2017. május 26., péntek

HOGYAN FOGADD A KRITIKÁT?

„Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól.” (Példabeszédek 23:16)
A bírálat jobb emberré formálhat, ha a következő három dolgot teszed: 1) Ne azt halld meg, hogy mit mondanak, hanem arra figyelj, ki mondja! Ha olyan valaki bírál, akit tisztelsz, figyelj ara, amit mond. Ha olyan valaki, aki folyton kritizál, ne tartsd sokra a véleményét, valószínűleg csak a saját keserűségét vetíti ki rád. Volt egyszer egy tizenkét éves fiú, aki születése óta nem beszélt. Egyszer, miután több héten át minden nap zabkását kapott reggelire, így kiáltott fel: „Pfúj, de utálom ezt a vacakot!” Az édesanyja felugrott, átölelte, és ezt mondta: „Azt hittük, nem tudsz beszélni. Eddig miért nem szólaltál meg?” A fiú egyenesen kijelentette: „Mert eddig minden rendben volt.” Vannak, akik csak olyankor beszélnek, amikor zaklatottak. A lényeges kérdés ez: vajon, aki bírál, tényleg őszintén segíteni akar: 2) Ne vedd magad túl komolyan! Nézzünk szembe vele, mind teszünk olyan dolgokat, amit később megbánunk. Ha tudunk nevetni magunkon, és tudunk tanulni a hibáinkból, egyre érettebbek leszünk. 3)m Tudj különbséget tenni építő és romboló kritika között! Tanuld meg feldolgozni a kritikát! Kérdezd meg: a) milyen lélek szólt belőle? Ha a bírálatot kedves lelkülettel adták, akkor tudhatod, hogy építőnek szánták. b) Mikor hangzott el a bírálat? Ha valaki nyilvánosság előtt bírál, akkor ritkán teszi azt jó szándékkal. c) Miért mondták a kritikát? „Mély víz az ember szívének terve, de az okos ember kimeríti” (Példabeszédek 20:5). Akit bántás ért, hajlamos maga is megbántani másokat. Ezért mindig kérdezd meg: „Ezt most azért mondta, mert jót akart nekem, vagy csak saját fájdalma beszélt belőle?”

„… Krisztus… mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást…” (1Péter 2:21-23)
Ahhoz, hogy jól tudd kezelni a kritikát 1) Lelkileg és érzelmileg éretten kell viselkedned. A kimerültség befolyásolhatja azt, hogyan viselkedsz, amikor nyomás alatt vagy. Illés depresszióba esett emiatt. Jezábel királynő kíméletlenül üldözte őt. Ez az ellenállás elszívta Illés erejét, és emiatt odáig jutott, hogy ezt mondta: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet…” (1Királyok 19:4). A Sátán ki fogja használni a fáradságodat. Amikor kimerült agy, könnyen túlérzékennyé válsz, és megsértődsz ahelyett, hogy a kritikát a növekedésre való lehetőségként fognád fel. 2) Meg kell értened, hogy a jó emberek is kapnak bírálatot. Jézusra azt mondták, hogy „falánk és részeges ember” (Máté 11:19, Lukács 7:34), és megkérdőjelezhető jellemű emberek barátja (ld. Máté 11:19). Azok az emberek, akiknek már van előzetes véleményük, és a gondolkodást kikapcsolták, nem fogják megérteni az istennek való engedelmességen alapuló viselkedést. Ezért, ha a te elképzeléseid és értékrended ütközik az övékével, próbálj nagylelkű lenni! 3) Legyen mindig jó hozzáállásod! Saját magatartásod sokkal nagyobb kárt okozhat, mint bárki másé! Péter azt írja: „…erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” Bármit mondanak rád, bízd rá istenre, és lépj tovább!

„Távol maradni a perpatvartól: dicsőség…” (Példabeszédek 20:3)
Amikor bírálatot kapsz: 1) Összpontosítsd a célodra, és változtass azon, ahol hibáztál! A legtöbben éppen fordítva teszik, ha bírálat éri őket: változtatnak a céljukon, és a hibáikra koncentrálnak. Ha minden alkalommal elmenekülsz, valahányszor hibázol, soha nem fogsz elérni semmit. Helyette folyamatos frusztrációban fogsz élni. Az egyetlen igazi hiba az, amiből nem tanulsz. Tehát ahelyett, hogy kétségbeesnél a hibáid miatt, számíts rá, hogy hibázni fogsz, tanulj belőle, lépj tovább, és végezd el a munkád! Egy régi arab közmondás szerint: „Ha minden kutyaugatásra megállsz, soha nem érsz utad végére.” Ne engedd, hogy kudarcaid megállítsanak – inkább építkezz az általuk szerzett tapasztalatokra! A Példabeszédek könyve 27. részének 17. versében a Biblia azt mondja: „Vassal formálják a vasat…” Tehát imádkozz, és engedd, hogy a kritika élesítsen! 2) Tölts időt megfelelő emberekkel! A szabadidődet olyan emberekkel töltsd, akik építenek, ne olyanokkal, akik rombolnak. Ha a megfelelő emberekkel minőségi időt töltesz, az erősíti a hitedet és a leggonoszabb kritika hatásai ellen is felvértez. Attól is megvéd, hogy magaddal szemben túl kritikus legyél. Amikor varjak sólyomra támadnak, a sólyom nem támad vissza. Inkább egyre táguló körben egyre magasabbra és magasabbra száll, míg minden támadója lemorzsolódik. Milyen nagyszerű stratégia! Emelkedj bírálóid fölé ahelyett, hogy leragadnál az ő szintjükön! „Távol maradni a perpatvartól: dicsőség, a bolond mind belekeveredik.” Ha szeretnél az emberekre hatással lenne, akkor azt a példáddal teheted, nem a védekezéseiddel.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31)
Abban a pillanatban, amint kiemelkedsz a tömegből, az emberek felfigyelnek rád, és nem mindig azok, akiket szeretnél, hogy felfigyelhetnek. Tanulj a kacsáktól! A víz felszínén milyen nyugodt, odalent azonban szorgosan evez úszóhártyás lávaival, és nem bánja, hogy azt a víz elborítja. Az idő a te oldaladon áll. Amikor Nátánaél Jézusra vonatkozóan ezt kérdezte: „Származhat-e valami jó Názáretből?”, Fülöp így válaszolt: „Jőjj, és lásd meg!” (János 1:46). Nátánaél megtette ezt, és tanítvánnyá lett. Gyakran előfordul, hogy amint az események feltárulnak, világossá válik minden, ami miatt kritizáltak, te pedig igazolást nyersz. Ehhez azonban tovább kell haladnod. George Bernard Shaw, az ír drámaíró valóban sok kritikát kapott – de tudta, hogyan kezelje őket. Egyik nyitóelőadása után egy színikritikus kiállt a nézőközönség elé, és ezt mondta: „Ez gyalázatos!” Shaw maga is kiállt, és így válaszolt: „Egyetértek, de mit tehetünk mi ekkora tömeg ellen?” Senkit sem ért több bírálat, mint Pál apostolt, ő mégis ezt írta: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Bátorság nélkül csupán jó ötletek – és tévedések miatti bánkódások - halmaza vagyunk. A legtöbb kihagyott lehetőséget nem hagytuk volna ki, ha hajlandóak lettünk volna túltenni magunkat a kritikákon, és megragadtuk volna, ami kínálkozott. Mindannyian félünk. A különbség azonban ez: a győztesekben erősebb a haladás utáni vágy, mint a kockázat miatti vonakodás. Könnyebb együtt élniük annak emlékével, hogy megpróbálták, de nem sikerült, mint azzal, hogy meg sem próbálták. Tudják, a kudarc a siker elkerülhetetlen része, és tisztában vannak vele, hogy a kudarcok mindig vonzani fogják a kritikát. Mégis, míg mások félnek elindulni egy új lehetőség felé, a győztesek inkább attól félnek, nehogy kihagyják a lehetőséget!


Hosszan elidőző harag

„Szünj meg a haragtól… csak rosszra vinne!” (Zsoltárok 37:8 Károli)
1994-ben Christopher Burns az Associated Press riportere ezt írta A háború halálos maradványai fenyegetik az európaiakat című cikkében: „A második világháborús bombák még mindig gyilkolnak Európában. Felbukkannak, és időnként fel is robbannak építkezéseken, halászhálókban vagy strandokon ötven évvel azután, hogy a fegyverek elhallgattak. Csak Franciaországban több száz tonnányi robbanóanyag kerül elő minden évben. 1993-ban tizenhárom bomba robbant fel Franciaországban, megölve tizenkettő és megsebesítve tizenegy embert. »Két munkatársamat vesztettem el« – mondta Yvon Bouvet, aki a Champagne-Ardennes régióban azt a csoportot vezeti, melynek feladata, hogy hatástalanítsa az első és a második világháború bombáit. A fel nem robbant bombák idővel egyre veszélyesebbek lesznek. A belső korrózió miatt instabilakká válnak, és a detonátor beindul.”
Ami igaz a késlekedő bombáknál, ugyanúgy igaz a lassú haragra is: akkor robban, amikor a legkevésbé számítasz rá. A harag nem olyasmi, amire büszkék vagyunk, inkább olyan valami, ami ellen imádkozunk, mert azoknak árt, akik a legközelebb vannak hozzánk; mert elveszítjük miatta mások tiszteletét; mert bezárja a lehetőségek előtt az ajtót; mert egyszer csak Istennel szembenállóként találod magad. Szánj rá egy percet és olvasd el, mit mond Isten Igéje a hosszan tartogatott haragról: „Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!” (Zsoltárok 37:8). „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16:32). „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Példabeszédek 19:11).





Mire kaptál elhívást?


„Ti vagytok a föld sója.” (Máté 5:13)

Néha előfordul, hogy nem veszik észre azt a személyt, aki elősegítette a dolgokat, addig, amíg már nem lesz ott, hogy tegye. Van egy történet egy férjről, aki a munkából hazaérve otthon teljes felfordulást talált. A baba sírt, a mosogató tele volt mosatlan edénnyel, a szennyes ruha szanaszét a földön. Harsogott a tévé, az ágyak nem voltak bevetve, a szőnyegek nem voltak kiporszívózva, és a vacsora nem volt készen. Amikor tudni akarta, hogy mi történt, a felesége ezt mondta: „Tudod, mindig azt kérdezed, hogy mit tudok csinálni egész nap? Nos, ma nem csináltam meg.” A Biblia azt mondja: „…mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta…” (1Korinthus 7:17). Ez nem jelenti azt, hogy nem kell nagyobb dolgokra vágyakoznunk. Csak azt jelenti, hogy ha nem tudjuk elkezdeni onnan, ahol épp vagyunk, akkor egyáltalán nem tudjuk elkezdeni. Egyszer Jézus meggyógyított egy démontól megszállott embert, aki éveket töltött el a családjától elválasztva. Amikor megszabadult, követni akarta Jézust. De Jézus azt mondta: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten!” (Lukács 8:39). Más szavakkal: kezdd onnan, ahol éppen vagy, használd, amid van, és tedd meg, amit megtehetsz! A Biblia azt mondja: „Ti vagytok a föld sója.” A só nem a saját maga kedvéért létezik. Bele kell önteni valami nála nagyobba, csak akkor fogja betölteni rendeltetését. De légy óvatos, ne az éned vezessen! A fontosság hajszolása félrevezető lehet. Nem végezheted egyedül, és nem teheted magadért – Istennel együtt kell végezned, és az Ő céljaiért kell tenned, akkor meg fog áldani!




Amikor Isten elhívta Mózest, ez volt az egyik kérdés, amit feltett neki: „Mi van a kezedben?” (2Mózes 4:2). Mózes a pásztorbotját tartotta a kezében. Ez jelképezte megélhetését biztosító foglalkozását, amiben jó volt. Ez jelképezte a jövedelmét: a nyája volt a vagyona, és a nyáj biztosított családja számára létbiztonságot. Isten azt kérdezte tőle, hajlandó-e letenni. Isten ma is azt kérdezi: „Mi van a kezedben?” Mi adatott neked? Az ajándékaid, a pénzed, a természeted, a tapasztalataid, a kapcsolataid, az értelmed, a képzettséged. Isten mindazt megadta neked, amit Dr. Martin Seligman így nevez: „ismertetőjegy erősségek”. Seligman úgy találta, hogy a képességeink bizonyos kategóriákba sorolhatók. Ő így határozta meg őket: a) bölcsesség és tudás (amely magában foglalja az olyan képességeket, mint a kíváncsiság, a tanulás szeretete, a józan ítélőképesség és a szociális intelligencia); b) bátorság (kitartás és becsületesség); c) emberség (mint a jóindulat és a könyörületesség kifejezésének képessége); d) igazságosság (az a képesség, hogy a vezetése igazságos bánásmódot teremt); e) mértékletesség (olyan tulajdonságok mint az önkontroll, megfontoltság, alázat); f) transzcendencia (a szépség értékelése, a hála kifejezése, a reménység képessége, az öröm képessége). Mindannyiunkban megvan mindez a képesség, de néhány erősebben rezonál bennünk; ezek az úgynevezett „ismertetőjegy erősségeink”. Ismerd fel ezeket, és elkezded megérteni elhívásodat. Néha azt gondoljuk, hogy Isten nem tudna, vagy nem akarna használni minket a gyengeségeink miatt. Nem, ennek éppen az ellenkezője igaz! Senki sem tudna úgy szólni a gyászolókhoz, mint aki maga is átélte a veszteség fájdalmát. Chuck Colson volt a Fehér Ház jogi főtanácsadója a Watergate ügy kitöréséig. De amíg be nem börtönözték, nem volt felkészülve arra, hogy a börtönmissziós szolgálatot elindítsa. Ma, ha hagyod, Isten használni fog téged.




Figyeld meg: 1) Az elhívásod gyakran ahhoz kötődik, ami mélyen felzaklat. Mózes számára ez népének elnyomása volt. Ezért Isten ezt használta fel, és elhívta Mózest, hogy népét szabadságra vezesse. William Wilberforce számára ez a rabszolgaság volt. Ő egész életét arra szánta, hogy Angliában végérvényesen eltöröljék, ami végül nem sokkal halála előtt meg is történt. Martin Luther King számára ez a társadalmi igazságtalanság volt, amely elnyomta az afroamerikai lakosságot. Ezért álmodott és prédikált, menetelt, szervezkedett és bojkottált, és a Polgárjogi Szervezet beindult. Ha fel akarod fedezni az elhivatásod, kezdj el imádkozni azért, ami leginkább bánt és mélyen felzaklat. Általában megpróbáljuk távol tartani magunkat a kellemetlenségektől, de ha úgy érzed, hogy az elhívásod arra vonatkozik, hogy segíts a szegényeken, akkor tölts időt azok között, akik nyomorban élnek. Engedd, hogy a szíved meginduljon, hogy hajtson belülről az a meggyőződés, hogy a dolgoknak meg kell változniuk, és imádkozz így: „Uram tégy engem a változás eszközévé!” 2) Az elhívásod azt jelenti, hogy Isten hisz benned. Amikor Jézus elhívta tanítványait, azok nem tűntek győzteseknek. Abban az időben, ha valaki egy rabbi követője akart lenni, az már sokkal hamarabb, fiatalabb korában történt. Ráadásul a rabbik nem toboroztak követőket, hanem jelentkezéseket fogadtak el. De Jézus nem így tett. Ő kiválasztott egy orvost, egy adószedőt és egy halászt, és ezt mondta: „Én hiszek bennetek. Amit tudok, azt meg fogom tanítani nektek.” Megígérte: „…aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi…” (János 14:12). Nem csoda, hogy otthagyták a hálóikat! Jézus erőt adott követőinek arra, hogy elinduljanak és úgy éljenek, ahogy Ő élt. Ma erre hív téged is.


Tanulj meg Jézusra figyelni!

„Az Úrra tekintek szüntelen…” (Zsoltárok 16:8)

Frank Laubach élete akkor kezdett darabokra esni, amikor elutasították a Fülöp-szigeteken élő maranao néppel kapcsolatos terveit. Aztán elveszítette három gyermekét maláriában, felesége pedig egyetlen megmaradt gyermekükkel elköltözött. Kétségbeesésében Laubach felmászott egy hegyre, hogy Istent keresse. Azt írja: „A szám elkezdett mozogni, és úgy tűnt, az Úr szól: »Azért vallottál kudarcot, mert nem szeretted ezeket az embereket igazán. Felsőbbrendűnek érzed magad… mert fehér vagy. Felejtsd el a bőröd színét, csak arra gondolj, mennyire szeretem őket, és ők felelni fognak.« Azt válaszoltam: »Istenem, nem tudom, Te beszélsz-e a számon keresztül, de azt tudom, hogy ez az igazság. A tervem minden része darabokra hullott. Vezess engem ki önmagamból, végy birtokodba, te gondolkodj az én fejemben!«” Azon a napon Laubach az élet mellett döntött – figyelni kezdett Isten jelenlétére. Két dologról ír: kettős látás – „úgy látni másokat, ahogy Isten látja, és nem olyannak, amilyenek”; és problémamegoldás – „Tisztábban fogsz gondolkodni, ha bevonod az Urat. Étkezések idején tegyél még egy széket az asztalodhoz, hogy emlékeztessen: ő mindig jelen van.
Tegyél ki egy képet Jézusról, vagy egy igeverset, olyan helyre, ahol láthatod, mielőtt elalszol, és amikor felébredsz. Számíts rá, ez adja meg az alaphangot a napodhoz.” Az egyik angol bibliafordítás [New Living Translation] így adja vissza a zsoltáros szavait: „Tudom, hogy az Úr mindig velem van. Nem tántorodom meg, mert itt van közvetlenül mellettem.” (Zsoltárok 16: 8 NLT). Amire figyelsz, az válik az életedben uralkodó hatássá. Frank Laubach könyveket írt, irodalmi kampányokat vezetett, és királyok, elnökök tanácsadója lett; de legnagyobb teljesítménye, hogy megtanult Jézusra figyelni.
Bölcsesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Add nekem az értelem, s a tudás Lelkét, hogy Benned gazdag lehessek! Ámen


"Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell." Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" De ő így válaszolt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?" Azután ezt mondta nekik: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg."
Lk 12,11-15

Van ilyen... Színházi előadásban nem érti az összefüggéseket, s, a legtragikusabb jelenetnél elneveti magát; nem látja be, hogy életminőségét környezete határozza meg, s kínozza azokat, akik (még) a közelében vannak (család), ahelyett, hogy változtatna a körülményeken; de mindenek közül a legelszomorítóbb, amikor valaki az emberit isteníti, s úgy gondolkodik az isteniről, mintha az ember hatalmában állna. Ilyenkor történik meg, hogy valaki úgy beszél a túlvilágról, mintha már járt volna ott, az Örökkévaló Istent "barátjának" nevezi, s úgy beszél a Teremtő Istenről, mintha Ő is ember lenne...

Félreértések elkerülése végett: Isten, AZ Isten! Éppen ezért, aki emberi tulajdonságokkal próbálja lefesteni Őt, a világot teremtő, fenntartó, gondviselő Erőt, az számoljon azzal, hogy ezzel megütközést vált ki egyes emberekben, akik úgy gondolják, hogy az Isten Lélek, s éppen ezért lélekben is kell Őt imádni. Jézus példázatai, hasonlatai - nemkülönben csodatételei, s a feltámadását már meg se említsük(!) -, elég egyértélműen megmutatták, hogy a Mester hova helyezte a hangsúlyt... Ezért, aki létének értelmét AZ Istenire helyezi, annak örök élete van, azaz megtalálta életének azt a pontját, amiből kiindulva, amihez viszonyítva minden dolog értelmét, s értékét elnyeri. Ebből a pontból nemcsak a világot lehet kifordítani, de bele is lehet forgatni a fájdalmat, a veszteséget, s átélheti mindenki a gondviselés személyreszabott apró csodácskáit, sőt még a lehetetlen is megvalósulhat: a rosszból jót hoz elő a Teremtő Isten...

Ez a "szerencsétlen" ember - akiről Lukács tudósít - Jézus közelében a maga nyomorúságos, múlandó örökségével van elfoglalva... Mélyértelmű üzenet ez! Hiába vesznek minket körül hallótávolságon belül az istenes dolgok, ha szívünk a múlandón csüng -, az határozza meg egész életünket! ...S akkor látván nem látunk, hallván nem hallunk - s azt sem vesszük észre, hogy Isten itt van közöttünk, sőt, munkálkodni is akarna bennünk...




Ifjúság...

A mai nap imádsága:

Ifjúságom oktalanságait bocsásd meg nekem, Uram! Másképp tennék sokmindent, Uram, ha tehetném, de az idő kerekét senki nem tudja visszafelé forgatni. Adj nekem nyugalmat, hogy lelkem Rád találjon, s Benned az igazi békességet megtapasztalva, megtaláljam életem tőled rendelt célját! Ámen.
   
Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!
Préd 12,1

Amikor fiatalok vagyunk végre szeretnénk már "felnőttek" lenni, amikor pedig megöregszünk, inkább kívánnánk a fiatalságot... Életünk minden szakaszában megnyilvánul a szép és jó, ha Istent keressük. Isten keresése sokak számára személyes vágyakozásaik beteljesítésének a hogyanját jelenti: Mit kell hinnem, mit kell tennem, hogy elérjem azt, amit szeretnék?

Salamon király háromezeréves bölcsessége arra mutat rá, amire sokan rájöttek - bizonyára Salamon előtt, s után is - hogy életünk első felének milyensége kihat életünk második felének minőségére... Aki könnyelműen elrontja fiatalságát, mert felelőtlenségében nem gondol a holnaputánra, az ne csodálkozzon, ha súlyos árat kell fizetnie mindezért. Az élettel nem lehet "packázni", az élet viszont packázhat velünk...

Isten úgy tervezte meg az Életet, hogy amikor fiatalok vagyunk és erősek, akkor legyünk képesek gyermekeket vállalni, nevelni, gondoskodni róluk, amíg rendelkezésünkre áll az erő. Erőt és lehetőségeket eltékozló ifjúság után - sokan úgy érzik, hogy még nem maradtak le semmiről, "negyvenhez közeledve" jött el végre az ideje a gyerekvállalásnak - nehéz a fiatalos lendületet tartani... Salamon jól írja: "Az ember élete 70 esztendő vagy nyolcvan." Aki tehát elmúlt 35 éves, az már bizony - jobb esetben - elkezdte élete második felét! Olyan autóval, amelyikre már ráférne egy komolyabb átvizsgálás, mert sok-sok kátyú és rögös út koptatta már alkatrészeit, nem szívesen vágunk neki csoportosan világkörüli útra... Márpedig az ifjúság komoly része indul így neki az életnek! Brit fiatalok közel egynegyede(!) kábítószer-függő és/vagy súlyos alkoholista... A kormánynak komoly gondot okoz majd 10-15 év múlva az működésének fenntarthatósága! Mert az nyilvánvaló, hogy az aszociális magatartás nem segíti a (nagy)közösség céljait...

Az időskorunk napjai csak akkor lehetnek szépek meg, ha nem gyötrik fiatalkori rossz emlékek... Ha meg is változik testünk, s más embernek is érezzük magunkat, a lelkünk nem kopik, nem öregszik, csak testünk ereje hagy alább. Aki nem figyel oda fiatalkorában az értékre, az ajándékra, mindazokra a lehetőségekre amiket Isten neki is felajánlott, annak életébe törvényszerűen beköszönnek a "nemszeretem-napok". A kínzó hiányért, a kívánt boldogság elmaradásáért Istent hibáztatni oktalanság. Isten igéje alapján önmagunkat a bölcsesség felé terelgetni nemcsak a legjobb befektetés a reménylett jövőnkre nézve, de dinamikus életünk belesimítása is egyben az Isten tenyerébe, ahol az áldás bőséges forrása fakad.




Isten és én...

A mai nap imádsága:
URam! Te Isten vagy én meg ember. Nem akarok megistenülni, én csak békét keresek nyugtalan lelkemnek. Teremtő URam, te választ adhatsz mindenre. Add, hogy megkaphassam ezek egy részét idelenn, hogy ne bosszankodjam, s ne perlekedjek Veled az emberi tökéletlenségek és a bűn okozta hiányok miatt! Segíts meg, hogy ma is Rád találjak, s áldani tudjalak azért, amiben részesítesz! Ámen

    

Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?
Róm 9,20a

Stephen Hawking. Fogalom. Einstein egyetlen utódaként emlegetnek, aki ugyanazon a cambridge-i tanszéken tanít és ugyanazt a Lucas matematika-professzori kinevezést kapja meg, mint 1669-ben Newton. Egy 69 éves fizikus, aki egy speciális izomsorvadásban szenved, szinte semmije se mozog, tolószékben hozzák-viszik, teljesen béna, még beszélni sem tud - mégis egy világ figyel a szavára. A világ legokosabb emberének tartják Hawkingot, akire Newton és Einstein szellemi utódjaként tekintenek. Einstein eljutott a relativitáselmélethez, de azt elképzelni sem tudta, hogy az univerzum egy változó valami lehet, kezdettel meg véggel. Elhíresült mondása, hogy "Isten nem kockázik", hamisnak bizonyult. Jött Hubble, aki bebizonyította, hogy az űrben a galaxisok távolodnak egymástól. És jött Hawking, aki szerint a fekete lyukak szubatomi részecskéket bocsátanak ki, és végül felrobbannak... Azóta azt az egy elméletet keresi, amely megmagyarázza a világ pontos szerkezetét, a "Miből vagyunktól a mivé leszünkig?", a kezdetet és a véget, de legalábbis a jövőt, a választ arra a kérdésre, hogy a Nagy Bumm elmélete elég volt-e ahhoz, hogy az univerzum örökké táguljon vagy egyszer ez a folyamat visszafordul, és bekövetkezik a Nagy Reccs...

Hawking 2010-ben megjelent legújabb könyvében azt állítja, hogy a világmindenség, szóval ez az egész, 4%-ban látható (ez kb. 100-800 milliárd galaxist jelent; egy galaxisnak mintegy 3 milliárd csillaga van!), 96%-ban láthatatlan, nevezzük az érthetőség kedvéért - no meg válaszkereső hívő emberek is lennénk - "teremtettségnek" nincs szüksége Istenre... A világmindenség teremtődik, elmúlik, majd újra megteremtődik. Csak úgy. Ezt állítja Hawking, a világ egyik legnevesebb elméleti fizikusa.

Méltányolva Hawking professzor úr tudományos törekvéseit, s elismerve minden vallásos ember őszinte válaszkeresését ugyanarra: "Ki(csoda) az ember?" s "Ki(csoda) az Isten?" - az Isten persze az ateisták szerint nem létezik, de emberileg igen érthető, hogy szívesen látnának már egy "végső okot" egy alapvető bizonyítékot Isten létezésének cáfolatára -, úgy látom, hogy amióta relatív értelmes emberként létezünk: perlekedünk a JóIstennel. Igen nem tetszik nekünk, hogy Isten ígér valamit, s mi nem úgy várjuk annak beteljesülését, ahogyan azt Ő elgondolta; gyakran bosszankodunk, mert nem kapjuk meg azt, amit kértünk, ha meg megkapjuk, akkor nem akkor, amikor mi szeretnénk. Felháborodunk, amikor lassan telik az idő - mert nagyon várunk valamire/valakire -, s mérgesek vagyunk, mert olyan gyorsan elmúlik az élet!

Tényleg ennyire igazságtalan az Isten? Bezár minket időbe és nyavalyás háromdimenziós térbe? Ha csak ennyi lenne az "egész", akkor valóban igazságtalan lenne a Teremtő! A világot csodálva azonban felfedezhetjük, hogy nagy valószínűséggel lennie kell egy folytatásnak, a szenvedéssel, hiábavalósággal teli néhány évtizedes küzdelmesnek... Ez lenne az evangélium, a hit-remélte örökkévalóság. De akkor miért is perlekedünk?



Örök élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Az elérhetetlent tedd elérhetővé számomra, s jutalmazz meg engem bűnös embert, hogy eljövendő országod polgára lehessek! Ámen

   

Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.
1 Jn 2,24b-25

Minden kor emberét ámulatba ejtő piramisok alján, díszes családi kripták koporsóiban vagy névtelen sírokban - mindenütt, ahol a halál árnyékát látjuk s tapasztaljuk -, valamilyen formában megtalálható az ősi örök mélységesen emberi reménységünk: a halállal még nincs vége, nem lehet(!) vége az életnek... Nem lehet ugyanis, hogy 'csak úgy' vége van és nincs tovább! A lélek egésze tiltakozik ez ellen, még akkor is, ha fájdalmunkban olykor keserű mondatok hagyják el ajkunkat és sorsunkat illetően csak ebben a világban merünk gondolkodni.

Sokszor felvetődik a régi kérdés: Miért hagy minket a JóIsten ekkora bizonytalanságban, s miért engedte, hogy ennyi vallás legyen a világon? Először is Isten nem 'gondolat-rendőr', Ő méltóságra elhívott, szabad embernek teremtett mindannyiunkat. Ha a világ mégis ennek az ellenkezőjét tükrözi, akkor az azt jelenti, bizony a világ ítélet alatt van! Súlyos ítélet alatt... Jóllehet három vallás különösen is magánek igényli a teljes isteni igazságot (zsidó, keresztény, iszlám), de ha háromszor ennyi is igényelné, akkor sem bírhatná teljességgel egyik sem, hiszen a véges - filozófiai értelemben - nem képes befogni, felfogni a végtelent. Fontos feleleveníteni azonban, hogy míg az ismeretelméleti megközelítésben igaz ez a kijelentés, a teológia ismeri ennek az ellentételes hittani igazságát: Lutheri teológiánk szerint ugyanis Isten kegyelméből lehetséges, hogy a véges befogadhatja a végtelent - finitum capax infintiti -, de csak az úrvacsorai szentségben, amikor is a kenyér és a bor magába fogadhatja Krisztus testét és vérét. (Válasz volt ez a Zwingli-féle tanításra, amely az ellenkezőjét állította: Finitum non capax infintiti.)

A hívő élet nem más, mint élni Isten ígéretében. No csak ennyi? - kérdezhetné valaki. Tegyük szívünkre a kezünket! Akarhat-e valaki ennél többet? Hasonló ez ugyanis férfi és nő teremtettségbéli kötődéséhez - tudjuk, a házasság képét a Szentírás gyakran használja Isten és a Benne hívők kapcsolatának jobb megértésére. Akarhat-e valaki tehát többet annál, mint hogy választott társa egy életen át - oltár előtt esküvel megerősített ígérete szerint - szereti? Akinek ebben az ígéretben mégis csalódnia kellett, az a halál vesztesége utáni egyik legnagyobb - ha nem ténylegesen a legnagyobb(!) - lelki kínt élte át. Bizony a legnagyobb dolog, ha valaki tartani tudja az ígéretét! A hívő ember ezért kéri Isten támogató kegyelmét -, ha kell naponta!

A kereszt jele egyben az Isten hűségének is a pecsétje. Isten örök hűségét semmilyen hatalom nem törheti meg. Ő azonban olyan szabadságra teremtett minket, hogy ha úgy gondoljuk/hisszük, hogy nincs szükségünk Őreá, mert elboldogulunk az életben Őnélküle is, akkor a hűségét visszautasíthatjuk. Aki ezt szíve mélyén valóban megteszi, na az az ember nemcsak istentelen, de el is veszett... lehet, hogy talán örökre, de ebben a végső szót csak a Mindenható mondhatja ki. Egy bizonyos: Isten hűségében élni nemcsak jó, de nagy kiváltság is! Mert biztonságban, s elrejtettségben élhetünk akkor is, ha a világ körülöttünk folyamatosan elveszíti az istenképűségét...

Reménység...

Imádkozzunk!

URam! Reménységeimet mindig Te tápláld, hogy ígérteidet el veszítsem soha! Ámen



a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya.
Zsid 6,19a

"A remény hal meg utoljára..." - Ki ne ismerné ezt a mondás? Erősen gyanítható azonban, hogy a remény végül is velünk együtt 'pusztul' el, hiszen valamiben mindig reménykedünk, még akkor is, ha már emberileg nincs miben: fuldokló a szalmaszálban. Az élet olykor a leglehetetlenebb helyzetekbe löki az embert, s aztán kiderül, hogy annál van még rosszabb is! Akinek van reménye, az még él, akinek nincs, az ha még él is, már rég halott...

Reménység és reménység között persze óriási különbségek vannak, ahogyan vakondtúrás és a Himalája között is, de egyben mindkettő ugyanaz: kiemel a síkból, egy magasabb síkra, esetleg más világba, más 'dimenzióba'. Aki felülemelkedik a hétköznapi dolgokon, az nem csak 'más világban él', más világban "van", de egyben mássá is válik. A reménység valóban egy másfajta tudat-állapot, egy másik "életminőség"!

Nincs ember reménykedés nélkül, ezért ha az embereket beidomítják a korszellem szlogenjein keresztül, hogy mit (is) remélhetnek (még), akkor sikerül a nagy (meg)vezetéstechnikai bűvészmutatvány, s a "szabad" emberek csak abban reménykednek, amiben szabad: nagyobb autó, nagyobb ház, még nagyobb fizetés... S talán még nem is az a baj, hogy nagyobbat akarunk, hanem az, ha sikerül elhitetni velünk, hogy nincs nagyobb mindezeknél, melyek elérésére nem szabad sajnálni az időt, a pénzt, a fáradtságot. Sőt, ezekért megéri még kockáztatni becsületet, hűséget, tisztességet, sőt aki ezek elérésében gátol, azon nyugodtan át is lehet gázolni, félre lehet tolni/rúgni... Így válik ördögi módon MINDEN-né a semmi, mert hogy végül is mindet megemészti a moly és a rozsda!

A keresztény ember reménysége egészen más. Egyrészt hisszük a nem látható dolgok valóságát, meg vagyunk győződve Annak az Erőnek a létezéséről, amiről mások úgy vélik nincs is, s ami a legfontosabb: reménységünk nem ér véget a halállal. Amit megmosolyognak sokan a temetőkapuk felett "Feltámadunk!", az a hívő ember számára nem kárpótlás a földi életÉRT, hanem jutalom már a földi életBEN! Aki ugyanis hiszi, hogy a halállal csak a földi létnek van vége, az létének egyszeriségét megbecsülve istenesen él, hiszen tudja, hogy soha vissza nem térő alkalom, hogy a véges világban felfedezze a Végtelen Istent... (Reménységünk szerint az "odaát" végtelenségében is meg lehet majd tapasztalni az Istent, de az már nem az a fajta meg-, s felismerés, ami csak itt a földön lehetséges... Isten mindent meg akar mutatni magából, s az Ő isteni teljességhez hozzátartozik az is, hogy hatalmát kinyilvánítja a hiányban is. Isten adhat úgy is, hogy elvesz, s amikor elvesz, akkor is ad...) A reménység hasonlatos egy pörgő érméhez, aminek egyik oldalába a hiány, a másikba az ígéret beteljesülésének lehetősége van bevésve. Az erő, ami pörgeti az pedig a hűség. Ha megszűnik az erő, leáll a pörgés...

Sokszor mondogatjuk, hogy a reménység nem szégyenít meg. Ez így igaz, ahogyan az is, hogy az ember "emberből van", s idővel belefárad a várakozásba vagy reménysége belemerevedik egy "se előre, se hátra"-állapotba. Aki csak földi dolgokban reménykedik az jó eséllyel megtapasztalhatja ezt, de aki reménységét az ÚRba veti, annak ereje megújul, mert ez fajta reménység nem földi jelekből, hanem mennyeiekből "táplálkozik".




Tiszta szívért...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok hiábavalósággal van tele a szívem, pedig csak egyet szeretnék, békességet Tebenned. Tisztítsd meg szívemet, hogy lelkem megszabaduljon minden terhétől! Ámen

   

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami szívben van.
1 Sámuel 16,7c

Néha még azt se... Hiszen hányszor megesik, hogy az ember nem lát az "orránál tovább" vagy hogy "nem látja a fától az erdőt". Ilyenek vagyunk, mást látunk, mint a valóság. Megdöbbentő az a negyvenéves nők között végzett reprezentatív felmérés, mely szerint az "élet értelméről" a megkérdezettek közel nyolcvan (!) százaléka még soha nem gondolkodott el... (Csak gyanítom, ha férfiakat is megkérdeztek volna, náluk még rosszabb "eredmény" született volna.)Túl az "élet delén" nemcsak alapvető kérdés átgondolni "Miért is vagyok ebben a világban?", de egyben lehetőség a megújulásra.

Mi lehet ennek az oka? Mindenekelőtt az, hogy nem nézünk még a horizontig sem. A természetben vagy annak közelében élő ember mindig is a Nap járása után tájékozódott. Manapság a számítógép processzorainak rezgése határoz meg mindent - az elektronika rideg törvényeinél már csak a törvénytelenné vált ember a könyörtelenebb. Szabad-e életeket, országok és nemzetek boldogságát mikroökonómiai és makroökonómiai mutatóknak, banki uzsorakamatoknak alárni? Egyesek szerint a szabadság nevében - szabad. De ha csak a láthatókra, a megszámolhatóra, a megehetőre, s megihatóra nézünk, s csak ezekkel a dolgokkal számolunk, akkor az élet valóságát sosem látjuk meg.

S hol van az élet valósága? Ott, ahol az emberek beengedik a szívükbe az Istent. Ahol van idő az Istenre. Családi asztalnál, baráti összejövetelen, akár egy pohár bor mellett is... Noének az ÚRIsten nem azért adta a szőlő termését, hogy megfeledkezzen önmagáról - ő mégis megfeledkezett, s lám ma is sok ilyen Noé él közöttünk - de ugye nem kell azt hangsúlyozni, hogy úgy is lehet beszélni az Istenről, hogy ki sem ejtjük szánkon a nevét, s mégis mindenki tudja és érzi, hogy Róla van szó. Ilyen pillanatokban a gyermekeinknek elmondott élettapasztalásaink, a gonddal-bajjal küzdő barátnak és szomszédnak elmondott biztató szó csodákat tesz... a szó teremtő hatalom! Isten látható és láthatatlan világokat teremtett általa, s mi is építhetünk vagy rombolhatunk vele - világokat. Felemelhetünk vele valakit vagy el-, s letaszíthatjuk! Ha nem lenne a szónak hatalma, akkor most nem olvasnánk e sorokat, de akkor még a politikusok is éhen halnának... Hogy mennyire isteni eredetű a szó, jelzi ezt az is, hogy a manapság a jelentéstartalmában megfakult, s meggyötört, oly sokszor hiteltelen emberek ajkán kivirágzó szó is hat...

Az Isten a szíveket nézi, mert ott a szavaknak már nincs jelentősége, csakis az érzéseknek. A szív az hely, ahol - ha akarjuk - csak mi magunk lehetünk. Lehet az nekünk várunk és erődítményünk, ahová senkinek nincs belépése, csak nekünk, de lehet az kápolna vagy Istenig emelkedő katedrális is, amibe beleférhet akár az egész világ...
A hit az valami, amit teszünk

"Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?" Jak2,15-16



A hit több annál amit érzünk. Sokan összetévesztik az érzelmeket és érzéseket a hittel. Elmennek gyülekezetbe, érzelmileg megindulnak, ihletettek és stimuláltak lesznek. Azonban, ez nem jelenti azt, hogy hitben is járnak.

A Biblia azt állítja, a hit az valami amit teszünk, nemcsak amit érzünk. Más szavakkal, a hit nem puszta érzelmesség. Tegyük fel, kimegyek az utcára és látok valakit, aki hajléktalan és szűkölködik. Látom, hogy éhes, fázik, ruhára és hajlékra van szüksége. Vajon nagy hitről tennék tanúságot, ha elsétálnék mellette a következő szavakkal:"Fel a fejjel! Ne aggódj, légy boldog! Érezd jól magad! Mosolyogj!"

Nem kíván nagy hitet ezt tenni. A hit együtt jár az együttérzéssel. A hit szava:"Bármit megteszek amit tudok, hogy enyhítsek a fájdalmadon". A teljes Újszövetségben azt látjuk, hogy Jézus együttérzéssel megindult az embereken. Jézus megmutatta, hogy a hit gyakorlati dolog.

Amikor látunk egy szükséget, teszünk valamit ellene. Nemcsak odavetünk egy gyors "Hát, imádkozok érted"-et. A Biblia azt állítja, hogy hitünket cselekedeteink által tesszük láthatóvá.


Előbb köszönd meg Istennek!

„A király kijelölte az énekesek helyét, hogy menjenek a hadsereg előtt, énekelve az ÚRnak és dicsőítve szent fényességét. Ezt énekelték: „Adjatok hálát az ÚRnak, mert hűséges szeretete örökké tart!” (2Krónikák 20:21 – NLT fordítás)


A 2. Krónikák 20:21-ben Jósafát király a hadsereg szervezésének igen szokatlan módját választotta: „A király kijelölte az énekesek helyét, hogy menjenek a hadsereg előtt, énekelve az ÚRnak és dicsőítve szent fényességét. Ezt énekelték: „Adjatok hálát az ÚRnak, mert hűséges szeretete örökké tart!” (NLT fordítás)

Jósafát haditerve az volt, hogy egy kórust állított a gyalogság elé. Patton elájult volna! (George Smith Patton Jr. 1885-1945; Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének legendás tábornoka, aki a második világháború európai hadszínterein folyó műveleteket irányította – WikipediA) Ezt képzeld el: az egyik oldalon három ellenséges hadsereg gyülekezett össze, hogy harcoljon Izrael ellen. Ott a völgy, ahol a csatát készültek megvívni. És ott vannak a szegény izraeliták. Jósafát király pedig ezt mondja: „Kiválasztjuk az énekeseket és összeállítunk egy kórust, a hadsereg elé tesszük, és így menetelünk az ütközetre.”

Van itt egy rendkívül fontos igazság: Az izraeliták előre köszönetet mondtak Istennek a győzelemért. A dicsőítés és a hálaadás, a hit kifejezése szavakban. Ha az esemény megtörténte után mondasz köszönetet, az hála. Ha azonban megköszönöd Istennek, mielőtt megtörténne, az hit.

Figyeld meg a dicsőítés hatását a 22. és 23. versekben: „Amikor elkezdtek énekelni, az ÚR pánikba ejtette a betolakodó hadseregeket. Az ammóniak és a moábiak megtámadták az edomita sereget és teljesen elpusztították, aztán pedig kegyetlen küzdelemben egymás ellen fordultak.” (GNT fordítás) Isten összezavarta az ellenséget, azok egymás ellen fordultak és megsemmisítették magukat, miközben az izraeliták csak figyelték őket. Erő van a várakozásban.

Megoldhatatlan probléma van az életedben? Minden összeesküdött ellened? Mikor kezdesz el köszönetet mondani Istennek érte? Miután minden megoldódott? Ha igen, akkor ez hála. Mit szólnál ahhoz, ha most, mikor benne vagy a problémában vagy látod, hogy közeledik feléd, most mondanál köszönetet Istennek? Ez a hit!

