Találj módot a köszönetmondásra!
„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.” (Filippi 1:3)
Barbara Glanz író beszél egy sikeres üzletemberről, aki visszaemlékezett a nyolcadik osztályos irodalomtanárára. A férfi levelet írt a tanárnőnek, és ezt a választ kapta: „El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentett nekem a leveled. 83 éves vagyok, és egyedül élek. A családom és a barátaim már mind eltávoztak. Ötven évig tanítottam az iskolában, és a te leveled volt az első köszönetnyilvánítás, amit valaha egy diákomtól kaptam. Néha azon tűnődöm, mire is mentem az életemmel. Újra és újra el fogom olvasni a leveledet, míg meg nem halok.” A sors iróniája, hogy ezt a tanárnőt emlegették a legtöbbször az osztálytalálkozókon, de soha senki nem mondta el neki. Pál nem ismert megalkuvást az igazság hirdetésében, de írásaiban megmutatkozik érzékeny oldala is. Tudva azt, hogy az embernek milyen nagy szüksége van arra, hogy értékeljék, leveleit ilyen szavakkal kezdi: „szüntelenül megemlékezem rólatok… imádságaimban” (Róma 1:9-10). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek…” (Efézus 1:15-16). „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:3-6). „…dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thesszalonika 1:4). Elfoglalt, énközpontú világunkban szükségünk van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik hatással voltak életünkre; és amikor eszünkbe jutnak, imádkozzunk értük, és találjunk módot arra, hogy köszönetünket kifejezzük!
Barbara Glanz író beszél egy sikeres üzletemberről, aki visszaemlékezett a nyolcadik osztályos irodalomtanárára. A férfi levelet írt a tanárnőnek, és ezt a választ kapta: „El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentett nekem a leveled. 83 éves vagyok, és egyedül élek. A családom és a barátaim már mind eltávoztak. Ötven évig tanítottam az iskolában, és a te leveled volt az első köszönetnyilvánítás, amit valaha egy diákomtól kaptam. Néha azon tűnődöm, mire is mentem az életemmel. Újra és újra el fogom olvasni a leveledet, míg meg nem halok.” A sors iróniája, hogy ezt a tanárnőt emlegették a legtöbbször az osztálytalálkozókon, de soha senki nem mondta el neki. Pál nem ismert megalkuvást az igazság hirdetésében, de írásaiban megmutatkozik érzékeny oldala is. Tudva azt, hogy az embernek milyen nagy szüksége van arra, hogy értékeljék, leveleit ilyen szavakkal kezdi: „szüntelenül megemlékezem rólatok… imádságaimban” (Róma 1:9-10). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek…” (Efézus 1:15-16). „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:3-6). „…dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thesszalonika 1:4). Elfoglalt, énközpontú világunkban szükségünk van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik hatással voltak életünkre; és amikor eszünkbe jutnak, imádkozzunk értük, és találjunk módot arra, hogy köszönetünket kifejezzük!
TANULJ A TÉKOZLÓ FIÚTÓL!
„Ekkor magába szállt..." (Lukács 15:17)
Tékozló szíved van? A tékozló fiú példázata arra tanít, hogy ha hallgatunk Istenre, elkerülhetjük a tragédiát; ha Isten törvénye szerint élünk, az megment minket saját tévelygő hajlamainktól. Jézus azt mondta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött^ annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." (Lukács 15:11-16). Amikor Isten nemet mond, hallgass rá! Ha meghúzza a gyeplőt, köszönd meg neki! Jobb egyedül lenni, de Istennel járni, mint ha sokan vesznek körül, de mind csak ártanak neked. Tékozló, a dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg el nem kezdesz Isten szerint cselekedni! Kész vagy arra, hogy visszafordulj, és hazatérj? A Lukács 15-ben az elveszett és megtalált dolgokról szóló három példázatban Jézus rámutat, hogy a pásztor elment megkeresni az elveszett juhot, az asszony mindenütt kereste az elveszett érmét, de senki sem ment az elveszett fiú után. Miért? Mert ő ismerte a hazafelé vezető utat. És el is indult rajta, miután „magába szállt" és elgondolkodott. A lázadó, aki elhagyta otthonát ezt mondta: „Add ki...", hazatérve megalázta magát, és ezt mondta: „Bocsáss meg!" Amikor ezt kimondta, az apa megölelte és így szólt: ez az én fiam... elveszett és megtaláltatott..."
Tékozló szíved van? A tékozló fiú példázata arra tanít, hogy ha hallgatunk Istenre, elkerülhetjük a tragédiát; ha Isten törvénye szerint élünk, az megment minket saját tévelygő hajlamainktól. Jézus azt mondta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött^ annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." (Lukács 15:11-16). Amikor Isten nemet mond, hallgass rá! Ha meghúzza a gyeplőt, köszönd meg neki! Jobb egyedül lenni, de Istennel járni, mint ha sokan vesznek körül, de mind csak ártanak neked. Tékozló, a dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg el nem kezdesz Isten szerint cselekedni! Kész vagy arra, hogy visszafordulj, és hazatérj? A Lukács 15-ben az elveszett és megtalált dolgokról szóló három példázatban Jézus rámutat, hogy a pásztor elment megkeresni az elveszett juhot, az asszony mindenütt kereste az elveszett érmét, de senki sem ment az elveszett fiú után. Miért? Mert ő ismerte a hazafelé vezető utat. És el is indult rajta, miután „magába szállt" és elgondolkodott. A lázadó, aki elhagyta otthonát ezt mondta: „Add ki...", hazatérve megalázta magát, és ezt mondta: „Bocsáss meg!" Amikor ezt kimondta, az apa megölelte és így szólt: ez az én fiam... elveszett és megtaláltatott..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése