Békesség...
A mai nap imádsága:
Istenem! Sok a nyerészkedő, békétlen ember ebben a világban... URam, Te a kegyelmeddel kiolthatod lelkükben a profit utáni olthatatlan szomjúságukat! URam, mire vársz? Ne késlekedj, cselekedjél irgalmad szerint! Ámen
Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!
Jer 6,13-14
"Megvenni a legolcsóbb piacon, s eladni a legdrágábbon!" - ez a nyereség örök szabálya. Tény, hogy sok kereskedőt gazdaggá tett ezen bölcsesség, de az is igaz, hogy sok embert elszegényített eme tudás mindennapokba átültetett gyakorlata. A kockázatos üzletek, banki huncutságok "tudományát" évszázadokon keresztül a zsidó néppel együtt emlegették - nem véletlenül, hiszen nagyon sokszor kereskedésből/házalásból éltek -, de nem szabad elfelejteni, hogy rajtuk kívül hasonlóan sikeres kereskedő-népek a kínaiak, nemkülönben az indiaiak.
Manapság mindenki boltot akar nyitni... nem az a lényeg, hogy a vevő kézbe tudja venni az árut, hogy megnézze, kipróbálja, hanem az, hogy elhiggye, az adott portéka "mi mindenre képes", s mindezt "mennyiért"! Tulajdonképpen nem is áruval, hanem érzésekkel és ígéretekkel kereskednek -, s erre kiválóan alkalmas az internet virtuális világa... S ha valaki azt gondolja, hogy egyházi emberként az online-kereskedés kerékkötője lennék, az téved, de azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy jelezzem: az ún. "árharc" az azt jelenti a gyakorlatban, hogy aki ügyesebb (értsd, akinek tehetsége, lehetősége van a nagyobb nyereséget hozó üzletre, magyarul: "jól spekulál "!) az kerül ki győztesen a konkurencia-harcból. Ebben a folyamatban bizony óriási a kísértése "a cél szentesíti az eszközt"-elvnek, de bizony a tiszta célt (elégedett legyen a vevő is) olykor elmaszatolja: gondoljunk csak a hitvány árukra, s a "tervezett elavulásra", vagyis úgy van megszerkesztve minden, hogy az a tervezett időn belül el is kopjon...
Nagy dolog a béke, de a külső békét sem tudja az ember értékelni, ha nincs meg a belső békéje. Ebben az sem segít, ha valaki sokszor emlegeti: béke, béke... A béke az nem gyógyszer, amit be kell venni, hogy hasson, hanem állapot, amit meg kell tartani. Sokan gondolják úgy, hogy a békéért harcolni kell - holott ez csak a nagyhatalmak hegemóniás érvelése, hogy bármikor, bárhol beavatkozhassanak, ha gazdasági, politikai érdekük úgy kívánja - pedig a békére elsősorban törekedni kell, s ápolni, őrizni kell, hogy egyre csak növekedjék!
A nagyközösség (nép, nemzet, világ?) békéje csak akkor lesz valóság, ha az ember végre elveti a nyerészkedést, a hamisságot. Ez pedig a legkisebb közösségben, a családban kezdődik... Ameddig azonban létezik a szerelmi házasság mellett érdek-házasság is, eladdig nagyon messze vagyunk céltól, békét ugyanis hamisságra alapozni nem lehet.
Istenem! Sok a nyerészkedő, békétlen ember ebben a világban... URam, Te a kegyelmeddel kiolthatod lelkükben a profit utáni olthatatlan szomjúságukat! URam, mire vársz? Ne késlekedj, cselekedjél irgalmad szerint! Ámen
Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!
Jer 6,13-14
"Megvenni a legolcsóbb piacon, s eladni a legdrágábbon!" - ez a nyereség örök szabálya. Tény, hogy sok kereskedőt gazdaggá tett ezen bölcsesség, de az is igaz, hogy sok embert elszegényített eme tudás mindennapokba átültetett gyakorlata. A kockázatos üzletek, banki huncutságok "tudományát" évszázadokon keresztül a zsidó néppel együtt emlegették - nem véletlenül, hiszen nagyon sokszor kereskedésből/házalásból éltek -, de nem szabad elfelejteni, hogy rajtuk kívül hasonlóan sikeres kereskedő-népek a kínaiak, nemkülönben az indiaiak.
Manapság mindenki boltot akar nyitni... nem az a lényeg, hogy a vevő kézbe tudja venni az árut, hogy megnézze, kipróbálja, hanem az, hogy elhiggye, az adott portéka "mi mindenre képes", s mindezt "mennyiért"! Tulajdonképpen nem is áruval, hanem érzésekkel és ígéretekkel kereskednek -, s erre kiválóan alkalmas az internet virtuális világa... S ha valaki azt gondolja, hogy egyházi emberként az online-kereskedés kerékkötője lennék, az téved, de azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy jelezzem: az ún. "árharc" az azt jelenti a gyakorlatban, hogy aki ügyesebb (értsd, akinek tehetsége, lehetősége van a nagyobb nyereséget hozó üzletre, magyarul: "jól spekulál "!) az kerül ki győztesen a konkurencia-harcból. Ebben a folyamatban bizony óriási a kísértése "a cél szentesíti az eszközt"-elvnek, de bizony a tiszta célt (elégedett legyen a vevő is) olykor elmaszatolja: gondoljunk csak a hitvány árukra, s a "tervezett elavulásra", vagyis úgy van megszerkesztve minden, hogy az a tervezett időn belül el is kopjon...
Nagy dolog a béke, de a külső békét sem tudja az ember értékelni, ha nincs meg a belső békéje. Ebben az sem segít, ha valaki sokszor emlegeti: béke, béke... A béke az nem gyógyszer, amit be kell venni, hogy hasson, hanem állapot, amit meg kell tartani. Sokan gondolják úgy, hogy a békéért harcolni kell - holott ez csak a nagyhatalmak hegemóniás érvelése, hogy bármikor, bárhol beavatkozhassanak, ha gazdasági, politikai érdekük úgy kívánja - pedig a békére elsősorban törekedni kell, s ápolni, őrizni kell, hogy egyre csak növekedjék!
A nagyközösség (nép, nemzet, világ?) békéje csak akkor lesz valóság, ha az ember végre elveti a nyerészkedést, a hamisságot. Ez pedig a legkisebb közösségben, a családban kezdődik... Ameddig azonban létezik a szerelmi házasság mellett érdek-házasság is, eladdig nagyon messze vagyunk céltól, békét ugyanis hamisságra alapozni nem lehet.
Gyümölcsök...
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd életem fáját termővé! Add, hogy ne az önzés erősödjék ebben a világban, hanem mások is felfedezzék a szolgálat, a felelősségteljes gondolkodás lélekemelő-, s közösségteremtő megnyugató szépségét, s Hozzád forduljanak életük minden dolgában! Ámen
"Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?"
Lk 6,43-46
Az ered-mény valamiből ered, s nem feltétlenül jelenti a sikert... Sikerorientált világunkban, amikor a sikerektől várják a boldogság mindent megnyugtató érzését, különösképpen fontos tudnunk: Az eredmény az Életből, magából az Istenből ered, belőle táplálkozik, fejlődik. Nincs mástól növekedés csakis Tőle, nincs kiteljesedés csakis Általa.
Jézus az életet egy fához hasonlítja. Ez fa akkor "jó fa", ha gyümölcsöt terem... Sok-sok fa (élet) vesz körbe minket, nagyok és hatalmasok, óriási árnyékot is vet egynémelyik, de értéküket nem a nagyságuk adja, hanem az, hogy teremnek-e gyümölcsöket? Azaz: továbbadják-e az életet vagy sem...
A kérdés egyre égetőbb, nemcsak akadémikus körökben. Elszennyezett világunkban egyre nagyobb gond az egészséges utódok megszületése, különösen a fejlett, jóléti világunkban. Virágkorát éli a mesterséges megtermékenyítés, egyre többen vállalkoznak béranyaságra - érthetően szociális megfontolásokból. Nagy kérdés, hogy agyon-szabályzott világunk valóban a helyes (természetes) úton halad-e? Kiderült - Németországban bankokat (újra)államosítanak -, hogy hazugság(!) az a neoliberalista propaganda, hogy az állam (értsd közösség) nem lehet jó tulajdonos. Már hogyne lehetne! A szövetkezeti-elv szépen példázza ezt, s most ne a kommunista ideológia TSZ-elképzeléseire gondoljunk, ami úgy ahogy van merénylet volt az emberi természet ellen...
A jó ember azért jó, mert azt éli, amit az Istentől kapott, a rossz ember pedig azért rossz, mert hirdeti a magáét, amit még maga sem képes megélni. Kiteljesedni csakis a jóban, az isteniben lehetséges, a másfajta kiteljesedést devianciának, önimádatnak nevezzük. Az élet akkor szép és teljesértékű, ha áldozatot vállalunk benne, de ha ez a vállalásunk csak a saját erőnkre támaszkodik, akkor beleroppanunk. Ezért van szükségünk Istenre, aki velünk van - életünk minden napján, s az Embert elkíséri a világvégezetéig...
Jézus Krisztus...
A mai nap imádsága:
Istenem, Uram! Titkokkal bástyáztad körül magad, melyeket alig-alig értek, pedig igyekezem Uram... Nehéz nekem itt időben és térben létezve Téged követni, de mindennap megújuló reménységgel próbálkozom... Uram! Légy segítségemre, amikor elgyámoltalanodom hitben és szeretetben, erősíts, amikor gyengélkedek a Te követésedben! Ámen
Jézus így folytatta:
Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.
Jn 8,23
Sokféleképpen beszéltek már Jézusról: emlegették úgy, mint a názáreti József nevű ács fiát, szóltak róla, mint a bölcs tanítóról, aki már 12 éves korában kívülről fújta a írásokat, de kijelentették róla, hogy tulajdonképpen Ő egy "vallásos zseni", aki felfedezte és népszerűsítette a szeretet-vallást. A tudós pedig történeti figuraként látja Jézust, s kutatja a Vele megtörténtekben is a társadalmi okokat. Nyilvánvalóan egészen másképp látja Őt a teológus, nemkülönben mi a "hétköznapi", az egyszerű hívő emberek is egészen más szinten és formában éljük meg Őt, akivel imádságban még "beszélgetünk" is. Ezt a beszélgetést nehezen, illetve egyáltalán nem érti a világi ember, mert nem tudja elképzelni - ti. nincs megtapasztalása -, hogy az Istennel úgy is lehet kommunikálni, hogy csak mi beszélünk... s Ő hallgat. (A Mindenható Isten ugyanis azért mindenható, mert hallgatásában is tud beszélni.) Hadd jegyezzem meg: Lassan harminc éve igyekezem tudatos keresztényként (tehát krisztianojként, azaz Krisztus követőjeként) élni az életemet, de eleddig szavakban nem válaszolt nekem JóIsten egyetlen imádságomra... De miért is kellene? Mi értelme lenne akkor a hitemnek? Bizony egész életünkben ott vibrál a titok Jézus istensége és embersége között!
Az Újszövetségben isteni rangot, méltóságot felmutató neveket találunk Jézusra vonatkozóan: Ő a Messiás, az Emberfia, az Isten Fia, az Úr. Aztán a kereszténység terjedésével, a más kultúrákban élő emberekkel meg kellett értetni - el kellett hogy magyarázzák az apostolok -, hogy kicsoda az a Krisztus? A keleti népek képies gondolkodásába jól beleillett az Agnus Dei, azaz az "Isten Báránya"-kép, de ez már nem működött a hellén világ fogalmakra és meghatározásokra törekvő gondolkodásában. Ezért mondja Pál: "Zsidónak zsidó vagyok, görögnek görög." Később a hitvallások, az Apostoli, a Níceai és az Athanasiusi azt próbálják megfogalmazni, hogy mi a viszony Atya, Fiú és Szentlélek között. Nyilvánvaló, hogy a nyugati kereszténységben pedig a latinoktól megörökölt jogi nyelvezetű megközelítés vált inkább elfogadottá. Így aztán mindenki, a maga belső, lelki beállítottságának megfelelő kifejezésmódot vallhatja magáénak, jól tudván azt, hogy bármennyire is igyekszik befogni, felfogni az Isten Titkát, az mindvégig csak emberi próbálkozás marad. Véges a végtelent soha nem érheti el, nincs más metódus (meta hodosz = hozzávezető út) az Istenhez, csakis az Ő útja, ami fölülről lefelé vezet, s a kinyilatkoztatásban: ez a Krisztus útja.
A fentit a lentiekkel nem lehet összekeverni! Más az a világ ott fenn, s más ez a világ itt lenn -, de mindkettőnek ugyanaz az URa. Sokan mégis összekeverik a fogalmakat és a lehetőségeket, s így állnak elő olyan tragikomikus helyzetek, amikor gyalázatosan emberien gondolkodnak arról, amit csak befogadni lehet, s mennyei paradicsombéli álmokat kergetnek ott, ahol a földi létezés realitásai a mérvadóak. Ég és föld feszültségét teljességgel nem oldja fel semmi. A kettő között megváltoztathatatlan határ van, amit legalább egyszer mindenkinek respektálni kell: ez pedig a halál. A hívő ember reméli, hogy halála után is lesz élete, ezért a halála előtti életét nagyon komolyan veszi! Ezért áron is veszi az alkalmakat, és szívesen ünnepel az Istennel együtt. Az Istennel való együttünneplésre azonban készülni kell! Ilyen évezredes készülési alkalom a böjti időszak, melynek küszöbén vagyunk. Ebben a negyven napban a hívő ember próbálja fékezni önmagában az önző gondolatait is, hogy ráhangolódjon a lelkét emelő Isteni Igazságokra, s húsvét ünnepében az Isten pillanatos titkának mindinkább részesévé váljék...
Keresztény élet...
URam! Add, hogy ne csak szóljuk, de cselekedjük is mindazt, amit evangéliumod által szívünkre helyeztél! Ámen
Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Ef 4,1b-3
Méltóság... Manapság sokat hallhatjuk ezt a szót - politikai programbeszédekben is. Nem csak itthon, külföldön is. Emberi méltóságra hivatkozva vonultak be Irakba is, imperialista érdekek szolgálatában a könnyen kitermelhető olajért, de amikor adókat emelnek, hogy még több pénzt költhessenek hiábavalóságokra, akkor is az ember méltóságteljesebb jövőjét vizionálják... s ez olyan méltatlan! De, amikor világ édesvízkészletének több mint 80%-át magántulajdonú, globális befolyással bíró konszernek bitorolják, s tűzik zászlajukra, hogy: "A tiszta víz mindenkinek jár!" (Értsd: 1 Euroért vehetsz 1liter vizet, amit az Isten minden élőnek ajándékozott!) -, akkor csak arra lehet gondolni: Ez nem egyszerűen méltatlan az emberi fajhoz, még nem is profitéhségből táplálkozó gonoszság... ez maga az istentelenség! (Ha nem fegyverekre, hanem utakra, csatornákra, megújuló energiaforrások terjesztésére áldoznának, akkor még ezt a joggal háborgó Földet (természeti katasztrófák sorozata) is könnyen kezelhetnénk...
De nem! Háborúság van... Nemzet nemzet ellen acsarkodik - ezt úgy hívják mostanság, hogy "gazdasági verseny"... S hogy ez mennyire nem a kölcsönös előnyök alapján működik, azt a gazdaság elengedhetetlen kényszerszereplői - a 'melósok' ismerik (szenvedik el) legjobban. De háborúság dúl a pártok között is, sőt a brüsszelista halljakendek és a tagországok között is... "Meg kell menteni az Európai Úniót!" - kiabálják -, s mindenekelőtt: az Eurót!!!
Sajnos háborúság dúl a családokban - már ahol működik ez az "ósdi" modell. Egyesek ugyanis nem családban, hanem HÁZ-tartásban gondolkodnak, az viszont fenntartható akkor is, ha egy "modern családban" több apuka vagy több anyuka is van, aki nem feltétlenül kell hogy különneműek legyenek... Nyugati protestáns egyházak közül jónéhányan már "nyitottak" az "új rend" felé, s megáldják az azonosneműek "házasságát" is. S ha valaki azt gondolná, hogy a más nemi identitással megvert embertársaim nyomorúságán élcelődnék, szeretném leszögezni: Nem csak két ember kapcsolatában, de mindenhol, ahol elvetik a normákat, ott burjánzani kezd az abnormalitás!
Ez bizony így volt régen, s így van ma is... az Egyházban is! Ha nincs normalitás, rend, akkor van helyette abnormalitás/rendetlenség. Ezért buzdítja Pál az efezusi gyülekezetet alázatra, szelídségre, türelemre, szeretetre és egységre - mert ezek hiányoztak, de legalábbis nem voltak kellő súlyban jelen a gyülekezeti életben! A rendcsinálás egyszerisége mindig vonzóbb, elfogadottabb gyakorlat, mint a rend megtartásának folyamatossága, a normalitás melletti szakadatlan elkötelezettség. Más út azonban nincs a krisztuskövetők számára, csak ez az egy út a "jézusi normalitásé", az áldozatrakész szereteté. Rajongani Jézusért mindig könnyebb, mint követni Őt... ezért mértéknélküli a lelkesedés Jézusért, mint személyért, s ezért annyira népszerűtlen az Ő követésrehívó tanítása - lásd Hegyi Beszéd!
A választás azonban nem az égiek kezében van, hanem a mienkben. Döntésünk jutalma nem marad el... ebben az egyben abszolút biztosak lehetünk!
Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Ef 4,1b-3
Méltóság... Manapság sokat hallhatjuk ezt a szót - politikai programbeszédekben is. Nem csak itthon, külföldön is. Emberi méltóságra hivatkozva vonultak be Irakba is, imperialista érdekek szolgálatában a könnyen kitermelhető olajért, de amikor adókat emelnek, hogy még több pénzt költhessenek hiábavalóságokra, akkor is az ember méltóságteljesebb jövőjét vizionálják... s ez olyan méltatlan! De, amikor világ édesvízkészletének több mint 80%-át magántulajdonú, globális befolyással bíró konszernek bitorolják, s tűzik zászlajukra, hogy: "A tiszta víz mindenkinek jár!" (Értsd: 1 Euroért vehetsz 1liter vizet, amit az Isten minden élőnek ajándékozott!) -, akkor csak arra lehet gondolni: Ez nem egyszerűen méltatlan az emberi fajhoz, még nem is profitéhségből táplálkozó gonoszság... ez maga az istentelenség! (Ha nem fegyverekre, hanem utakra, csatornákra, megújuló energiaforrások terjesztésére áldoznának, akkor még ezt a joggal háborgó Földet (természeti katasztrófák sorozata) is könnyen kezelhetnénk...
De nem! Háborúság van... Nemzet nemzet ellen acsarkodik - ezt úgy hívják mostanság, hogy "gazdasági verseny"... S hogy ez mennyire nem a kölcsönös előnyök alapján működik, azt a gazdaság elengedhetetlen kényszerszereplői - a 'melósok' ismerik (szenvedik el) legjobban. De háborúság dúl a pártok között is, sőt a brüsszelista halljakendek és a tagországok között is... "Meg kell menteni az Európai Úniót!" - kiabálják -, s mindenekelőtt: az Eurót!!!
Sajnos háborúság dúl a családokban - már ahol működik ez az "ósdi" modell. Egyesek ugyanis nem családban, hanem HÁZ-tartásban gondolkodnak, az viszont fenntartható akkor is, ha egy "modern családban" több apuka vagy több anyuka is van, aki nem feltétlenül kell hogy különneműek legyenek... Nyugati protestáns egyházak közül jónéhányan már "nyitottak" az "új rend" felé, s megáldják az azonosneműek "házasságát" is. S ha valaki azt gondolná, hogy a más nemi identitással megvert embertársaim nyomorúságán élcelődnék, szeretném leszögezni: Nem csak két ember kapcsolatában, de mindenhol, ahol elvetik a normákat, ott burjánzani kezd az abnormalitás!
Ez bizony így volt régen, s így van ma is... az Egyházban is! Ha nincs normalitás, rend, akkor van helyette abnormalitás/rendetlenség. Ezért buzdítja Pál az efezusi gyülekezetet alázatra, szelídségre, türelemre, szeretetre és egységre - mert ezek hiányoztak, de legalábbis nem voltak kellő súlyban jelen a gyülekezeti életben! A rendcsinálás egyszerisége mindig vonzóbb, elfogadottabb gyakorlat, mint a rend megtartásának folyamatossága, a normalitás melletti szakadatlan elkötelezettség. Más út azonban nincs a krisztuskövetők számára, csak ez az egy út a "jézusi normalitásé", az áldozatrakész szereteté. Rajongani Jézusért mindig könnyebb, mint követni Őt... ezért mértéknélküli a lelkesedés Jézusért, mint személyért, s ezért annyira népszerűtlen az Ő követésrehívó tanítása - lásd Hegyi Beszéd!
A választás azonban nem az égiek kezében van, hanem a mienkben. Döntésünk jutalma nem marad el... ebben az egyben abszolút biztosak lehetünk!
A mai nap imádsága:
Urunk! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennünk, hogy egymásnak örömére élhessünk, s futhassuk meg földi pályánkat! Ámen
Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta beszélni az apostolokat.
Apostolok Cselekedetei 2,6
Az ismeretlen mindig kíváncsisággal vegyes félelmet ébreszt az emberben, így volt ez gyaníthatóan az apostolok idejében is, amikor soha nem hallott zúgás miatt bolydult meg Jeruzsálem. Furcsa helyzet ez: az emberek ijedtükben nem szétfutottak, hanem a közösséget keresték egymással. A "hang" - az Írás szerint az apostolok hangja - azt mondta el nekik, amit már régóta hallani kívántak, s ez bizonyára bizalmat ébresztett bennük... az igazság pillanatai lehettek ezek. Ha Isten szól, az mindig krízisbe helyezi az embert. Mégis örömteljes ez a szorultság, mert a szabadulás felé vezető úton ez az első lépés.
Az Egyház születésének titokkalteli órájában az alászálló Lélek egységet kovácsol. A szeretet hangja - melyet mindenki ért -, mindig "beemel" a közösségbe. Mert hiába minden tiltakozás és bírálat a közösséggel kapcsolatban, az ember egymásnak-, és egymásért rendelt lény. Fennhéjázva hátat fordíthatunk a többieknek, de ennek mindig komoly ára van; az áhított egyedüllét hamar nyomasztó magánnyá válik. Aki a közösséget kerüli, az az Istennel is ugyanezt teszi. Nyilvánvaló, hogy az isteni parancsolatok megtartása védi az egyént és a társadalmat, s bizony a törvény követése, betartása sokszor nehéz feladatnak tűnik, mert áldozathozatalt kíván.
Ez a "szélzúgásos" csoda, az ún. "nyelvekenszólásé" sok egyházi kisközösség számára a "teljes, evangéliumi hit" bizonyítéka. A személyes nekem szóló bizonyosságon túl van azonban ennek még átfogóbb üzenete is: Az önzés bábelén keresztül soha nem lehet feljutni az Istenhez. A bálványozott "Ego" ugyan szédítő magasságokba emel, de soha nem az Istenhez, hanem embertársak fölé, melynek törvényszerűen bukás a vége, hiszen Isten nem uralkodásra, hanem szolgálatra rendelt mindenkit.
A Teremtő Isten minden nap szól. Talán nem úgy, mint akkor és ott, de ugyanazt - mert Ő változatlan. Kérdés azonban: Az élet zakatolása, dübörgése, mit enged meghallani belőle? A csendesség a lelki élet alapfeltétele. Nincs üzenet, nincs megértés, ha világ "zaja" a közelemben van... mégha szelíden is, csak a háttérben, de kontrollál. Bizony be kell menni a "belső szobába", be kell csukni az ajtót, hogy értsek, s ne félreértsek. Ez persze időt igényel, amit gyakran sajnálunk... mert azt gondoljuk, biztosan lemaradunk valami fontosról... de valójában az sajnálatos, ha Isten nélkül múlnak el napjaink.
Szenvedéseink...
A mai nap imádsága:
Uram! Óvj meg engem a bajoktól, s erőmön felüli terhektől! Istenem, ha makacsságom árát mégis kifizeted nekem, kérlek legyél hozzám irgalmas! Istenem, kegyelmezz nekem, s mutasd meg bűnbocsátó szeretetedet az életemben! Ámen
8Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.
Jób 2,8-10
Minden józanul gondolkodó ember kerüli a szenvedést, ennek ellenére nincs ember, akinek élete mentes lenne a nyomorúságtól. Aki embernek születeik, az szenved is... A látható testi vagy a láthatatlan lelki kínok a nyomorúságosabbak, azt csak a JóIsten és az tudja, akinek az adott baj az életére nehezedik. Osztályozni a szenvedést lehet, de teljesen értelmetlen, ennek ellenére mégis megteszik. Az igazi nagy kérdés: Mit csinálunk, ha "beköszönt" életünkbe a baj, a betegség, a veszteség? Ilyenkor döbbenünk rá: Méltósággal elhordozni a szenvedést a életünk "legmisztikusabb" feladata.
Teóriája, válasza, megoldási ötlete, kísérlete mindenkinek van, legalábbis addig, amíg csak szemlélője, s nem alanya a szenvedésnek. Érdekes módon, amikor mi magunk kerülünk az élet körülményeinek harapófogó-szorításába, hamar belátjuk az ész okoskodásának hasztalanságát. Ilyenkor már nem válaszokra és véleményekre vagyunk kíváncsiak, hanem a megoldást, azaz az enyhülést keressük. A legnagyobb kihívás pedig mindig az, ha egyedül maradunk kínjainkkal - s vakaródzunk...
Az ész logikus "ötletei" megdöbbentőek: "Átkozd meg az Istent, s halj meg!" Az ilyen és hasonló "humánus" indíttatások vezetnek el az eutanáziáig vagy képezik az alapját a méhen belüli élet kioltásának. A szenvedésre ugyan semmi szükségünk, de talán ez a "végső érve" az Istennek hogy magához tereljen. Nekünk bármennyire fájdalmas is ez, Isten az egyetlen, akinél a cél szentesíti az eszközt...
Mit tehetünk, ha Isten keresztet tesz a vállunkra? Mindenek előtt imádkozzunk! Ez az egyetlen megfelelő válasz/reakció. A Mester beszél a kereszt elfogadásáról, ami imádság nélkül szintén nem lehetséges. Olykor olyan nagyok a terhek, hogy szinte már agyonnyomják a lelket... Ilyenkor is csak az segít, ha Istenben reménykedünk. Az örökkévalóság ígéreteiben az ideig-óráig (mégha az egy életen át is tart) minket terhelő nyomorúságok elhordozása könnyebbé válik. Az imádságból nagyobb türelmet, szelídséget nyerünk, amely segít, hogy egy közösség hordozzon minket, s magunk módján mi is hordozhassuk őket. Az átkozódás és szidalmazás pedig csak bomlasztja a velünk vándorlók békességét, s bizony megtörténhet, hogy egyedül maradunk. Ha pedig valaki a szenvedésével magára marad - annál az embernél nincs szánalomra méltóbb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése