2017. december 9., szombat

A te igéd nem tér hozzád vissza üresen. Elvégzi, amiért küldted!

A százados ezt üzente Jézusnak: Magamat nem tartom méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (Lk 7,7)


A beszéd az az eszköz, amellyel az ember kiemelkedett az őt körülvevő világból. Ennek segítségével tanulhat, olvashat, írhat, gondolatokat és érzéseket fogalmazhat meg. Kifinomultan kommunikálhat. Beszédünkkel mégsem elemivé teszünk dolgokat, hanem kielemzünk. Túlbonyolítunk amúgy világos, egyszerű tételeket. Az eredetileg teremtő - a láthatatlanból, a láthatókat előhozó - szó kicsinyes, parttalan és eredménytelen vitatkozások eszközévé válik. Az ember szájából elhangzó szó súlytalanná, hiteltelenné vált. Mégis a szó, a megszólalás, a megszólítás Isten eszköze arra, hogy kaput nyisson, utakat megvilágosítson, és kérdéseinkre valós választ adjon. Magamat nem tartom méltónak (...), hanem csak szólj..." - üzeni a százados Jézusnak. Bízik az ő szavának erejében, annak hatalmában. Egyetlen szó, mely életeket, sorsokat fordít meg. Úgy, amint hívásként hangzik: Kövess engem! Akkor, mikor az emberi életet gyökeresen változtatja meg: Akarom, láss! Ahogy súlyos bilincseket leverve, az életre szabadít fel újból: Megbocsátattak a te bűneid. Ezzel a szóval sötétségből világosságot hívott és hív elő ma is. Az adventi időszakban ennek a Szónak, Igének testté lételére várunk, mely nemcsak megszólalt, üzent, hanem amely közöttünk lakott.

...Az erdőszélről jöttem: bűn honából, Sütött a vétek
izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén, Kezemben reszket a
levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe Teszem le
szívemből ma mind a vétket -
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: Feloldozlak téged.

(Reményik Sándor)

Uram, elég nekem a te szavad. Bízni akarok a te ígéreteidben! Ámen.


Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.
Máté 21,3
Uram!
Jeruzsálembe való bevonulásodat így jósolta meg a próféta. Ha ez a Jeruzsálem környéki ember megtagadja jószágainak rendelkezésedre bocsátását, zökkenőt okozhatott volna a jóslat teljesülésében. Tiszteletadással állok meg ennek az ismeretlenség homályában maradt embernek az alakja előtt, akiről ennyi határozottsággal szóltál tanítványaidnak. Ő, mihelyt meghallotta a varázsmondatot: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - legott elbocsátotta szamarát és annak csikaját. Az az ember nagyon szerethetett téged.

Uram!

Egy pillanatra ez a gondolat kísértett meg: hány keresztyén embert szégyenít meg az az ismeretlen ember! De aztán visszaparancsoltam gondolataimat önmagamhoz. Ha én hasonlítom össze magamat vele, akkor ez az összehasonlítás nem a javamra dől el. Tőlem nem a szamaramat és a csikaját kívánod. Ilyenem egyébként nincs is. És Te sohasem kéred tőlem azt, amim nincsen. Tőlem csak itt-ott egy-egy szót, könnyen nélkülözhető pénzösszeget, vagy egy-egy ember segítő mozdulatot kívánsz. Bár hallom a szót: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - mégis gyakran megtagadom. Ezzel gátolom a Te szándékaidat. Légy segítségemre, Uram! Ne így legyen ezután! Jobban szeresselek!


Hitünktől függ

?Jézus ezt mondta neki: ťMinden lehetséges annak, aki hisztŤ"
(Mk 9,23).

   Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.
   Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel békességet öveznénk a derekunkra.
   Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést, mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek magától értetődően bízik az édesapjában.
   Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.


Közeleg a váltság
    
     Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
     Lukács 21, 28.
    
     Ime az igazi Mester, ki a jeleket helyesen tudja értelmezni, nem úgy mint a csillagjós jövendőmondók, akik csupa gonoszt olvasnak ki a jelekből, rémítvén az embereket. Mennyire másként beszél a Krisztus! Amit az ész és e világ a pusztulás jelének lát, abban Ő meglátja a jót s meg tudja benne találni a boldogító, édes szót: "a ti váltságtok". Oly vígasztaló képet tud kihozni belőle, hogy annál felségesebbet szív nem kívánhat. Mert mi mást jelent "a ti váltságtok", mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorgat a világ s tengernyi veszélyes szükségben úgy megrekedtél, hogy se magad, se társad abból kisegíteni nem tud, - Krisztus megszabadít s magához visz, ahol úrrá leszel ördögön, világon, halálon, mert mindezek lábad előtt fognak heverni?! Mért félnél és rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan. De nem a jelekben van a vigasztalásunk, hanem abban, hogy maga a Krisztus nincs messze.
    

          Nem lehet hát veszteg állnom,
          Mert az álom
          Elnyomhatja lelkemet.
          A szövétnek lánggal égjen,
          Legyünk ébren,
          Az Úr még ma itt lehet!


MINDIG VAN EGY NYITOTT AJTÓ
       
  "Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jel 3:8)
 
  Azok, akik győznek, igen felmagasztaltatnak Isten és az angyalok előtt. Jézus megígérte, hogy nevüket megvallja Atyja és a mennyei szent angyalok előtt. Ő az ígéretek sokaságát adta bátorításul, hogy mi is győztesek lehessünk. A Hű Tanúbizonyság megígérte, hogy egy nyitott ajtót ad elénk, melyet ember be nem zárhat.
  Akik igyekeznek Istenhez hűségesek lenni, elzárhatják ugyan előlük e világ számos kiváltságát, útjaik meglehet kerítésekbe ütköznek, munkájukat jóllehet az igazság ellenségei akadályozzák, de nincs olyan erő, mely be tudná zárni a kapcsolat ajtaját Isten és e hűségesek lelke között. Ezt az ajtót a keresztény maga zárja be a bűnnel szembeni engedékenységével, vagy a menny fényének visszautasításával. Ha elfordítja fülét az igazság üzenetének hallgatásától, megszünteti a kapcsolatot Isten és önnön lelke között.
  Lehet fületek, és mégsem hallotok. Lehet szemetek, és mégsem látjátok a világosságot, sem nem fogadjátok be az Isten által számotokra felajánlott megvilágosodást. Bezárhatod a fény előtt az ajtót olyan eredményesen, ahogy azt a farizeusok tették Jézussal, mikor közöttük tanított. Nem akarták befogadni a világosságot és ismeretet, melyet Ő hozott, mert nem azon az úton érkezett, amelyiken ők várták. Krisztus volt a világ világossága. Ha ők elfogadták volna azt a világosságot, mit kegyelmében számukra hozott, az megmentésüket eredményezte volna, ám ők visszautasították Izraelnek ama Szentjét.
  Krisztus azt mondta nekik: "inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek." (Jn 3:19-20) Azt is mondta: "nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen." (Jn 5:40) Az út nyitva állt, de saját döntéseik alapján bezárták az ajtót, és megrontották kapcsolatukat Krisztussal. Mi is hasonlóan teszünk, ha visszautasítjuk a világosságot és a fényt. (Review and Herald, 1889. március 26.)


SZÓL AZ ÚR

"Mert így szólott hozzám az Úr: rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak." Ézsaiás 8,11

Az Ige szerint beszél az Isten, méghozzá személyesen hozzám. Nem olyan hang, amit ne lehetne meghallani. Isten beszél a vetésen, az aratáson, mindenen keresztül, amiben csak élünk. Isten nem ember, nincs szája, sem keze. Mégis beszél, és a "rajtam lévén erős keze" az ő cselekvését jelenti. Nagyon sokszor rajtunk van a keze, csak nem tudjuk, hogy mi van velünk, és miért történnek bizonyos dolgok. Ez a kéz erős a megmentésre, a szabadításra. Azt akarja, hogy végre meglásd ezt az erős kezet. "Hogy tanítson engem." Mire akar tanítani? "Hogy e népnek útján ne járjak." Advent annyit jelent, hogy Jézus váratlanul szembejön velem "a népek útján". Jézus megszületett erre a világra! Megszaggatta az eget, lejött erre a földre, csak azért, hogy találkozhasson az emberrel. Azon az úton járt, amelyen mi járunk - csak szemben velünk. Mindent másképp csinált. A népek útján járt, és mégsem azon. A széles út az, amin az emberek az anyagiakat keresik. Ha azt mondjuk valakinek, hogy miért hoztad el ezt a valamit a munkahelyedről, megrántja a vállát, és azt mondja, hogy a többi is ezt csinálja. Ez már a népek útja! A mértéktelen evés, ivás, élvezetek a népek útja. Ennek vége nem a boldogság, hanem a veszedelem. Igénk így folytatja: "A Seregek Urát, őt szenteljétek meg, őt féljétek, és őt rettegjétek. ő néktek szent hely lészen, de megütközés köve és botránkozás sziklája." Jézus vagy szent hely lesz számodra, menekülés helye, ahová mindig mehetsz, ahol békesség, szeretet, nyugalom vár, ha azonban számodra "a keresztről szóló beszéd bolondság", akkor neked megütközés köve lesz.
A TERMÉSZETINEK MEGTÁMADÁSA


"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítetk indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).

A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való. Lelkünket a létező leghevesebb csatába az sodorja, amikor felismerjük: természetes erényeink ellenkeznek azzal, hogy átadjuk magunkat Istennek. Csak igen kevesen harcolnak a szennyes, a rossz, a gonosz ellen, a legtöbben a jó ellen harcolunk. A jó gyűlöli a legjobbat és minél magasabbra jutsz a természeti erények létrafokain, annál hevesebb az ellenkezésed Jézus Krisztus ellen. "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették..." - kiszolgáltattunk neki minden természeti elemet, igazán mindent, nemcsak egynéhányat. Jézus mondja: "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát" (Mt 16,24), azaz tagadja meg az önmagához való jogát, ezt pedig nem teheti meg addig, amíg meg nem látja, kicsoda Jézus Krisztus. Vigyázz, ne vonakodj elmenni saját függetlenséged temetésére.


A természeti élet nem szellemi, azzá csak odaáldozás által lehet. Amíg határozottan fel nem áldozzuk a természetit, addig a természetfeletti sohasem válhat bennünk természetessé. Itt nincsenek kitaposott utak, saját magunknak kell rátalálnunk. Ez nem imádság kérdése, hanem ezt végre kell hajtani.



Dicsőséggel megkoronázva

    Mikor látom a Te egeidet, a Te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, mi az ember, hogy gondolsz rá és az (a földszülte) ember fia, hogy Te gondoskodsz róla? Hiszen kevéssel teremtetted őt kisebbé, mint az Isten, és Te koronáztad meg őt dicsőséggel és tisztességgel. Azért teremtetted őt, hogy uralkodjék a Te kezednek munkái felett…             — Zsoltárok 8,3–6. (Amplified)
Isten az embert nem a halálra teremtette! A halál, a betegség, a gyűlölet, a bosszú és minden tragédia, ami a földi állapotokat tükrözi, nem szerepelt a teremtő eredeti tervében. Ellenkezőleg, az ember boldogságra, örömre és békességre lett teremtve!
Arra, hogy örök közösségben legyen Istennel. Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. (1Móz. 1,26. 27.) Boldogságra, örömre és békességre lett teremtve. És azért lett teremtve, hogy Istennek örömöt szerezzen. (Jel. 4,11)
Isten egy olyan helyet adott az embernek a teremtésben, amely felett csak Ő maga áll, az egész univerzumra kiterjedő hatalommal. (Zsolt. 8,4–7. 1Móz. 26,18) Ádám ura volt önmagának, a teremtésnek és a sátánnak. Ádám nem volt köteles behódolni a bűnnek — a döntés az ő kezében volt.


Helyünk a halál után

Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.
(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az „ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.

Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. „Az én Atyám házában sok hajlék van."

„Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: „Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.

Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok.
Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog.
De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget.
Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.


?Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindnyájatoknak, hogy senki ne bölcselkedjék feljebb, mint ahogy bölcselkedni kell, hanem józanon bölcselkedjék...?


?Isten, egyházát tette a világosság közvetítőjévé e földön, általa kívánja közölni szándékát és akaratát. Egyetlen szolgájának sem ad olyan tapasztalatot, amely független, vagy ellentétes a gyülekezet tapasztalatával. A gyülekezetre vonatkozó akaratát sem csupán egyetlen emberrel közli, miközben a gyülekezet egészét, Krisztus testét, sötétségben hagyná...

Kezdettől fogva voltak olyan emberek a gyülekezetben, akik személyes függetlenségre törekedtek. Nem látják be, hogy az ilyen függetlenülés könnyen vezet oda, hogy túlságosan bíznak önmagukban... Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet senkinek sincs joga lebecsülni. Aki így cselekszik, az Isten szavát veti meg. Aki hajlamos arra, hogy mérvadónak tekintse saját ítéletét, az veszélyben forog... Lekicsinyelni azokat, akiket Isten bízott meg a felelősséghordozással, annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten népének erősítésére rendelt... Az Úr úgy rendelkezett a maga bölcsességében, hogy szoros kapcsolat fűzze össze a hívő keresztényt a kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Csakis így lehetséges, hogy az ember együtt dolgozzék Istennel. Így valósul meg az, hogy minden eszköz a Szentléleknek rendeltetik alá és valamennyi hívő egy és ugyanazon rendszeres, helyesen irányított törekvésben egyesül, hogy közölhesse a világgal Isten kegyelmének örömhírét...?

(Apostolok története, Az evangélium Antiókhiában c. fejezetből)


Szeretet: a siker titka

A szeretet soha nem vall kudarcot.
– 1 Korinthus 13:8[2]

 A kudarctól való félelem mindannyiunkat megkísértett már. A népszerű pszichológia szerint ehhez hozzá kell szoknunk. De Isten Igéje azt mondja, van egy biztos módja, hogy miképpen éljünk félelem nélkül. Ez pedig a SZERETET útja.

Ha tudni akarod, milyen az igazi siker, meg kell tanulnod, hogy a szeretet irányítson és motiváljon. Jézus így élt, amikor a földön járt.

Még akkor is szeretett, amikor Keresztelő Jánost esztelen, brutális módon megölték. Elvonult egymagában, de nem tért le a szeretet útjáról. A Máté 14:6-14 szerint még azokban az érzelmileg megterhelő szituációkban, amikor az emberek követték Őt, és nem hagytak Neki nyugtot, akkor is könyörületességre indult, és meggyógyította a betegeket.

Sokat tűnődtem azon, hogy Jézus hogyan tudott felülemelkedni azon a szörnyű gyilkosságon, és hogy nem állt bosszút. Nem vettem észre, hogy igenis bosszút állt. A sátán munkáit könyörületességgel győzte le. A gyűlöletet szeretettel győzte le. A szellemi birodalomban támadást intézett a sátán ellen azáltal, hogy lerontotta a munkáit: gyógyította a betegeket.

A könyörületesség nem a dolgok felszínét kapargatja, hanem a probléma gyökeréig hatol. Ezért vezet győzelemre minden alkalommal.

„Várj csak!” mondod talán. „Én nem tudom ezt megtenni. Nem vagyok Jézus.”

De igen, meg tudod tenni, mert Isten Igéje azt mondja, hogy az Ő szeretete kitöltetett a szívedbe! (Róma 5:5.) És az 1 János 2:5 szerint az Ő szeretete teljessé és tökéletessé lesz benned, ahogy megtartod az Ő Igéjét.

Kötelezd el ma magad, hogy a szeretet életét fogod élni. Figyeld meg, Isten a kudarcot sikerré fogja változtatni az otthonodban, a munkahelyeden… minden helyzetben. A SZERETET SOHA NEM VALL KUDARCOT!

Igei olvasmány:  Máté 14:1-14


Bölcsesség...

URam! Ne engedd, hogy szívem kevélysége szavaimat hiteltelenné tegyék, s önzésemben mást tegyek, mint, amit Te kívánsz tőlem! Ámen


Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?! Azért asszonyaikat másoknak adom, mezőiket a hódítóknak, mert apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája és papja mind hamisságot művel. Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak.
Jer 8,9b
s az utána következő 10-12. igeversek - a jobb megértésért

Vannak korszakok, amikor szinte mindenki tudja, mi az igazság, de senki nem mondja ki... Vannak, akik azért, mert félnek a következményektől, megint mások a maguk boldogulásával vannak elfoglalva, s nem érdekli őket a másik gondja-baja. Így aztán nem csoda, ha kopik a közösségi élet, mert az "istenadta nép" szép lassan bevette a "média-maszlagot": "úgy is lehet boldogan élni, hogy a másik boldogtalan! Elvégre evolúció van vagy nem?" Nos, az evolúciós gondolatok egészen másról szólnak, de ha valakinek az agyában a "győzzön az erősebb"-elv működteti az életét, annak bizonnyal nem lesznek lelkiismereti gondjai, amikor az ő erősebb jogtalansága érvényesül a gyenge jogával szemben.

"Apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát" - olvashatjuk a prófétai szavakat. Akár mai, hiteles társadalomkritikusként is megállná a helyét Jeremiás! Tényleg elszomorító, hogy ennyire nem változik a világ, pontosabban, benne az ember, csak a lopás mértéke növekedett meg, de a nyereségvágyó lélek ugyanolyan erkölcstelen, mint majd háromezer éve...

"Prófétája és papja mind hamisságot művel." - ez prófétai mondat megérne egy külön fejezetet, ha nem egy vaskos könyvet! Miért van az, hogy az Isten mai prófétái ennyire nem látják a fától az erdőt? Isten embereiként világibbak a világiaknál. Még mindig visszataszító fényűzésben él a katolikus felsőpapság jelentős része (lásd limburgi püspök!), felejtvén, hogy másra kapták az elhívásukat.

A bölcsesség nem más, mint életvezetési tudás. Mivel az élet soha nem független a környezettől, ezért az életről gondolkodni csak akkor tudunk helyesen, ha EGÉSZ-ben gondolkodunk. Az élet - benne az embervilágé is - a kölcsönösségre alapozódik. Ha ezt az alapelvet elvetjük, az élet lényegét mellőzzük! Nem az lényeg tehát, hogy én mennyire vagyok ügyes, mennyire tudom spekulációimmal átverni az egész világot, hogy aztán azt magamnak megnyerjem, hanem az, hogy mennyire tudunk boldogulni: együtt!

Isten igéje erre az egységre hív, s tanít. Őszintén feltárja, hogy mi lesz annak a következménye, ha eltávolodik az ember az isteni törvényektől, melyek a közösséget védik. Ha a közösség ügye nem fontos, csak az egyéné, akkor a közösség menthetetlenül el-/meggyengül, s azt veszíti el végül mindenki, ami számára (mint individuumnak) a legfontosabb, mert itt a földi létben az életet jelenti: "asszony és mező"... Mindkettő, nem csak a mában megtapasztalható harmóniájának, elégedettségének az elengedhetetlen részei, de a jövő Istentől rendelt garanciái is...

Elmúlás...

A mai nap imádsága:
URam! Jól tudod, hogy sokszor méltatlankodom életem ügyes-bajos dolgai miatt, s nem veszem észre, hogy Te mindenütt velem vagy. Kudarcokban és örömben, hegytetőn s a gödör alján - URam, Te mindenütt körbeölelsz... Add URam, hogy hű legyek a kevésen is, s ne rettenjek meg akkor sem, ha életem ködbe kerül, s egy kis időre nem látom életem célját itt a Földön! Ámen


Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!
Zsolt 39,6-8

Életünk fájáról egyszer az utolsó megszáradt falevél is lehull... Orkánosan szakadnak ki utolsó napjaink ebből a földi világból vagy szép lassan, egy váratlan pillanatban pattannak el a testhezkötöttségünk utolsó szálai, a tényen nem változtat, hogy: nincs tovább! De mi az, hogy nincs tovább? Mi az, hogy az élet megy tovább - nélkülem is? Az élet élni-akarása a személyes elmúlás közeledtével újra és újra felteteti velünk a nagy kérdéséket: honnan jöttem erre a világra, mi végre, s amit tettem, azt elég jól tettem-e? A leges-legvégén pedig bizonnyal megfogalmazódik az utolsó kérdés is: és most hova tovább?...

Nem csak a mai "modern" ember, de a régiek is ugyanígy egzisztenciális megszorítottságban éltek, ők is rettenetesen kevésnek, arasznyinak, szinte semmiségnek tartották az a néhány évtizedet, ami nekik adatott. Ők is úgy érezték, hogy ugyan már ismerik a helyüket, a feladatokat, az elvárásokat, de úgy igazából még el sem kezdték jól játszani azt a darabot, amiben a történelem Istene nekik írta a főszerepet... Hát "olyan sokba tellett volna" a JóIstennek egy kicsivel meghosszabbítani az ember életét?

Még mielőtt méltatlankodásba süllyednénk mi is, le kell szögeznünk: egy emberöltő valóban nem sok, de nem is kevés. Matúsélah (Matuzsálem) 969 évig élhetett, de a bűn fokozatos térnyerésével, az Istentől való elfordulással egyre lejjebb és lejjebb szállt az átalag-életkor, s bár Énók 365 év után felvitetett a mennybe - mert neki ennyi is elég volt, hogy teljes életet éljen a Földön -, de lehet az 'élettel betelve' elbúcsúzni ebből a világból 120 esztendősen is... Ez ugyanis az ember földi létének ismert felső határa, de ki tudja, lehetséges, ha úgy "igazán" istenesen élnénk, akkor ennél tovább is élhetnénk! Kár, hogy az emberek többsége csak fájdalmak és súlyos veszteségek után érti meg - vannak, akik még ekkor sem(!) -, hogy milyen szép, s nagyszerű az élet...

A zsoltáros ugyanazon kérdésekkel vívódik, mint mi, s a szép szóba belefoglalt érzéseiben saját lét-érzéseinket fedezhetjük fel. Tényleg csak "vesződés" az élet, s hiába gyűjtögetünk, semmi igazán fontosat nem tudunk bebiztosítani vele. Még azt sem tudjuk, hasznát veszi-e annak valaki, ha áldozatot hozunk, de reménykedünk, hogy fáradozásunk nem hiábavaló... Aki az ÚRért teszi a dolgát, aki buzgólkodik az ÚRban, annak élete bizonnyal nem hiábavaló, de ha mindenki őszintén a szívébe tekintene, akkor kiderülne, hogy igen csak kevés szoknak a száma, akik életük folyamán valóban kihozták az istenadta lehetőségekből a maximumot!

Ezért nincs más út, csak a kegyelem útja. Nem reménykedhetünk saját kiválóságunkban, csak az Isten irgalmában. A keresztény ember tudja ezt, s ezért kéri naponta URát, hogy fedezze el testben elkövetett vétkeinek súlyos következményeit, segítsen a korrekcióban, s a részleges jóvátételben, s tompítsa a lélek fájdalmát, hogy nem úgy forgatta a talentumokat, ahogyan azt a kezdet kezdetén ő maga is megálmodta...

Hitünk..

A mai nap imádsága:
URam! Titkaidat ismertesd meg velem, hogy szeretni tudjak! Ámen


Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban.
2 Kor 5,6-7

Ő ott fent, mi meg lent... az élet hétköznapi megtapasztalása. Saul-Pál, aki igencsak érti a szó alakításának mesterségét - az Újszövetség 27 könyvéből 13-at ő írt, s olykor igencsak nagyívű mondatok szaladnak ki tollából -, a lélek nehezen érthető világától távol, a hús-vér valóságban jelenti ki a mindenki számára érthető igazságot: testben vagyunk, s távol lakunk az ÚRtól. Vannak vallásos emberek, akik tényleg "nem ebben a világban élnek", jóllehet Jézus URunk azért imádkozott, hogy a gonosztól mentesen, de maradjunk meg ebben a világban. (Ha ugyanis nem vagyunk itt, akkor hogyan lehetnénk só és világosság?)

Távol lakunk az ÚRtól, s ennek minden 'hátrányát' megtapasztaljuk. Ha nincs csönd körülöttünk/bennünk, akkor nem halljuk meg az Ő hangját; Isten ugyan mindenható, de mi megfáradva vétkeinktől nem nagyon hisszük, hogy kiáltásunk eljutna Hozzá; s mivel Őt messze hisszük magunktól, ezért szeretet-melegét se érezzük. Isten azonban nem térben és időben van, mint mi... Mi gyaníthatóan azért kaptuk meg ezeket a lét-korlátokat, hogy a végességünkben megtapasztalhassuk az Isten végtelenségét. Isten nemcsak mindenütt, de elsősorban bennünk és közöttünk van. Ahogyan az Ő országa is titokzatosan itt rezgi harmóniáját bennünk, közöttünk, általunk.

Látási képességünk csodálatos adománya a JóIstennek - nem véletlenül mondjuk olykor a szólást: "Vigyázz rá, mint a szemed világára!" A látható világ azonban nem minden, az nem a világ, vannak más világok, más valóságok is. Ezek meglátásához kell a szív, a lélek bizonyossága, melyet hitnek nevezünk. Míg a szemünkkel csak a horizontig, hitünkkel azon túlra is "látunk"! Ez az Istenben való hit lényege... Őt magát ugyan nem látjuk, de hisszük jelenvalóságát, mert teremtő erejének csodáit felismerjük a világban, s gondviselő szeretetét naponta érezzük.

Amíg itt járunk a földön, addig szükségünk van a hitre. Jézus Urunk gyakran megfeddte övéit hitük kicsinysége miatt, de nem arra buzdította tanítványait, hogy "tökéletesítsék" hitüket, hanem hogy növekedjenek abban, az egységben és a szeretetben viszont törekedjenek a tökéletességre. Tökéletesen, azaz teljesen az szeret(het), aki képes áldozatot hozni, lemondani önmagáról. Keresztény tudásunk lényege, hogy ez bizony egyedül nem megy, szükségünk van - ebben is - az Isten kegyelmére. Aki azonban kéri, az onnan fölülről meg is kapja, s egészen más lesz az élete idelenn...






Istenhez fordulásokért....

A mai nap imádsága:
Állíts meg Uram, hogy szerethesselek Téged, s embertársaimat! Ámen



Keresztelő János ezt hirdette: "Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa!"
Mt 3,2
Akkor most itt van, vagy éppen csak jövésben van az Isten országa? Az idői meghatározás csak az ember számára fontos. A viccet is valaki régóta kitalálta, de csak akkor nevetünk rajta, ha meghalljuk és megértjük. Nem vicc azonban, hogy az Isten teremtettségében az embernek kiváltságos helyet rendelt, s hogy olyannyira szereti, hogy szabad akarattal is felruházta, melyben benne van a természetesen a tagadás lehetősége. Mivel az ember képességei birtokában igen erősnek érzi magát, ezért az Isten rendre prófétákat küldött, hogy figyelmeztessenek: "Térjetek meg!" Ami azt jelenti: forduljatok. Forduljatok énfelém, lássatok meg engem, azt, aki teremtett titeket. Emberi gondolat, de ahogyan ürül a szülő gyermeke mosolyának, talán Isten is ugyanúgy örül, ha gyermekei hálaadással az ajkukon odafordulnak felé.

Megtérni azonban nem könnyű. Nehéz a bűnökkel megrakott szekérnek a mély kerékvágásból kiemelkedni. Életünk lovait csapkodva azonban gyakran felborul a szekér, ilyenkor repülünk, s bizony fájdalmas a földet érés... és elgondolkodunk: "Jó úton járok?" Isten pedagógiájának része, hogy megengedi a fájdalmakat, hogy nyilvánvánvaló legyen számunkra a Tőle kapható öröm. Keresztelő János mindenkit megtérésre szólít fel. Szegényt és gazdagot, katonát és civilt, buzgó farizeust, s Istentől eltávolodott "világit" egyaránt. Isten mindenkit megtérésre hív...

Még engem is? Igen, mert hiába döntöttünk mellette valamikor, a bennünk lévő készség az ellenkezésre újra és újra elfordít Tőle. Ezért van szükségünk - ahogy Luther mondja - naponkénti megtérésre. Kinyilvánítani naponta, hogy övéi vagyunk olyan, mint amikor kedvesünknek, társunknak a fülébe suttogjuk: szeretlek. Megerősítő, felemelő, erőt adó cselkedet ez, Istennel kapcsolatban hitvallásnak nevezzük. Isten országa közöttünk van és bennünk. Ezt meglátni, elfogadni, s eszerint élni: a keresztény élet.


Munka, hivatás...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy örömmel végezzem feladataimat, add hogy áldás legyen munkámon, s necsak én lássam annak hasznát, de mások életébe is áldást hozzon! Ámen

Az Útmutatónk reggelre kiírt igéje (Hag 2,4) által inspirálva
A restet megöli vágyakozása, mert nem akar dolgozni kezével;
Péld 21,25

Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
2 Thessz 3,10

Sok mókás kijelentés pattant már ki a lusta ember agyából, a munkával kapcsolatban... Ha kicsit elmélkedni akarunk a munkáról, akkor néhány dolgot nem árt újra átgondolni. Édesapám - Isten nyugosztalja - mindig azt mondta: "édes fiam, rossz munka nincs, csak rossz munkás. Tény hogy vannak nemszeretem munka-fázisok egy-egy elvégzendő feladatban, de munka generálisan nem lehet rossz - s nemcsak azért, mert a JóIsten a munkát már az Éden-kertben is elvárta az embertől. Mai összefüggéskben azonban - hogy érthető is legyen - különbséget kell tenni munka és munka között. Nevezzük az egyiket munkának, a másikat pedig ezzel a közhelyes, de jól érhető szóval hívjuk "melónak". Melózni "muszáj" (muss sein), ez alól nincs kibúvó... Ha nem izzadok, akkor nincs az kevéske bér se, s akkor mit eszünk, miből fizetjük a fűtést, s miből fizetjük a villannyszámlát?

De ha a szívsebész muszájból, csak azért műti meg a szívemet, mert valamiből ki kell fizetnie a gázszámláját, ha pap csak azért kapaszkodik fel a szószékre, mert lusta elmenni kapálni, s valamiből ki kell fizetnie a két doboz cigarettáját, amit naponta elszív, ha a tanár csak azért tölti el az idejét a rábízott gyerekekkel az osztályban, mert ott jól fűtenek, akkor valami nagyon nincs rendjén! Muszájból nem lehet hivatást gyakorolni! A papoknál, lelkészeknél, lelkipásztoroknál szokták emlegetni a vocatio externa-t (külső elhívás), s a vocatio interna-t (a belső elhívás)... De vannak más "munkák" is, amit hivatásnak nevezünk: Így hivatása van a tanárnak, az orvosnak, a mérnöknek, a tudósnak... De miért ne lehetne hivatása a suszternek? Nos, ha valaki cipőkészítőként hivatással, elhivatással végzi a munkáját, akkor hercegek és királyok, világ-hírességek is ellátogatnak a műhelyébe, csak hogy hordhassák azokat a cipőket, amiket a Mester készített - ahogyan nemrég egy dokumentumfilmben láttam.

S ha valaki hivatással hentes, akkor nem adja rezzenéstelen arccal a mócsingos húst a nyugdíjas kezébe, ha valaki hivatással édesanya, akkor áldozatosan neveli gyermekét, s nem "passzolja le" a gyereket hol az egyik, hol a másik nagyszülőhöz, ha valaki hivatással édesapa, akkor nem tömi tele pénzzel a gyerek zsebét, hogy menjen el otthonról, s végre nyugalom legyen már otthon, hanem beszélget vele, s konfrontáció árán is bevezeti gyermekét a felnőtt, felelősségteljes életbe... A hivatástudattal végzett munka imádság! Luther Márton azt mondta egyszer: "Ha Katinka teljes alapossággal felsöpri az udvart, akkor az imádság." Nos így válhat a "nemszeretem-munka" is imádsággá. Ha hivatásom van arra, amit csinálok, akkor azon áldás nyugszik...

S miért lenne ez másképpen a tanulással is? Ha nincs rá elhivatásom, akkor az is csak teher, csak nyomorúság, sőt számtalan bosszúság okozója. Némétországi felmérés szerint minden második(!) alap-, s középfokú oktatásban résztvevő diák nyűgnek, hiábavalóságnak érzi az oktatást és depresszív hangulatának okát elsősorban az iskolában látja. Lehet hogy nincs rá hivatásuk vagy egyszerűen csak nem imádkoznak?







Oltalom...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy fáradt lelkem megpihenjen Nálad! Add Uram békességedet, hogy ne nyugtalankodjék szívem, s országod építésében megtalálja a nekem rendelt részemet! Ámen


Aki az URat féli, annak erős oltalma van.
Péld 14,26

A bölcsesség kezdete, az ÚRnak félelme - mondja a Szentírás több helyen is, s jó Luther Mártonunk is azzal vezeti be parancsolat magyarázatait Kátéjában, hogy "Istent félnünk és szeretnünk kell". Akkor most a harmadik évezred elején is, még mindig olyan lelki kiskorúságban legyünk hogy rettegjünk az Istentől?

