2017. november 17., péntek

Eljövendők...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felfedezzem lelkemben a Tőled kapott részt, s örülni tudjak, hogy embernek teremtettél! Add, hogy ne legyek hálátlan, s viszontszeretettel viseltessem embertársaim felé, mert kegyelmedből megismerhettem szeretetedet! Ámen



Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg,
Jel 21,22-23

Évszázadokon át hitték/gondolták, hogy a Jeruzsálem a világ közepe... "Apostoli királyok" szőtték bele titulusukba a város nevét, pápai áldással kegyetlen-véres kereszteshadjáratokban harcoltak a városért, hogy megszabadítsák azt a "pogányoktól". Fel sem vetődhetett a kor emberében, hogy nem Jeruzsálem a világ közepe, ahol majd a világvégi nagy dolgoknak is egyszer meg kell történniük. Manapság azonban, amikor távcsövekkel milliárdfényévnyi távolságokban lévő világokat kémlelünk, amikor fizikusok/matematikusok majd-tucatnyi dimenzióval számolnak, mindezek tudományos fényében eltörpül a földi Jeruzsálem jelentősége.

A mennyei Jeruzsálem képzete persze ettől függetlenül elevenen él az emberek fejében! Ahogyan korábban, úgy modern korunkban is számos önmagukon, s az anyagi világon túllátni nem képes szekta hirdeti/erősíti követőiben, hogy a világ történéseinek kezdete és vége Jeruzsálemben és vonzáskörzetében koncentrálódik, sőt, üdvtörténeti magasságokba röpítik a "Könyv népét", a (ki)választottakat. Sajnos minden nemzetben vannak, akik kiválasztottnak, s ezért különbnek hiszik magukat - nos, ők a szélsőségesek. Kettősmércés erkölcsiségükkel jóllehet eredménnyel érvényesülnek a politika világában, de valódi Isten-kapcsolatban csak "elhívottak" vannak, akik között nem számít az, hogy "zsidó vagy görög vagy éppen pogány".

Az ember elsősorban embernek születik, utána valamilyen nemzetbe és kultúrába. Emberségét soha nem a származása, státusa, szegénysége vagy gazdagsága, hanem a szándéka/lelkülete határozza meg. Aki szeretni tud, az egyszerűsége ellenére is bölcs lesz, de akinek szívébe csak önmaga fér bele, annak fejében hiába halmozódik lexikonnyi ismeret, bölcs sosem lesz, legfeljebb csak nagyon okos.
Nyilvánvaló, hogy a mennyei Jeruzsálem is csak kép, szimbólum. Jól érzi ezt János, amikor azt mondja "Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége világosította meg" azt. Azaz a 'központ' nem a város, hanem az Isten maga... Tehát nem a drágakő-alapok, s a csillogó kapuk, hanem az Isten, azaz a fénylő Szeretet. Ennek ismeretében súlyát veszítik az emberi elképzelések, kategorizálások s előítéletek, s megérti a teremtményi ember, hogy miért teremtetett "Isten képére és hasonlatosságára"...

Istenre hagyatkozásaink ...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy kezedből vegyem minden dolgomat, s mindenért hálát adjak Neked! Ámen

Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.
Jakab 4,13-15

Ki ne ismerné a mondást: "Ember tervez - Isten végez."? Nagyívű terveink nemegyszer kudarcba fulladtak már, és szép elhatározásaink estek a sikertelenség kútjába. Hol hibáztunk, mi volt az ok? - s néha a válaszkeresésben is megrekedünk, félbehagyunk mindent, felejteni próbálunk, s új megoldások felé nézünk. Ezek, s hasonló megtapasztalások azok, melyek rádöbbentenek minket: az élet pontos részleteiben előre sosem tervezhető meg. Sokan a sikertelenségtől való félelmükben, a befektetett energia elvésztésének lehetősége miatt passzivitásba burkolódznak, de nyilvánvaló, hogy nem ez a helyes válasz. Biztosítékokat, garanciákat keres az ember, annak ellenére, hogy jól tudja, semmi sem biztos ebben a világban, ami az embertől jön.

Aki életének végességével szembesül, az látja meg igazán lehetőségeit. Sokan azért nem gondolnak halálra, elmúlásra, szenvedésre, mert úgy gondolják, éppen elég lesz azt kibírni, ha már rájuk köszöntenek azok a bizonyos "nemszeretem napok". Jó ha tudatosítjuk. Az ideiglenesség felismerése nem lehetőségeink bezárulásának tragédiája, éppen ellenkezőleg: Be- és meglátása az idő jó és tartalmas felhasználásának.

Csak magunkban bízni vakmerőség. Esendőségünk, fáradtságunk, mulasztásaink épp elég kellemetlenséget és bajt okoznak nekünk, betervezett dolgaink kerékkötőivé is válhatnak az általuk előidézett következmények. Istenre hagyatkozni, Őt kérni, Reá támaszkodni nem elsősorban a siker, hanem a belső békesség megtartásának a garanciája, s mindenek előtt a korrekcióé: Ha félre-sikerült is életünk egy-két alaposan megtervezett dolga, Isten a rosszból is jót hozhat elő, ha Tőle várjuk a plusz erőt, s Vele keressük a megoldást.

Ítélet...

A mai nap imádsága:
Istenem! Add, hogy bölcsen forgassam talentumaimat, s kegyelmed révén boldoguljak a hétköznapokban, szeretteim, felebarátaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen


Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével,
2 Thessz 1,6-8 és 11

"Pusztuljanak a rohadékok, megérdemlik... mind, egytől-egyig!" - valami rég elveszített, ősi igazságosság mondatja ki az emberekkel az ilyen, s ehhez hasonló mondatokat, amikor is tehetetlennek érzik magukat a törvényeket kijátszók igazságtalanságai ellen. Bizony a kicsi igazságtalanság is nagyon tud fájni, s a bajt hamar tragédiaként éljük meg, ha rólunk van szó. Megtanultuk, elfogadtuk: Isten, a Legfőbb jó, Aki a rend URa a világban, Ő igazságos Isten, s ezért egyszer mindenkinek megadja azt, amit (meg)érdemel - a jónak a jutalmat, a gonosznak a büntetést, hiszen szükséges a végső kiegyenlítődés, egyébként nincs kiengesztelődés... vagy Isten esetleg másképpen gondolkodik?

Mivel testben vagyunk, s véges az életünk, ezért test szerint gondolkodunk - azaz időben és behatároltan. Ezért véljük úgy, hogy ha valaki semmibe veszi Isten rendjét itt a földi életében, akkor igazságos az isteni ítélet, hogy örökre bűnhődjön ezért. A régiek a túlvilági szenvedést az örök tűzben való sínylődésnek képzelték el, gondolván, hogy a megbocsájthatatlan(?) bűnökre ez az egyetlen "jogos" isteni válasz. Emberi elképzelés ez is... Jóllehet Isten nemcsak a rosszal tud büntetni, fenyíthet a jó megvonásával is. Nem kell tehát a Szeretet Istenének kénköves esőt zúdítania az emberre, nem kell lángtengerben pörkölnie, ha büntetni akarja, bőven elégséges az is, ha felnyitja az ember szemét, s a "nagyszájú teremtménye" egyből elhallgat... Belátni ugyanis azt, hogy magam vagyok oka a szerencsétlenségemnek, hogy csakis egyedül az én hibám, hogy le-/kimaradtam a jóból -, nos ez a legnagyobb büntetés! Nem okolni se embert, se körülményeket, még az Istent sem, csakis magamat... Kell-e ennél fájóbb, s nagyobb büntetés? Aligha.

Ez azonban azt is jelenti egyben, hogy a jóban való gyönyörködés sokkal nagyobb örömöt jelent, mint a büntetés igazságossága. Hiába igazságos egy büntetés, ha engem vagy szeretteimet ér a jogos szankció, annak nem tudok örülni... önszeretetünk ugyanis mindennél nagyobb, még az igazságszeretetünknél is!

Egyesek úgy beszélnek az "odaátról" - legyen az menny vagy pokol -, mintha Istentől kirendelt idegenvezetők lennének... Egy-egy elképzelésük/magyarázatuk - persze biblikus alappal, igaz attól ugródeszkásan jó messzire elrugaszkodva - már-már olyannyira ember-szerű, hogy sérti Isten szuverenitását, az emberi képzelőerő szabadságát pedig egyenesen megvonja. Az érdekes - vagy inkább elszomorító -, hogy minden történelmi korban akad(t/n)ak olyanok, akik helyeslik ezeket a gondolatokat, vallási-, felekezeti-, kulturális hovatartozástól függetlenül... Isten azonban egészen más, meglepetésszerűen más. Kegyelmed ad ott, ahol ítéletet várunk, s ítél ott, ahol kegyelemben reménykedünk... Jézus URunk figyelmeztet mindenkit, jó előre: "Bizony utolsókból lesznek elsők, s elsőkből utolsók"...

Mindazokért, akik álomvilágot szőnek maguk köré, hogy ne lássák meg az őket is körbeölelő Istent...

A mai nap imádsága:
Uram! Bűneim erőt vesznek rajtam... Ments meg, hogy gyötrelmeimből megszabadulva boldogan szolgálhassalak Téged! Ámen.

   

Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tuz tavába vetették.
Jelenések 20,15

"Számon vagyunk tartva"... azaz mindannyiunknak van azonosító száma, hiszen az adminisztráció a ki tudja hányadik virágkorát éri... Az embereket mindig is izgatta a lista-készítés, hiszen a név birtoklása a másik feletti hatalmat is jelentette – s milyen igaza volt ebben az ókor emberének. Hiszen aki az anonimitás álarca mögé bújik, azt nem lehet felelősségre vonni! Istennek is van "adminisztrációja", de az egészen más – Ő nem úgy tartja számon az embert, mint az ember Őt. Nála nincsenek anyakönyvek, nincsenek jelentések és kimutatások, nála egy "adminisztrációs szabály" létezik, az igazság. Az igazság vagy vélt igazunk mondatait pedig mi magunk írjuk egész életünkön át. Amit oldunk vagy megkötünk itt, az oldva és kötve van ott is. S ha majd kiröppenünk ebből a világból, akkor már nem tudunk változtatni rajta, "amit megírtunk azt megírtuk".

Minden kor emberét izgatta a halál utáni lét. A ma embere sem kivétel, csak nem annyira szemérmes ebben, mint a régiek – magyarul: ebben is ugyanolyan szemérmetlen, mint sok más dolgában: jogrendszerében, "igazságos" piacgazdaságában, erkölcsében, szexuális viselkedésében... Attól, hogy nem ismeri be félelmeit önmagának sem, azért még nem fél kevésbé, sőt! Olyannyira aggódik, hogy földi életét sem tudja szabadságban és szépségben megélni. Retteg az elmúlástól, a halál utáni "semmitől", de depressziójának oka nemcsak az, hogy nem találja a helyét a világban – hiszen ez már következmény –, hanem az, hogy nem akarja meglátni Istent, aki pedig mindenütt jelen van.
A "tűz tava" kifejezés apokaliptikus abszurditás, de ne csodálkozzunk ezen, Istennél a víz is éghet... sőt, akik benne bíznak (ahogyan Sidrák, Misák, Abednégo is bíztak) már itt a földön megtapasztalják, hogy Istennel együtt a tűz sem árthat. A legnagyobb tűzrakást pedig nem fából rakják, hanem bűneink rőzséiből, amit szorgalmasan gyűjtögetünk halálunkig. A legkínzóbb lángok soha nem kívül, hanem a lélek rejtett zugaiban gyötörnek. A lelkiismeret tüzét a víz egyáltalán nem, csakis az Isten kegyelme olthatja el. Bűneink hamujából a Megváltás csodája által azonban új élet támadhat: Hihetetlen, de mégis valóság: Megváltozunk, s nemcsak "számon tartjuk Istent", hanem életünk minden pillanatában számolunk is Vele...

Növekedés...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly sokszor elszomorít, hogy nem tapasztalom életemben a lelki növekedés jeleit. Kérlek, vonj magadhoz méginkább szereteteddel, hogy ne kételkedjek, hanem erősödjek Tebenned! Ámen.



Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
2 Pt 1,5-8

Mindenki növekedni akar... ismeretben és anyagiakban egyaránt. Ennek a két területnek a vágyai mozgatják a világot - hol ide, hol oda. A keresztény (jelentése: krisztuskövető) élet mozgatórugói pedig a szeretet - nem az emberi, hanem az isteni -, s az Isten ismeretében való növekedés gyenge emberi akarása és az azon nyugvó megsokszorozó isteni kegyelem. Akár a "világi" vagy a lelki gyarapodást vizsgáljuk, hamar megállapíthatjuk, hogy mindkettőhöz idő szükségeltetik, olykor meglehetősen sok...

Mégis, ahogy az már lenni szokott ezen a Föld nevű bolygón az emberrel, az eredendő gyarlóságunk okán "rövidíteni" akarunk. Ezért történik meg oly gyakran, hogy sokan a gyarapítás erkölcstelen útját választják, pedig tudhatnák: az "ebül szerzett jószág, ebül vész el". Így erősödött meg újra a (régi) korszellem, hogy lehet - sőt ez manapság a követendő példa! - kevés munkával sok pénzt keresni, s a munka az tkp. csak a gyengék vigasza... Pedig az üvegházban, lámpafénynél gyorsított eljárással növesztett paradicsom csak illúziójában paradicsom, a tápszerrel felpumpált, mesterséges fénynél nevelt csirke legfeljebb csak súlyra azonos napfényben kapirgáló társával. A példákat lehetne sorolni, de fölösleges. Sajnos életünket mindenhol körülveszi a silány, a hitvány...

A végső ok az ember hitványságában keresendő... Ahogyan az 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság oka sem a túltermelés volt, hanem a tőzsdei manipuláció, ugyanúgy ma sem az a baj, hogy máról holnapra az Opel-Művek túl sok, túl jó minőségű autót gyártana, hanem az, hogy a "befektetők" - pénzt "vonnak ki" gazdaságból... Mert ha nincs adós, akkor nincs megszorult ember se, aki "készséggel" kiszolgálja az erkölcstelen kívánságokat is... Sajnos - a történelem erre tanít - az ember másokon uralkodni akarását eleddig semmi és senki nem törte meg, mert erre csakis egy valaki képes: az Isten. S ha az Isten nem változtatja meg az emberek szívét, akkor nemcsak egyik nemzet akar uralkodni a másikon vagy a kormányon lévők az ellenzékben levőkön, hanem a legkisebb közösségben, még a párkapcsolatban is egymás segítése és szolgálata helyett csak egymáson akarnak uralkodni...

Van azonban egy másik út is, az Isten útja. Lassan lehet rajta haladni, de tovább ér az ember. Ahogyan egy fa is egyetlen év alatt alig pár centit erősödik a törzsében, de lombkoronája biztosan tör az ég felé, ugyanúgy a mi életünk se gyarapodik talán olyan látványosan, de biztosan egyre közelebb kerülünk Istenhez. Aki pedig az Ő közelében van, az nem tud már olyan lenni, mint akit földi kívánságok hajszolnak, hiszen az istenközeliségben élő embert átjárja az Isten szeretete, s emberséget, önuralmat és kegyességet gyakorol - minek okán nem tétlen, hanem termést hozó élete lesz...

Rend...

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatos rend szerint létezik ez a világ, minden részletében tükröződik a Te szereteted... Adj nekünk készséget szívünkbe, hogy elfogadjuk törvényeidet, s aszerint éljünk! Adj nekünk erőt, kitartást, hogy jóval tudjuk meggyőzni a rosszat, s hogy végre a szeretet rendje uralkodjék az istentelenség, a gonoszság helyett! Ámen
   

Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.
2 Kor 13,11

Mindegy milyen korban élünk, s mennyit ismerünk a világból - többet vagy kevesebbet - azt tapasztaljuk az élet minden területén, hogy rend van benne. "Rendkívüli" ez a rend, mert az Isten rendje ez! Egyetlen helyen tombol a "rendetlenség": az ember életében...

Az állatok számára nem kérdés a teremtettség rendje, ők a természet örök körforgása szerint élnek. Csak az ember az az élőlény, amelyik azt gondolja, hogy a rend ellenében, a teremtettség törvényét kijátszva is létezhet. Tobzódásának, istenített 19-20. századi kapitalizmusának meg is lett az eredménye! A világ okosai igyekeznének mostanság megállapodni, törvényeket hozni a természet, a Földünk védelmében, de akik valóban tehetnének a világért, azok inkább önmaguk túlélését szervezik... Azt gondolják, hogy a csónak egyik felében nyugodtan tombolhat a jólét, s nem kell különösebben törődni azzal, hogy csónak a másik felében több helyen is léket kapott, s ömlik be a víz... Pedig túlontúl nyilvánvaló: vagy együtt érünk be a kikötőbe vagy sohasem...

Megoldás, a tudás már rég a kezünkben van, mégsem aszerint élünk. A megoldás a törvény, azaz a rend. Betartani és betartatni csak akkor lehet, ha mindenkinek megvan a lehetősége az emberhez méltó életre, mely a teremtettség jogán minden embernek kijár... Amíg azonban vannak egyenlőbbek és még egyenlőbbek, akikre az egyetemes törvények mintha nem is vonatkoznának - amikor az ártatlanság vélelme mögé bujtatják el a hétpróbás gazfickókat, amikor egyik nemzet zsarolhatja gazdasági, katonai erejével a másikat (Jelenleg is mintegy 200 fegyveres konfliktus van a világban!) -, eladdig nem lesz változás az emberiség életében...

"Rend a lelke mindennek!" - szoktuk mondogatni. "Aki a rendet megtartja, azt a rend is tartja..." Mégis az embernek nagyobb készsége a rendcsinálásra, mint a rend megtartására! Nyilvánvaló, hogy amíg a lélekben nincs rend, addig a külső sem fogja tükrözni a rendet. Ezért fontos Jézus Urunkra odafigyelni, hiszen Ő felhívja a figyelmünket, hogy minden az indulattal kezdődik, azzal, "ahogyan" ránézünk az adott dologra vagy éppen a másik emberre. Ha az ember különbnek tartja magát másoknál, akkor azt is elhiszi, hogy neki több joga van vagy azt is, hogy rá a törvények nem úgy vonatkoznak, mint másokra. Ennek a személyes aroganciának megvan/meglesz az ára, s mint mindig, nemcsak az "egy", de közösség is súlyosan fizet érte... Ez is az Isten törvénye: a rendbontást követi a rendetlenség, ahogyan a bűnt is követi a büntetés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése