34.
     Az irgalmas Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenséggel lepjen meg bennünket: Ezért kegyelmével megtisztelve híven figyelmeztet. Hirdetteti igéjét, megtérésre hív; a Krisztusban minden bűnünk bocsánatát kínálja. Ígéri, hogy gyötrelmes bűntartozásunkat felfüggeszti, ha szent Fiában hiszünk. Buzdít, hogy hivatásunkra ügyelve rendelt tisztünket jól végezzük. Ha mindezt megtesszük, akkor ugyan nem sajnálja, ha eszünk, iszunk s jódolgunkban örvendezünk. Mert ennünk-innunk kell, máskép nem élhetünk, csak Istenről s az eljövendő életről meg ne feledkezzünk. Hát nem jóságos és kegyes Isten az, aki ily hűséges atyai szívvel van hozzánk? Úgy beszél velünk, mint atya gyermekével: Édes gyermekeim! térjetek meg, higyjetek Fiamban, kit nektek küldtem, legyetek kegyesek s engedelmesek, végezzétek rendelt tiszteteket, azután ám egyetek-igyatok s éljetek a tőlem kapott földi javakkal. Csak egyre legyen gondotok: e világ múló javait úgy használjátok, mint akik az utolsó harsonaszót várják, hogy mikor felhangzik s a végső villámlás föltetszik, szent élettel és istenfélő állapotban készek s alkalmasak legyetek. Ha ezt cselekszitek, nincs mitől félnetek!
    
          Add, Uram hát megfontolnom
          Földi sorsom
          És eszembe hadd veszem:
          Mily rövid e földi élet
          S az ítélet
          Mily váratlan itt leszen.
BŰNBÁNAT

"Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre..." (2Kor 7,10).

A bűnösségről való meggyőződést legjobban ezek a szavak fejezik ki:

"Ó Megváltóm, mily szörnyű ez,
Minden bűnöm téged sebez."

A legritkább tapasztalat az ember életében, hogy meggyőződött bűnösségéről. Ez a küszöb Isten megértésénél. Jézus Krisztus mondta, hogy amikor a Szent Szellem eljön, meggyőzi a világot bűn tekintetében. Ha a Szent Szellem rázza fel az ember lelkiismeretét és Isten jelenlétébe viszi, akkor már nem az emberekhez való viszonya bántja, hanem Istenhez való viszonya: "...Te ellened, egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a szemeid előtt..." (Zsolt 51,6). A bűnömről való meggyőzés, a bűnbocsánat és a szentség csodája úgy egybefonódik, hogy csak az lehet szent, aki bocsánatot kapott, s ezáltal Isten kegyelméből ellentéte lett annak, aki volt. A bűnbánat mindig eljuttat erre a pontra: Vétkeztem! A legbiztosabb jele annak, hogy Isten munkálkodik az emberben az, amikor egy ember ezt látja és valóban elismeri. Bármi legyen, ami ennél kevesebb, az legfeljebb csak lelkiismeret-furdalás az elkövetett rossz miatt, visszahatása annak, hogy az ember megundorodott önmagától.

Isten királyságába a bűnbánat keserves fájdalmain át jutunk be, amelyek összetörik az ember jóságát. A Szent Szellem az, aki ezt a halálos harcot elindítja benne, és elkezdi kialakítani Isten Fiának életét ettől kezdve. Az új életet mindig a tudatos bűnbánat és az öntudatlan szentség bizonyítja, nem megfordítva. A bűnbánat az a szikla, amelyre a keresztyénség felépül. Az igazat megvallva, az ember nem akkor bánja meg a bűneit, amikor akarja. A bűnbánat is Isten ajándéka. A régi puritánoknak az volt a szokásuk, hogy imádkoztak a "könnyek ajándékáért". Amikor már nem tartod értékesnek a bűnbánatot, akkor a sötétségben vagy. Vizsgáld meg magad és lásd meg, nem felejtetted-e el a bűnbánat szomorúságát, az Isten szerint való szomorúságot.


Hosszú élet


    Mivelhogy ragaszkodik hozzám… Hosszú élettel elégítem meg őt…     — Zsoltárok 91,14–16.
„Igen, Hagin testvér” — mondta valaki —, „de én ismertem egy szolgálót, aki csodálatos elhívottja volt Istennek, és mégis meghalt negyvenkét éves korában.”
Ez nem jelenti azt, hogy neked, vagy nekem is meg kellene halnunk fiatalon. Én nem tudom, hogy az a szolgáló miben hitt — de azt tudom, hogy én miben hiszek. És tudom, hogy az Isten, aki több mint elegendő, azt mondta: „Hosszú élettel elégítem meg őt.” Más meg azt mondja erre: „Ez csak azt jelenti, hogy örökké fogunk élni a mennyben.”
Nem, a bűnösök is örökké fognak élni. Ők is élnek majd egy bizonyos helyen, és mi is élni fogunk, egy másik helyen. Ez az Ige azt mondja, hogy mi hosszú életet élvezhetünk itt, ezen a földön.
A Példabeszédek értelmezése felfedi, hogy Isten Igéje szerint ha bizonyos dolgokat cselekszünk, az meghosszabbítja, más dolgok viszont lerövidítik az életünket. Az Efézus 6,1–3 azt mondja a gyermekeknek: tiszteld a szüleidet, hogy „…jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.”
Péter idézi a Zsoltárokat, és biztosít bennünket, hogy ezek az ígéretek minket illetnek. (1Pét. 3,10. Zsolt. 34,13)
Megígért élettartamunk hetven vagy nyolcvan esztendő. (Zsolt. 90,10) Ne köss kompromisszumot. Ennél kevesebbel semmiképpen se érd be.
És vesd a hitedet Istenbe mindenben, amiben csak tudod!


Húzódj közel az Úrhoz

A Krisztus Igéje lakozzék bennetek gazdagon…

– Kolossé 3:16

 Ebben a világban a dolgok nem mennek jó irányba, és az utóbbi időben a Szent Szellem egy aktuális üzenetet szólt a szívemhez. Azt mondta: „Húzódj közel az Úrhoz. Kerülj bensőségesebb kapcsolatba a mennyei Atyáddal. Ha nem teszel így, nem fogsz boldogulni. De ha megteszed, akkor Isten olyan dicsőséges kiáradását fogod megtapasztalni, amit el sem tudsz képzelni.”

Ez az üzenet nem csak nekem szól, hanem neked is – és a földön minden hívőnek a mai napon. Az utolsó idők utolsó napjait éljük. Jézus hamarosan eljön. Izgalmas idő ez, de veszélyes is. Akik nem teszik meg, amit a Szellem mond, akik nem közelednek az Úrhoz, azokat egyik katasztrófa éri a másik után. Azonban akik közelítenek Hozzá, legyőzik a katasztrófákat, és dicsőséggé változtatják azokat, Jézus nevében!

Az Istenhez való közeledésed első lépése az, hogy rájössz: Istent elsősorban az Igéből ismered meg. Ha időt töltünk az Újszövetségen való elmélkedéssel, akkor Jézussal töltünk időt.


A legtöbben nem ismerik ezt fel, és ahelyett, hogy az Igén keresztül ismernék meg az Urat, az érzéseik révén próbálják Őt megismerni – ez pedig egyszerűen nem működik.


Ha az Ige irányítja a gondolkodásodat, az azt jelenti, hogy a Szellem uralja az elmédet, és akkor az érzéseid is a helyükre kerülnek.

Ne felejtsd el: a János 1 szerint Jézus az Ige. Ez azt jelenti, hogy amikor időt töltesz az Igében, akkor Jézussal töltesz időt. Ha az Ő Igéje gazdagon lakozik benned, akkor Jézus is gazdagon lakozik benned!

Ne sodródj egyik katasztrófától a másikig. Inkább változtasd azokat dicsőséggé, Jézus nevében. Kerülj bensőségesebb kapcsolatba Jézussal, mélyedj bele az Igébe, és nagyszerűen fogsz boldogulni ezekben a veszélyes időkben!

Igei olvasmány:  János 1:1-14


Mindenkor és mindenért hála

Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében!
(Ef 5, 20)

Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk.


A hála egyúttal Isten új kegyelmének megtapasztalására is módot nyújt. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását" (Zsolt 50, 23). Csodálatos erő rejlik a hálaadásban és dicsőítésben (2 Krón 20, 21-26). Azt is megtapasztalhatjuk, hogy a sötét és gonosz gondolatok eltunnek, ha elkezdjük dicsérni Őt és hálát adunk neki. A hálátlanság útján megszegényedünk, a hálaadásban mindig gazdagabbak leszünk. - „Hálát adjatok mindenkor mindenért!" - csak Jézus Krisztus által lehetséges ez. Csak őáltala ismerhetjük fel a nyomorúságos időkben is az áldásokat. Ezek mind mélyebbre visznek az Atyával és a Fiúval való közösségbe. Az Isten iránti szeretet tüzét a viharok hatalmasan felszíthatják, de a jó napokban sokszor elhal a hálaadás. A veszély pillanatában is elmarad a hála, de utána felismerjük, hogy éppen a fájdalmas tapasztalatok útján nyertünk jó gyümölcsöket. Az örökkévalóságban mindenképpen hálát adunk majd a nehéz idokért. A hála és imádat mennyei foglalatosság, a pokolban csak a tehetetlen düh kiáltása hallatszik. Már most gyakoroljuk szorgalmasan a hálaadást, hogy majd az örökkévalóságban teljes és tiszta harmóniában olvadjunk bele az Istent dicsőítő kórusba. Ha a lelkünket nyomja valami, mondjuk együtt a zsoltáríróval: „Ébredj fel lant és hárfa!" Merüljünk el Isten gazdagságában, hogy hálát tudjunk adni neki mindenért.


?Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez. Emeld fel köröskörül szemeidet és lásd meg: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaid ölben hozatnak.?
(Ésa. 60:3?4)


?Isten sok olyan embert vonz művéhez, mint amilyen Kornélius* [jegyzet: A történetet lásd Ap.csel. 10. fejezetében] is volt. Az ilyen emberek rokonszenveznek Isten népével, de a világban betöltött állásuk megakadályozza őket abban, hogy nyíltan Krisztus mellé álljanak. Különösen fáradoznunk kellene az ilyen lelkek megnyeréséért. Isten komoly és alázatos munkásokat keres, hogy hirdessék az evangéliumot a társadalom magasabb osztályainak. Az igazi megtérés csodáit várhatjuk még, olyan csodákat, amilyeneket még nem láttunk! A föld legmagasabb pozícióit betöltő emberek sem esnek kívül Isten csodatévő hatalmán. Ha az Úr munkatársai bátran és híven teljesítenék kötelességeiket, akkor Isten művelt, befolyásos, felelős állásokat betöltő embereket téríthetne meg. Sokan fogadnák el a mennyei alapelveket a Szentlélek ereje által, és az igazságot felismerve, jó eszközökké válnának a világosság terjesztésére. Időt és pénzt szentelnének az Úr művére a gyülekezet pedig új erőt és lendületet nyerne...


Napjainkban is sokan közelebb állnak Isten országához, mint ahogy azt mi feltételezzük. Istennek sok becses drágaköve van ebben a sötét, bűnös világban, akikhez szeretné elküldeni hírnökeit. Mindenütt vannak lelkek, akikben megvan a hajlandóság arra, hogy Krisztus mellé álljanak...?

(Apostolok története, Igazságot szomjazólélek c. fejezetből)
AMIKOR SENKI SEM FIGYEL


„Körülnézett, és amikor látta, hogy senki nincs ott…” (2Mózes 2:12)
Amikor Mózes megölte az egyiptomit, és eltemette a homokba, körülnézett, hogy meggyőződjön arról, senki sem látja. Tettél már valaha valami helytelent, amikor senki sem figyelt? Mind tettünk. Egy lelkész elmondta, hogy olyan embereknek ad tanácsot, akiket az üzleti utak tesznek sebezhetővé. „Egy vállalatvezető hölgy elmondta, hogy az otthonától távol túlságosan is kacérkodó, pedig szereti a férjét, és hűséges akar maradni. Egy nagyhatalmú üzletember szexuális tartalmú fantáziaképekkel küzd a hotelszobában, pedig otthon nem érik ilyen kísértések. Az internet megszámlálhatatlan erkölcsi csapdát rejt… az online csevegőszobában egy feleség érzelmi kapcsolatba keveredik egy másik férfivel… egy férj az interneten elérhető pornográfiával küzd… A tudat, hogy senki sem figyeli őket, lehetővé teszi, hogy olyan módon vétkezzenek, amilyen bűnt soha nem követnének el egy átlagos, szemmel tartott életben.” Íme, amit fel kell ismerned: 1) Isten akkor is lát, amikor senki más nem. Ha él benned a vágy, hogy Isten tetszésére légy, és nem akarsz neki szomorúságot okozni, az teljesen megváltoztatja, hogyan viselkedsz, mit teszel. 2) „Bölcs tanácsot ad az igaz…” (Zsoltárok 37:30 NLT). Ha tudod, hogy bizonyos területen sebezhető vagy, beszéld meg ezt valakivel, aki imádkozni fog érted, és számon kéri tetteidet. (Manapság már vannak olyan számítógépes programok is, amelyek figyelik az interneten látogatott oldalaidat, és beszámolót küldenek erről egy meghatározott személynek. 3) Kerüld azokat a helyzeteket, amelyek túl nagy magánszférát engednek meg! Egy asszony megszüntette a bankszámláját, és a férjével közös számlát nyitott, mert nem tudta uralni a költekezéseit. Isten másokkal való kapcsolatra teremtett, minél nyitottabb és őszintébb vagy, annál kevésbé valószínű. hogy eltévelyedsz


Az emberektől való félelem legyőzése


„Ne félj tőlük…” (Jeremiás 1:8)

Kerülsz bizonyos tevékenységeket vagy társas összejöveteleket, mert bizonytalannak érzed magad? Ha így van, lehet, hogy szociofóbiában szenvedsz, vagyis attól félsz, hogy alkalmatlan vagy, hogy zavarba jössz, feszélyezve érzed magad, vagy mások negatívan értékelnek. Vannak, akik ilyen helyzetben akár pánikrohamot is kapnak, ami ahhoz vezet, hogy megbénulnak, lefagynak az adott helyzetben. De ha kerüljük ezeket a helyzeteket ahelyett, hogy szembenéznénk velük, ezzel engedjük, hogy a félelmünk irányítson minket. Hogy mennyire tud megnőni a félelmünk, attól függ, hogy mit gondolunk magunkban akkor, amikor támad. És az, hogy mit gondolunk magunkban, azt nagymértékben az határozza meg, amit a pszichológusok „személyiségrész típus” névvel illetnek. Íme néhány gyakori személyiségrész típus és kezelésük módja: „Az Aggódó”. Az aggódó előre látja a legrosszabbat, grandiózus színekkel festi meg egy lehetséges tragédia képét, és túlzott éberséggel mindig észreveszi a baj legkisebb jeleit is. Kedvenc mondata az önmagával folytatott beszélgetésben: „De mi lesz, ha…?” Tanuld meg az aggódó szavakat ezzel helyettesíteni: „Na és mi van akkor, ha…?! Isten kegyelme által meg tudom tanulni, hogyan kezeljem. Lehet, hogy aggódom, mégis megteszem. Nem szeretem, de kibírom, amíg elmúlik. Hozzá tudok szokni gyakorlással és Isten segítségével.” Amikor Jeremiáson eluralkodtak félelmei, és el akart futni a nyilvános megbízatás elől, Isten ezt mondta neki: „…menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!...” (Jeremiás 1:7-8). Ahelyett, hogy elfutnál előle, válaszd azt, hogy hittel szembenézel vele – és figyeld, hogyan segít át rajta Isten!




Egy másik személyiségrész típus, amely elősegíti az emberektől való félelmet, „A Kritikus”. Ez az a részed, amely állandóan bírálja a saját viselkedésed, másokhoz viszonyítva kedvezőtlen fényben tüntet fel, rámutat összes hiányosságodra, és emlékeztet rá, hogy egy csődtömeg vagy. Kedvenc kifejezései: „Te teljesen hülye vagy – hát már sohasem leszel képes rendbe hozni? Nézd meg milyen ügyes X.Y.! Hogy lehet, hogy te nem tudsz ilyen lenni?” Míg „Az Aggódó” szorongástól szenved, „A Kritikust” alacsony önértékelés kínozza. Mi a megoldás? Tanuld meg lecserélni az önmagadat kritizáló mondatokat: „Ő az, akinek Isten teremtette – én pedig az vagyok, akinek engem teremtett, és elfogadom magamat, mint különlegesen egyedi teremtményt. Vétek hibákat, de nem egy tévedés vagyok. Isten kegyelméből azon dolgozom, hogy az a kedves és hasznos ember legyek, akinek Isten alkotott.” „Az Áldozat” egy másik olyan személyiségrész típus, mely félelmeid mögött meghúzódik. Ez az a részünk, amely tehetetlennek vagy reménytelennek érzi magát, azt hiszi, hogy veleszületetten alkalmatlan és méltatlan, legyőzhetetlen akadályokat lát maga előtt, és mindig panaszkodik amiatt, ami éppen éri. Kedvenc kifejezései ilyenek, mint: „Képtelen vagyok rá… Teljesen fölösleges. Sohasem leszek rá képes. Egyáltalán minek is vesződöm vele?” Cseréld le az ilyen gondolatokat! Mondd: „Nem kell most azonnal tökéletessé lennem. Új teremtés vagyok Krisztusban, és minden nappal egy kicsit növekszem. Úgy döntöttem, hogy a poharat inkább úgy szemlélem, mint ami félig tele van, és nem úgy, hogy félig üres. Mivel Isten azt mondta, hogy képes vagyok rá, ezért úgy döntök, elhiszem, hogy meg tudom tenni, és meg is fogom tenni Isten időzítése szerint és az Ő módszereivel.” Nézz szembe a félelmeiddel! Tedd meg, amit korábban féltél megtenni! Isten megígérte: „…én veled leszek…” (Jeremiás 1:19). Jeremiásnak csak erre volt szüksége, és neked is csak ez kell.


TEDD FÉLRE A RÉGI MÉRCÉT!


„…s már folyó volt…” (Ezékiel 47:5 SZIT)

Pál azt írja: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Efezus 3:20). Azt mondod: „Az én hiányos képzettségemmel, csekély jövedelmemmel, gyenge egészségemmel és múltbéli hibáimmal nem tudom, hogy lenne, hogy lenne ez lehetséges”. Ha Istenről van szó, tedd félre a régi mércét! Ezékielnek volt egy látomása. Látta, hogy forrás fakad a templomból: „A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz derékig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amint nem tudtam átmenni, mert a víz mély folyóvá dagadt, amelyen úszni kellett volna. Akkor ezt mondta nekem: … Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog… mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér… A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad…” (Ezékiel 47:3-12 NKJV). Figyeld meg, ez a folyó Istentől ered. Ő az, aki meghatározza a jövődet, és Ő dönt bővölkedésről. Nem számít, ki vet, ki arat, a növekedést Isten adja (ld. 1Korinthus 3:7). Ki határozza meg, mekkora áldásokat kapj? Isten! Tehát tedd félre a régi mércét!
Aggódásaink...

A mai nap imádsága:
URam! Tudom, hogy nem kellene, de olykor még is aggódom... Kérlek, vedd el tőlem félelmeimet, hogy szívemet megüresíthessem a Veled való közösségre, s felszabadultan tudjak naponta hálát adni gondviselő jóságodért! Ámen


Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.
Lk 12,22-23

Özönvíz pusztít... a média minden csatornája aggasztó hírekkel árasztja el az embereket - nap, mint nap, s talán csak a nihilisták, a szerelmesek, s a nagy szenvedéseket hordozók nem törődnek ezekkel. Aggodalomra lenne ok bőven, hiszen a világvégét beharangozók sem az ősi kalendáriumok jóslatait veszik komolyan, hanem azokat a gazdasági/demográfiai mutatókat, melyek mind azt jelzik: ez, ami most van, ez így nem mehet tovább! Mert ha igen, akkor tényleg itt a vég! Természetesen nem a JóIsten angyalai vágnak majd rendet lángpallosukkal a megbomlott erkölcsű embervilágban, hanem az egzisztenciális ellehetetlenülés mocsarába fulladunk bele - szép lassan... talán azért is, hogy legyen időnk elgondolkodni - ha már korábban nem tettük(!) -, bizony lehetett volna ezt másképpen is csinálni!

Az Univerzum nagysága felfoghatatlan, az azt teremtő és fenntartó Isten ereje érthetetlen, s mindezek mellet az emberlétünk "icinyke-picinykesége" megdöbbentő. Ebbéli rácsodálkozásainkat már csak az múlja felül, ha azt nézzük, hogy ez a "semmi-emberke" milyen óriási arroganciával száll szembe Istennel, s milyen felelőtlenül rombolja a szépet, a környezetét, beleértve az egész Földet...

Aggodalmunk egyik fő oka, hogy nem tudjuk, hol a helyünk a teremtettségben! Első helyre tesszük magunkat, jóllehet az nem a mienk, hanem Azé, Akié ez az egész Világmindenség! A másik, fő ok, hogy még mindig azt gondoljuk, az Isten alternatívája az emberlét kihívásaira sokkal rosszabb, mint a mi nyomorúságos megoldásaink... Pedig a tettek beszélnek! Az ember fejlődése csak romlást okozott az egész lakott Földnek, s mire rájönnénk arra, hogy létezett volna más út is a technika, a tudomány eredményeinek kipróbálására, mit a háború - addigra már nem lesz mit megmentenünk... Jobb esetben kezdhetjük elölről: kőbaltával!

