2017. november 17., péntek

3 lehetséges felebarátod felé irányuló viselkedésforma


#1: Távolságtartás


Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. (Lukács 10:30-31)

Jézus azt tanítja, hogy legnagyobb feladatunk az hogy, szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ezzel kapcsolatban egy példázatot is megoszt velünk, melyből kitűnik az a három lehetséges viselkedésforma, amit felebarátaink irányában alkalmazhatunk.

Amikor egy embert a Jerikóba tartó úton kiraboltak és megvertek, az első arra járó utazó elkerülte. Mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a találkozást.

Egyes emberek közülünk egyfajta elkerülő, távolságtartó életmódot alakítanak ki maguk körül. Nem akarunk közel kerülni embertársainkhoz, nehogy véletlenül a segítségünket kérjék. Lehet, hogy valóban szükségük van rád, ezért inkább elkerülöd őket.

Amikor ilyen fajta életmódot élünk, az összes körülöttünk lévő kapcsolatunk igazából csak látszat. Mindenkit távol tartunk magunktól, nehogy be kelljen valamibe kapcsolódni, mert ha bekapcsolódunk, megvan a veszélye a sérülésnek.

Jézus azt mondja, hogy egy lelkész - egy keresztény ember - járt arrafelé, és látta, hogy valakit kiraboltak és halálra vertek. Mégis, a lelkész azt választotta, hogy elkerüli a rászorultat és inkább a saját dolgaira koncentrál, így az út másik oldalán továbbsétált.

Ez a fajta viselkedés vakká tesz és elveszi a józan eszünket. Te személyesen mit tehetnél azért, hogy megakadályozd vagy áttörd ezt a fajta távolságtartó viselkedést?


#2: Kíváncsi kívülállóság


„Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” (Lukács 10:32)


Jézus azt tanítja, hogy ugyanúgy szeressük felebarátainkat, mint saját magunkat. Azt is mondja, hogy általában háromféle viselkedésmód közül választunk: az első a távolságtartás volt; a második az, amikor kíváncsivá válunk, de mégis kívülállók maradunk.

Ismered azt a jelenséget, amikor az emberek egy autóbaleset láttán lelassítanak? Ez ugyanaz, mint amit a lévita tesz a fenti történetben. A Biblia így írja le: „…odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” Látja ott feküdni a férfit félholtra verve, meztelenül, vérző sebekkel, aztán ránéz, és továbbmegy.

Ezt az embert érdekelte, mit történt, mégis úgy döntött, hogy kívülálló marad. Lelassított, megnézte, mi a helyzet, és talán még meg is kérdezte: „Mi történt itt? Megsérült valaki? Megöltek valakit?” De aztán ment tovább, nem tett semmit.

Észrevetted már, mennyivel könnyebb kibeszélni az emberek problémáit, mint segíteni a megoldásukban? Szeretjük megtárgyalni mások problémáit, vagy olvasni azokról, de nem nagyon szeretünk erőfeszítéseket tenni ezért, hogy segítsünk megoldani azokat.

Tudatában lenni dolgoknak és mégis közömbösnek maradni könnyű. Mit gondolsz, mi az oka, hogy gyülekezeti tagokként sokszor passzívak és érzéketlenek maradunk?

#3: Szeretet


„Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” (Lukács 10:33)


Ahogy az elmúlt pár napban tanultuk, Jézus azt akarja, hogy ugyanúgy szeressük a felebarátainkat, mint saját magunkat.

Azt mondja, három lehetséges viselkedésmód van, amit tanusíthatunk a felebarátaink felé. Először is lehetünk távolságtartók, másodszor pedig kíváncsiak, de mégis kívülállók.

A harmadik lehetséges reakció, hogy ugyanúgy szeretjük a másikat, ahogy magunkat; úgy bánunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Az irgalmas samaritánus a történetben így válaszol. „…amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” (Lukács 10:33)

De hogyan szerethetek másokat úgy, mint magamat? Itt van erre egy egészen egyszerű alapszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Máté 7:12)
(Az angol új fordítás így fogalmaz: Tedd fel magadnak a kérdést, mit szeretnél, hogy tegyenek veled, aztán ragadd meg az alkalmat, és tedd azt az emberekkel. – a ford.)


Imádság

Uram, egyedül te tudod úgy átformálni a szívemet, hogy ugyanúgy tudjam szeretni felebarátaimat, ahogy magamat. Azért jövök most eléd, mert tudom, hogy csak te tudsz megtölteni ilyen önzetlen szeretettel – a te szereteteddel.

Azért könyörgöm, hogy te formálj ki bennem egy olyan szívet, amelyik törődik a körülötte élőkkel, és adj erőt, hogy tegyek is valamit értük. Atyám, tedd meg bennem azt, amit én nem tudok megtenni. Jézus nevében kérlek erre. Ámen.



Nagylelkű életet élni


„Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az ÚR minden munkádat és minden szerzeményedet.” 5 Móz 15:10

Isten nagylelkű Isten. Mindenünk azért van, mert Ő adta nekünk ajándékba. Isten nagylelkűségéből származik mindenünk.

Isten azt szeretné, ha követnénk a jó példát. Szeretné, ha létjogosultságot kapna életünkben a nagylelkűség. Akkor sajátíthatjuk el ezt az ajándékot, ha megtanulunk adni, nemcsak kapni. A minket körülvevő kultúrában minden önközpontú. Arra bátorít, hogy szerezz meg mindent.


Isten azonban nem így gondolkodik. Az angol Message bibliafordítás érhetőbbé teszi a fenti igeverset a mai kornak is: „Adj szabadon és gondolkozás nélkül. Ne legyen a szíved kapzsi. Az adakozáshoz való jó hozzáállásod Isten áldását hozza az életedre mindabban, amit teszel, munkálkodsz, és amibe belefogsz.” (a fordító)

Lelkipásztorként törődök Veled és azt szeretném, ha Isten áldása teljessé lenne az életedben és mindazon, amibe belekezdesz. Szeretném, ha Isten áldása kiáradna az életedre. A Biblia azt tanítja, hogy ez viszont csak úgy lehetséges, ha megtanulunk nagylelkűek lenni.


Fontos megjegyezni, hogy nem azért adunk, hogy áldást kapjunk cserébe. Azért adunk, hogy mások számára áldássá válhassunk. Érezzük a különbséget?

Rossz indok csak azért adni, mert elvárunk valamit viszonzásul. Azért adok, hogy áldás lehessek, nem azért, hogy áldást nyerjek. Ha azonban egyre többet adok, Isten gondoskodik arról, hogy én se maradjak áldás nélkül.

A Biblia tele van a nagylelkűségre vonatkozó ígéretekkel. Isten azt mondja, ha bízunk be és kegyesen adunk, meg fogja áldani a vagyonunkat, egészségünket, családunkat, pályafutásunkat, időnket, múltunkat, jelenünket és a jövőnket.

Micsoda csodás lehetőség lelki örökségünk megteremtésére!

Szimpátia: részesedés a másik fájdalmában


"Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet." (Kolossé 3:12)

Egy valódi közösségben az emberek megtapasztalják a szimpátiát, ami nem tanácsadás vagy egy gyors, felületes problémamegoldás. A szimpátia részesedés a másik fájdalmából, annak megosztása a másikkal.

A szimpátia két alapvető emberi szükséglet találkozása: megértés és az érzelmek jóváhagyása.

Valahányszor megértesz és megerősítesz valakit az érzéseiben közösséget építesz. A baj az, hogy gyakran annyira sietünk megoldani a problémákat, hogy nincs időnk szimpatizálni másokkal. Néha az is megakadályoz ebben, hogy belefeledkezünk a saját sérelmeinkbe. Az önsajnálat kiírtja a mások iránti szimpátiát.

A közösségnek különböző szintjei vannak, mindegyik más időben helyénvaló:

* A legegyszerűbb szinje a közösségnek Isten szavának megosztása és együtt taulmányozása.
* Egy mélyebb szint, amikor szolgálunk, mint amikor missziózni megyünk együtt vagy egyéb másokon segítő eseményen veszünk részt.
* A legmélyebb, legintenzívebb szintje a közösségnek a szenvedés (Fil3:10, Zsid 10:33-34). Ez az, amikor részesedünk a másik fájdalmában, gyászába és hordozzuk egymás terheit. Azok a keresztények, akik ezt a szintet leginkább megértik azok, akiket kivégeztek, megvetettek, és gyakran mártírhalált haltak hitükért.
* A Biblia azt tanítja: "Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Gal 6:2)

A súlyos helyzetekben, gyászban és kétségek között van leginkább szükségünk egymásra. Amikor a körülmények olyannyira összetörnek, hogy eljutunk arra a pontra, amikor hitben elbizonytalanodunk. Ez az az idő, amikor leginkább szükségünk van hívő barátokra.

Szükségünk van egy kis csoportra, amit olyan barátaink alkotnak, akik értünk is hisznek Istenben, és átsegítenek a nehézségen. Egy kis csoportban Krisztus teste (a gyülekezet) valódi és kézzelfogható, még akkor is, amikor Isten távolinak tűnik.

Ez az, amire Jóbnak nagyon szüksége volt kínjai között. Így kiáltott fel: "Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét." (Jób 6:14)

Beszéljünk róla:

Ahhoz, hogy részesedj mások fájdalmából, gyászából, és ki tudd fejezni a szimpátiádat, tudnod kell meghallgatni a másikat. Hogyan értékelnéd önmagad hallgatóságként? Mitől lesz valaki jó hallgatóság?

A te kis közösséged mennyire tapasztalta meg az adott szintek mélységét?
Eljövendők...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felfedezzem lelkemben a Tőled kapott részt, s örülni tudjak, hogy embernek teremtettél! Add, hogy ne legyek hálátlan, s viszontszeretettel viseltessem embertársaim felé, mert kegyelmedből megismerhettem szeretetedet! Ámen



Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg,
Jel 21,22-23

Évszázadokon át hitték/gondolták, hogy a Jeruzsálem a világ közepe... "Apostoli királyok" szőtték bele titulusukba a város nevét, pápai áldással kegyetlen-véres kereszteshadjáratokban harcoltak a városért, hogy megszabadítsák azt a "pogányoktól". Fel sem vetődhetett a kor emberében, hogy nem Jeruzsálem a világ közepe, ahol majd a világvégi nagy dolgoknak is egyszer meg kell történniük. Manapság azonban, amikor távcsövekkel milliárdfényévnyi távolságokban lévő világokat kémlelünk, amikor fizikusok/matematikusok majd-tucatnyi dimenzióval számolnak, mindezek tudományos fényében eltörpül a földi Jeruzsálem jelentősége.

A mennyei Jeruzsálem képzete persze ettől függetlenül elevenen él az emberek fejében! Ahogyan korábban, úgy modern korunkban is számos önmagukon, s az anyagi világon túllátni nem képes szekta hirdeti/erősíti követőiben, hogy a világ történéseinek kezdete és vége Jeruzsálemben és vonzáskörzetében koncentrálódik, sőt, üdvtörténeti magasságokba röpítik a "Könyv népét", a (ki)választottakat. Sajnos minden nemzetben vannak, akik kiválasztottnak, s ezért különbnek hiszik magukat - nos, ők a szélsőségesek. Kettősmércés erkölcsiségükkel jóllehet eredménnyel érvényesülnek a politika világában, de valódi Isten-kapcsolatban csak "elhívottak" vannak, akik között nem számít az, hogy "zsidó vagy görög vagy éppen pogány".

Az ember elsősorban embernek születik, utána valamilyen nemzetbe és kultúrába. Emberségét soha nem a származása, státusa, szegénysége vagy gazdagsága, hanem a szándéka/lelkülete határozza meg. Aki szeretni tud, az egyszerűsége ellenére is bölcs lesz, de akinek szívébe csak önmaga fér bele, annak fejében hiába halmozódik lexikonnyi ismeret, bölcs sosem lesz, legfeljebb csak nagyon okos.
Nyilvánvaló, hogy a mennyei Jeruzsálem is csak kép, szimbólum. Jól érzi ezt János, amikor azt mondja "Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége világosította meg" azt. Azaz a 'központ' nem a város, hanem az Isten maga... Tehát nem a drágakő-alapok, s a csillogó kapuk, hanem az Isten, azaz a fénylő Szeretet. Ennek ismeretében súlyát veszítik az emberi elképzelések, kategorizálások s előítéletek, s megérti a teremtményi ember, hogy miért teremtetett "Isten képére és hasonlatosságára"...

Istenre hagyatkozásaink ...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy kezedből vegyem minden dolgomat, s mindenért hálát adjak Neked! Ámen

Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.
Jakab 4,13-15

Ki ne ismerné a mondást: "Ember tervez - Isten végez."? Nagyívű terveink nemegyszer kudarcba fulladtak már, és szép elhatározásaink estek a sikertelenség kútjába. Hol hibáztunk, mi volt az ok? - s néha a válaszkeresésben is megrekedünk, félbehagyunk mindent, felejteni próbálunk, s új megoldások felé nézünk. Ezek, s hasonló megtapasztalások azok, melyek rádöbbentenek minket: az élet pontos részleteiben előre sosem tervezhető meg. Sokan a sikertelenségtől való félelmükben, a befektetett energia elvésztésének lehetősége miatt passzivitásba burkolódznak, de nyilvánvaló, hogy nem ez a helyes válasz. Biztosítékokat, garanciákat keres az ember, annak ellenére, hogy jól tudja, semmi sem biztos ebben a világban, ami az embertől jön.

Aki életének végességével szembesül, az látja meg igazán lehetőségeit. Sokan azért nem gondolnak halálra, elmúlásra, szenvedésre, mert úgy gondolják, éppen elég lesz azt kibírni, ha már rájuk köszöntenek azok a bizonyos "nemszeretem napok". Jó ha tudatosítjuk. Az ideiglenesség felismerése nem lehetőségeink bezárulásának tragédiája, éppen ellenkezőleg: Be- és meglátása az idő jó és tartalmas felhasználásának.

Csak magunkban bízni vakmerőség. Esendőségünk, fáradtságunk, mulasztásaink épp elég kellemetlenséget és bajt okoznak nekünk, betervezett dolgaink kerékkötőivé is válhatnak az általuk előidézett következmények. Istenre hagyatkozni, Őt kérni, Reá támaszkodni nem elsősorban a siker, hanem a belső békesség megtartásának a garanciája, s mindenek előtt a korrekcióé: Ha félre-sikerült is életünk egy-két alaposan megtervezett dolga, Isten a rosszból is jót hozhat elő, ha Tőle várjuk a plusz erőt, s Vele keressük a megoldást.

Ítélet...

A mai nap imádsága:
Istenem! Add, hogy bölcsen forgassam talentumaimat, s kegyelmed révén boldoguljak a hétköznapokban, szeretteim, felebarátaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen


Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével,
2 Thessz 1,6-8 és 11

"Pusztuljanak a rohadékok, megérdemlik... mind, egytől-egyig!" - valami rég elveszített, ősi igazságosság mondatja ki az emberekkel az ilyen, s ehhez hasonló mondatokat, amikor is tehetetlennek érzik magukat a törvényeket kijátszók igazságtalanságai ellen. Bizony a kicsi igazságtalanság is nagyon tud fájni, s a bajt hamar tragédiaként éljük meg, ha rólunk van szó. Megtanultuk, elfogadtuk: Isten, a Legfőbb jó, Aki a rend URa a világban, Ő igazságos Isten, s ezért egyszer mindenkinek megadja azt, amit (meg)érdemel - a jónak a jutalmat, a gonosznak a büntetést, hiszen szükséges a végső kiegyenlítődés, egyébként nincs kiengesztelődés... vagy Isten esetleg másképpen gondolkodik?

Mivel testben vagyunk, s véges az életünk, ezért test szerint gondolkodunk - azaz időben és behatároltan. Ezért véljük úgy, hogy ha valaki semmibe veszi Isten rendjét itt a földi életében, akkor igazságos az isteni ítélet, hogy örökre bűnhődjön ezért. A régiek a túlvilági szenvedést az örök tűzben való sínylődésnek képzelték el, gondolván, hogy a megbocsájthatatlan(?) bűnökre ez az egyetlen "jogos" isteni válasz. Emberi elképzelés ez is... Jóllehet Isten nemcsak a rosszal tud büntetni, fenyíthet a jó megvonásával is. Nem kell tehát a Szeretet Istenének kénköves esőt zúdítania az emberre, nem kell lángtengerben pörkölnie, ha büntetni akarja, bőven elégséges az is, ha felnyitja az ember szemét, s a "nagyszájú teremtménye" egyből elhallgat... Belátni ugyanis azt, hogy magam vagyok oka a szerencsétlenségemnek, hogy csakis egyedül az én hibám, hogy le-/kimaradtam a jóból -, nos ez a legnagyobb büntetés! Nem okolni se embert, se körülményeket, még az Istent sem, csakis magamat... Kell-e ennél fájóbb, s nagyobb büntetés? Aligha.

Ez azonban azt is jelenti egyben, hogy a jóban való gyönyörködés sokkal nagyobb örömöt jelent, mint a büntetés igazságossága. Hiába igazságos egy büntetés, ha engem vagy szeretteimet ér a jogos szankció, annak nem tudok örülni... önszeretetünk ugyanis mindennél nagyobb, még az igazságszeretetünknél is!

Egyesek úgy beszélnek az "odaátról" - legyen az menny vagy pokol -, mintha Istentől kirendelt idegenvezetők lennének... Egy-egy elképzelésük/magyarázatuk - persze biblikus alappal, igaz attól ugródeszkásan jó messzire elrugaszkodva - már-már olyannyira ember-szerű, hogy sérti Isten szuverenitását, az emberi képzelőerő szabadságát pedig egyenesen megvonja. Az érdekes - vagy inkább elszomorító -, hogy minden történelmi korban akad(t/n)ak olyanok, akik helyeslik ezeket a gondolatokat, vallási-, felekezeti-, kulturális hovatartozástól függetlenül... Isten azonban egészen más, meglepetésszerűen más. Kegyelmed ad ott, ahol ítéletet várunk, s ítél ott, ahol kegyelemben reménykedünk... Jézus URunk figyelmeztet mindenkit, jó előre: "Bizony utolsókból lesznek elsők, s elsőkből utolsók"...

Mindazokért, akik álomvilágot szőnek maguk köré, hogy ne lássák meg az őket is körbeölelő Istent...

A mai nap imádsága:
Uram! Bűneim erőt vesznek rajtam... Ments meg, hogy gyötrelmeimből megszabadulva boldogan szolgálhassalak Téged! Ámen.

   

Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tuz tavába vetették.
Jelenések 20,15

"Számon vagyunk tartva"... azaz mindannyiunknak van azonosító száma, hiszen az adminisztráció a ki tudja hányadik virágkorát éri... Az embereket mindig is izgatta a lista-készítés, hiszen a név birtoklása a másik feletti hatalmat is jelentette – s milyen igaza volt ebben az ókor emberének. Hiszen aki az anonimitás álarca mögé bújik, azt nem lehet felelősségre vonni! Istennek is van "adminisztrációja", de az egészen más – Ő nem úgy tartja számon az embert, mint az ember Őt. Nála nincsenek anyakönyvek, nincsenek jelentések és kimutatások, nála egy "adminisztrációs szabály" létezik, az igazság. Az igazság vagy vélt igazunk mondatait pedig mi magunk írjuk egész életünkön át. Amit oldunk vagy megkötünk itt, az oldva és kötve van ott is. S ha majd kiröppenünk ebből a világból, akkor már nem tudunk változtatni rajta, "amit megírtunk azt megírtuk".

Minden kor emberét izgatta a halál utáni lét. A ma embere sem kivétel, csak nem annyira szemérmes ebben, mint a régiek – magyarul: ebben is ugyanolyan szemérmetlen, mint sok más dolgában: jogrendszerében, "igazságos" piacgazdaságában, erkölcsében, szexuális viselkedésében... Attól, hogy nem ismeri be félelmeit önmagának sem, azért még nem fél kevésbé, sőt! Olyannyira aggódik, hogy földi életét sem tudja szabadságban és szépségben megélni. Retteg az elmúlástól, a halál utáni "semmitől", de depressziójának oka nemcsak az, hogy nem találja a helyét a világban – hiszen ez már következmény –, hanem az, hogy nem akarja meglátni Istent, aki pedig mindenütt jelen van.
A "tűz tava" kifejezés apokaliptikus abszurditás, de ne csodálkozzunk ezen, Istennél a víz is éghet... sőt, akik benne bíznak (ahogyan Sidrák, Misák, Abednégo is bíztak) már itt a földön megtapasztalják, hogy Istennel együtt a tűz sem árthat. A legnagyobb tűzrakást pedig nem fából rakják, hanem bűneink rőzséiből, amit szorgalmasan gyűjtögetünk halálunkig. A legkínzóbb lángok soha nem kívül, hanem a lélek rejtett zugaiban gyötörnek. A lelkiismeret tüzét a víz egyáltalán nem, csakis az Isten kegyelme olthatja el. Bűneink hamujából a Megváltás csodája által azonban új élet támadhat: Hihetetlen, de mégis valóság: Megváltozunk, s nemcsak "számon tartjuk Istent", hanem életünk minden pillanatában számolunk is Vele...

Növekedés...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly sokszor elszomorít, hogy nem tapasztalom életemben a lelki növekedés jeleit. Kérlek, vonj magadhoz méginkább szereteteddel, hogy ne kételkedjek, hanem erősödjek Tebenned! Ámen.



Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
2 Pt 1,5-8

Mindenki növekedni akar... ismeretben és anyagiakban egyaránt. Ennek a két területnek a vágyai mozgatják a világot - hol ide, hol oda. A keresztény (jelentése: krisztuskövető) élet mozgatórugói pedig a szeretet - nem az emberi, hanem az isteni -, s az Isten ismeretében való növekedés gyenge emberi akarása és az azon nyugvó megsokszorozó isteni kegyelem. Akár a "világi" vagy a lelki gyarapodást vizsgáljuk, hamar megállapíthatjuk, hogy mindkettőhöz idő szükségeltetik, olykor meglehetősen sok...

Mégis, ahogy az már lenni szokott ezen a Föld nevű bolygón az emberrel, az eredendő gyarlóságunk okán "rövidíteni" akarunk. Ezért történik meg oly gyakran, hogy sokan a gyarapítás erkölcstelen útját választják, pedig tudhatnák: az "ebül szerzett jószág, ebül vész el". Így erősödött meg újra a (régi) korszellem, hogy lehet - sőt ez manapság a követendő példa! - kevés munkával sok pénzt keresni, s a munka az tkp. csak a gyengék vigasza... Pedig az üvegházban, lámpafénynél gyorsított eljárással növesztett paradicsom csak illúziójában paradicsom, a tápszerrel felpumpált, mesterséges fénynél nevelt csirke legfeljebb csak súlyra azonos napfényben kapirgáló társával. A példákat lehetne sorolni, de fölösleges. Sajnos életünket mindenhol körülveszi a silány, a hitvány...

A végső ok az ember hitványságában keresendő... Ahogyan az 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság oka sem a túltermelés volt, hanem a tőzsdei manipuláció, ugyanúgy ma sem az a baj, hogy máról holnapra az Opel-Művek túl sok, túl jó minőségű autót gyártana, hanem az, hogy a "befektetők" - pénzt "vonnak ki" gazdaságból... Mert ha nincs adós, akkor nincs megszorult ember se, aki "készséggel" kiszolgálja az erkölcstelen kívánságokat is... Sajnos - a történelem erre tanít - az ember másokon uralkodni akarását eleddig semmi és senki nem törte meg, mert erre csakis egy valaki képes: az Isten. S ha az Isten nem változtatja meg az emberek szívét, akkor nemcsak egyik nemzet akar uralkodni a másikon vagy a kormányon lévők az ellenzékben levőkön, hanem a legkisebb közösségben, még a párkapcsolatban is egymás segítése és szolgálata helyett csak egymáson akarnak uralkodni...

Van azonban egy másik út is, az Isten útja. Lassan lehet rajta haladni, de tovább ér az ember. Ahogyan egy fa is egyetlen év alatt alig pár centit erősödik a törzsében, de lombkoronája biztosan tör az ég felé, ugyanúgy a mi életünk se gyarapodik talán olyan látványosan, de biztosan egyre közelebb kerülünk Istenhez. Aki pedig az Ő közelében van, az nem tud már olyan lenni, mint akit földi kívánságok hajszolnak, hiszen az istenközeliségben élő embert átjárja az Isten szeretete, s emberséget, önuralmat és kegyességet gyakorol - minek okán nem tétlen, hanem termést hozó élete lesz...

Rend...

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatos rend szerint létezik ez a világ, minden részletében tükröződik a Te szereteted... Adj nekünk készséget szívünkbe, hogy elfogadjuk törvényeidet, s aszerint éljünk! Adj nekünk erőt, kitartást, hogy jóval tudjuk meggyőzni a rosszat, s hogy végre a szeretet rendje uralkodjék az istentelenség, a gonoszság helyett! Ámen
   

Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.
2 Kor 13,11

Mindegy milyen korban élünk, s mennyit ismerünk a világból - többet vagy kevesebbet - azt tapasztaljuk az élet minden területén, hogy rend van benne. "Rendkívüli" ez a rend, mert az Isten rendje ez! Egyetlen helyen tombol a "rendetlenség": az ember életében...

Az állatok számára nem kérdés a teremtettség rendje, ők a természet örök körforgása szerint élnek. Csak az ember az az élőlény, amelyik azt gondolja, hogy a rend ellenében, a teremtettség törvényét kijátszva is létezhet. Tobzódásának, istenített 19-20. századi kapitalizmusának meg is lett az eredménye! A világ okosai igyekeznének mostanság megállapodni, törvényeket hozni a természet, a Földünk védelmében, de akik valóban tehetnének a világért, azok inkább önmaguk túlélését szervezik... Azt gondolják, hogy a csónak egyik felében nyugodtan tombolhat a jólét, s nem kell különösebben törődni azzal, hogy csónak a másik felében több helyen is léket kapott, s ömlik be a víz... Pedig túlontúl nyilvánvaló: vagy együtt érünk be a kikötőbe vagy sohasem...

Megoldás, a tudás már rég a kezünkben van, mégsem aszerint élünk. A megoldás a törvény, azaz a rend. Betartani és betartatni csak akkor lehet, ha mindenkinek megvan a lehetősége az emberhez méltó életre, mely a teremtettség jogán minden embernek kijár... Amíg azonban vannak egyenlőbbek és még egyenlőbbek, akikre az egyetemes törvények mintha nem is vonatkoznának - amikor az ártatlanság vélelme mögé bujtatják el a hétpróbás gazfickókat, amikor egyik nemzet zsarolhatja gazdasági, katonai erejével a másikat (Jelenleg is mintegy 200 fegyveres konfliktus van a világban!) -, eladdig nem lesz változás az emberiség életében...

"Rend a lelke mindennek!" - szoktuk mondogatni. "Aki a rendet megtartja, azt a rend is tartja..." Mégis az embernek nagyobb készsége a rendcsinálásra, mint a rend megtartására! Nyilvánvaló, hogy amíg a lélekben nincs rend, addig a külső sem fogja tükrözni a rendet. Ezért fontos Jézus Urunkra odafigyelni, hiszen Ő felhívja a figyelmünket, hogy minden az indulattal kezdődik, azzal, "ahogyan" ránézünk az adott dologra vagy éppen a másik emberre. Ha az ember különbnek tartja magát másoknál, akkor azt is elhiszi, hogy neki több joga van vagy azt is, hogy rá a törvények nem úgy vonatkoznak, mint másokra. Ennek a személyes aroganciának megvan/meglesz az ára, s mint mindig, nemcsak az "egy", de közösség is súlyosan fizet érte... Ez is az Isten törvénye: a rendbontást követi a rendetlenség, ahogyan a bűnt is követi a büntetés...
HASZNÁLD AZ AJÁNDÉKOD!

„…ajándékaink vannak… használjuk őket…” (Róma 12:6 NKJV)

A Biblia azt mondja: „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk…” (Róma 12:6-7). Isten megadta neked kegyelmét arra, hogy bizonyos dolgokat jól tudsz csinálni. Nos, ez nem jelenti azt, hogy az ajtók automatikusan megnyílnak, és te azonnal felkerülsz a csúcsra. Vigyázz, amit egyik napról a másikra szerzel meg, azt egyik napról a másikra el is vesztheted! Először is fel kell ismerned az ajándékodat, aztán ki kell használnod minden lehetőséget a csiszolgatására, tanulnod kell a hibáidból, és kitartónak kell lenned abban, amire Isten elhívott. A középiskolában Sparky megbukott latinból, matematikából, irodalomból és fizikából. Bejutott a golfcsapatba, de rögtön elvesztette a szezon első fontos meccsét, aztán pedig a vigaszversenyt is. Társaságban nagyon gyámoltalan volt. Nem mondhatnánk, hogy nem kedvelték, de túlságosan szégyenlős volt. Középiskolás korában egyszer sem hívott el egy lányt sem randira. Volt azonban egy dolog, ami fontos volt Sparky számára – a rajzolás. Büszke volt munkájára, még akkor is, ha senki más nem értékelte. Képregényeket küldött a középiskolai évkönyv szerkesztőinek leközlésre, de elutasították. Ennek ellenére sem adta fel, hogy művész legyen. A középiskola után mintát küldött rajzaiból a Walt Disney Stúdiónak. Itt is elutasították. De Sparky nem adta fel! Úgy döntött, hogy megírja önéletrajzát képregény formájában. Képregényeinek népszerűsége végül számtalan könyv kiadásához és televíziós műsorokhoz vezetett. Sparky, azaz Charles Schulz, a Peanuts képregény szülőatyja, valószínűleg minden idők egyik leghíresebb képregényrajzolója volt. Főszereplőjéhez, Charlie Brownhoz hasonlóan Schulz is olyannak tűnt, mint aki nem sokra viszi, de istenadta tehetségéből kihozta a legjobbat, nem volt hajlandó feladni, és végül a csúcsra jutott! Tehát, használd az ajándékodat!



„A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (1Korinthus 12:7)

Ha felfedezed és betöltöd élethivatásodat, annak az egyik legnagyobb haszna az, hogy végre eldől, mit értesz igazi siker alatt. Sokan tévesen határozzák meg a sikert. Az a képzetük támad, hogy a sikert azzal lehet mérni, milyen jól teljesítünk – másokhoz képest. Ez tökéletes recept a csalódottságra! Nem számít, mit csinálsz, mindig lesz valaki, aki jobban tudja. Ha azonban a siker fogalmát úgy határozod meg, hogy betöltötted-e Isten célját az életedben, akkor a mérce teljesen megváltozik. Az igazi siker nem az, hogy mit vittél véghez azzal összehasonlítva, amit mások véghezvittek, hanem, hogy mit tettél meg abból, amivel Isten megbízott. „Isten mindenkit megajándékozott valamivel, amivel bemutathatja Istent: mindenkinek jut belőle, mindenki hasznára” (1Korinthus 2:4 TM). Jézus azt mondta, hogy sikeres volt, mert elvégezte azt a munkát, amire Atyja elküldte (ld János 17:4). Pál ezt mondhatta élete végén: „… futásomat elvégeztem…” (2Timóteus 4:7). Ezzel a mércével mérve a siker akár azt is jelenti, hogy otthagysz egy jól jövedelmező állást azért, hogy Isten hívását kövesd. Jelentheti azt, hogy különleges tehetségedet az Ő dicsőségére használod, és nem arra, hogy azzal hírnevet és vagyont szerezz. Bármi is az, ha egyszer tudod, hogy mi a hivatásod, felhagyhatsz azzal, hogy másokhoz hasonlítgasd magad, vagy azt kívánd, bárcsak valaki más lennél. A Biblia azt mondja, hogy mindannyian azért kaptunk ajándékokat, hogy használjunk vele a közösségnek (ld. 1Korinthus 12:7). Csak akkor fogsz igazi beteljesülést érezni, ha arra használod ajándékodat, hogy mások számára áldás légy. A fizetés és az előléptetés jó dolog, de nem foglalhatják el az isteni célkitűzés helyét. Csak az elhivatásod betöltése ad tartós örömet.


ISTEN IMÁDATA


„Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Valaki azt mondta, hogy mi nem emberi lények vagyunk, akik próbálunk szellemi tapasztalatokat szerezni, hanem szellemi lények, akik próbálunk emberi tapasztalatokat szerezni. A benned lévő életerő Istentől származik, Aki Lélek. Amikor Őt imádod, ez olyan, mint visszatérni az eredethez és újra összekapcsolódni Vele. Van egy történet egy kisfiúról, aki újszülött húga bölcsője mellett ült, és ezt suttogta neki: „Meséld el, hogy milyen Isten, mert én már elfelejtettem.” Jézus azt mondta: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Amikor Michael Jordant megkérdezték, hogyan tudott egyetlen mérkőzés alatt több mint nyolcvan pontot szerezni csapatának, a kosárlabda-sztár így válaszolt: „Mert jó helyen voltam.” Bizonyos értelemben a teljes szívű dicsőítés, imádat bevisz Isten jelenlétébe! Dávid, a zsoltáríró így élt. „Naponta hétszer dicsérlek téged…” (Zsoltárok 119:164). „Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsék az Úr nevét!” (Zsoltárok 113:3 NKJV). „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2). Micsoda kép! Isten jelenlétének folyamában legmélyebb szomjúságunk kielégül, sebeink meggyógyulnak, erőnk megújul, és az ellenség hatótávolságán kívül kerülünk. Henry Blackaby mondta: „Soha nem leszel elégedett azzal, ha csak tudsz Istenről. Isten igazi megismerése olyan tapasztalatok által történik, amikor Ő jelenti ki magát neked.” Ez történik meg olyankor, amikor imádod, dicsőíted Őt.


Szerelmeslevél Jézustól

„Ti Krisztus… levele vagytok.” (2Korinthus 3:3)


A János 3:16 a legnagyszerűbb üzenet, amit valaha is embernek küldtek. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” Isten azért küldte Jézust, hogy szeretetét megmutassa; minket pedig azért küld, hogy kihirdessük! „Ti Krisztusnak… levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva” egy elveszett, kizsigerelt világ számára, amely válaszokat keres. Nos, amikor egy levél érkezik, bizonyos kérdések vetődnek fel:

1) Kinek van címezve? Ez a levél annak szól, „aki hisz”. Bárkivel is találkozol, van valamid, amire szüksége van, valami, ami sokkal fontosabb, mint az adócsökkentés, a fizetésemelés, egy megoldás a globális felmelegedésre, vagy a rák egyik gyógymódja. Barátoknak, ellenségeknek, rokonoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és idegeneknek egyaránt szükségük van az üzenetedre és a reményre, amit viszel.

2) Kitől érkezett? A feladó személye meghatározza a címzett érdeklődésének szintjét. Te Krisztustól jövő levél vagy, és Krisztusról szólsz. „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat…” (2Korinthus 4:5). A mi üzenetünk nem saját magunkról szól, hanem Jézusról. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (János 14:6). A vallásos emberek a vallásukat reklámozzák. Mi Krisztust képviseljük. „De az embereket tényleg érdekli Jézus?” – kérdezed. Igen! Életében tömegeket vonzott. Halála és feltámadása óta megszámlálhatatlan milliókat vonz mindkét nemből, minden társadalmi rétegből és a föld összes nemzetéből. „Én pedig, ha felemeltetem… magamhoz vonzok mindeneket” (János 12:32). Manapság semmire sincs olyan nagy szükség, mint Jézus Krisztus eleven képmására, kézbesítsd hát a szerelmes levelet mindenkinek, aki keresztezi az utadat!




A Biblia azt mondja, hogy az életed egy szerelmeslevél Jézustól, „amelyet ismer és olvas mindenki”. De egy levél csak akkor hatékony, ha könnyű elolvasni és megérteni. Egy idősebb barátom mondta romló kézírásáról: „még mindig el tudom olvasni az írást, de nem tudom leírni az olvasást!” Az olvashatatlan írás torzítja az üzenetet, és elcsüggeszti az olvasót. Elvész az a cél, hogy átadja az író gondolatait, és az olvasó vagy felhagy az olvasással, vagy nem jut el hozzá az üzenet.

Annak érdekében, hogy a Jézustól jött szerelmesleveled valóban eljusson azokhoz az emberekhez, akiknek küldte, hadd álljon itt néhány általános torzulás, amit el kell kerülnöd: a) becstelenség: mint például feltupírozni a költségszámládat, lopni a vállalat idejét vagy hazavinni dolgokat, amikről úgy gondolod, úgysem fognak hiányozni senkinek. b) vonakodó, sértődött hozzáállás, ha egy barát, egy munkatárs vagy a főnök arra kér, hogy tedd meg a második mérföldet is, és segíts egy alkalmatlan időpontban. c) hanyag munkavégzés, ami minőségen aluli termékben vagy szolgáltatásban mutatkozik meg. d) megbízhatatlanság és állhatatlanság – például nem lehet rád számítani, hogy ott legyél, ahol lenned kellene, vagy hogy eleget tegyél a kötelességeidnek. e) ünneprontás. Azok a keresztények, akikből hiányzik a humorérzék és a rugalmasság, akik úgy viselkednek, mintha öröm-károsultak lennének, ártanak Krisztus ügyének. f) sértődékenység: ha folyton az érzéseidről beszélsz, könnyen felzaklatnak a dolgok, és túlreagálod az akaratlan sértéseket is. g) hisztizés – ha morgós és zsémbes vagy, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd. h) „szentjózsef-kór” ami arra késztet, hogy önigazult és fölényes stílusban beszélj. Mivel „ismer és olvas mindenki”, őrizkedj ezektől a viselkedésformáktól, amelyek eltorzítják azt az életadó üzenetet, amelyet Isten rajtad keresztül akar elküldeni másoknak!




Ha már tudod, hogy egy levél neked szól, a következő kérdés ez: mi áll benne? A 2. Korinthusi levélből kitűnik néhány kulcskifejezés: „átformálódik”, „elvet” és „újjá lesz!” „Ugyanarra a képre formálódunk át” (2Korinthus 3:18). „Elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket…” (2Korinthus 4:2). „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korinthus 5:17). A levelünkben az üzenetnek világossá kell tennie, hogy mi már nem azok vagyunk, akik valaha voltunk, mert:

1) Krisztus megváltoztatta a gondolkodásunkat. Mivel megváltoztunk „értelmünk megújulásával” (ld. Róma 12:2) mostmár az életet, magunkat, másokat, a kihívásokat és a lehetőségeket Isten gondolatainak fényében látjuk, nem a magunkéban. Lehetőségeket látunk ott, ahol csak akadályokat láttunk, és esélyt látunk ott, ahol csak problémákat láttunk. Elménk, melyet kikészített az aggodalom, most telve van bizakodással és békességgel.

2) Krisztus megváltoztatott minket erkölcsileg. Az 1Korinthus 6:9-10-ben szereplő bűnlajstrom olyan életvitelről beszél, amit egykor jól ismertünk. Megemlíti az erkölcstelen életvitelt folytatókat, a tolvajokat, nyerészkedőket, részegeseket, rágalmazókat, csalókat stb. És aztán jön a nagyszerű 11. vers: „Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében…” Ő átformálta a jellemünket.

3) Krisztus megváltoztatott minket szellemileg. Valaha képtelenek voltunk arra, hogy élvezzük Igéjét, az Ő imádatát és az Ő dolgait. Most, az Ő bennünk lakó lelke által életre kelve, örömünkre szolgálnak ezek (1Korinthus 2:14)! A levelednek így kellene hangoznia: „Jézus megváltoztatta az életemet, és ha hagyod, akkor a tiédet is meg fogja változtatni!” Ma tehát kézbesítsd a szerelmesleveledet mindenkinek, akivel találkozol!