2017. szeptember 22., péntek

Találj módot a köszönetmondásra!


„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.” (Filippi 1:3)

Barbara Glanz író beszél egy sikeres üzletemberről, aki visszaemlékezett a nyolcadik osztályos irodalomtanárára. A férfi levelet írt a tanárnőnek, és ezt a választ kapta: „El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentett nekem a leveled. 83 éves vagyok, és egyedül élek. A családom és a barátaim már mind eltávoztak. Ötven évig tanítottam az iskolában, és a te leveled volt az első köszönetnyilvánítás, amit valaha egy diákomtól kaptam. Néha azon tűnődöm, mire is mentem az életemmel. Újra és újra el fogom olvasni a leveledet, míg meg nem halok.” A sors iróniája, hogy ezt a tanárnőt emlegették a legtöbbször az osztálytalálkozókon, de soha senki nem mondta el neki. Pál nem ismert megalkuvást az igazság hirdetésében, de írásaiban megmutatkozik érzékeny oldala is. Tudva azt, hogy az embernek milyen nagy szüksége van arra, hogy értékeljék, leveleit ilyen szavakkal kezdi: „szüntelenül megemlékezem rólatok… imádságaimban” (Róma 1:9-10). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek…” (Efézus 1:15-16). „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:3-6). „…dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thesszalonika 1:4). Elfoglalt, énközpontú világunkban szükségünk van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik hatással voltak életünkre; és amikor eszünkbe jutnak, imádkozzunk értük, és találjunk módot arra, hogy köszönetünket kifejezzük!





TANULJ A TÉKOZLÓ FIÚTÓL!


„Ekkor magába szállt..." (Lukács 15:17)
Tékozló szíved van? A tékozló fiú példázata arra tanít, hogy ha hallgatunk Istenre, elkerülhetjük a tragédiát; ha Isten törvénye szerint élünk, az megment minket saját tévelygő hajlamainktól. Jézus azt mondta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött^ annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." (Lukács 15:11-16). Amikor Isten nemet mond, hallgass rá! Ha meghúzza a gyeplőt, köszönd meg neki! Jobb egyedül lenni, de Istennel járni, mint ha sokan vesznek körül, de mind csak ártanak neked. Tékozló, a dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg el nem kezdesz Isten szerint cselekedni! Kész vagy arra, hogy visszafordulj, és hazatérj? A Lukács 15-ben az elveszett és megtalált dolgokról szóló három példázatban Jézus rámutat, hogy a pásztor elment megkeresni az elveszett juhot, az asszony mindenütt kereste az elveszett érmét, de senki sem ment az elveszett fiú után. Miért? Mert ő ismerte a hazafelé vezető utat. És el is indult rajta, miután „magába szállt" és elgondolkodott. A lázadó, aki elhagyta otthonát ezt mondta: „Add ki...", hazatérve megalázta magát, és ezt mondta: „Bocsáss meg!" Amikor ezt ki­mondta, az apa megölelte és így szólt: ez az én fiam... elveszett és megtaláltatott..."
Elfogadásért.

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod büszkeségemet, esendőségemet, mulasztásaimat és vétkeimet. Kérlek, bűnbocsátó irgalmad palástját terítsd rá didergő lelkemre, hogy szereteted melege akaratod cselekvésére indítson. Ámen.


Nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! 5 Móz 30,14

Ha a csapda csattan, nincs menekvés... Ahogyan a róka inkább lerágja lábát csakhogy szabaduljon a vasmarok szorításából, ugyanúgy vannak rókalelkű emberek is, akik a menekülésért - vagy annak akárcsak a lehetőségéért is - a borzalmas "áldozattól" sem riadnak vissza... Nyilvánvaló, hogy három lábbal is bőséggel lehet még dézsmálni a tyúkólakat, de egyrészt nem szabad összetéveszteni a róka vitalitását a rókalelkű ember minden-áron(!) élni-akarásával, másrészt ha testet meg is lehet csonkolni, de a lelket soha. Akik persze csak az anyagvilágban léteznek, azok nem számolnak azzal, hogy egyszer a didergő lélek követelni kezdi Azt, ami belülről melegít, a nagy Befogadót, az Óvót, az Elrejtőt: a Lelket.

Az anyagvilágban a csapdákat mások állítják nekünk, de a lelki életünkben azokat többnyire mi magunk készítjük elő, biztosítjuk ki... s abban a reményben megyünk tovább, hogy mi erre a lélekterületre még egyszer, soha, de soha nem tévedünk. A "mégegyszer" pedig megtörténik, s a csapda csattan... S ha nem is az első pillanatban, mert akkor még fel sem fogtuk mi történt velünk - hiszen csak a fájdalom bénító erejét tapasztaljuk -, de a lelki trauma utáni első eszmélődésünkben azonnal kiviláglik a keserű tény: nem kellett volna ennek így történnie... de mostmár késő, a szorításból nincs menekvés.

Nyomorúságos, a tehetetlenség állapota ez, de a bűn szorításából egyedül nincs menekvés. De mi is a ma emberének a legnagyobb nyomorúsága? A magány. Ennek a kínzó fájdalma ül ki ráncokban és megtört tekintetekben, ennek vergődését, ideges csapkodását tapasztaljuk utcán és munkahelyen, de ennek keserűségét tapasztalhatjuk olykor a szűkebb környezetünkben is. A legnagyobb tragédia a párkapcsolati, amikor ketten magányosak... Ki szabadíthatja meg a magány keserűségétől a szenvedő lelket? Csakis az ÚR. El kell telnie néhány esztendőnek, hogy az ember rádöbbenjen: Isten nélkül nincs megoldása a krízisnek, mert a lélek szövődmények nélküli "sebgyógyulása" csakis Őáltala lehetséges.


Hűség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj erőt döntéseimhez, légy alapja életemnek, hogy emberséges tudjak maradni! Ámen



"Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."
Mt 19,9

A hatvanas és hetvenes évek liberális hulláma jelentős hatást gyakorolt a törvények alakulására, és ezekben az évtizedekben hatalmasan megugrottak a válási mutatók. Angliában például 1950-ben 1000 emberből csak 28-an váltak el, 1970-ben 47-en, 1980-ban pedig már 280-an. Az Independent című napilapban megjelent összeállítás szerint a válások tekintetében legszomorúbb év 1993 volt az Egyesült Királyságban: 1000 emberből már 443-an váltak el. Mára alig apró túlzással elmondható: Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik. Ezelőtt 50-60 évvel még stigmának számított a válás - ma már nem számít annak.

Jézus nem azt hangsúlyozza, hogy ne váljatok el, hanem azt, hogy igyekezzetek úgy alakítani életeteket, hogy ne kelljen elválnotok. "Majd elválik!"-alapon ugyanis nem lehet közös jövőt tervezni! A stabil házasság alapja nem a szexuális életben való korai jártasság, hanem az emberség. Aki emberséges, az szeretetteljes, s ennek következtében harmónikusan törekszik kapcsolatát felépíteni. S aki harmóniában van, az érzi magát biztonságban is, s így válik felszabadulttá a szexuális életében is. Mert ugye nyilvánvaló, hogy aki 30km-es táblák között százzal száguldozik a lesötétített üvegű terepjárójával, nem vesz figyelembe záróvonalat és stop-táblát, az hasonló "habitussal/gátlástalansággal" fizeti az adóját, s ugyanennyire "kedves" és "odafigyelő", "önzéstől mentes" a házaséletében is... Aki átgázol a másikon, az ugyanilyen durva a szexuális életében is. Csoda-e hát, ha ilyen a társadalmunk, amilyen?

Jézus szavai egyértelműek - paráznaság esetét kivéve. Pál azt mondja, a feleség engedelmeskedjen férjének, mint az Úrnak, a férj pedig úgy szeresse a feleségét, mint Krisztus az egyházát, aki önmagát adta érte... Az elvárások tehát eléggé egyértelműek. "Kész vagyok haláligmenően szeretni a társamat, de ugyanezt várom el tőle is." Ha ez a kölcsönösség nincs meg a házasságban, akkor nem tudják a megbocsájtást sem gyakorolni. Sok házasság azért fut zátonyra, mert a felek nem is tudják, hogy mire vállalkoznak. Aki nem edzi magát a marathoni távra, s csak úgy elindul - az extrém igénybevétel okán - az életével játszik. Aki nem készíti fel magát a házasságra, sőt nem edzenek felelősséggel együtt a közös jövőért, azok igen nagy kockázatot vállalnak fel... Megeshet - a statisztika ezt mutatja - hogy házasságuk végül is belehal a terhelésekbe.

Az ószövetség, s az újszövetség is a házasság képét veszi annak érzékletesebbé tételére, milyen is az Isten és az ember kapcsolata. Ahogyan a házasságnak intimitása van, s a paráznaság (legyen az hideg-, vagy meleg csalás, azaz munkával vagy egy másik emberrel) eltöri a hűség ólomkristály vázáját... Össze lehet ragasztani, de az már csak a ragasztott verzió... Ezért különösen figyelni kell egymásra! Ennek alapja csakis a szeretet, amely fogyatkozik napról napra, de a keresztény ember felülről újratöltekezhet. A példaadás a legjobb pedagógiai módszer a jövő generációjának, korunk tragikuma, hogy a pozitív példák lassan alig akadnak a családban, sőt még szószéken állók közül is egyre többen a könnyebb utat választják, s elválnak...

Tények a válással kapcsolatban

? Ma Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik (más felmérések szerint a válási arány 40 százalék).
? A válások háromnegyed részében gyermekek is vannak. Az elvált szülők gyermekeinek 10 százaléka háromnál több családfelbomlást élt át. 2001-ben Magyarországon 22 800 gyermek érezte meg a bőrén, mit jelent elvált szülők gyermekének lenni?
? A Divorce Money Financial Information nevű tanácsadó cég szerint körülbelül 10 év szükséges ahhoz, hogy a válás által okozott anyagi kár helyreálljon?
? Az infarktus és a pszichoszomatikus megbetegedések aránya jóval nagyobb az elvált személyeknél.
? A válások száma a 21-22 éves korban házasodottak között pontosan duplája azokénak, akik 24-25 évesen kötnek házasságot. A 20 év alatt kötött házasságok 80-85 százaléka felbomlik.
? Öngyilkosság-elemzések alapján: a legtöbb köze a válásnak van az öngyilkossághoz, és a legkevesebb a házasságnak. A tinédzser-öngyilkosságok első számú oka a család szétesése.
? Az elvált felnőttek 62 százaléka sajnálta, hogy nem tett többet a házasságáért, háromnegyedük úgy véli, hogy a válás nem tesz boldogabbá, sőt inkább halmozza a problémákat.



Isten igéje...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönjük Neked teremtő Igédet, s a megtestestesült Igét, Jézus Krusztust! Add, hogy tanuljunk Igédből, s megértve akaratodat úgy élhessünk ebben a világban, ahogyan Te azt eleve elrendelted nekünk! Ámen


Az ÚR igéjét dicsérem.
Zsolt 56,11

Gyerekkorunkban lelkészünktől megtanultuk - jobb esetben, legkésőbb konfirmációkor -, hogy: Isten szava teremtő hatalom... A Biblia első oldalán így olvashatjuk: "Akkor ezt mondta Isten - Legyen világosság! És lett világosság". Isten szavának tehát engedelmeskedik a(z anyag)világ is, hiszen a lelkit, a szellemit jelölő logosz/azaz ige még a véges ember szájából is erővel bír. Szavaink "embert faraghatnak" az istenképűségét elveszített embertársunkból is -, s ez nem a mi pedagógiánk nagyszerűsége, hanem az Isten kegyelme, maga az evangélium! Ahogyan egekbe repíthet az őszinte, tiszta szó, ugyanúgy a pokolba taszíthat a hazug, a hitvány, a romboló beszéd.

Nem nemzetieskedés, hanem régi felismerés: "Nyelvében él a nemzet!" Megmosolyogjuk a franciákat, mert hivatalosan nem mondhatják/írhatják le azt, hogy "computer", de nyelvük védelmét más nemzetek is megteszik. Amelyik nép elveszíti nyelvét, az kultúráját, önmagát veszíti el!!! Kína - s ők magukat nem országként, hanem civilizációként(!) definiálják - határaik mentén kiváló, államilag erősen támogatott iskolarendszert hoztak létre, s így a környező szegényebb országokból 30-50 km-es körzetből is bejárnak, bebicikliznek ill. behordják a gyermekeket, mert tudják, a siker kulcsa a jó iskola...

Ha azt a tendenciát nézzük, hogy USA-ban az 50 tagállam közül 42-ben(!) már nem oktatják a kézírást - ugyanez a fejlődés iránya Ausztráliában is -, akkor elgondolkodhatunk, vajon mennyire "írástudó" a modern ember? A régiek úgy néz ki, még tudták, amit manapság csak a grafológusoknak tanítanak, hogy az íráskép a jellem lenyomata, s hogy az írás gyakorlása visszahat a lélekre is, s ezért a régi iskolarendszerben, az ún. "polgáriban", az írás és olvasás tantárgyak mellett ott szerepelt a "rajzzal, a mértannal összhangzatba véve a szépírás" is...

Az írásbeliség fantasztikuma, a szó anyagba-zárásának lehetősége. Leírhatom a gondolataimat, melyeket még akkor is olvashatnak, ha én már rég nem vagyok... így találkozhat a rég elmúlt korok embere a maival, de az Írásokon keresztül üzen nekünk a Történelem Istene is! Ezért dicséri a zsoltáros Isten igéjét, s ezért dicsérhetjük azt mi is. Isten szava, az "Ige" nemcsak azért fontos nekünk, mert erősödünk, nevelődünk általa, hanem azért is, mert közvetíti számunkra az Igazságot: Isten szeretet, s aki szeret, az Istenben van, s az Isten is őbenne...



Krisztuskövetés...


A mai nap imádsága:

Uram! Te látod szívemet-lelkemet, Te tudod, milyen sok nehézségem van az életemben. Adj Uram nekem megoldást, s készséges szívet, hogy szereteted eszközeként szolgálhassak ebben a világban, akaratod szerint! Ámen
   

Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Fil 4,8

"Mindenre van erőm a Krisztusban!" - mondogatjuk egymásnak biztatásként az apostol szavait, s rendjén is van ez... Ugyanakkor nem szabad elfelednünk azt, hogy Saul-Pál igen jó anyagi körülmények között nevelkedett. Tehetős családja jó kapcsolatokat ápolt a jeruzsálemi felső papi vezetéssel (csak úgy akárki nem kaphatott írásos engedélyt arra, hogy rabláncra fűzze a zsidó szakadárokat, értsd: Krisztus zsenge egyházának első mártírjait); a szülők különösebb gond nélkül megvették Saulnak a római állampolgárságot, s finanszírozták tanulmányait Gamáliel rabbinál - korának igen híres tudósa -, aki megtehette, hogy egyszerre csak három tanítványa volt. (Ti. a három tanítvány is megfizette a nemcsekély tandíjat... ma úgy mondanánk: Saul "fizetős" elit-iskolába járt.) Mindezt azért fontos kiemelni, mert, aki volt gazdag, s azután önként szegénnyé vált, az másképp látja a gazdagságot, mint aki a kényszerből soha nem tapasztalta meg mit jelent gazdagnak lenni... S ne felejtsük el azt sem, hogy Pál "szűkölködése" viszonylagos volt, hiszen azok a kísérő emberei, akik Saul-Pál sátorkészítő/kereskedő vállalkozásában a "háttérgazdaságot" biztosították Pál ingyenes evangéliumhirdetéséhez, ezeknek a munkatársaknak szükségük volt ellátásra, tehát megkerülhetetlen volt, hogy a sátorkészités/kereskedés ne legyen többé-kevésbé jól működő "üzlet" is egyben. Mindezen tények nem kissebbítik Pál érdemeit, melyeket az evangélium hirdetésében szerzett, de nem árt, ha Pál kijelentéseit mindig összefüggéseiben is megvizsgáljuk... Mindenre van erőm a Krisztusban... Nem árt végiggondolni, mit is jelent az, hogy mi mindenre van erő a Krisztusban! Ha ezt valaki józansággal, felelősséggel megteszi élete elején, akkor sok bosszúságot spórol meg magának.

Az első, s legfontosabb, hogy Pál nem többes számban, hanem egyesszámban beszél, s ez így korrekt. Ő csak magáról beszél, hiszen a maga lehetőségeit/tehetségét/készségét ismeri. Sok fiatal keresztény ott hibázza el életét, hogy idealizálja a világot, s amikor családot alapít, akkor kiderül, hogy egészen másképpen "fest" a világ kettesben, mint, amikor még egyedül van az ember. A másik, a társ ugyanis saját véleménnyel/elképzeléssel bír, de ami az igazán nehéz, hogy amíg egyedül voltunk, csak magunkról kellett gondoskodni, csak magunk előtt kellett "elszámolni", onnantól kezdve azonban, hogy párkapcsolatban, családban élünk, a másikért is felelősséget hordozunk, a másiknak is beleszólási joga van a közös élet alakításába... Nos ezek olykor konfliktusokat teremtenek! Nem véletlen, hogy sokan menekülnek a felelősség elől, s hogy ekkora divatja van manapság a szingli-létnek! Keresztény családként élni a mai világban - áldozat.

Sokan áldozatává is válnak annak, hogy többet vállalnak, mint amit az erejük megengedne... S amikor az ember elfárad - testileg, de főleg lelkileg -, akkor különösen is fogékony a kísértésre. Így történik meg, hogy aztán olyat tesznek meg az emberek, amit "úgy egyébként" soha nem tennének meg: hűtlenné válnak... a társhoz, a közösséghez, az elveikhez. Tragédia ez a javából! Az igazi tragédia persze az, amikor minden megy tovább úgy, mintha mi sem történt volna! Mintha soha nem hűtlenkedett volna... Ahhoz azonban, hogy a lélek megtisztuljon, azért mindig fizetni kell - valakinek meg kell fizetni az "árat"! Nincs tisztulás szenvedés nélkül! Nem lehet jópofizva "eladni" a félrelépést, a lopást, a korruptságot, a súlyos, életromboló bűnöket... Aki mégis megteszi az saját lelkének árt, s képmutatóvá, kettős erkölcsűvé válik...

Mire is van akkor erőnk a Krisztusban? Elsősorban arra, hogy újra és újra odameneküljünk az Atyához! Ha ezt nem gyakoroljuk, nem "térünk meg naponta" - ahogy jó Lutherünk mondja -, akkor nem leszünk kiegyensúlyozott, boldog emberek. Akkor lehet, hogy keresztényként próbálunk élni, de a világ fiai csöppet sem fognak sóvárogni a "mifajtánk" életvezetési stílusa után, s akkor nemcsak hogy hiába várjak az istenfiak megjelenését, de mi sem töltjük be azt, amire elhívattunk a Krisztusban...



Mindennapi kenyerünk ...


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy Tőled kapott javaidon keresztül felismerjem gondviselő jóságodat, s megláthassam, hogy mindent megteszel értünk, hogy a Ismereted gazdagságára eljussunk! Ámen.


"nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik."
5 Móz 8,3b

Régi felismerése az embernek: éhesen sosem lehet boldog, de önmagában a tele has nem garantálja a boldogságot. Abban a pillanatban, hogy megfogantunk már szükségünk van nemcsak táplálékra, de szüleink imádságára, fogadó együttérzésére, gondolati biztatására is. A "nem-várt-gyerek-szindróma" bizony a manapság is meg-, s jelenlévő keserű valóság. Onnantól kezdve pedig, hogy eszmélődünk, egyre világosabbá válik: életünk célja nemcsak az evés-ivás, valami többért "küldettünk le" ebbe a világba.

Jézus Urunk is ismétli a régiek igazát: Nemcsak kenyérrel él az ember... De mi az, ami az "ÚR szájából származik"? Természetesen az Ő szava. Az az isteni szó, amely teremtő hatalom! Manapság, amikor a szavak elértéktelenedtek, jelentéstartalmuk folyamatosan változik, amikor az "erkölcsös" és "jog-szerinti" magatartás között különbséget tesznek, nem egyértelmű, mi is az az isteni Szó. Régen logosznak mondták, s tudták, hogy az teremtő erővel bíró fogalom. A szavaknak tényleg óriási ereje van: emberi sorsok változhatnak meg általa. A szavak mennyországba repíthetnek, s pololba taszíthatnak - szó szerint is és átvitt értelemben is... Éppen ezért Isten Igéjének megértése minden keresztény ember feladata. Életünk végéig tartó tanulási folyamat. (Lám-lám kiderül, hogy az élethossziglani tanulás nem európai oktatáspolitikai elvárás - a tanulás szükségességével a régiek is tisztában voltak.)

A mindennapi kenyér előteremtése épp elég gondot jelent mindenki számára, éppen ezért ha megvan, akkor nem lehet az ember eléggé hálás érte. Az emberek többnyire mégis úgy esznek és isznak, mintha az a világ leűgtermészetesebb dolga lenne ez, s az "csak úgy", munka nélkül is járna nekik... "Aki nem dolgozik, az ne is egyék!" - tartották a régiek, azaz a közösségi javak fogyasztásáért cserébe mindenkinek kötelessége lenne valamit tenni, dolgozni - a közösségért. Sajnos mára jól jövedelmező iparággá vált a közösség kijátszása/becsapása, a közösség által termelt javak megszerzése... Félreértés ne essék, ennek természetesen ára van, s ezért mindig a következő generációk fizetnek - kamatos kamattal.

A kenyér becsülete az ember becsülete is egyben. Ennek az alapvető élelmiszerünknek a szimbólikus jelentései pedig messze mutatnak: a megőrölt búzaszemek, az egybesült liszt az egység jelképe. A kenyérben minden morzsa a kenyér része. Ugyanazt a minőséget képviseli vagy kell hogy képviselje... Biztosan találkoztunk már olyan kenyérrel, melynek a széle megégett vagy a belsejében csomókra csodálkozhattunk rá - nos, az élet nem tökéletes... de minél többet látunk, tanulunk, s teljesség-közelit tapasztalunk, annál inkább megértjük, miért van nekünk szükségünk az Istenre...



Öröm...


A mai nap imádsága:

Istenem! Örömre teremtettél minket, s mi oly gyakran bánkódunk. Adj nekünk bizodalmas, derűs szívet, hogy ne rettenjünk meg az előttünk álló feladatoktól, s nehézségeink közepette is bevégezzük a feladatokat, amiket ránk bíztál. Add, hogy a világ önzése és csillogása ne törje meg Szeretetedbe vetett reménységünket, s Veled és Általad megtaláljuk a szürkítő hétköznapjainkban is mindennapi örömeinket! Ámen



Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak... a hitben való növekedésetekre és örömötökre;
Fil 1,23-25

Az élet öröm... persze mást jelent az élet a gyermeknek, a szerelmesnek, s megint mást az idős embernek. Ahogyan nem lehet eldönteni, melyik évszak a legszebb, ugyanúgy vagyunk életünk különböző szakaszaival is. Aki "jól érzi magát a bőrében", az tulajdonképpen elfogadja azt a kort, amiben éppen van, s boldogan él. Akinek meg folyton-folyvást hiányérzete van, az már fiatalon felnőtt akar lenni (tökéletes út a megkeseredéshez); vagy ha már felnőtt és megsem találja a helyét, akkor felelőtlen gyerekként él (lányok panaszkodnak, hogy nagyítóval kell keresni a "normálisan" gondolkodó fiúkat); és természetesen olyanok is akadnak bőven, akik életük őszében eszelősen keresik a tavaszt... Pedig az élet olyan egyszerű, csak élni kellene benne.

Az élet öröm, mégis tömegével boldogtalanok az emberek. Talán azért, mert nem tudnak/tudunk hálát adni egyszerű dolgokért, mert természetesnek vesszük, hogy mozoghatunk, ehetünk-ihatunk, ízlelhetünk és érezhetünk. Csak ha kiesünk az élet ritmusából (pl. betegség kényszerű szünete után), s újra visszakerülhetünk, akkor tudunk igazán örülni egyszerű dolgoknak. Betegként megtapasztalva a "kórház-fehér" egyhangúságot tudja az ember igazán értékelni a természet színeit, s a kényszerű böjt után különösen is finom a kávé illata... Igen az élet szép, s a szépséget az apró dolgokban kell felfedezni. A találkozásokban, amikor lélek a lelket súrolja vagy az élet hétköznapi forgatagában, amikor egy pillanatra valamin vagy valakin keresztül ránk kacsint az Isten...

Sok keresztény ember élhetne szépen - mégsem tud. Tudja, hogy megváltottja az Istennek, de a felszabadult, alkotó öröm helyett, kegyeskedő életvitelével inkább saját múltjában, s mások jelenében turkál. De, miért is? Mert azt hiszi, az élet értelme a bűn elleni harc... pedig nem az! Ha az lenne, akkor Isten egész életünket úgy rendezte volna be, hogy az egy katonai túlélőtábor lenne: harc, harcra való felkészülés, s aztán megint csak harc. Isten a harcot - Krisztusban - már "megvívta" a világgal, azaz velünk. Nekünk csak örülni kellene annak, hogy hitben és szeretetben növekedhetünk. Nincs kiábrándítóbb egy megkeseredett, besavanyodott, kegyeskedő, törvényeskedő kereszténynél! Csodálkozunk, hogy olyan a kép az egyházról a világban, amilyen?... Nem azért maradnak távol sokan az egyháztól, mert nem akarnak Istenhez tartozni, hanem azért, mert nem akarnak a transzparens-képmutatók (azon gyülekezeti tagok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ők keresztények, de valójában nem a krisztusi normák szerint élnek) közé sem tartozni, sem velük szimpatizálni. Az ok egyszerű: a kettős erkölcsiség, a "szuperhívőség" kivagyisága, a képmutatás minden normálisan gondolkodó ember számára visszataszító.

Az élet telve van örömmel, de jócskán akadnak benne örömrontó pillanatok, percek vagy talán hónapok, évek is, s aki már nagyon sok keserűséget, szeretet-hiányt tapasztalt, az inkább elköltőzne már ebből a világból. Sok az ilyen el/megfáradt ember, akiik harcoltak, de a világ ellen vívott csatáikban mindig egyedül bírkóztak, mert nem ismerték fel az evangéliumot, hogy ti. az ÚR az, aki harcol értünk. Pál azért akar még életben maradni, mert tudja: még építő feladatok várnak rá. Isten azonban nem csak az apostoloknak, de nekünk, Krisztus mai követőinek is elrendelt missziókat, amiket be kell végeznünk. Küldetésünk valójában ugyanaz, mint az előttünk járóké: épülni, s építeni lelkileg, hogy növekedjék az Isten országa - közöttünk és bennünk...
Állj meg, nézz körül és légy figyelmes


„Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti.” Péld. 29:11

Miért fontos, hogy megfékezzük az indulatunkat? Azért, mert a féktelen harag egy begyakorolt válasszá válhat az élet dolgaira. Hamarosan az indulat irányíthat, és nem mi az indulatodat.

A példabeszédek könyve tele van gyakorlati tanácsokkal arról, hogy fékezzük az indulatunkat. Hadd osszak meg ezek közül hármat. A legegyszerűbben úgy jegyezhetjük meg, ha arra gondolunk, hogy tanítottak minket átkelni az úttesten gyerekkorunkban: állj meg, nézz körül, és légy figyelmes.

1. Állj meg, és gondolkozz mielőtt beszélni kezdenél. Nem tudom, miért könnyebb a mérges szavakat kimondani. Sok olyan embert ismerek, akik mérgükben csípősen, szarkasztikusan és elhamarkodottan reagálnak. De az éles nyelv okozza a vesztünket a legkönnyebben.

A Példabeszédek 14:7 ezt mondja: „A hirtelen haragú bolondságot követ el, és az alattomos embert gyűlölik.” A 15:1 pedig ezt mondja: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt”. Az első lépésünk a haraggal szemben, hogy megállunk és gondolkodunk, mielőtt beszélünk.

2. Nézz körül. Nézzünk rá a helyzetre Isten szemszögéből, nem a mienkből. Legyünk elég érettek szemet hunyni apró sérelmek, csalódások és bizonytalanságok felett. Ha valaki kritizál minket, szóban bántalmaz, vagy elszomorít, legyünk elég érettel így reagálni: „Ez nem fog érdekelni engem!” A Példabeszédek 12:16 így szól: „A bolond bosszúsága azonnal kitudódik, az okos pedig leplezi szégyenét.”
A harag is, mint minden más érzelem, abból fakad, hogy milyennek látunk egy bizonyos helyzetet. A nézőpontunk megváltoztatása megoldás lehet az érzelmeinken való uralkodása.

3. Légy figyelmes. Legyünk tekintettel azok szükségeire és sérelmeire, akik kiváltják belőlünk a haragot. Egy mérges ember elkerülhetetlenül megbántott is. Valami fáj belül nekik, csalódottak. Ha meghallgatjuk a szükségeiket, akkor könnyebben tudunk reagálni harag nélkül.

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” Jakab 1:19. Ha megtesszük az első kettőt, a harmadik magától jön majd. Ha gyorsak vagyunk a hallásra és késedelmes a szólásra, akkor természetes lesz az, hogy lassan gerjedünk haragra.


Istennek tetszik, ha gondosan vezetsz pénzügyi feljegyzéseket


"Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké..." (Péld.27:23-24a)

Ha Jézus követésére gondolsz, valószínűleg nem gondolkozol azon, hogy gondosan vezess pénzügyi feljegyzéseket. De Isten szeretné, ha nyomon követhető lenne, hogy mennyit költesz, mennyivel tartozol, és hogy mennyit keresel.
A Biblia azt mondja, fontos, hogy figyeljünk jól a pénzügyeinkre.

Más szóval, tudnunk kell, hova is kerül a pénzünk. Azt mondják az emberek, hogy a pénz beszél. De valójában csak jó gyorsan elsétál tőlünk. Aztán csak azon tűnődsz, hova is ment.

Nem tudni, hogy hova kerül a pénzed, egyenlő a katasztrófával. Azért keveredsz adósságba, mert nem vezeted helyesen, mi történik a pénzeddel.
Ahogy a mondás is tartja, úgy végzed majd, hogy elköltöd a pénzt, amit még meg sem kerestél, hogy olyan dolgokat vehess meg, amire semmi szükséged, hogy kiváltsd olyan emberek csodálatát, akiket nem is kedvelsz.

Ez mindenféle problémát okoz az életeben.
Az egy figyelmeztető jel, ha azon gondolkozol, hova is tűnt el. Már bajban is vagy, ha nem tudod, hová kerül a pénzed, mivel a tudatlanság és hitelek bajt eredményeznek.

Tudnod kell, mivel tartozol, mit birtokolsz, és mit keresel. Ezeket jól fel is kell jegyezned, mert a anyagi javak gyorsan eltűnnek.

Gondolj erre: Ha ugyanannyi időt szánsz arra, hogy leírd ezeket, mint amennyit aggódsz a pénzügyi dolgokon, máris kevesebb az, amiért aggódnod kell. Ügyelned kell arra, hogy feljegyzéseket vezess annak érdekében, hogy Isten áldásai legyenek a pénzügyeiden.

Mit teszel a héten, hogy rendben tartsd a pénzügyi feljegyzéseidet? Ha van arra adottságod, hogy rendben tartsd őket, kinek fogsz segíteni, hogy hasonlóan kezelje pénzügyeit?