2017. július 20., csütörtök

Alkalmatlannak érzed magad?

„…a mi alkalmasságunk az Istentől van.” (2Korinthus 3:5)
Isten soha nem fog rád bízni olyan feladatot, amelyet az Ő közreműködése nélkül is el tudsz végezni. Ő „…nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk…” (2Timóteus 1:9) hív el minket. Amikor Isten rád bíz egy munkát, akkor kegyelmét is adja, hogy el tudd azt végezni. De ne várd, hogy könnyű lesz! Isten arra hívta el Mózest, hogy utasítsa a fáraót, hogy engedje el az összes rabszolgáját, hogy elmehessenek egy olyan Istent imádni, akiben a fáraó nem is hitt. Jónásnak azt mondta, hogy menjen Ninivébe, a világ legromlottabb városába, és mondja nekik: „Térjetek meg, vagy meghaltok!”. Amikor Isten elhívta Jeremiást, hogy az Ő üzenetét átadja egy kemény, makacs, én-központú népnek, akik nem voltak hajlandók rá hallgatni, Jeremiás annyira sírt, hogy „a zokogó próféta” néven vált ismertté. Ha tehát most alkalmatlannak érzed magad, Isten nélkül – az is vagy! A Biblia hősei nem pattantak csak úgy fel a helyükről és nem mondták, hogy: „Semmi gond, én elintézem!”. De íme, a jó hír: Isten nem arra hív, hogy Neki dolgozzunk, hanem, hogy Vele – ez pedig garantálja a sikert. Azt mondod: „De én nem vagyok rá képes”. Semmi probléma: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket” (2Korinthus 3:5-6). Azt mondod: „De nincsenek meg hozzá a szükséges anyagi forrásaim”. Nem gond: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8). Azt mondod: „De nincs hozzá erőm”. Semmi baj: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).


Állj egyenesen!

„…ő nyomban felegyenesedett…” (Lukács 13:13)

Annak, hogy képes vagy-e egyenesen és felemelt fejjel állni, kevés köze van a bőröd színéhez, de sokkal több ahhoz, hogy mi van a szívedben. „Az én őseim a Mayfloweren jöttek Amerikába” – mondod. Ez jól hangzik, de „Krisztusban nincs szolga, sem szabad”. Isten országában a társadalmi rang nem számít. A nemed sem számít: „nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Az sem érdekes, hogy milyen az erkölcsi háttered. Ráháb prostituált volt, mielőtt hinni kezdett Isten beszédének. De miután bízott Isten szavában, többé soha nem tért vissza régi foglalkozásához. Sőt, a Szentírás Sárával, Ábrahám feleségével együtt említi őt, mert hitt Istennek és áldást nyert (Zsidók 11:31). A Krisztusban való hit igazi egyenlőséget teremt, ha ezt elnyered, akkor felemelt fővel járhatsz a múltad ellenére is. Nem számít, hogy mit mondanak az emberek. Amit Isten mond rólad – és amit így elhiszel magadról – egyedül az számít. Lukács feljegyzi: „Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedből«. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lukács 13:10-13). Ha elkötelezed magad Krisztusnak, Ő megváltoztat téged. Ő majd elbánik mindazzal, ami megnyomorított téged lelkileg, értelmileg és érzelmileg, és elvégzi, hogy egyenesen állj.



HA VALAKI MEGBOTLIK, SEGÍTSD FEL!

„... ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben..." (Galata 6:1)

Pál azt írja: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagy­tok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." Figyeld meg ezt a kifejezést: „tetten érnek". Legtöb­ben, akik megbotlunk, valamikor azt hittük: „ez sohasem fog megtörténni velem". Mégis meg­történt. Egy gyenge pillanatban engedtünk az ördögnek. Amikor ez megtörténik valakivel, Isten családjának tagjaiként kötelességünk, hogy segítsünk neki helyreállni, bármilyen bűnt követett is el. Ebben a szentírási részletben a „helyreigazítani" szónak orvosi színezete van. Azt az orvost festi le, aki a helyére igazít egy eltört végtagot. Ahhoz, hogy valakit lelkileg helyreigazítsunk, sokféle módon kell neki segítenünk. Először segítenünk kell abban, hogy elismerje bukását. A Betsabéval való házasságtörő viszonya után Dávid így imádkozott: vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz..." (Zsoltárok 51:6). Másodszor segítenünk kell, hogy elfogadják, ők a felelősök bűnükért. Még akkor is, ha talán valaki más is hozzájárult a dologhoz, Isten előtt nekünk magunknak kell számot adnunk. Harmadszor segítenünk kell nekik, hogy eljussanak a megbánáshoz és a megtéréshez. A megbánás mély bűnbánatot jelent, és a bűntől való elfordulást, új irányba indulást. Ezután segí­tenünk kell nekik a jóvátételben; ha valaki valami rosszat tett, tegye jóvá, amint lehet. Segíthetünk nekik abban, hogy ez által is erősödjenek. A bukások által Isten olyan leckéket tanít nekünk, ame­lyek megvédenek attól, hogy a jövőben hasonló utakra tévedjük. Segíthetünk abban is, hogyan reagáljanak Isten fenyítésére hálával. Az biztos, hogy ez nem könnyű, de ha mérlegeljük, hogy Isten­nek a célja ezzel a fegyelmezéssel az, hogy így „szentségében részesüljünk" (Zsidók 12:10) - akkor elkezdünk hálát adni mennyei Atyánknak szeretetteljes fegyelmezéséért. Ez az, ami igazán megvéd attól, hogy a keserűség gyökeret verjen bennünk, és felnövekedve bűnt teremjen.



„... igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel..." (Galata 6:1)
Milyen lélek kell a helyreigazításhoz? Szelíd lélek, „...ha valakit tetten is érnek valami­lyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." Nagyon valószínű, hogy az illető már amúgy is szenved, sebezhető és törékeny, mint az üveg; a kárhoztatás csak rosszabbá tenné kínos helyzetét. Megértésre és elfogadásra - nem egyetértésre! - van szüksége. Alázatos lélekre is szükség van. „De azért vi­gyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!" (Galata 6:1). Minket is ugyanolyan anyagból szabtak, mi is ugyanúgy el tudunk bukni. Emlékezz, Péter azt mondta Krisztusnak: Uram, lehet, hogy mások megtagadnak, de én nem! (Id. Máté 26:33) Komolyan is gon­dolta, nem hitte volna, hogy vele is megtörténhet! Nagyon óvatosnak kell lennünk a saját életünkkel, meg kell vizsgálnunk magunkat, tudnunk kell, hogy mi is sebezhetőek vagyunk mindenfajta kísértés és bűn tekintetében. Végül szükség van a szeretet és együttérzés lelkére. Pál azt írja: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét" (Galata 6:2). Ebben az igében a „teher" szó az jelenti: „nehéz súly". Azt jelenti ez, hogy együtt kell mennünk velük, együtt kell sírnunk velük, együtt kell dolgoznunk velük, amíg helyre nem állnak. Ha a sérült ember nem talál kegyelmet, sze­retetet és gyógyulást Isten családjában, akkor ugyan hol talál? Dr. Charles Stanley írja: „Az írásokból világosan kiderül, hogy kötelességünk helyreállítani elbukott testvérünket. Az is világos, hogy ezt az érzékeny és kényes témát nagy gonddal, nagy körültekintéssel kell kezelnünk, különben sérül bizonyságtételünk a hitetlen világ felé."



Miért nélkülözhetetlen a helyreigazítás? Hogy megvédjük életüket, „...aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól..." (Jakab 5:20). Ha valaki, akit szeretsz, bűnt követ el, szó szerint megöli önmagát. Ha igazán törődsz azzal az emberrel, nem teheted meg, hogy csak állsz és nézed. A helyreigazítás a gyülekezet életének megőrzése miatt is szükséges. Pál azt írja: „...intsétek a rendetleneket..." (IThesszalonika 5:14 Károli). Amikor a bűnt tolerálják, és racionális magyaráza­tot kerítenek köré, a tagok megharagszanak, és elmennek, mások pedig sérülnek. A gyülekezet hírneve és légköre sérül, ha valaki bűnt követ el és nem hozza azt helyre. Isten jó hírének megőrzése létfontosságú. Amikor Nátán próféta Dáviddal beszélt
Betsabéval elkövetett vétkéről, ezt mondta: okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra..." (2Sámuel 12:14). Ha elítélünk valamit a világban, de ugyanazt elnézzük magunk között, üzenetünk süket fülekre fog találni. Ezért írja Pál: „...ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel". Megfelelő módon kell hozzájuk közelítenünk! Nem szabad szembesítenünk valakit a bűnével, ha nekünk magunknak is ugyanaz a problémánk. A helyreigazítás céljával és elvárásával kell megközelítenünk. Ez nem boszorkányüldözés, hanem az elveszett bárány keresése. Ennek a lényege, hogy visszahozzuk őket a közösségbe, és ehhez meg kell szabadulnunk a „szentebb vagyok, mint te" hozzáállástól. Légy őszinte, egyedül Isten kegyelme, hogy téged nem kaptak rajta ugyanazon a vétken, nem igaz? Mondd meg annak, akivel foglalkozol, hogy ezt elismered. Biztosítsd arról, hogy bármilyen bűne legyen is, az nem megbocsáthatatlan. Mindig van visszaút a lelki egészséghez.

Uralkodj magadon!

„Minden szabad nekem – de…” (1Korinthus 6:12)


Add tudtára a testednek, hogy ki diktál! Minden nap találj módot arra, hogy nemet mondj önmagadnak. Ha így teszel, akkor képes leszel megtenni akkor is, amikor valóban számít. Most nemcsak főbenjáró bűnökről beszélünk, hanem arról, hogy oda kell koncentrálnunk életünk fegyelmezetlen területeire, amelyeket kimagyarázunk és racionalizálunk, ahelyett hogy végre törődnénk velük. Pál azt írja:

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” Pál ezen a mércén méri le cselekedeteit: „Javamra válik? Vagy fennáll a veszélye annak, hogy uralma alá kerítsen?”

Meddig fogod még azt mondogatni magadnak: „Tudom, hogy meg kell változnom, és meg is fogok: holnap”? Jogod van hozzá, hogy csokoládétortát és fagylaltot fogyassz minden este lefekvéskor. Ezt „szabad”, de nem „használ”, főleg, ha egészséges artériákat, cukor-mentes vért, csinos derekat akarsz, és azt, hogy képes legyél lefutni a maratont, vagy talán csak annyit, hogy lépést tudj tartani az unokáiddal. Jogod van ahhoz, hogy úgy töltsd az idődet, és úgy költsd a pénzedet, ahogy neked tetszik, de nincs jogod panaszkodni, ha a csökkenő hozadék elve bejön, és a szegényházban végzed. Jogod van bármilyen szeméttel megtölteni az elmédet, amivel csak akarod. De értsd meg: ha folyamatosan kiteszed magad a helytelen dolgok hatásának, az gyengíteni fogja a jellemedet, megfoszt az önbecsülésedtől, és végül rabszolgájává tesz.

Ha arról van szó, hogy a rossz szokásokat jóra cseréld, azt csak egyetlen egy ember tudja elérni: te. A jellemed a mindennapos döntéseid összessége. Amit gondolsz, amit választasz, és amit teszel nap mint nap, azzá válsz.
VÁLASZ AZ AGGODALMAIDRA

„Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21)

Szavaid vagy érted vagy ellened dolgoznak. A Biblia azt mondja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18:21). A „szavaid gyümölcsét eszed” régi mondás nem csupán semmitmondó közhely, hanem nagy igazság! Jeremiás próféta ezt írta: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem [faltam szavait], igéd vidámságot szerzett nekem és szívbéli örömöt…” (Jeremiás 15:16 NKJV). A zsoltárosnál ezt olvassuk: „… az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult  helyzetükből [aggodalmaikból]. Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.” (Zsoltárok 107:19-20 NKJV). Isten Igéje az orvosság, ami az aggodalmat gyógyítja. Tehát neked is azt kell mondanod a helyzetről, amit Isten mond róla, különben ellentmondasz neki, és elválasztod magad, akik hasonlóképpen gondolkoznak, és Isten Igéjét és szólják az életedre. Akiket pedig nem érdekel Isten Igéje, azokkal töltött idődet korlátozd le! Ha jó gyümölcsöket akarsz teremni, ahhoz megfelelő éghajlat kell. A szavak, amiket kimondasz (és amikre hallgatsz) meghatározzák életed klímáját, irányultságát és eredményeit. A siker titka nem titok. A Biblia azt mondja, hogy aki „az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsoltárok 1:2-3).

Az aggodalmaidra a válasz Isten Igéjében van!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése