2017. július 27., csütörtök

Áldott pihenésért...

A mai nap imádsága:
Vigyázz ránk Uram! Ámen





Gonoszság - jóság...



A mai nap imádsága:

Uram! Tégy engem békességed eszközévé, hogy a Tőled kapott kegyelem által jóságodat tükrözhessem minden ember felé! Ámen


Aki féli az URat, gyűlöli a rosszat.
Péld 8,13a (vasárnapra kiírt ige)

Gyakran látja úgy az ember, hogy a gonoszság nagyobb mértékben van jelen a világban, mint a jó, sőt egyesek még úgy is gondolják/hiszik, hogy a "világ" önmagában bűnös és gonosz. A világot - láthatót és láthatatlant, eddig ismertet, s a még felfedezésre várót is - az Isten teremtette, Aki azt mondta erre a világra: "Íme, igen jó!" Talán csak nem tévedett...? Ő tehát szépnek és jónak teremtette a világot, az egy másik kérdés, hogy Isten nélkül milyennek látja a teremtettséget az ember...

A sötétség borzasztó, mert kiszámíthatatlan. Nem tudni mi van benne. Ezért mindazok, akik a gonoszság eszközeit használják fel céljaik elérésére - kiszámíthatatlanok, s ez félelmet keltő. Egy valamiben azonban kiszámíthatók: következetesen sötéten gondolkodnak, s a Fénytől nagyon félnek. S így a szeretet és/vagy az igazság egyetlen gyertyaszála megrendíti még a legnagyobb gonoszságot is! Ezért félnek mindig a gonosz "hatalmasok" attól, ha valaki leírja, kimondja az igazságot...

A katolikus John Fitzgerald Kennedy neve mostanában sokszor előkerül - márcsak a Holdra-szállás negyvenéves jubileuma kapcsán is. Alig ezernapos regnálása alatt sok változást hozott Amerika életébe... Beiktatási beszédekor azt mondta: "Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni." Az ő terveit is - "Vissza a hatalmat az amerikai népnek! Független dollárt stb.." látszólag keresztülhúzta a gonoszság, de az Isten egyetemes törvénye az, hogy a gonoszság nem, de a szeretet örök...

Aki féli az Istent, az nem fél emberektől, mégha gonoszságukkal folyamatosan riogatják is. Aki féli az Istent, az nem gyűlöli embertársát, de tiszta szívből gyűlöli a gonoszságot... Azok az emberek, akik a gonoszság szolgálatába álltak - Jézus Urunk tanítja így - megkapják "jutalmukat" már itt a földi életben is! Mert nincs semmilyen erő, amely feloldaná az Isten-alkotta lelkiismeret örök törvényeit, nincs semmiféle kibúvó, magyarázat hogy "De én csak parancsra tettem!"... Csak idő kérdése, hogy mikor válnak tünetekben is láthatóvá az elkövetett gonoszságok lelki terhei... Itt hiába minden önámítás: "Nincs pokol és nincs Isten se!"... A történelemben számos embert kergetett ez a fajta rettegés a számonkéréstől az alkohol, a drogok, szenvedélyek mámorába...

Amikor a gyengék érzik a vesztüket, akkor különösen agresszívvé válnak - a gyengék utolsó menedéke ez. Ilyenkor nem egyenként garázdálkodnak, hanem csoportosan... ez is hitványság egyik biztos jele. A gonosz erők azonban sosem számolnak azzal, amivel az Istennek elkötelezett ember igen, hogy "ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem", s "ahol a mag jó földbe esik, ott termést hoz harmincszorosat, hatvanszorsat, szászszorosat." A gonoszság csak önmagát képes reprodukálni, az Isten Jósága azonban még a gonosz embereket is jóvá képes formálni. Ez az evangélium örök igazsága... melyből a hívő ember naponta él.




Hívő élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Naponta megtapasztalom, hogy Veled könnyebb, hogy Veled jobb, hogy Veled messzebbre juthatok. Add nekem vígasztaló Szentlelkedet, hogy erőtlen pillanataimban se szédüljek meg olyannyira, hogy elveszítsem életem egyensúlyát. Gondviselésed palástjával takarj be engem és szeretteimet, hogy harmóniában Veled, s teremtett világoddal, dícsérhessünk Téged! Ámen


A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek... Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.
Jn 6,66 és előző versek

Nemcsak Júdás árulta el Mesterét - a többiek is. Júdás pénzért, a tanítványok pedig - elfogatásának éjszakáján kivétel nélkül mindegyik(!) -, hogy mentsék a bőrüket. Ma sincs ez másképpen! Egzisztenciális megfontolásból, elvből vagy egyszerűen csak kényelemből ma is sokan hátat fordítanak a Mesternek. Ő maga mondja: "Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, s úgy kövessen engem!" Jézus követése tehát nem is olyan egyszerű feladat... Nemcsak "elhatározás" kérdése! Ha egyedül a döntés számítana, belátása annak, hogy mennyire szép és jó a krisztusi etika, akkor háromnegyed része a világnak keresztény lenne, de ezzel szemben a valóság az, hogy sem a sziklás talajra, sem a tövisek közé hullott mag nem hoz termést, csak az, mely a jó földbe esett.

Sokan leegyszerűsítik az Isten-problémát, s azt mondják: "Higgyél a Krisztusban!" Ez majdnem olyan, mint ha azt mondanánk a dzsungel mélyén élő halászó-vadászó embertársunknak: "Ülj be ebbe az autóba - látod milyen kényelmes benne az ülés, s milyen szép a kárpitja, látod még visszapillantó tükrök is vannak itt -, s vezess!" Tényleg csak egy kormány, egy sebességváltó meg néhány pedál van benne - annyira tehát nem is bonyolult -, de ha nem akarok balesetet okozni, akkor bizony meg kell tanulnom a KRESZ-t, s nem árt, ha tudom, hogy egyéb kapcsolók és a műszerek mire valók abban a négykerekűben. Magyarul: senki nem születik kereszténynek, azt bizony tanulni kell! (Az első keresztények 2-6 évig tanították az újakat, hogy megértsék/megtanulják, mit is jelent kereszténynek lenni.)

Tudni jó, de a tanulás folyamata bizony személyes áldozatot követel - ezért beszél a Mester arról, hogy tagadjuk meg magunkat. Lemondás nélkül nincs eredmény. A párválasztás, a párkapcsolati-, és a családi élet is csak akkor szép, ha van benne szeretetből fakadó lemondás, s nemcsak ígért, de teljesített áldozatvállalás is. A gazság úgy terem, mint a gaz, de a boldogságért dolgozni kell! Nem elégséges csak öntözni a boldogság-palántát, időnként körbe is kell kapálni... Ez bizony munka, s bármennyire is örömmel végezzük, olykor-olykor elfáradunk benne. Keresztény életünk velejárója, hogy olykor elfáradunk, mert izzasztanak a próbák hőhullámai, de az elfáradás, a pillanatnyi erőtlenség még nem belefáradás. Aki belefáradt krisztuskövetésébe, az tulajdonképpen elveszítette a leglényegesebbet, a holnaputánba átnyúló hitet, hogy értelme van a mai kapálásnak is, hiszen egykor majd gazdag termésben lesz részünk.

Mint mindig, ma is vannak, akik "belefáradtak". Szószéken állva vagy alatta ülve - a kimerültség 'kaszál' itt is ott is... Megdöbbentő tapasztalni, ha elmaradoznak a templombajáró testvéreink vagy a pap egyszerűen szögre akasztja a lutherkabátját. Ennél már csak az a nyomorúságosabb, ha valaki "csakazértis-keresztény", s fogvicsorítva igyekszik megfelelni a elvárosoknak! Az ilyen krisztuskövetők bizony nem éppen a legjobb reklámhordozói a "szent ügynek"! Mit tehetünk - az imádságon túl -, hogy magunk ne essünk ilyen verembe? Igyekezzünk meglátni minden nap Isten gondviselő jóságának jeleit. Aki "hiszi az Istent", az jól tudja, hogy Ő mindenütt jelen van, ezért az élet legapróbb részleteiben is meglátja Teremtő Urát, s derűsen visszamosolyog Rá...




Hogy észrevegyük egymás terhét...



A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életem nehézségeit, küszködésemet. Kérlek segíts meg engem erővel, adj nekem társakat gondjaim hordozásában, s engedd meg kegyelmesen, hogy életem hibáin okulva, derűsen tudjak a jövőbe tekinteni, s örömöt tudjak megosztani másokkal is! Ámen.

   

Akinek nem kellett életében erőn felüli terhet cipelni, nem is tudja mit jelent: görnyedni. Hiába a fiatalság duzzadó ereje az izmokban, az erős elhatározás, a"hó-rukk!"-stratégia, vannak terhek, amiket hordozni szinte lehetetlen: túl nehezek. Igaz ez lelki értelemben is. Be kell látni a gerinc terhelhetősége véges... Ilyenkor két lehetőség előtt áll az ember. Mivel az ember önfejű, akartos és nehezére esik a kérés, ezt mondja: "Megpróbálom, de most másképpen! Csak azért is megmutatom! Nem igaz, hogy egyedül nem bírom..." Az ilyen makacsságnak sokszor szomorúság a vége. A másik lehetőség így hangzik: egyedül nem megy, hát segítőtársa(ka)t keresek! Az egymásrautaltságban megindul a közösségi gondolkodás, azután szép lassan kirajzolódik a megoldás is.

A közösségben gondolkodást a ma embere elfelejtette. Cégek panaszkodnak, hogy hiába a sokdiplomás okos emberük, csoportban, egymásra utalva nem tudnak dolgozni, márpedig a feladatok - komplexitásuk okán is - csoportos megoldást igényelnek. Nincs ez másképp a családi életben sem. Együtt kell dolgozni, ami sokszor nem könnyű, de az elért eredmény feledtetti az izzadságos pillanatokat. Vannak terhek, amiket a család sem tud egyedül elhordozni. Ilyenkor lép be egy jól szervezett közösség (a társadalom) szociális segítségnyújtása. Ha egy társadalomban túl sok az önző, csak magára gondolni tudó ember, akkor ez oda vezet, hogy a teherhordozás igazságtalanná válik... azaz, mások hordják azokat a terheket, amik hordozásában nekem is részt kellene vállalnom. A káini agresszivitás manapság sokszor visszaköszön: "Tán őriző pásztora vagyok a pásztor öcsémnek, vagy mi van?" (rabbinikus fordítás). Nem foglalkozom a kisebbel... ő dolga... ha belegörnyed is, mi közöm hozzá?

Az adok-kapok, szemet-szemért fogat-fogért ószövetségi elv igazságosnak tűnik, de nem építi a közösséget. Egy valami lendít csak magasabbra: a szeretet. Az ÚR szeret, s ez a nagy szeretet egyenesíti a görnyedő embersorsokat. Isten nem eltipor, hanem felemel. Fontos vagyok neki - még én is - olyannyira, hogy képes értem mindent megmozgatni a környezetemben, hogy végre észrevegyem: Nála és Vele együtt van életemnek megoldása. Ez az evangélium.
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk. JSir 3,22




Imádkozás...

A mai nap imádsága:

URam! Még mielőtt megfoganna bennem a gondolat, Te már tudod, mire van valójában szükségem. Mennyei Atyám, add nekem azt, ami javamat szolgálja! Ámen
   

Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót.
Mt 6,6-7a

A belső szobában való imádkozás pontosan az ellenkezője annak, amit a farizeusok előszeretettel gyakorolnak. Míg a farizeusi lélek kifelé néz - a látszatra, a felszínre teszi hagsúlyt, az a fontos neki, hogy az emberek hogyan néznek rá -, addig a jézusi ajánlást követők a belső szoba csendjét keresik. Ott már csak ketten vannak: Isten, s az Ő akaratát kereső hívő lélek... Itt nincs értelme az alakoskodásnak, itt fölösleges mellébeszélni, itt ugyanis mindenki érzi, hogy valójában mire van szüksége! Amíg a világ zsibongása fülünkben visszhangzik, nem halljuk meg a Hangot, amíg izgalmas vágyak és édes álmok kötik meg lelkünket, gondolataink nem tudnak felszállni Mennyei Atyánkhoz.

A belső szoba csöndje tud nagyon nyomasztó is lenni, talán ezért is keresik oly kevesen azt! Szembenézni valódi énünkkel, bevallani magunknak, hogy mi az az "egy", amire tényleg szükségünk van, nem is olyan egyszerű. Hamis lelki önvédelemből gyakran elhitetjük magunkkal, hogy az, amiben régóta vagyunk és gyakran szenvedünk miatta, az tulajdonképpen nem is olyan rossz - különben is hányan vannak körülöttünk, akiknek még rosszabb(!) -, s elhisszük, hogy bizonyára ez a mi sorsunk, amit nekünk türelemmel el kell hordozni... Nos, ilyenkor nem árt belenézni abba a tükörbe, amit Isten a belső szoba csendjében elénk tart! Hamar kiderülhet, hogy változtatnunk kell, hogy növekedhessünk, emelkedhessünk, s így rajtunk keresztül emelődni tudjanak mások is... Szembenéztünk-e már azzal, hogy mi az, amire szükségünk van? A szépség, a fiatalság lendülete elmúlik, a beteljesedett karrier is hamar elveszíti jelentőségét, ha nincs senki, akivel annak örömét meg lehet osztani. Bármennyire is vigyázunk egészségünkre, testünk megkopik/elfárad a hosszú évek alatt... mi az, ami megmarad(hat)?

Mindenekelőtt békére van szükségünk, a lélek békéjére! Ezt a világ nem tudja vagy nem úgy tudja adni, hogy Isten. Isten úgy adja az Ő békességét, hogy az minden emberi értelmet meghalad. Ez a béke képes egyensúlyt teremteni lehetőségeink, s vágyaink között, gyógyírt ad a világ be nem teljesített ígéretei miatti csalódásunkra és segít elhordozni sorsunk terheit. Ez a mennyei békesség erősíti a tudatot bennünk, hogy ti. itt a küzdelmes földi létünkben is a Teremtő Isten a tenyerén hordoz minket...



Kísértés...

A mai nap imádsága:
URam! Ne kísérts erőmön felül, s add hogy Rád hagyatkozhassam életem minden dolgában! Ámen


Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."
Mk 14,38

A legnehezebb azzal megküzdenünk, amit nagyon szeretünk... A JóIsten pedig azzal nevel minket, hogy az élet egyszerű dolgain - evés/ivás - megtanít minket elfogadni és lemondani, hogy rádöbbenjünk: nemcsak "kapásra", de "adásra" teremtett lények is vagyunk... Ez egy nehéz, nagyon nehéz folyamat. Olyannyira, hogy szükséges hozzá a "mennyei kontroll", vagyis az imádság, azaz a rendszeres ráhagyatkozás az ÚRIstenre.

Mai igénk szövegkörnyezetéből megtudhatjuk, hogy míg Jézus URunk gyötrődött a Gecsemáné-kertben, a tanítványok Tőle nem messze - elaludtak. Nem azért, mert szerettek aludni, mert olyan jó szunyókálni egyet, hanem azért, mert NEM BÍRTÁK TOVÁBB! Nem az elhatározásukkal, hanem az erejükkel volt a baj. Vannak élethelyzetek, amikor felsóhajtunk/kiáltunk: "Ezt én nem bírom! Ezt én nem tudom megcsinálni!" Olimpia kezdődik, s mindenki nemcsak teljesítménye legjavát próbálja nyújtani, de iszonyatos küzdelmébe beletesz "apait-anyait", de olykor még ez is kevés a győzelemhez, s ekkor jön a dopping... Akinek lelkiismerete, pénztárcája bírja, az él vele. Vagy azért, mert országa/rezsime társadalmi nyomása erre kényszeríti vagy azért, mert személyes egzisztenciális jövőjének biztosítékát másban nem látja, s ezért a végsőkig kockáztat...

Az emberi teljesítőképesség azonban véges, mindennek van egy határa. Ha valaki elfárad, akkor pihennie kell, különben a szervezetét vészhelyzetbe sodorja. A Mester is tudja ezt, ezért mondja: "A lélek ugyan kész, de a test erőtlen." A kísértés mindig akkor jön, amikor elerőtlenedünk... Hiába vágyakozunk az édességre, ha a sivatag homokja vesz minket körül, könnyen ellenállunk a kísértésnek. Ha azonban az ínycsiklandozó finomságok karnyújtásnyira ott hevernek előttünk - akkor csak a legkiválóbbak tudnak nemet mondani vagy azok, akiket betegséggel fegyelmez az élet, s tudják: ezt nekem nem szabad. A házastársi hűtlenkedések sem akkor történnek meg, amikor a felek egy emberként küzdenek a közös célokért, hanem akkor, amikor azokat elérték, amikor látszólag minden rendben van. Az Egyesült Államok volt elnöke (Clinton), arra a kérdésre, hogy miért folytatott szexuális kapcsolatot a Fehér Ház egyik jogász gyakornoknőjével, csak annyit válaszolt: "Mert megtehettem..."

A lélek kész, de a test erőtelen. Isten azonban nemcsak a léleknek, de a testnek is az URa. Alárendelni mindkettőt az Ő akaratának csak együtt lehet, különben elvész a harmónia. Ezt tanítani csak részben lehet, igazából a Körülmények Istene, az Élet tanít meg mindannyiunkat. Ha megvan bennünk a készség a kitartásra (virrasztásra, imádságra), akkor Istennel együtt még a lehetetlen is valóra válik, s akkor is megállunk, amikor törvényszerűen elbuknánk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése