2017. augusztus 19., szombat

A halogatásnak ára van


A lusta útja olyan, mint a tövises sövény... Péld. 15:19

Amikor valamit halogatsz, akkor két gondolat futhat át az agyadon. Az egyik, hogy„egyszerűbb elkerülni, mint szembesülni az adott dologgal” - ami nem helyes. A másik pedig, hogy „egyszerűbb lesz ezzel holnap (vagy később) foglalkozni”- ami szintén nem helyes
A Biblia arról ír, hogy a halogatásnak ára van.

A halogatás problémákat okoz – A mai igevers egyik angol fordítása úgy fogalmaz, „Hogyha lusta vagy, mindenhol nehézségekbe ütközöl.”
Egy időben gyakran kifogyott az autómból a benzin. Láttam, hogy a benzintartály mutatója egyre lejjebb megy, de mindig a következőt mondtam magamban: „Most nem alkalmas, hogy elmenjek tankolni. Majd később elintézem.” És mindig megjártam. Mindig rosszabb helyzetbe kerültem annál, mintha megálltam volna és rászántam volna az időt, hogy tankoljak.
Hány olyan otthoni tennivalód van, amit mindig csak későbbre tolsz? Tudod, ezeknek a száma, egyre csak növekedni fog. Lehet, hogy egyik nap valami olyasmire érsz haza, hogy beszakadt a tető! Csak mert hagytad, hogy tovább rongálódjon. A halogatás miatt a meglévő problémádból vészhelyzet kerekedik. Minél később látsz hozzá, annál nehezebb lesz elkezdeni.

A halogatás miatt lehetőségektől eshetsz el - "Nem szánt ősszel a rest, de ha majd aratni akar, nem lesz mit." (Péld. 20:4) Amikor egy jó lehetőség kopogtat, nyiss neki ajtót! Használd ki, amíg ott van. Ha nem teszed, elveszíted.

A halogatás megbánthat másokat – A lustaság megakadályozhatja, hogy ki tudd fejezni a szeretetedet. A szeretet elkötelezettséget, energiát és munkát igényel. Sokan egyszerűen csak nem akarnak tenni ezért: egyszerűbb a lustaság. Sok házasság felbomlásának oka a lustaságban gyökerezik. Mindkét fél tudja, hogy mi kellene ahhoz, hogy a házasságuk működjön, de -az egyik fél, de lehet, hogy mindkettő-, nem akar erőfeszítéseket tenni a házasság megmentése érdekében.
A halogatás a gyereknevelésben is gondot okozhat. Lusta szülőknek problémás gyermekei vannak. Milyen sokszor van úgy, hogy tudod, a gyerekeidre ráférne a fegyelmezés, de mivel fáradt vagy, nem teszel semmit. Megkéred őket, hogy valamit csináljanak meg, vagy takarítsanak fel, de ők egyszerűen csak ellenállnak. Ahelyett, hogy ebből ügyet csinálnál, csak ennyit mondasz: „Hagyjuk a csodába. Majd én magam megcsinálom.” Egyszerűbb feladni, mint nekiállni fegyelmezni.
Gondold végig imádságban, vajon mibe kerül a halogatásod!


A jokerkártya: a döntéseid


"Isten pontosan tudta, mit tesz a legelejétől. Kezdettől fogva elhatározta, hogy ugyanolyan módon formálja az övéinek az életét, ahogyan a Fiáét. A Fiú a helyreállított emberiség első tagja. Benne láthatjuk életünk eredeti és eltervezett formáját."

Róma 8:29 (MSG fordítás)

Csodálatosan összetett alkotás vagy (Zsoltárok 139:14). Ahhoz, hogy betöltsd az Istentől kapott célodat, meg kell vizsgálnod életed összes területét, és meg kell értened az 5 tényezőt, ami hatást gyakorol a személyiségedre. Ezen a héten arról beszéltünk, hogy az ösztöneink, a kapcsolataink, a körülményeink és a tudatunk hogyan befolyásolják azt, hogy milyenné formálódunk.

Ha ezeket a tényezőket egy játékban neked osztott pókerkártyaként képzelnénk el, akkor az ötödik tényező lenne a jokerkártya. Miért? Azért, mert ez a döntéseidet szimbolizálja, ami hatással van az összes többi kártyádra. Talán nincs befolyásod a dolgok felett, amiket leosztanak neked, de bedobhatod a jokerkártyádat - változtathatsz az életeden a döntéseiden keresztül.

Azt mondja a Biblia, hogy mi Isten képmására vagyunk teremtve. Egyetlen állat sincs Isten képmására teremtve! A kutyáknak vannak ösztöneik, de nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Az elefántok nem rendelkeznek erkölcsi iránytűvel. Neked viszont megadatott, hogy válassz: jót vagy rosszat teszel. A döntés szabadsága az ember legnagyobb áldása, de egyben legnagyobb átka is, hiszen sokszor rossz döntéseket hozunk, melyekkel kárt okozunk saját magunknak és a környezetünknek is.

A jokerkártya megváltoztathatja a többi kártyád színét és számát. Nem választhattad meg az ösztöneidet, de eldöntheted, hogy mit kezdesz a testeddel. Nem választhattad meg a kapcsolataidat, de építhetsz újakat, és helyreállíthatod, ápolhatod azokat, amelyekben már régóta élsz. Eldöntheted, hogyan reagálsz a körülményeidre, és dönthetsz úgy, hogy mostantól nem hiszed el azokat a rossz dolgokat, amiket mások mondanak.

A személyiségedet a döntéseid alakítják. Milyen döntéseket hozol ma, amik pozitív hatással lesznek hátralévő életedre nézve?

Beszéljünk róla:

* Mire van ma szükséged Istentől ahhoz, hogy felülkerekedj életedben azokon a nehézségeken, amik megakadályoznak abban, hogy helyes döntéseket hozz?
* Imádkozz, és kérj Istentől segítséget!








Amikor minden szétesik, maradj egyedül és várj Istenre


„Üljön hát magányosan és maradjon néma... Hajtsa porba fejét, talán van reménysége.” (JSir 3:28-29 UB)


Istenre várni egy szellemi állapot. Ez az egyetlen ellenszer az aggódásra és a feszültségre. Ez egy szellemi fegyelmezés, amit meg kell tanulj vagy teljes életedben stressz alatt leszel.

Istenre várni annyit jelent, hogy leülsz és elhallgatsz. Keress egy helyet, ahol nyugodtan csendben ülhetsz! Ne olvass semmit! Ne imádkozz! Csak vegyél pár mély levegőt, ahogy Isten előtt ülsz és mondd Neki, hogy “Istenem, csak Rád várok”! Elképesztő, hogy ez mennyire lecsendesíti a szívedet és az elmédet. „De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, ... futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40:31 UB).

Isten szeretne szólni hozzád. Ha nem hallod Őt, az azért van, mert nem hagysz időt rá, hogy meghallgasd. Túl elfoglalt vagy, mert hallgatod vagy játszol az iPododdal, TV-t nézel, videó játékkal játszol vagy a mobilodon beszélgetsz valakivel. Talán agyonhajszolod magad.

Ha szeretnéd meghallani Istent, akkor csendben kell leüljél. Kapcsolj ki minden elektronikus kütyüt és tedd szabaddá magad minden zavaró dologtól! Keress egy kényelmes helyet és ülj le! Mondd el Istennek, hogy várod Őt, hogy beszéljen, és hallgatózz! Maradj csendben!

Ezt mondta Jézus a tanítványainak, hogy cselekedjék: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.” (Mt 6:6-7 UB). Ez az ereje a csendességnek.

Kihívás elé állítalak: Szeretném, ha a következő hét nap minden napján 10 percet csendben eltöltenél Isten előtt. Mondd el Neki, hogy azért vagy ott, hogy várj Rá, és ezután csak ülj nyugodtan. Egy kicsit olvashatsz és imádkozhatsz is Istenhez, de az időd nagy részét töltsd csendben Isten előtt! Meg fogsz lepődni azon az új erőn, amire rátaláltál.

„Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására.” (JSir 3:25-26 UB). Várj türelemmel, és várd, hogy Isten megszabadítson. Ha a világod darabokra hullik, akkor szeretnéd azonnal összerakni, de nem fog sikerülni. Nem hirtelen esett szét, így idő kell ahhoz, hogy a darabok újra összeálljanak. De várj türelemmel, mert Isten időzítése tökéletes!
AZ ASZTALNÁL MINDANNYIUNK SZÁMÁRA VAN HELY


„... Lázár és nőtestvérei meghívták Jézust vacsorára..." (János 12:2 TM)
Miután Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, ezt olvassuk: „Lázár és nőtestvérei meg­hívták Jézust vacsorára" (János 12:2 TM). Márta felszolgált, Mária leült, és hallgatta, mit mond Jézus, Lázár pedig a többi vendéggel beszélgetett. Nos, Isten asztalánál minden­féle ember számára van hely. Nézzük meg közelebbről Mártát! A Márták általában a hát­térben vannak, felgyűrt ruhaujjal. Ők gondoskodnak arról, hogy mindenki kapjon eleget enni és inni. Ritkán keresik a reflektorfényt, mi pedig sajnos csak akkor értékeljük őket, ha már nincsenek. Az egyetlen gond a Mártákkal az, hogy hajlamosak fontosabbnak tartani a szolgálatot, mint a Mestert. Emlékeztetni kell őket arra, hogy az imádat is szolgálat. A Máriák hajlamosak elfeledkezni a befizetésre váró számlákról és arról, hogy főzni is kel­lene. Néha annyira a mennyországon jár az eszük, hogy a földön semmi hasznuk nincs. Őket arra kell emlékeztetni, hogy a szolgálat is imádat. Mégis szükségünk van Máriákra, ők visznek lelkesedést istentiszteletünkbe, és mindig lehet számítani rájuk, hogy közben­járnak másokért Istennél. „Nagyon sokan... odamentek... hogy lássák Lázárt, akit feltá­masztott a halottak közül... sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban" (János 12:9-11). Lázár története annyira csodálatos volt, hogy akik hallották, azonnal megtértek. Ő arra emlékeztet minket, hogy mindannyiunknak van egy története, amit elmondhatunk Isten kegyelméről és irgalmáról. Te mikor mondtad el legutóbb valakinek a tiédet?
Nos, ha Márta vagy, Isten látja szeretetből fakadó fáradozásodat. Ha Mária vagy, gyönyörködik imádatodban. Ha pedig Lázár vagy, azt ígéri, hogy jutalmazni fogja bi­zonyságtételedet. Az ő asztalánál mindannyiunk számára van hely!

Biztass ma valakit!

„Ha a neki adatott ajándék… bátorítás, akkor bátorítson!” (Róma 12:6-8 NIV)

Legjobban azzal tudod a szívedet erősíteni, ha lehajolsz, hogy mást felemelj. Gondolj bele: azok a legjobb barátaid, akik bátorítanak téged. Hiszen ki szeret olyanok közelében lenni, akik lehúzzák? Dr. Maxwell Maltz interjút készített egy sikeres üzletember fiával. A fiú nem volt hajlandó továbbvinni a család üzleti ügyeit apja halála után, még akkor sem, ha ez gazdaggá tette volna őt. Döntését így magyarázta: „Ön nem érti, hogy milyen kapcsolatom volt az apámmal. Őt mindig hajtotta valami, és nehéz utat járva jutott fel a csúcsra. Önállóságra akart tanítani engem, és úgy gondolta, hogy a legjobb módszer erre, ha sohasem bátorít vagy dicsér engem. Minden nap labdafogást játszottunk az udvaron. A játék lényege az volt, hogy el kellett kapnom a labdát tízszer egymás után. Nyolcszor vagy kilencszer elkaptam, de a tizedik dobásnál mindig megtett mindent azért, hogy elhibázzam. A földre dobta, vagy magasra a fejem fölé, úgy, hogy semmi esélyem nem volt elkapni.” Könnyes szemmel abbahagyta, majd ezt mondta: „Ezért kell elmennem innen; el akarom kapni azt a tizedik labdát!” Ez a fiatalember úgy nőtt fel, hogy úgy érezte, ő sohasem üti meg a mércét, sohasem lehet elég tökéletes ahhoz, hogy apjának kedvére legyen. Ismerősen hangzik? William James azt mondta: „Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.” A legtöbben csodálatos dolgokat látunk meg más emberekben, de soha nem mondjuk el nekik. A dicséret azonban csak akkor ér valamit, ha átadod. Ezért ma indulj el, és biztass valakit!


Felkészülsz?


„… szakadoztak a hálóik.” (Lukács 5:6)

Bölcs dolog az, ha van „biztonsági hálód”, mint például megtakarítások, biztosítások és befektetések. A borús napok váratlanul szoktak jönni. De mit teszel azért, hogy felkészülj a sikerre? Isten azt mondja, hogy Ő „meg tudja nyitni az ég csatornáit, és olyan bőséges áldást kiárasztani, hogy nem lesz elegendő helyetek a befogadására” (ld. Malakiás 3:10). Kész vagy-e arra, hogy kezelni tudd Isten áldásait, ha kiárasztja rád? Felkészülsz nagyobb dolgokra, vagy beéred a jelenlegi helyzettel?

Egy egész éjszakás sikertelen halászat után Jézus azt mondta Péternek: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4). Péter azt mondta erre, hogy a halak ugyan nem harapnak, „de a te szavadra mégis kivetem a hálót” (Lukács 5:5). Figyeld csak meg, Jézus azt mondta: „vessétek ki hálóitokat” (többes szám). Péter így felelt: „kivetem a hálót” (egyes szám). Úgy látszik, Jézus nagyobban gondolkozott, mint Péter! Akkor olyan sok halat fogtak, hogy „szakadoztak a hálóik”. Ezután azt olvassuk: „Ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé” (Lukács 5:7-8). Péternek egy hálónál és egy hajónál többre volt szüksége, hogy kezelni tudja azt, amit Isten eltervezett. Érted már a lényeget?

Ha nagyobb sikerért imádkozol, teszel lépéseket annak érdekében, hogy te magad is felkészülj rá? Fejleszted a tudásodat? Csiszolod a képességeidet, és kidolgozol új módszereket a dolgok elvégzésére? Nyitott vagy a másokkal való együttműködésre? Hajlandó vagy leborulni Jézus lábához, elismerve, hogy Ő a forrása minden áldásnak, és hogy Ő az életed szuverén Ura?
Áldozat...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem áldozatra kész szívet, hogy szerethessek, adj nekem alázatos szívet, hogy szerethessenek! Ámen


Jézus pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."
Lk 10,26-28

Szeretni sokféleképpen, szerteágazóan lehet, de a szeretet egyetlen gyökérből fakad: az áldozatból, s ki mennyire képes áldozatot hozni, attól függően tapasztalja meg a szeretet "magasságait és mélységeit."

Istennek úgy tetszett, hogy az egész világot a kölcsönösségre teremtette, hogy ne tudjanak az állatok a növények nélkül élni (kell az oxigén!), sőt egyik állat nélkül ne élhessen a másik, egyik organizmus egészítse ki a másikat... Isten nem kísérletezett. A JóIsten nem is darabokban készült el a világgal, hogy az egyszer majdcsak (el)fejlődik a véletlenszerűség végtelen útján valahová. Neki Terve volt erre a világra, s egybeteremtett világot akart, mégha mi annak nagyobb részét nem is látjuk, s nem is ismerjük. Ő ebben a csodálatos "tervben" úgy teremtette meg az embert, hogy az öntudatlanul is vágyakozzék a Vele való közösségre, de egyben szabad akarata is legyen... S megteremtette Ádámot és Évát, hogy ne tudjanak egymás nélkül boldogan élni, s beléjük kódolta, hogy csak akkor élhessék át a legszebb érzéseket, ha egymásért élnek. Ennek eléréshez viszont áldozatot kell hozniuk egymásért, s ez az áldozat csak akkor nem terhes, ha felfedezik önmagukban és egymásban az istenképűséget...

Az ember sokszor hozott már óriási áldozatot céljaiért. A cél viszont soha nem kívánhat embertelen áldozatot - amikor valaki mindenen és mindenkin átgázol -, csak egész embert. Egész emberként pedig csak akkor tudunk a kitűzőt célért dolgozni, ha teljes szívvel tesszük a dolgunkat... A szív azonban - a bűn okán - megosztott, s egységbe forrasztani csak az Isten tudja. Ez a krisztusiak (keresztények) nagy "tudása", hogy ti. Isten nélkül nem megy! Nélküle elbukunk, ha nem Vele járunk eltévesztjük a célt.

A Mester halálig menően engedelmeskedett az Atyának. Példát adott, hogy a legnagyobb erő a szeretet, melyet még a halál sem képes megtörni... Aki a szeretetre alapozza az életét, az ha meghal, akkor is él, de aki elveti a szeretet, az már akkor is halott, amikor még lélegzik, mozog, szaladgál a világban, s azt hiszi, hogy ő él...

Létezésünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Minél több az ismeretem az életről, annál kevésbé értem azt! Istenem add, hogy fogadni tudjam csodádat úgy, ahogyan adod, s szeretetedben mindig egy lehessek Veled! Ámen


Nem hagysz engem a holtak hazájában.
Zsolt 16,10

Régi elképzelés - a bölcsességirodalom egyik ókori remekművében, Jób könyvében is ezt olvashatjuk -, hogy a 'holtak hazája' az a hely, ahonnan nincs visszatérés. Ez a megdermedt pillanat, az örök nyugalom helye, vagyis a temető... Mára a halál és a pokol szavak egymás szinonímájává válták, pedig az eredeti jelentéstartalmukat tekintve ez helytelen. Az eredeti héber szövegben az a "se'ól" áll, aminek a pontos fordítása: gödör, fedett hely, amely többnyire mégis pokolnak van fordítva, amit pedig az általános elképzelés szerint a bűnösök számára fenntartott örök tűznek, a büntetés helyének tartunk. Sokkal közelebb visz minket a megértéshez, ha a átfogó összefüggéseiben is megvizsgáljuk, hogy a Szentírás, hogyan használja ezt a 'képet'. A "holtak hazája" a felejtés helye. Aki ott marad örökre, azt elfelejtették. Ezért igazán jó hír/evangélium, hogy Isten kihozza övéit a végső megsemmisülés helyéről, hiszen aki már a gondolatban, az emlékezésben sincs meg - az nincs is -, az megszűnt holtként is létezni...

Nem gondolunk rá, de az elmúlás bizony nem is a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. A magzat ezer veszélyt rejtő, hosszú hónapokon át tartó kifejlődése talán a lét legnagyobb misztikus utazása, s olykor ezt nem is egyedül tesszük meg, kísérő(i)nk is lehet(nek). Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a magzatok életének jelentős része a szűkös helyért való küzdelem jegyében telik, pedig bőven akadnak barátságos pillanatok is, amikor a másik nyomkodása és rugdosása helyett mintha önfeledten játszanának? A modern technika révén, soha nem látott képeket nézegetve, megválaszolásra váró kérdések egész sora fogalmazódik meg bennünk: Valóban képesek megfogni egymás kezét a magzatok? Ha az egyik meglöki a másikat, az "áldozat" szándékosan viszonozza a lökést? És a születés előtti közös játéknak, az együtt töltött idő emlékezetének milyen hatása van nemcsak a korai gyermekkorra, de az egész életre vonatkozóan? S mi történik akkor - ami sokkal gyakrabban megtörténik, mint gondolnánk -, amikor egy megfogant élet nem ér misztikus utazásának végére, amikor a méhen belül a "rosszcsont-társ" elhal? Mi lesz a közös utazás emlékeivel?

Nemcsak ezen nem gondolkodunk el, de talán azon sem - ha az élet kezdetének a fogantatást tartjuk -, hogy a halvaszületetteknek is "kijárna" az emberi méltósághoz való jog legelemibb aktusa: a végtisztesség... Talán nem is annyira 'meredek' elképzelés gyertyát gyújtani, s emlékezni azokért, akik a megtestesülés csodáját a műtősvödörben, majd egy névtelen gödörben, a temető erre kijelölt sarkában végzik be... Sok kérdésünk van tehát a halállal kapcsolatban, melyekre ha választ lelünk, jobban becsüljük az életet - a magunkét, s másokét is. Sokszor védekeznek emberek azzal, hogy "Jajj, buta volt a kérdésem!", jóllehet buta kérdés nincs. A legnagyobb butaság mindig az, ha nem kérdezünk, csak kérdezés nélkül (el)fogadjuk az információkat, s aztán gondolkodás/utánagondolás nélkül cselekszünk. Bizony az igazi tudás - s talán megmaradásunk kulcsa is - abban rejtőzik, ha merünk kérdezni...

Szeretet...

    A mai nap imádsága:
    Uram! Szeress, hogy én is tudjak szeretni! Ámen.

   

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Mk 10,13-16

A gyermek-áldás megítélése különböző korokban más és más volt. A magzat, az újszülöttek megölése nem huszadikszázadi átok, egyidős az emberrel, de tény, hogy a világméretű, "iparszerűen" végrehajtott abortuszok a 20. század "találmánya". Az állat, ha utóda csökevény, életképtelen, képes azt megölni, az ember akkor is, ha utódának semmi baja... Régen a kényszer vitte rá az embereket erre a borzalomra, ma pedig a kényelem. Nem "kényelmes" nagycsaládot fenntartani, hiszen az számtalan lemondással, folyamatos áldozattal jár együtt. Pedig a gyermek maga a jövő.

Érdekes, hogy az "okos" felnőttek manapság is készségesen eltiltják gyermekeiket attól, ami jó és hasznos, s anyagi áldozatot is hoznak azért, ami hosszútávon károsítja a gyermek lelki világát. Így történik meg, hogy igen nagy gyülekezetekben csak néhány gyermek látogatja a gyerekalkalmakat, s alig vannak konfirmandusok/bérmálkozók. Ellenben minden gyereknek külön TV-je van, kiskorától kezdve - s mire az el-elgondolkodó tinédzserkorba érnek, már több mint tízezer órányi médiaszennyet szívtak magukba... A tökéletességig kidolgozott felszínesség így válik gondolatformáló erővé, s a mesterségesen felépített személyiségű aktuális idolok (média-pojácák) úgy rángatják fiataljainkat a nívótlanságba, az esztelen ökörködésekbe - jobb esetben csak középszerűségbe - ahogyan csak akarják... (Így aztán biztosított a jövő generációja, akik ugyanolyan élvhajhász, munkakerülő, spekuláns becstelenek, mint elbutított szüleik.) Aki azt gondolja, hogy mindez csak sötétszemüveges világlátás, az lapozzon bele a népbutító bulvársajtóba vagy kapcsolja be a TV-t... A legnagyobb gond, hogy a mindig tettrekész fiatalok így hiszik el a világról, hogy az úgy ahogy van, gonosz és igazságtalan, Isten nincs - mert nem is lehet, hiszen ilyen világot hogyan engedhet meg létezni - és semmi értelme küzdeni a jóért, mert az a fajta magatartás különben is csak a gyengék végső menedéke.

Gyermekként fogadni az Isten országát azt jelenti, természetességgel fogadni a jót, és játszva élni az Isten valóságát. Gyermekként fogadni az Isten országát azt jelenti, partnert látni a másikban, s nem ellenséget, s a gyermeki egyszerűségben szocializálódni a jóra, hogy felnövekvő közösség erős legyen, s kivesse magából azokat, akik semmibe veszik a szépet és a tartalmasat, s az építő együttműködés helyett embertársaikban csak könnyű prédát, kihasználnivaló áldozatot látnak. Isten országa nem balekok és gyengeelméjűek társasága, Isten országa olyan közösség, akik következetes szeretettel, józansággal és erővel munkálják mindazt, ami emeli, s növeli az emberlelket Teremtője felé...

Teremtettség..

URam! Felfoghatatlan számomra teremtettséged nagysága, s olykor-olykor meg is rettenek porszem-kicsinységemtől. Add URam, hogy múlandó létem tartalmat nyerjen kegyelmed révén, s hogy ne teljenek értelmetlenül napjaim, hanem keresselek Téged, s a Te országodat! Ámen


Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.
Zsid 11,3

Sokáig azt gondolta az ember, hogy ő az egyetlen értelmes teremtménye a világmindenségnek... szép lassan megértjük, hogy bizony vannak értelmesebb lények is, mint mi. Nem szükséges ehhez távoli galaxisok piros szemű zöld emberkéire gondolni, elégséges megnéznünk Földünket, ezt a csodálatos gyöngyszemét a Naprendszerünknek! Minden élőlény a piciny hangyától a bálnáig "vigyáz" a teremtettségre, azaz él az Isten törvényei szerint - kivéve az embert! Az ember az egyetlen istentelen barma a teremtettségnek, pedig koronája lehetne annak... Ha valaki azt gondolná, hogy ez világfájdalmas elégedetlenkedés - téved. Tény, egyszerű tény: mennyország lehetne a Földünk, de az emberi önzés pokollá teszi. Sokan próbálnak hasonlatokat keresni az állatvilágból, hogy bizony a létért való küzdelem ott is az élet velejárója, de ezek a példák mindig sántítanak, mert egyik hangyaboly sem dob le atombombát a másikra, s egyik faj sem piszkít bele a saját ökovilágába úgy mint az ember.

Az, hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban vagy sem - már rég eldöntött kérdés: Nem! Pökhendiség lenne részünkről határt szabni a JóIsten teremtő kedvének, hiszen 'jókedvében' megteremtette a világegyetem másik sarkát is, s ha úgy volt isteni tetszésére, hát oda is tehetett értelmes lényeket. Ez a mi emberi szempontunkból azonban teljesen érdektelen, hiszen mire átérnénk a számunkra végtelen teremtettség másik sarkába, már nem is lennénk... Ami viszont sokkal fontosabb a végtelenséggel játszadozó gondolatainknál, hogy itt a véges életünkben nem vagyunk egyedül! Az ÚRIsten velünk van, nap mint nap, óráról órára, percről percre, szívdobbanásról szívdobbanásra. Ő az, aki ugyanis fenntartja életünket - így mondjuk -, kormányozza a világot. Nélküle nincs semmi, s Benne van minden! De nemcsak önmagát adja Isten, hogy Benne "éljünk, mozogjunk" - ahogyan Pál apostol fogalmaz -, de még segítőtársat és közösséget is ad. S bár sokan elfordulnak a JóIstentől, mégis sokan igyekeznek megmaradni Őmellette. Most persze ne azokra gondoljunk, akik istenes hitüket csak életmód-kiegészítő lelki fűszernek tekintik, hanem azokra, akik nem transzparenskednek, "uram-uram-kodnak azzal, hogy ők "mekkora nagy keresztények", hanem egyszerűen csak cselekszik a Mennyei Atya akaratát...

Sok-sok mindent tudunk a makrokozmoszról, s a mikrokozmoszról. Igaz, ami Istennél működik kicsiben és nagyban, az számunkra még mindig érthetetlen, hiszen azt már tudjuk, hogy az anyagból energiát lehet csinálni, de hogy hogyan jön létre az energiából az anyag - nagy hadronütköztető ide, részecskegyorsító oda -, arról még korunk nagy elméleti fizikusainak is csak mesés sejtései vannak! Még azt sem tudjuk, hogy mi a gravitáció! - leszámítva annyit, amit már Newton is megfigyelt az almafa alatt -, hogy az alma gyorsulva lefelé esik, s nem fölfelé zuhan!

Ahhoz, hogy harmóniában élhessünk felebaráttal, világgal és a JóIstennel itt a Földön, ahhoz szükségünk van hitre. Létünk nyomorúságos rövidsége és a teremtett világ számunkra időtlen létezése közötti feszültséget másképpen nem is tudnánk feloldani, elviselni. A hit, hogy Isten szépnek és jónak teremtette meg a világot (uni-verzum-ként vagy multi-verzum-ként ez megint az Ő dolga) tartalmat ad annak a jobb esetben néhány évtizedünknek. Sok embertársunkat az élet egyszerisége, megismételhetetlensége, korlátozottsága ellenére is(!) csodálatos szépsége mégsem hatja meg: "élnek/léteznek bele a világba" - különösebb építő cél nélkül. Az élet azonban nem csak annyi, hogy eszünk-iszunk, s többé-kevésbé szaporodunk. Életünknek a megismerésről kellene szólnia, azaz fel kellene ismernünk benne az Istent, s az Ő szeretet-akaratát! A többi már csak ráadás...