Mikor engeded, hogy Isten oldja meg a problémádat, ez bizonyságtétellé válik a nem hívők számára. A világ megjegyzi, mikor a keresztények hitben élnek. Isten pedig szereti megmutatni az erejét azokon, akik várják, hogy ő munkálkodjon az életükben.

Nehéz körülményekkel nézel szembe ezen a héten? Úgy érzed, hogy minden ellened van? Azt gondolod, hogy a problémád teljesen maga alá temet? Mit teszel? Fordulj Istenhez – Jehova-Niszszi, az Isten, aki megvéd! (2Mózes 15:17 – Károli)

Beszéljetek róla:

* Ma mit kellene megköszönnöd Istennek, előre?
* Hogyan tudnád megmutatni a nem hívő barátaidnak és a családodnak, hogy Istenre bízod a problémáid megoldását? Ez a fajta benned levő hit milyennek tűnik mások számára?


Minél hálásabb, annál boldogabb vagy

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok”.
(Filippi 1:3)
Tanulmányok sokasága kapcsolja össze a hálát a boldogsággal; pszichológusok és szociológusok bizonyították be, hogy minél hálásabb vagy, annál boldogabbá válsz.
Ha egészséges kapcsolatokra vágysz, akkor kezd azzal, hogy gyakorlod a hálás magatartást! Sokkal boldogabb leszel és jobban fogod élvezni a kapcsolataidat, ha fejleszted azt a szokásodat, hogy hálás vagy az életedben lévő emberekért.
A Filippiekhez írt levél 1:3 azt mondja: „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok”.
Ez az egyszerű igazság a jó emberi kapcsolatok forrása. Amikor az emberek abbahagyják ezt a gyakorlatot a házasságban, akkor szétmorzsolódnak. Amikor már nem emlékszel, hogy miért is házasodtál meg; elfelejted a szép időket a kapcsolatodban, és már nem vagy hálás a társadért, akkor a házasságod a feledés homályába fog veszni.
Amikor az életedben jelenlévő emberekre gondolsz, az első érzés velük kapcsolatban a hála? Valószínűleg nem. A leggyakrabban ezek jutnak eszünkbe: „Mit kell megtenniük értem? Mi a problémánk? Mit kell tennünk, hogy túllegyünk rajta?” Az első gondolatod nem a hála. De Pál első gondolata a barátaival kapcsolatban a hála volt és ez az, amit nekünk is követni kell, hogyha a kapcsolatainkat meg akarjuk őrizni.
Íme, a probléma: minél régebb óta ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy természetesnek veszed a létezését. Ugye, hogy így van? Minél régebb óta ismersz valakit, annál könnyebb ennek az embernek a hibáira és rossz periódusaira figyelned a boldog periódusai helyett.
Ezért erőfeszítésbe kerül részünkről, hogy döntést hozzunk arról, hogy hálás lesz a hozzáállásunk a környezetünkben élő emberekért. Minél régebbi egy kapcsolatunk, annál nehezebb emlékezni erre. De amikor fejlesztjük azt a szokásunkat, hogy hálát adunk Istennek a házastársunkért, a gyermekünkért, a szüleinkért, a testvéreinkért, a szomszédainkért, a munkatársainkért vagy a házicsoportunk tagjaiért, akkor ennek örökkévaló hatása lesz a kapcsolatainkra.

Beszéljünk róla:
• Mely negatív gondolataidat kellene kicserélned a hála szavaira?
• Kiért vagy hálás az életedben? Elmondtad ezt Istennek? Elmondtad annak az embernek is?
• Mit gondolsz: miért akarja Isten, hogy köszönetet mondjunk azokért az emberekért, akiket az életünkbe helyezett?


Szereped van Krisztus testében


"Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai."
(1 Kor. 12:27)

Az egyik ok, amiért egy gyülekezeti családhoz kell csatlakoznod, hogy betöltsd az elhívásodat, ami arra szól, hogy gyakorlati módon szolgálj más hívőket. A Biblia azt írja, "Mindannyian együtt Krisztus teste vagytok, és mindegyikőtök önálló és nélkülözhetetlen tagja a testnek." (1 Kor. 12:27 - NLT fordítás)

A Te szolgálatodra Krisztus Testében hihetetlenül nagy szükség van - kérdezd meg bármelyik helyi gyülekezetet. Mindannyiunknak van szerepe és minden szerep fontos. Istennél nincs kis szolgálat; mind számít!

Hasonlóképpen nincsenek jelentéktelen szolgálatok a gyülekezetben. Némelyik látható, némelyik a színfalak mögött folyik, de mind értékes. A kicsinek tűnő vagy láthatatlan szolgálatok okozzák gyakran a legnagyobb változást. A mi otthonunkban a legfontosabb fényforrás nem a nagy csillár az étkezőben, hanem a kicsi éjjeli fény, ami megóv, nehogy elbotoljak, mikor éjjel felkelek. Nincs összefüggés a méret és a jelentőség között. Minden szolgálat számít, mert egymásra vagyunk utalva, mindegyikünk csak a másikkal együtt tudja betölteni a célját.

Mi történik, mikor az egyik testrészed nem látja el a feladatát? Megbetegszel. A tested többi része szenved. Képzeld el, hogy a májad úgy dönt, mostantól csak magának él: "Elfáradtam! Nem akarom többé a testet szolgálni! Azt teszem, ami nekem a legjobb! Majd valaki más átveszi a feladatom."

Mi történne? Meghalna a tested. Ma több ezer helyi gyülekezet haldoklik olyan keresztények miatt, akik nem hajlandóak szolgálni. A lelátón ülnek, mint nézők és a Test szenved.

Isten olyan szolgálatra hív, ami messze felülmúlja a képzeletedet. Jó cselekedetekre teremtett téged, amelyeket előre eltervezett (Efézus 2:10). Bármikor, mikor másokat szolgálsz, valójában Istent szolgálod.

Beszéljétek meg:

* Te hogyan szolgálod Krisztus Testét a gyülekezeteden keresztül?
* Vettél már ki bármikor is "szabadságot" a szolgálatból? Szerinted hogy hatott ez a gyülekezetedre?