2017. augusztus 21., hétfő

Amikor a dolgok széthullanak körülötted, kérd Istent, szabadítson meg félelmeidtől!


"Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: elvesztem! Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem mélyéről. Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj!" (Jeremiás siralmai 3:53-57)

Amikor minden darabokra hullik szét az életedben, sok olyan érzelem lehet benned, amely visszatarthat. Ilyen például a szomorúság, harag, csalódottság, megbánás. De ezek közül a leginkább kárt okozó érzelem,a félelem.

A félelem az az érzelem, mely odaláncol a múlthoz. A félelem megbénít. A félelem az első számú probléma, amelyek sok embernek szembe kell nézni. Félnek, hogy nem sikerül nekik, félnek a jövőtől, vagy éppen attól, hogy más emberek mit gondolnak.

Jeremiásnak sok oka volt, hogy féljen. Az volt a feladata, hogy egy nagyon népszerűtlen hírt kézbesítsen a népe számára. Annyira utálták, hogy egy kút mélyébe vetették, és az ellenségei köveket dobáltak reá. Lejegyezte Istenhez szóló kiáltását a mai igeversben. Jeremiás félt, és félelmében Istenhez fordult, Őt szólította meg.

Ha félelemmel küzdesz az életedben, Isten ugyanazt mondja neked, mint Jeremiásnak:
"Ne félj!". Isten mindent az irányítása alatt tart, és bármin átsegít, amivel szembe kell nézned. A legjobbkor fog kiemelni a kút mélyéről. Így kérd Istent, hogy szabadítson meg a félelemtől.

3 ellenszer létezik a félelemre:

* Töltsd meg életedet igazsággal! "...megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (Jn 8:32) Minél inkább Isten igéjével töltöd meg elmédet, annál inkább kiűzi ez a félelmet az életedből.
* Töltsd meg életedet szeretettel! "...a teljes szeretet kiűzi a félelmet"(1 Jn 4:18) Minél inkább megismered Istent, annál inkább megérted az Ő feltétel nélküli szeretetét. Amint megérted az Ő mély szeretetét irántad, meglátod, hogy ez a tökéletes szeretet elűzi a félelmet.
* Töltsd meg az életedet hittel! Amint elkezdesz bízni Istenben, és az Ő tökéletes szeretetében, elkezded legyőzni a félelmeidet. A hit Isten ellenszere a félelmre.


Ha attól félsz, hogy az életed már darabokra hullott, és a legjobb napjaid már magad mögött vannak, tévedsz. Isten mindig meg tudja fordítani a dolgokat. Elküldte a fiát, Jézust, hogy "megkeresse és megtartsa az elveszettet." (Lk. 19:10)

Nem számít, min mész most keresztül, nem számít milyen rossznak látszanak a körülményeid, fordulj el a félelmeidtől, és Jézustól várd, hogy helyreállítsa az életedet!





Isten néha azt mondja: „Még nem!”


Ha elcsüggedsz, gondolj arra, hogy míg Isten késik, téged türelemre tanít.


Meg kell őrizned magadban azt a bizonyosságot, hogy amikor megtetted Isten akaratát, akkor meg fogsz kapni mindent, amit ő megígért. Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” (Zsidók 10:36-37)

Ha csüggedt vagy, mert Isten válasza késik az imáidra, értsd meg, a késedelem nem elutasítás. Csak azért, mert a válasz vagy a csoda – még – nem jött el, ez nem jelenti azt, hogy Isten nem fog válaszolni, vagy hogy elfelejtkezett rólad, vagy nem törődik veled. Egyszerűen csak azt jelenti „még nem!”

A szellemi érettség része megtanulni a különbséget a „nem” és a „még nem” között, az elutasítás és a várakozás, késlekedés között. A Biblia azt mondja: „aki eljövendő, eljön, és nem késik.” (Zsidók 10:37)

Lehet, hogy Isten késlekedése a te türelmed próbája. Mindenki tud türelmes lenni egyszer, a legtöbb ember kétszer is, és sokan közülünk még háromszor is. Isten így próbálja meg újra és újra a türelmünket.

Miért? Azért, hogy meglássa, mennyire vagy türelmes? Nem!

Azért teszi, hogy te meglásd, mennyire vagy türelmes. Így megtudod, mi van benned, és megismered mennyire vagy elkötelezett. Isten próbára tesz téged, hogy megtudhasd, ő hűséges, még akkor is, ha késnek a válaszok, amiket vársz.

Ha csüggedt vagy, emlékezz, hogy Isten türelemre tanít téged a késedelem által. Kérd őt, hogy a csüggedésed változtassa türelemre.


Lehet, hogy épp most nehéz időszakon mégy át. Csüggedt vagy, mert a helyzet, amivel szembenézel kezelhetetlen, értelmetlen, igazságtalan.

Lehet, hogy elviselhetetlennek látszik, és legbelül azt mondod, „Istenem, nem tudok többet tenni, ennél már képtelen vagyok többet tenni!”

De igenis tudsz!

Meg tudsz állni továbbra is, mert Isten veled van. Képessé tesz rá, hogy folytasd a rád nehezedő nyomás ellenére is. Emlékezz, ha nem adod fel, nem bukhatsz el. Állj ellen a csüggedésnek, és fusd végig a versenypályát, amit Isten jelölt ki neked!
BUKTATÓK

„...vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat!" (Ézsaiás 57:14)

Ahhoz, hogy betölthesd Istentől kapott rendeltetésedet, szembe kell nézned jellemed gyenge pontjaival, úgy kell tekintened rájuk, mint botlást okozó kövekre, és el kell távolítanod őket. Íme, a hat leggyakoribb közülük: 1) Büszkeség. Lelki gőg vagy a gazdagságoddal való kérkedés - Isten mindenfajta büszkeséget gyűlöl. Az Ő igéje ezt mondja: „...alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" (Filippi 2:3). A büszkeség taszította le a Sátánt a mennyből, ahol az angyalok fejedelme volt, és téged is letaszít, ha hagyod. 2) Bizonytalanság. A bizonytalan emberek nem hajlandók kockázatot vállalni. Panaszkodnak a sorsuk miatt, de félnek megragadni a lehetőséget a változásra, és tenni valamit. Ragaszkodnak a megszokott kényelmükhöz. Mi a megoldás? Hitben kilépni, és bízni Istenben! 3) Szeszélyesség. A hangulatemberek olyanok, mint a szél, nem tudhatod, hogy merről fognak fújni. Nem lehet számítani rájuk. Soha nem épülhet bizalom olyan emberre, aki ingatag. 4) Perfekcionizmus. A perfekcionista a tökéletesség megszállottja, mindig hibátlan eredményt akar elérni. Ez megfojtja kreativitását, és mindenki mást is elhallgattat. A betegesen tökéletességre törekvő ember, nem tudja magát elfogadni, ezért nehéz számára, hogy bárki mást is elfogadjon. 5) Túlérzékenység. A túlérzékeny ember mindig a sebeit nyalogatja, és önmagába néz, így aztán érzéketlen mások szükségeire. Ironikus módon az ilyen emberek sohasem értik meg, hogy miért olyan magányosak. 6) Borúlátás. Borúlátó emberekkel nehéz egy légtérben lenni. Személyiségük nemet mond az életre úgy általában, ezért az emberek rendszerint kerülik őket, mint a pestist. Felismered ezeket a botlást okozó köveket az életedben? Ha igen, imádkozz, kérd Isten segítségét, és kezdd eltávolítani őket!

Figyeld a jeleket!

„Tanuljatok tőlem… és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:29 KJV)

A kiégés jelei a következők lehetnek: harag, ingerlékeny viselkedés, megrögzött szokások, elsietett döntések, csalódottság, alacsony morál és depresszió. Idetartozhat még az erkölcsi bukás is, mert amikor szomjunkat nem a megfelelő módon csillapítjuk, akkor az más forrásokból keres enyhülést. Nem furcsa, hogy olyan emberek, akik képesek nagyvállalatokat vezetni és komplex költségvetést kidolgozni, nem érzik meg, mikor van szükségük szünetre, és nem tudják felmérni, hogyan használják forrásaikat úgy, hogy ne merítsék ki azokat? Ha bölcs vagy, akkor nemcsak a találkozókat jegyzed be a naptáradba, az időbeosztásodba betervezed a pihenő időt is. A jól időzített pihenés visszaadja energiádat, megőrzi képességeidet, így teljes kapacitással tudsz tevékenykedni. Másrészt, ha túl sok minden köti le figyelmedet, akkor ez elszívhatja örömödet, és végül alul fogsz teljesíteni! Miért rohangálunk körbe-körbe, míg a föld alá nem kerülünk? Nem vagyunk tudatában annak, hogy lelkünknek szüksége van pihenésre, nem vesszük észre a kiégés árulkodó jeleit? Olyanok vagyunk, mint az a sofőr, aki annyira el van foglalva azzal, hogy hová tart és hogyan tudna leggyorsabban eljutni oda, hogy észre sem veszi, hogy a motor zörög, a gumik eresztenek, és az üzemanyagtank csaknem üres. Aztán, amikor az autó lerobban, azt kérdezi: „Mi történt?” A válasz – oda kellett volna figyelnie a jelekre! És neked is oda kellene!


Isten szuverenitása


„Bizony, tőle, általa és érte van minden.” (Róma 11:36)

Ha elismerjük Isten szuverén uralmát minden felett, az nem tesz minket magatehetetlen bábukká, és nem mentesít minket a felelősség alól. Dehogyis:

1) Elveszi az aggodalmainkat. Ha Isten szeretetében megpihensz, akkor azt tudod mondani: „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján” (Zsoltárok 23:6). Ez olyan „bizonyára”, amit nem tud megadni a bankárod, a brókered, a biztosítási ügynököd vagy bárki más.

2) Megszabadít a magyarázatoktól. Szabadok leszünk annak a zsarnoksága alól, hogy mindenre tudnunk kell a választ. Mondhatjuk: „Én nem tudom, de bízom abban, Aki tudja.” Az a veszélye annak, ha egy kicsit járatosak vagyunk a teológiában, hogy azt hisszük, felfoghatjuk a felfoghatatlant. Még a nagy apostol is széttárta a karját, és azt mondta: „Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” (Róma 11:33). Nézz szembe ezzel: nem tudjuk megmagyarázni, hogy Isten miért zár be bizonyos ajtókat, és miért nyit meg másokat, vagy hogyan tudja a rosszat is jóra használni. De megteszi, és általában nem ad rá magyarázatot.

3) Megőriz a büszkeségtől. Pál azt írja: „Bizony, tőle, általa és érte van minden”. Ha Isten szuverenitását korlátozni akarod, akkor meg kell szabadulnod a „minden” szótól ebben az igeversben, éppúgy, mint a Róma 8:28-ban is: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Ha Isten azt mondja: „minden”, akkor Ő úgy is gondolja! Itt egy egyszerű választásról van szó: vagy bízunk Istenben, vagy istent játszunk. Nem is olyan nehéz dönteni!





„… az Isten irgalmára kérlek…” (Róma 12:1)

Isten szuverenitásának két oldala van: egyik oldalon Isten kezdeményezése, a másik oldalon a mi válaszunk van. Pál azt írja a Róma 12:1-ben: „Ezért… az Isten irgalmát tekintetbe véve”, felelősek vagyunk azért, hogy: a) ellenálljunk a világ nyomásának, amely rossz irányba húz minket; b) megújítsuk gondolkodásunkat minden nap imádság és Isten Igéjének olvasása által; c) felismerjük, hogy mi az Ő akarata ránk nézve, és aszerint éljünk.

De Pál nem áll meg itt. Folytatja: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok! A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak! A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet! Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal! Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat! Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint! Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó! (Róma 12:9-17).

Isten szuverenitása nem azt jelenti, hogy mi fel vagyunk mentve a felelősség alól, hogy nem érdekelnek napjaink problémái, hogy nem kell vesződnünk döntésekkel, hogy nem vágyunk kiválóságra törekedni, vagy hogy nem aggódunk az elveszett világ miatt. Isaac Watts, az énekíró, ezekkel a szavakkal ragadta meg Isten szuverenitásának lényegét: „Hát én elébed mit vigyek? Egész világ vajon mit ér? Fogadd el e bűnös szívet s egész éltem kegyelmedér’!”





ÓVD MAGAD SZELLEMI ÉRTELEMBEN!


„... és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit..." (Dániel 7:25)
A Sátán kétféle stratégiát használ. Először: „...beszél... a Felséges ellen". A Sátán min­dig támadja Isten terveit, Isten alapelveit, Isten embereit, tehát jól vigyázz! Másodszor: ... gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit". A kimerültség olyan fegyver, amit a Sátán fel fog használni ellened. Ha kimerült vagy, sebezhető vagy. Ezen a ponton a kísértés meg­alkuváshozvezethet, a megalkuvás behódoláshoz, ésa behódolásvereséghez, „...atestet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne" (Róma 13:14). Ne adj a Sátánnak egy centit sem, különben egy kilométert fog elvenni! Az igazi csata az elmédben dúl. A Biblia arra figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, „hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek" (Zsidók 12:3). A Sátán ki fog fárasztani, hogy leradíroz­hasson, ezért időt kell szentelned arra, hogy erőd újratöltődjön Isten jelenlétében. Könnyen megtörténhet, hogy annyira belefeledkezünk az Úrért végzett munkába, hogy nem töltünk időt a munka Urával. Jézus azt mondja: „Fáradt vagy? Kimerült vagy? Kiégtél a vallásosságban? Jöjj hozzám! Gyere el velem, és helyreáll, meggyógyul az életed. Meg­mutatom, hogyan tudod igazán kipihenni magad. Járj velem, és dolgozz velem - figyeld, hogy én hogy csinálom... nem fogok rád terhelni semmit, ami túl nehéz vagy nem illik rád. Tarts velem és megtanulsz élni..." (Máté 11:28-30 TM). Ha elkötelezed magad arra, hogy Isten akaratát fogod cselekedni, Isten módszereivel, Isten erejével, akkor nem fogsz kimerülni. El fogod érni a beteljesedést, egyensúlyban maradsz, legyőzöd mindazt a nyomást és aggodalmat, amit a világ okoz. Isten ilyennek akarja az életedet.
Céljaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem reményteljes szívet, hogy ne lankadjak meg napi feladataim elvégzésében! Adj nekem jövőbe vetett hitet, hogy Benned és általad van értelme a küzdelmeimnek, s hogy fáradozásom gyümölcseit egykor kegyelemből elnyerhessem! Ámen

   

Minden fát a gyümölcséről lehet megismerni!
Lk 6,44a

Nincs szebb, a virágba-borult tavasznál - ezért ennyire csodálatos érzés a szerelem is, hiszen benne a van a mindenség, a teljesség ígérete... S minél idősebb az ember, annál inkább (meg)látja, milyen fontosak az ifjúkori döntések, s milyen következményekkel jár, ha valaki átgondolatlanul, hirtelen határozza el magát valamire/vagy voksol valaki mellett.

Édesapám szenvedélyes méhész volt. 14 éves korától voltak kaptárai, amiket egyedül gondozott. Ő mesélte még gyerekkoromban, hogy méhecskék milyen fantasztikus szaglással bírnak. Kilométeres távolságból megkülönböztetik egyik virágot a másiktól, s ezért is lehetséges, hogy ahol túlnyomórészt egyfajta virág van - pl. akácfavirág -, akkor csak azt gyűjtik be. Milyen jó a méheknek, tudják, hogy melyik virág melyik, még talán még azt is tudják mi lesz belőlük!

Az ember nem ilyen. Messziről csak azt látja: virágzó fa, s aki nem bír kertész ismeretekkel, az még közelről sem tudja megmondani, melyik fának milyen gyümölcse lesz? (Ha meg közel van, akkor a fát nézi, de nem látja az erdőt...) Utólag persze mindenki okos: mindenki tudja, hogy a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rosszat. No de előre? A bölcs ember bölcsessége abban rejlik, hogy tudja, kihez kell fordulni! A Főkertészhez! A pro-videáló (előre-látó) Gondviselő Istenhez. Tőle lehet tanulni, Tőle lehet imádságos párbeszédben, a lélek belső finom rezdüléseire ráhangolódva építő párbeszédet folytatni... Aki így cselekszik, az alapvető nagy hibákat nem fog elkövetni. Nem keveri össze a bojtorjánt a fügével, s nem ápolgat olyan fát, aminek már rég elkorhadtak a gyökerei...

Kivárni, hogy melyik fa milyen gyümölcsöt terem - bizony időbe telik. Az emberéletek fáinak gyömölcseire is kell legalább egy-két évtizedet várni - s aztán minden kiderül. Kiderül, hogy ki volt az, aki a nagy lombkoronájú fát választotta, mely árnyékot adott, de gyümölcsöt soha. Ki volt az, aki hittel és szeretettel a vadoncba jó fát oltott, s termése lett annak a fának - várakozáson felüli. Az is kiderül, hogy ki spórolt a munkával, az idejével, s ki az, aki áldozatot hozott a jövőért. A végén minden kiderül, a végén minden nyilvánvalóvá válik. Ekkor már nincsenek okoskodások, szép magyarázatok, a végén már csak csönd van, s tények vannak: Van-e gyümölcse annak az életfának vagy nincs? Ha van, akkor az jutalmat kap a kiskertész, ha nincs, akkor elmarasztalást kap.

Egymás életének kertészei vagyunk. Egymásra bízott minket az ÚRIsten. Ehelyett - sajnos - sokszor ásóval-kapával egymásnak esünk, ahelyett, pedig az élet tiszteletének finomságaira ráhangolódva munkálkodhatnánk egymás javán: szülő a gyermekéin, gyermek a szüleién, rábízott a rábízottakén... Hiszen egyik ember a másiknak jövőt adhta/termthet, ha elfogadja az Isten örök törvényeit, de ha azokat semmibe veszi, akkor felborítja a kert rendjét, s pusztulásba sodorja azt, aminek gondozására rendeltetett kezdettő fogva...


Jutalom...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Hálát adok Neked a mai napért, annak minden javáért, amivel most is megajándékozol. Köszönöm egészségemet, s mindazt, amivel körbeveszel! Add, hogy lábam ne csak magam ügyéért járjon, de másnak is hasznára váljon, kezem ne csak magamért, másért is dolgozzon, s add, hogy szavaimmal ne csak magamat, hanem másokat is vigasztalni tudjak! Ámen.


Péter megszólalt, és ezt mondta neki: "Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk." Jézus így szólt: "Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első."
Mk 10,28-31

Az ember életének egyik legerősebb mozgatórugója a haszonelvűség... Megéri vagy sem? A kérdés nem csak a napi bevásárlások reklám-izgatta környezetében vetődik fel, az élet minden területén találkozhatunk vele. Sokan azért fordulnak el a lelki dolgoktól, mert semmi hasznát nem látják. Tényleg, mi értelme van a naponkénti imádságoknak, a vissza-visszatérő vallásos gondolatoknak? Kézzelfogható haszna tényleg kevés... Nem lesz tőle nagyobb fizetés, s a boltban sem vásárolhatok olcsóbban, akkor meg minek? A tanítványok, akik között családos emberek is voltak, azaz másokért is felelősséget hordoztak, felteszik Mesterüknek a kérdést: Jézus, beszélj világosan!... És mi mit kapunk azért, mert miattad mindent elhagytunk? Feladni a biztosat a bizonytalanért... Még a szólás is arra int: Járt utat a járatlanért el ne hagyd!

Ha az élet csak megfogható dolgokból állna, akkor érthető lenne a haszonelvű gondolkodás egyeduralma. Az élet azonban sok más fontos dologból is áll. Sőt, azok, amik nem láthatóak, nem "megfoghatóak" azokra van igazán szükségünk: szeretet, szerelem, barátság, reménység, hit, haza stb...Ezekért olykor egész vagyonát is kockára teszi az ember. Miért? Mert mindezek adják együttesen az élet tartalmát! Ha az ember életének értelme csak a szaporodás lenne, akkor bizonyára másképp teremtett volna meg minket a JóIsten! Osztódhatnánk mint az egysejtűek vagy mindenhonnan kinőhetne az ember, mint a gomba...

Az élet "értelme" azonban nemcsak az evés, az ivás és a genetikai kódunk továbbörökítése. Az élet értelme a létünk ezerarcúságában, hogy rátaláljuk Istenre, hogy el-, és visszajussunk Őhozzá. Hiába kutatjuk a világmindenséget, gyorsítjuk az elemi részecskéket (LHC) - születésünk és halálunk titkát megfejteni nem tudjuk. Pedig ez az a kérdés, ami különösen is izgat mindenkit! Miért vagyunk ezen a világon, miért kell meghalnunk, hová megyünk, ha vége az életnek? A "probléma" akkor kezd egyre súlyosabbá válni, ahogyan felfedezzük: nem az élet közepe felé, hanem végefelé tartunk... A jutalom - Jézus szerint - már itt a földön százszoros(!) Mindenben részesülhetünk, sőt nemcsak hogy nem szenvedünk semmiben hiányt, de amit kapunk, azt is úgy éljük meg, mintha százszorosa lenne annak, amit "megérdemelnénk". Akkor miért nem követi az ember mégsem Teremtője akaratát?...


Tanítványság...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy tudjak Veled járni! Ámen


Jézus mondja: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet..."
Mt 28,19a

Ezt a mondatot - Máté evangéliumának utolsó mondatát - Jézus ún. missziói parancsaként emlegetik. Ha megnézzük a missziótörténetet, akkor hamar kiderül, hogy az esetek többségében a kereszténnyé (azaz Krisztus-követésre) formálás súlyos véráldozatok árán történt meg. Európában egyedül az írek - Szent Patriknak köszönhetően - vették fel úgy a kereszténységet, hogy ennek a "folyamatnak" nem volt véráldozata! Ha azt nézzük, hogy Jézus az ő tanítványait meghívta, s tudunk olyan meghívottról is (gazdag ifjú!), aki azt visszautasította, akkor nyilvánvaló, hogy a tanítványság csakis a személyes döntés önkéntességen alapulhat. Tulajdonképpen minden missziót folyatató vallásnak ezt a gyakorlatot kellene folytatnia! Ha megnézzük a két legnagyobbat (kereszténység és iszlám), akkor kiderül, hogy bizony a misszionálás és az erőszak alkalmazása igen gyakran egyet jelentett...

De mit is jelent a tanítványság? Minden ember, minden nép tanítvány lenne? Korántsem. A tanítvány ugyanis az, aki törekszik olyanná válni, mint mestere, de felülmúlni a mestert sosem tudja. A 21. század elejére a tanítványság túlságosan mély, radikális fogalommá vált. Bibliai értelemben vett radikális keresztyén élet azonban nem más, mint egy normális, hétköznapi keresztény élet. Ha megnézzük azt a vérszegény változatot, amit a mai nyugati/jóléti kereszténység mutat - pedig ez egy valóban modern, komplex keresztény csomag, hiszen vannak benne fesztiválok, egyházi turizmus, politikai elkötelezettséget deklaráló mozgalmak, intellektuális/íróasztal-teológia, mindenki ízlésének megfelelő fórumbeszélgetések - csak két lényeges hiányzik belőle: a jézusi, szeretet-szenvedély, s a személyes elkötelezettség...

Az igazi tanítványság tulajdonképpen nem más, mint visszatérni az Istenhez. Ez a megszentelődés útja, amin vándorlunk egy életen át. S ez az egyik fő probléma manapság: A megszentelődésben nincsenek rövidített utak, egyszerűsített megoldások. Nem létezik valamiféle titok, amelyet felfedhetne a jó pap, a lelki vezető, a tapasztaltabb keresztény testvér. Semmivel nem helyettesíthető vagy pótolható az évekig tartó Istennel járás! Ahogyan nem lehet gyorsított eljárásban gyereket nevelni - ez egy 20-25 éves projekt, rengeteg 24órás szolgálattal -, ugyanúgy Istent sem lehet egy rövidített megtérés-metódussal életünk vándortarisznyájába dugni. (A megtérés gyakorlatilag nem más, mint tudatosítás: merrefelé is akarok menni... )

A kor, amiben élünk, az időt tette meg Istennek, s ez általános "bálványimádás", ez a globális istentelen türelmetlenség kihat a lelki életünkre is! Talán még azt is elmondjuk/elimádkozzuk Istennek, hogy időzavarban vagyunk, és ha valamit közölni akar velünk, akkor azt most tegye meg, mert aztán nem érünk rá... Istennek nem a mi nyomorúságos szünetecskéink, a szabadidőnk kell, hanem az egész életünk! Mi pedig - mivel teljesítménykényszeres világban élünk - azt gondoljuk, hogy Istent jobban érdekli a mi teljesítményünk/izzadságunk, mint az imádságunk.

Gyakran mondogatjuk: visszük a magunk keresztjét... s el sem gondolkodtunk, mit is jelent ez valójában. Nem azt, amit általában gondolnak: "Nagy kereszt nekem a főnököm, a gyerekem, az anyósom, a hiteleim stb..." -, hanem valami alapvetően mást! A kereszthordozás nem az akadályokkal való szembesülés - egyébként is az egész élet egy nagy akadálypálya(!) -, a kereszt egyetlen dolgot jelképez: a meghalást önmagunk számára. Ezt nem lehet megtenni csakis önkéntesen és csakis az Istennel együtt...


Ünnepnap...




A mai nap imádsága:

Uram, Istenem ! Sokszor nem tartottam meg törvényedet, mert nem tudtam, mert nem láttam be, hogy megtartani rendelkezéseidet nem a Te javadat, hanem az enyémet szolgálja. Gyakran eltévelyedtem, s a világ szeretetlenségére én is irgalmatlansággal válaszoltam. Kérlek jobbíts meg engem a mai napon is, hogy szereteted erőterében élve úgy éljek, ahogyan azt magam is kívánom, s Te is látni akarod! Ámen


Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek.
Mt 12,7

Jézust és tanítványait megvádolják a farizeusok, hogy nem tartják be a törvényt. "Dolgoztak", azaz kalászt téptek - szombaton! Az ok egyszerű: nagyon éhesek voltak. Bizony a szükség gyakran bont törvényt... Kevesen tudják, hogy a jogszabályi kiskapukat nem azért teszik bele a törvénybe a jogalkotók, hogy azokat kijátszva egyesek jogtalan előnyökhöz jussanak, hanem azért, hogy bírónak legyen lehetősége méltányosságot gyakorolni, ha az élet ezt úgy hozza... Mert hiába az igazság, ha nincs benne részvét, hiába az igazság, ha nincs benne a szeretetnek egy szikrája sem, az ilyen igazság nem éri el célját (a kiegyenlítődést), csak gyűlöletet kelt.

Az irgalom nem más, mint belátása annak, hogy létezik "magasabb igazság" is, mint a törvény pálcája. Az irgalom belátása a személyes érintettségnek is. Nem mondhatom: "Semmi közöm hozzá!" Mindenhez közöm van, hiszen a teremtettség része vagyok itt és most, egy időben és térben létezem a másikkal, az embertársammal, akit Isten ugyanabból a "vérből" (értsd: emberi genom) hívott életre. Akkor pedig mit ítélkezem olyan dologban, ami nem az én illetékességi területem? Milyen alapon török pálcát a másik felett, hogy ő hogyan és mit gondol, ha egyébként békében és igazságosságban akar élni? Ha csak a protestánsok meghurcoltatására gondolunk, amit el kellett szenvedniük az ugyanazon Krisztus kegyelme alatt álló katolikusoktól az elmúlt félezer évben - már éppen elég ez is... S akkor a más vallásokkal való konfliktusokat még nem is említettük!

Az irgalom az a látás, amely azoknak adatik, akik az Istent szeretik. Aki nem szereti az Istent, az az embertársát is gyűlöli. Az irgalom nem mos egybe, mert tudja, hogy határokat az ember nem, csakis az Isten szabhat. A határoknélküliség pedig nem az autoritás elhagyásának a készsége, hanem a lélek szabadságának megélése. A farizeusok ítélkeznek, mert nem látják a "fától az erdőt", azaz nem értik, hogy valójában mi is a szeretet. Jó lenne, ha a farizeusság megmaradt volna a kétezer-év-előttiség jótékony homályában. Sajnos ez a fajta látásmódja a világnak ma is közöttünk van, s ehhez nem kell sem zsidónak, sem kereszténynek lenni - elég, ha valaki tagadja az Istent, az összes többi ebből már "automatikusan" adódik...