2017. szeptember 17., vasárnap

Bátorság: Isten betakar az Ő erejével


"Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben." (Jeremiás 1:18)

A következőket olvasd ma imádságként.

Hiszem, hogy igaz rám mindez:

Isten által én egy "megerősített város, vasoszlop és ércfal vagyok az egész országgal szemben" (Jeremiás 1:18), és egyedül Istent félem.

Nem félek, mert tudom, Isten velem van. Ha rámtör a félelem, a fülembe súgja, "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézsaiás 41:10)

Azt mondja, "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled." (5. Mózes 31:6)

Amikor félelemmel találom szemben magam, bátran mondhatom, "Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? ... De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. (Róma 8:33-35, 37)

Tudom, hogy az én Istenem jár előttem és Ő követ engem (Zsoltárok 139:5). Ő az én "menedékem, erős bástyám az ellenség ellen." (Zsoltárok 61:3)

És ezért "Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róma 8:38-39).





És neked Jézus határozza meg a prioritásaidat?


"Egy másik is ezt mondta: 'Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek a házam népétől.' Jézus pedig így felelt: 'Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas az Isten országára.' "(Lukács 9:61-62.)

A tanítványság nem hasonlítható egy karrierhez, amit előre eltervezünk magunknak: „Ezt megteszem Jézusnak miután a gyerekek végigjárták az iskolát, én pedig megalapoztam a nyugdíjamat.” Nem rendezhetjük úgy a szolgálatunkat, hogy nekünk feleljen meg, mert akkor oda jutunk, hogy a saját elképzeléseink szerint fogjuk szolgálni Jézust.



Ahogy a tanítvány a mai igeversben: azt mondjuk, hogy engedelmesen követni fogjuk Jézust, aztán egyszer csak gondolunk egyet, és magunk határozzuk meg a prioritásainkat. Így továbbra is mi irányítunk. Meglehet, hogy amiket csinálunk, azok jó dolgok, de ettől még nem válunk Jézus tanítványaivá. Jézus azt mondja: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:62.) (Az angol fordítás kicsit erősebb: azt mondja, aki hátratekint, annak nincs haszna Isten országában. – a ford. megj.)

A visszatekintés kétlelkűséget jelez (Jakab 1:8, 4:8). Bizonytalanná és instabillá tesz minket. Ez éppen az ellenkezője annak a fókuszált követésnek, amit Jézus elvár tőlünk. Azt jelenti, hogy a Jézussal való kapcsolatunkban vannak időszakok, amikor azt mondjuk: „Még visszatérek rád, Jézus, csak előbb végeznem kell azokkal a dolgokkal, amik a prioritásaim.”

Te meddig tartod távol magadtól Jézust? Amíg be nem illeszkedik az időbeosztásodba? Vagy amíg túl nem jutsz az életednek ezen az időszakán? Amikor Jézus megítél, az nem jelenti azt, hogy el is ítél. Egyszerűen a legjobbat akarja neked, és tudja, hogy azt akkor találod meg, ha őt követed.





Isten irántad való szeretetének hosszúsága


„Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég.” (Zsoltárok 89:3.)


Az emberi szeretet elhasználódik, ezért van olyan sok válás. Sok olyan embert ismerek, akik bár nem váltak el, már nem szeretik egymást. Az emberi szeretetnek van egy határa; kiszárad.

Ezért van szükséged Isten szeretetére a házasságodban – és minden kapcsolatodban. Isten szeretete sosem használódik el. Az Ő szeretete türelmes, örök és kitartó.

Igaz, milyen jó hír, hogy Isten sosem mond le rólad? Nem számít, mit teszel, szeretete sosem szűnik meg. Az Ő szeretete elég széles ahhoz, hogy mindenki beletartozhasson és elég hosszú ahhoz, hogy örökké tartson.

Isten sosem fog téged jobban szeretni annál, mint ahogy most szeret, de kevésbé sem.

Szeret téged a jó napjaidon, szeret a rossz napjaidon. A szeretete nem függ a reakciódtól. Isten a szeretet és szeretetét szabadon kapjuk. Nem lehet kiérdemelni és nincs, aki érdemtelen lenne rá.

Fogadd el a szeretét és dicsőítsd őt; tudd, hogy szeretete elég hosszú ahhoz, hogy örökké tartson: „képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Efézus 3:18-19.)
Hadd legyenek rád büszkék a gyermekeid!

„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek 17:6)
Boswell, a híres életrajzíró elmondja, hogy egy napon elfoglalt apja elvitte őt horgászni. Később elolvasta, mit írt apja aznap a naplójába, és ez mélyen lesújtotta: „Pecázni mentem a fiammal, elpocsékolt nap!”. Ha azt akarod, hogy gyermekeid büszkék legyenek rád: 1) Védd őket! Óvd őket fizikailag, amikor fiatalok, és érzelmileg, amikor érettebbek. Tanítsd meg a fiadnak, hogy tisztelje a lányokat, és beszélgess el azzal a fiúval, aki a lányoddal randevúzik. Figyelj oda arra, hogy mit néznek meg a tévében (ez saját magadra is érvényes!), légy különös tekintettel az internet egyre növekvő káros hatására! 2) Hallgasd meg őket! Ne légy olyan, mint a kissrác, aki azt mondta az anyukájának: „Ha megnövök, pont olyan leszek, mint apa. A szemöldökeim már összenőttek, és amikor az emberek beszélnek hozzám, nem figyelek oda.” Az odafigyelés életre szóló hidat épít gyermeked szívéhez. 3) Bánj velük gyengéden! Semmi sem építi olyan erősen a biztonságérzetüket és az önértékelésüket, mint ha átöleled őket. Ha úgy nőttél fel, hogy a szüleid sosem fejezték ki feléd szeretetüket, akkor tégy meg mindent azért, hogy a te gyerekeid ne ezt éljék át! 4) Fegyelmezd őket! De menj egy lépéssel tovább: mutass példát önfegyelemben a saját életedben! Ne csak prédikálj, élj is úgy! 5) Legyél szórakoztató! Mutasd meg gyermekeidnek a vidámabb oldaladat is! Ne légy annyira elfoglalva a munkáddal vagy a gyülekezettel, hogy unalmassá válj! „Az örvendező szív megszépíti az arcot” (Példabeszédek 15:13). 6) Járj Jézussal! Lee Strobel, aki korábban ateista volt, elmondja: „Amikor keresztyén lettem, az ötéves kislányom azt mondta: »Mami, szeretném, hogy Isten velem is azt csinálja, amit apával«”, és átadta életét Jézusnak. Tedd Krisztust vonzóvá gyermekeid számára, és ez Hozzá fogja vonzani őket.

Szülők, a becsületességetek vagy a jellemtelenségetek következményeket von maga után, nemcsak a saját, de gyermekeitek életében is. Évekkel ezelőtt egy zsidó fiú nőtt fel Németországban. Csodálta az édesapját, aki mindent megtett azért, hogy a családja életének központjában a vallásuk legyen. Minden héten elvitte őket a zsinagógába. Amikor a fiú tizenéves lett, a család arra kényszerült, hogy egy másik városba költözzön, ahol nem volt zsinagóga, csak egy evangélikus templom. A legjobb emberek mind az evangélikus egyházhoz tartoztak. Egyszer csak az apa bejelentette, hogy mind evangélikusok lesznek, mert „ez jót tesz az üzletnek”. Zaklatottan és haraggal tele, a fiú elhagyta Németországot és Angliába ment tanulni. Napjait a British Múzeumban töltötte, ahol megfogalmazta gondolatait, és egy könyvet szerkesztett. Könyvében egy új világnézetet mutatott be, és egy olyan mozgalmat gondolt ki, amely megszámlálhatatlan milliók életébe hozott gyötrelmet. Eszméi „normákká” váltak csaknem a fél világ kormányai számára. A fiú Karl Marx volt, a kommunizmus atyja. A történelmet örökre megváltoztatta egy apa, aki eladta elveit a profitért. Anyák és apák, éljetek becsületes életet családotok előtt, és akkor nincs mitől félnetek. Legyen az életetek nyitott könyv! Legyen olyan értékrendetek, amely alapján mérlegre lehet tenni az egész életet. Igen, emberek vagytok és küszködtök olyan helyzetekkel, amikor választanotok kell aközött, amit tenni szeretnétek, és amit tennetek kell. Járjatok Istennel, őrizzétek feddhetetlenségeteket, és képesek lesztek mindenkor a jó döntést meghozni.



ISTEN ÁTVISZ RAJTA


„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta." (Apostolok cselekedetei 27:25)
Rómába tartó útja során Pál - és 276 útitársa - hajótörést szenvedett. Történetükből három fontos leckét tanulhatunk meg. Először azt, hogy Istenre kell figyelnünk. Ha ezt nem tesszük, fájdalmakat és veszteségeket élünk meg. „Pál figyelmeztette őket: »Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.« De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. A kikötő nem volt alkalmas a tele­ lésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan..." (ApCsel 27:9-12).
Figyeld meg: attól, hogy valaki a többséghez tartozik, még nem biztos, hogy igaza van! Kire hallgatok? Ismeri ő Istent? Hitben járó ember, vagy emberi észérvek vezetik? Jézus azt mondta: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be" (János 13:20). Má­sodszor azt, hogy Isten akarata mindig legyőzi az emberek terveit. Isten még a hibákat és tévedéseket is javunkra tudja fordítani. A hajótörés miatt Pál Máltán ért partot, és elvitte az evangéliumot az ottani lakosságnak. Ne ostorozzuk magunkat hibáinkért, ne vitatkozzunk azon, kinek volt igaza és ki tévedett, próbáljuk meglátni mindebben Isten kezét! Végül: bármit is veszítettünk, Isten helyre tudja állítani azt. ,,...[a máltaiak] nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal" (ApCsel 28:10). Ne korlátozd le Istent! Ő embereket fog felhasználni, hogy megáldjon minket - olyan embereket is, akikkel még nem is találkoztunk. Jézus azt mondta: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe..." (Lukács 6:38). Bátorság, Isten átvisz rajta!





Te csak vesd a magot!


„Az evangélium… Isten ereje, minden hívőnek üdvösségére.” (Róma 1:16)

Egy lelkész elmondta, hogy egyszer, amikor az ausztráliai Sydney Kings Cross nevű hírhedt negyedében álldogált, egy kopott ruhájú férfi megrángatta a kabátujját, és azt kérdezte tőle: „Ha ma éjjel meghalna, hol töltené az örökkévalóságot?” Ez a kérdés nem hagyta őt nyugodni, míg át nem adta az életét Krisztusnak. Később a gyülekezetéből egy hölgy hasonló élményről tett bizonyságot, amely pont ugyanazon a helyen történt meg vele. Őt is arra indította, hogy Jézushoz jöjjön.

Évekkel később a lelkész elment arra a helyre, és elkezdte keresni azt a titokzatos embert. És ahogy a körülötte lévő arcokat pásztázta, egy öregember közeledett felé. Mielőtt megszólalhatott volna, a lelkész így szólt: „Azt akarja kérdezni, hogy ha ma éjjel meghalnék, hol tölteném az örökkévalóságot, igaz?” A férfi csodálkozott, hogy honnan tudja. Erre a lelkész beszámolt neki azokról, akik az ő kérdése miatt ismerték meg Krisztust. Az idős férfi mélyen megrendülve így szólt: „Mielőtt megtértem Krisztushoz, részeges voltam. Iskolázatlan ember vagyok, nem tudok jól beszélni, és csak arra tudtam gondolni, hogy körbejárok, és felteszem az embereknek ezt a kérdést. Már nyolc éve kérdezgetem, de a mai napig fogalmam sem volt róla, hogy elérek-e vele valamit is.”

Vannak, akik az első hívásra követik Jézust, de a konok emberek általában a hosszabb utat választják a hazajutáshoz. A te dolgod nem az, hogy megváltoztasd az embereket. Csak oszd meg velük az életadó Igét és hagyd, hogy Isten változtassa meg őket. Jézus azt mondta: „Én pedig, ha felemeltetem… magamhoz vonzok mindeneket (János 12:32). Te csak vesd a magot, és engedd, hogy az aratás Ura végezze a többit!






TELJESÍTMÉNYÉRT VAGY KEGYELEMBŐL?


„...Ezek az utolsók., és te ugyanannyit fizettél nekik, mint nekünk..." (Máté 20:12)

Krisztus példázatában öt különböző csoportba tartozó munkást vettek fel. Az első csoport panaszkodott, amikor azok, akiket utolsónak vettek fel, és csak egyetlen órát dolgoztak, ugyanazt a bért kapták, mint ők, akik egész nap dolgoztak. Ők a teljesítmény alapú keresztyének jellemző példái. Azt gondolják, hogy mivel távol tartották magukat bizonyos bűnöktől, Isten jó üzletet kötött velük. Ahelyett, hogy együtt örülnének azokkal, akik későn érkeztek Isten országába, inkább neheztelnek rájuk. Könnyű felismerni őket három jellemzőjükről. Panaszkodó lelkületük van. Átsiklanak a jó fölött, azonnal kiszúrják a rosszat, és olyan embereket keresnek, akik egyetértenek velük. Mi a gyógymód? A jó emlékezőképesség. Ha eszedbe jut az, amit Isten tett érted, és mindazok a kegyelemből kapott javak, melyeket Isten szeretetéből kaptál, és hogy nap mint nap élvezheted azokat. A teljesítmény alapú keresztyének emellett még neheztelő természetűek is. Ahelyett, hogy megnyugodnának Isten kegyelmében, úgy viselkednek, mint azok a besorozott katonák, akik kötelesek szolgálni - nem pedig úgy, mint az önkéntesek. Állandóan Isten jóváhagyásáért küzdenek, soha nem érzik úgy, hogy megütnék a mércét, és ellenségességük megakadályozza, hogy megtapasztalják az örömet. Abban a pillanatban azonban, amikor elkezdik mélyebben átgondolni Isten feléjük irányuló jóságát, neheztelésük csökkenni kezd. Végül: ítélkező lelkületűek. „Ez nem igazságos" - gondolják. „Én végeztem el a munkát, és övék az érdem." Elfelejtik, hogy Isten ajándékokat oszt - nem fizetést, „...nem fizet nekünk a mi álnokságaink szerint" (Zsoltárok 103:10 Károli), hanem elhalmoz minket irgalmával és kegyelmével. No és kik a kegyelem alapú keresztyének? Azok a későn jövők, akiknek nincsenek szerződésben meghatározott jogaik vagy érdemeik; az Istennel való kapcsolatuk egyedül a kegyelmen alapul. Boldogok, bármit is kínál nekik Isten, alázatra készteti őket jósága, túláradó hála ösztönzi Őket a munkára.
Idő...

A mai nap imádsága:

Istenem! Jó lenne, ha több időm lenne, de tudom, hogy igazságos vagy, s az idő mindenki számára egyformán telik. URam, kérlek, tégy velem csodát, s add, hogy Veled együtt teljék az időm, s ne csak múljék! Tedd tartalmassá napjaimat, s szereteted fényével vidámíts meg a szürke hétköznapokban! Add, hogy megtaláljam életem ritmusát Tebenned, s munkámban érezhessem az alkotás örömét, s mindenért hálát adva kiteljesedve élhessem a napokat, melyeket nekem szántál! Ámen

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Préd 3,1-4

Talán nincs ember, aki tudatosan vagy tudtán kívül ne idézte volna ezt a bibliai igazságot: "Mindennek rendelt ideje van!" Keserűen megtapasztalt igazság ez, minden életkorban. A gyermek még játszani akar, pedig már aludnia kellene, a tinédzser szívesen tapadna még számítógépéhez, de várja a házi feladat, a sok tanulnivaló, a felnőtt még szívesen aludna tovább, de munkahelyére pontosan be kell érkeznie... Hiába, mindennek rendelt ideje van! Tetszik vagy sem, Isten úgy teremtette meg a világát, hogy abba időt is szerkesztett. A mi időnk a csillagmillárdokhoz képest nevetségesen kevés, de a szúnyogok alig két hetéhez mérve már nem is annyira rossz...

Isten nem csak időbe plántálta bele létünket, de ritmust is adott hozzá. A hét hat napján dolgozunk, s a hetediken pihenünk... vagy csak pihennénk. Magyar létharcos valóság, hogy hétvégeken, ünnepnapokon is dolgozunk. Sokszor nagy árat fizetünk ezért, a legdrágábbat áldozzuk fel: az egészségünket! Pedig mindennek rendelt ideje van! A pihenés, az elcsendesedés idejét megrövidíteni, felcserélni végzetes hiba. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a hiba szó, egyben bűnt is jelent!) Tehát bűn az éjszakát nappallá tenni, s bűn felcserélni a dolgok természetes rendjét, bűn a természetellenest megtenni természetesnek, az abnormalitást normalitásnak...

Az időnek nemcsak "rendje", ritmusa van, de minősége is! Amikor azt mondjuk: "Ma jó napom van!" vagy "Ez az én napom!" vagy "Na, ez nem az én napom!" -, akkor mindig az idő minőségére gondolunk. S mitől minőségi az idő? Gyönyörű, ősi magyar nyelvünk így mondja: telik. Amikor telik az idő, amikor teljesedünk, amikor megtöltődik idővel életünk cserépedénye. Ha csak múlik az idő, az azt jelenti elmúlt az idő, de nem töltött, nem adott semmit. Ilyenek a töredék-idők: buszra, vonatra várakozás vagy éppen a hivatali sorbanállás, de ilyen az aktuális ,mármegintnemtörténiksemmi"-TV-sorozat előtti bambulás. Ja, hogy a többség ezt csinálja? Az még nem jelenti azt, hogy ez helyes is! Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan múlatják az időt! A sok hiábavalóság közül most csak kettőt említenék, ami párhuzamosan is működik: rágyújtanak egy cigire és/vagy birizgálják a mobiltelefonjukat - ki az SMS-ért, ki meg az MP3-ért.. Pedig rengeteg mindenre fel lehet használni a töredék-időt. Pl. Szavak tanulására, ha környezet engedi olvasásra, sőt még imádságra is...

Azt, hogy az időt mennyire minőségi módon éltük meg, akkor tudjuk meg igazán, amikor ütközünk a felismeréssel: életem ideje eljárt felettem, mert megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak... Sokan félnek a halál hogyanjától, pedig nem ez a félelmet keltő, hanem az, ha valaki nem tölti ki az idejét úgy, ahogyan az Isten azt rendelte. Ha nem volt életének méltósággal megélt tavasza nyara és ősze, akkor borzalmas a lélekdideregtető tél, amely az elköltözésre készítene fel minket... Nem mindegy tehét, hogyan élünk! Ha építünk és növelünk, akkor épülünk és teljesedünk, ha tanuljuk az Örök Istent a múlandó másodperceinkben is, akkor nemcsak saját életünk ékesedik és csillog az Isten kegyelméből, de másokat is ékesítünk, s akkor elmondhatjuk az utolsó pillanatokban: jó volt élni... S ha jól belegondolunk ez nem is kevés, a prédikátor szerint a minden, mert felismertük, hogy amit kaptunk, az mind Isten ajándéka volt...



Képmutatás...


A mai nap imádsága:

Uram! Te megvizsgálod a szíveket, s tudod, hogy mi lakozik bennük... Azt is jól tudod, mi szunnyad az én szívem mélyén. Kérlek ezért, légy hozzám irgalmas, hogy mentő szeretetedre magam is csak szeretettel válaszoljak! Ámen


"Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,1b-2

Szegény farizeusok... A Mester ahol csak lehet, pirongatja őket! Azonban se szép szó, se prófétai dorgáló nem hatott rájuk, s így mint a vallási merevség megtestesítői vonultak be a kultúrtörténetbe. Az életből számtalan példát lehetne hozni, hogy az embernek a harmóniában kell lenni a környezetével, hogy abból áldás fakadjon. A lovas, ha nem érzi a lovat, akkor annak bukás lehet a vége, ha férj és feleség nem tanulnak meg egymásra hangolódva élni, akkor sosem képesek biztonságot, elrejtettséget nyújtani övéik számára, s ha Istent egy merev Istenképbe szorítja egy ideológia, abból mindig törvényeskedés, szélsőséges magatartás fakad...

Az emberiség történelmének talán a legnyomorultabb évszázadát éljük most, mely eséllyel pályázhat majd egyszer a "felszínesség évszázada" címre. Nyilvánvaló, hogy a külső mindig fontos volt az ember számára - Méghogy nem a ruha teszi az embert? -, de tömeges méretben soha ennyire nem követték a divatot, kergették az "életérzést". Persze, mindig is adtak a külcsínyre, de manapság a látszat a diadala a jellemző - az eredményt láthatjuk: bizalmatlanság, s egyre komolyabb működési zavarok a társadalomban, a világban... az életstílus, a "fíling" fontosabbá vált, mit a tartalaom.

De miért is kell óvakodniuk a tanítványoknak a farizeusok kovászától? Mert az nem keleszt, hanem rohaszt! Amíg a dinamikus/evangéliumi istenfelfogás az életet szolgálja és védi, eladdig a statikus, a törvényalapú gyakorlatilag béklyóba köti az embert. Jézus soha nem a Tízparancsolat egyetemes törvénye ellen szól, hanem azokat az emberi okoskodások által létrehozott rendelkezéseket ítéli el, melyek meghatározták a farizeusok "kegyességét". Jól tudjuk, hogy ez a gyakorlatban mindösszesen 613(!) törvényt jelentett. Kultikus és profán, közösségi és intim élet szabályait magába foglaló "törvényhalmaz" ez, mely végül teljességgel ellehetetleníti az Istennel való őszinte kapcsolatot, mert nem az isteni szeretetből fakadó szabadságára, hanem a törvénybetartás teljesítményére koncentrál...

Nincs rejtett dolog, egyszer minden kitudódik - így van ez többnyire még az embervilágban is. Isten előtt pedig minden nyilvánvaló, még a szív legrejtettebb szándéka is. Hiába a "külsőre ügyelés" perfekciója, ha belső egészen másról szól... Aki képmutató, az kettős erkölcsű: Észreveszi a másik szemében a szálkát, de a magájéban a gerendát is természetesnek véli! Ha létezne kettős elszámolása a JóIstennek - egy az igazakra, s egy a bűnösökre, akkor istenből is kettő kellenne... Márpedig az Isten az Egy. Ez az Isten pedig nem ezoterikus (azaz belső körre leszűkített) s nem is "nemzeti",Isten! Így az Isten nem lehet csak zsidó, csak muzulmán, vagy csak keresztény isten... Isten az Egy, minden ember számára egy. Ezért nem létezhet alternatív etika sem, csakis egy: az embert-szolgáló, a közösséget védő. Mindaz pedig, ami ezzel ellentétes, az nem az Istentől van! S mivel Istennek "gondja van" arra, hogy időnként a történelemben kinyilvánítsa akaratát, ezért nem árt néha elgondolkodni azon, hogy mi az, ami Tőle, onnan fentről száll alá áldásként, s mi az, amit mi röptetünk görcsösen, hogy javunkat szolgálja, de csak baj, s szenvedés fakad belőle...



Lelkület...


A mai nap imádsága:

Uram! Tisztogasd szívemet, hogy helyesen dönthessek! Ámen

Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
Róm 10,10

Az orthodox keresztények önmeghatározása szerint az orthodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Nem ennek a kijelentésnek a hatására, de tény, hogy az orthodox hit terjed a modern nyugati világban. Gombamód szaporadnak az orthodox gyülekezetek, épülnek az új templomocskák. Mi lehet ennek az oka?

Az orthodox gondolkodásmód. Látásuk szerint, minden, ami az egyházban történik: titok. S, ami titok, azt fölösleges magyarázni... ezt egyébként Luther Márton is pontosan így gondolta. Míg a nyugati kereszténység - élen az újprotestáns felekezetekkel, melyeknek hatásai nem elhanyagolhatóak a történelmi egyház falain belül sem - folyamatosan hangsúlyozzák a fej az "ész" szerepét a döntésben, hogy beköltözhessék a szívbe a Szentlélek... Ezzel ellentétben az orthodoxia azt vallja, hogy az Istent először a lábunkkal tapasztaljuk (két lábon állunk a világban, élményeinket itt gyűjtjük), mely tapasztalások a szívben érzéssé állnak össze, mely a hitünket alkotják. Egyeseknek megadatik, hogy "ésszel" is felfogjanak egy részt a Nagy Titokból - ők a hittudósok.

Az orthodox gondolkodásmód tehát összhangban van Pállal, aki azt írja, hogy "szívvel hiszünk"... Amilyen tehát a szívünk, olyan a mi hitünk is. Ha a bűn sara, vagy a mulasztás pora belepi azt, akkor hitünk is "piszkos" lesz... ezért szükségünk van "portörlésre" - Luther ezt naponkénti megtérésnek nevezi. Amilyen a mi szívünk (lelkületünk), nagyjából olyan az egész személyiségünk. A lelkületünk határozza meg viszonyrendszerünket tárgyakkal, s emberekkel, a lelkiségünk lenyomata ott van munkánkban, kapcsolatainkban, gyereknevelésben, szexualitásunkban - mindenütt. Amilyen a "szívünk-lelkünk" - olyan az életünk is. Ezért fontos, hogy szívünk tiszta legyen. S ha Isten egyszer már belénkplántálta a tisztaság utáni vágyunkat, akkor olykor-olykor figyeljünk magunkra, s Isten kegyelméből söprögessünk egy kicsit...



Nyelviségünk...



A mai nap imádsága:

Uram! Szavakat adtál nekünk, hogy segítségével megértessük magunkat másokkal, de sajnos még önmagunkat sem értjük... Kérünk Téged, add vissza szavaink igazi jelentéseit, hogy feltöltődjünk szereteted gazdagságával, s a töredékes szó ellenére is megérthessük egymást és Téged, s ezáltal eljuthassunk lelkünk békességére! Ámen.



Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.
Ézs 12,1

Sokszor hargaszunk... Sarokbaszorító körülményekre meg emberekre is, akik előidézték fájdalmainkat vagy nem figyelmeztettek minket időben a közeledő veszélyre. Gyakran haragszunk önmagunkra is, mert legvégül nem úgy döntöttünk valamiben, ahogyan azt korábban elterveztük, s döntésünk keserű következményeit hordozva végül haragszunk az Istenre is... Isten azonban nem "haragszik" - mert Ő nem ember, hanem Isten. Ennek ellenére - mivel nyelviségben élünk - Istent számtalan emberi tulajdonsággal ruházzuk fel: "nevet, sír, haragszik, megbosszulja" - mondogatjuk, de azon túl, hogy ezekkel a mondatokkal ékesen deklarájuk teremtményi korlátozottságunkat, többre nem megyünk, Isten "státusa" ettől nem változik, hiszen Ő a változatlan Egy. Talán az ószövetség "kemény-lelkű" nemzedékeihez nem is jutott volna el másképpen az Isten üzenete, ha nem ilyen mély érzelmeket is felvállaló nyelviségben nyilatkoznak meg az író-próféták a Szentírást író "szentírók". A hit éppen azt jelenti, hogy ennek az emberi, botladozó nyelviségnek köszönhetően mégis kirajzolódik bennünk az Isten képe, mégha tükör által homályosan is...

A harag rengeteg energiánkat elvesz tőlünk, míg a békesség túláradóan sok erőt ad. Manapság se szeri se száma azoknak a technikáknak, amelyek megígérik, hogy az adott metódus követésével elérhetjük a vágyott célt: lelkünk nyugalmát. A kereszténység - azaz krisztuskövetők közössége, ahogyan a kisázsiai Antiochiában ondták először - az egyetlen vallás, amelyik őszintén bevallja és felvállalja: nincs metódus (meta hodosz ťgör.Ť mely hozzávezető utat jelent). Nyilvánvaló, ma is léteznek olyan keresztény kisközösségek, melyek ismerni vélik azt a "metódust", ami elvezetheti az embert az Istenhez, de ha ennek a tudásnak a birtokában lennének, akkor ez azt jelentené, hogy megtalálták volna az ész-okokat az Isten létézesére, melyet azonban a formális logika szabályait követő skolasztikus filozófia félezer éven át hiába keresett...

A békesség Isten ajandéka, a harag, a bosszú pedig az Istentől elfordult ember büntetése. Vigyáznunk kell azonban itt is! Miféle "büntetés" az, amikor arra panaszkodunk hogy fázunk, közben pedig mi vagyunk azok, akik "szabad akaratból" eltávolodtunk a meleget adó tűztől? Amikor antopomorf módon azt mondjuk: "Megvigasztal az Isten" - semmi más nem történik, mint az, hogy rádöbbenünk, Isten közelében lenni jó. Feladni a belénk-kódolt halhatatlan isteni részt, nem törődni lelkünk istenes igényeivel nemcsak személyes aroganciánk áldozatává válásunkat jelenti, sokkal inkább elvetése annak a lehetőségnek, amiért itt létezünk ezen a Földön: rátalálni Istenre, s Istenben igazi önmagunkra...


Prófétaság...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szavaim a Te szavad által erősödjenek! Ámen

   

Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az ÚR igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve.
Jer 17,7-9

Megszólalni akkor, amikor mindenki csak hallgat - nagyon nehéz... Kimondani nyilvánosan azt, amit egyébként mindenki tud, s akkor, amikor mindenki nyelvét görcsbe rántja a "hallgass szám, nem fáj fejem"-túlélő-ösztön, igen nehéz. Korunk önmutogató "prófétái", önjelölt "evangélistái", akik a maguk szektabizniszének verbális katalizátorai, legfeljebb nevükben próféták, hiszen aki valóban próféta, az Isten szavát (az Igazságot) szólja, ami nem egy nemzethez, egy valláshoz, egy felekezethez, hanem egyetemesen mindenkihez szól. Hiába tartja magát valaki nagyhatású prófétának, Isten küldöttének, aki csak részigazságokat emleget - s lehet, hogy ezért tömegek követik - az legfeljebb gyűlölet-prédikátor lehet, de nem próféta, a szó igazi értelmében.

Régen a prófétákat látóknak hívták, ma a prófétaság elhivatottságában tetszelgő érdekszónokokat "megmondó-embereknek". Egy olyan időszakban, amikor a bizalmatlanság hullámai egyre magasabbra csapnak, s egyre súlyosabb károkat okoznak úgy párkapcsolatban, családban, munkahelyen, mint egy országban, sőt népek és nemzetek között, különösen is fontos lenne az istenadta szó hiteles szolgálata! Manapság, ha valaki feltétel nélkül hisz a médiának, a poltikusoknak vagy a banki "tanácsadóknak" - tanácsot egyébként mindenki tud adni, megoldást, hasznos információt csak igen kevesek(!) - az a naivitásáért idővel súlyos árat kell, hogy fizessen.

A megtérés, azaz a felismerés a keresztény embert arra kötelezi, hogy ismeretét tovább adja. Ezt nevezzük evangélium-hirdetésnek, ami nem azonos az Istenre-találás örömének nyilvános megvallásával. Ez a részét képezi, de sokkal fontosabb ennél annak az "életvezetési tudásnak" átadása, mely bölcsesség nem embertől, hanem felülről, a Világosság Atyjától száll alá. A keresztény ember tudja, hogy a dolgok mindig akkor "mennek jól", ha Isten vezet... Megtanulni ezt a ráhagyatkozást élethosszig tartó folyamat, de nyilvánvalóan nem volt véletlen az, hogy az első keresztények a csatlakozni szándékozó katechuménokat (tanulni vágyókat) 2-4, olykor öt évig is tanították! Manapság sokan ki szeretnék hagyni ezt az keresztény "életvezetési akadémiát", de az igazság az, hogy a katona is csak akkor lehet sikeres, ha megérti a parancsszót, s a keresztény ember is akkor jut el a célba, ha érti Mestere szavait.

A Mester (el)hívó szavai lelket perzselnek, mert Isten igéje megdönthetetlen igazságokat hordoz, melyeken nem változtat semmiféle kor. Az emberség, a tisztesség, a jóság, a szeretet, a könyörületesség nem rendszerspecifikus, nem a társadalom aktuális berendezkedéstől függ! Amikor diktatúra van, akkor is vannak emberséges emberek, s amikor meg a demokrácia harsog, akkor sem válik mindenki emberségessé... Ha erőszak uralkodik, ha elnyomás van, ha sérül az ember Istentől kapott felelős szabadsága, akkor a próféták(látók) mindig megszólalnak, s felvillantják a helyes irányt! Mi ez, ha nem a Gondviselés evangéliuma?