2017. december 5., kedd

Az elhívásodnak örökkévaló jelentősége van

"Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat." János 9:4.

Az elhívásodnak örökkévaló jelentősége van, ami befolyással lesz mások örökkévaló életére is. Így tehát az elhívásod sokkal fontosabb, mint bármilyen munka, eredmény vagy cél amit a Földön töltött életed során elérsz.

A szolgálatod eredménye az örökkévalóságig megmarad, a munkahelyi eredményeid pedig ilyen távlatban elvesztik jelentőségüket. Semmi más tevékenység nem esik olyan súllyal a latba, mint az a munkád, amit az emberek Istennel való örökkévaló kapcsolatának előmozdításába helyezel. Ezért fontos, hogy minél előbb megtudd, hogy mi az elhívásod, és hogy betöltsd azt. Jézus mondta: "Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat." János 9:4.

Az óra ketyeg, ne késlekedj tovább! Kezdj el az elhívásodban járni, kezd el elérni az embereket már most! Ott lesz az egész örökkévalóság, hogy együtt ünnepeljünk azokkal, akiket mi hoztunk Jézushoz, de csak ez az életünk van arra, hogy elérjük őket.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ott kell hagynod a munkahelyedet, hogy teljes idejű evangélizáló legyél. Isten azt szeretné, ha ott mondanád el a Jó Hírt, ahol jelenleg vagy. Legyél éppen tanuló, családanya, óvónő, bolti eladó, vagy vezető egy munkahelyen, bármilyen munkád is legyen, folyton figyelj arra, hogy Isten kit hoz eléd, akivel megoszthatod az evangéliumot.





Kezdd a szeretettel


"És íme férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. Ő pedig látva hitüket, így szólt:"Ember, megbocsáttattak a te bűneid." (Lukács 5:18-20)

Itt van az első abból a hét módból, ahogyan ebben a karácsonyi időszakban embereket nyerhetünk meg Jézus számára: Adj törődő, kitartó szeretetet azoknak, akik nem ismerik Őt.

Mint a négy barát estében, akik a béna embert segítették, néha valami radikális dologba kerül valakit elvezetni Jézushoz, olykor pedig néhány keresztyén törődő és kitartó szeretetére van szükség. Az advent idejébe lépve arra biztatlak, hogy tervezzétek el néhány keresztény testvéreddel, hogy nem hívő barátaitok és ismerőseitek felé is szeretetet és törődést mutattok, és megpróbáljátok megnyerni őket Jézus számára.

Isten azért használta a Lukács 5. fejezetében említett négy barátot, mert foglalkoztak a béna emberrel. Mint ahogy ennél a négy embernél, a te küldetésednek is a szeretettel kellene kezdődnie - foglalkozni a körülötted lévőkkel, és jobban törődni azokkal, akik nem ismerik Jézust -, hogy elérd őket az ünnepi időszakban. Az első számú ok, amiért a keresztények nem beszélnek másoknak Jézusról az, hogy túlságosan el vannak foglalva önmagukkal.

Mielőtt törődni tudnál másokkal, tudomást kell szerezned róluk. Amikor néhány keresztény testvéreddel találkozol, próbáljátok megbeszélni, hogy ismerőseitek közül kinek van szüksége arra, hogy megismerje Jézust. Aztán kezdjetek el imádkozni, hogy Isten adjon egy lehetőséget, amikor megoszthatjátok a hiteteket nem elijesztő módon, és azért is, hogy megpuhítsa a ő szívüket és a tiéteket is. Ezután tervezzétek meg, hogyan tudnátok együtt elérni ezeket az embereket.


Úgy engedelmeskedsz Istennek, ha bízol benne


"József nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el." (Máté 1:25 Újfordítás)

Vannak akik egyből jók valamiben. Egyből benne vannak mindenben, de aztán nem elég kitartóak a kitartásban. Mások sokáig kitartóak, de nehezen jutnak el odáig, hogy elkezdjenek valamit.

Ahhoz, hogy a hitnek azt az izgalmas életet élhesd, amit Isten tervezett a számodra, mindkettőre szükséged lesz: hogy jó légy a kezdéseknél és a kitartásban is - és mindkettő megköveteli, hogy folyamatosan bízz.

József nem értette miért olyan fontos Jézusnak, hogy egy szűztől szülessen. Nem értette, hogy Jézus Isten lesz emberi testben. De azt tudta, hogy Isten mit mondott neki, és József kitartóan bízott benne. Friss házas volt, aki nem ment nászútra, és a friss házassága egyáltalán nem olyan volt, amilyennek tervezte. De mégis kitartóan hitt.

Te mit teszel, amikor az életed nem úgy alakul, ahogy tervezted vagy szeretted volna?

Engem mindig bátorít, amit Pál apostol a 2 Korinthusi levél 4:8-ban mond: "Minden irányból bajok szorongatnak minket, de nem törnek és nem zúznak össze. Zavarba jövünk, mert nem tudjuk ezek miért történnek így, de nem adjuk fel, és nem hagyjuk abba."

Nem tudom, hogy egyeseket miért diagnosztizálnak végstádiumú daganattal. Nem tudom, hogy egyes gyerekek miért lázadnak annyira a szüleik ellen. Nem tudom miért történik olyan sok értelmetlen dolog. Ezért nagyon biztató azt hallani, hogy az egyik legerősebb hitű ember azt mondja: "Nem tudom, hogy miért történnek a dolgok így, de eldöntöttem, hogy nem adom fel."

Jó tudni, hogy bízhatunk Istenben, és hogy ő tud dolgokat, amit mi nem. Azt ígérte, hogy egyszer mindent a helyére tesz. Egyszer mindenkit, aki bízik benne összegyűjt.

Addig viszont kétféle módon élheted az életed. Élhetsz úgy, hogy úgy érzed Isten magyarázattal tartozik neked, vagy élhetsz úgy, hogy észreveszed Isten milyen nagyszerű dolgokkal ajándékozott meg.

Ha azzal az érzéssel élsz, hogy Isten magyarázattal tartozik neked, akkor az életed egy állandó keserűség lesz, mert Isten semmivel sem tartozik neked. Bár semmivel sem tartozik, mégis megadott mindent. Neked adta a saját Fiát. Neked adta örök élet ajándékát. Neked adta azt az ígéretet, hogy örökké együtt leszel vele. Ezek nagyszerű ajándékok.

Beszéljünk róla:

* Milyen helyzetekben kéri Isten, hogy bízz benne, még akkor is, ha nem látod értelmét?
* Pál nem tűnik egy átlagos embernek. Milyen összefüggés van közöttetek? Hogyan biztat az ő Istenbe vetett bizalma?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése