2017. október 5., csütörtök

Céljaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy épüljek általad, s hogy ne akarjam életem tornyát magasabbra építeni, mint ahogyan azt Te kívánod! Ámen



Jézus mondja: "Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?
Lk 14,27-28

A képen látható toronyház valóban felhőkarcoló... 818(!) méter magas - Dubai büszkesége. Az ember bábeles "ős-programja" a fölfelé törekvés, talán tudatalatt vágyakozik vissza oda, ahonnan leesett... Egy biztos: előzetes számítások nélkül nem lehet tornyot építeni! Átgondolás nélkül a legkiválóbb építőanyagokból is - egy bizonyos magasság után - csak kőrakás lesz. Jézus tanítványainak a legnagyobb istenes-architektúrás csodáról: az élet tornyáról beszél, amit következetesség, erőbeosztás, terv nélkül nem lehet felépíteni.

Istennek terve van mindannyiunk életében, s aki eltér az Ő pontos tervrajzától, az bizonnyal kudarcokat szerez magának. Vannak ugyanis alapvető életvezetési törvények/előírások (isteni szabványok?) amelyeket ha figyelmen kívül hagyja az ember, akkor súlyos következményekkel járnak: ferdül a torony, sőt dőlhet is... Nem mindegy tehát, hogy mi vagy ki életünk alapja, mire ill. kire húzzuk fel a "teherhordó" falakat! Ha Istenben bízunk, akkor nem érhet minket kár, de ha emberekben reménykedünk, akkor előre megjósolható a keserű csalódás.

Jézus Urunk világosan beszél: Kereszthordozás nélkül nincs tanítványság! A kereszt soha nem saját hibáink, vétkeink, mulasztásaink következményeinek elhordozása - az egyszerűen megérdemelt "büntetés" (ok-okozat!) -, hanem annak a felvállalása, hogy az "Ügy" érdekében áldozatot is hozunk. Könnyedén szökdécselve nem lehet Jézust követni. Az efféle "ugra-bugra-táncikálás" a széles úton járók sajátja, aki azonban a keskeny úton jár, az megnézi hova lép...

Felépíteni életünk tornyát soha nem egyszemélyes vállalkozás, az mindig közösséget feltételez. Te milyen közösséghez tartozol, s az a közösség, amelyikhez tartozol az hordoz téged? Ahol ugyanis nem hordják egymás terhét, az nem szeretet-közösség! A hordozó közösség - legyen az családi vagy kisközösségi -, tagjai mind tudják, hogy a kereszt felvállalásához és elhordozásához is az erőt Ő adja, Aki ott van mindenhol, mindenekben. Aki tehát felvállalja a saját keresztjét, az arról is hitet tesz, hogy a toronyépítést nem egyedül, hanem Istennel együtt kívánja bevégezni...



Erőszak...

A mai nap imádsága:
URam! Add békességedet az emberszívekbe, hogy végre megszűnjék az erőszak a Földön! Ámen



Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.
Mt 26,51-52

Egyedül a JóIsten a megmondhatója, hányszor rántottak már kardot a szeretet és békesség Istenének nevében... Évszázadokon át triumfáló keresztény királyok, hódító mohamed-utód-kalifák vagy római elnyomás ellen harcoló félmilitarista vallásos zsidó mozgalmak -, s a sort lehetne folytatni. Mi készteti az embert emberemlékezet óta az erőszakra, a másik eltiprására, megsemmisítésére? Ösztön? Isteni predesztináció, esetleg hibás gének? A válaszok meglehetősen sokrétűek lehetnek, de igazából egyik sem ad teljesen megnyugtató megokolást...

Annyi azonban bizonyos, hogy az erőszak - nyilvánuljon az meg bármilyen formában is - eleddig még mindig csak erőszakot szült. Emberi örök reakció: "Ha Te így, akkor én meg úgy!"; azaz: "Amilyen az 'Adjon Isten!' - olyan a 'fogadj Isten'. Ezen az "ördögi körön" belül megállapítani, hogy ki tette meg az első erőszakos lépést, hogy ki ütött először - ma más lehetetlen. Ahogyan az is, hogy az ember önerőből száműzze az erőszakos gondolatokat. Rabjai vagyunk önmagunk természetének.

Ami lehetetlen az ember számára, Istennél lehetséges. Kilépni az "kapok-adok" erőszak-törvényű örök körfolyásból csak az tud, akinek szívében békesség honol. Nem egyszerű "világi" béke, mely múlandó, s békében is a harcra készülő - az ilyen 'béke' idővel elmúlik, s elsorvasztja a szív szép érzéseit, hanem az a békesség, amit egyedül csak Isten képes adni, amely békességet a halál rettenetes ereje sem félemlíti meg.

Az igazi béke nem reményteljes emberi békepaktumokban, hanem Isten és ember, Teremtő és teremtmény örök szövetségében rejlik. A múlandóság alá vettetett teremtmény ugyanis mindig az örökre, az elmúlhatatlanra vágyik - ezért van éhség és szomjúság bennünk az Isten után -, s ezért megnyugvást számára csakis az Örökkévaló megismerése adhat. Ha majd minden emberszívből kikopik a bírhatnámság, a megsemmisítésre törekvő gonosz indulatok, s gyökeret eresztenek a szívekben az isteni távlatok - akkor lesz végleges megnyugvás.

Eladdig azonban még várnunk kel egy keveset... s bizonnyal sok-sok vér fog még az ember pusztító esztelensége miatt elfolyni, égbe kiáltó jelül: semmit nem értettünk meg az Isten akaratából. Aki viszont nem a kardra (az erőszakra), hanem a szeretetre voksol problémamegoldásaiban, az előtt az örökkévalóság távlatai nyílnak meg...



Nyugalom...


A mai nap imádsága:

Uram! Szívemet-lelkemet nyugtasd meg, hogy belássam életem hibáit, s vétkeimet-mulasztásaimat Nálad letéve, békében élhessek, s dicsérhessem Szent Nevedet! Ámen


Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet.
2 Thessz 3,16

A béke értékét akkor érezzük igazán, ha az nem honol életünk egyik szegletében sem. Az elcsendesedésnek, a békének a hiánya nem csak zaklatottá teszi az életünket, de még beteggé is válhatunk. Mivel a világot emberek alkotják, ezért az ember békétlensége kihat az egész teremtettségre. A nagy változások soha nem kívülről jönnek, hanem belülről fakadnak. A békét sem kívül kell keresni, hanem belül. Ha valaki mégis azt gondolja, hogy emberek ígéretei elhozhatják az ő saját életébe a békét - akkor, nos ezt már a Prédikátor is megírta -, nagyot fog csalódni...

Békességünk egyedül az Istenben van. Isten, mint mindeneket - benne a mi cseppnyi életünket is - magába foglaló Óceán adja az értelmét egész létünknek. Ha lelkünket fagyott állapotából az élet melegébe helyezi, s abban feloldva sodródik ide-oda az élet nagy áramlataiban, akkor is csak Benne lelhetünk nyugalmat, sőt, ha lelkünk ellillan ebből a világból, örök békességet szintén csak Nála kaphatunk. Kereshetjük Istent egy egész életen át, s talán csak a végén látjuk be, Benne voltunk mindig is, mint csepp a tengerben.

Életünkben olyan nagy szükség van a békére, a nyugalomra, mint tüdőnknek a levegőre. Ahogyan a test oxigénhiányban rángatódzik, békétlen életünk is kénytelen vibrálni, hogy felhívja figyelmünket: Állj meg végre! Kösd ki életed csónakját egy csendes öbölbe, javíttasd ki, újítsd meg, mert csak ha felkészült a lelked is, akkor vagy képes a nagy hullámokon is átszelni... Van aki ezt a bölcsességet idejekorán a szívébe zárja, van aki "hajótörést" szenved, s csak Krisztus keresztfájába kapaszkodva jut el a partra, hogy okulva önfejűségén, új életet kezdhessen - most már az Istennel... Mire van tehát igazán szükségünk? Nem extrém élményekre, minél több izgalomra, hanem olyan békére, amiben Isten véghezviheti a növekedés csodáját...



Oltalomért.





A mai nap imádsága:
Uram! Vezess, hogy eljussak Hozzád! Ámen



Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.

Zsolt 23,1b

Vezetés nélkül nemcsak egy nyáj, de minden közösség hamar szétszéled. Már rég nem újdonság a megállapítás: Válságban van minden közösség, a legkisebbtől (család) a legnagyobbig (világ). Nem működik a tradicionális családmodell, de a kulturális, nemzetállami határok is elmosódni látszanak. Manapság minden vezető számára a legnagyobb probléma - megtartani az adott közösséget. Az ok egyszerű: viszonylagossá váltak az erkölcsi normák. A megoldás ennél sokkal bonyolultabb. Tény az is, hogy az önmagát Isten nélkül meghatározni akaró 20-21.-ik századi ember elvesztette a hitelét. Nincs hiteles ember - s ezt most szó szerint kell értenünk -, azaz olyan, akinek hinni lehetne. A világtörténelem jól példázza, hogy az elkeseredett gazdasági-politikai helyzetekben mindig akadtak önmagukat hitelesnek mutató "führerek", akik egy darabig "vezették" is népüket. (A birka-szellem azonban idővel alábbhagy... a nyájban feltámadnak az elemi ösztönök.) Voltak azonban olyanok eleink között, akik egyenes gerinccel álltak a legnagyobb viharok közepette is - gondoljunk csak egy Hunyadi Jánosra, egy Zrínyi Miklósra vagy egy Rákóczi Ferencre.

A 23. zsoltár az egyik legszebb hitvallása a hívő embernek. Mélységesen emberi, igazán Isten-képű, mert meri megvallani az állapotot: mindannyiunknak szükségünk van Vezetőre. Túlságosan veszélyes és bizonytalan ez a néhány tucat cseresznyeérésnyi életünk... lemondani az Isten oltalmáról, nem bátorság, hanem vakmerőség. Ugyanakkor testünk is, lélkünk is, megelégíttetést vár, s erre garanciát önmagunk nem, csak Teremtőnk adhat. Pásztorul elfogadni a Teremtőnket tehát nem behódolás a Legfelsőbb Hatalomnak, hanem teremtményi méltóságunk beteljesülése. Mert aki még nem szűkölködött, az nem is tudja értékelni a bővelkedést. Aki nem fázott testileg és lelkileg, az nem is érezte soha a tűz és a szív melegének vonzását.

Aki elfelejti, hogy az áldás az nem fizetség, hanem kegyelmi állapot, annak értékrendje hamar megbicsaklik. Vezetőre tehát szükségünk van. Ha életünk már odahajolt a Pásztorok Pásztorához, akkor nem is az a kérdés, Ki az én vezetőm, hanem az, kik bíztattak az én vezetésemre.



Szeretet...


A mai nap imádsága:

URam! Hordozz szeretetedben, hogy én is szeretni tudjak! Ámen

   

Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket.
1 Jn 4,16a

Isten szeretete a Szeretet maga... Nem kellene semmiféle jelzőt még elé rakni, mégis megtesszük, mert érteni próbáljuk az érthetetlent. Ugyanakkor annyira elesettek vagyunk a mi emberi szeretetünk dolgában, hogy az érthetőség kedvéért kellenek nekünk azok jelzők, szükségünk van magyarázatokra és viszonyításokra. Míg Saul-Pál apostoli leveleiben előszeretettel magyarázza a törvény, az ígéretek, a megigazulás problematikáját, eladdig egy János - egy a tizenkettő(!) közül -, csak ennyit mond: "Mi ismerjük és hisszük"...

Isten szeretetét magyarázni lehet, de nem sok értelme van. A magyarázat ugyanis az észnek szól, a hit és a felismerés (ahogyan a görögök nevezték gnózis) viszont a szívben történik. S mi több? A tudás vagy a felismerés? Melyik tesz jobbá? Melyik emel? A tudás a gonoszsággal együtt borzalmas terveket is képes megvalósítani, de a felismerés a hitbéli meggyőződésben képes olyat is tenni, amit a ráció soha: elfogad.

Isten szeretete azért 'kegyelmi', mert nem személyválogató, de mindig személyes és az egyes embernek szóló. Az Ő szeretete - s ez okoz olykor sok fejtörést az embereknek - határtalanul elfogadó, s ezért minden esetben nemcsak nevelő és növelő, de egyben emelő, hiszen egyet akar: átölelni. Akit Isten megérint, az nem tud olyan maradni, mint amilyen korábban volt; erről szólnak az evangéliumok, ezt olvashatjuk ki az egyháztörténelemből is. Annak megváltozik az élete, s azt teszi, ami az ember célja itt a földi létben: Istenben megtalálva önmagát, hálaadással szolgálni - mert az Isten szeretetére egyedül csak szeretettel lehet válaszolni...
"A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet."

Simon András: Bűn - szeretet (részlet)


Szolgálat...

A mai nap imádsága:

URam! Hordozz, erősíts, nevelj, s növelj, hogy szolgálhassak Neked, s felebarátaimnak! Ámen


Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!
Mt 23,11

A versengés az élet alapeleme, versengés nélkül nincs fejlődés... Nos, a nagy mellé-, és félrevezetések többnyire féligazságokra épülnek, de ha valaminek csak a fele igaz, s a másik fele hamis, akkor az egész hazugsággá válik. A hazugság ugyanis olyan, mint a méreg: egy kevés is elég belőle, hogy megtegye a hatását!

A versengés már gyerekkorunkban előjön, hiszen csak azzal tudtunk jót játszani, aki tudott vesztes is lenni. Aki pedig mindig győztes akart lenni, azzal végül senki sem akart játszani. Szüleink, nemkülönben az iskolarendszer - csupa jószándékból, s hogy könnyebben integrálódhassunk majd a felnőttek társadalmába - versengésre neveltek minket. Tény, hogy jó dolog győztesnek lenni, de nem lehet mindenki első a futásban, a hegedülésben, a matematikában -, hiszen mindannyiunk más és más talentumot kapott a JóIstentől.

A versengés mára teljesen elveszítette eredeti értelmét. A sportolókat így vagy úgy, de doppingolják - aki pedig elhiszi, hogy ilyen ütemben fejlődhetnek a sporteredmények, az egyszerűen nincs tisztában az emberi test istenadta teljesítőképességével -, s hozzák is az eredményeket! De milyen áron? Már a bálványozott futball sem a játék öröméről, esetleg egy nemzet fiainak a dicsőséges sportteljesítményéről, hanem a pénzről szól. Így történhetett meg, hogy egy angol-francia örök rangadó focimeccsen csak egyetlen brit játékos volt a pályán... a francia(!) csapatban - "idegenlégiósként".

A versengés az alapja a kapitalizmusnak is! Próbálják is szimpatikussá tenni, hogy győzzön a jobb, de általában nem a jobbik, hanem az erősebb győz... Hogy hova vezetett a mindenáron győzni akarás, azt a bőrünkön tapasztalhatjuk meg ebben a mostani (érték)válságos időkben.

Isten országában másképpen "történnek" a dolgok. Ott nincs helye hamiskodásnak, hazugságnak, s bármiféle kupeckodásnak. Az Isten országa nem "üzletelés", hanem: igazság és jóság, s Szentlélekben való öröm. Isten országában az a nagy, aki tud kicsi lenni, s szolgál a másiknak. Nem "botokkal és cifra övekkel, mint a gyerekek" - ahogyan Lutherünk írja -, hanem szeretettel, ami építi, s emeli az embertársat. Szolgálni, azaz kicsivé válni nem könnyű dolog, de lelkünk békessége csak akkor növekedik, ha elfogadjuk ezt az örök isteni igazságot. Aki ezt az igazságot szívébe zárja, az fel-, s megszabadul, s végre úgy élheti életét, ahogyan Isten azt a teremtéskor eleve "megálmodta"...
A győzelmes élet


„Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele.” (4Mózes 13:30)

A 12 kém, akiket Mózes az Ígéret Földjére küldött, mind ugyanazt látta. De tíz közülük visszatérve ezt mondta: „…erős nép lakik azon a földön, a városok erődítményei igen nagyok… olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák” (4Mózes 13:28,33). Ezzel olyan pánikot okoztak, hogy az emberek meg akarták kövezni Mózest, új vezetőt akartak választani, és vissza akartak menni az egyiptomi rabszolgaságba. Hihetetlen!

De Káléb nem! Benne „más lélek” volt (4Mózes 14:24). Hallgasd csak: „Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele” (4Mózes 13:30). Évekkel később, amikor Józsué felosztotta az Ígéret Földjét a törzsek között, Káléb előlépve így szólt: „Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős… Amilyen akkor volt az erőm, olyan az erőm most is… Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amit megígért nekem az Úr… [Azután] Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának (Józsué 14:10-13).

Káléb győzelmes életet élt, mert: a) emlékezett Isten ígéreteire és azok szerint cselekedett; b) volt bátorsága vállalni a népszerűtlenséget; c) nem volt hajlandó feladni, amikor nagy volt rajta a nyomás; d) lehetőségeket látott akkor, amikor mások csak problémákat; e) frissen tartotta gondolkodását akkor is, amikor a teste már öreg volt. Vajon téged ez jellemez?

Figyelj: „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi” (2Krónika 16:9). Amikor egy újabb évvel nézel szembe, Isten meg akarja mutatni neked, hogy mit tud elvégezni benned, érted, veled és általad! Megengeded neki?


AMIKOR CSALÓDÁS ÉR


„ Istenem elcsügged a lelkem, azért terád gondolok… „ (Zsoltárok 42:7)

Max Lucado írja: „Amikor Isten nem azt teszi, amit mi szeretnénk, az nem könnyű; soha nem is volt, soha nem is lesz az. A hit az a meggyőződés, hogy Isten jobban tudja, mint… és hogy átvisz minket a nehézségeken. A be nem töltött várakozások csalódást okoznak… ezen csak az elvárások megváltoztatása segíthet. Ne ess kétségbe, ne add fel, légy türelmes! Isten ura a helyzetnek. Nincs vége, amíg nincs vége.” Tehát, ha csalódott vagy: 1) Nézz magadba. Dávid is megkérdezte magától: „Miért csüggedsz el lelkem, miért háborogsz bennem?” (Zsoltárok 42:6). Ismerd be az érzéseidet! Nem tudsz megbirkózni velük, amíg nem fogadod el létezésüket. Kérd Istent, hogy mutassa meg a probléma gyökerét! Felgyülemlett harag? Irigység? Meg nem bocsátás? Büszkeség? Érzéki vágy? Fizikai vagy szellemi kimerültség? Engedd, hogy Isten felfedje és rámutasson! 2) Nézz felfelé! Dávid azt mondta: „Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” (Zsoltárok 42:6). Ahelyett, hogy saját csüggedtségedre összpontosítanál, figyelj Rá, aki ismeri a kiutat! 3) Emlékezz Isten múltbéli hűségére! Dávid azt mondta: „Istenem elcsügged lelkem, azért terád gondolok” (Zsoltárok 42:7). József minden megpróbáltatása közben is arra a biztonságérzetbe kapaszkodott, hogy sorsát még mindig Isten irányítja. Ha felidézed magadban Isten hűségét, ez a te bizalmadat is erősíti az iránt, hogy Ő továbbra is gondoskodni fog rólad. 4) Ne felejtsd el, nem feltétlenül kell megértened!Csak mert nem érted, mit csinál éppen Isten, ez nem jelenti azt, hogy később nem lesz értelme. „… akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8:28). 5) Ne add meg magad a keserűségnek! Amikor reményeid szétfoszlanak, könnyen neheztelés költözhet a szívedbe. „ … Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31). Nem számít, milyen mélynek tűnik a gödör, Isten melletted áll!


ISTEN DOLGOZIK BENNED


általa kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk... De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot" (Róma 5:2-3)
Két dologra számíthatsz, ha Istennel jársz: megpróbáltatásokra, amelyek a javadat szolgálják; és kegyelemre, amely képessé tesz arra, hogy állva maradj, amíg túljutsz rajtuk. Imádkoztál már türelemért? Akkor készülj fel a megpróbáltatásokra - más módon nem tanulod meg! A türelem csak a nehézségek talaján no. Az igazság az, hogy éppen azok között, akiket most ki nem állhatsz, lesznek olyanok, akik által lelkileg éretté válsz, és el tudsz jutni rendeltetésedhez. Isten azt mondta: Móáb a mosdómedencém..." (Zsoltárok 60:10). A móábiták voltak Izráel kellemetlen szomszédai, akik folyton bajt okoztak és az őrületbe kergették" őket. De épp az ilyen emberek tudnak Istenhez közelebb vinni! Nos, ki a te mosdómedencéd? Ki az, aki a legrosszabbat hozza ki belőled? Ki kényszerít a térdeidre? Ki miatt van szükséged még nagyobb hitre? Ki által fejlődik a személyiséged? Az a baj, hogy mi bizonyos dolgokért imádkozunk, Isten viszont egy folyamatban gondolkodik; csak akkor tudjuk ezt felismerni, ha jobban megismerjük Őt. Elmondom, hogy működik ez: erőt kérsz Istentől, és o megengedi, hogy küzdelmeken menj keresztül, melyek megerősítenek. Bölcsességet kérsz, és ilyenkor zűrzavaros helyzetekkel kell megbirkóznod, amelyekre nincs egyszerű megoldás. Sikert kérsz, és o munkaképességet ad, és bölcsességet a termelékenységhez. Kéred az o tetszését, és o felelősséget ruház rád. (Te pedig szeretnél valahogy kibújni alóla.) Most is épp ez történik veled! Lehet, hogy nem vagy teljesen tudatában, de e nélkül sohasem leszel alkalmas arra, hogy olyan helyzeteket kezelj, amilyeneket Isten eltervezett számodra.
Az igazi közösségből nem hiányozhat a bűnvallás

Aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. (Ján 3:20-21)

A bűn sötétségben rejtőzik, és azt suttogja, hogy ne derüljön rá fény. És amikor sötétségben tartjuk, kiszolgáltatjuk önmagunkat mérgező hatásának, és végül a kapcsolatainkat is tönkreteszi.

A német teológus, Dietrich Bonhoeffer írja: „A bűn arra ösztönzi az embert, hogy egymaga maradjon. Kivonja a személyt a közösségből. Minél elszigeteltebb valaki, annál nagyobb a bűn hatalma rajta. Minél mélyebben tartja az egyént, annál súlyosabbak az elszigeteltség következményei is.”

Ezért mondja Jézus, hogy valljuk meg a bűneinket egymásnak. A bűnvallásban az Evangélium világossága bejut a sötétben magára maradt szívbe. Amikor megvalljuk bűneinket mások előtt, önigazságunk kártyavárként összedől, és a bűn elveszti az erejét fölöttünk és a közösség fölött.

Már nem vagyunk egyedül a bűnünkkel, mert másokkal is megosztott teher lett az. A testvéri közösségben erőt nyerünk, sőt, a kísértéseinkkel harcolva mások segítségére is számíthatunk. Ez a segítség megnyilvánul abban is, hogy ráirányítja a figyelmünket életünknek azon területeire, ahol még nem bízunk Istenben.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi az Isten kegyelmében élő bűnösök közösségéhez tartozunk, és többé nem kell félnünk a bűn megvallásától - már csak azért sem, mert ez az egyik módja annak, hogy újra összhangba kerüljünk Isten akaratával. A Jézusnak engedelmeskedők közösségében bűneink megvallása által egymáshoz is közelebb kerülünk. Hogyan történik mindez?

* A bűnvallás elmélyíti a kapcsolatainkat, és ez lehetővé teszi, hogy egymással őszinték legyünk (Péld 24:26).
* A bűnvallás a testvéri közösség nyitottságát és hitelességét biztosítja, és felszabadít arra, hogy szeretetben kimondjuk az igazságot, miközben becsületességben és tisztességben járunk (Ef 4:15; Tit 2:7).
* A bűnvallás érzékennyé tesz a Szentlélek vezetésére, és segít harcolni azokkal a hazugságokkal szemben, amelyek megzavarják és megronthatnák életünket Krisztusban (Ján 16:13; 2Kor 10:5).


Beszéljünk róla!

* Bűnünk sötétségben akar maradni. Milyen kapcsolatban áll ez azzal, hogy Jézus a világ világossága, és minket is arra szólít fel, hogy ragyogjon a világosságunk a környezetünkben?
* Mit kell feladnunk azért, hogy egy közösség valóban őszintévé és átláthatóvá váljék?

Koncentrálj az örök értékű dolgokra

„Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket! Itt a moly és a rozsda mindent elpusztít, vagy - ami még rosszabb - betörnek a tolvajok és ellopják azokat! Inkább a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda nem pusztít, és tolvajok sem törnek be, hogy ellopják azokat! Nyilvánvaló, nem? Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.” (Máté 6:19-21, egyszerű fordítás)

Az elégedettség igazi titka az, hogy azokra a dolgokra összpontosítsunk, amelyeknek örök értékük van. Lehet, hogy ez ismerős tanítás a számodra, de Jézus azt mondta, hogy a mennyben kellene kincseket gyűjtenünk, nem a földön, "ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják" (Máté 6:19-21).

Gondolkozz el életeddel kapcsolatban a következőn:

Melyek azok a dolgok, amelyek örökké tartanak?

Melyek azok, amelyek addig tartanak, amíg itt élsz a földön?

Melyek azok, amelyek csak néhány évre, néhány hónapra vagy néhány napra szólnak?

Az örök értékek szempontjából melyek az életedben a legfontosabb dolgok? Mibe - és kibe - kellene időd és energiád legjavát fektetned?

Ha úgy szervezed át az életed, hogy az örök értékű dolgokat tartod szem előtt, észre fogod venni, hogy egyre elégedettebb leszel ahogy Isten terve és céljai szerint élsz.

Nem a szolgálataink miatt hívott el, hanem a szolgálatra

„Mert Ő szabadított meg minket, és Ő hívott le szent hívással, nem cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint." (2 Timóteus 1:9)

Azért üdvözültél, hogy Istent szolgáld. A Biblia azt írja: „Mert Ő szabadított meg minket, és Ő hívott le szent hívással, nem cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint." (2 Timóteus 1:9)

Isten azért váltott meg, hogy az ő „szent munkáját" végezhesd. Nem a szolgálataid miatt váltott meg, hanem a szolgálatra. Isten királyságában van helyed, célod, szereped és betültendő funkciód. Ez tesz igazán fontossá és értékessé.

Jézusnak az életébe került a te üdvösséged. A Biblia emlékeztet arra, hogy „áron vétettetek meg, dicsőítsétek tehát Istent a ti testetekben." (1 Kor. 6:20)

Nem bűntudatból, félelemből, vagy kötelességből szolgáljuk Istent, de örömmel és mély hálával telve mindazért, amit ő tett velünk. Tartozunk neki az életünkkel. A megváltás miatt a múltunk megbocsátatott, a jelenünk megtelt értelemmel, és a jövőnk biztosított. Mindezen előnyök fényében Pál így szól: „az Isten irgalmára kérlek, (...) szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek" (Róma 12:1)

János apostol arra tanít, hogy a mi szeretetteli szolgálatunk a felebarátaink felé a jele annak, hogy igazán megtértünk. Azt írja, „mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket." (1 János 3:14)

Ha nem vagyok telve szeretettel mások felé, nem érzek vágyat, hogy szolgáljam őket, és csak a saját szükségleteim kielégítése vezérel, érdemes megkérdeznem magamtól, hogy Krisztus valóban uralkodik-e az életemben. A megtért szív szolgálni vágyik.