2017. július 27., csütörtök

KI VAN VELED A FEDÉLZETEN?

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” (Apostolok  cselekedetei 27:25)

Robert Schuller hajóúton volt a Korall-tengeren, amikor a kapitány bejelentette, hogy egy napon keskeny és veszélyes szoroson készülnek áthajózni. Legalább 9,5 m vízmélységre volt szükség ahhoz, hogy a zátonyra futást. Rögtön a bejelentést követően egy kis motorcsónak közelítette meg hajójukat, melyen egy Ausztráliából érkezett kapitány volt. Amikor a kapitány átszállt a hajóra, a legénység tisztelgett neki, majd hátraléptek és átengedték neki a hajókormányt. Ez a kapitány szakértője volt annak, hogyan lehet a hajókat kis helyen navigálni, az ő szakértelme tette lehetővé, hogy problémamentesen átkeljenek a veszélyes szakaszon. Van ebben egy fontos tanulság. Mielőtt lecsapnak rád az élet viharai, engedd Jézust életed kormányához, és tudd, hogy kik vannak veled a fedélzeten. Amikor a tomboló szélvihar miatt hajójukat a süllyedés fenyegette, Pál felállt és ezt mondta utastársainak: „Bizakodjatok! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” Pál biztonságérzetét az adta, hogy tudta, ki az igazi Kapitány. Egyetlen pillanatig sem kételkedett abban, hogy Isten be fogja tartani ígéretét, és meg fogja menteni őt, sőt mindenki mást is, aki vele volt a hajón. Amikor olyan viharokon mégy keresztül, melyek megingatják hitedet, szükséged van olyan emberekre, akik tudják, mit mond Isten Igéje, emberekre, akik hisznek abban, hogy pontosan úgy fog tenni, ahogy megmondta, nem számít milyen sötétek a kilátások. Kevés ilyen ember van, és nehéz rájuk találni, éppen ezért nagyon értékesek. Ha van egy vagy két ilyen ember most az életedben, akkor áldott vagy, adj hálát értük Istennek!



KIJUTNI A LELKI VÁLSÁGBÓL


„Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet..." (2Krónika 20:22)
íme, egy egyszerű, de hatásos recept a lelki válságból való kijutásra: énekeld ki magad belőle! Dávid ezzel a kérdéssel kezdi a 22. Zsoltárt: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?", majd pedig idejut: „... te szent vagy... Izrael dicséretei között lakozol" (Zsoltárok 22:4 Károli). Nem mindig lesz kedved dicséretet énekelni Istennek - ezért is nevezik ezt „a dicsőítés áldozatának" (Id. Zsidók 13:15). Amikor válságban vagy, sokkal inkább szükséged van a dicsőítésre, mint bármikor máskor. Ez megérezteti veled Isten erejét és jelenlétét úgy, mint semmi más. Ezért írja a zsoltáros: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám" (Zsoltárok 34:2). Ha már előre dicséred istent a győzelemért, csatornát nyitsz meg számára, amin keresztül beavatkozhat körülményeidbe, ilyenkor feléled benned a remény, és lehetetlenné lesz, hogy legyőzötten a földön maradj. A dicséret minden személyiséghez illik, te sem vagy kivétel! Megteheted, hogy tapsolsz vagy kiáltozol (Zsoltárok 47:2), zenélsz vagy táncolsz (Zsoltárok 150:4), zsoltárokat, himnuszokat, lelki énekeket énekelsz (Efezus 5:19-20), örömteli hangot hallatsz (Zsoltárok 98:4), felemeled a kezeidet (Zsoltárok 134:2), csendben vagy az Úr előtt (Zsoltárok 4:3-5), sőt lehetsz hangos is (Zsoltárok 33:3, 95:1-6). A dicsőítés az ellenség legjobb haditervét is keresztülhúzza! Amikor Izrael sokszo­ros túlerővel állt szemben, ők imádkozni kezdtek, és Isten azt mondta nekik, hogy ez az Ő harca, és Ő fog harcolni. Júda (ami dicséretet jelent) népe kivonult a hadserege elé, és „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniák, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért [azok egymásra támadva] vereséget szenvedtek". Abban a pillanatban, amikor elkezded dicsérni Istent, Ő kiárasztja erejét, amely elkezd működni az érdekedben.



„Jákob pedig szent oszlopot állított azon a helyen, ahol beszélt vele [Istennel]..." (1Mózes 35:14)
Amikor visszaemlékszel Isten irántad való hűségére, a reménység feltámad a lelkedben. Ez képessé tesz arra, hogy bizalommal nézz szembe a jövővel, és ezt mondhasd: „Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait" (5Mózes 7:9). A visszatekintés és visszaemlékezés olyan szentírási alapelv, amely működik. „Jákob pedig szent oszlopot állított azon a helyen, ahol be­szélt vele [Istennel]..." (lMózes 35:14); „Józsué tizenkét követ állított föl a Jordán közepén..." (Józsué 4:9 NAS); „Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpa és Sén között, és elnevez­te Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az Úr!" (lSámuel 7:12). A Biblia azt mondja: „Semmi olyan megpróbáltatás nem ér titeket... amivel mások ne szembesültek volna. Csak arra kell emlékeznetek, hogy Isten mindig ott lesz veletek..." (lKorinthus 10:13 TM). Ha végigmegyünk a Szentíráson és visszagondolunk mindazokra a viszontagságokra, melyeket Isten népe végigjárt, és arra, hogyan jött Isten mindig állhata­tosan a segítségükre, ez új megvilágításba helyezi a saját helyzetünket, és képessé tesz arra, hogy a nagyobb képet lássuk. A 22. Zsoltárt Dávid így kezdi: „Istenem... kiáltok hozzád... de nem válaszolsz" (Zsoltárok 22:3 NCV). Ám amint elkezd visszaemlékezni Isten hűségére, 180 fokos fordulatot tesz, és ezt mondja: „Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg" (Zsoltárok 22:5-6). Amikor lelkileg zuhanórepülésben vagy, ne merülj magadba és csalódottságodba, kezdj Istenre összpontosítani! „...Egyetlen szó sem veszettel mindabból a jó ígéretből, amit megígért..." (lKirályok 8:56). Ő ma is ugyanaz, Ő nem változott.


Legyen köztetek egyetértés!


„…Kérlek… rendezzétek el a nézeteltéréseteket…” (Filippi 4:2 NLT)
Evódia és Szüntükhé két olyan asszony volt, akik kéz a kézben dolgoztak Pál apostollal a gyülekezet építésén. Sajnos a Szentírás csupán egyetlen említést tesz róluk: azt, hogy nem tudtak kijönni egymással. Márpedig ez nem jó, hiszen Isten áldásainak előfeltétele az, hogy hajlandó légy a megbocsátásra, és szeretni tudd a másik embert. Jézus azt mondta: „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket” (Márk 11:24-25). Nem fogsz tudni hatékonyan imádkozni, ha „valami panaszod van valaki ellen”. Még ha a másik embernek nincs is igaza, hagyd, hogy Isten kegyelmének rohammentőseként használjon fel téged. Mondd el az illetőnek, hogy azt szeretnéd, ha a kapcsolatotok helyreállna, kérj bocsánatot, és békülj ki! Lehet, hogy több kell egy egyszerű megfordulásnál ahhoz, hogy legyőzd a távolságot kettőtök között, de minden lépéssel, amit megteszel, rövidebb lesz az út, és ha tartod az irányt, idejében eljutsz oda, ahol lenned kell. Ne vitatkozz azon, hogy „ki kivel mit csinált”. Emelkedj felül az ilyesmin! Légy kegyelmes! Istent már kérted, hogy állítsa helyre a dolgokat, de ez is a folyamat része. Igen, az éned tiltakozni fog, és ha hagyod, az elutasítástól való félelem megállíthat. Mégis tedd meg, és majd meglátod, mi történik! Ne feledd, ha megbocsátasz valakinek, akkor téged sem kárhoztathat senki, és ezen a ponton Isten meg tud áldani. Megengedheted-e vajon magadnak, hogy az Ő áldása nélkül élj?


Szolgálatra felkészített emberek


„Ajándékot adott az embereknek… hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére.” (Efézus 4:8,12)

Vezetőként mindig szem előtt kell tartanod annak a filozófiáját, tervét és célkitűzését, aminek az elvégzésére elhívattál, és világossá kell tenned azok számára is, akik veled dolgoznak. A három legáltalánosabb probléma minden szervezetben – beleértve az egyházat is – a következő: 1) ha valakit beállítanak egy nem neki való helyre, és csak azért hagyják ott, mert nincs senki más, aki végezhetné a munkát; 2) ha nem ismerik fel valakinek az ajándékát, és nem biztosítanak hozzá megfelelő képzést, iránymutatást és információt, hogy elősegítsék a csapatmunkát; 3) olyan vezetők, akik nem tudják, hogyan kommunikálják érthetően a látásukat. Ha ezek közül a területek közül bármelyik nincs szinkronban, akkor az időnket és az energiánkat hibaelhárításra fordítjuk, tüzeket oltunk, és százfelé szaladgálunk. Ez azt eredményezi, hogy a vezetők elcsüggednek, és a munkások kilépnek.

De az egyháznak nem kell ilyennek lennie. Pál a gyülekezetnövekedés mesteri tervét ismerteti, amikor arra emlékeztet, hogy Isten „adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére”. Miért jelölt ki Isten vezetőket? Hogy felkészítse az embereket. Mire kell az embereket felkészíteni? A szolgálatra. Miért olyan fontos a szolgálat? Hogy építse Krisztus testét. Erről van szó! Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kifejlesszünk egy erős, egészséges egyházat, amelynek az a küldetése, hogy táplálja Isten juhait, és elérje az elveszetteket az evangéliummal. Ezért bármit is teszel, mint vezető, annak közvetlenül kapcsolódnia kell az emberek szolgálatra való felkészítéséhez. Tedd ezt, és te kevésbé leszel frusztrált, az emberek elégedettebbek lesznek, a gyülekezeted pedig gazdagabban fog gyümölcsöt teremni!
Áldott pihenésért...

A mai nap imádsága:
Vigyázz ránk Uram! Ámen





Gonoszság - jóság...



A mai nap imádsága:

Uram! Tégy engem békességed eszközévé, hogy a Tőled kapott kegyelem által jóságodat tükrözhessem minden ember felé! Ámen


Aki féli az URat, gyűlöli a rosszat.
Péld 8,13a (vasárnapra kiírt ige)

Gyakran látja úgy az ember, hogy a gonoszság nagyobb mértékben van jelen a világban, mint a jó, sőt egyesek még úgy is gondolják/hiszik, hogy a "világ" önmagában bűnös és gonosz. A világot - láthatót és láthatatlant, eddig ismertet, s a még felfedezésre várót is - az Isten teremtette, Aki azt mondta erre a világra: "Íme, igen jó!" Talán csak nem tévedett...? Ő tehát szépnek és jónak teremtette a világot, az egy másik kérdés, hogy Isten nélkül milyennek látja a teremtettséget az ember...

A sötétség borzasztó, mert kiszámíthatatlan. Nem tudni mi van benne. Ezért mindazok, akik a gonoszság eszközeit használják fel céljaik elérésére - kiszámíthatatlanok, s ez félelmet keltő. Egy valamiben azonban kiszámíthatók: következetesen sötéten gondolkodnak, s a Fénytől nagyon félnek. S így a szeretet és/vagy az igazság egyetlen gyertyaszála megrendíti még a legnagyobb gonoszságot is! Ezért félnek mindig a gonosz "hatalmasok" attól, ha valaki leírja, kimondja az igazságot...

A katolikus John Fitzgerald Kennedy neve mostanában sokszor előkerül - márcsak a Holdra-szállás negyvenéves jubileuma kapcsán is. Alig ezernapos regnálása alatt sok változást hozott Amerika életébe... Beiktatási beszédekor azt mondta: "Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni." Az ő terveit is - "Vissza a hatalmat az amerikai népnek! Független dollárt stb.." látszólag keresztülhúzta a gonoszság, de az Isten egyetemes törvénye az, hogy a gonoszság nem, de a szeretet örök...

Aki féli az Istent, az nem fél emberektől, mégha gonoszságukkal folyamatosan riogatják is. Aki féli az Istent, az nem gyűlöli embertársát, de tiszta szívből gyűlöli a gonoszságot... Azok az emberek, akik a gonoszság szolgálatába álltak - Jézus Urunk tanítja így - megkapják "jutalmukat" már itt a földi életben is! Mert nincs semmilyen erő, amely feloldaná az Isten-alkotta lelkiismeret örök törvényeit, nincs semmiféle kibúvó, magyarázat hogy "De én csak parancsra tettem!"... Csak idő kérdése, hogy mikor válnak tünetekben is láthatóvá az elkövetett gonoszságok lelki terhei... Itt hiába minden önámítás: "Nincs pokol és nincs Isten se!"... A történelemben számos embert kergetett ez a fajta rettegés a számonkéréstől az alkohol, a drogok, szenvedélyek mámorába...

Amikor a gyengék érzik a vesztüket, akkor különösen agresszívvé válnak - a gyengék utolsó menedéke ez. Ilyenkor nem egyenként garázdálkodnak, hanem csoportosan... ez is hitványság egyik biztos jele. A gonosz erők azonban sosem számolnak azzal, amivel az Istennek elkötelezett ember igen, hogy "ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem", s "ahol a mag jó földbe esik, ott termést hoz harmincszorosat, hatvanszorsat, szászszorosat." A gonoszság csak önmagát képes reprodukálni, az Isten Jósága azonban még a gonosz embereket is jóvá képes formálni. Ez az evangélium örök igazsága... melyből a hívő ember naponta él.




Hívő élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Naponta megtapasztalom, hogy Veled könnyebb, hogy Veled jobb, hogy Veled messzebbre juthatok. Add nekem vígasztaló Szentlelkedet, hogy erőtlen pillanataimban se szédüljek meg olyannyira, hogy elveszítsem életem egyensúlyát. Gondviselésed palástjával takarj be engem és szeretteimet, hogy harmóniában Veled, s teremtett világoddal, dícsérhessünk Téged! Ámen


A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek... Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.
Jn 6,66 és előző versek

Nemcsak Júdás árulta el Mesterét - a többiek is. Júdás pénzért, a tanítványok pedig - elfogatásának éjszakáján kivétel nélkül mindegyik(!) -, hogy mentsék a bőrüket. Ma sincs ez másképpen! Egzisztenciális megfontolásból, elvből vagy egyszerűen csak kényelemből ma is sokan hátat fordítanak a Mesternek. Ő maga mondja: "Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, s úgy kövessen engem!" Jézus követése tehát nem is olyan egyszerű feladat... Nemcsak "elhatározás" kérdése! Ha egyedül a döntés számítana, belátása annak, hogy mennyire szép és jó a krisztusi etika, akkor háromnegyed része a világnak keresztény lenne, de ezzel szemben a valóság az, hogy sem a sziklás talajra, sem a tövisek közé hullott mag nem hoz termést, csak az, mely a jó földbe esett.

Sokan leegyszerűsítik az Isten-problémát, s azt mondják: "Higgyél a Krisztusban!" Ez majdnem olyan, mint ha azt mondanánk a dzsungel mélyén élő halászó-vadászó embertársunknak: "Ülj be ebbe az autóba - látod milyen kényelmes benne az ülés, s milyen szép a kárpitja, látod még visszapillantó tükrök is vannak itt -, s vezess!" Tényleg csak egy kormány, egy sebességváltó meg néhány pedál van benne - annyira tehát nem is bonyolult -, de ha nem akarok balesetet okozni, akkor bizony meg kell tanulnom a KRESZ-t, s nem árt, ha tudom, hogy egyéb kapcsolók és a műszerek mire valók abban a négykerekűben. Magyarul: senki nem születik kereszténynek, azt bizony tanulni kell! (Az első keresztények 2-6 évig tanították az újakat, hogy megértsék/megtanulják, mit is jelent kereszténynek lenni.)

Tudni jó, de a tanulás folyamata bizony személyes áldozatot követel - ezért beszél a Mester arról, hogy tagadjuk meg magunkat. Lemondás nélkül nincs eredmény. A párválasztás, a párkapcsolati-, és a családi élet is csak akkor szép, ha van benne szeretetből fakadó lemondás, s nemcsak ígért, de teljesített áldozatvállalás is. A gazság úgy terem, mint a gaz, de a boldogságért dolgozni kell! Nem elégséges csak öntözni a boldogság-palántát, időnként körbe is kell kapálni... Ez bizony munka, s bármennyire is örömmel végezzük, olykor-olykor elfáradunk benne. Keresztény életünk velejárója, hogy olykor elfáradunk, mert izzasztanak a próbák hőhullámai, de az elfáradás, a pillanatnyi erőtlenség még nem belefáradás. Aki belefáradt krisztuskövetésébe, az tulajdonképpen elveszítette a leglényegesebbet, a holnaputánba átnyúló hitet, hogy értelme van a mai kapálásnak is, hiszen egykor majd gazdag termésben lesz részünk.

Mint mindig, ma is vannak, akik "belefáradtak". Szószéken állva vagy alatta ülve - a kimerültség 'kaszál' itt is ott is... Megdöbbentő tapasztalni, ha elmaradoznak a templombajáró testvéreink vagy a pap egyszerűen szögre akasztja a lutherkabátját. Ennél már csak az a nyomorúságosabb, ha valaki "csakazértis-keresztény", s fogvicsorítva igyekszik megfelelni a elvárosoknak! Az ilyen krisztuskövetők bizony nem éppen a legjobb reklámhordozói a "szent ügynek"! Mit tehetünk - az imádságon túl -, hogy magunk ne essünk ilyen verembe? Igyekezzünk meglátni minden nap Isten gondviselő jóságának jeleit. Aki "hiszi az Istent", az jól tudja, hogy Ő mindenütt jelen van, ezért az élet legapróbb részleteiben is meglátja Teremtő Urát, s derűsen visszamosolyog Rá...




Hogy észrevegyük egymás terhét...



A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életem nehézségeit, küszködésemet. Kérlek segíts meg engem erővel, adj nekem társakat gondjaim hordozásában, s engedd meg kegyelmesen, hogy életem hibáin okulva, derűsen tudjak a jövőbe tekinteni, s örömöt tudjak megosztani másokkal is! Ámen.

   

Akinek nem kellett életében erőn felüli terhet cipelni, nem is tudja mit jelent: görnyedni. Hiába a fiatalság duzzadó ereje az izmokban, az erős elhatározás, a"hó-rukk!"-stratégia, vannak terhek, amiket hordozni szinte lehetetlen: túl nehezek. Igaz ez lelki értelemben is. Be kell látni a gerinc terhelhetősége véges... Ilyenkor két lehetőség előtt áll az ember. Mivel az ember önfejű, akartos és nehezére esik a kérés, ezt mondja: "Megpróbálom, de most másképpen! Csak azért is megmutatom! Nem igaz, hogy egyedül nem bírom..." Az ilyen makacsságnak sokszor szomorúság a vége. A másik lehetőség így hangzik: egyedül nem megy, hát segítőtársa(ka)t keresek! Az egymásrautaltságban megindul a közösségi gondolkodás, azután szép lassan kirajzolódik a megoldás is.

A közösségben gondolkodást a ma embere elfelejtette. Cégek panaszkodnak, hogy hiába a sokdiplomás okos emberük, csoportban, egymásra utalva nem tudnak dolgozni, márpedig a feladatok - komplexitásuk okán is - csoportos megoldást igényelnek. Nincs ez másképp a családi életben sem. Együtt kell dolgozni, ami sokszor nem könnyű, de az elért eredmény feledtetti az izzadságos pillanatokat. Vannak terhek, amiket a család sem tud egyedül elhordozni. Ilyenkor lép be egy jól szervezett közösség (a társadalom) szociális segítségnyújtása. Ha egy társadalomban túl sok az önző, csak magára gondolni tudó ember, akkor ez oda vezet, hogy a teherhordozás igazságtalanná válik... azaz, mások hordják azokat a terheket, amik hordozásában nekem is részt kellene vállalnom. A káini agresszivitás manapság sokszor visszaköszön: "Tán őriző pásztora vagyok a pásztor öcsémnek, vagy mi van?" (rabbinikus fordítás). Nem foglalkozom a kisebbel... ő dolga... ha belegörnyed is, mi közöm hozzá?

Az adok-kapok, szemet-szemért fogat-fogért ószövetségi elv igazságosnak tűnik, de nem építi a közösséget. Egy valami lendít csak magasabbra: a szeretet. Az ÚR szeret, s ez a nagy szeretet egyenesíti a görnyedő embersorsokat. Isten nem eltipor, hanem felemel. Fontos vagyok neki - még én is - olyannyira, hogy képes értem mindent megmozgatni a környezetemben, hogy végre észrevegyem: Nála és Vele együtt van életemnek megoldása. Ez az evangélium.
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk. JSir 3,22




Imádkozás...

A mai nap imádsága:

URam! Még mielőtt megfoganna bennem a gondolat, Te már tudod, mire van valójában szükségem. Mennyei Atyám, add nekem azt, ami javamat szolgálja! Ámen
   

Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót.
Mt 6,6-7a

A belső szobában való imádkozás pontosan az ellenkezője annak, amit a farizeusok előszeretettel gyakorolnak. Míg a farizeusi lélek kifelé néz - a látszatra, a felszínre teszi hagsúlyt, az a fontos neki, hogy az emberek hogyan néznek rá -, addig a jézusi ajánlást követők a belső szoba csendjét keresik. Ott már csak ketten vannak: Isten, s az Ő akaratát kereső hívő lélek... Itt nincs értelme az alakoskodásnak, itt fölösleges mellébeszélni, itt ugyanis mindenki érzi, hogy valójában mire van szüksége! Amíg a világ zsibongása fülünkben visszhangzik, nem halljuk meg a Hangot, amíg izgalmas vágyak és édes álmok kötik meg lelkünket, gondolataink nem tudnak felszállni Mennyei Atyánkhoz.

A belső szoba csöndje tud nagyon nyomasztó is lenni, talán ezért is keresik oly kevesen azt! Szembenézni valódi énünkkel, bevallani magunknak, hogy mi az az "egy", amire tényleg szükségünk van, nem is olyan egyszerű. Hamis lelki önvédelemből gyakran elhitetjük magunkkal, hogy az, amiben régóta vagyunk és gyakran szenvedünk miatta, az tulajdonképpen nem is olyan rossz - különben is hányan vannak körülöttünk, akiknek még rosszabb(!) -, s elhisszük, hogy bizonyára ez a mi sorsunk, amit nekünk türelemmel el kell hordozni... Nos, ilyenkor nem árt belenézni abba a tükörbe, amit Isten a belső szoba csendjében elénk tart! Hamar kiderülhet, hogy változtatnunk kell, hogy növekedhessünk, emelkedhessünk, s így rajtunk keresztül emelődni tudjanak mások is... Szembenéztünk-e már azzal, hogy mi az, amire szükségünk van? A szépség, a fiatalság lendülete elmúlik, a beteljesedett karrier is hamar elveszíti jelentőségét, ha nincs senki, akivel annak örömét meg lehet osztani. Bármennyire is vigyázunk egészségünkre, testünk megkopik/elfárad a hosszú évek alatt... mi az, ami megmarad(hat)?

Mindenekelőtt békére van szükségünk, a lélek békéjére! Ezt a világ nem tudja vagy nem úgy tudja adni, hogy Isten. Isten úgy adja az Ő békességét, hogy az minden emberi értelmet meghalad. Ez a béke képes egyensúlyt teremteni lehetőségeink, s vágyaink között, gyógyírt ad a világ be nem teljesített ígéretei miatti csalódásunkra és segít elhordozni sorsunk terheit. Ez a mennyei békesség erősíti a tudatot bennünk, hogy ti. itt a küzdelmes földi létünkben is a Teremtő Isten a tenyerén hordoz minket...



Kísértés...

A mai nap imádsága:
URam! Ne kísérts erőmön felül, s add hogy Rád hagyatkozhassam életem minden dolgában! Ámen


Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."
Mk 14,38

A legnehezebb azzal megküzdenünk, amit nagyon szeretünk... A JóIsten pedig azzal nevel minket, hogy az élet egyszerű dolgain - evés/ivás - megtanít minket elfogadni és lemondani, hogy rádöbbenjünk: nemcsak "kapásra", de "adásra" teremtett lények is vagyunk... Ez egy nehéz, nagyon nehéz folyamat. Olyannyira, hogy szükséges hozzá a "mennyei kontroll", vagyis az imádság, azaz a rendszeres ráhagyatkozás az ÚRIstenre.

Mai igénk szövegkörnyezetéből megtudhatjuk, hogy míg Jézus URunk gyötrődött a Gecsemáné-kertben, a tanítványok Tőle nem messze - elaludtak. Nem azért, mert szerettek aludni, mert olyan jó szunyókálni egyet, hanem azért, mert NEM BÍRTÁK TOVÁBB! Nem az elhatározásukkal, hanem az erejükkel volt a baj. Vannak élethelyzetek, amikor felsóhajtunk/kiáltunk: "Ezt én nem bírom! Ezt én nem tudom megcsinálni!" Olimpia kezdődik, s mindenki nemcsak teljesítménye legjavát próbálja nyújtani, de iszonyatos küzdelmébe beletesz "apait-anyait", de olykor még ez is kevés a győzelemhez, s ekkor jön a dopping... Akinek lelkiismerete, pénztárcája bírja, az él vele. Vagy azért, mert országa/rezsime társadalmi nyomása erre kényszeríti vagy azért, mert személyes egzisztenciális jövőjének biztosítékát másban nem látja, s ezért a végsőkig kockáztat...

Az emberi teljesítőképesség azonban véges, mindennek van egy határa. Ha valaki elfárad, akkor pihennie kell, különben a szervezetét vészhelyzetbe sodorja. A Mester is tudja ezt, ezért mondja: "A lélek ugyan kész, de a test erőtlen." A kísértés mindig akkor jön, amikor elerőtlenedünk... Hiába vágyakozunk az édességre, ha a sivatag homokja vesz minket körül, könnyen ellenállunk a kísértésnek. Ha azonban az ínycsiklandozó finomságok karnyújtásnyira ott hevernek előttünk - akkor csak a legkiválóbbak tudnak nemet mondani vagy azok, akiket betegséggel fegyelmez az élet, s tudják: ezt nekem nem szabad. A házastársi hűtlenkedések sem akkor történnek meg, amikor a felek egy emberként küzdenek a közös célokért, hanem akkor, amikor azokat elérték, amikor látszólag minden rendben van. Az Egyesült Államok volt elnöke (Clinton), arra a kérdésre, hogy miért folytatott szexuális kapcsolatot a Fehér Ház egyik jogász gyakornoknőjével, csak annyit válaszolt: "Mert megtehettem..."

A lélek kész, de a test erőtelen. Isten azonban nemcsak a léleknek, de a testnek is az URa. Alárendelni mindkettőt az Ő akaratának csak együtt lehet, különben elvész a harmónia. Ezt tanítani csak részben lehet, igazából a Körülmények Istene, az Élet tanít meg mindannyiunkat. Ha megvan bennünk a készség a kitartásra (virrasztásra, imádságra), akkor Istennel együtt még a lehetetlen is valóra válik, s akkor is megállunk, amikor törvényszerűen elbuknánk...
A hit:
kockázatvállalás


„Szeresd az Urat te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”


A hit mindig egyet jelent a kockázattal. Az életben amúgy is minden a veszélyről szól. Például a Prédikátor könyve 10:9-ben ezeket említi az ige: „Aki követ fejt, megsértheti magát, és aki fát hasogat, veszedelemben forog.” Bármit is teszünk az életben, egy kis rizikót mindig vállalunk vele. A legnagyobb kockázatot azonban minden közül a másokkal és az Istennel való kapcsolatunkban találjuk meg, abban, hogy miként éljük meg ezeket a kapcsolatokat. Márk 12:30: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.” Ha teljes szívvel szeretsz, kockázatot vállalsz. Megéri? Mindenképpen. Jézus figyelmeztetett bennünket, életünk legnagyobb hibája az lehet, ha túlzottan a biztosra játszunk. Azt mondta: „… aki meg akarja tartani az életét, az elveszíti…”.

Ha láttad a harmadik Indiana Jones filmet, biztosan emlékszel arra a jelenetre, amikor Indiana Jones egy szikla pereméhez érkezik. El kell döntenie, hogy kijjebb lép-e a szikla szélén túl, pedig addig még nem látja, hogy van-e ott híd. Találó képe ez az igazi hitnek. A hit az, hogy megteszed a lépést, amit Isten kér tőled, akkor is, ha nem látod mi lesz belőle. Nem tudod pontosan, hogy Isten mit hoz ki az egészből, de tudod, hogy arra kér, hitből tedd meg azt a lépést.

Életünk során sokszor lesz olyan, hogy a saját hitünk peremére érkezünk. Amikor nem vagyunk biztosak abban, hogy merrefelé tartunk. Lehet, hogy első alkalommal kell döntened amellett, hogy kapcsolatba lépsz Jézussal. Lehet, hogy egy üzleti döntésben vagy egy kapcsolatban kell megbíznod benne. Mindig érzel némi veszélyt, ha hitből lépsz. Kiben fogsz bízni? Teljes szíveddel bízol az Úrban? Mi lesz, ha mégis tévedsz? Biztos, hogy Isten bíztat arra, hogy megtedd azt a lépést?

Gyakorold a 80-20 szabályt
Ha megteszed Isten akaratának a 80%-át, ami a Bibliából világossá válik számodra, akkor ő majd megmutatja a 20%-ot amit még nem látsz. Más szóval, szeresd a felebarátodat. Tölts időt Isten igéjével. Beszélgess Istennel imában. Tölts időt Isten népe között. Szeresd a családodat. Szeresd a gyermekeidet. Vigyázz arra, hogyan beszélsz másokkal. Légy kedves a kapcsolataidban. Légy türelmes. Tedd meg a 80%-ot, ami egyértelmű és Isten megmutatja neked a többit.
Tehát, vállald a kockázatot. Bízd Istenre mindenedet, amid csak van. Tedd meg, amit Isten az igéjében kért tőled. Aztán, ha Isten arra hív, hogy a hit kockázatát vállald, akkor majd sokkal biztosabb leszel abban, hogy megtedd amit kér tőled.


Bizalom Istenben


"Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" Péld. 3:5


Minden alkalommal, amikor hit ébred bennünk, támaszkodunk valamire. Ha egy székben ülsz, a szék gyártójára hagyatkozol, abban bízva, hogy olyan dolgot alkotott, ami megtart téged. Mikor az autópályán utazol, bíznod kell a téged körülvevő sofőrökben.

Az Istenbe vetett hit a rá való támaszkodást jelenti és az ő megbízhatóságától függ. Az, hogy van hitem, azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy Isten nagyobb, hatalmasabb és jobb nálam - és nagyon szeret engem.

A Példabeszédek 14:12 azt mondja: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet". Itt a probléma az önmagunkra való támaszkodással. Sokszor tévedünk. Az emberi megérzés nem mindig megbízható. Valójában azonban pont elég ahhoz, hogy úgy gondoljuk, nekünk van igazunk - még akkor is, ha nincs.

A valódi hit bízik Istenben és útmutatásában. Isten megbízható. Tudja, mire van szükséged, és be akarja tölteni ezeket a szükségeket. Sajnos mi azt gondoljuk, hogy jobban tudjuk. Azt gondoljuk, jobb tervünk van. A saját logikánkat akarjuk használni és olyan úton akarunk a válaszhoz jutni, ami minket jó színben tüntet fel - és nem kockázatos. De Isten azt akarja, hogy növekedjünk, ezért egy másfajta útra visz.

A Szentírásban sokszor kér minket Isten olyan dolgokra, ami a mi logikánk számára értelmetlen. Például ezt mondja a Márk 10:43 "aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok". A legtöbb ember számára ez az igevers teljesen értelmetlen; azt gondolnád, hogy a nagy emberek kiszolgáltatják magukat másokkal. Jézus azt mondja, hogy ez pont ellenkező irányban működik - azok a nagy emberek, akik másokat szolgálnak. Abban kell bíznom, amit Isten mond a nagyságról, nem abban, amit én gondolok róla.

Isten azt is mondja, hogy iránta való tiszteletből minden bevételünk első 10 százalékát vissza kell adnunk neki. A mi oldalunkról ez teljesen értelmetlen. De Isten értelmezésére kell hagyatkoznunk, nem a sajátunkra.

Mivel benne bízunk, engedelmeskedünk a szavának - még akkor is, ha az értelmetlennek tűnik számunkra.






Isten azt mondja, hogy alkalmas vagy!

Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. (Fil. 4:13)


„Mindenre készen állok, és mindenre alkalmas vagyok általa, aki feltölt belső erővel. Így hát én magam elegendő vagyok, miután Krisztus azzá tett engem.” (alternatív fordítás)

Amikor Isten betölti Szellemével az életünket, az magabiztossággal jár. Nem azzal a hamis, nonszensz, önellátó, önsegítő pszichológiával, amit a világban látunk - „Én rendben vagyok, te is rendben vagy.” Amikor körülnézek, legszívesebben azt mondanám: „Én nem vagyok rendben, és te sem!” De a helyzet az, hogy Isten szerint „rendben vagy”. És ha Isten szerint rendben vagy, akkor tényleg rendben vagy.

Különféle emberekkel találkoztam már, akik a világ szemében elképesztően sikeresnek számítanak. És mégis, a legtöbbjük hozzá nem értőnek, bizonytalannak és alkalmatlannak érzi magát.

És te? Lehet, hogy te az életedre nézve azt gondolod, hogy működőképes. Persze, megvannak a problémáid, te a többiekhez hasonlítva valószínűleg sikeresnek mondanak. Mégis, legbelül emészt a bizonytalanság, önbizalomhiány és az alkalmatlanság érzése. Miért van ez?

Azért, mert még mindig a múlt rég lejárt lemezeit hallgatod. Újra és újra lejátszod őket a fejedben. Az alapján cselekszel, amit mások mondtak rólad húsz, harminc vagy negyven évvel ezelőtt, és már akkor sem voltak igazak, nemhogy most! A lejárt lemezek ezt mondogatják: „Nem számítasz!” Isten azt mondja: „De igen!”. „Vesztes vagy!” - Isten válasza: „Nem, nem vagy az!” „Senkinek sem számítasz!” - Isten válasza: „Fontos vagy nekem!”

Ne higgy többé ezekben a hazugságokban, higgy az ÚRban! Ne nézz többé abba a görbe tükörbe, amit a kortársaid, partnereid, szüleid tartanak eléd. Ismételgesd inkább azt, amit Isten mond neked: „Elfogadható, szerethető, értékes, és alkalmas vagyok, és megbocsáthatóak a bűneim.”

Miben fogsz hinni? Abban, amit mások mondanak rólad, vagy abban, amit Isten mond?

Kezd a gyógyulást a fájdalmaid felfedésével

"Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!" (Jób 7.16)

Jób egészen biztosan nem tart vissza semmit, amikor Isten tudtára adja mennyire is dühös: "Lelkemből megutáltam életemet. Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel!" (Jób 10:1)

Szóval mit tett Isten amikor meghallotta Jób kiáltását? Azt gondolod meglepett volt? Természetesen nem! Isten tudott Jób zaklatottságáról annak kezdetétől fogva. Isten csak azt akarta, hogy Jób beismerje, hogyan érez, amikor kiadja azt magából.

Minden gyógyulás a fájdalmak felfedésével kezdődik. Ha túl akarsz jutni az érzelmi sérelmeiden, akkor meg kell őket osztanod valakivel.

Vagytok néhányan, akik mérgesek Istenre a múltatokban történt események miatt. Isten tudja ezt, ti is tudjátok, csak nem ismeritek be. Az első lépés, hogy azt mondjátok: "Istenem, én még mindig feldúlt vagyok. Mérges vagyok amiatt, ami történt!" Isten nem fog villámcsapással sújtani, ha bevallod, hogyan érzel. Ő már tudja anélkül is, hogy kimondanád. A gyógyulás folyamatát kezded meg azzal, hogy beismered.

Mi az az életedben, amiről nem veszel tudomást? Mi az a seb a házasságodban vagy a kapcsolatodban, amiről azt tetteted, hogy nincsen? Milyen konfliktus van a családodban, amiről úgy teszel mintha nem lenne igaz?

Szembe kell nézned vele. Ez az első lépés.

Talán próbálod eltemetni a múltadat, de az mégis mindig felszínre tör. Mindenhol körülvesznek dolgok, amik életben tartják az emléket. A múltad állandóan felbukkan, mert még nem dolgoztad fel.

Ahelyett hogy eltemetnéd a múltad, be kell zárnod az ajtót magad mögött, hagyva azt, hogy továbbléphess a jelenbe. Az, hogy hol voltál sokkal kevésbé számít, mint az irány, amerre ma tartasz. Zárd le a múltat, de nincs lezárás megnyílás nélkül. Nem tudod magad mögött hagyni a múltad, amíg nem néztél szembe a fájdalmaddal és nem osztottad meg azt valakivel.

Beszéljünk róla:

* Lehet hogy szükséged van rá, hogy ma írj egy levelet Istennek, amiben elmondod, hogyan érzel. Isten megérti a sérelmed és fájdalmad, Ő rád vár, hogy beszélj vele ezekről. Ha leírod, amit érzel segít, hogy szívedből szólj.
* Ezután csatlakoznod kell egy kiscsoporthoz. Legalább egy emberre szükséged lesz, akinek ki tudod önteni a szíved, és aki feltétlenül szeret. Egy kiscsoportban találkozni fogsz valakivel, akivel közeli barátok lesztek és aki imádkozni fog veled a nehézségeid idején.