2017. április 4., kedd

Béke...

A mai nap imádsága:
URam! Add békédet a mi szívünkbe, hogy minden értelmet meghaladó békességed eszközeivé válhassunk mi magunk is! Ámen


Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz.
Ézs 9,4

A háború, az emberi pusztítás esztelensége sajnos végigkíséri történelmünket... Mi mindent lehetett volna már felépíteni, megalkotni, s micsoda kulturális öröksége lenne az emberiségnek, ha nem váltak volna a háborúk tomboló lángjainak martalékává! Sajnos a korok, s az eszközök változnak, de az azokat kezelő ember nem: romboló "kedvünk" a régi... Valami kéjes gyönyörűség tartja fogságban az embert - amióta van ezen a Földön -, hogy elvegye azt, amiért más dolgozott meg, hogy belerondítson a másik ember küzdelemmel elért eredményeibe. A hívő ember a Sátánt keresi ezen tragédiák mögött, az ateista evolúciós törvényszerűséget lát abban, hogy ennyire marjuk egymást, s persze vannak olyanok is, akik karmikus determinációnak vélik a gyűlölködés generációkon átívelő folyamatát, de találkoztam olyan fiatallal is, aki az emberi gonoszságot "konstrukciós hibának, fatális program-hibának" tartotta.

Egy bizonyos: minél öregebbek vagyunk, annál inkább megvisel minket mások irigysége, rosszakarata tettlegességig fajuló gonoszsága. Minél valószerűbbé válik életünk elmúlásának lehetősége, annál inkább fáj az értelmetlen pusztítás, az erőszak demonstrációja. A napi rendszerességgel ránk zúdított "felvilágosító" dokumentumfilmekből megtudhatjuk, melyik államnak mekkora katonai ereje van, s hány repülőgép-anyahajóval, tengeralattjáróval, s atomrakétával vigyázza a békét, de ennek ellenére háborúk valahol mindig vannak...

Ennek azonban egyszer vége lesz! - prófétálja Ézsaiás, s reggeli elmélkedésünk alapmondatát így folytatja az 5. verstől: "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké." Krisztus ugyan eljött - keresztény hitünk szerint -, de a zsidók még ma is várják a Messiást, a Békesség Fejedelmét... S ha a "világbéke" valóban csak a Megváltó eljövetelével köszönt ránk, akkor a zsidó felebarátainknak igazat kellene adnunk - a Messiás még várat magára.

Azt viszont különösebb spekuláció nélkül megállapíthatjuk, hogy a fegyverek felhalmozásának nem sok értelme van, s hogy a katonai erőszak növelésével nem lehet a békét bebiztosítani. Amíg békétlen lelkű ember lesz a Földön, addig mindig lesz háborúskodás! Éppen ezért, a külső békét csak a belső béke képes megteremteni, s ha Istenben nem nyugszik meg lelkünk, akkor jó esélyünk van arra, hogy nemcsak a katonák csizmája és köpönyege, de mindannyian a tűz martalékává válunk...




Békesség...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy megbékélésre hivogatsz gondviselő jóságod által. Add, hogy ne legyek keményszívű, s megérezzem átölelő, életemet szépítő kegyelmedet! Ámen

   
Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!
4 Móz 6,26

Megnyugvás, békesség... Nemde erre vágyakozunk minden egyes ünnep környékén? A "nagy" ünnepekre - karácsony, húsvét, egy-egy hosszabb hétvége -, való készülődés persze pontosan az ellenkezőjét munkálja bennünk, de így vagyunk többnyire a szabadsággal is. Magyar sajátosság ez: szabadidőnkben/szabadságunk jelentős részében igyekezünk behozni a "lemaradásunkat", mert egyre csak magunk előtt görgetett kisebb-nagyobb feladataink, be nem váltott ígérvényeink idővel igen terhünkre válnak. Az elvégzett munka, a bevégzett feladat aztán megelégedéssel tölt el minket, de a legnagyobb hiányunkat, a belső lelki békét, alig enyhíti.

Az "édes semmittevés" - bár jól hangzik -, tudjuk, hogy nem azt adja, amit ígér. Szívünk nem áll meg, örökké ver, ahogyan lelkünk is - amíg él a lélek(!) - állandóan tervez, mozgat, irányít. Ahogyan a szívnek a pihenést a helyes ritmusa adja, ugyanígy a lelkünk békességét is a helyes ritmus garantálja. Aki mindennap csak ünnepelni akar, az hamar elveszíti nemcsak motivációját, de élete magasabb értelmét is. Hány fiatal művész tett már pontot rövidke életére, mert sikereitől megszédülten nem tudott nemet mondani élete egyre őrjítőbb ritmusára...

Ha a lélek békétlen, akkor ha nem is keresi, de - ahogyan manapság találóan mondogatják -, bevonzza a bajt. A súlyos/halálos közúti balesetek többségét 18-26 év közötti fiatalok okozzák - a világon mindenütt! Mi lehet ennek az oka? A tapasztalatlanság, a virtuskodó kedv? Mindenekelőtt az, hogy, aki elfelejtkezik Teremtőjéről - Aki egyébként az Élet adója -, az elveszíti a távlatos gondolkodás képességét, s ezzel együtt a felelősséget is... a pillanat mámorában úszó, a "most"-ban minden áron boldogságot kereső ember tragédiája ez!

Jóllehet az ún. ároni áldás "fordítsa feléd orcáját az ÚR", azt feltételezi, hogy az Istennek kellene felénk fordulni, valójában pont fordítva van! Hiszen Isten mindenütt jelen van - jobbra vagy balra, előre vagy hátra csak a mi számunkra "létezik", ezért sokkal inkább arról van szó, hogy a nekünk kell észrevennünk a mindenben ránk tekintő, mindenben átölelő Teremtőnket! "Istenben élünk, mozgunk, vagyunk" - olvashatjuk az ApCsel-ben -, azaz a békesség is Istenben van, amikor életünk Őbenne "történik".

Nagyhét van. Megállásra, ünnepre hívogató alkalmak küszöbén vagyunk... Éljünk hát velük, fedezzük fel a békességre-jutás isteni ritmusát! Ha megtaláljuk a belső harmóniát, nem Isten istensége növekszik, hanem a mi emberségünk gyarapodik, mert egyre könnyebben, s egyre jobban tudunk szeretni - nemcsak az ünnepek nyugalmában, de a zakatoló hétköznapokban is...



Életünk...

A mai nap imádsága:
Istenem! Áldd meg lépteimet, hogy cselekedeteimmel ne távolodjak Tőled, hanem egyre közelebb juthassak hozzád, s megtapasztalhassam a Benned való teljes örömöt! Ámen


Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.
Zsolt 16,8
+ megelőző és utána következő versek

A jobb vagy a jobbkéz, a hatalom jelképe, valakinek a jobbján lévő hely a kitüntetés szimbóluma. Ezért - jobb esetben - jobbján vezeti az ifjú a kedvesét - ezzel is jelezve, hogy tiszteli és "kitünteti" őt figyelmével. A jobb és bal a vallásos gondolkodás alapvető ellentétpárja - ősidők óta. A jobb oldal, a jobb kéz (mint kardforgató kéz) a hatalom, az erő jele, s egyértelműen pozitív, míg a bal a negatív értelmű jelentések hordozója. Ősi magyar nyelvünk szépen mutatja ezt: "bal-szerencse" vagy "jobbra fordul a sorsa" . A poklot a keresztény ábrázolásokban mindig bal oldalon, míg az üdvözült lelkeket a jobb oldalon ábrázolják. Akit tisztelünk - mert méltó rá - az a jobbunkon foglal helyet...

Aki az ÚRra tekint, az nem tántorodik meg. A hívő ember figyelme folyamatosan az Istenre irányul, sőt Teremtőjével fonódik egybe lelke akkor is, amikor alszik. Isten azért is Isten, mert akkor is tud tanácsot adni, amikor mi alszunk. S ha reggel ébredünk, akkor örül, s ujjong a mi szívünk, mert biztonságban voltunk/vagyunk az "ÚRban".

Mi adhatna nagyobb örömet és megelégedést, ha nem az, hogy Isten megmutatja nekünk az élet útját? Az élet értelme nem az, hogy minél többet majszoljunk az élet nagy zsíroskenyeréből. Ezt csak azok gondol(hat)ják, akik nem képesek elhinni, a halál után is élet van. Ők azok, akik eszelősen ragaszkodnak anyagba-szorult elképzeléseikhez. Persze mi másba is kapaszkodhatnának? A lélek világába, az Istenbe nem tudnak, hiszen számukra ezek a "dimenziók" nem léteznek...

Az "élet útja" másképpen megfogalmazva: Istenhez vezető út. Ennek az útnak van egy evilági láthatatlan, de azért érzékelhető szakasza, s egy halál utáni reménységes része. Gyönyörőségét ennek a vándorútnak az adja, hogy már itt "lenn" átélhetjük, nem a semmibe, az enyészetbe igyekezünk, hanem hazaváró Mennyei Édesatyánkhoz, akinek akaratából élhetünk itt a Földön... Hálaadással vagy anélkül, ez már mi teremtményi szabadságunk.




Kérdéseink...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy legalább részben választ kaphassak életem nagy kérdéseire, s ha a válaszokat nem is értem, add, hogy azokat bezárhassam a szívembe, hogy el-elgondolkodva rajtuk naponta erőt meríthessek az életem feladataihoz! Ámen
   


(Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt.) Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok."
Jn 10,(23)24-26

Jóllehet Jézus elég "rendesen" bírálja a farizeusok hamis vallásosságát, de ha jól belegondolunk, ők tulajdonképpen semmi mást nem akarnak, csak ebben nemzetbiztonsági kockázatot is magában hordozó Jézus-kérdésben végre tisztán látni. Ők nem hinni, hanem tudni akarják, kicsoda Jézus Krisztus... elvégre a római megszállás alatt nem "babra megy a játék". Az eltelt kétezer év óta a faraizeusok mostani utódai sem tudták meg a pontos választ, de Krisztus URunk mai követői is csak "tudni vélik", kicsoda is az Emberfia valójában. A ma élő vallásos zsidók szerint a Názáretből való Josuah ben Jozef, legfeljebb egy bölcs vándorprédikátor lehetett, de semmiesetre sem Isten Fia, a keresztények pedig szintén nem tudják, de teljes szívvel hiszik, hogy a Názáreti Jézus az a megígért Krisztus, Akit Isten elküldött.

Nos, ha a "Kicsoda Jézus Krisztus?" lenne az egyetlen kérdés a világon, amire nem tudjuk a perfekt választ, akkor mi lennénk a legboldogabb teremtmények az egész univerzumban. A helyzet az, hogy gyakorlatilag minden fontos kérdésre csak rész-válaszaink vannak, de egyikről sem mondhatjuk, hogy az lenne a mindenre kiterjedő pontos válasz! Rövidke, néhányévtizedes földi létünkben még azt sem sikerül kiderítenünk pontosan, honnan is jön az emberi lélek ebbe a földi testbe, és azt sem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani, hová megy ki belőle? "Mester, nem tudjuk hová mész, honnan ismernék hát az utat?" - mondja Tamás. Aki Isten nem-evilági dolgairól mégis olyan magabiztosan szól, mint, ha már járt volna odaát, az az ember egyszerűen csaló, s az sem javítja a helyzetét, hogy önmagának is hazudik...

A Mester ebben az evangéliumi párbeszédben (is) rettenetesen kemény kijelentéseket tesz a farizeusokra: "Ti nem az én juhaim közül valók vagytok!" Akkor most a Názáreti Jézus nem "Izráel házának elveszett juhaihoz küldetett?" avagy csak utólag, az evangélium szerkesztői adják a Mester szájába ezeket a szavakat? Itt is láthatjuk, hogy az Isten igazsága alapjaiban feszíti szét az emberi kereteket! A pontos választ csak sejthetjük, de nem tudhatjuk, legfeljebb hihetjük. (Aki tudja a válaszokat, az már nem kérdez... nem kérdezi az Istent sem, hiszen már mindent tud... ők az isteni akarat cselekvői/harcosai - a szélsőségesek! Ők azok, akik készséggel máglyákat raktak, akik ma is örömmel robbantják fel magukat és másokat - az "igazságért"!) De kinek is az igazáért? Az Isten igazságának érvényesüléséhez dinamittal, és atombombával "besegíteni" nem Isten, hanem a bűnben vergődő ember elképzelését mutatja az "igazságszolgáltatásról"...

A bizonytalanság kínja, amiben a farizeusok vannak, emberileg nagyon is érthető, hiszen senki nem szereti a kiszámíthatatlanságot. Isten azonban úgy teremtette meg ezt a világot, hogy abban az ember ne tudjon mindent előre pontosan kiszámítani - ember tervez Isten végez -, mert akkor a végén, még Istennek képzelné magát... A Suttogó/Kísértő az Édenben azt hazudta Ádámnak és Évának, "ha esztek ennek a fának a gyümölcséből, akkor olyanok lesztek, mint Isten." Az igazság az, hogy ez akkor is hazugság volt, ahogyan ma is az! Az ember csak szeretne megistenülni, de amit biztosan tudhatunk: a teremtmény sosem válhat Teremtővé...




Tiszta lélekért.




A mai nap imádsága:
Uram! Bűnök és mulasztások miatt elfordult lelkemet szereteted titkával fordítsd magadhoz! Add, hogy meglássam akaratodat hétköznapi dolgaimban, s úgy tudjak élni, hogy dicsőségedet szolgálva békességet találok lelkemnek. Ámen


Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adták rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták őt: "Üdvözlény, zsidók királya!" Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verték.
Máté 27,28-30

Amilyen az istenkép - olyan az ember... A képek sosem hazudnak, legfeljebb azok, akik azt hamis szívvel mutatják. Aki lát - nemcsak néz -, az eligazodik félhomályban is, hiszen ismeri a Fényt, tudja a helyes irányt, látja a valóságot. Jézus nagyheti szenvedésében tükröződik az ember minden gyarlósága. Az egyik legnagyobbika, hogy az ember a maga képmására és hasonlatosságára alakítja istenét... Jézusnak más "identitást" adnak a helytartó részeg katonái. Gyalázkodásukban pucérra vetkőztetik a Minden Hatalommal Felkentet, s olyan "királyt" csinálnak belőle, amilyen mámoros lelküknek kedvére való. A "Mennyből Alászálltra" ráaggatják földhözragadt király-elképzeléseik jelvényeit: a hatalom bíborköpenyét, az emberi erő törékeny nádszál-jogarát, s a koronát, mely a királyt királlyá teszi... s melyik földi király az, akit ne sebzett volna meg csillogó jelvényének láthatatlan tövise?

Ilyen még a mesében sincs, hogy királyt büntetlenül hátba lehet verni, le lehet köpni! Ilyen csak az ember eltorzult lelkében tündökölhet igazságként, hogy az Isten "zsebrevágható"! A teremtés genetikai hulladéka - az ember -, nemcsak saját Istenét sározza nap mint nap, de pusztítja azon embertársait is, akik kivétel nélkül arra hivattak, hogy a Teremtés csodálatosan virágzó mezején színeikkel a nagy egésznek elengedhetetlenül fontos részei legyenek...

Az ember Istent nem tudja kigúnyolni. Otromba káromlásaiban, minden istenes értéket félredobó idétlenkedésében nem az Istenből, hanem magából csinál szánalmas bohócot. Nevetni groteszk "üdvözlégyein" csak a sérült lelkű tud kacagni, mindenki más sír, ahogyan talán az Isten maga is... Jézus nagyheti némasága többet mond emberről és Istennől, szenvedésről és bűnről, mint azt "szárnyaló szellemiségű" filozófusok vagy önjelölt megvilágosodottak merészen gondolni próbálnak. Akinek van füle rá, az ezt a legnagyobb zajban is meghallja, s akinek lelkében az Isten Lelke lakozik, az az embertelenség legnagyobb káoszában is látja az Isten rendjét.



Új élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Bocsáss meg nekem mindenért, s add nekem a megbocsátás készségét, hogy teljes életet élhessek! Ámen



Isten Krisztussal együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.
Kol 2,13b

Új élet kezdeni - sokak kívánsága... Elfelejteni a "régit", hátrahagyni a kínzó emlékeket, a gyötrő miérteket, s az emlékezés ládjának legmélyébbre vetni azokat - nagy kiváltság. Keleti (bizánci) és nyugati (római) teológia kicsit másképpen látja az "új életet". Míg a római egyház teológiája a bűnbocsánat fontosságát hangsúlyozza, eladdig a keletiek a Krisztusban "helyreállt" új élet lehetőségét emelik ki: Az eredeti kapcsolat - mely az eredendő bűn következtében megromlott -, Krisztusban újraéledt. Ez az evangélium, azaz jó hír.

Pál apostol számára - Saul eredetileg rabbinak készült - nyilvánvalóan a judaista váltság-teória teszi jól "megfoghatóvá" az Isten jelenvalóságát, de a "Krisztus-jelenség" alapvetően új helyzetet teremt Isten és ember kapcsolatában - ez nem képezheti vita tárgyát. Az ószövetségi kárpit kettéhasadt (érvényét vesztette!), s helyette új isteni rend lépett érvénybe. Az új korszak a megbocsátás világ-korszaka: a szemet-szemet törvény jogosságát a szeretet igazságossága váltotta fel.

Mit jelent mindez nekünk, harmadévzred-eleji krisztuskövetőknek? Elsősorban azt, hogy a krisztusi "élet-minta", azaz a szeretetből fakadó áldozatvállalás alapozza meg ma is a megynugvást, a belső békét. Ha ez megvan, akkor "életünk" van már itt a Földön, s az a néhányévtizedes felvillanás is az idő végtelennek tűnő szalagján, teljes emberi életet eredményez...

Amikor házastársad nem osztja a hitedet


„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Hitetlen házastárssal élni egyszerre kihívás és lehetőség. Kihívás azért, mert a hívők és a nem hívők másként látják a világot. Lehetőség, mert Isten felhasználhat téged arra, hogy csökkentse a szakadékot, és megnyerje házastársadat Krisztusnak. De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, két elkötelezést kell tenned. Először: kötelezd el magad arra, hogy a másik üdvösségét tartod a célodnak; másodszor kötelezd el magad arra, hogy növekedni fogsz azáltal, hogy vele élsz, és szereted őt. Ha elkötelezted magad, készen állsz arra, hogy megfogadd a következő gyakorlatias és hasznos tanácsot:

Ne felejtsd el, hogy a nem hívőnek vannak bizonyos lelki korlátai. „…ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korinthus 5:17). Csak akkor válhat új teremtéssé, ha Krisztusban van. A régi csak akkor fog elmúlni! Amíg az újat el nem nyeri, a régi uralkodik. „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az” (János 3:6). Gondolj arra, hogy a nem hívőnek veleszületett lelki rendellenessége van, amit nem tud leküzdeni, míg újjá nem születik. „…a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róma 8:7-8). Ha nem szereti Isten Igéjét, az imádságot és a gyülekezetet úgy, mint te, ez azért van, mert őt a test uralja, ezért nem is képes szeretni. Tehát csak ésszerű elvárásaid legyenek! Emlékszel, milyen voltál Kr.e. (Krisztus előtt)? Légy türelmes, szeretetteljes, kedves, amíg Isten elvégzi munkáját benne!



„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Ne lepődj meg, ha ellenállásba ütközöl! Egy asszony így panaszkodott a lelkipásztorának: „Azt hiszem a férjem jobban szeretett, mielőtt keresztyén lettem, és elkezdtem gyülekezetbe járni”. A lelkész emlékeztette őt, hogy a szellemi harc a keresztyén élet része, és mivel a hívők és nem hívők ellentétes oldalon állnak, ezen nem kell megdöbbennie. Jézus így fektette le a választóvonalat: „Aki nincs velem, ellenem van…” (Máté 12:30). Ezek kemény szavak! A semlegesség elve nem megoldás erre a konfliktusra. Vagy az egyik oldalon állunk, vagy a másikon. Jézus azt mondta: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ… Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak… mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem” (János 15:19-21). Ne kezeld ezt az ellentétet személyes ügyként! Ez nem rólad szól, hanem Krisztus nevéről. Nem te vagy a célpont, hanem Krisztus, és Ő meg tud birkózni a támadással!

Azt mondod: „De mit tehetnék, amikor kritizál és félreért?” Próbálj meg kívülálló maradni a személyes támadásban, így továbbra is szeretni tudod a másik embert, és olyan helyzetben maradsz, amelyben meg tudod őt nyerni Jézusnak. „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket… Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért… éljetek minden emberrel békességben! Ne álljatok bosszút önmagatokért… Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” (Róma 12:14-21) Próbáld ki – ez Krisztus győzelmi haditerve!



„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Fogadd el a házastársadat olyannak, amilyen! Ne szabj feltételeket a szeretetednek – Isten is feltétel nélkül szeret téged! „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk… akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által…” (Róma 5:8-10). Elvárások nélkül szeresd őt! Ez azt jelenti, hogy először is fogadd el kritizálás nélkül! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek” (Máté 7:1-2). A bírálgatás mindig holtvágányra tereli a lelki dolgokat. Ehelyett keress benne olyan tulajdonságokat, melyeket dicsérhetsz, és így nyílt légkört teremtesz. Másodszor: fogadd el őt hasonlítgatás nélkül! „Bárcsak olyan lennél, mint Tom. Ő és Lucie minden vasárnap együtt mennek gyülekezetbe, és nagyszerű a házasságuk.” Olyan, mintha egy almát hasonlítanál egy narancshoz! Azt fogja kihallani belőle, hogy ő nem olyan jó férj, mint Tom, ettől aztán elkezdi majd gyűlölni Tomot, a gyülekezetet, és bármi mást, amihez hasonlítgatod. Fogadd el őt olyannak, amilyen! Harmadszor fogadd el őt anélkül, hogy változtatni akarnál rajta! Az emberek rossz néven veszik, ha változásra kényszerítik őket, de gyakran maguktól megváltoznak, ha érzik, hogy igazán elfogadják őket olyannak, amilyenek. Az emberek megváltoztatása a Szentlélek munkája, nem a tiéd. „…megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” (János 16:8 Károli). Először engedd, hogy Isten Lelke téged változtasson meg! Társunk viselkedése általában a mi viselkedésünkre adott válasz. Ha te magad megváltozol, a társad a megváltozott személyiségedre fog reagálni, így nagy valószínűséggel ő maga is önszántából változni fog. Kövesd Isten példáját! Ő először elfogad, aztán megbékéltet, végül: megváltoztat. „…éppen annak rendelt idejében… halt meg Krisztus az istentelenekért” (Róma 5:6). Ez nálad is működött!





A bölcs feleség Istenre hallgat. Ha tudsz bizonyos dolgokat Istenről és az Ő Igéjéről, amit a házastársad nem tud, akkor nehéz ellenállni annak, hogy „demonstráld a tudásodat”. De épp ez a művészet az, amit Isten tökélyre akar fejleszteni benned. Íme két bibliai alapelv, amely segíteni fog, hogy férjedet közelebb vezesd – és ne kényszerítsd! – Istenhez. Első az engedelmesség alapelve. „Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket” (1Péter 3:1). Alárendelni magunkat mások igényeinek, nehezére esik büszkeségünknek, főleg akkor, ha tudjuk, hogy a Szentírás szerint igazunk van. Azonban az az igény, hogy igazad legyen, szabotálni fogja házastársad üdvözülésére vonatkozó reményeidet. Az Ige szava: „ugyanígy” az 1Péter 2:21-25-re utal, ahol arról olvashatunk, hogy Jézus engedelmesen alávetette magát az igazságtalanságnak azért, hogy megmentsen minket. Az engedelmesség krisztusi jellemvonás. Ugyanakkor a legjobb módszer arra, hogy ne legyél Isten útjában, amikor házastársadon akar dolgozni. Második a hallgatás alapelve: „… feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket”. A házasságod védelme és a férjed megmentése érdekében Isten felment téged az alól, hogy az Ő szócsövének szerepét játszd. Bármennyire kikívánkozik is belőled, ne „prédikálj”! Beleértve ebbe azt is, hogy Bibliákat, lelki tartalmú könyveket és CD-ket hagysz szerte a lakásban olyan helyeken, ahol férjed nem tudja nem észrevenni őket. Ha így teszel, akkor egész biztosan bezárul előtted. „De másként hogyan juttathatnám el hozzá az üzenetet?” – kérdezed. A módszer: „…feleségük magaviselete… a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt” (1Péter 3:1-4). Próbáld ki Isten módszerével!



„…ha egy testvérnek hitetlen felesége van…” (1Korinthus 7:12)
A bölcs férj Istenre hallgat: „…ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7). Ebben az igeversben a megértésre vonatkozó eredeti görög szó magában foglalja a kutatást, kérdezősködést, nyomozást, melyek mind aktív cselekvést kifejező igék. Férjként meg kell próbálnod megérteni feleségedet. Ez azt jelenti, hogy kerülnöd kell három dolgot: a passzivitást, a beképzeltséget és a nyomásgyakorlást. Semmi sem nyitja meg úgy a szívünket, mint ha érezzük, hogy valaki, akit nagyra értékelünk, szeret és megért minket. Ez olyan megerősítés, amely feleséged számára sokkal értékesebb, mint a szavak. Egy nem hívő feleség számára a megértő férj Isten legértékesebb eszköze. Ezért, ha problémák adódnak, ne reagáld túl őket! Maradj nyugodt, és kezeld nagylelkűen a dolgokat! Használd a józan eszedet (ld. 2Timóteus 1:7), hogy felismerd a viselkedése mögött megbúvó szükségeit és indokait. Kérdezd meg magadtól: „Lehet, hogy azért neheztel a gyülekezetre, mert a keresztyén barátaimat és a gyülekezeti dolgokat elé helyezem a sorban?” Tedd elsőrendű fontosságúvá, hogy felismerd, és betöltsd szükségeit. „Adjátok meg nekik a tiszteletet!” (1Péter 3:7). Ha úgy érzi, hogy biztosra veszed, vagy elhanyagolod őt, akkor szavaid süket füleknek fognak szólni. Szeresd, és hallgatni fog rád. Az ő szükségeit helyezd a magadéi elé, rendszeresen tudasd vele, hogy milyen értékes számodra, emlékezz nőies sebezhetőségére, és bánj vele gyengéden! Bízz meg Isten útmutatásában, és kövesd azt hűségesen és türelmesen, „…hogy imádkozásod ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7 NAS)! Ha elhanyagolod őt, hiába imádkozol. Egyszerűen csak tedd meg a te részed, imádkozz hittel, és hagyd, hogy Isten elvégezze azt, ami az ő része!
Hogyan élhetjük át Isten kegyelmét?

„Kegyelem néktek és békesség Istentől…” (1Korinthus 1:3)
Pál apostol több levele is ezzel a mondattal kezdődik: „Kegyelem néktek és békesség Istentől…” Azért fogalmaz így, mert nem tapasztalhatod meg Isten békéjét, amíg nem tudod, hogyan fogadd el kegyelmét, és hogyan járj a kegyelemben. Három dolog van, amit meg kell értened a kegyelemmel kapcsolatban: a) nem lehet kiérdemelni; b) a kegyelem az, hogy Isten megteszi érted, amit te nem tudsz megtenni magadért; c) nem tudod átélni addig, amíg fel nem adod a küszködést, hogy mindennel a magad erejéből próbálkozol. A Biblia azt mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (Jakab 4:6). Azok az alázatosak, akik elismerik, hogy Isten segítsége nélkül képtelenek bármilyen sikert is elérni, a kevélyek azonban igyekeznek mindig maguknak tulajdonítani az érdemet. Szeretik azt gondolni, hogy saját képességeiknek köszönhetik, hogy elértek valamit, ezért nehezükre esik Isten kegyelmét kérni, és még nehezebb számukra el is fogadni azt. Péter azt írja: „… növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18). Úgy tanulunk meg bízni Istenben – hogy bízunk benne. Úgy tudunk növekedni a kegyelemben, ha „szaván fogjuk” Istent, ha számítunk szerető gondviselésére minden nap, és közbelépésére, amikor a helyzet nehéz vagy egyenesen lehetetlen számunkra. Nincs olyan nap, amikor ne lenne szükségünk Isten kegyelmére. Ha hajlandó vagy elismerni ezt, és hittel el is fogadod, akkor kifogyhatatlan forrására lelsz. „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (János 1:16).




Szeretni másokat

„…aki szeret, az Istentől született…” (1János 4:7)

Nemrégiben a floridai Fort Lauerdale-ben egy tizenkét éves fiú felakasztotta magát. Miért? Mert másnap lett volna az első napja egy új iskolában, ő pedig túlsúlyos volt, és rettegett attól, hogy a többi gyerek csúfolni fogja. Kevés dolog van, ami a szégyennél fájdalmasabb lenne. A kedvesség egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása, ha szeretettel és elfogadással elvesszük mások hamis szégyenérzetét. Amikor a tanítványok találkoztak egy emberrel, aki születésétől fogva vak volt, ezt kérdezték Jézustól: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (János 9:2). Nem az érdekelte őket, hogy ennek az embernek segítségre lenne szüksége, az sem aggasztotta őket, hogy ez a férfi az egész életét sötétségben élte le. Nem, a fogyatékosságát kezdték megvitatni – méghozzá éppen az érintett előtt! Sokkal egyszerűbb megbélyegezni az embereket, mint szeretni őket. Azért aggatunk címkéket a dolgokra, mert azt hisszük, tudjuk, mi van belül, ugyanezért címkézzük fel az embereket is. Vitatkozunk a homoszexualitásról ahelyett, hogy megbarátkoznánk egy meleggel; elítéljük a válást, ahelyett, hogy segítenénk az áldozatain; megvitatjuk az abortusz kérdését, ahelyett, hogy támogatnánk egy árvaházat; panaszkodunk a szociális szolgáltatásokra ahelyett, hogy segítenénk a szegényeket. Jézus ezt a vak embert nem a sors áldozatának tekintette, úgy látta őt, mint egy megtörténésre váró lehetőséget. Azt mondta a tanítványoknak: „…Kerestek valakit, akit hibáztathattok… nézzétek inkább azt, hogy Isten mire képes!” (János 9:3 TM) Ha nem szereted az embereket, nem szereted Istent; sőt, igazából nem is ismered őt! Így kell imádkoznod: „Uram, emlékeztess ma arra, hogy a legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatok, a Te szereteted”. Ha ezt komolyan veszed, és így imádkozol, az emberek megnyílnak Isten segítségére és gyógyítására.
Amikor megvalljuk bűneinket, akkor kezdünk el gyógyulni

"Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5:16, LB fordítás)


Az első lépés a megbocsátáshoz vezető úton, hogy beismered a bűnösségedet. Ezután pedig fel kell vállalnod a felelősséget a bűneidért.

Mi a legbiztosabb módja annak, hogy megmutasd: elfogadod, hogy valóban bűnös vagy és vállalod a felelősséget?
Nem fog tetszeni a válasz, de akkor is elmondom. A legjobb, ha elmondod egy olyan személynek,
aki szeret téged, feltétel nélkül végighallgat és nem ítél el.

Fontos tudnunk: nem kell ahhoz megvallani a bűneinket egy másik embernek, hogy azok meg legyenek bocsátva. Csupán annyit kell tennünk, hogy beismerjük őket Istennek, és Ő meg fog nekünk bocsátani. Sokaknak már megbocsátott, ennek ellenére még mindig bűnösnek érzik magukat. Ha azt akarod, hogy megbocsássanak neked, el kell mondanod a bűnödet Istennek! Ha érezni is szeretnéd, hogy megbocsátottak neked, akkor mondd el egy másik embernek is! Úgy alkotott meg minket Isten, hogy így működjenek a kapcsolataink. Úgy kezdünk el gyógyulni, hogy felfedjük érzéseinket egy másik embernek. Csak közösségben gyógyulhatunk meg! Nem kell sokaknak elmondanod, elég csak egyvalakinek! Ha egy másik emberrel szemben vétkeztél, akkor hozzá menj oda!

Jakab 5:16 verse ezt mondja: "Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." Nem ezt mondja: "azért, hogy Isten megbocsásson nektek", hanem azért, hogy meggyógyuljatok. Isten megbocsát. A kapcsolatainkban pedig szükséges a gyógyulás.

Miért van szükség arra, hogy egy másik embert is beavass a bűneidbe?

Mert a problémáink gyökere egy tőből fakad: Nem vagyunk tisztességesek egymással szemben. Játékokat játszunk egymással. Mindig álarc mögé bújunk. Nem mutatjuk meg az igazi arcunkat. Úgy teszünk, mintha mindannyian egy közösséghez tartoznánk, miközben mindenki tudja, hogy ez nem így van. Mindannyian sebzettek vagyunk.

Két fajta ember van a világban: az a sebzett és bűnös, aki mindezt beismeri, és az, aki ezt nem ismeri be. Amikor visszautasítjuk azt, hogy egymással valódi kapcsolatba kerüljünk, az kialakít az életünkben egyfajta félelmet és elszigeteltséget egymástól. Ez akadályt állít közénk, bizonytalanságot eredményez és meggátolja, hogy bizalom jöjjön létre közöttünk.

Isten úgy alkotott meg minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Szükséged van egy olyan barátra, aki fenntartás nélkül szeret téged, és nem gondol kevesebbet rólad, amikor elmondod neki a bűnödet. Ha nem vagy tagja egy közösségnek, akkor talán nem is ismersz senkit, aki olyan, mint te. Ha része vagy egy kicsiny csoportnak, akkor meg kell, hogy találd azt az embert, akinek ki tudod tárni a szívedet.

Beszéljetek róla:

* Mit gondolsz, miért olyan nehéz beismerni a vétkeinket, és azt, hogy bűnösök vagyunk?
* Mi változik meg az életedben egy másik embernek tett vallomás által?
* Írd le, milyen az az ember, akiben a leginkább megbíznál, és akivel hajlandó lennél megosztani bűneidet! Te vagy valakinek ilyen barátja?

Jézus, a mi örömünk példaképe

"Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre." (János 2:2)

A mai áhítat Kay Warren új könyve alapján készült, melynek címe: Válaszd az örömet - mert a boldogság nem elég.

A tegnapi áhítatunkban a legnagyobb akadályokról beszéltünk, amelyeket le kell győznünk ahhoz, hogy megtapasztalhassuk azt az örömet, amiről a Biblia tanít bennünket Istennel és Jézussal kapcsolatos látásunkról. Remélem, tudtatok egy kicsit gondolkodni arról, hogyan látjátok Jézust - vajon Ő számotokra a Fájdalom Férfia, vagy az Öröm Férfia.

Fura Jézusra úgy gondolni, mint aki nevet, mosolyog, a földön hempereg a gyerekekkel vagy viccet mesél a tanítványainak. Hajlamosak vagyunk korlátozottnak látni Őt, mint aki minimális emberséggel rendelkezik.

Pedig tudjuk róla, hogy kedves ember volt. Örömteli viselkedése vonzotta az embereket. Meghívták különböző ünnepségekre. Unalmas, egyhangú emberek általában nem kapnak sok meghívást. A kisgyermekek nagyon szerették! Ők általában nagyon jól meg tudják ítélni, ki köré érdemes tömörülni.

Az emberek szerettek Jézus körül lenni. Jézus tudott tréfás lenni. Gyakran nem értjük a humorát, mert nem vagyunk első századi zsidók.

Jézus azért jött a földre, hogy meghaljon. Szerepe és küldetése nem kétséges. Ebben a szerepben elhordozta fájdalmunkat és ő szenvedett miatta. De ő nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy visszatükrözze Isten, az Atya örömét, kedvességét, türelmét és szépségét. És ebben az értelemben Ő volt az Öröm Férfia.

Ez a kép Jézusról nagyon tetszik nekem. Tudok vele azonosulni. Tudta, hogy milyen érzés megtapasztalni a fájdalmat, az árulást és a mérhetetlen szenvedést, de Ő olyan valaki volt, aki tudott nevetni, játszani és aki teljesen részt vett az életben, annak minden összetörtségével együtt.

Az Ő élete megengedi nekem azt, hogy keressem az örömteli életet.

Beszéljetek róla

* Jézus, az Öröm Férfi képe hogyan segít megértened Isten személyiségét?
* Kérd Istent, hogy a fájdalom embere helyett tegyen téged az öröm emberévé.

Négy mód, ahogyan imádkozhatsz barátaidért és a családodért

…Álljatok szilárdan egy Lélekben, egy emberként küzdve az evangélium hitéért. (Filippi 1:27 – fordítás, NIV)

Íme négy mód, ahogyan imádkozhatsz barátaidért és a családodért:

1. Imádkozz lehetőségért, hogy beszélhess nekik Jézusról!
Imádkozzatok… hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát (Kolossé 4:3)
Kérd Istent, hogy adjon számodra lehetőséget, hogy beszélhess másoknak Krisztusról, és meghívhasd őket a házicsoportodba. Isten komolyan vesz téged, és válaszolni fog az imádságodra.

2. Imádkozz, hogy Isten készítse fel a szíveket!
Rick pásztor gyakran kérdezi: „Tudod hogyan puhítja meg Isten a szíveket? Esőt küld!” Amikor azt látod, hogy valaki az élet viharain megy keresztül, tudhatod, hogy Isten lágyítja a szívét.

3. Imádkozz, hogy Isten tegye érzékennyé a te szívedet!
Kérd Istent, hogy terhelje rád. Ez egy ódivatú kifejezés, azt jelenti, hogy a szíved érzékennyé válik egy bizonyos személy vagy embercsoport felé.

4. Imádkozz, hogy Jézus szava egyszerűen szárnyaljon!
Imádkozzatok azért, hogy az Úr üzenete mindenhol gyorsan és akadálytalanul terjedjen és győzzön! (2.Thess.3:1 – TBL Egyszerű fordítás) épp úgy, ahogy az első keresztyének között történt.