2017. július 22., szombat

Egy igában Jézussal


„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem…” (Máté 11:29 NKJV)
Vagyunk jó néhányan, akik könnyen tudunk bízni Istenben az egészségünkkel kapcsolatban, de az egész éjszakát ébren töltjük, mert az anyagiak miatt aggódunk. Vagy hisszük, hogy gondot visel ránk anyagilag, de nem bízunk abban, hogy irányítja lépteinket. Jézus azt mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem…” Azt kérdezed, mit tanulj? Tanuld meg azt, hogy ha könnyíteni szeretnél a terheden, nem pedig még többet magadra venni – akkor társra van szükséged. Vedd fel az igát az Úrral, és engedd, hogy Ő vezessen! Ha Istennel együtt dolgozol, az visszaadja az erődet, nem kimeríti! Richard Mylander írja: „Úton voltam egy konferenciára Colorado államba. Hegynek felfelé vezettem egy főúton, amikor oldalra pillantva megláttam egy tehervonatot, amely ugyanarra haladt, csak sokkal lassabban. A vonatot alulról két mozdony tolta; hangjukból ítélve teljes erővel dolgoztak. Én a közép-nyugati síkságról származom. »Szóval így közlekednek a vonatok a hegyvidéken« – tűnődtem. Közben lassan elértem a csaknem egy mérföld hosszú szerelvény elejét. Ott megláttam még öt mozdonyt, melyek a vonatot húzták. Összesen hét mozdony! Ahonnan én jöttem ritkán látni kettőnél vagy háromnál többet. Ez a vonat nagy lecke volt számomra. Volt már, hogy nagy és nehéz volt rajtam a teher. Fáradtnak éreztem magam, és azon tűnődtem, ki tudok-e tartani vajon a nyomás alatt. Isten példaként adta ezt a vonatot. Amikor teljes erőből küszködve tolom hegynek felfelé a terhet, és úgy érzem, minden energiám elfogyott – Ő azt akarja, hogy tudjam: Ő van elöl, és sokkal nagyobb erővel húzza azt, mint én.”


Elégedettségre vágysz?


„Népem… elvetette az élő vizet… és repedezett falú víztartókat ásott.” (Jeremiás 2:13 NIV)

Könnyű elégedettnek lenni olyankor, amikor az életben minden úgy megy, ahogy te szeretnéd. De milyen gyakran van ez így? A Biblia azt mondja, gyakorolnunk kell, hogy „mindig és mindenben örülni tudjunk” (Filippi 4:11 NCV), mert ha az életed csak arról szól, hogy azt várod, mikor következik be az, amit szeretnél, akkor sokáig várhatsz! Epikurosz azt mondta: „Ne rontsd el azt, amid van azzal, hogy az után vágyakozol, ami nincs meg neked! Emlékezz rá, hogy egykor abban reménykedtél, amid most van!” Három dolog folytonosan táplálja elégedetlenségünket:

1) Kapzsiság. Ha azon rágódsz, amid nincs, akkor nem élvezed azt, amit Isten már megadott neked. Légy elégedett! Jó dolog célokat kitűzni, de ne koncentrálj olyan erősen a végső eredményre, hanem tanulj meg örvendezni az Úrban útközben! 2) Félelem. El akarja érni, hogy fuss valami elől, ami nem is üldöz téged. Ez az ellenség módszere arra, hogy a) megfosszon a békességedtől és a stabilitásodtól; b) kínozzon a „mi lesz, ha” eshetőségekkel; c) megakadályozza, hogy bízz Istenben. A zsoltáros azt mondja: „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsoltárok 56:5)

3) Rossz helyen keresed a kielégülést. Isten azt mondta: „Népem… elvetette… az élő vizet, és… repedezett falú víztartókat ástak, amelyek nem tartják a vizet.” Azt mondják, hogy az első 50 évünket a biztonság keresésével töltjük, az életünk hátralévő részében pedig szeretnénk valamit elérni. De nem kell így tennünk. Az énekíró azt írta: „Csak Krisztus az, ki nyugtot ad, más név nincs énnekem. Élet, öröm és szeretetet van, Jézus, szíveden!” Elégedettségre vágysz? Próbáld ki Jézust!






Szorítkozz arra, amit tudsz!


„Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4)

Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!

A bölcs emberek tekintettel vannak mások érzéseire

„A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17 – NIV)
A két legnagyobb hiba, amit vétünk a kapcsolatainkban, amikor azt reagáljuk le, amit az emberek mondanak, nem pedig amit éreznek, vagy mikor mások érzéseit érvénytelenné tesszük, mert mi másképpen érzünk.
Tudod, hogyan kerülheted el mindkettőt? Egyszerűen légy figyelmes!
Első hiba: Reagálunk anélkül, hogy megpróbálnánk megérteni a másikat
Túl sok figyelmet fordítunk mások szavaira, és túl keveset a szavak mögötti érzelmekre. Mikor az emberek dühösek, mondanak dolgokat, amit nem is úgy gondolnak. Olyan szavakat használnak, amiket nem szándékoztak mondani. Eltúlozzák a dolgokat. Neked azonban figyelemmel kell lenned a szavak mögötti érzésekre, mert az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak, nem úgy mondják, ahogyan valójában értik, de mindig azt érzik, amit éreznek.
Ha tehát a kapcsolataidban bölcs vagy, többé ne arra összpontosíts, hogy mit mond a gyereked, barátod, férjed / feleséged vagy a főnököd, hogy éppen összeszidott, hanem kezdj el figyelmesnek lenni. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy figyelembe veszed mások érzéseit. A barátságtalan embereknek van leginkább szükségük a kedvességedre. Mikor az emberek nyersek, gorombák, barátságtalanok, akkor ezzel épp azt kiáltják a világnak, hogy „Szenvedek!” A sérült emberek mindig megsebeznek másokat.
Második hiba: Érvénytelennek, jogtalannak állítunk minden olyan érzést, ami más, mint a mienk.
Ez az, amikor azt hiszed valamiről, hogy ostobaság, irracionális, logikátlan, mert nem az, amit te érzel, és elutasítod. Engedd meg, hogy megkérdezzem: Lehetséges-e, hogy az egyik ember fázzon, a másiknak pedig melege legyen egyazon helyen, egyazon időben? Igen. Akkor miért próbálnak az emberek vitatkozni arról, hogy mit éreznek?
Amikor elutasítjuk mások érzéseit csak azért, mert mi nem érezzük azt, lekicsinyeljük a másik személyt. Fiúk, ha a barátnőtök vagy a feleségetek azt mondja, „Csúnyának érzem magam”, ne utasítsátok el, és nem mondjátok, „Nem is vagy csúnya. Ez semmit nem segít. Azt kell kérdeznetek: „Miért érzel így? Mi mondatja ezt veled?”, mert a szavak mögé kell látnod, és meg kell értened azt, amit valójában közölni akart.
Az érzések se nem jók, se nem rosszak. Azok csak vannak. Nem kellene megtiltanod az érzéseit. Csak arra van szüksége, hogy azt mondd, „Meghallgatlak.” És ugyanez érvényes mindenkire, akár férfi, akár nő.
A Biblia azt mondja: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17 –  NIV)
A mennyei, felülről jövő bölcsességgel abbahagyod mások érzéseinek lekicsinylését. Hagyod, hogy fáradtnak érezze magát, ha fáradt, és nem próbálod meg lebeszélni róla. Engeded, hogy levertnek érezze magát, ha levert és nem próbálod meg lebeszélni róla. A bölcs emberek tekintettel vannak mások érzéseire.
Beszéljetek róla
  • Milyen hatást látsz az embereken, amikor sérült emberekhez kedves vagy?
  • Milyen tulajdonságokat kell megváltoztatnod vagy magadévá tenned, hogy olyanná válj, aki tekintettel van nem csak az emberek szavaira, hanem az érzéseikre is?
Az legyen a munkád, ami a szívedből fakad


"Ha engedelmesen hallgattok parancsaimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok Isteneteket, az URat, ha teljes szívvel és teljes lélekkel szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és kései esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat." (5Mózes 11:13-14)

„Ne vesztegesd el az idődet olyan munkában, ami nem a szívedből fakad.”

A Bibliában többször elhangzik az, hogy „szolgáld az Urat teljes szívedből”. Isten azt akarja, hogy szenvedéllyel szolgáld őt, ne pedig kötelességtudatból. Az ember ritkán teljesíti kiemelkedően azokat a feladatokat, amelyeket nem élvezettel vagy szenvedéllyel végez. Isten azt szeretné, hogy a természetes érdeklődésedtől indíttatva szolgáld őt és a környezetedet.

Miből látszik ha Istent szívből szolgálod?

Az első nyilvánvaló jel a lelkesedés. Amikor olyasmit csinálsz, amit szeretsz, nem kell senkinek sem erre ösztönöznie, vagy felszólítania, esetleg ellenőrizgetnie. Pusztán azért teszed, mert élvezed. Nincs szükséged jutalomra, vagy tapsviharra, vagy, hogy megfizessenek, mert szeretsz ilyen módon szolgálni.

Az ellenkezője is igaz: Ha nem teljes szívvel teszed azt, amit teszel, könnyen elveszíted hozzá a kedved.

A hatékonyság egyik jellemzője a szívből fakadó szolgálatnak: mindannyiszor amikor azt teszed, amit Isten beléd programozott, hogy szívesen csináld, jól fog menni. A szenvedély vezérli a tökéletességet. Ha egy feladat nem érdekel, aligha végzed el kiválóan.

Máskülönben pedig, akik bármilyen területen jelentős eredményeket érnek el, azokat a szenvedély hajtja, nem a kötelesség vagy a nyereség.

Mindannyian hallottuk már, hogy valaki így vélekedik: „Elvállaltam egy olyan állást, amit utálok, azért, hogy sok pénzt keressek. Úgyhogy egyszer majd felmondhatok és csinálhatom azt, amit igazán szeretnék.” Óriási hiba. Ne vesztegesd el az idődet olyan munkával, ami nem azt fejezi ki, ami a szívedből jön.

Jusson eszedbe, az életben a legnagyobb dolgok nem maguk a dolgok. A pénznél sokkal fontosabb a tartalom. A világ leggazdagabb embere egyszer azt mondta, „Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele” (Péld. 15:16).

Ne elégedj meg a „jó élet” elérésével, mert a jó élet nem az elég jó. Végeredményben nem tesz elégedetté. Lehet, hogy van sok mindened, amiből megélhetsz, viszont nincs semmid, amiért élhetnél. Inkább a „jobb életet” tűzd ki célul – szolgáld Istent teljes szíved szerint.

Gondold át, mi az, amit szeretsz csinálni – amit Isten a szívedbe ültetett – és tedd azt, az Ő dicsőségére!





Örömet okozol Istennek


"Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint" (Efézus 1:5)


Mondd el a következőket imaként.

Hit által tudom hogy ez igaz:

Isten szeret engem, és örömet okoz neki ha rám gondol.

Jókedvében teremtett engem, és azért alkotott hogy szerethessen és hogy az ő dicsősége átragyoghasson rajtam. Ő választott engem "már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Efézus 1:4).

Az ő szeretetetében Isten határozott szándéka volt hogy a családjába fogadjon és már kész terve volt Jézus vére által megváltásomra, hogy lehetséges legyen “bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel” (Efézus 1:7–8).

Az ő szeretete állandó felém, ezért magabiztosan örömmel mondhatom: “a végén is csak nálad vagyok” (Zsoltárok 139:18b).

Az ő Lelke által az Úrhoz méltó életet élhetek és képes vagyok "teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.” (Kolossé 1:10).

Jézus tanítja hogy így bízzak Isten szeretetében, hogy ugyanaz az öröm legyen bennem mint őbenne és így az én örömöm teljes legyen (János 15:11).

Beszéljünk róla:

* Milyen érzés lehet Isten kegyelmével "túláradva" lenni?
* Milyen érzés tudni, hogy Isten örül annak hogy családjának tagja vagy?
A megfáradtakért, mindazokért, akik értetlenül ülnek életútjuk porában...

A 7vége imádsága:
Uram, Istenem! Könyörülj rajtunk, szereteted hangját erősítsd szívünkben, hogy Hozzád futhassunk. Ámen.

Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené Róm 9,16

Célba érni nagyszerű érzés... a pillanat felszabadító öröme felejtetteti a szenvedést, ami a starttól kezdődően minden küzdőnek kijár. Pál apostol leveleiben gyakran hoz ismerős képeket, hasonlatokat a krisztuskövető élet jobb megértéséhez...

Gyakran felteszik a kérdést: "Na, de miben különbözik a keresztény ember a nem-kereszténytől, amikor mindannyian elesnek az élet nagy futásában?!" Tény, hogy a keresztény ember sem szent... gyakran nem sokkal jobb, mint a másik ember, s hogy mennyivel "különb" azt csak az Isten látja. Mi teszi hát mássá mégis az Istenben bizakodó embert? Először is: ha elesik, rögtön felkel.

Látszólag egyszerű feladat, de mégsem az. Igen nehéz talpra állni akkor, amikor elbukunk (mert elgáncsoltak, mert magunkat gáncsoltuk el, mert elfáradtunk, mert s egy kis gödörbe léptünk, amit észre sem vettünk)... a bukás mindig nagy fájdalommal jár! Tovább futni? Amikor a többiek messze előre szaladtak... Tovább futni, amikor ösztönösen a sebeinket akarjuk nyaldosni? "Nekifeszülni a célnak" - szinte lehetetlennek tűnik. A keresztény ember mégis megteszi. Feláll, s továbbfut. Ebben rejlik a titok. Tudja a krisztuskövető ember, hogy mindez kegyelem, s hogy az "esés" nem büntetés, hanem törvény, az élet törvénye: "Még a legkiválóbbak is eleshetnek" - mondja Ézsaiás. "De akik az ÚRban bíznak... szárnyra kelnek"

Miért is futunk a cél felé? Mert tudjuk, hogy ott a helyünk. Istennél, Istennel akarunk egyek lenni. Vonzását érezzük egész életünkben, s ahogyan nem tudja megtenni a piciny gyermek, hogy ne szaladjon szülei felé, ha hallja azoknak hívását, a hívő ember is fut, szalad Teremtője felé. A hazaváró Szeretet hihetetlen erőt ad. Megújít, ha elesünk, továbblendít, ha megfáradunk. Pál tudja, hogy mindez kegyelem, s egyedül, csakis "a Krisztusért" lehetséges a célbajutás. Ezért buzdítja övét, minket is.




Életminőségünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Olykor beleragadok az ok-okozatok erőt-felmorzsoló sarába, s úgy érzem nincs kiút, s megoldás. Kegyelmeddel segíts meg, hogy derűsen vándorolhassak azon az úton, melyet nekem rendeltél! Ámen

   

Ne veszendő eledelért fáradozzatok,
hanem az örök életre megmaradó eledelért,
Jn 6,27a

Kevesen vannak, akik munka nélkül(!), élvezik a lét gondtalanságát. Mihaszna életük boldogsága maradjon az ő titkuk -, no de király, olajsejk vagy oligarcha nem lehet(?) mind a hétmilliárd ember... A "magunkfajták" - azaz a 99,9%-a az embereknek -, dolgozunk, küzdünk, kihívások és terhek között a mindennapiért, s igyekszünk megtalálni a magunk egyszeri, rövidke életünk Istentől számunkra-rendelt boldogságát. Azért valljuk meg őszintén, olykor minket is megkísért a paradicsomi gondtalanság letűnt, de fejünkben időnként fel-felbukkanó illúziója, s ilyenkor hamarabb megértjük, miért is kereste az ámuló nép oly nagy buzgalommal a kenyérszaporító Csoda-prédikátort. Bármennyire is meghatározza az anyagvilág sarában taposó életünk látásunkat, a Mester túlmutat csodás jeleivel a horizonton. Újra és újra figyelmeztet: a cél nem az út maga, földi vándorlásunk néhány évtizede nem a végállomás, csak állomás. Nagyon fontos, de nem az utolsó, van tovább!

Sokan vannak - még a keresztény testvérek között is -, akik a mennyország perfekcióját igyekeznek maguk életébe 'belehazudni'... s tudjuk, a legnagyobb hazugságokat mindig magunk hitetjük el magunkkal. A földi lét azonban nem mennyország, s nincs is a földnek olyan sarka, ahol kizárólag az égi törvények szerint történnének a dolgok. Ha lenne a földnek egyetlenegy bűntelen sarka is, akkor ki lehetne forgatni sarkaiból ezt a világot, s valóság lehetne már itt és most a mennyország! Sajnos bűntelenek földi életünkben sosem lehetünk, legfeljebb megigazítottak - simul iustus et peccator!

Nagyon sokan vannak, akik elvetve az emberlét halál utáni ígéretét teljességgel a múlandóra koncentrálnak, s a veszendő dolgok törvényei szerint rendezik be egész életüket: ha pofont ad az anyagvilág, akkor visszaütnek ők is. Ha mások könyökölnek, akkor ők is, és emberi méltóságukat felejtve, észnélkül tülekednek, hogy az élet zsíroskenyeréből egy harapással nagyobbat bírjanak a mában, mint azt a tegnapban tehették. A másikon átgázolás öntörvényűsége aztán megtermi a maga keserű gyümölcseit: hiába a nagy hajsza a siker után, csak a birtoklás nem hozza el a legfontosabbt: a lélek békességét, azaz a földi lét megelégedettségét.

Ahhoz, hogy harmóniába kerüljek önmagammal, a világgal, s nemkülönben a JóIstennel - szükségeltetik a krisztusi/keresztényi derű. Ezt a kincset ugyan mindenhol osztogatja az élet, mégis kevesen birtokolják, mert csak azok kapják meg, akik kérik! A mennyei derűben ugyanis "benne van" a hit, hogy bármennyire is kacskaringós és saras földi életünk dűlőútja, a vége mégis az Istenhez vezet. S ha Őt nem kerülhetem ki, s ha Vele vidámabb e vándorlás, mert a gondviselésébe vetett reménységünkön keresztül leveszi vállunkról aggódásunk terhét, akkor miért is hajszoljuk a veszendőt? S ha számos alkalommal megtapasztaltuk már, hogy a legfontosabb mégiscsak a horizonton túli, az "örök életre megmaradó" a legnagyobb jutalom, akkor miért akarjuk beérni a kevesebbel?



Életvezetésünk...

A mai nap imádsága:
Istenem, URam! Magam is jól tudom az egyszerű törvényt: "Szeress!" -, s mégis oly bonyolultnak tűnik megvalósítanom ezt a hétköznapokban... Kérlek adj nekem látást, hogy ne kövessek el olyan hibákat, melyekért súlyos árat kell fizetnem! Engedd, hogy oktalanságaimból okuljak, s napról napra bölcsülhessek a Te félelmedben! Oszlasd el körülöttem a kísértés bódító ködét, hogy ne váljak a pillanat áldozatává, s céltudatosságom kegyelmed révén meghozza eredményét, s Veled maradhassak földi életem minden napján, s reménységem szerint majd odaát is! Ámen



Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében..
Mt 5,27-28

A csoki nagyon finom, s csokoládét enni olyan jó!... Bizonyára akadnak néhányan, akik nem szeretik az édességet - s, nemcsak azért mondják, mert kalóriabomba és hízlal, valóban nem szeretik az ilyen "bűnös dolgokat" -, annyi bizonyos, hogy az emberek túlnyomó részét nem hagyja "hidegen" egy-egy művészi gondossággal elkészített praliné, bonbon vagy torta-szelet látványa! (Főleg, ha édesség-majszolgatással kapcsolatban van már "saját élménye" is...)
Egy gyakorlati kérdés: Bűn-e csokoládés prospektust nézegetni? Nem. Bűn-e bemenni a cukrászdába, s megfürödni a torták édes illatában? Nem. És egy egész doboz bonbont, nyolc szelet tortát megenni? Hááát... Először is: Kinek mi köze hozzá? Nemde? .S mégis, egy-egy ilyen elvesztett csata után - amikor az édességgel szemben csúfos vereséget szenvedett az elgyengült test - az emberek többségének komoly bűntudata van: "Nem kellett volna!" Nos, a csokoládé-falás hasonlata érdekes párhuzamokat vet fel a szexualitás modernkori problematikájával kapcsolatban!

Voltak korok, amikor a szexualitásról beszélni nemcsak hogy nem illett, de minden nemiséggel kapcsolatos dolog tabu-téma volt. Ma nyíltan lehet - s kell is beszélni róla -, de a nyíltság sajnos nem mindig jár együtt korrektséggel, amit régen tisztességnek hívtak. A tisztesség ugyanis azt kívánja, hogy arról is beszéljünk, amiről általában hallgatni szoktak... Például arról, hogy aki parázna, azaz hűtlen, az elsősorban önmagát sebzi meg.

Amíg régen az együttélést "vadházasságnak, ágyasságnak" nevezték, addig ma az együttélés, mint életforma, jogi védettséget kap. Ilyen helyzetben (köz)érthetően lefordítani az avítt-csengésű szót: paráznaság, nem is olyan egyszerű feladat!
Mi tehát a paráznaság? Próbálták ezt már törésnek is fordítani, ami igen találó, hiszen ami egyszer eltörött, azt már csak összeragasztani lehet... De próbálták visszaadni eredeti jelentéstartalmát, amikor 'csorbítás'-nak fordították. Ha valaki ugyanis egy házasságot csorbít, vagy egyes működő részeit nem tölti be - vagy mással helyettesíti -, akkor az házasságtörő. Azonban a létre nem jött házasság is Isten Tervének, házasságszerző tervének megtörése-összetörése, akadályozása. Aki tehát önzése okán választott társát elhagyja, vagy a házasságát el sem(!) kezdi: az házasságtörő. De paráznaság tkp. az is, akik ugyan köthetnének egymással házasságot(szövetséget), de (kényelemből/félelemből?) mégsem teszik.

A legújabb időkig minden kultúra, minden társadalom számon tartotta tagjainak családi helyzetét, és mindig és mindenütt "megadták a módját" az új család megalapításának. A hagyományos, közösségi értéket tudatosan romboló szabadelvű gondolkodás igyekszik kikezdeni a család intézményét is, amikor azt propagálják, hogy a modern családfogalomba beleillik az "élettársi kapcsolat", s az már csak "hab a tortán", ha ezt a viszonyt a jog azonos neműek között is védelmébe veszi... A libertinista gondolkodásban a vezérelv mindig így hangzik: "Mi jó nekem?", az Isten rendje szerintiben pedig így: "Mi jó nekünk, s a mieinknek?"

A házasságtörés minden esetben gondolati síkon kezdődik. Amikor valaki saját, jobb érdeke miatt elhagyja társát - a régiek így mondták: "odaadta magát" -, elárulja a másikat, mert feladta a másikkal szerzett szövetségét... Elárulni a másikat nemcsak meleg-csalással (értsd: személlyel), de hideg-csalással is lehet: bálványozott munka, fontosságtudat - sok ilyen "odaadott életű szolgáló" vergődik így az egyházban -, de a "mama kedvence" is parázna, mert engedetlen Istennek, hiszen nő és férfi egymásnak segítőtársa kell hogy legyen... Aki tehát "nem hagyja el apját és anyját", s nem ragaszkodik feleségéhez, hogy családi életével Istennek szolgáljon - pedig adottságai okán tehetné(!) -, bizony az is parázna.

Isten törvénye, hogy mindennek "ára van", azaz következmények nélkül nem mondhatunk, nem tehetünk semmit. A szövetségtörésnek, paráznaságnak is igen nagy ára van - ezt jelzik Jézus abszurd ajánlásai is: "Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól... ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól!" - Hogy mekkora ez az ár, az akkor válik nyilvánvalóvá, amikor krízisbe (betegség, veszteség) kerülünk, s kellene a szövetséges társ -, de egyedül vagyunk/maradtunk... Ilyen helyzetben már csak az Isten kegyelmében bízhatunk.





Hit és cselekedetek...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy cselekedeteim az életet szolgálják! Ámen
Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
Jak 2,7
Minden egyetemes vallás "alaptétele" a jóra való törekvés. Voltak/vannak (még) olyan nem világ-, hanem nemzeti/törzsi/primitív vallások, ahol a jó megcselekvése, az etikus magatartás, mint elvárás, csak a nemzeti/törzsi határokon belül érvényes. Aki nem odaszületett, aki nem tartozik a "körbe", azzal szemben az iratlan vagy írásban is létező törvények betartása nem kötelező. Ezért is nevezik ezeket "túlélő-vallásoknak", hiszen a vallás elsődleges szerepe az adott nagyközösség összetartása. Aki pedig nem született az adott - nemzeti/törzsi istenség által "védett - körbe", az eleve ellenség: kultikusan és valóságosan is.
A nemzeti vallás "ősötlete" - világunk zsugorodása okán, hiszen egy család vagyunk/lennénk, mint "Föld-lakók" - mára érvényét veszítette. Vannak persze (fa)fejek, amikbe se szép szóval, se észokkal nem lehet se belecsepegtetni, sem pedig beleverni: Az Isten törvénye/rendje nem törzsi, nemzeti, hanem univerzális! Ez azt jelenti, hogy az Ő szeretete, igazsága, jósága, megtartó kegyelme az egész világmindenségre "érvényes"! Ha nem így lenne, akkor Isten nem lenne MINDEN-ható...
Ez azt is jelenti, hogy a hit és cselekedetek elválaszthatatlanul összetartoznak, hiszen minden cselekedetet valamibe, valakibe vetett hit/bizalom - nem utolsó sorban érdek(!) - vezérel. Egy cselekvésnek nem csak kezdete, de vége is van, s bizony a végére tökéletesen kiderül, mik is a "mozgatórugók" valójában, azaz kit milyen hit vezérelt. Ez másképpen megfogalmazva: amilyen a hit, olyan a cselekedet! Jézus URunk után: "amilyen a fa, olyan a gyümölcse!". "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!!!" Ahogyan nincs jó terrorista és rossz terrorista, ugyanúgy nem létezik iszlám-terrorista vagy keresztény terrorista sem. Ezt ugyanis csak akkor mondhatnók, ha minden muzulmán vagy keresztény terrorista lenne... a média - sajnos az egész világon - mégis "minősített" terrorizmusról beszél: iszlamista, zsidó vagy éppen keresztény terrorizmusról hallhatunk - ami persze az egyik oldalról terrorizmus, az a másik oldalról szabadságharc -, sokkal helyesebb lenne azonban szélsőségesekről beszélni... hiszen, ahol valaminek a széle, vége van, ott már nincs másik oldal, ott már nincs alternatíva!
A jó megcselekvése azonban soha nem attól függ, kinek mi van a fejében, ki mit, s hogyan gondol az EGY-ről, s hogy milyen dogmatikák határozzák meg világlátásukat, a meghatározó, a döntő mindig ez az egy: kinek mi van a szívében! Akinek szívében az egyetemes szeretet honol, az nem csak "Istenben van", de ő maga is ÉL...



Maga-Tartásunk...

A mai nap imádsága:
Uram! Irgalmazz nekünk! Ámen

   

Ha valaki elad honfitársának valami eladnivalót, vagy vásárol valamit honfitársától, ne csalja meg egyik ember a másikat.
3 Móz 25,14

mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.
2 Kor 8,21

Ki a honfitársam?... S, aki nem az, azt becsaphatom? Jelen gazdasági lehetetlen helyzet éppen azért állt elő, mert egyik ember becsapta a másikat, egyik érdekcsoport kijátszotta a másikat, egyik nép kiszorította a másikat. Lehetne mutogatni olcsó árukat előállító ázsiaikra, a pénzügyi világ hatalmasaira, a gazdaság működéséhez elengedhetetlen nyersanyagokat birtoklókra - a lényegen ez nem változtat semmit... Az ember már csak ilyen megromlott állapotában: csal. Csal a kereskedelemben, csal a választásokon, sőt a legintimebb kapcsolatában is csaló... Ha ugyanis a párkapcsolatban egyik vagy másik fél "nem kapja meg a magáét" - nem véletlenek ugye a házassági szerződések sem, hiszen nem a divat, a szükség hívta létre őket (mert érdekközpontúvá, ilyen "egydimenzióssá" vált a világ) -, ha a "szerződő felek" nem ügyelnek az ígért teljesítmény valóra váltására, akkor nagyon hamar felborul a kapcsolatuk... Ezt támogatja a "modern", bulvársajtó-szugerálta, társadalomromboló szexuáletika is... Mert Ezt megérdemeljük.

Csőd. Kicsiben és nagyban. Pénztárcában, de lélekben is. S a lélek elsősorban nem azért van krízisben, mert üres a pénztárca, hanem azért, mert a tisztességnél, az emberszeretetnél, a hazánál, nemkülönben a családnál sokkal, de sokkal fontosabbak a napi -felesek, -fröccsök és -sörök, s a lélekben kiskorúak nyomorúságos "pótléka": a városképet csúfító, környezetet szennyező büdös bagó! Az is nyomorúság, sőt egyenesen a civilizáció szégyene, hogy egyetemi szinten okítják a "gazdaság-etikát", holott a "Lopni nem szabad!" - egyetemes alapelvét a családból kellene magukkal hozniuk a jövő gazdaságát irányítóknak is... Akkor mi is a biztosítéka annak a "fenenagy" globális jólétnek?

Az ember Isten nélkül nemcsak önzővé és másokat kihasználóvá, de az élet normalitását totálisan felejtővé is válik. A keresztények erőssége nemcsak a Kinyilatkoztatás Nagy Krisztusi Titka volt, hanem - s ez az, ami "megfogta", elgondolkodásra késztette nemcsak a második század végén, harmadik század elejen megtért pogány filozófusokat és az egyszerű embereket is(!) -, az ebből fakadó keresztény (keresztény=krisztusi) normalitás! A Mester ugyanis nem tűri a kettős mércét, a hamiskodást! Tisztességes, azaz egyértelmű legyen az a kimondott "igen" meg a "nem" is, s az esküdözés nem javít semmit a helyzeten.

A Mester tanításán tájékozodó hívő ember jól tudja, hogy a földi nehézségeket csak akkor képes a testbe teremtett lélek legyőzni, ha az Isten szeretetfényének egy darabkája, a lelkiismeret gyertyájaként ott lobog a szívben. Enélkül tisztesség és nincs épülés, csak rombolás, enélkül nincs üdvös földi lét és üdvösség se, csak boldogtalanság és kárhozat...