Először is a "félelem" szó korrekt fordításban tiszteletteljes félelmet jelent. Ahogyan a gyermek "respektálja" gondviselő jó szüleit, ugyanilyen elfogadással-teljes szeretet-alapú kapcsolatról beszél a Szentírás is az Istennel kapcsolatban. Sajnos az emberi történelem szomorú tanúsága, hogy az aktuális uralkodók, politikai vezetők mindig felhasználták/kijátszották hatalmi céljaik elérésére a vallásos emberek érzelmeit, s nemegyszer a vallás eredeti céljának (ti. hogy az ember élete folyamán eljusson Teremtője megismerésére) meghamisításával alapvetően deformálták az emberek világnézetét, s "életminőségét".

A közel háromezeréves ősi keleti bölcsesség tehát azt üzeni nekünk, hogy aki Istent féli(tiszteli), annak erős oltalma van. Ez nem azt jelenti, hogy az istenhívő embernek minden elsőre sikerül, hogy nem lesz semmi bántódása az életben, s míg mások szenvednek, eladdig ő triumfálva végigmasíroz az életen... Jelenti azonban azt, hogy biztonságban érzi magát akkor is, amikor más már rég elbizonytalanodott, s esélyt ad a szeretetnek akkor is, amikor más már rég az erőalapú megoldás mellett tette le voksát.

Az oltalom azt is jelenti számunkra: igen erős szövetségesünk van, az Isten maga... "S ha Ő velünk, ki ellenünk?" - énekeljük evangélikus himnuszunkban. Aki oltalomban él, az nemcsak biztonságot tapasztal, de távlatot is lát, horizonton túlit is. Szeretetmegtapasztalásai, melyek "onnan, a Világosság Atyjától szállnak alá" táplálják reménységét is, hogy Isten egyszer jóra fordít mindent, s még a befejezetlen földi életeket is - melyeknek az emberi önzés és gonoszság vetett gátat - az Ő országában egyszer beteljesíti...
AZ IMÁDSÁG TERVRAJZA

„Ti tehát imádkozzatok…” (Máté 6:9)

Jézus azt tanította, hogy így imádkozzunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is; a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Máté 6:9-13). Jézus tervrajzot adott nekünk az imádsághoz:

„Mi Atyánk” – ez a az alapja Istennel való kapcsolatunknak. Ez emlékeztet arra, hogy nem csupán a teremtés részi vagyunk, hanem Isten gyermekei! Gondolj csak bele, megalkothatsz valamit anélkül, hogy hozzátartoznál, de ha az apja vagy, akkor mindig a részed lesz. „Aki a mennyekben vagy” – ez a megerősítése annak, hogy Istennel való kapcsolatod azt jelenti, kapcsolatod van a világegyetem Urával. „Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik” (Zsoltárok 103:19). Ezzel elismered Isten hatalmát és egyedülálló képességét arra, hogy válaszoljon imáidra, „Szenteltessék meg a te neved” – ez emlékeztet arra, hogy Isten szent, hogy az, hogy a gyermeke vagy, nem jogosít fel arra, hogy engedetlen légy, vagy magától értetődőnek vedd Őt. Ha kapuin hálaadással lépsz be, és udvaraiba dicséretekkel =ld. Zsoltárok 100:4), ez felhívja figyelmét, mert azzal, hogy dicsőíted nevét, elismered jellemét. „Legyen meg a te akaratod” – ez Jézus imádságára emlékeztet a Gecsemáné kertben: „…ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39). Krisztus arra tanított, hogy Isten terveit és napirendjét kövessük, ne a magunkét; hogy gondolkodásunk olyan legyen, mint mennyei Atyánké; hogy vele járjunk, úgy, hogy imádságunkban egyetértésben, összhangban vagyunk Vele.


Ne ejtsd el a labdát!


„…akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó…” (2Péter 1:9)

Brian Dyson, a Coca Cola vállalat korábbi alelnöke, egy ünnepi beszédet mondott a Georgia Tech vállalatnál 1996-ban. Ebben a beszédben ezt mondta: „Képzeld el, hogy az élet egy olyan játék, melyben egyszerre öt labdával zsonglőrködsz. Úgy nevezik őket: munka, család, egészség, barátok és a lélek. Hamarosan rá fogsz jönni, hogy a munka gumilabda. Ha elejted, visszapattan. De a másik három labda: a család, az egészség, a barátok és a lélek üvegből vannak. Ha ezek közül bármelyiket elejted, akkor menthetetlenül megkarcolódnak, megrepednek, csorbulnak, sérülnek vagy éppen szilánkokra törnek. Sohasem lesznek ugyanolyanok. Meg kell értened ezt, és azon kell igyekezned, hogy fenntartsd az egyensúlyt az életedben.” Sok olyan ember, akit csodálunk, nem tudta fenntartani az egyensúlyt. Lehet, hogy nagy templomokat vagy nagy vállalatokat építenek fel, de nem tudnak nagyszerű kapcsolatokat építeni. Salamon azt írta: „…a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, – a magam szőlőjét nem őriztem” (Énekek éneke 1:6 Károli). Lelkészek, akik arról prédikálnak, hogy milyen fontos erős családot építeni, néha olyan gyermekeket nevelnek fel, akik neheztelve elfordulnak tőlük, mert nem jutott nekik apa idejéből és figyelméből, és mindig azt mondták nekik: „Ezt az áldozatot meg kell hoznunk Istenért és a szolgálatért”. Nálad melyik területen borult fel az egyensúly? Miközben azért hajszolod magad, hogy ne ejtsd el a nyilvános szereplésed labdáját, vigyázz, hogy el ne ejtsd a személyes életedét, mert az számít legjobban! A Biblia ezt hangsúlyozza: „…hitetek mellé ragasszatok erényességet, az erényesség mellé tudást, a tudás mellé önuralmat, az önuralom mellé kitartást, a kitartás mellé istenfélelmet, az istenfélelem mellé testvéri jóságot, a testvérek iránti jósághoz szeretetet… akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó…” (2Péter 1:5-7,9).


VÁLTOZÁS A TE ÉRDEKEDBEN


„És monda… Íme mindent újjá teszek.” (Jelenések 21:5 Károli)
A Biblia a változások története a Teremtéstől a Jelenésekig, ahol Isten ezt mondja: „Íme, mindent újjá teszek” (Jelenések 21:5 Károli). Bármilyen helyzetben is vagy ma, a változás lehetséges Isten által. Bár már gyakran tartottál bűnbánatot, megvallottad bűneidet, és megpróbáltál megváltozni, Isten az, aki meg tudja változtatni azt, amit te nem – és ő tudja azt állandósítani is. A változáshoz azonban meg kell értened bizonyos alapelveket. Nézzük meg ezeket! 1) Nem kell megváltoztatnod másokat azért, hogy a te életed megváltozzon. „Boldogabb lennék, ha ő felhagyna azzal, hogy…” „A dolgok nem fognak megjavulni, amíg ő nem…” Az efféle gondolatok a problémára összpontosítanak, és nem a megoldásra; figyelmen kívül hagyják a valóságos lehetőségeket, és a depressziót táplálják. „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.” (Galata 6:4-5). Ahelyett, hogy másokat próbálnál megváltoztatni, ami csak ellenállást és neheztelést szül, engedd, hogy Isten megmutassa, mi az, ami úgysem működik, és ezentúl másképp reagálsz a problémára, akkor gyakran előfordul, hogy a másik fél magától megváltozik. 2) Az igazi változás az Istennel való kapcsolatoddal kezdődik. A gondok miatti kesergés és csalódottság csak azt eredményezi, hogy eltávolodsz Istentől, magadra maradsz, és emiatt saját erődből kell megbirkóznod a gondokkal. Ha megadod magad Istennek, ez alapjaiban átformál, felveszi a harcot a büszkeséggel, irigységgel, sértődéssel, félelemmel, tisztességtelenséggel, mindazzal, ami a változás rossz kezelésével jár. „…vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (Jeremiás siralmai 3:40). Ha Isten alá rendeljük az életünket, akkor őszintébbek, tudatosabbak leszünk, képesek arra, hogy valósághűen lássuk meg a dolgokat; tisztelni fogjuk Őt, és készek leszünk arra, hogy Isten változást-hozó eszközei legyünk.



Íme két további alapelv, ami megváltoztatja az életedet: 1) Feltétel nélkül hajlandónak kell lenned a változásra. A kezdeti időkben a lélekgyógyászati szakemberek gyakran ütköznek a „megváltozom, ha „ szindrómába. A páciens a változást egyfajta adok-kapok stratégiának tekinti: „Megváltozom, ha ők is hajlandóak arra, hogy … ha nem akkor én sem.” Istennel a változás jutalma belső érték. Elnyered annak örömét, hogy Isten tetszésére vagy, és mindazt a hasznot, ami azzal jár, hogy megváltozott ember vagy. Ebben benne van az az ajándék is, hogy „…végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss” (Jelenések 3:18). Az a képesség, hogy világosan látod a dolgokat, lehetővé teszi, hogy megértsd a problémát, és hatékonyan tudd kezelni attól függetlenül, hogy valaki más mit tesz, vagy mit nem tesz. 2) El kell fogadnod, hogy a változás egyben azt is jelenti, hogy el kell engedned a múltat. Bármihez is ragaszkodsz, az végül uralni fog téged. Ha te bántottál meg valakit, vagy ha a saját tévedésed miatt ért veszteség, valld meg Istennek, fogadd el bocsánatát, és hagyd ott az ügyet a keresztnél. Ha másvalaki bűne volt, de te nem akarod elengedni, mert azt gondolod, hogy te ártatlan vagy, és elégtételt követelsz, ezzel megfosztod magad a szabadságtól, és elvesztegetsz kínálkozó lehetőségeket – ez túl nagy ár a „nekem volt igazam” hamis vigaszáért. „…bocsássatok meg egy másnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efezus 4:32) – ez fog felszabadítani a neheztelés láncaiból, ez fogja visszaadni a jövődet. Ha most bilincsbe zár a „bárcsak…”, a „lehetett volna”, a „kellett volna” miatti bánküdás, tudd, hogy Isten kész arra, hogy jövődet jobbá tegye, mint amilyen a múltad valaha is lehetett volna (ld. Jóel 2:25).



Jegyezd meg: 1) A változás azt jelenti, hogy vállalod a kockázatot. Aggodalmad azonnal közbe fog szólni, és ezt kérdezi: „Mi lesz, ha csak én erőlködöm a változás érdekében, ők pedig nem tesznek semmit?” Szeretjük a biztos garanciákat. A kiszámítható dolgok kevésbé tűnnek félelmetesnek, mint az, ha kockáztatunk. De a biztonságérzetnek gyakran nagy az ára: az, hogy benne ragadunk a fennálló helyzetben. Néha az a legkockázatosabb, ha nem vállaljuk a kockázatot! Isten gyakran várja tőlünk, hogy hagyjuk el a biztonságosnak tűnő ösvényt egy olyanért, amelyik kockázatosnak tűnik. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsidók 11:1). Hited adja a tévedhetetlen bizonyosságot, ez Isten garanciája, olyan, mint az ingatlanoknál a tulajdoni lap, biztosítja, hogy a változás meg fog történni, ha a hited szerint cselekszel. 2) A változás akkor fog bekövetkezni, ha nem engeded, hogy a kudarc megállítson. A kudarctól való félelem gyakran arra késztet, hogy felhagyjunk a próbálkozással, pedig Isten legjobb emberei közül sokan élte át kudarcot a siker felé vezető úton. Nézd csak meg Ábrahám, Mózes, Illés, Dávid és a többiek életét! Mindannyian valamilyen személyes kudarc után lettek sikeresek. Sőt, legnagyobb, legmélyebb változás gyakran akkor történik, ha a kudarc már próbára tett minket. Addig hajlamosak vagyunk az önteltségre, beképzeltségre, és így nem sok hasznára vagyunk Istennek. Péter elbukott egy sorsdöntő pillanatban (ld. Máté 26:72), de növekedett, és Krisztus őt választotta arra, hogy a Pünkösd napján erőt kapott egy ház vezetője legyen, háromezer lelket nyerve meg (ld. ApCsel 2). Ne hagyd, hogy a kudarc megállítson!
Engedelmeskedj Istennek, engedd el


„Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: 'Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.' Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: 'Egyiptomból hívtam el fiamat.'” (Máté 2:13-15.)


Józsefnek és Máriának rengeteg dolgot kellett maguk mögött hagyniuk hitbeli útjuk miatt. Mindent hátra hagytak, amit ismertek amikor Egyiptomba mentek. Egy bizonyos értelemben, a végsőkig feláldozták kényelmüket.

Sokszor kényelmetlen bízni Istenben és követni az Ő tervét, mert el vagyunk kényelmesedve a rossz dolgokban. Jól megvagyunk a mi kis szokásainkkal és szertartásainkkal, azokkal a dolgokkal, amik ott tartanak minket ahol vagyunk, ahelyett, hogy eljuttatának minket oda, ahol Isten akarata szerint növekedhetünk.

Ha rábízod az egészséged Istenre, az várhatóan azt jelenti, hogy fel kell hagynod néhánnyal a kedvenc ételeid közül. Ha rábízod a pénzügyeid Istenre, az alkalmasint azzal jár, hogy vissza kell fognod a költekezésed.

Kényelmetlen megtörni egy szokást. Kényelmetlen szembenézni egy félelemmel. Kényelmetlen elmenni valahova, ahol sosem voltál még, vagy megbocsátani valakinek aki megbántott téged, de a növekedés és a változás mindig kényelmetlen dolgokon át történik meg és ez benne a jó.

Ha nem engedünk, akkor valami olyanhoz ragaszkodunk tovább, amitől kellemesen érezzük magunkat és végül hátat fordítunk Istennek, aki a bátorítás forrása.

A Biblia azt mondja: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene” (2 Korinthus 1:3.)

Arra szeretnélek ösztönözni ezen a karácsonyon, hogy mint még soha, felismerd azt, hogy Isten a bátorítás Istene. Azokban a pillanatokban, amikor hátat akarsz fordítani annak a régi szokásnak, annak a régi gondolkozásmódnak, ami visszahúz, fordulj Istenhez és mondd: „Istenem, add nekem a te bátorításod!”

Isten örül, amikor teljes szívünkből engedelmeskedünk


“Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsolt 119:34)


Isten örül, amikor teljes szívből engedelmeskedünk neki! Ez azt jelenti, hogy akármit is kér Isten, azt fenntartás és késedelem nélkül megteszem. Ilyenkor nem fogod elodázni és azt mondani, hogy "majd imádkozom érte." Haladékot nem tűrően belevágsz. Minden szülő tudja, hogy a késleltetett engedelmesség tulajdonképpen engedetlenség.

Isten nem tartozik neked számadással vagy magyarázattal mindazért, amire megkér. Ráérünk megérteni, de engedelmeskedni nem. Az azonnali engedelmesség többre megtanít Istenről, mint egy életen át tartó Biblia tanulmányozás. Sőt, egyes parancsokat csak akkor ért meg igazán az ember, amikor teljesíti azokat. Az engedelmesség pedig elvezet a megértéshez.

Sokszor csak részleges engedelmességet próbálunk felajánlani Istennek. Válogatunk, hogy melyik parancsolatot szeretnénk megtartani. Csinálunk egy listát, felsoroljuk azokat a parancsolatokat, amiket szeretünk, és azokat megtartjuk, de figyelmen kívül hagyjuk azokat, amikről úgy véljük, hogy ésszerűtlenek, nehezek, drágák vagy népszerűtlenek. Elmegyek a gyülekezetbe, de nem fogok tizedet fizetni. Elolvasom a Bibliát, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott. Viszont a részleges engedelmesség nem más, mint engedetlenség.

A teljes szívből jövő engedelmességet örömmel, lelkesedéssel teszi az ember. A Biblia azt mondja, hogy "Engedelmeskedjetek az Úrnak örömmel" (Zsolt 100:2, LB ford.)

Dávid hozzáállása ez volt: "Csak mondd meg, hogy mit tegyek, és megteszem. Amíg élek, teljes szívvel és örömmel engedelmeskedem." (Zsolt 119:34, LB ford.)

Jakab, amikor a keresztényekhez szól, ezt mondja: “Istennek azzal okozunk örömet, amit teszünk, és nem csak azzal, amit hiszünk.” (Jakab 2:24 CEV ford.)

Isten Igéje egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy cselekedeteinkkel nem érdemelhetjük ki az üdvösséget. Kegyelemből, és nem a mi erőfeszítéseink miatt kapjuk. De Isten gyermekeként örömet szerzünk mennyei Atyánknak, ha engedelmesek vagyunk. Bármilyen cselekedet, ami engedelmességből fakad, az egyben Istent dicsőíti.

Miért tetszik Istennek ennyire az engedelmesség? Azért, mert azt bizonyítja, hogy tényleg szereted. Jézus mondta, hogy "ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat" (Jn 14:15)

Beszéljünk róla:

* Próbáltál már valamit nagyon megérteni? Hogyan tudsz teljes szívvel úgy engedelmeskedni, hogy még többet megtudj Istenről?
* Használtad már a hitbeli meggyőződésedet kifogásként, hogy ne kelljen engedelmeskedned? Mikor?


Próbálj ki valami újat


"Egyszer csak néhány ember érkezett, akik egy béna férfit hoztak hordágyon. Keresték a módját, hogyan juthatnának be a házba Jézus elé. Amikor sok ember miatt nem tudtak odamenni, felmásztak a tetőre, elmozdítottak néhány cserepet és onnan eresztették le az ágyat a tömeg közepébe, pontosan Jézus elé. Ő pedig, amikor látta hitüket, így szólt: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.” (Luk. 5:18-20)


Íme a hétből az ötödik módja annak, hogy egy kis csoport hogyan tud megnyerni embereket Jézusnak ez alatt a karácsonyi időszak alatt: a kiscsoportodnak bátorságra van szüksége, hogy valami mást csináljon.

Amikor egy elkedvetlenítő körülménnyel találta szembe magát ez a négy barát, elhatározták, hogy valami mást tesznek, hogy barátjukat eljuttassák Jézushoz: a tetőn át jutottak be!

Néha nekünk is valami teljesen mást kell csinálnunk azért, hogy az embereket Jézushoz vezessük.

Lehet, hogy neked nem kell átkúsznod a tetőn, hogy valakit Jézushoz vezess, de lehet, hogy tarthatnál egy vendégséget a karácsonyi időszak alatt és meghívhatnád rá a még hitetlen barátaidat.

Egy kis csoportnak a San Diego-i gyülekezetben a "valami más" azt jelentette, hogy bérleteket vásároltak a bajnoki focimeccsekre. Amellett, hogy megvették saját jegyeiket, a házaspárok vásároltak még egy jegyet - valakinek, aki nem ismerte Jézust. Ez a csoport 13 házaspárt hozott Krisztushoz egy ilyen élményen által.

Legyünk bátrak, amikor másoknak Jézusról beszélünk, mert a Szentlélek dolgozik rajtunk keresztül. Nem számít milyen jól beszélünk, vagy mennyire vagyunk képzettek, mert Isten használja a mi képességeinket: "Amikor látták Péter és János milyen bátrak, és megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is felismerték, hogy Péter és János Jézussal jártak. (Ap. Csel. 4:13)

2017. december 8., péntek

AZ IMA MEGERŐSÍT
       
  "Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (1Jn 5:4)
 
  Miközben Jézus, Közbenjárónk, a mennyben esedezik érettünk, a Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy akaratunk és tetteink az ő tetszése szerintiek legyenek. Az egész menny érdekelt a lelkek megmentésében. Milyen okunk van tehát abban kételkedni, hogy az Úr akar és fog is segíteni nekünk? Nekünk magunknak is, akik tanítjuk az embereket, élő kapcsolatban kell állnunk Istennel. A Lélekben és az Igében az emberek számára olyanoknak kell lennünk, mint a forrás, mert bennünk él Krisztus, az örök életre buzgó víznek kútforrása. A bánat és fájdalom talán megpróbálja türelmünket és hitünket, de a Láthatatlan jelenlétének fénye velünk van, és önmagunkat Jézus mögé kell rejtenünk.
  Bátorítsd a gyülekezetet; segíts nekik imában Istenhez emelkedni. Mondd el, hogy amikor úgy érzik, hogy vétkeztek és nincs erejük imádkozni, éppen akkor van ideje az imádkozásnak. Sokan megalázottnak érzik magukat bukásuk után, mert az ellenség győzött felettük, ahelyett hogy ők kerültek volna ki győztesen. Világiasság, önzés és testiesség gyengítette el őket, és úgy érzik, semmi értelme sincs Istenhez jönni. Ám ez a gondolat egy az ellenség sugalmazásai közül. Lehet, hogy szégyenkeznek és mélyen megalázottaknak érzik magukat, de imádkozniuk és hinniük kell. Amint megvallják bűneiket, Ő, aki igaz és hű, megbocsátja bűneiket és eltörli minden álnokságaikat. (Lásd: 1Jn 1:9) Amikor elméd elkalandozik ima közben, ne essél kétségbe, hanem tereld vissza a trónhoz, és ne hagyd el a kegyelem királyi székét, míg el nem nyered a győzelmet.
  Arra vársz talán, hogy erős érzelem bizonyítsa ezt a győzelmet? Nem; "a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk". Az Úr ismeri vágyaidat; hit által maradj közelében, és várd, hogy megkapd a Szentlelket.
  A Szentlélek rendeltetése, hogy minden lelki megmozdulásunkat vezesse. Az Atya a Fiát adta értünk, hogy a Fiú által a Szentlélek eljöjjön hozzánk és az Atyához vezessen bennünket. Isten közreműködése által a közbenjárás lelkét kaptuk, ami által úgy esedezhetünk Istennél, mint ahogy az ember szokott kérni barátjától. (Signs of the Times, 1892. október 3.)


Boldogok, akik hallgatják Isten beszédét és megtartják azt.
 
Lukács 11,28
 
Uram!
Szinte minden istentiszteleti órán hallom ezt a mondatodat. A sokszor mondott igazság ugyan el nem kopik, tartalmából sem veszít semmit sem, csak gyakran nem jut el az értelem fölfogóképességéig, csupán a fülig.

A magam érdekében most - egy gondolatnyi ideig - egy csöppet változtatok rajta és így mondom: "Boldogok, akik hallgathatják Isten beszédét és megtarthatják azt." Mert így is igaz. És így ráeszméltet az időre, amelyben élek. Azt hiszem: nehéz múltban, vagy elhagyatott szórványban lakó hittestvérek között mindig is sokan voltak, akik szavadat így is idézgették. Ma pedig sok helyütt kell ezt így elmondani.

Uram!

Soha el nem fogyó kegyelmed, melyet most, az egyházi új esztendőben is megmutatsz, alkalmat kínál újra igéd meghallgatására, és minden hűségesen meghallgatott igehirdetésben biztatsz annak megtartására is. Boldogságom föltételei közé tartoznak ezek. Ne engedd megunnom. Érezzem valóban boldogságnak, ha híveiddel együtt istentiszteleten vehetek részt és nyújts erőt: mindazt, amit tőled hallok, meg is valósítanom a magam megszentelésére és mások boldogítására.
 

 Jöjjön el a te országod!
    

     Jöjjön el a te országod.
     Máté 6, 70.
    
     Ez az imádság lever és felemel. Először lever, mert hiszen nyíltan bevalljuk benne, hogy Isten országa még nem jött el hozzánk. Ez pedig valóban rettenetes s ha alaposan imádkozzuk, szinte beleszakadhat minden kegyes szív. Mert ez azt jelenti, hogy még mindig kitaszított hontalanok vagyunk. Ami kétszeresen is megsiratni való kárvallás. Először, hogy Istent ezzel megfosztjuk bennünk való országától s a mindenség Urát királyi hatalmában korlátozzuk. Ez pedig joggal fájhat Isten minden jóravaló gyermekének. A másik veszteség a miénk, hogy idegen ország nyomorában erős ellenség alatt rabmódra sínylődünk. Mikor azonban e gondolat lever s nyomorúságunkat feltárja, akkor következik a vígasztalás. Krisztus Urunk, a mi drága Mesterünk arra tanít, hogy kétségbeesés helyett vágyakozó könyörgéssel keressük nyomorúságból való kimenekülést. Akik beismerik, hogy Isten országát hátráltatják s mégis naponként bánkódva könyörögnek, hogy az az ország csak jöjjön el, azokat Isten e könyörgésükért kedveli. Mi tehát nem így imádkozunk: hadd menjünk a te országodhoz, mintha nekünk kellene loholnunk utána, hanem így: a te országod jöjjön el hozzánk. Mert Isten országának kell hozzánk jönnie, minden kegyelmével és áldásával együtt. Ha nekünk kellene megszereznünk, sohasem juthatnánk hozzá. Mint ahogy Krisztus is maga jött le hozzánk az égből a földre, nem pedig mi hágtunk fel hozzá a földről az égbe. Boldognak lenni azt teszi, hogy Isten országa lettünk s Ő uralkodik bennünk.
    
          Terjeszd e földön Jézus országodat,
          Hadd érezhesse néped jóságodat,
          Hitetlenek is, hogy megismerjenek
          És tiszteljenek.


Krisztus követése a dicsőségbe vezet

?Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz  az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya"
(Jn 12,26).

   A legmagasabb rendű szolgálat az Ő követése. Ha Krisztus szolgája akarok lenni, követőjévé kell lennem. Ha Jézus Krisztus nevének dicsőséget akarunk szerezni, akkor a legjobb, ha mindenben úgy igyekszünk cselekedni, ahogyan Ő cselekedett. Ez legyen a szemem előtt mindennap.
   Ha követem az Úr Jézust, Ő társam lesz; ha olyanná leszek, mint Ő, akkor vele lehetek. Ha itt a földön igyekeztem a követője lenni, akkor, ha majd eljön az ideje, felvisz engem, hogy odafönt vele lakozzam mindörökké. Urunk a szenvedés után királyi trónusra ült: mi is, miután itt a földön egy ideig szenvedtünk vele együtt, megérkezünkmajd a dicsőségbe. Ahogy az Úr Jézus élete a feltámadásban dicsőült meg, a mi életünknek is ez a reménysége. Ha követjük a megaláztatásban, vele leszünk a dicsőségben is. Jöjj én szívem, bátorodjál fel, és járj az Úr vérrel jelzett lábnyomában!
   Ne feledjük azt sem, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik követik Krisztust. Ha látja az Úr Jézushoz való hűségemet, megbecsülésének és szeretetének számtalan jelével halmoz el Fia érdeméért. Semmilyen más kitüntetés nem közelítheti ezt meg. Fejedelmek és királyok a megbecsülésnek csak az árnyékát adhatják, az igazi dicsőség csak azAtyától jöhet. Ezért én lelkem, ragaszkodjál az Úr Jézushoz még jobban, mint valaha!


NAPTÁMADAT


"Meglátogatott minket a naptámadat a magasságból." Lukács 1,78b

Az advent a naptámadat. Ahogy jönnek egymás után a vasárnapok, hajnalodik, világosodik! Krisztus születése előtt jön az ígéretek sorozata: a naptámadat! Minden ember életének megvan az adventje, amikor egy picit már lát. Már sejtem, hogy itt van valami. Sejtem, hogy ez nagyon boldogító lehet. Egy sejtés és vágy a naptámadat. Amikor először elvittek egy bibliaórára, kezdtem sejteni, hogy itt van valami jó. Itt nem csak azért ülnek emberek, hogy elüssék az időt, itt valamiért jönnek, itt valamit kapni lehet. Gondolj vissza, volt-e már advented? Szinte nem lehet visszatartani azokat az embereket, akiknek már megkezdődött a naptámadat az életükben. Olyan, mintha egy vak ember lassan gyógyulna, és jönne a pillanat, dereng, világosodik, már lát. Már van bűnlátásom, már eszembe jut, talán hibás voltam abban a dologban, amiben eddig másokat okoltam. Egyszer csak látom a bűneimet. Keserves - de mégis boldogító, hogy egyre világosabb lesz. Azt mondja az Ige: Isten útja olyan, mint a kelő nap, amely egyre világosabb lesz, egészen a teljes délig. Már úgy veszem kezembe a Bibliát, hogy dobog a szívem - mit fog most mondani nekem az Úr? Karácsonykor "meglátogatott minket a naptámadat"! Aztán elkezdődik Jézus élete a földön, születéstől a halálig. A naptámadat-tól a teljes délig. Isten szeretetének világossága a kereszten kibír-hatatlan fénnyel ragyog ebben a világban. Karácsonykor Isten adta Egyszülött Fiát. Nagypénteken Jézus adta önmagát. Eljutottál már odáig, hogy megértsed: mindez érted és értem történt?


Uram, adj nyitott szívet, hogy be tudjam fogadni Igédet, szeretetedet, és cselekedni tudjam akaratodat!


Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! (Mt 7,1)

A mellettem levő szomszédomtól nem tudok hétvégenként aludni. A haverjaival hatalmas bulikat csapnak, részegeskednek, duhajkodnak, és még ki tudja, mi minden gusztustalan dolgokat művelnek odaát. A másik oldalamon levő szomszédom meg lusta mint a föld. Kirakja a szemetét az ajtó elé, aztán nem képes levinni a kukába, egész héten ott bűzölög nekem. Fölöttem meg egy felelőtlen őrült lakik. A múltkor úgy felejtette a csapot, és mire hazaért, nekem az egész fürdőszobám beázott. Alattam meg egy feslett nőszemély fogadja a kuncsaftjait, szoktam látni, mikor jövök haza, hogy mindig másik kocsi áll a ház előtt. Gondoltam, megérdemlik, hogy egy kicsit felkeltsem bennük a lelkiismeret-furdalást. Rájuk akartam ijeszteni egy kicsit. Nem akartam bántani, csak meg akartam viccelni őket! Esküszöm, Bíró Úr!

Nagyon igaz, hogy az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem... sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint. (Anatole France)

Mindenkinek a másik számára mintegy Krisztussá kell lenni, hogy egymás Krisztusává legyünk, és mindenkiért magává Krisztussá, vagyis igazi keresztyénekké... (Luther)


Uram, segíts, hogy ne mások bűneivel leplezzem saját vétkeimet, hanem őszinte bűnbánattal tudjak feléd és megértő szeretettel embertársaim felé fordulni! Ámen.

A fiatalosság titka

Még a vén korban is gyümölcsöznek, termők és zöldellők lesznek.
(Zsoltár 92, 15)

Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik. Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik. A buzgóság természetes tüze, a fiatalos lelkesedés tüze idővel kialszik, elfojtják a kedvezőtlen és kellemetlen tapasztalatok, de a Jézus iránt való szeretet és az Ő ügye iránti buzgóság tüzét a Szentlélek olaja táptája és növeli.

Testünk érzékszervei is eltompulnak az öregségben; szemünk homályossá lesz, elveszti látóképességét. De a lelki megértés szemei Isten gyermekeinél az öregségben nem gyengülnek, ellenkezőleg, még élesebben és világossabban látnak. Testi hallásuk csökken, de a lelki nem. Egyre jobban hallja a jó Pásztor hangját, minél régebben követi Őt. Lábunk és kezünk elfárad öregkorunkra; a test rugalmassága is eltűnik, de Isten igazi gyermekei belsőleg még elevenebbek lesznek (Ézs 40, 30). Öregkorban könnyen befészkeli magát a zsörtölődés és a komorság, Isten gyermekei azonban, még ha félre is kell már állniok, öregségükben is derűsek, mint a gyermekek. Nem hallgat el ajkukon Isten dicsérete.

Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölodik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.


?Avagy nem szolgáló lelkek-e mindazok, elküldve a szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget??
(Zsid. 1:14)

?Miként az apostolok idejében, úgy napjainkban is angyalok vonulnak végig a földön, bejárnak hegyet és völgyet, hogy vigasztalják a csüggedőket, védelmezzék a megtérőket és emberi lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak. Igaz, hogy valódi mivoltukban nem láthatjuk őket, de mellettünk vannak, hogy vezessenek, tanítsanak és oltalmazzanak. Titokzatos, láthatatlan létra köti össze a mennyet a földdel, amelynek az alsó foka a földet, legfelső foka az Örökkévaló trónját érinti. Ezen a fényesen ragyogó létrán állandóan fel és alá járnak az angyalok, felviszik a nyomorgók sóhaját az Atyához és reményt, bátorító áldást hoznak az embereknek.* [jegyzet: Utalás Jákób álmának jelképes ábrázolására. Lásd: I.Móz. 28. fejezetében, vö.: Jn. 1:52] Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt...

ťÖröm van a mennyben egy megtért bűnösönŤ (Lk. 15:7). Minden eredménnyel járó fáradozásunkról, amely a sötétséget eloszlatja és Krisztus ismeretét terjeszti, értesül a menny. A mennyei ťfejedelemségek és hatalmasságokŤ teljes figyelemmel kísérik Isten szolgáinak küzdelmét, amelyet látszólag csüggesztő körülmények között vívnak meg... Jobban kellene ismernünk az angyalok szolgálatát és küldetésük jelentőségét. Mindig gondoljunk arra, hogy Isten minden őszinte gyermeke mennyei lények segítségét élvezi. A világosság és az erő láthatatlan seregei szolgálatkészen veszik körül a szelídeket és alázatosakat, akik hisznek Isten ígéreteiben és igényt tartanak beteljesedésére.?

(Apostolok története, Szabadulás a börtönből c. fejezetből)


ISTEN HATALMA NEM RÉSZREHAJLÓ

"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).

Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére. Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).

Amikor ráébredünk arra, hogy Krisztust mindezzé tette nekünk Isten, az Ő határtalan öröme elkezdődik bennünk. Ahol Isten öröme nincs jelen, ott már munkában van a halál.

Nem számít, kik és mik vagyunk, Isten egyedül Jézus Krisztus halála által helyez vissza minket önmagába, erre semmi más mód nincs. Nem az dönt, hogy Jézus Krisztus megvéd minket, hanem hogy meghalt értünk. Nem érdemelhetjük ki, nem szerezhetjük meg, csak elfogadhatjuk. Minden közbenjárás hasztalan, ha tudatosan visszautasítjuk a keresztet - egy másik kaput döngetünk, nem azt, amelyet az Úr Jézus már kinyitott előttünk. "Nem kívánok ezen az úton járni, nagyon is megalázó úgy jönni, mint bűnös." - "Nincs más név..." (Csel 4,12). Isten látszólagos könyörtelensége az Ő szívének igazi kifejezése: a szentélybe való bemenetel (Zsid 10,19). "Váltságunk van az Ő vére által" (Kol 1,14). Ha azonosítjuk magunkat Jézus Krisztus halálával, arra azonosítjuk magunkat vele, hogy minden meghaljon bennünk, ami nincsen Őbenne.

Istent csak az igazolja, ha rossz embereket vált meg, hogy jóvá formálja őket. Urunk nem állítja, hogy jók vagyunk, mert mindenestül rosszak vagyunk. A váltság kiengesztelés, ami által Isten a szentségtelen embert szentté teszi Jézus halála által.


Ötvözd a kettőt

Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, gyökerezzetek meg és épüljetek tovább Őbenne, erősödjetek meg a hitben, amiképpen arról tanítást kaptatok, a hálaadásotok pedig bőséges legyen.

– Kolossé 2:6-7


Megerősödni a hitben és bővölködni a hálaadásban. Manapság ez ritka kombinációnak tűnik.

Az elmúlt években sokan kaptak tanítást a hitről és a bőséges hálaadásról. De a kettőt már kevesen ötvözték. Az emberek állandóan az Igét akarják megvallani, de nem dicsérik Istent eleget. Azok pedig, akik szeretik Isten dicsérni, csak ugrálni és kiáltozni és táncolni akarnak, és jól szeretnék magukat érezni az Úrban. Nem lehet őket rávenni arra, hogy komolyan vegyék az Igét.

A siker a kettő kombinációjából származik.

Tedd ezt meg! Kombináld a kettőt az életedben. Amikor valamilyen kihívással nézel szembe, ne csak álldogálj ádáz tekintettel, összeszorított ököllel, a hitedhez ragaszkodva. Emeld fel a kezedet, és dicsérd Istent. Kezdd el dicsérni Őt a körülményeid közepette. Adj Neki hálát a válaszért, amíg meg nem kapod.

Ahelyett, hogy csak megállnál az Igén, az Úr öröme által táncolj egy kicsit az Igén! Így sokkal gyorsabban elérsz a célodig… ráadásul te és Isten is sokkal jobban fogjátok érezni magatokat útközben.

Igei olvasmány:  Kolossé 2:1-10   


Üdvösség

Mivelhogy ragaszkodik hozzám… megmutatom néki az én üdvösségemet.       — Zsoltárok 91,14–16.
Bár dr. C. I. Scofieldnek nem minden megjegyzésével értek egyet, magyarázatos Bibliájában, a Róma 1,16-ot követő, az „üdvösség” szóra vonatkozó lábjegyzete kiváló. Dr. Scofield, a görög és héber nyelv tudósa állapítja meg a következőket: az üdvösségre használt görög és héber szavak jelentése magába foglalja a szabadítás, a biztonság, a megőrzés, a gyógyulás és az épség (egészség) fogalmát.
El Shaddai megígérte, hogy megmutatja nekünk a szabadítást, a biztonságot, a megőrzést, a gyógyulást és az egészséget. Mert megígérte, hogy megmutatja nekünk az Ő üdvösségét!
Bűnlátás...

A mai nap imádsága:
Szereteted fénye járja át életemet, Uram! Ámen



Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 Jn 1,9

Bűn az, ami elválaszt az Istentől, azaz a Legfőbb, legfontosabb valóságtól... Legyen az vétek vagy mulasztás, ha nem látjuk be annak elhatároló erejét, magunkat csapjuk be. Az ember készséges arra, hogy az igazságnak csak egy szeletét, számára kedvező variánsát prezentálja a másik felé, hogy szépítse a dolgokat, hogy "csúsztasson". A bűnök azonban csak gyűlnek életünk hátizsákjában, s egyszer továbbhordozhatatlan teherré válnak. Ilyenkor elég egy rossz élet-mozdulat, egy átgondolatlan lépés, s a súlyos teher gödörbe, sőt szakadékba ránthat. Nos ebben rejlik a bűn igazi gonoszsága! Szinte észrevétlenül ragad életünkhöz, s egyszercsak ránt egyet egész személyiségünkön, sőt át is veheti uralmat...

A világ mindig szépít és keresi az önigazolásokat: "Sajnos a körülmények!"... "Erre szocializálódott"... "Mi mást tehetett volna?"..."Szeretethiánya volt"... S ki tudja hány jól hangzó érvet lehetne még felsorolni, melyek tompítják a bűn, bűn voltát, minek következtében azt hiheti az ember, tulajdonképpen minden rendben, s közben egyre csak távolodik attól a Valóságtól, ami a létnek értelmet, tartalmat, s távlatot ad.

Aki megvallja bűneit, az beismeri saját határait. Az alázatos (nem alázatoskodó!) ember jól látja, hogy határtalanul nem lehet rugdalódzni a lélek isteni rendje ellen, s ha nem akarja, hogy elpattanjanak a belső értékeket tartó finom lélek-szálak, akkor bólintania kell az Isten igazságaira.

S mi az igazság? Az, hogy az isteni szeretet nélkül nincs feloldódás, kiegyenlítődés az életben, nincs igazi harmónia a világgal. Ha nincs meg az életünkben az Isten mindent bölcsen elrendező kegyelme, akkor nincs meg békességünk, s hajlamosak vagyunk idegesen ide-oda kapkodni, s azt sem csináljuk jól, amire képesek lennénk.

A legnagyobb gonoszsága bűnnek, hogy elhiteti velünk: tulajdonképpen minden rendben van, nincs "veszve" semmi. A hívő ember azonban tudja, hogy a legkisebb dolgok is életveszélyessé, sőt tragikussá válhatnak... Mint a mesében, ahol nemtörődöm kovács hitványul patkolta meg a király lovát, amely elbotlott a csatában, s végül nem csak a király, de a csata, sőt az egész ország odaveszett...





Cselekedeteink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy az vezéreljen utamon, ami épít és szépít, ami növel és emel, nem csak engem, de környezetemet is! Ámen


Az ÚR mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint,
1 Sám 26,23a

Régi megfigyelés: Mindenki megkapja a magáét... s ugyanígy ősrégi a hiedelem: ha többieknek nem is, nekem úgy is sikerül megúsznom! Hát nem. A bűnt mindig követi a büntetés, ahogyan a jó megcselekvését is a jutalom. Ha büntetés látszólag el is marad - a vétkes nem tudja, hogy Isten órája másképpen jár(!) -, a jót cselekvő rögtön megkapja jutalma nagy részét: békességben, megelégedettségben, hiszen jót tenni, jó érzés.

Az az igazság, hogy a hazugságok mindig nagyobbat ígérnek, mint ami egyáltalán lehetséges, s ezért különösen is tetszik a véges embernek, ha önnön lehetőségeit meghaladó dolgokról álmodozhat. Így hisszük el az élet nagy hazugságait: "Isten nélkül mégiscsak könnyebb az élet, parancsai csak terhek, magam is tudom, hogy mit kell tennem az életemmel, jobb, ha a 'magam ura' vagyok..." Aztán az idő bebizonyítja: a hitető hazugság hazugság maradt mindvégig, mert nem teljesültek az ígéretek. Ilyenkor jönnek a "ha, akkor és ott"-gondolatok! Ha még egyszer újrakezdhetném, akkor már Istennel együtt, az Ő akarata szerint csinálnám ezt az "egészet" -, de az idő kerekét visszafordítani nem lehet, az élet éppen attól fájdalmasan értékes és szép, hogy egyirányú...

Egyszóval: amit megrendel(t)ünk, azért fizetünk! Királyok és nagyurak, ma élő hatalmasok és mindazok, akik majd a jövőben kényúri elődeik mottóját valósítják meg az egyre nagyobb hatalomra törekvéssel, fizetni(!) fognak cselekedeteikért. Ha itt nem, akkor odaát... Ha persze nincs 'odaát', akkor teljesen mindegy, hogy hiszünk-e az isteni igazságszolgáltatásban vagy sem, de ha... de, ha mégis van... akkor már a puszta gondolat is, hogy "a bűnöst a külső sötétségre vetik, ahol lészen sírás és fogaknak csikorgatása" beleremegésre indítja a véges embert. Nos, ne legyen illúziónk, a halál közeledtével, amikor megszűnik a világ, s egyre inkább beszűkül az ember, s már csak magunk vagyunk, no meg a JóIsten... akkor nem a haláltól, hanem a számonkéréstől való félelem elemi erővel veti fel a kérdést: mi van, ha mégis mindaz, amit tagadtam, az igaz?

December van, s karácsony közeledtével ajándékozási lázban ég a fél világ... a "nagyobb öröm adni, mint kapni"-igazsága legalább évente egyszer győzedelmeskedik - bár a reklámokban gyakran hallani ilyesmit: "Ajándékozza meg magát karácsonyra!"... Buta ember! Ha önmagadat "ajándékozod" meg, azt úgy hívják: önszeretet. Az ajándékozás pedig az, amikor másnak adsz, nem a máséból, hanem a sajátodból! Ha a magunkéból adunk magunknak, azt úgy hívják: (el)fogyasztás...

Isten az életünket illetően tapintatos, s nagyon "demokratikus", hiszen ki milyen utat választ magának, azon engedi őt járni. A rosszat lehet parancsra is tenni, de a jót kierőszakolni nem lehet, mert ha valaki kényszer hatására teszi a jót - ezt már a régiek is tudták -, abban bizony "nem lesz sok köszönet"! Karácsony vonzásában mindenkinek fel kellene tennie a kérdést: Mit adhatok, ami tartós, hasznos, s nem emészti meg a moly és a rozsda? S ha valaki jól átgondolja ezt a valójában nem anyagi jellegű, de egzisztenciális, azaz létünket, annak minőségét alapvetően meghatározó kérdést, akkor rádöbbenhet, az életben a legnagyobb ajándék az istenadta lehetőség, hogy ezerarcúan szerethetünk...

Életünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Segíts, hogy megmaradjak Nálad! Ámen


Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.
Zsolt 66,12

Lehet-e realistábban leírni az életet, mint az idézett zsoltárvers? Aligha... Életünk bővölködik drámai fordulatokkal, hol csúcsra jutunk, hol meg a völgyben vagy annak is egy mély kútjában találjuk magunkat. Olyan változásokat élünk meg magunk körül - s talán magunkban is -, melyekre illik a zsoltáros kifejezése: tűzön vízen át. S, ha mindez még nem lenne elég olykori elkeseredettségünk irodalmi kifejezésére, mai napi igénk bevezető szavai még erősítik is a megállapítást: Bizony bőségesen elég a nyomorúság - betegség, veszteség, halál - önmagában, de ha még elviselhetetlen embereket is kell mindezeken túl elviselni, az maga a pokol előszobája...

Szinte nincs nap, hogy ne látnánk, ne tapasztalnánk reménytelennek tűnő embersorsokat - s az esetek többségében még segíteni sincs módunk. Nyugtatgatjuk magunkat "Hát ilyen a világ!" -, de tényleg ilyen? Vagy csak ilyenné tettük mi emberek? Azt bizton állíthatjuk, hogy az az ember, aki nem tudja "beleálmodni" a hétköznapokba a Mindenható Istent, akinek nincs hite a Teremtő-Gondviselő Istenben - még úgy, a "maga módján" sem, annak tényleg rettenetesen nehéz az élet...

Ahogyan a jelen folyó klímakonferencián is mondogatják "Nincs B-bolygónk, csak ez az egy Földünk!" ugyanígy mondhatjuk életünk is csak egy van. Nincs újrakezdés, mint a társasjátékban, amikor rossz mezőre vet minket az kocka-véletlen, s visszaparancsolnak a startmezőre... Ha mindent-újrakezdés nincs is, azért a hívő embernek van egy csodálatos segítsége: Isten "B-terve". A sosrsunkraszabott mentőöves pillanatnyi, s megváltásos egész életünkre szóló... Isten mentő szeretetének valósága a Krisztus valósága; az akkor és ott az emberi testté lett, s az itt és mostban pedig a krisztusi önfeláldozó szeretetben megtapaszhalható...

Isten mindig kivezet a mélyből, nem hagy a sötétségben. Ez az evangélium. Nincs olyan krízis, amiből ne lenne megoldás Vele együtt, s nincs az a krízis, amiből még ne taszíthatna mélyebbre az Isten-nélküliség... Ezért fontos tekintetünket Istenre emelni akkor is, ha a körülmények/tények vagy egyes emberek gonoszsága esetleg a magunk makacssága a mélybe rántana...

Kegyelemért.

A mai nap imádsága:
Uram, irgalmazz nekem!Ámen



Mindnyájan egyetértettek Jézussal, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: "Nemde a József fia ez?".
Lk 4,22

Lassan harminc éve is már, hogy az öreg Sinka Pista bácsi azt mondta nekem. "Matyikám, egyet jól jegyezz meg! Soha nem az számít, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja..." Messze elkerültük egymást, bizonyára ő is megpihent már, mint minden földi halandó küzdelmei után, de a tőle tanult igazság sokszor fülembe cseng. Bizony, így van ez ma is. Mondhat bárki, bármilyen butaságot, ha hűséges talpnyalói kórusként visszhangozzák szavait, talán ő is elhiszi, "lám-lám, most is milyen bölcseket szóltam". Akkor nem is számít, hogy mit mondanak? De csakis a tartalom számít, mert az munkálja azt, aki szól - így van ez köztünk, emberek között.

Ritka pillanat. Jézussal egyet értenek. Nem tartják vallásos álmodozónak, farizeuspukkasztó különcnek, istenkáromló bitangnak. Nem, most azt mondják: "Egyetértünk veled Jézus, hiszen a kegyelem igéit hirdeted." Milyen jó hallani az igazságot... de milyen nehéz azt megcselekedni! Kibúvókat keresünk: Nem, nem én vagyok erre alkalmas! Az idő sem megfelelő! Minek keressem az ütközést a másikkal? - érv számtalan akad, hogy ne azt cselekedjük, amit a szívünk diktál. Az a testrészünk, amit legmagasabban hordunk, az van legtávolabb az Istentől. Hiába remegteti meg Isten a lábunkat a körülményeken keresztül, hiába halmoz el a szívünknek célzott élmény-üzenetei sokaságával - eszünk, a büszke ráció ellenáll... akár életünk végéig.

Mire várunk? MIért késlekedünk az igennnel és miért nem akarjuk felvállalni annak következményeit? Mert félünk. Félünk, hogy meg kell tagadnunk önmagunkat, hogy fel kell adnunk a szabadságunkat, hogy be kell tartani sok-sok parancsolatát az Istennek. Megannyi tévhit, hamis elképzelés az Országról, mely közöttünk és bennünk van. Csak fel kellene már fedezni, s végre félre kellene tenni minden mást, mely akadályozza, hogy megérintse lelkemet az Ő Szeretete. Az üzenet szól ma is, szavak nélkül is. Az ablakon legördülő vízcseppek csöndjében, de a minket körülvevő emberek zsongásában is. Egyszer már esélyt kellene adnunk a szívünknek is... vagy ma is azt mondod: De hiszen ezt csak az ács gyereke mondta...

Otthon...


A mai nap imádsága:
Uram! Adj otthont mindenkinek, s add hogy mindenki érezhesse saját fészkében a Te szereteted melegét! Ámen


Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem!
Zsolt 84,4

Azt régóta tudjuk, hogy az állatok bizonyos szempontból okosabbak az embernél... A majom memory-játékban simán megveri az embert, az elefántok akár harminc kilométeres távolságból is meghallják társaik vonulását - nem a fülükkel, hanem a talpukkal! Számtalan "csodát" lehetne emlegetni a teremtettségből - Isten túlcsordulóan telerakta a világot jeleivel, melyek értelmes vizsgálatából levonhatók a következmények: tiszteld az életet. Mi meg nem tiszteljük - mérgezzük a világot. Bűnösök elsősorban azok, akik mind a mai napig az alapvető élelmiszerekkel is tőzsdéznek, s így megfosztanak százmilliókat a munkától, megint máshol pedig a föld vegyszeres kizsákmányolására kényszerítik a gazdálkodókat. A mennyiség, s a látszat-minőség a döntő... mindennek persze ára van: pusztul a természet, még a túlélőbajnok verebeink is eltűnnek Európából.

Mindenkinek kell(ene) hogy legyen fészke, otthona. Sajnos sokan vannak, akik az otthon melegéből semmit nem éreznek, s nem azért, mert azt nem a távhő vagy a pontosan beállított termosztát ne biztosítaná. Az otthon melege ugyanis belülről fakad, a viszonyból. Amilyen a viszonyunk a környezetünkhöz, olyan az életminőségünk. A viszony milyenségét pedig az Abszolútummal való kapcsolatunk határozza meg mindig.

Az otthon melegén túl van még valami, ami nagyon fontos: helyem a világban. Érzem-e, hogy ahol most vagyok, az valóban az én helyem, ez az amit nekem rendelt a Teremtő. Ha erről nem vagyunk meggyőződve, akkor érdemes tovább keresni, nyitottnak lenni a lélek barangolásaira. Az Istenhez vezető ösvények - nekünk úgy tűnnek - össze-vissza kanyarognak az életben, azaz csak idő kérdése, hogy mikor találunk rá. Ha már rajta vagyunk, bármilyen rögös is és kacskaringós, jó úton, Isten szerinti egyenes úton járunk. Ilyenkor telik meg szívünk hálával, mert megértjük, hogy az igazi otthonunk ott van, ahol lelkünk békességet nyer, azaz Istennél.


Szeretet..

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy szeretsz! Add, hogy szeretetedet továbbadhassam! Ámen


Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.
Jel 2,3-4

Az egyik német szólás így mondja: "Az első szerelem fényeskedik a leginkább". Tény, hogy legszebb szerelem a felfedezés izgalmával átszőtt vonzódás. A Szentírásban gyakran találhatunk metaforát, példázatot vagy hasonlatot Isten és az ember misztikus kapcsolatára. Kifürkészhetetlen a szerelem, s méginkább titokzatos az Isten maga, de mindkettő megtapasztalható a szeretetben!

Számonkérni évtizedek után a hűséges társunktól: "De nincs meg benned az első szeretet!" - kissé ellentmondásos lenne... Azért, mert nem röpködnek pillangók a lelkemben, elsősorban nem a társam a hibás, hanem én magam. Így aztán nehezen érthető, mi is akar lenni ez a jelenések-könyvbéli panaszos számonkérés? (Persze van sok más mélységesen emberi elképzelés a Jelenések Könyvében, ill. nemcsak ott, de ez az a bizonyos csipkés pólya - a Biblia emberi része, ahogyan Luther mondja -, ami az isteni üzenetet »Krisztust«, mint gyermeket hordozza.)

Az első szeretet tulajdonképpen egy metafizikai találkozás. Az emberi létezés rendjében ez a pillanatos kontaktus alapvető jelentőségű, az isteni valóság "tanulmányozását" enélkül nem lehet elképzelni. Ez az első találkozás ugyanis meghaladja eladdigi tapasztalatainkat, s felvillantja azokat a dolgokat, melyek az emberi értelmünk külső határain túl vannak. Ha ez nincs meg - nevezhetjük ezt megtérésnek, azaz Isten és ember egymásra-találásának -, akkor Isten megmarad emberi korlátok közé szorított gyatra elképzelésnek... Ennek egyik jeles példája, amikor a Krisztus-tan/krisztológia primitív, jobb esetben csak ultranaív jézuskázásba sorvad.

Van-e "joga" Istennek számonkérni ezt az élményt? Ami ember számára lehetetlen, az Istennek lehetséges, ami számunkra érthetetlen, az Isten számára "logikus". Isten nyilvánvalóan azért kéri számon ezt az élményt, mert ebben Ő maga - titokzatosan, de nyilvánvalóan - cselekedett. Elflejteni, hogy az Isten munkálkodott az életünkben, azt jelenti: elhajoltunk Attól, Aki alapja, garanciája annak, amik vagyunk, s amivé válhatunk...

Ahogyan társunknak évtizedek múltán is szinte naponta fülébe suttogjuk: "Szeretlek!" - ugyanúgy Istennek is illik megvallanunk: "Istenem, nem felejtettem el kegyelmedet!" Aki gyakorolja hitét, az tudja mit is jelent ez valójában és nemcsak tudja, de érzi is, s ez nem mindennapi, megújító erő birtokosává teszi...