2017. március 14., kedd

Alázat és gőg...

Istenem! Te ismered érzéseinket, s Te látod lelkünk küzdelmeit. Add nekünk Szentlelked világosságát, hogy ne csak tetszésedre éljünk, de boldogulhassunk itt a földön, s mindenért hálát tudjunk adni Neked! Ámen


...egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
1 Pt 5,5b-c

Az élet legnagyobb kihívása, hogy úgy szeressünk, ahogyan szeretnénk, hogy minket is szeressenek... A legkisebb közösség, a család, az az élettér, amiben a legtöbbet - jobb esetben - eltöltjük, s az élet fricskája, hogy azokat bántjuk meg a legtöbbször, akiket szeretünk, s akik szeretnek minket; s ebben még az sem vigasztalhat minket, hogy akiktől szeretet várnánk, azoktól nemcsak azt kapjuk, amit elvárunk/elvárnánk.

Ezért aztán jól jön az apostoli biztatás, egyébként is az evidenciákat időről időre újra el kell mondoni, s újra át kell gondolni. Nem elég egyszer felismerni, s tudni, hogy a jó az jó, életünk végéig, minden napon tanulnunk is kell, hogyan tudunk jók vagy még jobbak lenni! Ettől lesz/lenne jobb a világ... Sajnos a ma jóléti embere többnyire nem ismétli az evidenciákat, s nem gondolja át helyzetét, s életét, s mivel Istent kizárta életéből, ezért élete távlatok nélkülivé vált. Így süppedt bele az anyagvilágba a modern ember, s vergődik a materialista kínokban: birtoklásban, hatalomban, extra-élményekben. Érdekes módon mégsem elégíti meg/ki az embert egyik se, s de még együtt a három se! Így jutunk el abba az abszurd helyzetbe, hogy a gondolatok szabadságának mítoszát hangoztatva, az individuumot bálványozva, napról-napra szűkül a nemcsak a vélemény-szabadságunk, de a financiális, az egzisztenciális is... S most ne gondoljon senki aktuálpolitikára, a folyamat már jó régen elkezdődött! Lassan annyi jogszabályunk lesz, hogy egyszer valaki feláll és azt mondja: egyszerűsítsünk, mert ami így sem működik, az egyszerűen nem működik!

Isten a maga törvénye szerint megalkotta a mikro-, és makro-kozmoszt, a látható és nem látható világo(ka)t, s ugyanígy az embernek is törvényt adott, hogy aszerint éljen. Nem azért van törvény, hogy Teremtőnk kényére-kedvére (olyan szánalmas, emberi elgondolás ez!) büntethessen - különben is olykor a büntetés elmarad,s ez is a kegyelem egyik formája -, hanem azért, hogy felismerjük: rend nélkül nincs harmónia. Ahogyan egy nagy zenekarban sem lehet össze-vissza játszani a hangszereken, mert akkor az egész egy nagy hangzavar lesz csupán, de ha mindenki szép rendben, tisztán, hamis hangok nélkül a maga szólamát játsza, akkor megtörténik az akusztikus csoda és összeáll a harmónia, mely békességet teremt a lélekben...

Isten teremtettségbeli rendje, hogy szankcionál: bünteti a bűnt - bűn az, ami rombol, s bűn az is, ha nem épít, pedig építhetne(!) -, s jutalmazza a jót: már itt a földi életünkben! Aki alázatos, s mer Krisztus tanítása szerint élni, s van bátorsága ahhoz, hogy ne "magát tolja előre" - ahogyan manapság mondogatják -, hanem másodikként a szolgálatra kötelezi el magát, az kegyelmet nyer... aki azonban gőgös, azt képzeli, hogy ő különb/felsőbbrendű a többinél, annak Isten ellenáll, attól megvonja áldását. Az ilyen ember hajszolhatja ugyan a sikert, de lelkének megnyugvást sosem talál...



Az egymást hordozó közösségekért.




A mai nap imádsága:

Uram! A bűn valósága szétszakítja azokat a kapcsolatainkat, melyeket boldogságunkra és életünk kiteljesedésére alkottál. Kérünk Téged, légy közöttünk, hogy meggyógyuljunk önzésünkből, s a Te utadon járhassunk! Ámen



Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
Mt 28,20b


Nem jó az embernek egyedül... ha valakinek mégis a magányosság keresztjét kell hordania, annak élete nemcsak nagyon nehéz, de a szomorúságon túl gyakran félelmet keltő is. Közösségbe teremtett lények vagyunk. Korunk népbetegsége a depresszió is azt mutatja, hogy az emberek félnek. De mitől? Legelőször is a holnaptól. Attól, ami biztosan eljön, s ahogyan a mában nem voltak urai a jelennek úgy a lesz ez a holnapban is. Félelmet keltő az ismeretlen is, pedig annak nekivágni, a dolgok végére járni a legizgalmasabb, legnagyobb kaland az életben. De rossz érzéseket kelt a tartalmatlan lét, az anyagvilág behatároltsága, a távlatnélküliség is. Ezen félelmek mind az általános Isten-tagadás következményei.

Milyen megnyugtató, ha vizsga előtt a vizsgázóra gondol a barát a barátnő és milyen sok erőt ad, ha sorstársak egymást hordozzák! Sőt, az a párkapcsolat, ahol egyik lélek nincs a másikkal, az alapvetően kudarcra van ítélve. Ha ennyire fontos nekünk, hogy a másik ember ránk gondol, akkor mennyivel fontosabb, hogy az Isten nemcsak számon tart minket, de meg is ígéri: "Veletek vagyok!" Nem csak "leszek" - esetleg akkor, amikor bajban vagy - hanem vagyok! Folyamatosan, szünet nélkül, mindig - egészen a világ végezetéig... Ennél nagyobb biztatást nem kaphatunk: "Emmanuel", azaz "velünk az Isten".

Isten biztatásáról nem elég csak tudni, azt meg is kell hallani, sőt be is kell fogadni. Ahogyan a másik ember bátorítására, gondolataira válaszolunk, ugyanígy van ez Istennél is. Párbeszéd nélkül igazán nyomorúságos az élet. Azok, akik eltávolodtak Istentől és az emberektől, s végül csak maguk maradtak, a legmagányosabbak. Ha valaki mostanában Budapesten sétál, bizony jól körül kell néznie hová lép... Mindenütt a felelőtlen kutyatartás "következményeit" látja és kénytelen kerülgetni! Az önmagukkal és már csak a kutyájukkal társalgó ember annyira el van foglalva magával, hogy embertársának már nem jut hely... Ha gondolna a gyermekekre és felebarátjára, akkor eltakarítaná kedvencének városképet csúfító piszkát... Mégsem teszi. Így aztán ott marad, kritikaként, nonverbális üzenetként: "Ennyire érdekel engem a világ, s a másik ember!"

Aki Istent szereti, az embertársait is. Aki embertársait gyűlöli, az Istent is. S bizony, aki szelet vet, az vihart arat, s aki bűnben él, az kárhozatra jut. Nincs más út, csakis az Isten útja. Aki ezt észreveszi, s megérti, az rádöbben hogy mi a dolga ebben a világban... aki nem - s csak magának él -, az is elnyeri méltó jutalmát.




Céljaink...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy arra tekintsek, ami fontos! Ámen


...mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
2 Kor 4,18

"Habemus papam!"(?)

"Van pápánk!" - járta körbe a világot - most a másodperc törtrésze alatt, köszönhetően a híradástechnika modern csodáinak - immáron 266-dik alkalommal. Rómának ugyanis tegnaptól új püspöke van, a világ katolikusságának pedig egy új vezetője: Ferenc pápa. A híradások természetesen nagy media-visszhanggal közlik a tényt: Krisztus "hivatalos" földi helytartójának (Vicarius Christi) a 115 bíborosból álló misztikus pápaválasztó testület, a konklávé Jorge Mario Bergoglio-t választotta.

Ő az új Szentatya... A szó eredeti értelmében Papája a kereszténység kicsivel több mint felének, mintegy 1,1-1,2 milliárd hívőnek. Jelen pillanatban azonban két "apukája" van a katolikus Egyháznak -, ami ugyan már megtörtént az egyháztörténelemben korábban is, csak akkor az nyíltan hatalmai harc eredmény volt -, most azonban gyaníthatóan a józanság játszott nagyobb szerepet abban, hogy XVI. Benedek pápa nyugállományba vonult. Fontos megjegyezni, hogy a kereszténység másik felének - ortodoxok és protestánsok közel egymilliós táborának a pápa nem Krisztus földi helytartója, csak Vatikán-állam, a "Szentszék" első embere...

Jóllehet a pápa magát szívesen nevezi az emberiség nagykövetének, s a krisztusi etika kizárólagos közvetítőjének - a valóságban azonban nem így van! A pápa is "csak" ember . Nem több, s nem is kevesebb... Neveztetheti magát "pontifex maximus"-nak (azaz legfőbb hídverőnek), az igazság azonban az, hogy ember és Isten között nem szükségeltetik "közvetítő", hídverő, mivel Isten "direkt" bennünk van, s mi Őbenne, ha úgy élünk, ahogyan azt szeretetével beleégette a szívünkbe...

A hívő ember nem a láthatókra néz, hanem a láthatatlanokra. Nem arra tekint, hogy most aktuálisan ki vindikálja magának a jogot, arra hogy ő az "első az egyenlők között - primus inter pares", hanem Arra a Hatalomra irányítja figyelmét, Aki volt, Aki van, Aki lesz, Aki az ÖRÖK LÉTEZŐ. Ez ad neki tartást és kitartást, erőt és szeretetet, hogy istenképű emberként megfuthassa életpályáját itt a Földön...



Kitartás...

A mai nap imádsága:

Uram! Nem bírom tovább! Erőm elhagyott, reménységem elszállt, próbálkozásaim kudarcba fulladtak... Hozzád menekülök, könyörülj rajtam! Hordozz, hogy szeretetben új erőt kaphassak Tőled, s be tudjam végezni azt a feladatot, amit nekem rendeltél! Ámen


   

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.".
Mk 14,38

"Ha akkor..." - Sokan kezdik így önigazulásukat, amikor a mulasztás lelkiismereti terhe egyre kellemetlenebbül nyomaszt. Szomorú, de elszalajtott lehetőségek valóságos tárházával dicsekedhet minden ember. Szülők, akik rádöbbennek, hogy öntudatra ébredő fiacskájuk vagy kislányuk fölött az élet természetes rendje szerint kezdik elveszíteni nevelő hatalmukat, végső érvként bizony el-elhangzik: "Meglásd, megbánod te ezt még!" S tényleg. A tinédzsernek egy-kettőre "benő a feje-lágya", s Élet-tanár úr csípős pálcája néhány esztendő múlva neki is eszébe juttatja, mit kellett volna akkor és ott megtanulni... Banalitásokkal vígasztaljuk magunkat és másokat is: "Fiatalság bolondság!" vagy "Másnál sem volt ez másképp!" esetleg féligazságok mögé bújunk. Tesszük mindezt azért, mert olykor nagyon tud fájni, hogy az idő eljárt, hogy a nagy lehetőséggel nem éltünk. Jézus Urunk igazsága a mi életünkben is körvonalazódik: a lélek ugyan kész (volt), de a test erőtlen (maradt).

Aki nem járta ki az alázat elemi iskoláját, azaz nem kapta még meg a kijózanító pofonjait, az még hisz az elölről kezdés huncutságában. Pedig már az ókor egyik nagy bölcselője, Hérakleitosz is rájött: "Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba..." - s ez a folyó ugye az életünk. Azt, hogy igyekeznünk kell erőnket beosztani, s meg kell(ene) tanulnunk - ha nem is bármilyen áron - a "végsőkig kitartani" szép lassan be-belátjuk, a nagy kérdés azonban mindig így hangzik: "De hogyan? A küzdésben végsőkig elfáradva sokan egyetlen alternatívát látnak: feladni... Be kell ismerni - mondják -, hogy nem vagyunk hősök, hogy mi is csak emberek vagyunk, hogy ami nem megy, az nem szabad erőltetni.

Más dolog feladni és megint más dolog elengedni valamit. A hitetlen embernek nincs más alternatívája csakis önmaga lehetőségei, s ha azok elfogytak, akkor marad a kétségbeesés vagy az apátia. A hívő ember nem ilyen. Ő is ember, de tudja, hogy nincs egyedül. Isten nemcsak utolsó előtti lehetőségként ajánlja az imádságot, de ha minden kötél szakad, s zuhanásba kezdene életünk, gondviselő keze mindig utánunk nyúl. A gondviselés - s ez a teremtettség lényege - általában nem a messzi vidékről, ismeretlenül érkezik hozzánk, Isten nem véletlenül állít mellénk embereket - akik nekünk nagyon fontosak -, elsősorban rajtuk keresztül ajánlja fel segítségét. Így a legkisebb hordozó közösség, Isten meghosszabbított keze, az Isten törvényeire figyelő szerető család. A közösséget az áldozathozatal készsége tartja össze, ami a gyakorlatban az egymásnak való szolgálatot jelenti. Ebben megmaradni - kiégés veszélye nélkül - csak akkor lehet, ha virrasztunk (törekszünk) és imádkozunk.
Testünk/lelkünk...

Imádkozzunk!
Istenem! Köszönöm Neked a testemet! Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem úgy használtam, ahogyan azt Te bölcs rendelésed szerint elhatároztad... Adj nekem bölcsességet, hogy ne akaratod ellenében, hanem akaratod szerint tudjak élni: testem egészségére, s lelkem üdvösségére! Ámen



Ti az ÚRnak, Isteneteknek a gyermekei vagytok. Ne vagdaljátok hát össze magatokat halottért, a homlokotok fölött se nyírjátok le a hajatokat.
5 Móz 14,1

Vallási jelentőségét már rég elveszítette a test maradandó csonkítása - bocsánat(!) - "díszítése", ettől függetlenül óriási a tábora azoknak, akik a "testszépítés" ezen egészségügyi kockázatot jócskán magában hordozó - a mintegy kéttucat kedvelt tetováló szer közül kettő, azaz kettő(!) ténylegesen természetes alapú, a többi szintetikus vegyületeket tartalmaz - kérdéses módját választják. No, de a divat az olyan "őrület", ami a vallási extremitással határos: blokkolja a józan ítélőképességet. Tény, hogy nyugati országok 35 év alatti fiataljainak közel háromnegyede visel magán valamilyen szövetromboló tetoválást és/vagy testékszert, s a lakosság mintegy egyötöde(!) hódol ennek a "divatnak".

Az, aki nincs tisztában azzal, hogy az ő teste Isten csodálatos ajándéka - Pál apostol még azt is hozzáteszi, hogy a "test a Szentlélek temploma" -, az nehezen fogadja el, hogy Isten, amit adott, azt az Ő azért adta, mert abban kedvét lelte... A lelkünk kelyhére, erre a fantasztikus szerkezetre, múlandóságra ítéltségében is káprázatos isteni alkotásra, a testünkre, tehát nagyon kell(ene!) vigyáznunk! A nyugati, a fehér-kultúra, azaz a jóléti keresztény kultúra - sajnos - ezt gyalázatosan elhanyagolja... Túlsúly, elzsírosodás, s az ún. civilizációs betegségek rohamos terjedése jellemzi világunkat.

S ha a lélek nem találja belül az egyensúlyt, akkor kívül keres. Ha nincs készség a láthatatlan belső érzékelésére, akkor a látható külső lesz a fontosabb! Kevesen tudják, hogy az ortodox zsidók nem temetik el azon honfitársaikat, akik maradandóan "szépítették/roncsolták" testüket... Ti. milyen dolog az, hogy a véges ember felülbírálja a Végtelen Isten teremtő akaratát? Kétségbe vonja a véges a Végtelen bölcsességét? Ez már istenkáromlás... Magam is olykor-olykor borzongva vagyok kénytelen nézni fiatalságuk természetes szépségét eltorzító "pírszingelt" orrokat, füleket... Bizonnyal kikérnék maguknak ezek a fiatalok, hogy sajnáljam őket, de őszintén, tényleg, csak sajnálni tudom őket, hiszen lelkük (valamilyen fájó) hiányának nonverbális jelét hordják magukon, sugározzák akaratlanul is a külvilág felé.

Az ige arra tanít minket, hogy Isten gyermekei vagyunk, azaz hordozzuk magunk mennyei Atyánk képét... Hordozzuk-e valójában? A kérdések kérdése végső soron ez: mennyire csillan meg rajtam a Teremtő Atya szeretete? Tudok-e élni azzal a méltósággal, amit Őtőle kaptam? Van-e bennem egyenes tartás akkor is, amikor mindenki más a korszellem erejének engedve meghajlik? A választ mindenkinek magának kell megadnia... Azt azonban jól gondoljuk meg, mire voksolunk: az elmúlóra vagy az örökre? Mert nincs két testünk csak egy, nincs két életünk csak egy, aminek "minősített" folytatása a mi választásunktól függ!




Tragédiák...

A mai nap imádsága:

URam! Ne kísérts minket erőnkön felül, s ne büntess minket annyira, amennyire megérdemelnénk! Ámen



Ekkor így szólt Jób: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!
Mt 11,29

Útmutatónk mai igéje különösen is aktuális... A mai napon - az értelmetlen szenvedések ötödik napján -, amikor a Francia Nukleár-biztonsági Hivatal a fukushimai tragikus eseményeket az eddigi történések alapján a 6-os súlyossági fokozatba sorolta (a skála legsúlyosabbja a 7-es, ilyen volt a csernobili katasztrófa!); amikor külföldi újságírók pánikszerűen igyekeznek elhagyni Tokiót, mert most ütköztek a valósággal, hogy életveszélyes sugár-dózist magába foglaló felhőket sodor a szél a 35 millió lakosú város felé; amikor kétségbeesetten igyekeznek az emberek (még kapható!) élelmiszereket beraktározni néhány napra, most amikor egyre inkább kiderül, az atom-lobbysták számára is, hogy 100%-os nukleáris biztonság nem létezik, szembesülnünk kell azzal a ténnyel is, hogy ami az embernél a bűn, az az anyagban a hiba... Minden anyag elfáradt, eltörik, megkopik, mert csak a népbutító "tudományos" filmek propagálják, hogy az életben minden "csak úgy" magától a bonyolultabb felé fejlődik - ezt a mesét hívják evolúciónak -, a tény ezzel szemben az, hogy a fazékban a víz magától nem forr fel soha, s bizony plusz energia nélkül egyhamar kihűl...

Jób története - még ha bölcseletkritikai irodalmi figura is - jól példázza az emberi sorsot: hirtelen, váratlanul szakad ránk a szenvedés, a veszteség fájdalma. Mit tehetünk ilyenkor? Az ószövetségi bölcseleti tanmese azt mondja: Jób, még ekkor sem vétkezett, áldotta az ÚR nevét! A következő fejezetben ezt olvashatjuk: A Sátán azonban így válaszolt az ÚRnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged! Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz! A Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! (Jób 2,4-9)

Jób még ebben a helyzetben sem vétkezett szájával... Hát emberből van ez a Jób? Az élet hétköznapos tapasztalata ugyanis az, hogy minél nagyobb a fájdalmunk, a keserűségünk, annál inkább perlekedünk a JóIstennel, s bizony olykor átkozódik is az ember... Mi a titka ennek a "szentembernek"?

Bizonnyal az - s ezt akarja Jób könyve is átadni az utókornak -, hogy az Isten mindig Isten marad, még akkor is, ha átkozódunk, mert elviselhetetlen a fájdalmunk, s perzsel minket a tehetetlenség dühe. Isten Isten marad akkor is, ha mi, a magunk-fabrikálta "istent-imitáló maskarában" (ez a tudományos-technikai világ ígérete) táncikálunk a 21. század elején! Tologathatjuk az atomokat ide oda, belebabrálhatunk a saját genetikánkba, meghosszabbíthatjuk az ember életét néhány évtizeddel vagy évszázaddal (Metúsálech=Matuzsálem 969 évig élt... lehet, hogy még rajta is túl teszünk egyszer - ki tudja?) - Isten Isten marad akkor is.

Menni pedig egyszer kell... Mindannyian szeretnénk úgy kimenni ebből a világból - amelybe mezítelenül jöttünk bele -, hogy istenképűségünkben, amennyire tőlünk telt, kiteljesedtünk. Ennek alapfeltétele a kooperáció, a tisztesség, azaz a másokat is segítő istenes élet..
Isten lassan alakít minket


"De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket..." 5 Móz. 7:22

Habár Isten pillanatok alatt átformálhatna minket, mégis úgy döntött, hogy lassan teszi.

Miért telik olyan sok időbe változni és növekedni? Több oka is van:

Lassan tanulunk. Gyakran kell megismételnünk 14-15-ször egy-egy leckét, hogy igazán megértsük. A problémák ismétlődnek, és mi azt gondoljuk, "Nehogy már mégegyszer! Ezt már megtanultam!" - de Isten jobban tudja. Különböző megvilágításokra és ismétlésre van szükségünk.

Sok mindent nem tanulunk meg. Sok ember megy tanácsadóhoz személyes- vagy kapcsolati problémákkal, amelyek évek alatt alakultak ki és azt mondják, "Hozza nekem helyre. Van egy órám, hogy segítsen". Mivel a legtöbb problémánk - és minden rossz szokásunk - nem egyik napról a másikra alakulnak ki, irreális dolog azt várni, hogy csettintésre eltűnjenek.

A növekedés gyakran fájdalmas és ijesztő, de, ha azt akarod, hogy a következő 10 év legyen életed legjobb 10 éve, az, amit most teszel érte, igenis megéri.

Nincs növekedés változás nélkül; nincs változás félelem vagy veszteség nélkül; és nincs veszteség fájdalom nélkül. Még, ha a régi utaink saját érdekeink ellen is vannak, kísértve vagyunk, hogy visszatérjünk rájuk, mert, mint egy elnyűtt cipő, kényelmesek és ismerősek.

El kell engedned a régi szokásaidat, hogy megtapasztald az újat, de az, amit Isten tervezett neked, az messze több, mint, amit el tudsz képzelni. Légy kész rá, emlékezve, hogy "lassan, lépésről lépésre" Isten készíti az utat neked a növekedéshez és változáshoz.

Jézus megbízott a Bibliában - neked is ezt kellene tenned


Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik. (Mt. 5:18, EFO)


Lehet, hogy valaki mondta ezt neked: "Hiszek Jézusban, de nem hiszek a többiekben, akik a Bibliát írták." Van egy kis gond ezzel a logikával.

Jézus hitt a Bibliában - minden egyes szavában! Azt tanította, hogy a Biblia egy különleges könyv, minden könyv fölött áll.

Mt. 5:18-ban ezt mondja: Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik (Mt. 5:18, EFO).

Jézus azt mondja, hogy a Biblia az idők végezetéig létezni fog. Megvalósítja azt, amit Isten meg akar valósítani itt, ebben a világban. János 10:35-ben Jézus ezt mondja: "Tudjuk, hogy az Írás mindig igaz" (NIRV fordítás). Jézus kihírdette a Biblia igazságát. Amikor pedig Jézus a Biblia igaz mivoltáról beszél, oda kell erre figyelnünk.

Amikor Jézus a Bibliáról beszélt az embereknek, a Biblia igazságával kapcsolatos vitáikat gyakran a Biblia egyetlen mondatára, vagy egyetlen szavára alapozzák. Ő az Írás minden mondatát, minden szavát elfogadta. Ha Jézus így tett, akkor mi miért ne bíznánk benne?

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, Ő nem költészetként, vagy történelemként tekint rá. Ő úgy látja a Bibliát, mint ami életeket tud megváltoztatni. Lukács 11:28.ban ezt mondja Jézus: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!” (EFO). Jézus nem csak azt akarja, hogy olvassuk a Bibliát. Ezt szoktuk csinálni a verseskötetekkel, vagy a történelemkönyvekkel - csak elolvassuk őket. Jézus azt akarja, hogy engedelmeskedjünk a Bibliának. Ezt kell tennünk mindazzal, amit a világ Teremtője leír.

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, úgy beszél róla, mintha az emberek és az események valóságosak lennének. Úgy beszél a prófétákról, mint akik valóságosak. Dánielről úgy beszél, mint aki valóban létezett. Jézus hitt Nóéban és mindenben, ami történt az özönvíz során. Hitt Ádámban és Évában. Jézus hitt Szodoma és Gomora tragédiájában. Hitt Jónásban, hitte, hogy egy nagy hal elfogta őt.

Jézus hitt a Biblia legvitatottabb történeteiben, különösen Nóé, Ádám és Éva, Szodoma és Gomora és Jónás történeteiben. Azok az emberek, akik azt gondolják, hogy a Biblia többnyire jó történetekből áll, amelyek nem is történtek meg valójában, általában ezt a négy történetet szokták emlegetni.

Ha Jézus elhitte, hogy Jónás létezett, akkor nekem is el kell hinnem. Nem tudom, hogy Isten hogyan teremtett olyan halat, ami el tud nyelni egy férfit, de megtette.

Megbízok a Bibliában, mert Jézus is megbízott benne.



Beszéljetek róla:

* Vannak olyan részei a Bibliának, amelyeket nehezen tudsz elfogadni? Miért?
* Mit gondolsz, mit akar Isten megvalósítani az életedben az ő Szaván keresztül?

Sosem késő elkezdened azt, amire elhívásod van!

"Most itt vagyok nyolcvanöt évesen. Még mindig olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes elküldött engem, és éppúgy készen állok harcolni, mint akkor. Most hát add nekem azt a hegyvidéket, amit hosszú idővel ezelőtt nekem ígért az Úr." (Józsué 14:10b-12a, NCV fordítás)


Ha követed Isten elhívását az életedre, akkor hinned kell, hogy soha, de soha nincs késő...!

Amikor Mózes elküldte a tizenkét kémet az Ígéret Földjére, azok visszatérve azt mondták, hogy az a föld túl nehezen szerezhető meg Isten népe számára. Hitetlenségük miatt az egész nemzetnek a sivatagban kellett vándorolnia 40 éven keresztül, és egy egész generációnak kellett kihalnia, mert nem hittek Isten ígéretében. De Káleb és Józsué hittek és ezért megláthatták a Kánaánt.

Amikor az izraeliták visszatértek az Ígéret Földjére 40 év múlva, Káleb már 85 éves volt, de újra kész volt síkra szállni a földért. Azt mondja: "Most itt vagyok nyolcvanöt évesen. Még mindig olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes elküldött engem, és éppúgy készen állok harcolni, mint akkor. Most hát add nekem azt a hegyvidéket, amit hosszú idővel ezelőtt nekem ígért az Úr." (Józsué 14:10b-12a)

"Add ide nekem azt a hegyvidéket!" Nagyon tetszik, amit Káleb mond! A föld, amelyet magának követel, tele van óriásokkal és falakkal védett városokkal. "Add nekem a legnehezebb feladatot! Add nekem a legnehezebb várost! Add nekem a legnagyobb óriásokat! Add nekem a hegyvidéket! Nem szeretnék holmi könnyen megszerezhető földet. Tudom, hogy 85 éves vagyok, de még érzem magamban az erőt, hogy nagyszerű dolgokat cselekedjek érted."

Amikor nemrég egy bevásárlóközpontban jártam, hogy képeslapot vegyek az unokám születésnapjára, meglepő dologra bukkantam. Már van teljes sorozat a 80, 85, 90, 95 sőt a 100 évesek köszöntésére is! Régebben sosem láttam ilyeneket, de ma már átlagosan tovább élnek az emberek. Amikor apám született, Amerikában az átlagos várható élettartam 76 év volt. Csupán az ő élete alatt 12 évvel nőtt ez az érték.

Talán néhányan úgy érzitek, hogy itt az ideje feladni a küzdelmet, a szögre akasztani a kardot. Én azt mondom: itt az ideje elővenni és leporolni! Gondolod, hogy azért engedi Isten, hogy még akár 30 évig élj, hogy golfozgass?

Van egy szó, ami nem szerepel a Bibliában: nyugdíj. Lehet, hogy abbahagyod a munkát, de attól még tovább szolgálod Istent! Most már nagyobb a bölcsességed és tapasztalatod, és Isten nem hagyja ezt kárba veszni!

Káleb 85 éves volt, amikor élete legnagyobb küldetését kapta. Mózes 80 éves volt, amikor Isten elhívta népének kiszabadítására. Ábrahám 79 éves volt, amikor megkapta Isten elhívását.

Ha Káleb-korabeli vagy, akkor hinned kell, hogy sosem késő elkezdeni, amire az életed el lett hívva! A java még csak ezután jön!

Beszéljünk róla:

* Ha körülbelül annyi idős vagy, mint Káleb, hogyan szeretnéd majd felhasználni "nyugdíjas" éveidet? Mennyit szeretnéd, hogy érjenek ezek az éveid Isten Királyságában? Hogyan szeretnéd megélni az elkövetkező 10, 20, 30 évet?
* Hogyan mutatja Isten iránti elköteleződésedet az, hogy hogyan készülsz a nyugdíjra?
* Mi lesz az a tevékenység, ami mellett majd mindig kitartasz, bármennyi idős is leszel, mert hiszed, hogy erre hívott el Isten?
A SZOLGÁLAT TERHÉNEK CSÖKKENTÉSE


„...akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett... " (Efezus 2:10)

A megváltást nem azért kaptuk, hogy a kispadon üldögéljünk, hanem hogy szolgáljunk. Ám még a kijelölt helyünkön is előfordulhat, hogy túlterheltek leszünk. Szeretünk Istennek szolgál­ni, néha mégis úgy érezzük, hogy túl nagy rajtunk a nyomás. Emberi gyarlóságunk és az arra való törekvésünk, hogy a szolgálatban tökéletesek legyünk mérgező keveréket eredményez és kiégéshez vezet. Kényszeresés megszállott viselkedésbe hajszol, csökkenti örömünket és növeli a feszültséget. Ettől úgy érezzük, hogy csapdába estünk. Nem tudjuk eldönteni, hogy mit válasszunk: feladjuk és érezzük rosszul magunkat, vagy csináljuk tovább túlterhelten. így aztán vagy túlságosan nagy felelősségérzettel cipeljük saját munkánk terhe mellett még másokét is, vagy kiszállunk, és mindent másokra hagyunk. Mi a megoldás? Először is fel kell hagynunk azzal, hogy szolgálatunk indítéka az emberek tetszésének elnyerése legyen. Ez nem megfelelő indíték, és soha nem működik. Amikor pedig nem jön össze, mégjobban erőlködünk, hogy mások kedvében járjunk, ennek aztán csalódás a vége. Pál azt írja: nem embereknek akarok a kedvében járni, hanem Istennek. Ha embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája." (Galata 1:10 NLT). Munkánk elismerésének Istentől kell érkeznie, nem emberektől. Másodszoriéi kell hagynunk azzal, hogy saját erőnkből szolgáljunk. Jézus azt mondta: „...a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló mó­don" (János 5:19). Mint kéz és kesztyű, együtt mozognak. Ez az igazi együttműködés, összetar­tozás és egymásrautaltság Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem" (János 15:4). Pál így szolgált. „...Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem" (Kolossé 1:29). Keményen dolgozott, de az erő Istené volt, nem az övé. Ezért emlékeznünk kell rá, hogy ki hatékonyságunk forrása, így csökkenteni tudjuk a szolgálat terhét.


AMIKOR ISTEN HÍV


„Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.” (Márk 1:17)
Ha azt hiszed, nem vagy alkalmas arra, hogy Isten használjon, kezdj el változtatni a gondolkodásmódodon! Amikor Illés elhívta Elizeust, az éppen szántott. Amikor Jézus elhívta Pétert, az éppen halászott. Ahhoz, hogy Istent kövesse, Elizeusnak ott kellett hagyni a földművelést, Péternek pedig a halászatot. Biztosan el tudod képzelni, ahogy Péter felesége ezt kérdezte: „És akkor most miből fogjuk fizetni a számlákat?” Istent követni olyan, mintha el kellene indulni a szakadék felett egy papír zsebkendőre lépve – amiről aztán felfedezed, hogy szilárd szikla van alatta. A sziklát azonban sosem találod meg, ha nem vagy hajlandó rálépni a papír zsebkendőre. Amikor Isten arra kér, hogy hagyd el azt a biztonságot adó alapot, ami eddig része volt az életednek, a talentumaidat magaddal viszed. Máté, az adószedő magával vitte a tollát, és megírta az Újszövetség első könyvét. Amikor Dávid Saul palotájába ment, magával vitte a hárfáját, és megírta a zsoltárokat, melyeket ma is énekelünk. Ezért fontos tudni, hogy valóban Isten az, aki hív, és fontos megerősítést kapni a vezetőktől. Ha elindulsz, még mielőtt az indítópisztolyt elsütnék, ki fognak zárni a versenyből. Amikor Isten hív, tartsd észben ezt a négy dolgot: 1) Van egy ár, amit meg kell fizetni. Ha hajlandó vagy megfizetni, megkaphatod azt a jót, amit Isten elkészített. 2) Van egy út, amit végig kell járni. Minden lépés a hit lépése. 3) Vannak alapelvek, amiket be kell tartani. Isten akaratát kell cselekedned, Isten módszerei szerint ahhoz, hogy áldást nyerj. 4) Vannak ígéretek, amelyek megtartanak. „Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9)


Hogyan fogadjuk Isten igéjét?


„… vegye be a ti fületek az ő szájának beszédét…” (Jeremiás 9:20 Károli)

Milyen hozzáállás fogja a legnagyobb áldást hozni, ha Isten igéjét hallgatjuk vagy olvassuk? Ha úgy fogadjuk, mint Isten szavát – és nem emberekét! Mi terjesztjük, de Istentől származik. „Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az” (1Thesszalonika 2:13). Nézzünk meg négy dolgot, amit mindig szem előtt kell tartanod a Bibliáddal kapcsolatban:

1) Tekintélyt parancsol. „Ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek!” (Lukács 4:36). A sötétség erői körülöttünk kénytelenek elismerni Isten tekintélyt parancsoló Igéjét és engedelmeskedni neki. Állj hát rá!

2) Teremtő ereje van. „.. Isten szava által léteztek az egek és állt elő a föld” (2Péter 3:5 NIV). A szava egymagában elég volt ahhoz, hogy megalkossa mindazt, ami létezik. Nem kell erőlködnie vagy izzadnia, csak ki kell mondania, és meglesz. Szóld hát Isten Igéjét!

3) Hatékony. „… az én igém… nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézsaiás 55:11). Isten minden kimondott szavának küldetése van, és garantáltan véghez is viszi azt Isten akaratának, stratégiájának és időzítésének megfelelően. Állítsd hát munkába Isten szavát!

4) Dinamikus. „… azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet” (János 6:63). Amikor úgy fogadod, mint Isten szavát, akkor ennek az életet átformáló következményei lesznek. Nem tud egyhelyben ülni és semmit sem tenni, teremtenie kell, mert „… Isten beszéde… és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek” (1Thesszalonika 2:13).



„… az én beszédeim nem múlnak el.” (Márk 13:31)

Hogyan nyerheted a legnagyobb áldást Isten Igéjéből? Ha úgy fogadod, mint örök Igét, és nem úgy, mint elmúló szavakat. Mai kultúránk „eldobható” életfelfogásában nem számítunk arra, hogy bármihez is hosszan ragaszkodjunk. Folyton lecseréljük a dolgainkat a technika újabb vívmányaira. De Isten Igéje nem ilyen! „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Soha nincs szüksége frissítésre; tökéletes, és nem fejleszthető tovább. Ezért utasít Jézus arra, hogy a beszéde maradjon meg bennünk (ld. János 15:7). Vagy huszonegyedik századi nyelvezettel: „Programozd be az elmédet a Szentírással!” Hogyan teheted meg ezt?

1) „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon” (Kolossé 3:16). Adj neki állandó lakóhelyet, ne csak vendégként fogadd! Fogadd be gazdagon, vagyis vedd magadhoz bőségesen. Nevezd ezt „telítődési műveletnek”! Hogy jobban megértsük, hogyan lehetséges ez, az Ige így folytatja: „… tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” Micsoda nagyszerű módja ez annak, hogy megerősödj a Szentírás megragadásában!

2) „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz” (Józsué 1:8 Károli). Ahhoz, hogy tartósan megőrizd, mondd ki, gondolkodj rajta, élj a szerint! Azt mondod: „De az emlékezőtehetségem nem túl jó, nem nagyon maradnak meg a dolgok.” Nem gond! „…A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya… eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János 14:26). Ha olvasod, tanítod, énekled, elmondod az Igét, gondolkozol róla és a szerint élsz, akkor Isten Lelke természetfeletti módon fel fogja frissíteni a közel sem tökéletes emlékezőtehetségedet.



„Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt.” (2Mózes 24:7)

Hogyan teheted Isten igéjét még személyesebbé és hatékonyabbá az életedben? Ha úgy fogadod, mint gyakorlati útmutatást, és nem úgy, mint elvont szavakat. A Bibliát Isten nem arra szánta, hogy tanulságos meglátásokat, érdekes elméleteket vagy megfontolásra érdemes jó tanácsokat kínáljon. Nem, a Szentírás az örökkévaló igazság tekintélyt parancsoló és vitathatatlan kijelentése számunkra, hogy a szerint éljünk. A való világban történő alkalmazásra van szánva. „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát” (Máté 7:24). Az engedelmes építő sziklaszilárd alapja ellenállt a vihar erejének. Ezzel szemben viszont „aki… hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi,” az, ahogy Jézus mondja, bolond, és a vihar el fogja pusztítani az építményét (26-27. vers). Nos, Jézus nem azért ítélte el ezt az embert, mert rossz épületet épített, nem azért, mert nem hallotta, nem értette, vagy nem hitte el a szavait, hanem azért, mert nem cselekedte őket. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jakab 1:22-25). Ha azt hisszük, hogy Isten Igéjének az olvasása, ismerete vagy akár az, hogy elhisszük, kielégíti a vele kapcsolatos kötelezettségünket, akkor önmagunkat csapjuk be. Mivel ez Isten Igéje, az Ő erre vonatkozó szándékát teljesítenünk kell. Ehhez pedig nem elég csupán elhinni, de a szerint is kell cselekedni. Jakab nem azt mondta, hogy „boldoggá teszi hite”, hanem azt, hogy „boldoggá teszi cselekedete”. Amikor Mózes felolvasta Isten Igéjét az izraelieknek, ők ezt mondták: „Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt.” Ámen. Úgy legyen!

Hogyan kezeld helyesen a bírálatot?

„Azért idő előtt semmit se ítéljetek…” (1Korinthus 4:5 Károli)
Valaki egyszer megjegyezte: „Minden focicsapatban jól jönne az az ember, aki kiváló csatár, de hátvédnek vagy kapusnak is tökéletes, sosem hagy ki egyetlen helyzetet sem, és semmilyen szabálytalanságot nem követ el. Az egyetlen gond az, hogy nehéz rávenni, hogy letegye a szotyit, és lejöjjön a lelátóról a pályára!” Mindannyiunknak szüksége van mások visszajelzéseire és tanácsaira. A tanácsot vagy bírálatot azonban csak akkor kell figyelembe venned, ha: 1) Tudod, hogy értékel téged az a személy, aki a bírálatot mondta. 2) Mondandóját nem saját mögöttes érdekei vezérlik. 3) Az illető alapvetően nem ítélkező természetű, nem olyan, aki mindent és mindenkit kritizál. 4) Tudod róla, hogy a bírálata mellett kész tanácsot, sőt segítséget is adni. 5) Ismeri azt a témát, sőt már sikereket is ért el azon a területen, amiben most tanácsol vagy bírál. A legfájdalmasabban azoknak a bírálata érint, akik fontosak számunkra. Nagyon nehéz elviselni, ha olyan valaki kritizálja terveidet, akit szeretsz, tisztelsz és csodálsz, de ha szeretnéd megvalósítani álmodat, meg kell tanulnod megfizetni ezt az árat is. Stacy Allison, az első amerikai nő, aki elérte a Mount Everest csúcsát, rámutat arra is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad arra hallgatni, amit más emberek mondanak: „Ha másokra hallgattam volna, sosem másztam volna meg a Mount Everestet.” Ha van Istentől kapott ígéreted és célod, és szívedben érzed, hogy, amit teszel, az helyes, akkor hagyd figyelmen kívül az alaptalan kritikákat, és csak erre az igére figyelj: „Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Korinthus 4:5)




Miért mondanak le rólunk az emberek?


„…van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” (Példabeszédek 18:24)
Nehéz megtartani a barátaidat? Ennek oka van! Az emberek elfordulnak tőlünk, ha nem érzik, hogy értékeljük őket. George és Mary Lou ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Egy riporter megkérdezte George-tól: „Ön szerint mi a hosszú, boldog házasság receptje?” George elmesélte, hogy az esküvőjük után az apósa átadott neki egy dobozt. Egy aranyóra volt benne, melyet George most is hord. Megmutatta a riporternek. Az óra számlapján keresztben, ahol naponta tucatszor is láthatta, ezek a szavak voltak felírva: „Mondj valami szépet Mary Lou-nak!” Mindannyiunknak szükségünk van erre az órára! Malcolm Gladwell Blink [Pillantás] című könyvében egy kapcsolati szakértőtől ír, aki képes volt előre megmondani egy párról, hogy jövendő házasságuk sikeres lesz-e, az alapján, ahogy egymással viselkedtek. Mit keresett, ami arra utalt, hogy a házasság a katasztrófa felé tart? Lenézést. Ha valaki lenézően bánt a másikkal, akkor a kapcsolat rendszerint kudarcra volt ítélve. Az őszinteség hiánya, a kétszínűség és az olcsó hízelgés nem segít. Ahhoz, hogy egy ember értékesnek érezze magát, tudnia kell, hogy valóban, őszintén értékesnek tartod. Ahhoz, hogy érezze, hogy tisztelik, tudnia kell, hogy őszintén tiszteled. Amikor lebecsülünk másokat, elkezdünk tárgyként és nem emberként bánni velük. Nos, mi a megoldás? Összpontosíts az erősségeikre, így végül megengedik majd, hogy segíts nekik azokon a területeken, amelyekkel küszködnek. Sokan nagyon jók vagyunk abban, hogy felfedezzük az értéket egy lehetőségben vagy egy üzletben. Ugyanezt a beállítottságot kell kifejlesztenünk magunkban akkor is, amikor kapcsolatok építéséről van szó!



Az emberek három ok miatt fordulnak el tőlünk. Első: megbízhatatlanság. Nyomorúságos tapasztalat olyan valakivel együtt dolgozni, akiben nem bízunk. Mások bizalmát akkor veszítjük el, ha következetlenek vagyunk abban, amit mondunk és teszünk, ha egyéni hasznot keresünk a közös haszon helyett, ha visszatartunk információkat, hazudunk vagy féligazságokat mondunk, ha makacsul rugalmatlanok vagyunk, és csak a magunk igazához ragaszkodunk. A bizalom olyan, mint egy tükör – ha széttörik, össze lehet ragasztgatni a darabkákat, de a repedések láthatók maradnak. Második: alkalmatlanság. A bizalom elnyerésének módja nem karizma, hanem alkalmasság kérdése. Ha egy vezető alkalmatlan a feladatára, akkor a közösség látása és értékei helyett a saját viselkedésére összpontosít. Ha az alkalmatlan vezetőnek dolgozó emberek magas szintű szakértelemmel rendelkeznek, folyton amiatt fognak aggódni, hogy a vezető mindent összezavarhat. Ha nincs tapasztalatuk, nem tudják, mit tegyenek. Bárhogy is történik, a termelékenység és a munkamorál romlani fog. Harmadik: bizonytalanság. A jó vezetők két dolgot tesznek: új vezetőket képeznek ki, és azon próbálnak dolgozni, hogy ők maguk kiszállhassanak a munkából. A bizonytalan vezetők ezt sosem teszik. Nem akarnak másokat kiképezni, nehogy azok elérjék az ő szintjüket, vagy akár náluk sikeresebbek legyenek. Valójában nem akarják, hogy bárki is sikeres lehessen az ő segítségük nélkül. Ha a nekik dolgozók közül bárki túl magasra emelkedik, azt fenyegetésként élik meg. Az emberek olyan vezetőknek szeretnek dolgozni, akik feltüzelik őket, nem pedig olyanoknak, akik kioltják bennük a tüzet. Ha azt látják, hogy vezetőjüket jobban érdekli saját tekintélyük fenntartása és saját pozíciójuk védelme, végül kilépnek, és keresnek valaki mást, akinek dolgozhatnak.



Nem számít, mennyire jó vezető vagy, végül mégis veszíteni fogsz embereket. Amikor a kapcsolat véget ér, te jobbra mész, ők pedig balra. Ha ezt nem érted meg, akkor megpróbálsz rájuk akaszkodni vagy irányításod alatt tartani őket. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor arra érzel majd kísértést, hogy elszigeteld és kritizáld őket. De vannak dolgok, amiket megtehetsz azért, hogy olyan vezetővé válj, amilyet szeretnének az emberek, és amikor eljön az ideje, hogy elmenjenek, örömmel tudnak majd visszanézni. Egy vezetési szakértő a következő hat alapelvet osztja meg velünk:

1) Vállalom a felelősséget a kapcsolataimért. Ha egy kapcsolat megromlik, én kezdeményezek, és megpróbálom jobbá tenni. 2) Amikor elmennek tőlem az emberek, kilépő interjút készítek velük. Ennek az a célja, hogy megtudjam, én vagyok-e az oka a távozásuknak. Ha igen, bocsánatot kérek, és levonom a tanulságot. 3) Nagyra értékelem azokat, akik velem dolgoznak. Nagyszerű dolog, amikor az emberek hisznek a vezetőikben – még csodálatosabb, ha a vezető hisz a rábízottakban. 4) A hitelességet vezetői listám élére helyezem. Lehet, hogy nem vagyok mindig mindenben szakértő, minden vezetővel előfordul, hogy túl sok dologgal kell törődnie. Ettől még lehet becsületes. 5) Belátom, hogy a pozitív érzelmi segítségem biztonságos környezetet teremt az embereim számára. Ezért pozitívan gondolkodom, megfelelően viselkedem másokkal, és követem az aranyszabályt [„És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lukács 6:31)]. 6) Megőrzöm magamban a tanulékony lelkületet, és mindent megteszek személyes növekedésemért. Nem hagyok fel a tanulással, így tudok továbbra is vezetni.”