Isten minket nem a semmibe, hanem a kész Édenbe helyezett! Isteni bölcsességével mindennek rendelt helye, ideje, s feladata van ámulatbaejtő Teremtettségében, s éppen ezért az csodálatosan működik is! Neki gondja van a mező liliomaira éppen úgy, mint a madárkákra... akkor ne lenne az emberre? A kicsinyhitűség, a bizalmatlanság, az önzés építhet stratégiai atom-bunkereket, de a túlélés garanciája nem az ember, hanem mindig az Isten kezében van! Amikor tehát a Mester azt mondja: "Ne aggódjatok!", akkor ezzel nem azt mondja: "Ne foglalkozzatok ezekkel a dolgokkal!" -, hanem azt: "Bizalmatokat, reménységeteket ne magatokba, hanem Mennyei Atyátokba vessétek... Neki ugyanis gondja van rátok!"







Békességért ...

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekünk békédet szíveinkbe, hogy a világ békétlensége láttán is megmaradjon bennünk a Tőled kapott hitünk, reménységünk és szeretetünk! Ámen



Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni.
1 Thessz 5,3

Az élet folyamatos kockázat. Minden változik, semmi nincs benne, ami változatlan, csakis egy: a változás. Kijelenteni, hogy "na most ura vagyok a helyzetnek" - perfekciót, megállást jelentene, ami pedig ellentétes a folyamatos mozgással. Mégis sokan tesznek ilyen életellenes kijelentéseket. Az életellenesség mindig Isten-ellenesség is. Aki azt mondja, békességet, biztonságot teremtettem, az Istent zárja ki az életből, aki egyébként a Békesség Ura. Aki pedig kizárja Istent a gondolataiból olyannyira, hogy már többszörés áttételben sincs jelen életének dolgaiban, annak erkölcsi érzéke kopik, sőt idővel szociális érzékenysége is ellaposodik.

Békesség és biztonság... Irakban, Közép-Afrikában, s még körülbelül kétszáz helyen, ugyanis ennyi fegyveres konfliktust tartanak számon jelenleg a világon! (A helyi "béketeremtő" maffiákról, klánokról már ne is beszéljünk.) Az ember békessége a fegyveren alapul. Úszó haditechnikai városokon, vízen és víz alatt, melyekről repülőgépek és rakéták ezrei ontják magukból pusztító erejüket. A puskagolyó és az interkontinentális rakéta atombombája is béke érdekében repül a cél a felé. De milyen béke is az ilyen? Emberi, külső, mely csak újabb szenvedést okoz. "Aki kardot fog, kard által vész el." - mondja Jézus, akinek igazságai minden időben megállják helyüket. Sőt olyannyira időtlenek, hogy rövid távon és hosszú távon is igazak. Távlati vagy pillanatnyi konfliktuskezelés, csak a belülről fakadó (istenes) igazságok érvényesítése ad garanciát a békére. Minél inkább Isten szerint való a "béke", annál tartósabb.

A végső romlás sajnos elkerülhetetlen. Sokan emiatt fulladnak közönybe, vagy éppen élvezkednek a világvége-hangulat fokozásában és abban a hitben, hogy ők persze biztonságban vannak. Az élet isteni rendjének (ok, okozat; kezdet és vég) engedelmeskedve meg kell születni a gyermeknek, még akkor is, ha ezzel krízist okoz - akár az anya életében is. Világunk felderíthetetlen ősokai között van egy, ami nyilvánvaló: az ember, s gyarló tulajdonságai. Ezeken változtatni pedagógia, szülői szigor, állami szankció csak részben tud. Az igazi változást munkálni egyedül az Isten képes, ha beengedjük szeretetét életünkbe. Más "menekülési" út nincs.







Döntéseink...

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatosnak teremtetted meg ezt a világot! Szép és bámulatos is lenne, ha nem rontottuk volna meg ostobábnál ostobább döntéseinkkel... Uram, könyörül rajtunk, s ne engedd, hogy leromboljuk azt, amit Te építettél! Őrizz meg minket a kísértésektől, s távolíts el belőlünk minden gonosz indulatot, hogy békében és örömben élhessünk az egész világgal! Ámen


Aki ragaszkodik az igazsághoz, az az életre jut, de aki a rosszat hajhássza, az a halálra.
Péld 11,19

Tudatos életünk döntések sorozata, melyben minden egyes választásunk következményeit - ha akarjuk, ha nem - hordoznunk kell. A civilizáció hajnalán keletkezett édenkerti története az embernek talán éppen erre akar rávilágítani: minden igen-ünknek, s nem-ünknek óriási súlya van a jövőre nézve. Azoknak a döntéseknek pedig, melyekben az Isten is "jelen van" különösképpen is meghatározó az ereje - formálnak vagy deformálnak minket. Isten "elvárásai" soha nem az Ő önkényuralmát deklarálják, hanem azoknak az isteni törvényeknek a fontosságát emelik ki, melyek az életet védik. (Lásd: A világ ipari országaiban mostanság kezdenek rádöbbeni arra, hogy a környzetvédelem hiányosságai az egész ökológiát veszélyeztetik. Csak reménykedhetünk benne, hogy ez a törekvésük talán "nem eső után köpönyeg" - értékű...)

Az igazság mindig az élet igazsága. Így a "jó királyok" ellen soha nem kelt fel az "istenadta" nép, de ha sérelem érte a közösséget, akkor kardot ragadtak az adóbehajtó oszmán-török ellen, az arrogáns-kétszínű Habsgurgok ellen vagy éppen a megszálló orosz csapatok ellen. A felkelés okozta krízis mindig az igazságot tárta fel, vagyis: ami van az igazságtalan. Ez Isten egyetemes törvénye. Ő ugyanis nem egyes kiválasztottak jólétét akarja, hanem mindenki jólétét. Az ószövetségi pusztai vándorló népek naív elképzelései, melyek még a próféciákban is testet öltöttek: "Népek és nemzetek borulnak le majd előtted" - kétségkívül jól hangzanak, s talán éppen a nemzeti indentitás erősítése miatt kerültek bele - azonban nem kivitelezhetőek... mert etikájuk nem egyetemes, csak egy adott közösségre érvényesek. Az ember-világba márpedig mindenki beletartozik, ugyanis az emberi közösség egységes faj, biológiailag mindenfajta-féle ember - ha egészséges, akkor genetikailag kompatibilis a másik reprodukcióskorú ellenkező nemű embertársával, azaz nemzőképes utódokat képesek létrehozni. Nincs tehát felsőbbrendű "árja", s alsóbbrendű "szolgaságra rendelt" , nincs tehát igazságos jogalap a másik elnyomására... Sajnos a történelem éppen arról tesz bizonyságot, hogy folyamatosan hivatkozott az ember valamire, ami ürügyet szolgáltatott a másik ember kifosztására, eltiprására: A fáraó a Napisten fia; a király az Isten akartából király, s aki a királyt elárulja az Istent árulja el; aki nem azt hiszi, amit a hivatalos egyház, azt meg kell égetni stb.

Aki az Isten (szeretet)akaratának megfelelően éli életét, szolgál, az életet talál emberi kapcsolataiban, az kiteljesedik a kis-, és nagyközösségben egyaránt. A közösségben lenni/élni jó, de csak akkor, ha az a közösség szeretet-közösség, melyben egyik a másikat hordozni kívánja. Aki "ki nem állhatja" a közösséget, aki a "kákán is csomót keres", aki nem hajlandó önző énjét megzabolázni, az mindig kívülálló marad, s önmaga rosszaságában érik/teljesedik tovább.

A tudatos ember tudja, hogy mi a jó, s mi a rossz és ismeri tettének következményeit. Éppen ezért nincs semmiféle mentsége - sem ember, sem Isten előtt... Aki a rosszat hajhássza, az nemcsak testeket öl, emberéáleteket rövidít, de önmaga lelkét is halálba rántja. Érdekes módon ennek valósága különösképpen nem okoz erkölcsi válságot a gonosz ember életében, amíg fiatal, s erős, s "odamegy, ahová akar". De, ha megöregszik... s másokra szorul, akkor kezd kiviláglani számára, hogy amit tett, az mennyire borzalmas volt... Az Isten irgalmazzon az ilyen embernek!


Életutunk..

A mai nap imádsága:
URam! Néha elfáradok, Te jól tudod ezt. Kérlek újítsd meg erőmet, hogy Veled együtt elérjem a célt! Ámen

Minden útját helyesnek tartja az ember, de az ÚR vizsgálja meg a szíveket.
Péld 21,2

"Saját utamon akarok járni!" - ismerős kijelentés ez, talán mi magunk is kimondtuk ezt az ígéretesen szép mondatot, s fordultunk szembe, s távolodtunk el a helyes iránytól... A világ izgalmakat kínáló felfedezése márcsak ilyen, könnyen megszédülünk tőle, főleg ha fiatalok vagyunk. Tapasztalatokat gyűjtve aztán később rádöbbenünk: "Lám-lám, apámnak, a tanáromnak, a papomnak mégiscsak igaza volt! Nem így kellett volna..." Vannak azonban olyan hibák, vétkek, mulasztásos bűnök, melyeket minden generációnak el kell követnie -, talán azért, hogy félreérthetetlenül kivilágoljék a saját életünkben is az Isten kegyelme.

Az úton levés mindig fárasztó - ki ne tapasztalta volna már ennek gyötrelmét? Autóban ülve elgémberedett lábakkal vagy vonatablakból kifelé bámészkodva, a monoton zötykölődésben elhordozni az idő alig-múlni-akarását. Aztán egyszercsak felsejlenek a horizonton az ismerős fák, az épületek, talán még a templomtorony is... a megérkezés öröme ilyenkor bizsergetően határtalan. Jó célba jutni, jó megpihenni, jó, ha várnak az emberre...

Eladdig, még nem látja valaki, hogy hová vezet az út, amin éppen jár, meggyőződéssel mondogatja másoknak és magának is: "Ez nekem jó, s jól teszem, hogy ezt teszem!" Mivel a keresztény ember is ember, néha letér arról az útról, amire ráállította Teremtője. Az élet virágos mezéjének illata ugyanis könnyen elbódítja az embert, főleg azokat, akik alábecsülik a kísértés erejét, s felbecsülik saját erejüket. Azt, hogy visszatalál a hívő ember a saját útjára, köszönheti először is Isten kegyelmének, s annak a józanságának, amit igyekszik megőrizni. Tudja ugyanis, hogy minden út egyszer véget ér, s ha nem számolunk azzal, hogy egyszer "nincs tovább" -, akkor igen keserű meglepetések érhetik az embert!

A Krisztust követő korai keresztények magukat "communio viatorum"-nak, azaz útonlevők közösségének nevezték. Valóban nagy kiváltság, ha közösségben tehetjük meg ezt az utat, amit nekünk rendelt a JóIsten. Hordozó közösség nélkül ugyanis nemcsak fárasztó, de örömtelen is a vándorlás. Együtt azonban minden könnyebb... S ha vándorlásunkban azt is felismerjük, hogy velünk az Isten, akkor különösen is hálásak tudunk lenni az életünkért...

Szabadulás...

A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm, hogy megszabadítottál, s naponta megszabadítasz! Ámen


Hozz ki engem a börtönből, hogy magasztalhasam nevedet!
Zsolt 142,8a

Az élet szabadság nélkül elképzelhetetlen számunkra... A szabadulás gyönyörűségét, az újrakezdés örömét az tudja igazán átélni, aki hosszabb időt töltött elzárva a külvilágtól - börtön, laktanya. (Ez utóbbi ugyan csak hasonlít az előbbihez, de mégis...) Még ma is emlékszem arra, amikor bevonulásom után 113 napra engedtek haza először - 3 napra! A 18 hónap alatt igen kevés alkalommal léphettem át a laktanya kapuját - ez is hozzátartozott az "elvtársi" átnevelő módszerekhez. Mivel nem én voltam az egyetlen, rajtam kívül még legalább 150 teológus élte át ugyanezt Lentiben, fiatalos vidámsággal viseltük megpróbáltatásainkat. Hozzáteszem: nem mindenki! Legalább egy tucat teológus meggondolta magát - el sem kezdte vagy félbeszakította teológiai tanulmányait...

Később megtapasztaltam, hogy az igazi börtönrácsok láthatatlanok illetve másképpen rajzolódnak ki: Szociális hátrány, kilátástalanság, erőszak. Beleszületve a zsiványságba, vagy a kitaszítottságba, a megkülönböztetésbe vagy a kilátástalanságba - mindezek fogságában vergődni a mindennapi túlélésért - a legelszomorítóbb. Aki jólétbe, szociális biztonságba születik, az talán át sem gondolja, mit jelent a szabadsága. Ugyanakkor ő is könnyen fogollyá válhat. Foglyává válhat divatnak, szenvedélyek örvényében föggővé válhat, bálványozhat olyat, ami szabadságát könnyítő eszköz csupán - pl. a pénz.

De szoríthat a bűn másképpen is. A lelkiismeret hideg vasrácsai közé zártan, könnyen lemerevedhetünk. Sokan zárják be magukat önmaguk készítette kívánság-ketrecbe, s válik életük inaktívvá, zárják ki magukat a közösségből. Elfelejtik, hogy Isten nem magányosságra, hanem közösségbe hív el mindenkit. Olyanba, ahol egymásra odafigyelnek, ahol egymást hordozzák. Aki ilyen közösségben él - párkapcsolatitól kezdődően, családin át, gyülekezeti közösségig (csak így zárójelben írom: sőt egészen az össznemzetiig) az tudja igazán magasztalni az Istent... Ha mégsem olyan az a közösség, amilyennek szeretné az Isten, akkor nincs más lehetőségünk, mint könyörögni érte, hogy töltse be hivatását, s teljesedjen ki benne minden ember.








Tanúskodás...

URam! Kegyelmed által adj nekem hiteles életet, hogy ne legyek felebarátaimnak, enyéimnek, szeretteimnek teher, hanem sorsuk hordozásban segítség! Ámen



Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.
Ézs 43,10

Isten "kezében" van a világ... nemcsak a földi, az egész, a mind, ami csak létezik, látható és láthatatlan, atomostul, qvarkostul és multiverzumostul - egyszóval: "kezében" tartja a világmindenséget. Ennél emberibb kijelentésünk, nekünk, véges lényeknek, már aligha lehet: "Isten keze, szeme, füle..." Mivel emberek vagyunk, többnyire embernek képzeljük el az Istent, de ha lóként lennénk emberi tulajdonsággal felruházva, akkor lónak képzelnék el a JóIstent is. Nos erre már az ókori görögök is rájöttek...

Isten azért Isten, mert hatalma végtelen, mert uralma nem csak a Holdig vagy Naprendszerünk határáig, esetleg Galaxisunk széléig terjed - ha így lenne, akkor csak istenségről beszélhetnénk -, hanem az egész mindenséget átszövi, ezért Mindenható az Örökkévaló. Ha az emberek sűrűbben elgondolkodnának Isten mindenütt-jelenvalóságán, gyaníthatóan más/jobb lenne a világ! Az ember azonban képes úgy élni -akár évtizedeken át(!) -, hogy nemhogy nem gondol Istenre, de ráadásul meg is van győződve arról, hogy Isten nem is létezik. Vannak tehát bőven, akik elvetik az Isten létének gondolatát, de szellemekről, démonokról szóló színes meséket szívesen hisznek valóságnak. Minden, ami emberi elképzelés, az számukra elfogadható - sőt ezen emberi elképzelések alapján különféle egyházakat is alkotnak -, márpedig Isten kijelentette: "Vagyok, aki vagyok"... Jóllehet Isten lángoló csipkebokorban megnyilvánuló kijelentésénél messze többre vágyunk, de Isten megértéséhez nem vittek, s nem visznek közelebb azok a felismerések sem, amit azáltal nyertünk, s nyerünk, hogy atomokat ütköztettünk egymással vagy részecskékkel bombázunk részecskéket a nagy Hadron-ütköztetőben (LHC)... Isten Isten marad mindvégig, Ő az, Aki - Ő a "Vagyok, Aki Vagyok"...

Isten tanúkat hív el magának - atomtudósok közül éppen úgy, mint a kukoricaföldön kapálók közül. Istennek valószínűsíthetően nem az a fontos, hogy valaki az egyetemi katedrán értekezve vagy a szószékről prédikálva, esetleg kissámlin, baráti beszélgetésben lelki felismeréseket megosztva tanúskodnak Őróla, hanem az, hogy mindezt hitelesen teszi-e vagy sem. Isten ugyanis nemcsak Lélek, de igazság is, s ezért a hitelesség látszata nem elég, valóban hitelesnek is kell lenni...

S ki a hiteles? Aki nem akar többnek látszani, mint ami. Aki tudja, hogy bármilyen sokat is képes megismerni az Istenből, mindvégig kicsi marad, s Isten nélkül szinte semmi az élete... Hiteles az, aki nem taglózza le felebarátait dogmatikus "igazságokkal", s nem az ideológia mindenhatóságában, hanem Isten kegyelmében bízik. Hiteles az, aki nem magyarázza véget nem érően az igét, hanem éli azt, azaz Isten tervébe belesimulva, egyszerűen "csak" szeret...
Istennek engedelmeskedni kockázatvállalással jár


"Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban, és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek." (Mt 2,19-20)


Amilyen kényelmetlen volt József számára, hogy családjával Egyiptomba költözzön, elképzelhető milyen ijesztő lehetett számára Isten parancsának engedelmeskedni, és visszajönni Izraelbe. Olyan lehetett, mint az oroszlán szájába dugni a fejét. Arra készült, hogy Máriát és Jézust visszaviszi oda, ahol a fia élete veszélyben forgott. De mert bízott Istenben és abban, amit Ő mondott, József vállalta a kockázatot és elindult, mert tudta, hogy Izrael az a hely, ahol lennie kell.

A Biblia írja: "Mikor félek is, benned bízom" (Zsolt 56,4 CEV fordítás) Vegyük észre, hogy az angol fordítás azt mondja, "mikor félek", és nem azt, hogy "ha félek". Lehet, hogy félelmek nélküli életet szeretnénk élni ebben a világban, de ez csak a Mennyben fog megtörténni. Ebben az életben ilyen vagy olyan félelemmel, de szembe kell néznünk.

Vannak kisebb és nagyobb félelmeink. Félünk a jövőtől, mi fog történni a munkánkkal, a családunkkal, és félünk kisebb dolgoktól is: vajon helyes volt-e az, amit mondtunk valakinek, jól sikerült-e a prezentációnk, de még egy telefonhívástól is félhetünk.

Mindegyik helyzetben választási lehetőségünk van. Hagyjuk, hogy a félelem vezesse az életünket, vagy vállaljuk a kockázatot hittel, tudva, hogy van egy Istenünk, aki szeret minket.

Hitben való kockázatvállalás lehet az is, hogy olyan helyre megyünk, ahol korábban még nem jártunk, vagy megbocsátunk valakinek, akiről azt hittük, hogy nem tudunk megbocsátani neki. Jelentheti azt, hogy otthagyjuk az állásunkat. Hitben való kockázatvállalás lehet az imádkozás is valamiért, vagy hogy úgy döntünk, Istenre bízunk egy szituációt vagy kapcsolatot, amit addig görcsösen mi irányítottunk.

Beszéljünk róla:

* Milyen krisztusi kockázatvállalás megtételét kéri tőled Isten?





Ne várj tovább az Istennek való engedelmességgel!


„Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat.” 119. Zsolt.:60

A mai áhitatunk gondolatai Tom Hollydaytől, a Saddleback gyülekezet lelkészétől származnak.

Ezen a héten, amikor az engedelmességről gondolkodunk és arról, hogy hogyan éljük ezt meg a gyakorlatban, szeretném felhívni a figyelmet öt dologra, amit József tett az első karácsony idején. Olyan öt dologról lesz szó, amelyek bemutatják az ő engedelmességét Isten iránt.

Amikor az angyal álmában megjelent Józsefnek ezt mondta:

„Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” Máté 2: 20,

És József az angyal szavainak megfelelően tett: „Amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.” (Máté 20: 24) Nem tétovázott, egyszerűen csak cselekedett a parancs szerint.

Van valami üdítő meghittség József Istennel való kapcsolatában. Amikor Isten mondott neki valamit, egyszerűen megtette azt. Ha hiszel Istenben és az Ő szeretetében, és szeretnél egy engedelmes életet élni feleletképpen az Ő szeretetére, akkor a következő módon teheted ezt meg.

Isten iránti közvetlen engedelmességben élni egy olyan élet, ami tele van izgalommal és örömmel.

Szerte a világon, nagyon sok nagyszerű hívő férfival és nővel találkoztam. Mindannyian különbözőek, de van valami, ami közös bennük. Amikor felismerik, hogy Isten valamire elhívja őket, nem töprengnek, hanem hozzáfognak és megteszik, amit Isten kér tőlük.

„Mert az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az Ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Ján. 5:3)

Ha tehát Isten valamit mond neked, hogy tedd meg, és azt csak tehernek érzed, tudod, hogy többnyire mi a probléma oka? Általában a halogatás. Ha nem fogunk hozzá azonnal, egyre nehezebb és nehezebb lesz megtenni. Ha azonban megtesszük, amit Isten mond, a szabadság frissessége tölti be az életünket.

Mi az, amire Isten hív, hogy tedd meg?

Talán valakit fel kellene hívnod telefonon? Valamit meg kellene tenned? Bármi is legyen az, írd le most azonnal. Mond el Istennek, hogy hajlandó vagy megtenni azt, és kérd Őt, hogy adjon erőt, hogy azt véghezvihesd.