2017. március 12., vasárnap

A nyilvántartás törölve!


„…megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kolossé 2:13-14)

Hogy tetszene, ha az összes bűnöd és hibád listája nyilvánosságra kerülne? Nem valami kellemes gondolat, igaz? Létezik egyáltalán ilyen lista? Létezik, méghozzá elég hosszú. Részletesen tartalmazza minden rossz döntésedet, a förtelmes cselekedeteket, a meg nem bocsátó hozzáállásodat, az előítéleteidet, kapzsiságodat, parázna vágyaidat, a hazugságaidat; a Biblia azt mondja, hogy Isten mindezt feljegyezte. De te még sohasem láttad ezt a listát, ugye? Nem, és senki más sem látta. Azért, mert Isten megbocsátotta minden bűnünket, és törölte az ellenünk szóló vádak jegyzőkönyvét. Jól tudjuk, hogy halál volt a fizetség a bűneinkért: „Mert Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra… az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket” (1Péter 3:18 NIV). Krisztus megbocsátott, és megsemmisítette a minket terhelő vádiratot.

Jézus félretette isteni palástját, és felvette a mi bűnnel szennyezett szégyenruhánkat: a szégyent, hogy meztelenül kell függenie barátai és családja előtt; a kudarc szégyenét, amikor egy ideig úgy tűnt, hogy a sátán a győztes és Jézus a vesztes; a vétkeink szégyenét, ahogy „bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk” (1Péter 2:24).

Van egyáltalán határa az Ő szeretetének? Ha van, akkor a házasságtörő Dávid sohasem találta meg. Sem Pál, a keresztényüldöző. Sem Péter, a hazug. Sem a lator a kereszten. És te sem fogod megtalálni. Amikor Jézus így kiáltott a kereszten: „Elvégeztetett”, Isten minden bűnre, amit valaha is elkövetsz, az anyaméhtől a sírig, azt írta, hogy „teljesen kifizetve”!



HŰSÉGESNEK KELL LENNED

„... aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hü volt... " (Zsidók 3:2)

A hűség több mint egy szép fogalom; valamihez vagy valakihez kell hűségesnek lenni. Valójában azzal tudjuk megmutatni Isten iránti hűségünket, hogy betartjuk ígéreteinket, melyeket más embereknek tettünk, és tartjuk magunkat elkötelezettségeinkhez. „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek..." (Kolossá 3:17). Ez azt jelenti, hogy az Úr ezt látja, ez Őt dicsőíti, és Ő fogja megjutalmazni is. Ha nem szereted a hozzád közel álló embereket, igazából nem szereted Istent sem. Jézus ezt így fogalmazta meg: „...amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg" (Máté 25:40). A hűség szó a görög nyelvben ezt jelenti: „szavahihető, meg­bízható". Ha szavadat adod valakinek, számíthat rá, hogy meg is tartod? Nagyon sokan közülünk egész egyszerűen nem megbízhatóak. Nem lehet arra számítani, hogy meg is teszik, amit mondanak. Nem számít, milyen tehetséges vagy, ha nem vagy megbízható, Isten nem tud használni. Ő pedig próbára fog tenni! Hogyan? Úgy, hogy egy időre megbíz valamivel, amit nem akarsz csinálni, ami nem szórakoztató és nem érdekes, valamivel, ami talán azzal jár, hogy alá kell rendelned magad valaki más tekintélyének, valamivel, ami ellen berzenkedsz. Aztán ezt fogja mondani: „Csak légy hűséges!" A hűség pedig nem csupán annyi, hogy nap mint nap megjelensz és elvégzed a dolgod - nem, ez azt jelenti, hogy jó lélekkel, jó hozzáállással végzed! Isten megjutalmazza az ilyen hűséget. Jézus azt

mondta:. ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?" (Lukács

16:12). Egyszerűbben fogalmazva: ha sikeres akarsz lenni, hűségesnek kell lenned.

Törpüljenek el félelmeid!

„Ha félek is, benned bízom!” (Zsoltárok 56:4)
Mary szerette a háziasszony teendőit végezni. Férjével, Johnnal, aki sikeres üzletember volt, már harminc éve voltak házasok. John mindig elrendezte a dolgokat, és Mary megszokta, hogy sosem kell kockázatot vállalnia. Legnagyobb félelme azonban az volt, hogy egy napon egyedül marad. Néha azt mondta barátainak: „Remélem, én megyek el hamarabb, és nem John, mert el sem tudom képzelni, mihez kezdenék egyedül.” John azonban beteg lett, és attól kezdve Marynek kellett róla gondoskodni, és neki kellett meghoznia a mindkettőjükre vonatkozó döntéseket. Eleinte idegőrlő volt. De amint elkezdett Istenben bízni, és elhatározta, hogy felvállalja a feladatot, Mary érdekes felfedezést tett: a biztonságot nem a dolgok birtoklása adja, hanem az, ha jól tudunk bánni velük. Rájött, hogy sokkal könnyebb szembenézni a félelmekkel, mint elviselni a hosszú éveket, amikor végig alkalmatlannak, tehetetlennek és másoktól függőnek érezte magát. Mindig könnyebb szembenézni a félelemmel, mint gyámoltalanul éldegélni. Sőt, ha hagyod, hogy a félelem megbénítson, akkor végül állandó rettegés között fogsz élni, örökös tehetetlenségben, ami százszor rosszabb, mint ha szembenéztél volna a félelemmel, és továbbléptél volna. Az igazság az, hogy ha elég sokszor mondogatod magadnak, hogy valamire nem vagy képes, akkor tényleg képtelen leszel rá – még ha minden adottságod, időd, forrásod, terved és baráti segítséged meg is van hozzá, hogy véghezvidd. Csak azok tudják megtenni, akik azt mondják magukban, hogy képesek rá. Ha kimondod, hogy hiszel önmagadban, és ami még több: a benned élő Istenben, ez talán nem garantálja a sikert, de ha azt mondod, hogy nem fog menni, az garantálja a bukást. Ma tehát nézz szembe emelt fővel a félelmeiddel, és meg fogod látni, hogy zsugorodnak össze!


Vidd Jézushoz mindazt, ami „elfolyik”!

„És íme, egy… vérfolyásos asszony…” (Máté 9:20)

Vannak olyan problémáid, melyekkel már oly régóta küszködsz, hogy egészen kiszívták belőled az életet? Előkapják az önéletrajzukat, és arra emlékeztetnek, hogy te már mindent megpróbáltál, de semmilyen megoldás nem működött? Azt suttogják: „Itt vagyok, és itt is maradok. Szokj hozzá!” Mondtad már magadnak: „Azt hittem, hogy mostanra meggyógyul a házasságom / helyreáll az egészségem / ki tudok mászni az adósságból / megnyílnak az ajtók”, de mindez nem történt meg, és ez elcsüggeszt? Ha így van, tedd, amit ez az asszony tett: „És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony… ezt mondta magában: »Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok«.” (Máté 9:20-21). Ennek a beteg asszonynak három lehetősége volt. Mondhatta volna magának ezt: 1) „Semmi sem fog változni” 2) „Ekkora tömegben Jézus soha észre sem vesz engem” vagy: 3) „Ha csak megérinthetem… meggyógyulok”. Ő a harmadik lehetőséget választotta, tedd ezt te is! Halkítsd le a nemet-mondókat, hallgattasd el a kétségeidet, kezdd el a hit szavait mondani, és indulj el Jézus felé!

Máté azt írja: „… ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: »Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta«.” (Máté 8:16-17). Jézus szeret téged, és meg akar gyógyítani. A múltad nem számít, sem a jelenlegi körülményeid. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy hittel megérintsd őt. Amit Jézus annak az asszonynak mondott, azt mondja ma neked is: „a hited megtartott téged: menj el békességgel!” (Márk 5:34). Hozd tehát Jézus elé az életedet elapasztó problémákat, és engedd, hogy Ő megérintsen téged!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése