2017. december 20., szerda

A menny egy darabkája a földön

Öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, a könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; viseljétek el egymást, és bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak… miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek...

– Kolossé 3:12-13


 Ha az otthonunkat Isten szeretete és békessége tölti meg, az majdnem olyan, mintha a mennyben élnénk.  Mindannyian tudjuk, hogy ez így van. És vágyunk arra, hogy ilyen legyen az otthonunk. Mégis, újra és újra megrövidítjük a családunkat. A kívülállóknak adjuk a legkedvesebb szavainkat és a legmegnyerőbb mosolyunkat.

Gondolkodtál már azon, hogy miért van ez így?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Szellemi értelemben a családod támadás alatt áll. Tudod, a családod nem csupán az egyik legértékesebb ajándékod, de ha összhangban vagytok, akkor az egyik legnagyobb erőforrásod is. Ha te ezt nem is tudod, a sátán akkor is tudja – és ellene van minden erejével.

Egyszerű a haditerve. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy viszályt szítson az otthonodban. Felgerjeszti az önsajnálat és féltékenység érzését. Arra bátorít majd, hogy neheztelj, és keserűséget táplálj a másik iránt. És mindeközben a célja ugyanaz: megosztani a családodat, és romba dönteni az otthonodat.

Amikor Isten népe összhangba kerül, akkor csodák történnek. Az egyetértésük olyan légkört teremt, amelyben Isten természetfeletti, csodatévő ereje szabadon árad! Ezért a sátán folyamatosan azzal kísért, hogy tönkre tegyük ezt a légkört, elrontsuk a dolgokat azzal, hogy haragban vagyunk egymással. Túl gyakran esünk áldozatul a csapdáinak egyszerűen azért, mert nem ismerjük fel, valójában milyen veszélyes a viszálykodás. Azonban ha figyelmesen belepillantunk Isten Igéjébe, megoldódik a probléma. A Jakab 3:16 így szól: „Ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz cselekedet is van.”

Ne nyisd meg az otthonod ajtaját a sátánnak azzal, hogy megengeded a családodnak a veszekedés „luxusát”.

Állítsd le a pusztítást, még mielőtt kezdeti veszi. Horgonyozz le Isten Igéjénél. Kérdezd az Urat az egyetértés erejéről. Többé ne a saját, korlátozott látószögedből tekints a családodra, hanem nézz arra úgy, ahogy Isten látja – óriási erőforrásként! Így nem fogsz tehetetlenül belemenni egy veszekedésbe minden alkalommal, amikor érzelmi vihar tör be az otthonodba.

Határozd el most, hogy nem engeded az ördögnek megkaparintani a családodat. Inkább imádkozz értük, támogasd és szeresd őket. Hozd őket össze, így élvezhetitek a menny egy kis darabkáját a földön.

Igei olvasmány:  Kolossé 3:12-25


A SZOLGÁLAT HELYES IRÁNYVONALA


"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32).

Nagyon kevesen értik meg közülünk is, miért halt meg Jézus Krisztus. Ha az embereknek csak részvétre van szükségük, akkor Krisztus keresztje üres komédia, semmi szükség nem volt rá. A világnak nem "egy kis morzsányi szeretetre", hanem orvosi műtétre van szüksége.

Amikor egy szellemi nyomorúságban lévő lélekkel állsz szemtől szemben, emlékezz a kereszten függő Jézus Krisztusra. Ha az ilyen lélek Istenhez juthat más vonalon is, akkor Jézus Krisztus keresztje szükségtelen. Ha másként is lehet segítened, talán együttérzéssel vagy megértéssel, akkor Jézus Krisztus árulója vagy. Saját lelkednek helyes kapcsolatban kell maradnia Istennel, és az áradjon rá másokra, ami tőle jön. Nem emberi módon kell "adnod", így Istent semmibe veszed. A mai kor szembeötlő ismertetőjele a barátságos vallásosság.

Egyetlen egyet kell tennünk: Jézus Krisztust, a Megfeszítettet kell bemutatnunk mindenkor. Félrevezet minden olyan tanítás, ami nem Jézus keresztjére épül. Ha maga a szolgáló lélek hisz Jézus Krisztusban és a megváltás valóságában teljesen megbízik, meg kell ragadnia az embereket, akikhez beszél. A keresztyén munkásnak Jézus Krisztushoz való viszonya a maradandó és az mélyül el. Ettől, egyedül csak ettől függ, hogy Isten felhasználhatja-e az evangélium hirdetésére.

Az Újszövetség szolgájának az az elhívatása, hogy leleplezze a bűnt és felemelje Jézus Krisztust, a Megmentőt; ezért nem is lehet költői szép beszédű, hanem szigorúan, sebészként kell eljárnia. Isten azért küldött minket, hogy Jézus Krisztust megmutassuk, nem azért, hogy csodaszép előadásokat tartsunk. Egészen olyan mélyre kell lehatolnunk, amilyen mélyrehatóan Isten vizsgált meg bennünket. Az Írást metszőkésként kell használnunk, kertelés nélkül mondjuk meg az igazságot, és az Ige tanításait rettenthetetlenül alkalmaznunk kell.


Az örökkévalóság küszöbén

A nemes harcot megharcoltam.
(2Tim 4, 7)

Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti: „Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja: „A nemes harcot megharcoltam." Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem. Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van. - A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia. - A keresztyén élet harcot jelent. Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd. A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik. Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért. Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért. - Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -


„Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27). Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb. Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!

„Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! - Koszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. - Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"


Futásomat elvégeztem.
(2 Tim 4, 7)

A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.


Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.


Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád.
Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet.
A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss.
Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut.
Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz.
Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed.
Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él.
Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.

A hitet megtartottam.
(2 Tim 4, 7)

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. „Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van. Jönnek súlyos, nehéz napok, amikor úgy látszik, mintha minden imádságunk hiábavaló lenne. Mintha bezárult volna az ég és a Magasságos nem töroődne velünk. „Hol van most a te Istened?" - „Mit segít rajtad minden imádságod?" Ilyen és hasonló, kételyt támasztó kérdésekkel próbálja az ellenség tüzes nyilaival átütni a hit pajzsát. De elszántan álljunk ellene! Csak el ne dobjuk bizodalmunkat! Isten sokszor eltakarja előttünk azt, ami szívében van. Elrejtőzik előlünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sőt látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az Ő Igéjébe fogódzik, minden érzékelhető biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sőt elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyőzte Jézust. - Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az Ő dicsőségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!


Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát.
De nemsoká a mennybe' fenn, Őt szemtől szembe nézhetem.
Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton,
De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam ő nem csalta meg.
Most még csak hitből élek én, De biztat a dicső remény,
Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát.
Ott látom tiszta fénybe' majd, Amit itt még homály takart,
S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.

Eltétetett nekem az igazság (a megigazult élet) koronája, amelyet megad nekem azon a napon az Úr, az igaz bíró.
(2 Tim 4, 8)

Az apostol azzal a biztos reménnyel áll a halál elott, hogy megkapja az igazság koronáját. Isten gyermekei bizonyosak abban, hogy koronát kapnak. Az Ige beszél az élet koronájáról és a dicsőség koronájáról is. Többször találkozunk ilyen fogalmi összekapcsolásokkal az Újszövetségben. Az örök élet, a dicsőség és a megigazulás az a korona, amit Isten gyermekei kapnak egykor.

Kétféle megigazulás van. Ha a bűnös bűnbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az ő igazsága. Aki ezt a kegyelemből ajándékozott megigazulást megőrzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: „Az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában." Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.


Ezt a bíró azért teszi, mert Ő maga igaz. Az istentelennek rémíto az isteni igazság, de a hívőknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza őket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja őket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az előjoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az Ő megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelemből megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.


„Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek.
Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek.
Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba' fenn odaát,
Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát?
Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erőt.
Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent előtt.
Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba' fenn, odaát!
Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!"


Azért jött, hogy megszabadítson


    Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.             — Máté 1,21.
A megváltás első lépése az volt, hogy Krisztus azonosult ember mivoltunkkal. Ez történt az Ő megtestesülése során. Krisztus testté lett. (Ján. 1,14) A Zsidó 2,14 azt mondja: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak…”
Megtestesülésekor azonban, Jézus nem részesedett abból a természetből, amely az ember szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! Akkor nem tudott volna az Atya kedvében járni azzal, hogy megcselekszi az Ő akaratát. Nem, az Ő azonosulása az ember szellemi természetével nem történt meg a keresztrefeszítéséig.
Ott Isten ténylegesen bűnné tette Jézus Krisztust értünk. (2Kor. 5,21) Maga a mi bűnös természetünk lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Ő mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. Isten szemében nem Jézus Krisztus volt az, aki ott függött a kereszten; az emberi nem volt az, aki ott függött. Ezért mindnyájan elmondhatjuk Pállal: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.”


?Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, ha az elepedt lelkűt megelégíted, akkor feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. Akkor vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet a nagy szárazságban is, csontjaidat pedig megerősíti. Akkor olyan leszel, mint a megöntözött kert, mint a vízforrás, amelynek vize el nem fogy.?
(Ésa. 58:10?11)

?Komolyabb hitre van szükségünk. Buzgóbbak kellene hogy legyenek az imáink... Sokan tudni szeretnék, hogy miért annyira erőtlen az imájuk, miért olyan élettelen és ingadozó a hitük, miért olyan homályosak és bizonytalanok a keresztény tapasztalataik? Hát nem böjtölünk ? mondják ? s nem járunk alázatosan a seregek Ura előtt?

Ézsaiás könyve ötvennyolcadik fejezete megmutatja, hogy hogyan változtathatunk ezen az állapoton... Törd meg kenyeredet az éhezőnek, fogadd be házadba a hajléktalan szegényt! Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!

Mindnyájunknak vetnünk kell a türelem, szánakozás és a szeretet magvát. Amit vetünk, azt aratjuk le. Most formálódik ki jellemünk, hogy alkalmassá váljék az örökkévalóságra. Itt e földön tanuljuk meg a mennyei életet. Az ingyen kapott, fenséges kegyelemnek köszönhetünk mindent. Ez a kegyelem viszi véghez megváltásunkat és megújulásunkat, hogy Krisztus örökös társaivá lehessünk. Hirdessük hát ezt a kegyelmet másoknak is!?

(Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 568, 571. l.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése