A mai nap imádsága:
Uram! Sokszor elbizonytalanodom, amikor a jövő ismeretlenségével ütközöm. Add, hogy Beléd vessem bizodalmam és Tőled kérjem naponta szereteted útmutató fényét! Ámen
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.
Kol 1,12
Ha valamit tudunk vagy vélünk jobban tudni, azt hajlamosak vagyunk nagy hangon továbbadni. Mélyen belénk ivódott rossz tulajdonságunk ez. Csak az idő dönti el aztán, hogy igazunk volt-e vagy sem illetve mennyire. Manapság azt tartják tudományosnak, ami megdönthető, mondván a dogmatizmusnak nincs helye a tudományos vizsgálódásban. Ennek ellenére számos megdönthetetlen "dogma" létezik - ki tudja meddig?
Ha hihetünk a tudósoknak, akkor állításuk igencsak elgondolkodtató: jelen ismeretünk szerint - melyre oly büszkék vagyunk - az univerzum 4%-ában tudunk számunkra ismert anyagról, mintegy 20-21%-ot számolnak ún. antianyagnak - Az antianyagban az atomot a proton és a neutron helyett azok antirészecskéi, az antiproton, antineutron és pozitron építi fel. Rendes anyaggal találkozva megsemmisül mindkettő és energia szabadul fel elektromágneses sugárzás formájában.- a maradék 75% pedig mi lehet, azt csak találgatják. Nos a régi tétel igazolódni látszik: minél többet ismerünk meg a világból, annál több az ismeretlen is benne.
Ha a világegyetemből visszaugrunk csak egy ember lelki világába, nos azt megérteni, olykor egy emberöltő is kevés. Ki kell mondanunk: igen nagy a lelki, szellemi sötétség. Einsten mondása szerint: "Két dolog végtelen ebben a világban: az univerzum és az emberi butaság." Bár mindig hozzátette: az univerzum végtelenségéről nem vagyok teljesen meggyőződve...
Aki világosan lát, az képes tájékozódni. Akkor is, amikor más nem. Felborult erkölcsű világban is képes tisztán élni, durvaságok között is képviselni tudja a szeretetet. A sötétség nyomasztó, sőt félelmetes. Azért rettegünk sokszor tőle, mert nem ismerjük. Azonban egyetlen gyertya lángja is képes megremegtetni a sötétség birodalmát... Viszont elfelejtenünk sosem szabad, hogy a Fény nem a mienk, azt kaptuk - fentről, a Villágosság Atyjától, Akinek ezért illik hálásnak lennünk.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Békétlenségemet vedd el tőlem, add nekem szereteted melegét, hogy Nálad megpihenhessen lelkem, s örömmel tudjam szolgálni embertársaimat! Ámen
"...szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan,"
Kolossé 1,9b-10a
Néhány tucat ember még köztünk él, fut és reménykedik, keresi a karácsonyi ajándékot férjének, feleségének vagy éppen piciny gyermekeinek... még nem tudja, hogy ő már nem, csak gondosan előkészített ajándékai lesznek ott a fenyőfa alatt ezen a borzalmas karácsonyon... Magyarországon 2005-ben 1284 embert hiába vártak haza szerretteik - közlekedési balesetben életüket veszítették.
Kell-e imádkozni? A választ mindenkinek magának kell megadnia. Sóhajtásnyi fohász, keresztvetés mint Krisztus győzelmi jele - egy és ugyanaz: Uram, kezedbe teszem életemet! Így (is) "respektálom" az Istent, a Halált, de mindeközben a másik embert is. Ha soha nem lépem túl egyetlen kilométerrel sem a megadott sebességet - jól teszem. Nem csak magamat védem ezzel. Fegyelmezett, KRESZ-t betartó magatartásommal talán a kereszteződésben mögöttem álló autók valamelyikét állítom meg, melynek vezetője még gondolkodás nélkül átcsúszott volna a sárgaközeli piroson. De ezzel a "kényszerű" várakozásával ha nem is a következő, de talán a harmadik kereszteződésben "késett le" egy balesetveszélyes pillanattól - lehet, hogy életet mentettem... Az imádkozás nyugalma tehát sosem hiábavaló, arról nem is szólva, hogy amit Isten ígér, azt be is tartja: "Kérjetek, s adatik nektek..."
Tökéletesen megismerni az Isten akaratát itt a földön csak tükör által homályosan lehet. Akkor minek is próbálkozzunk? Ne feledjük, sokszor még a derengő fény is életmentő iránymutatást adhat... Mi tehát a tökéletes ismeret? A bölcsesség! Salamon király ezt így fogalmazta meg: "A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme." Milyen egyszerű, s milyen az élet bonyolultságát is magába záró megállapítás! Tehát "csak" az Istent kellene "belátni" - ez azonban nem szemüveg, vagy megvilágítás kérdése. Belátni, belehinni az Istent a mindennapjainkba ezt jelenti: élni az Úrhoz méltóan. Felülemelkedni bosszúságokra okot adó helyzeteken, szelídséggel viselni mások aroganciáját, s imádkozni értük, ott és rögtön abban a pillanatban, amikor kellemetlenség ér minket. Bárhol járok is, tapasztalom az élet fonákját: tolókocsiban ülő szomorú arcú embereket, üres tekintetű "kigyúrt testű" izomfelépítményeket - imádkozom, könyörgöm értük... Az eredményt nem látom, de tudom, hogy imádságcseppjeim ott vannak az Isten elé vitt fohászok óceánjában.
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod mindannyiunk küzdelmeit, s te tudod miért torpanunk meg olykor-olykor. Segíts minket a Tebenned való hitben megerősödnünk, hogy képessé váljunk szeretni életünk utolsó szívdobbanásáig! Ámen
Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.
Zsid 13,14
Ha Tél van, akkor a Nyár után sóvárgunk, ha kánikula gyötör, akkor hüsítő hópelyhek után vágyakozunk... Ilyen az ember. Nem arról van szó, hogy semmi sem jó nekünk, sokkal inkább arról, hogy minden élethelyzetben megtapasztaljuk a teljesség hiányát. Ha nem így volna, akkor megelégednénk a kapott jóval, s nem ácsingóznánk a mégjobbra. Ezért keressük szüntelen az újat, a jobbnak, a teljesebbnek reméltet. Aztán kiderül, hogy amit annyira szerettünk volna - s gyötrő várakozás után végül is megkaptuk/megvettük/miénk lett - azt viszonylag rövid eufórikus szakasz után kevésbbé jónak, divatjamúltnak, haszontalannak és kevesebb örömöt nyújtónak találunk. Ezért aztán elindulunk, hogy újabb színes kavicsokat keresgéljünk az élet hosszú tengerpartján...
Igénk pontosan erről az élményről beszél, melynek végeredője ez: Nincs itt maradandó városunk! Hiszen az idő telik, s a gyermekből hamar felnőtt lesz, az erőnk, amire annyira büszkék voltunk megfogyatkozott, álmaink megvalósítására szánt időnk is megcsappant, s lendületetét veszíti az életünk egy-egy nagy akarása... Ha nem így lenne, akkor sosem öregednénk meg, de sajnos a telő idő mindenkit utolér, s végül mindenkit foglyul ejt.
Menekvés tehát nincs - itt a földi létben bizonyosan. Életünk fája ha növekedhet, zöldülhet, virágba borulhat, sőt még gyümölcsöt is teremthet, végtelen hálásak lehetünk érte - Vagyunk? -, s mindezek után meg kell élnünk, hogy életünk végének megsárgult falevél-napjait egyszercsak felkapja a halál fagyos szele, s elrepíti... De hova is?
A keresztény ember úgy hiszi, az Istenhez. Aki meg nem hiszi az Istent, annak reménysége a temető nyirkos földjénél, vagy a krematórium emésztő tüzénél véget ér. A kereszténység egyetemes üzenete, mely a régi temetők bejárata fölött volt olvasható "Feltámadunk!" reménységgel teli erőt kölcsönzött a hívőnek, s elgondolkodásra késztette a hitetlent. Ha tényleg nem lenne csak ez az egyetlenegy lét-lehetőség számunkra, nem kellene-e akkor különlegesen megbecsülnünk, hiszen soha, de soha vissza nem térő lehetőségről van szó, nemde? Ehelyett önsorsrontóan élik az emberek mindennapjaikat, mintha örökké élnének vagy mintha száz életük lenne...
Élet azonban - Krisztus kinyilatkoztatásából tudjuk - csak egy van. Van Istentől jövő lelkünknek egy inkarnációja, de reinkarnáció, azaz újra-megtestesülés a keresztények szerint nem létezik. Hogy mégis sokan hisznek benne, ez modern korunk "kultúrák-keverte terméke" s az a naív elképzelés, hogy "Az igaz, hogy elszúrtam az egész életemet, de majd a következőben mindent másképpen csinálok!" Következő földi élet azonban már nincs!!! Ha lenne, akkor ezt a mostanit nem éreznénk ennyire fontosnak, elmúlhatatlannak, egyszerinek, s nem is fájlalnánk annyira, hogy végetér... Ezért van bennünk késztetés arra, hogy keressük az eljövendőt, azaz mindinkább megbizonyosodjunk Isten ígéreteiben.
Igazság...
A mai nap imádsága:
Uram! Önigazságainkat vedd el, s tölts fel minket szereteteddel, hogy meglássuk jóságodat, s úgy éljünk, mint megajándékozott gyermekeid! Ámen
Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az ÚR is...
Ézs 67,11a-b
December van, s hideg - a tavaszi színek pompája a múlté vagy legfeljebb reménység a szívünkben, hogy már csak néhány hónap és újra zöldbe borul a természet. Tél van, kopaszok a fák - ez az élet rendje - "megszárad a fű, s virága lehull". Mindennek következménye van, nem csodálkozunk ezen. Ha nem is tetszik, de elfogadjuk a tényt: rossz döntéseinknek bizony következményei vannak, s olykor nem tudunk mást tenni, csak elhordozzuk a bűneink vonzotta büntetést. A hatás-ellenhatás örök körfogásában megértjük ezt, de azzal már kevéssbé számolunk, hogy ugyanígy a jónak is megvannak a következményei...
Oly sok mindenre figyelünk, s közben nem vesszük észre, hogy az Élet nemcsak csípős pálcájával terelget minket, de óvó kezével simogat is! Felháborodunk - mert nem így kellene ennek lennie -, hogy aki nyilvánosan bűnt követ el azt felmentik, s többnyire "megússza a dolgot". Az áldozat pedig tovább szenved, s az elkövető vígan éli világát... s még az sem vigasztalhat minket, hogy így volt ez már háromezer évvel ezelőtt, Salamon király idejében is.
Szemünk nap mint nap látja a rosszat, s oly ritkán veszi észre a jót. Aki jólétbe született, aki nem ismeri az éhezést, a nélkülözést, akinek nem kell kilómétereket menni a szennyezett ivóvízért, mert ott van mellette karnyújtásnyira az ásványvizek tucatja, az nehezen veszi észre a jót, hiszen az életének természetes része. Az Isten törvényeinek áthágása büntetést vonnak maguk után - ezt hangsúlyozzuk is elég gyakran -, de azt talán már ritkábban mondogatjuk: az Isten megáldja azokat, akik "szeretik őt, s megtartják parancsolatait".
Sajnos azok, akik hatalommal bírnak ebben a világban, jó reménnyel bizakodhatnak abban, hogy a jogszolgáltatás számukra kedvező döntést hoz, még akkor is, ha "nem is áll úgy a szénájuk, ahogyan kellene". Ők azonban alapvetően elvétik a célt, ha Isten igazságszolgáltatásával nem számolnak! Mert amilyen nyilvánvaló tavasszal, hogy Isten megújítja a természetet, s zöldbe borul a határ, olyan bizonyos az is, hogy egyszer eljön az igazság pillanata, s mindenkinek mindenről számot kell adnia...
A személyes igazságunk természetesen nagyon fontos mindannyiunk számára, de mindennél fontosabb az Isten igazsága: Isten beleteremtette világába az élet tiszteletét, s ezen nem változtathat soha senki... Az élet feltétlen tisztelete kellene hogy végigkísérje egész életünket, akkor lenne igazán istenképű az emberlétünk! Ehelyett sajnos az élet semmibevétele az általános, így pusztul a természet, s halnak meg értelmetlenül az emberek százmilliói a környezet szennyezettsége miatt is... Ha majd egyszer eltűnnek a méhek, ha elpusztulnak az apró bogarak, ha nem lesznek békák, ha nagyon hiányozni fog nyári estéken a békakuruttyolás, ha majd a felborított természetben már nem érik be időben a gabonánk, s nem lesz majd kenyerünk se... na akkor, úgy látszik csakis akkor válik majd nyilvánvalóvá, hogy mit veszítettünk, mert önző gondolatainkra, s nem az Istenre hallgattunk!
Ádvent van, s várjuk a Fényt... Karácsony profitnak alárendelt ünnepe azonban még így is tartja "varázsát", s megérinti a szíveket. Ez a reménységünk, hogy Isten szeretete változást, tavaszt hoz majd az emberek lelkében is...
Irigység...
URam! Add, hogy hűséges tudjak lenni a kevésen, s add, hogy ne váljak kevéllyé, ha többet ajándékozol nekem,mint amennyire szükségem van! Ámen
Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap.
Péld 23,17
Korunk meghatározója a vizualitás... Jól tudják ezt a reklám-szakemberek, s ügyes képi megoldásokkal olyasmit is eladnak nekünk, amit nem is akarunk megvenni. Véget nem érő tv-sorozatok közül kettő mindig sikerre számíthat: az egyik fajta, ami rólunk, s nekünk szól, azaz a "kisemberről a kisembernek", melyben napi küzdelmeinket, örömeinket és bánatunkat látjuk viszont, a másik fajta pedig arról a világról szól, amit csak azok ismerhetnek, akiket mi sosem láthatunk... Zárt világ az övék, elképzelhetetlenül zárt -, ez a gazdagok világa. Nem az újgazdagokéra kell gondolnunk, nem is azokéra a "kőgazdag" diktátorokéra, akiket egy emberöltő után elfúj a történelem vihara, hanem azokéra, akik már évszázadokkal ezelőtt is "politikacsináló" családok voltak.
A gazdagok gazdagsága sokak számára lehet vonzó, de az istenfélő ember jól tudja, hogy a királyok pompája - amióta világ a világ - a szegények verejtéke által állt elő! Nincs semmi sem ingyen ebben a földi világban, mindennek ára van, s amit pedig ténylegesen ellenszolgáltatás nélkül kapunk, azt mindenki "ingyért" kapja, onnan felülről, a Világosság Atyjától: napsütés, levegő, esővíz...
Amit a "szappanopera" forgatókönyvírója elénk tár, azt az el-elgondolkodók tudják: a gazdag ember is ember - még ha különbnek is tartja magát. (Mert többnyire annak tartja magát, ezért is könnyebb átmenni a tevének a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába!) Hiába a vagyon, a hatalom, ezek mind evilági dolgok, ami egyik pillanatban még vannak, s a másikban pedig elveszhetnek. Ami ma még csillogó és ámulatot kelthet, az nemsokára az enyészeté, hiszen a gazdag gazdagsága nemcsak az övé, javain osztoznia kell a mollyal, s a rozsdával is... A gazdag ember is "csak emberből van": öregszik, ő is lesz beteg és nem csak Lázár, de a gazdag is meghal egyszer. Hiába a pompa, a szédítő ragyogás egyszer minden véget ér...
A gazdag embernek is vannak félelmei, s a gazdag is szeretne szeretve lenni, és ő is kívánja az őszinte közösséget, az elismerést. A gazdag is be akarja tölteni a törvényt, s Jézus URunk a gazdag ifjút is meghívta tanítványának - az már a gazdag ifjú tragédiája, hogy nem tudott igent mondani az Emberfiának... Krisztus URunk hívásának Lévi, az Alfeus fia azonnal engedelmeskedett, a Mester hívásáért hátrahagyott mindent, s azonnal követte Őt. Azonnal hátrahagyni mindent... javakat, pénzt, hatalmat - ez Isten nélkül szinte lehetetlen!
Gazdag, tehetős vagy szegény - mind vétkes, aki Isten elé teszi a múlandó javakat! Fontosabbnak tartani a múlandót az öröknél - nem egyszerűen balgaság, hanem vakság! Irigyelni viszont a világtalant, mert nem lát - az viszont ostobaság a javából... Félni Istent, tisztelni az Életet, aminek Ő az Atyja - az viszont a bölcsesség kezdete...
Isten ismerete...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy növekedhessek ismeretedben, s add hogy alázatban és szeretetben is emelkedhessem!Ámen
...szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.
Kol 1,9b-10
Istenismeret... Kelendő "portéka" mostanság, még ha nem is ez a neve mindig a spirituális piacon. Szinte meg sem lehet számolni azon könyveket, melyek így vagy úgy, de a tökéletesség elérésének gyorsan bejárható útját ígérik. Persze másképp nem is lehetne eladni... De mit is? No nem a füzetet, brossúrát, könyvecskét - a könyvet már alig, hiszen az emberek alig olvasnak, s az átlag-olvasó a 130-150 oldalnál hosszabb műveket csak igen ritkán veszi a kezébe - de könyveknél sokkal kelendőbbek a tanfolyamok, hétvégi "akadémiák", ahol 1-2 nap után még "diplomát" is kapnak a résztvevők. Ez a "turbó-lelkiség" az ide-oda rohangáló "globa-zilált" világhoz pontosan illik is. Nem a tartalom a lényeg, hanem a felszín, a csillogás, s az ezzel együttjáró élmény!
Az istenismeret azonban NEM ÉLMÉNY! Kár, hogy ezt magukat karizmatikusnak definiáló vallási közösségek nem tudják. Az istenismeret tulajdonképpen bölcsesség, ami minden nappal formálódik, növekedik. Az istenismeret látás és belátás, megismerés és felismerés, életvezetési döntéseink józansága és következetessége! Mindezt úgy "egyben" az ún. "all-in-one"-csomagban egyik felekezetnél, vallásnál sem lehet megvásárolni, legfeljebb az ígéretet: ha ezt vagy azt teszed vagy olvasod, akkor tökéletes leszel... ha mégsem, a hiba természetesen benned, s nem az ajánlott metódusban van! (De a pénztártól való távozás után reklamációt már nem fogad el senki...)
Az istenismeret begyűjtése csak mezítláb - ahogyan Mózes is saru nélkül közelíthetett az égő csipkebokorhoz - lehetséges, azaz csakis alázattal. Megalázkodással lehet emelkedni a karrier-létrán, de Isten előtt csak alázatos lélekkel lehet emelkedni. Éppen ezért azok a felekezetecskék, ahol minden mondat az "ÉN"-nel kezdődik, s minden személyes kívánság és ön(i)gazságos elképzelés kegyes frázisokkal záródik: "Ha az ÚR is akarja!", ott bizony hamar kiviláglik az igazság, hogy egyáltalán nem az Isten-ismeret megszerzése a cél, hanem az egyéni élet siker-élménye. (Különösen jellemző a szektákra, hogy mindenki igyekszik többet mutatni, mint amik valójában, hiszen a nagy autó, nagy ház, a látszólag jól menő vállalkozás mind azt "bizonyítja": Lám, az ÚR megáld engem/minket! Volt szekta-tagok beszámolnak arról, hogy nagy óriási adósságokba verték magukat, csak azért, hogy a látszategzisztencia csillogásával, a gyülekezetüknek fogvicsorítva felajánlott, financiális erejüket többszörösen meghaladó "adomány" révén a közösségükben elismerést, s a szektavezér kitüntető figyelmét élvezhessék.)
Az istenismeret is kegyelmi ajándék, nem kilóra méri a JóIsten, s nem is kor után "jár" - automatikusan. Kinek több, kinek kevesebb jut belőle, attól függően, hogy kinek mekkora a cserépedény élete. Isten igazsága az, hogy mindegyiket színültig, sőt olykor túlcsordulóan megtölti, hogy nyilvánvalóvá váljék, amit kaptunk az nem a miénk, hanem Mennyei Atyánktól jön "száll alá", hogy szolgálhassunk általuk másoknak...
Végidők...
URam! Köszönöm, ha az utolsó órában is még ültethetek egy almafát! Ámen
Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni.
1 Thesz 5,1-3
Minden élőnek - ha úgy vesszük, még a csillagok is születnek és meghalnak - van egy bizonyos létezési ideje... Egyszerűen szólva: az életnek van eleje és vége! Semmi se örök, se ember, sem ember alkotta dolgok, se eszmék, se birodalmak - mindennek rendelt ideje van. Így aztán érthető is, miért vonzódik a véges ember a végtelennek tűnő dimenziókhoz, s ha affinitása/készsége van - esetleg egyszer kegyelmet nyer az Élet URától -, legvégül a Teremtőhöz magához, aki Örökkévalóságában a kezdet és a vég egyszerre, Aki a Létező.
Tulajdonképpen az élet csodájáról sem lenne szabad másképpen beszélnünk csakis úgy, ha folyamatában látjuk. Persze mindannyian el vagyunk telve magunktól, jóllehet az én életem egyben a nagyapámé is, meg az dédunokámé is, ezért, ha nem vigyázunk rá, akkor helytelen életvezetésünkkel veszélyeztetjük az eljövendő generációkat! Fiatalok, virtusból, régen is megitták a pálinkájukat - igaz az biopárlat volt -, de nem pumpálták tele a testüket "lódózisú" dizájndrogokkal - mint mai fiatalok jelentős része - , amik epigenetikusan(!) unokáikat, s dédunokáikat hülyítik. Ja, hogy ezt nem mondják el sehol... erre cinikusan azt szokták válaszolni: "Ja, így is sok már az a hétmilliárd ember a földön!"
Mivel a világ jóléti felében élünk, s annak ellenére élünk így, hogy húsz évvel(!) a rendszerváltás után még mindig súlyos milliárdokat lehet ÁFÁ-trükkel elcsalni az államtól - most az állami/törvényi jóváhagyással hosszú éveken keresztül bűnben fogant és annak mocskában szaporodó ún. svájcifrankalapú vagyon-rablásról és 430%-os(!!!) THM-es uzsora-kamat(?)ról ne is beszéljünk -, még mindig a kisember fizeti meg a nagy tolvajok által okozott kárt, még mindig a kisember adójának terhére konszolidálják (értsd: mentik) a bankokat és segélyezik azokat, akik nem is akarnak dolgozni. Mert azokról, akik önhibájukon kívül nem tudnak, azokat tényleg pozitív diszkriminációban kell részesíteni, de azokat, akik embereket kínoztak/kínoztattak/öltek meg az Andrássy-úti pincékben, miért is kell csúcs-nyugdíjban részesíteni(?)... Nos, a fenti anomáliákat a jóérzésű ember soha nem fogja megérteni... Olykor mi is csak legyintünk a törvénytelenségekre, s azt mondjuk: "Nem tudunk mit tenni, de azért csak élünk, s a lényeg, hogy egészség legyen!"
Isten azonban nem közömbös Isten. Nem engedi, hogy megváltozzanak a törvényei! A dolgoknak következményei vannak, a bűnt követi a büntetés... Azt, hogy odaát milyen büntetés vár az istentelenekre, azt nem tudja senki - kivéve a szektákat, akik úgy beszélnek/prófétálgatnak ezekről a dolgokról, mintha már jártak volna odaát -, de, azok akik a tisztességet félretéve csalárdul élnek, már a földön megkapják "jutalmukat" lelkiismeret-furdalás formájában. Így van ez ma is, ahogyan volt régen is: gondoljunk csak az ószövetségi példákra! Jákób az atyai áldást kicsalja apjától... De miért is? A "+1 vagyoni részért", hiszen az áldással együtt örökli a vagyon kétharmadát, míg Ézsaunak csak egyharmad jut! Hiába küzd, szaporítja vagyonát Lábánnál, élvezi az életet két feleséggel, két ágyassal, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni... 20 év után, éjjel, mint a tolvaj elindul hazafelé, mert űzi a belső tűz: ki akar békülni bátyjával, Ézsauval! Ezért a bocsánatért képes összes vagyonát feláldozni, odadni testvérének!!! Hajnalhasadtáig küzd Istennel/önmagával/múltjával(?)... bele is rokkan... lásd csípőficamát... az áldásért küzdeni akaró Jákób élete végéig sántikál, mert aki úgy gondolja, hogy a cél szentesíti az eszközt, az nem látja be, hogy a tisztességtelen/istentelen eszközök mindig ördögivé változtatják át magát a célt is.)
A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy a sorsát senki nem kerülheti el, s minden cselekedetnek megvan, s meglesz a jutalma. Mikor, milyen formában? A számonkérés forgatókönyvét nem mi írtuk, s ha még kezünkben is lenne ez a könyv, kinyitni sem lennénk méltók vagy ha feltörnénk mégis a pecsétjeit, azt sem tudnánk melyik végéről kezdjük el olvasni, s hogy milyen (esetleg mennyei?) nyelven írták... Ezért a sejtéseinket ne tényként közöljük, korunk gyakran értehetetlen történéseit pedig ne próbálgassuk a bibliai mítikus szimbólumrendszerbe mindenáron beleilleszteni! Istent hagyjuk meg Istennek, a mindenség URának, Aki tudja, hogy mi miért történik! Mi pedig igyekezzünk örülni a véges életünknek, hordozzuk büszkén a ránk rótt felelősséget, építsünk és szépítsünk, itt és most, hiszen, aki azt gondolja, hogy mégegyszer élhet itt a földön... az nagyon emberi, véges módon gondolkodik az Életről, s magáról a Végtelen Istenről is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése