2017. december 2., szombat

Életünk helyes irányultságáért.

A mai nap imádsága:
Uram! Adj erőt felnéznem hétköznapjaim küzdelmeiből, hogy Benned és általad éltreszóló célt és tartalmat nyerjenek földi dolgaim! Ámen


Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi,
az nem látta az Istent.
3 Jn 11b

Istentelen... ha régen valaki kimondta vagy hallotta e szót, rögtön érezte e minősítés súlyát. Elmúlt fél évszázadunk ránk kényszerített materializmusa - melynek politikai interpretációja nem, de anyagcentrikussága sokaknak tettszett -, megtette hatását. Mert az Istentől elszakadás látszólagos szabadsága minden kor emberét megigézi. Ősi, Ádámtól örökölt virtus ez bennünk: egyedül könnyebb célba érnünk, mintha másokat is cipelni kellene, akár csak lelki teherként. Ennek az igazságnak azonban csak egy szűk körben van érvényessége, mely kört az "Isten-rajzolta" többszörösen felülmúlja, és úgy hívják: Élet.

Isten akarata, hogy minden, ami ebben a világban van az Ő ügyét szolgálja vagy is az emberek üdvösségét. Mert minden munkálhatja az Őhozzá jutásunkat, legyen az kellemes "fent" vagy fájdalmas "lent". A kegyelem az, amikor meglátjuk sorsunkban az Isten ujjlenyomatát. Innentől kezdve helyére kerülnek a dolgok, s az elhordozhatatlanul nehéz üdvössé válva értelmét nyeri... Ezek után tudjuk, hogy mi a fent és lent, azaz mi az érték, s mi nem az.

Amikor az ember lefelé néz, akkor mindig kétségbe esik. Így volt ez Péternél is, mert bizony a hullámok félelmetesek tudnak lenni, de így van ez manapság is, amikor az emberek a lentiben, az anyagvilágban keresik az égi értékeket. Nemcsak megijedhet, hanem akár depresszióssá is válhat az az ember, aki eszelősen keresi a "földiekben" - az eszményi "égit." Az anyagvilág nagy csalása: a "mintha"... Mintha megfogható lenne a megfoghatatlan, mintha a földi gyönyörűségen át juthatnánk el az "égibe".

Az élet törvénye azonban nem ezt adja elénk. Isten másképpen szabta meg a teremtettség rendjét. Aki föl akar jutni a hegycsúcsra, hátra kell hagynia amit itt lenn birtokol, s csak a legszükségesebbeket viheti magával. Aki égbetörően nagyot akar alkotni, először nagyon mélyre kell ásnia, hogy biztos alapot bírjon... Azaz, minden szépet és értékeset, nagyot és felemelőt csak akkor tudunk megvalósítani, elérni, ha áldozatot hozunk érte. Az áldozathozatal pedig szenvedés nélkül nem lehetséges, mert az Életnek ára van... mindenért fizetni kell: A bűnért is, büntetéssel. Az adósságot egyszer valakinek törleszteni kell...






Ítélet...

A mai nap imádsága:
Istenem! Elmúló időbe teremtettél bele, melyet nem értek, s gyakran nem is érzek. Olykor azonban rám nehezedik végességem tudata, s a vágy, hogy Benned tovább akarok létezni. Add URam, hogy fürödhessek az Élet titkában, s örömmel, hálával tudjalak Téged, s mindazokat szolgálni, akiket kegyelmesen rám bíztál! Ámen

...mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.
1 Thessz 5,2

Az ember az utolsó pillanatig - amíg egy kis reménysugarat lát -, küzd az igazáért, mert lelkünk legelrejtettebb szegletébe is belekódolta a JóIsten, hogy ne tűrjük az igazságtalanságot. Sajnos megszámlálhatatlanul sok igazságtalanság történik naponta a világban, de valljuk meg, igazán akkor fájnak ezek, ha velünk történnek meg. Vannak olyanok, amik igen bosszantóak, de nem tudunk változtatni. Ilyen pl. a hivatal "packázása" az ügyféllel... az értelmetlen várakozások, s az ésszerűtlen intézkedések tömege. Sajnos ez a világ nem a bizalomra, hanem a bizalmatlanságra épül! "Hiába fizeted meg tisztességgel az adódat, csavargó szennyalakként kezel téged az APEH - panaszkodik beszélgetőtársam -, s csak bólogatni tudok, hiszen az. ún rendszerváltásunk óta eltelt húsz évünk jelesül mutatta a régi igazságot, amit -Lutherünk így fogalmazta meg mintegy 450 évvel ezelőtt: "Míg a kis tolvajt példásan megbüntetik, a nagy rablók nyugodtan ülnek hercegi bársony-trónjukon." Talán éppen ezért fordul Luther a felsőbbséghez, s kéri őket, hogy "legyenek alattvalóikhoz olyanok, mint a jó családapák".

Aztán vannak kisebb igazságtalanságok, melyeken könnyen változtatni tudnánk, de mégsem tesszük, mert valamilyen érdekünk fűződik hozzá. S az ember bizony hamar megszokja a jót, s nehezen mond le a jogtalanul megszerzett/megkapott előnyéről... Egyszer azonban minden véget ér... Az egykori hatalmasok, akiktől emberek százezrei, milliói rettegtek, erőtelenekké válnak, nehezen veszik még a levegőt is, s jobb esetben lelkiismeretlen, s istentelen életükre feloldozást keresnek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire önáltatásukba szédülten - milyen jó emberek is voltak(!) valójában - lépnek ki ebből a világból... Nem midenkinek adatik meg, hogy szembenézzen önmagával. Ez ugyanis kegyelem... Lehet, hogy megadatik, lehet, hogy nem! - ettől kegyelem a kegyelem. Vannak életek, melyek tragikus hirtelenséggel érnek véget. Hosszútávú tervekkel, megvalósításra váró álmok sokaságával kezdődik el számukra a nap, de nekik már sosem jön el a nap vége, mert egy váratlan pillanatban elszólítja őket az Élet és a Halál URa.

Tulajdonképpen mindegy, hogy ténylegesen a világvége jön el vagy csak az én utolsó napom, az utolsó óráim, perceim kínlódása vagy nyugalma köszönt rám... Számomra véget ért a földi lét! S mivel nem tudjuk, mikor jön el ez a pillanat, ezért tudnunk kell, hogy milyen reménység lakozik szívünkben, s tudatosítanunk kell azt is, hogy a végső számadás alól nincs kibújás. Ez önfegyelemre, önvizsgálatra kell hogy indítson minket, hogy a mai napunkat is Isten szeretetének különleges, megismételhetetlen csodájaként, ajándékként élhessük meg...





Megtérés...

URam! Tiéd a dicsőség mindenért, add hogy ezt ne feledjem el egyetlen nekem rendelt napomon sem! Ámen

Erre így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz.
1 Thessz 5,2-3

Luther 95 tételének első mondata így hangzik: ?Amikor Urunk azt mondta, térjetek meg, azt akarta, hogy tanítványai élete naponkénti megtérés legyen?. Vannak, akik ezt a "naponkénti megtérést" egy egész életen át tartó, folyamatos megtérésnek fordítják, de ha egy kicsit is belegondolunk, a lényeg ugyanaz. Maga a megtérés szó teljes irányváltozást jelent - ami megfelel az Ószövetség eredeti szavának is: forduljatok meg, térjetek haza, ne távolodjatok, hanem közeledjetek -, de mivel így sem tudunk önerőből visszajutni a se Istenhez se embertárshoz, ezért folyamatosan szükségünk van az isteni kegyelemre.

Kedves Olvasóim, szeretett Testvéreim, akik megtiszteltek, hogy virtuális térben rendszeresen rákattintotok áhitataimra, valószínűsítem, hogy Nektek is azt jelenheti, amit nekem... Amikor hajnalban/kora-reggel bekapcsolom a computeremet, hogy a forró tea vagy reggeli kávé mellett, ráhangolódjak Isten aznapi igéjére mindig szembesülök a ténnyel, hogy nem tudom kivonni magam a világból, a szekularizáció a parókiára is beszüremkedik. Mégis, minden reggeli megállás, elgondolkodás, válaszkeresés hitmegerősítő alkalommá válik, hiszen újra és újra a rájövök: az én gondolataim, nem az Isten gondolatai, az én kívánságaim nem az ÚR elvárásai, az Ő útjai mások, mint az én tervezett útjaim napi programomban, pedig annyira szeretném a magam útját járni, a saját fejem után menni, de az ÚRIsten gondolatait nem tudom kiszakítani a fejemből... aztán a nap végén elfáradva,csöndesen hálát adok azért, hogy a nap folyamán nem sikerült az én akaratomat "keresztülverni" az Ő akaratával szemben. Luther Káté-magyarázatában azt írja: "Isten akarata jó akarat" -, s valóban: egyedül csak Isten jó (Legfőbb Jó) s én legfeljebb én csak azt hiszem, hogy jobbat tudok kívánni magamnak, mint a JóIsten...

Sokszor hisszük, hogy már eléggé tapasztaltak vagyunk, eléggé felnőttek vagyunk - elfelejtjük, hogy milyen nagy adottság, hogy Isten gyermekei lehetünk(!) -, s aztán úgy döntünk a nagy eszünkkel, s logikánkkal, hogy minden részletre odafigyelünk, s csak egyedül az Isten marad ki az egész döntési folyamatból. Csoda-e, ha aztán nem oda jutunk, ahová szerettünk volna eljutni? Bizony gyakran értetlenkedünk döntéseink következményein, s próbáljuk "Miért?"-jeinkkel kicsikarni a JóIstentől a választ... Persze ha döntéseinket az Ő "erőterében" hoztuk volna meg, akkor utólag nem kellene kétségbeesetten könyörögni a kegyelmi korrekcióért.

Ha Őt beengedem a szívembe, akkor másként olvasom az Igét, mást hallok ki belőle, másként látom az előttem álló feladatokat, másképpen látom embertársaimat, s másképpen viszonyulok hozzájuk és máshogyan is imádkozom és ki merem mondani: "Legyen meg a Te akaratod!". Ez a naponkénti Istenhez fordulás helyhez, s időhöz köthető, de ugyanakkor egy folyamat is bennem, hiszen Isten Szava iránytű is egyben, hogy le ne térjek a keskeny útról...

Megújulás...


URam! Köszönöm a csöndes perceket, a nyugalmat. Add, hogy Bennedés Általad magamra is figyeljek, hogy örömet és békességet tudjak sugározni mások felé! Ámen


Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.
Ef 4,23

Gyakran megtörténik, hogy a hívő ember olvas egy igét vagy hall egy igerészt, s azt "ahá"- élményt él át: "Na, ez az, ami nekem szól, ez az, ami végre megoldja az én problémámat!"... A szomorú igazság, hogy a Szentírást, mint az életet magát, mindig összefüggéseiben, s a lehető legnagyobb távlatban kell, s illik értelmezni. Ellenkező esetben egy-egy kiragadott gondolat hamar a (vélt?)igazságunk támogató bástyájává válhat. Az egyháztörténet is arra tanít minket, hogy - bár a radikális nézetek mindig valamilyen helytelen korábbi gyakorlatra megoldást kínáló ellenpólusként jelentkeztek -, a szélsőséges ideológiák mindig zsákutcába vezetnek.

"Hamar munka - ritkán jó!" - tartja a régi szólás, s bizony mindenkori korszellem-diktálta gyors megoldások nem vezetnek sehová. Két hét alatt nem lehet lefogyni 20 kilót, ahogyan ennyi idő alatt nem lehet egy idegen nyelvet sem elsajátítani. S ha valaki azt gondolja, hogy a zongorista úgy improvizál, hogy csak leül a zongorájához, s csapkodja a billentyűket - az alaposan félreérti a dolgokat. Csak az tud improvizálni, aki gyakorol! Az tud teljes életet élni, az boldogul, aki készül az Életre, s nem gondolja magában, hogy "csak a húszéveseké a világ"... s minden majd megoldódik magától. (A fiatalság napról-napra múló kábulat, olyan magától gyógyuló betegség, amin előbb-utóbb mindenki átesik.)

Pál apostoltól nem idegen a radikalizmus - ezen persze ne csodálkozzunk -, hiszen ő személyesen soha nem találkozott a Názáretivel - a damaszkuszi "Jézus-találkozása" az egy abszolút zárt, belső lelki élmény volt -, ő nem tapasztalta meg a Mester szelídségét éveken át úgy, mint a többi tanítvány... Ő hús-vér emberként soha nem élte, nem követte a Krisztust úgy, mint András vagy Simon-Péter és a többi tanítvány, hanem dogmatikát alkotott, azaz elméletet gyártott a Krisztuskövetésről. (Ha megfigyeljük: dogmatikájának alátámasztására minden esetben, kizárólag, csakis az Ószövetségből idéz, s ezzel gyakorlatilag kizár mindenkit a római-hellén kultúrából. Radikalizmusának egyetlen komoly következménye van: nincsenek kapcsolópontok más kultúrához, csakis ahhoz, amiben Saul-Pál maga nőtt fel...A judaizmus az európai kultúra nagyon fontos, meghatározó része, de nem egyenlő az egyetemes kultúrával!)

A megújulás - akárcsak a természetben - nem egyszeri, hanem folyamatos. Luther Márton naponkénti megtérésről beszél, ami tulajdonképpen a folyamatos megújulás. Ádventi időszakba léptünk, ami nem csak várakozást jelent. A szó (ad-venio) eredeti értelmében valamihez való érkezést, jövetelt jelent, s a hívő ember számára az ádvent a Valakihez való megérkezést is munkálja. Éppen ezért, különlegesen szép ez a várakozásos időszak... Teremtsünk hát alkalmakat a megújulásunkra(!), s ádventi csöndes percekkel - egy-egy teával vagy kávéval kényeztetve egy kicsit a testünket is -, egy jó könyvvel a kézben lassítsunk/csöndesedjünk, hogy léleksimogató szelídségével megérkezzen szívünkbe az ÚR, Aki megújulásunk "ajándékozója"...





Munka...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem munkában örömet, s fáradozásomnak engedd megtapasztalnom az eredményét is! Áldd meg Uram a munkában állókat munkakedvvel még akkor is, ha sikerük gyümölcsét nem mindig ők, hanem arra méltatlan embertásaik "fölözik" le! Istenem! Tedd igazságosabbá embervilágunkat, hogy jól érezzük magunkat benne, s mindenki rádöbbenve istenképűségére Téged dicsérjen, szóval és tettel egész életén át! Ámen



Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.
2 Thessz 3,11-12

Ahány ember, annyiféle tálentum és késztetés... Ha nem így lenne, akkor nehezen vagy egyáltalán nem működne a társadalom, hiszen csak pékekből vagy csak mozdonyvezetőkből nem állhat össze a társadalom, szükség van benne orvosra és mérnökre, s talán még papra is! Régi felismerés, hogy Isten a munkát nem büntetésünkre adta, hanem áldásos feladat gyanánt - az persze egy másik kérdés, hogy a bűneset (ellenkezés Istennel) okán munkánkban is tettenérhető a bűn, amit hibának hívunk.

Munka nélkül lehet élni, de nem érdemes. Az előnyök rövidtávúak, a hátrányok hosszútávon pedig beláthatatlanok. Isten ugyanis az embert az alkotó munkára rendelte, s aki ezt az isteni "programot" elveti/kiiktatja életéből, az elveszíti emberségének egyik legfontosabb részét, s személyiségében súlyosan deformálódik. A munka nem egyenlő az élettel, de az élet munka nélkül csak "vegetáció". Aki számára a munka "isten", azaz kitölti éjjelét s nappalát, az nem látja a fától az erdőt, azaz nem érti, hogy Isten a teremtettség egészére hívta el az embert, nemcsak egy bizonyos részére... Sokan szeretnének munka nélkül élni, s ha aztán ez valahogyan - többnyire kétes akciók árán - mégis sikerül, alig vagy egyáltalán nem tudnak élni az "eredményekkel". Az "újgazdag" ember kivagyisága nemcsak itthon, a világ minden tájékán "szemet szúr"... attól ugyanis, hogy valakinek sok pénze van, attól csak hatalma növekszik, de a józan esze, az esetek többségében sajnos nem.

Fontos megjegyezni, hogy a "kegyelem-kenyéren élés", azaz a létminimum alatt vagy annak vonzásában tengődés sem az, amit az Isten elrendelt földi teremtményei közül legfőbb kiválasztottjának, az embernek. Isten az embert a kezdetektől fogva méltóságteljes életre teremtette, s aki ezen isteni parancs ellen tesz, annak nemcsak emberrel, de Istennel is meggyűlik a baja. (Isten ugyanis soha nem bottal ver, vannak olyan lelki eszközei, amik fájdalmasabbak bármilyen verésnél... pl. lelkiismeretfurdalás.)

A magunk kenyerén élés mindig méltóságot teremt. Ezért szükséges mindenki számára az értékteremtő munka. Aki csak kölcsönökből tud élni, az idővel maga is hitvánnyá válik... Sajnos a vadkapitalista érdeknek nem jó, ha mindenki független, boldog és megelégedett, mert akkor nincsenek elkeseredett, kiszolgáltatott emberek, akik a pénzért mindenre képesek, s nincs olcsó meg drága piac sem, melynek különbözetéből nagy hasznot lehet csinálni... Ha mindenki becsülettel megélhetne a munkájából, akkor bizony a világ ma máshol tartana! De amíg pénzügyi eszközökkel a szegénységet konzerválják, s teljes kiszolgáltatottságban, a tőzsdei érdekeknek alárendelve országok tucatjai szenvednek néhány tízmillió kapzsi ember miatt, akik a Föld kincseit igazságtalanul birtokolva a maguk határtalan hasznát keresik, eladdig nem lesz béke az embervilágban... Isten ugyanis a világot nem az egyes embernek, hanem az Embernek, azaz mindenkinek teremtette! Isten az embert soha nem gazdagnak és szegénynek, hanem Embernek akarja látni.

A keresztény ember jól tudja, hogy az ember Istenhez fordulása, a Nagy Változás csak akkor áll elő, ha megtörténi a Nagy Találkozás Teremtő és teremtmény között, amikor is Krisztus szeretetének önkéntes rabjává válik az ember. Innentől kezdődik a reformáció, a naponkénti megtérés, ti. Isten nem a deformáció, hanem a reformáció, azaz a folyamatos megújulás Istene...




A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem örömet munkámban, s erőt feladataim elvégzéséhez! Add Uram, hogy időmet jól felhasználhassam necsak önmagam tálentumos kiteljesítésére - ahogyan Te azt kívánod -, de jusson erőm mások segítésére is! Ámen


Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!
Zsolt 90,17

Gondolataink, érzéseink hűséges végrehajtói - kezeink - egy életen át simagatják, alakítják az anyagvilágot... a por-ember ide-oda túrkál a porban, s olykor azt hiszi maradandót is épített. Valójában, semmi sem "örök"... a követ koptatja a szél, s az eső, az ércet beolvasztják ágyúnak vagy tengeralattjárónak vagy éppen "megélhetés gyanánt" ellopják... Aki kicsit is belegondolt már abba, mennyire behatárolt a létünk, milyen nagy küzdelmet folytatunk a moly (élet törvényszerűségei: születés-halál) és a rozsda (korrózió) ellen - s talán egy-egy csatát megnyerünk, de a háborút elveszítjük -, nos az jól érzékeli, milyen hasztalan is agyunk minden akarása, s kezünk olykor emberfeletti teljesítmenye. Ölbetett kézzel mégsem ülhetünk!

A szerzetesség fájának igazi virágba-borulása a 11. századi clugny (klűnyi) reformmozgalomnak köszönhető. Ennek egyik fő kiváltó oka a régi szentbenediki jelmondat elhomályosulása volt. Az "Ora et labora!" harmóniáját az egyoldalú meditáció törte meg. A sok imádság (értsd liturgikus alkalmak) és kevés vagy egyáltalán nem végzett munka financiális csődbe juttatta a kolostorokat... Nos, a munka nem büntetés, hanem ajándékos lehetőség, ami emberlétünket kíséri - fontos megjegyezni, hogy már a paradicsomban is volt munka (vigyázni kellett a teremtésre), azt tehát Isten szorosan hozzánk rendelte, s nem paradicsomon kívüli jogosan megérdemelt helyzetünk további súlyosbbítására... Manapság, amikor oly sokan büszkék arra, hogy "még egy szöget sem képesek beverni a falba" azt felejtik el, hogy az Isten gyaníthatóan nem véletlenül adta ezt a csodálatos szerkezetet: a kezet... A kéz, amely megvalósít, a kéz, amely megfogható, tapintható valósággá változtatja a szép terveket vagy nagyreményű álmokat. Aki kívánja az emberlét teljességét megtapasztalni, az nem kerülheti meg a kétkezi munkát! Legyen az szözmötölés a virágoskertben, takarítás, mosogatás vagy barkácsolás, magyarul a kétkezi munka, ahol kihívás számunkra az anyag, s korlát kezünk ügyessége.

A zsoltáros esdeklő fohásza Isten áldását kéri, hogy mindaz, amit tesz, az legyen maradandó. A megmaradás tulajdonképpen azt jelenti: nemcsak nemkem volt fontos, amit elvégeztem, de azoknak is, akik utánam jönnek az Élet láncolatában. Ha ez megvalósul, akkor betöltük azt, amiért jöttünk erre a Földre, s ha megöregedve már csak a botunkat tudjuk szorongatni, akkor sem vagyunk elégedetlenek, hanem békességgel készülünk utolsó utunkra... Ha azonban minden elképzelhető haszontalanságot csináltunk kezeinkkel, akkor fájdamasok lesznek utolsó éveink, mert lehet, hogy szeretnénk már nagyon pótolni az elmaradt simogatásokat, az alkotás nagyszerűségét, de kezünk, sőt egész testünk már erőtelen... A maradandóság azonban nemcsak fontosságot jelent, hanem mindenekelőtt bizonyosságot: volt értelme a küzdelmeinknek, volt értelme az életünknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése