Boldogság..

Imádkozzunk!
URam! Segítsd boldogulásomat, hogy szeretni tudjak! Ámen


Jézus Krisztus mondja:
"De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják."
Lk 11,28

Boldogság... kimondatlanul is ez az a szó, amire legtöbbször gondolunk. Ez persze így természetes, hiszen a boldogság mindenkinek a legfontosabb. Azt mondják, a boldogság sima és egyszerű, de a hozzávezető út igen göröngyös, s ha azt nézzük, hányan vannak "útközben", akkor hamar kiderül, hogy igen nagy mozgásban van ez a 'boldogságkereső' embervilág!

A boldogság különleges érzés, ami magában foglalja a testi-lelki kiegyensúlyozottságot. A test szükségleteinek a megelégítése ugyan a külső dolgoktól függ (evés, ivás, lakhatás, munka), de - a közhiedelemmel ellentétben -, mégsem ez az egyedüli biztosítéka a boldogságnak. Aki csak a külső dolgokat tartja számon, annak valami mindig hiányozni fog, hiszen a boldogság forrása nem külső, hanem belső. Ha valaki a "kevésen is hű", azaz hálaadással él azzal, amije van, akkor nem arra koncentrál, ami nincs. A boldogtalanság legfőbb oka általában az, hogy attól várjuk a boldogságot, ami még nincs meg, ami még hiányzik. Természetesen nem szabad alábecsülni a motivációs erejét a birtoklásnak, de a birtoklás maga soha nem lehet cél, csakis eszköz.

A boldogság az, amikor a valóság szebb, mint, amit álmodtunk... Szerelmesek élik át, élik meg intenzíven így a boldogságot: mert a legfontosabb számukra, hogy "egymásnak vannak". S ebben lényeges a "vannak"! Nem holnapban akarják egymás közelséget, s nem is a tegnap boldogságára akarnak emlékezni - a boldogság emléke már nem(!) boldogság -, hanem az "itt és most" pillanatában akarják megélni az együvé-tartozásukat.

Jézus URunk tanítása szerint a nagyobb boldogság azokra vár, akik nem csak "hallgatják Isten beszédét, de meg is tartják". Isten beszéde ugyanis az élet maga. Nem csak a "biosz", hanem a "dzóé" is, azaz a hálálon átívelő ÉLET. Isten ezt a felfoghatatlan dimenzióba átvezető "lehetőséget" készítette el mindazoknak, akik "szeretik Őt". Akik a Krisztus követésének útjára lépnek, s Istenhez-tartozásuk jeleként önfeláldozóan másokat is szeretnek - olykor-olykor még azokat is, akik nem szeretetreméltóak - azoknak már itt a földi vándorlásuk idején kitágul a világ, s a tökéletesség hiánya ellenére is kiteljesedik az életük... ez pedig egyszerűen: boldogság.

Bűn...

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm, hogy szabad akarattal ajándékoztál meg, s dönthetek úgy, ahogyan azt jónak látom. Kérlek, adj nekem értelmes, bölcs szívet, hogy azt válasszam, ami jó és épít, s elvessem mindazt, ami rombol engem, a közösséget, s a Veled való kapcsolatot! Ámen


Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 Jn 1,8-9

"Gyarló az ember! Négy lába van a lónak, s mégis megbotlik!" - ilyen, s ehhez hasonló szólásokkal mentegetik magukat nem csak azok, akik apró vétkeket, "bocsánatos bűnöket" követnek, de azok is, akik égbekiáltó disznóságokból próbálják kimosdatni magukat. Az eredendő bűn (más néven eredeti bűn vagy a katolikus teológiában áteredő bűn) egy teológiai szakkifejezés. az első embernek mint az egész emberiség képviselőjének a bűne, mely mint kegyelem nélküli, bűnös állapot minden emberre átszáll. A Biblia úgy magyarázza, hogy az első ember bűnével visszautasította azt a kegyelmi rendet, amelyet Isten fölkínált neki és utódainak, hogy ti. bölcsességgel és hatalommal ruházta fel ebben az érzékelhető anyagi világban, amit uralma alá vethet. Mindehhez szabadságot is kapott, hogy önként utasíthassa el magától a gonoszt és önként választhassa a jót. Sajnos az ember nem a jobbik részt választotta... s választásának következményeit minden ember kénytelen hordozni.

?Peccatum originale ? - mondja Szent Ágoston, s magyarázza az eredendő bűn lényegét, amit abban lát, hogy az embernek eredendően hajlama van a bűnre. De ezen ő nemcsak az ösztönös erőket és az értelmi belátás elleni lázadásukat értette, hanem az Istentől való elfordulást is. Ezt az utóbbit a keresztség eltörli, a rendetlen hajlamok viszont megmaradnak Az eredendő bűn tényét az egyházi hagyomány a Római levél alapján mindig vallotta (Róm 5,12-21). A középkori katolikus tanítás az örök élet elnyerése érdekében szükségesnek vallja a keresztséget, ami eltörli az áteredő bűnt. (Ezért tartja szükségesnek a gyermekkeresztséget.) Ágostonnal szemben ma általános a vélemény, hogy a csupán áteredő bűnnel meghalt gyermekekre nem vár az a kárhozat, ami a személyes bűnök büntetése.

Luther és Kálvin tanításában az eredendő bűn az emberi természet megromlását jelenti. Ebben benne van az értelem elhomályosodása, továbbá a szabadság és az Isten iránti bizalom elvesztése, és ezeket a veszteségeket a keresztség sem pótolhatja. A megigazulás abban áll, hogy Isten a hívő embernek nem számítja be a bűnt. A Tridenti Zsinaton a katolikus egyház elvetette ezt a nézetet, a katolikus janzenisták azonban később Lutheréhez és Kálvinéhoz hasonló tanítást fogalmaztak meg.

Megvallani a bűnünket azt jelenti, beismerjük korlátainkat, s igyekezünk életünket a készségessé formálni a jóra, s ebben Isten segítségét reméljük..

Elhordozás...

A mai nap imádsága:
Uram! Összecsaptak a hullámok a fejem felett, kérlek segíts! Nem látok más megoldást, csakis Téged, nincs más reménységem, csakis a Te szereteted. Irgalmad palástjával takarj be engem, hogy meg ne fagyjon lelkem a bűn fogcsikorgató hidegében, s követésed helyett, nehogy a magam bűnös esze szerint éljek! Ámen
   

"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;
Jn 17,20

Számtalan evangélikus oltárkép témája: Jézus imádkozik a Gecsemámé kertben. A sötét éjszakában egy jól látható alak, akire nem is a holdfény világít, mintha valami más fényesség veszi őt körül. A téma igen közkedvelt a képzőművészetben, különösen a festészetben. Gyakorlatilag nincs kor, nincs irányzat, amely ne próbálta volna a maga módján megfogalmazni ezt a néhány percet: Jézus imádkozik. Nem elmélkedik a hűvös szellők símogatta éjszakában, s magyarázza közben a tanítványainak: Barátaim, így szeressétek egymást, így pedig tiszteljétek az Istent. Most egyedül van, teljesen egyedül. "Világosságként jött ebbe a világba, de a sötétség nem fogadta be őt." - írja az a János, akinek legtovább állt módjában hirdetni az evangéliumot, hiszen Patmosz szigetén halt meg természetes halállal, míg apostáltársai mind vértanú-halált szenvedtek.

Sokszor előfordul életünk folyamán, amikor azt érezzük: egyedül maradtunk. Amikor azt tapasztaljuk meg, hogy még az is kihátrál mögölünk, akiben pedig teljesen megbíztunk. Hittük, hogy ha mindenki el is hagy minket, az a valaki ottmarad, s nekitámaszkodva, biztos pontként tudva őt, segítségével újra erőre kapunk, s vesztes helyzetünkből is nyerésre fordulnak dolgaink. A kijózanító valóság borzalmasabb mindennél: egyedül maradtam! Ilyenkor a keserűséggel vegyes önsajnálat martalékává is válhat az ember - valljuk be őszintén - sok esetben joggal. Ilyenkor jó lenne egy jó szó, egy biztatás, de ahogyan mi magunk "el vagyunk veszve" a saját nyomorúságunkkal, ugyanúgy nincs ideje másoknak sem ránk. Ilyen esetben már csak egy lehetőségünk marad: Kiáltunk, ha még tudunk. Többnyire ugyanis marad a sóhajos kérdés: "Uram, Istenem! Mi lesz most?

Ha mindenki el is hagyna, a Teremtőnk, akinek akaratából élünk, mozgunk és vagyunk, Ő soha. Ahogyan Jézus tusakodik az egész világért, az egyházért, Benne, a halálig hűséges szeretet követőiben, ugyanúgy tusakodunk mi is. Nem Istennel, önmagunkkal. Bűneinkkel, erőtlenségünkkel, magunk okozta szenvedéseinkkel, a sok-sok mulasztás okozta lelkiismeret-furdalással... hogy végül is nem veszünk el ebben a bűn-rohasztotta ingoványban, s megmaradunk egyedül Jézus imádságának, ennek a főpapi imának köszönhetjük. Nem a mi kétségbeesett kiáltásunk az oka, ha még tart a kegyelmi idő, hanem annak az isteni szeretetnek köszönhetünk mindent, ami Jézus Krisztusért hordoz minket nemcsak a mában, de a reménység szerinti jobb jövőben is.

Erőért, hogy teljesíteni tudjuk vállalásainkat.

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm az erőt, amivel naponta megajándékozol. Add, hogy kegyelmed által másoknak is hasznára válhassak, s eközben ne váljak teherré sem magam, sem enyéim számára! Ámen


"Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom.
Luk 14,26-27

Olyan ige ez, amely okozott már tragédiát a "legjobb családban" is. Rajongó szekták vonzásába került, gyenge akaratú emberek menekültek ezen ige alapján kötelezettségeik elől, hogy megéljék vélt "krisztusukhoz" tartozásukat. 80-as évek végén, 90-es évek elején csalódottak ezrei találtak otthonra a "hit" e különös új világában, nagyon sokan közülük fiatalok voltak. Olyanok, akik nem ismervén az élet realitását, csak az említett ige elejét "értették" - sajnos csak félre, mert Jézus itt egészen mást mond. A Mester kiemeli, hogy a hit mindennél fontosabb, s ezért áldozatot is kell hozni. A fent említett esetnél maradva ez úgy nézett ki, hogy sokan hátrahagyva szociális kötelezettségeiket, belemenekültek ideákkal teli világukba, s a kereszteket nem maguk hordták, hanem hiányukkal azt mások vállára, szülőkére, hozzátartozókéra vetették.

Nem érzem tisztemnek, hogy e sajnálatos, emberi kapcsolatokat szétzúzó egyházacskákról véleményt formáljak - az élet, az idő mindezt megteszi -, inkább csak fel szerettem volna hívni a figyelmet arra, hogy Isten a Bibliával nem szervezési és működési szabályzatot adott, hanem irányt mutatott az embernek. Persze az utasítást mindig egyszerűbb gondolkodás nélkül végrehajtani, mint felelősséggel átgondolni... Mert a Teremtő akarata az, hogy szívünkben hozzuk meg a jó döntést, aminek azonban előfeltétele, hogy Ő helyet kapjon benne. Így válik az eszköz egyben céllá is. Elmenekülni a világból - nem lehet megoldás.

Jézus itt is a kereszthordozásra szólít fel, s a főpapi imájában is így mondja: "Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg a gonosztól." A világban pedig a terheket hordozni kell. Nem szabadulhatunk a sajátunktól, sőt sokszor másokét is hordoznunk kell. Higgyük el, egyedül képtelenek vagyunk megfelelni a kihívásoknak. Aki azonban Urához fordul, az Tőle mindig megtartó erőt, s értelmes szívet nyer.

Értékek...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem látást! Ámen

   

"Aki megtalálja életét, az elveszti azt,
aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."
Mt 10,39

Olykor bosszankodom az agresszív reklámokon... Amennyire értékelem az ötleteseket, olyannyira elvetem a bántó, kimondottan "bunkó" hozzáállást, élethez, szexualitáshoz (Lassan melyik reklámban nincs ilyen felhang?) értékhez. Az egyik ilyen irritáló szlogen számomra az évekkel ezelőtti "Nagyot szakíthat!" volt... Nos, valóban "komoly" háromforintos (egyszóval igen csekély) árelőnyt adtak a krumpliból, s még ki tudja miből, de szerettem volna tudni, hogy mibe kerültek ezek az idióta gigant-plakátok? Pontosítsunk: mibe került ez nekünk vásárlóknak(?), melyeket kénytelen-kelletlen kellett nézegetnünk hosszú hónapokon át... S nem mintha az egy-két forint nem lenne pénz - aki kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli -, de a "szakítás", az igazi nagy pénzügyi "durranás" az lenne, ha tisztességesen megfizetett munkadíjakból meg tudnánk fizetni a tisztességes árát az adott árunak. Eladdig azonban, amíg igyekeznek a világ urai - s itt még véletlenül se gondoljunk neves külhoni politikusokra, ők csak transzparens-emberek! - fenntartani az igazságtalan helyzetet: szegények és gazdagok, eladdig ne is gondoljunk világbékére. Ugyanis egyik ember nem hitványabb a másiknál, s persze minden országban akad jócskán munkakerülő, de ennél jobban már nem tudja kizsákmányolni magát "a magyar", mint ahogyan azt teszi... Mindezt kénytelen azért tenni, hogy maradjon az igazságtalan beosztás - akár Európán belül is. Akkor van ugyanis profit, ha az egyik országban olcsón előállítják, s a másikban drágán eladják!

Hogyan kerül ez a társadalomkritika a ma reggeli igéhez? Hát úgy, hogy az általam 'megkritizált' reklámok azt erősítik, amit tompítani kellene: a bírvágyat. Mert az élet értelme nem a "szakítás", meg "lutri", amin persze nyerni is lehet, de gyakorlatban mindenki csak veszít rajta, hiszen az egyetlen hozadéka a főnyeremény ígéretében való édes álmodozás. Mert eszerint a boldogság alapja nem tudás, a becsületes a munka, a szép emberi kapcsolatok, hanem a pénz, amin mindent - mindenekelőtt a boldogságodat is - megveheted... Joggal kérdezhetjük, ha ilyen tudásalapú társadalomban élünk, akkor miért nincs nagyobb erkölcsi-anyagi megbecsülése a pedagógusoknak? Eltelt egy évszázad, s a tanár még mindig a nemzet napszámosa!!! A legdrágábbat, gyermekeinket bízzuk rájuk, s lassan pedig már csak az megy tanárnak, aki eszelősen elhivatott (bolond?) vagy mert nem tudja mit akar csinálni az életben... Ha így haladunk, kihalnak fizika-, és kémiatanáraink, s egyre inkább 'kopnak' gyermekeink, akik csak úgy mellesleg: a jövő zálogai... No de sebaj, nem ezek a dolgok a fontosak, hanem a "szakítás"! Beleharapni az élet nagy zsíroskenyerébe, s amit csak lehet, azt meg kell szerezni! Ha nem teszed, akkor lemaradsz az életről...

Jézus tanítása más dimenziót villant fel: az egyetlen maradandót. Az Isten világában mindig az élet az érték, s nem az, amit megemészt a moly vagy a rozsda! Aki nem látja be, hogy Isten az első, annak valamely múlandó dolog válhat istenévé... s így eljátssza léte legnagyobb lehetőségét, hogy rátaláljon Istenre, s önmagára.

Gyümölcstermő élet...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megmaradjak Benned, s gyömölcsöt teremhessen az életem! Ámen



Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.
Zsolt 32,1

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon,...
Jn 15,16

Tegnapi és mai igénk két oldalról közelíti meg ugyanazt "problematikát", s igyekszik útmutatást, választ adni életünk egyik legbonyolultabbjára: az elhívásban való megmaradásra. Isten vonzásának - Jézus URunk tanításából megtudhatjuk (lásd a Magvető példázatát!) - az emberek háromnegyed része engedelmeskedik. Ez ugyan a túlnyomó többség, de az elhívásban mégsem marad meg csak a háromnegyed egyharmada! Az okokat hamar megtaláljuk éppen a példázatra adott jézusi magyarázatban, de a valóban hívő ember számára kérdés soha nem az, hogy mi van a másik ember hitével, hanem az, hogy mi van a sajátjával?

Az egyik kérdés így szüli a másikat: Miért nem hoz úgy gyümölcsöt az életem, ahogyan azt szeretném, ahogyan azt a JóIsten is akarja? Bennem van a hiba vagy a körülmények kusza együttállásában, hogy mégsem tudom olyan intenzitással cselekedni a jót, ahogyan azt kívánnám? A kérdéssel való foglalkozást nem a hatékonyság utáni modern vágy hajtja, hanem a válasz kívánása a "miért is vagyok ezen a földön?"-kérdésre...

Régi szép magyar nyelvünkben a gyümölcs és a haszon fogalmak ugyanazt jelentették, hiszen mindkettő a természet produktumait jelentette. A 20. században azonban eljutott az emberiség arra a szintre, hogy a természetellenest is hasznosnak minősítette, s így lett pl. "hasznos", a súlyosan természetellenes, 5-6féle mérget maga készítő, rákokozó génmanipulált szója és kukorica - amitől a laboratóriumi egerek rendre rákos daganatokat kaptak - s ugyanígy vált "hasznos"-sá az, ami pusztító: különféle kémiai szerek a mezőgazdaságban, de ugyanígy hasznosnak minősített a tíz-, és százezer-évekre sugárzó hulladékokot termelő atomenergia is, s így válik "hasznossá" az élet kioltását célzó esztelen fegyverkezés is - mert gazdasági fellendülést hoz az adott országnak...

Krisztus URunk arra hívott el minket, hogy gyümölcseink megmaradjanak, azaz ne csak minket, a mienket, hanem az utánunk következő generációkat is szolgálják! Ez azt jelenti/jelentené, hogy a most élő emberek felelősséget hordoznának a jövőért. Ha azonban körbenézünk, akkor kiderül, hogy puhagerincű, önérdekükért egyre zsugorodó világunkat, egész lakott földünk ökoszisztémáját is feláldozni képes hitványok mondják meg, hogy merre forduljon a világ kereke...

Régészek szerint nem kizárt, hogy nem a mostani civilizációnk az első ún. magas-kultúra... Alapos okunk van azt feltételezni, hogy a jóöreg Földünk már megélhetett egy-két ember-krízist. A gigantikus pusztulást nem mindig a meteoritok, szupervulkán-kitörések vagy globális jégkorszakok okozzák! Van itt még az atombombánál is pusztítóbb erő: az önzés! Már csak ezért is kell/kellene megmaradnunk a JóIsten kegyelmes szeretetében... hogy védjük önmagunkat, önmagunktól!

Szenvedés..

A mai nap imádsága:

URam! Nem szeretünk szenvedni, s Te is örömre teremtettél minket... Add, hogy a Te félelmedben tudjuk élni életünket, s olyanná formálódhassunk gondviselő kezed alatt, hogy tükröződhessen életünkben a Te szereteted! Istenünk, adj nekünk kitartást a munkánkban, s megerősítő reménységet az elhivatottságunkban! Erőddel szentelj meg minket, hogy békességet nyerjen a lelkünk! Ámen

Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom... Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.

Lk 14,27 és 33

Sokan szeretnének keresztények lenni úgy, hogy ne kelljen túlságosan nagy áldozatot hozni érte. A kereszténység azonban pontosan a tudatosan vállalt áldozatról, a jóért felvállalt szenvedésről szól - éppen ezért kevesek "kiváltsága" a kereszthordozás! Az ember ugyanis - ha csak teheti, ha csak tudja - kerüli a fájdalmat. Szenvedni (ön)magunkért - ha már úgy sincs más választásunk -, képesek vagyunk, de hogy másokért "keresztet hordozzunk", ehhez ténylég szükségünk van felsőbb rendelésre... Ha valaki halálig menően szereti családját, gyermekeit - ez még érthető -, hiszen az ember is, az állatokhoz hasonlóan ösztönösen védi az utódait, de hogy puszta ember-szeretetből valaki életét adja másokért, ehhez valóban "felülről jövő", isteni szeretet szükséges!

Nemcsak az ún. "világiak", de a keresztény emberek között is sokan vallják, hogy "a szenvedés nemesít". Ez bizony tévhit! A szenvedés általában egoistává tesz, az értelmetlen szenvedés pedig agressziót vált ki belőlünk. Aki azonban tudatosan szenved - ez azonban kevesek kiváltsága -, az valóban nemesedik. Vannak olyan embertársaink, akik az ún. mártír-típusúak közé tartoznak, de ők ezt vagy önszeretetből, fontosságtudatból vagy valamilyen tudattalan, mély belső késztetés hatására teszik: nevelés, gyerekkori meghatározó élmények...

Jézus követése, a szenvedést illetően azonban egészen másról "szól". Nem az emberi szenvedés elhordozásának elspiritualizálásáról, hanem az Egyházért vállalt következetes áldozathozatalról! Csak azért, mert valaki szenved - az is lehet, hogy saját hibájából -, attól még nem lesz jó keresztény! Nagyon sokan úgy tekintek betegségükre, mint egy szálkára, egy kis darabra Jézus Krisztus keresztjéből. Jézusnak a nagyobb keresztet, nekik meg ezt a "kisebbet" kell vinni... és erre a kisebb keresztre mondanak igent, és hiszik, ha a "keresztüket" átölelve Jézussal viszik, akkor ebből is áldás, gyümölcs fakad...

Nos, ezzel az elgondolással van egy kis probléma! A szenvedés nem kiváltság, hanem egyetemes isteni törvény, melynek értelmét nem tudjuk megfejteni, mert a szenvedés végső soron mindig misztérium (Isten titka) marad. Jézus URunk azonban nem az általános szenvedés elhordozására buzdít, hanem arra tanít, hogy, aki követi Őt, annak teljesen le kell mondania önmagáról. Jézus követése ugyanis nem triumfáló virágvasárnapos menet, látványos parádé, ahol mindenkinek "kijár a dicsőségből", hanem célirányos, a jóért, a szépért, az értékért véghezvitt szeretet-aktus... Jézus az Ő szenvedéses szeretet-aktusát (hogy ti. hagyta magát) nem magyarázta meg, hanem igent mondott rá, önfeláldozóan elfogadta, szenvedett, egészen a kereszthalálig. Ennek esztétikai szépségéről, filozófiai gyönyörűségéről tettek bizonyságot az elmúlt kétezer esztendő művészei, teológusai.

A sorba beállhatunk mi is. Nem leszünk többek egy láncszemnél, de ha nem vállaljuk fel a nekünk felajánlott belefonódást a bizonyságtevők történelmi láncolatába, akkor megszakad a lánc folyamatossága és soha nem tapasztaljuk meg a testvéri közösséget, amikor jobbról is meg balról is bizonyságtevők állnak mellettünk...