Az igazság Dávid bátyjairól
„…Isait és az ő fiait pedig megszentelé…” (1Sámuel 16:5 Károli)
Dávidnak mind a hét testvérét körülmetélték, jelezve ezzel, hogy Isten tulajdonai. Mégsem küzdött meg egyikük sem Góliáttal. Miért? Azért, mert: 1) Mert engedték, hogy a körülöttük lévők félelme lerombolja hitüket. A félelem ragályos, ha elég sokáig hallgatsz rá, megfertőződsz. Nos, nem kell elszigetelődnöd a világtól, de el kell határolódnod a negatív befolyásától. Az, hogy Góliátra hallgattak, legyengítette Dávid testvéreit – szóval te kire hallgatsz? Fogadd el Isten véleményét, és építsd arra az életed! Engedd, hogy Igéje rendezze el minden ügyedet! 2) Nem volt személyes tapasztalatuk Istennel, amire támaszkodhattak volna. Az életben nincsenek jelentéktelen csaták. A kis csaták készítenek fel azokra a nagy csatákra, melyek sorsunkat formálják. Az oroszlán, melyet Dávid fiatal gyerekként megölt, nagy volt, a medve nagyobb, és Góliát még nagyobb. De Dávid nem rémült meg. „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sámuel 17:37) Állj rá az „isteni pillanatokra”! Az, hogy miben fogsz hinni egy krízishelyzetben, azok a tapasztalatok határozzák meg, amiket a múltban átéltél Istennel. 3) Lehet, hogy jó benyomást keltő megjelenésük volt, de a szívük nem kereste Istent. Ezért Isten kizárta őket a mérkőzésből, és azt mondta: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember a külső megjelenésre figyel, de az Úr a szívet nézi.” (1Sámuel 16:7 NKJV) Dávid szíve és lelke azáltal formálódott, hogy megfigyelte a teremtett világot, és közösségben volt Teremtőjével. „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után…” (Zsoltárok 42:2-3) Te el tudod mondani ezt magadról?
MIT JELENT SZOLGÁLNI?
„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” (János 13:8)
Jézus
…”letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután
vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és
törölni azzal a kendővel, amivel körül volt kötve. Eközben Simon
Péterhez ért. Az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?« …
Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.”
… Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét
letelepedett, és ezt mondta nekik: »Értitek, hogy mit tettem veletek?…
példát adtak nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál… «” (János
13:4-16).
Figyeld meg azt a két dolgot, amire Jézus tanított: 1) Ahhoz, hogy Istennek szolgáljunk, egymást kell szolgálnunk. Amikor Péter tiltakozott, Jézus ezt mondta: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Ha be akarod tölteni a rád bízott szerepet Isten tervében, másokat magad elé kell helyezned. Lehet, hogy amit most csinálsz, hasznos számodra, de vajon szolgálatára van-e másoknak, és tetszik-e Istennek? 2) Amikor a szolgálatról van szó, semmi nem számít alantas munkának. El tudod képzelni? Jézus, aki Isten volt, lehajolt a test legalsó, legpiszkosabb, legbüdösebb részéhez. Jól őrizd meg ezt a képet emlékezetedben, hogy amikor legközelebb megkérnek valamire, amit nem akarsz csinálni, valamire, ami „méltóságon aluli” számodra, akkor eszedbe jusson! Krisztus értékesnek tartotta a legkisebbeket, az elveszetteket, az utolsókat, a legalsókat, hogy eljött, hogy megváltsa őket. Ma tőlünk is azt kéri, hogy induljunk el másokat szolgálni!
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5)
Pál azt írta: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7). Ha Istennek akarsz szolgálni, akkor magad helyett másokra kell összpontosítanod. Tetteinknek nagy része önmagunk szolgálata. Azért szolgálunk, hogy csodáljanak, hogy elérjük saját céljainkat. Cselekedeteink egy része inkább manipuláció, mint szolgálat. Igazából magunkra gondolunk, és arra, milyen nemesek és csodálatosak vagyunk. Még arra is képesek vagyunk, hogy a szolgálatot alkudozás eszközeként használjuk: „Isten, megteszem ezt érted, ha te megteszed azt értem.” Nem, az igazi szolgák nem Istent használják saját céljaikra, hanem engedik, hogy Isten használja őket az ő céljaira. Istennek mindig fontosabb, milyen indítékkal teszel valamit, mint az, hogy mit érsz el. Amacjá király nem volt kedves Isten szemében, mert: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (2Krónika 25:2). Az önmagunkról való megfeledkezés napi küzdelem, olyan lecke, amit újra és újra meg kell tanulnunk. Lemérheted, hogy szolgai szíved van-e azzal, ahogy reagálsz, amikor mások szolgaként bánnak veled. Hogyan viselkedsz, amikor úgy érzed természetesnek vesznek, parancsolgatnak neked, vagy alacsonyabb rendűként kezelnek? Jézus azt mondta: „… ha valaki ki akar használni, használd ezt lehetőségként a szolgáló élet gyakorlására…” (Máté 5:41 TM). Azt mondod: „Ez nem igazságos. Én mindig csak adok, de soha semmit nem kapok vissza érte.” Csak szolgálj tovább, tudva: „hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8).
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsoltárok 100:2)
Pál azt írja: „mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:18). Ha az önértékelésed bármi máson alapul, mint Isten tetszésén, akkor szolgálatod indítéka nem helyes. A bizonytalan emberek aggódnak amiatt, milyennek látják őket mások. Gyengeségüket védelmi büszkeség réteg alatt rejtegetik. Minél bizonytalanabb valaki, annál inkább igényli, hogy mások szolgálják, és annál inkább küzd mások elismeréséért. Egy bibliatudós írja: „Ahhoz, hogy szolgálni tudjunk másoknak, meg kell halnunk számukra; úgy értem, fel kell adnunk, hogy jelentőségünket és értékünket az ő mértékeikkel mérjük … csak így válunk szabaddá azt együttérzésre.” Szolgálatunkat nem szabad arra alapoznunk, hogy hogyan válaszolnak rá azok, akiket szolgálunk, egyetlen alapunk csakis Istennek való engedelmességünk lehet. Isten igazi szolgái nem követelnek magasztos titulusokat. Ha munkakörük megköveteli, akkor címüket alázattal viselik. Pál, a legnagyobb apostol azt írta: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:17-18). Ha valakinek volt alapja nagy nevekre hivatkozni, az Jakab volt, Jézus féltestvére. Ez ám az ajánlólevél! Képzeld csak el, milyen lehetett Jézussal egy családban felnőni! Mégis csupán így nevezi meg magát a Szentírásban: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája…” (Jakab 1:1). A Krisztusnak végzett szolgálat egyszerre munka és öröm: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” El tudod képzelni, mi mindent tudnánk véghezvinni, ha komolyan vennénk szolgai szerepünket – és mindezt örömmel tennénk?
„Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?” (Galata 3:3)
Ann Landers, amerikai újságírónő írta: „Rózsaszín szemüvegben nem tesznek bifokális lencséket, hiszen álmában senki sem akarja az apró betűs megjegyzéseket olvasni.” Az álmokban az apró betűs részek_ a valóság. Lehet, hogy beteljesül az álmod, de nem lesz tökéletes. Visszatekintve azt mondod majd: „Bárcsak akkor tudtam volna azt, amit most tudok.” De ha újra átélhetnéd az egészet, valószínűleg végül megint ugyanezt mondanád. Az igazság az, hogy az út tovább tart, mint ahogy remélted; több akadállyal kell szembenézned, mint ahogy gondoltad; a csalódás nagyobb lesz, mint vártad; a mélységek mélyebbek lesznek, mint képzelted; az ár nagyobb lesz, mint számítottál. Ne váj tehát többet, mint amennyi józanésszel belátható! Ne tekintsd a kis hibákat óriási katasztrófáknak! Dr. Chris Thurman a következő tanácsot adja a tökéletességkényszerből való szabaduláshoz: „Alázattal bánd meg, hogy annyira eltöltött a büszkeség, hogy azt hitted, egyenlő vagy Istennel! Összpontosíts a realitásra: fogadd el az életet olyannak, amilyen, ne várd, hogy olyan legyen, amilyennek szerinted kellene lennie! Tűzz ki elérhető célokat, olyanokat, amelyek reálisak és itt és most megvalósíthatóak. Állíts fel ésszerű határidőket: ne azzal küszködj, hogy egyetlen dolgot tökéletesen csinálj, hanem állíts fel fontossági sorrendet, és fordíts elegendő időt minden egyes tevékenységre! A kevésbé fontos területeken fogadd el az »elég jó« minősítést is! Nem mindent kell – és nem is mindent lehet – kivételesen jól elvégezni. Hagyd el a »mindent vagy semmit« gondolkodásmódot! Nem minden helyzet fekete-fehér – a legtöbb a szürke rengeteg árnyalatát tartalmazza. Tanulj a hibáidból, aztán lépj tovább! Ismerd el gyengeségeidet, ha ezt teszed, akkor szabadon engeded magad a perfekcionizmus* fogságából. Találj rá Isten szerinti értékedre, ami nem emberi erőfeszítésen múlik, nem azon, hogy mit csinálsz, és azt milyen jól csinálod.”
*betegesen, megszállottan tökéletességre törekvés„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6)
Egy keresztyén szerző mondja el: „Amikor a barátnőmnek megszületett az első gyermeke, a hölgy szakmai rátermettségét az anyaságra is megpróbálta alkalmazni. Szigorú napirendet tartott, időben lefektette a gyermeket aludni, külön betervezett időt a bevásárlásra, és mindig finom vacsorával várta hazaérkező férjét. Egészen addig fenntartotta ezt a látszatot, amíg már nem bírta tovább a nyomást. Végül összeroppant. Hagyta, hogy a lakáson eluralkodjon a rendetlenség, elfelejtett zuhanyozni, sosem ment el bevásárolni, és amikor a férje hazaérkezett, a kezébe nyomta a babát, hogy ő tegye tisztába… és kijelentette, hogy ez a ház vacsora-mentes zóna! Mit tett a férje? Térdre esve felsóhajtott: »Halleluja!« Majd magához ölelte régóta elvesztett feleségét. „Végre visszatértél!” – mondta. Az asszony tehetsége – eltekintve attól, hogy nagyszerű feleség, anya és üzletasszony – a humora volt, a szemtelensége, a szórakoztató társasága és a hitelessége… ezt hiányolta a férje legjobban, amikor a feleség személyisége eltűnt a szülés utáni űrben.” Ha saját emberi erődből próbálod elérni a tökéletességet, az nem fog működni! „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6). Ha valaki más szeretnél lenni, mint aminek Isten eltervezett, akkor haragudni fogsz az egész világra, alkalmatlannak fogod érezni magad, és keserű csalódottság fog lebénítani. Isten szándékosan adott mindenkinek különböző területen tehetséget. Ha ezt felismered, elkezdhetsz szolgálni a te különleges ajándékaiddal. Ne feledd, mindannyian fejlesztés alatt állunk, tehát nyugodtan engedj meg magadnak is egy kis lazítást! Ahelyett, hogy tökéletessé akarnál lenni, kezdj el hálát adni Istennek azért, hogy egyedivé teremtett!
Figyeld meg azt a két dolgot, amire Jézus tanított: 1) Ahhoz, hogy Istennek szolgáljunk, egymást kell szolgálnunk. Amikor Péter tiltakozott, Jézus ezt mondta: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Ha be akarod tölteni a rád bízott szerepet Isten tervében, másokat magad elé kell helyezned. Lehet, hogy amit most csinálsz, hasznos számodra, de vajon szolgálatára van-e másoknak, és tetszik-e Istennek? 2) Amikor a szolgálatról van szó, semmi nem számít alantas munkának. El tudod képzelni? Jézus, aki Isten volt, lehajolt a test legalsó, legpiszkosabb, legbüdösebb részéhez. Jól őrizd meg ezt a képet emlékezetedben, hogy amikor legközelebb megkérnek valamire, amit nem akarsz csinálni, valamire, ami „méltóságon aluli” számodra, akkor eszedbe jusson! Krisztus értékesnek tartotta a legkisebbeket, az elveszetteket, az utolsókat, a legalsókat, hogy eljött, hogy megváltsa őket. Ma tőlünk is azt kéri, hogy induljunk el másokat szolgálni!
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5)
Pál azt írta: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7). Ha Istennek akarsz szolgálni, akkor magad helyett másokra kell összpontosítanod. Tetteinknek nagy része önmagunk szolgálata. Azért szolgálunk, hogy csodáljanak, hogy elérjük saját céljainkat. Cselekedeteink egy része inkább manipuláció, mint szolgálat. Igazából magunkra gondolunk, és arra, milyen nemesek és csodálatosak vagyunk. Még arra is képesek vagyunk, hogy a szolgálatot alkudozás eszközeként használjuk: „Isten, megteszem ezt érted, ha te megteszed azt értem.” Nem, az igazi szolgák nem Istent használják saját céljaikra, hanem engedik, hogy Isten használja őket az ő céljaira. Istennek mindig fontosabb, milyen indítékkal teszel valamit, mint az, hogy mit érsz el. Amacjá király nem volt kedves Isten szemében, mert: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (2Krónika 25:2). Az önmagunkról való megfeledkezés napi küzdelem, olyan lecke, amit újra és újra meg kell tanulnunk. Lemérheted, hogy szolgai szíved van-e azzal, ahogy reagálsz, amikor mások szolgaként bánnak veled. Hogyan viselkedsz, amikor úgy érzed természetesnek vesznek, parancsolgatnak neked, vagy alacsonyabb rendűként kezelnek? Jézus azt mondta: „… ha valaki ki akar használni, használd ezt lehetőségként a szolgáló élet gyakorlására…” (Máté 5:41 TM). Azt mondod: „Ez nem igazságos. Én mindig csak adok, de soha semmit nem kapok vissza érte.” Csak szolgálj tovább, tudva: „hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8).
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsoltárok 100:2)
Pál azt írja: „mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:18). Ha az önértékelésed bármi máson alapul, mint Isten tetszésén, akkor szolgálatod indítéka nem helyes. A bizonytalan emberek aggódnak amiatt, milyennek látják őket mások. Gyengeségüket védelmi büszkeség réteg alatt rejtegetik. Minél bizonytalanabb valaki, annál inkább igényli, hogy mások szolgálják, és annál inkább küzd mások elismeréséért. Egy bibliatudós írja: „Ahhoz, hogy szolgálni tudjunk másoknak, meg kell halnunk számukra; úgy értem, fel kell adnunk, hogy jelentőségünket és értékünket az ő mértékeikkel mérjük … csak így válunk szabaddá azt együttérzésre.” Szolgálatunkat nem szabad arra alapoznunk, hogy hogyan válaszolnak rá azok, akiket szolgálunk, egyetlen alapunk csakis Istennek való engedelmességünk lehet. Isten igazi szolgái nem követelnek magasztos titulusokat. Ha munkakörük megköveteli, akkor címüket alázattal viselik. Pál, a legnagyobb apostol azt írta: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:17-18). Ha valakinek volt alapja nagy nevekre hivatkozni, az Jakab volt, Jézus féltestvére. Ez ám az ajánlólevél! Képzeld csak el, milyen lehetett Jézussal egy családban felnőni! Mégis csupán így nevezi meg magát a Szentírásban: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája…” (Jakab 1:1). A Krisztusnak végzett szolgálat egyszerre munka és öröm: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” El tudod képzelni, mi mindent tudnánk véghezvinni, ha komolyan vennénk szolgai szerepünket – és mindezt örömmel tennénk?
SZABADULJ KI A TÖKÉLETESSÉG-KÉNYSZERŐL!
„Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?” (Galata 3:3)
Ann Landers, amerikai újságírónő írta: „Rózsaszín szemüvegben nem tesznek bifokális lencséket, hiszen álmában senki sem akarja az apró betűs megjegyzéseket olvasni.” Az álmokban az apró betűs részek_ a valóság. Lehet, hogy beteljesül az álmod, de nem lesz tökéletes. Visszatekintve azt mondod majd: „Bárcsak akkor tudtam volna azt, amit most tudok.” De ha újra átélhetnéd az egészet, valószínűleg végül megint ugyanezt mondanád. Az igazság az, hogy az út tovább tart, mint ahogy remélted; több akadállyal kell szembenézned, mint ahogy gondoltad; a csalódás nagyobb lesz, mint vártad; a mélységek mélyebbek lesznek, mint képzelted; az ár nagyobb lesz, mint számítottál. Ne váj tehát többet, mint amennyi józanésszel belátható! Ne tekintsd a kis hibákat óriási katasztrófáknak! Dr. Chris Thurman a következő tanácsot adja a tökéletességkényszerből való szabaduláshoz: „Alázattal bánd meg, hogy annyira eltöltött a büszkeség, hogy azt hitted, egyenlő vagy Istennel! Összpontosíts a realitásra: fogadd el az életet olyannak, amilyen, ne várd, hogy olyan legyen, amilyennek szerinted kellene lennie! Tűzz ki elérhető célokat, olyanokat, amelyek reálisak és itt és most megvalósíthatóak. Állíts fel ésszerű határidőket: ne azzal küszködj, hogy egyetlen dolgot tökéletesen csinálj, hanem állíts fel fontossági sorrendet, és fordíts elegendő időt minden egyes tevékenységre! A kevésbé fontos területeken fogadd el az »elég jó« minősítést is! Nem mindent kell – és nem is mindent lehet – kivételesen jól elvégezni. Hagyd el a »mindent vagy semmit« gondolkodásmódot! Nem minden helyzet fekete-fehér – a legtöbb a szürke rengeteg árnyalatát tartalmazza. Tanulj a hibáidból, aztán lépj tovább! Ismerd el gyengeségeidet, ha ezt teszed, akkor szabadon engeded magad a perfekcionizmus* fogságából. Találj rá Isten szerinti értékedre, ami nem emberi erőfeszítésen múlik, nem azon, hogy mit csinálsz, és azt milyen jól csinálod.”
*betegesen, megszállottan tökéletességre törekvés„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6)
Egy keresztyén szerző mondja el: „Amikor a barátnőmnek megszületett az első gyermeke, a hölgy szakmai rátermettségét az anyaságra is megpróbálta alkalmazni. Szigorú napirendet tartott, időben lefektette a gyermeket aludni, külön betervezett időt a bevásárlásra, és mindig finom vacsorával várta hazaérkező férjét. Egészen addig fenntartotta ezt a látszatot, amíg már nem bírta tovább a nyomást. Végül összeroppant. Hagyta, hogy a lakáson eluralkodjon a rendetlenség, elfelejtett zuhanyozni, sosem ment el bevásárolni, és amikor a férje hazaérkezett, a kezébe nyomta a babát, hogy ő tegye tisztába… és kijelentette, hogy ez a ház vacsora-mentes zóna! Mit tett a férje? Térdre esve felsóhajtott: »Halleluja!« Majd magához ölelte régóta elvesztett feleségét. „Végre visszatértél!” – mondta. Az asszony tehetsége – eltekintve attól, hogy nagyszerű feleség, anya és üzletasszony – a humora volt, a szemtelensége, a szórakoztató társasága és a hitelessége… ezt hiányolta a férje legjobban, amikor a feleség személyisége eltűnt a szülés utáni űrben.” Ha saját emberi erődből próbálod elérni a tökéletességet, az nem fog működni! „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6). Ha valaki más szeretnél lenni, mint aminek Isten eltervezett, akkor haragudni fogsz az egész világra, alkalmatlannak fogod érezni magad, és keserű csalódottság fog lebénítani. Isten szándékosan adott mindenkinek különböző területen tehetséget. Ha ezt felismered, elkezdhetsz szolgálni a te különleges ajándékaiddal. Ne feledd, mindannyian fejlesztés alatt állunk, tehát nyugodtan engedj meg magadnak is egy kis lazítást! Ahelyett, hogy tökéletessé akarnál lenni, kezdj el hálát adni Istennek azért, hogy egyedivé teremtett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése