Áldáskérés...

URam! Áldj meg mindannyiunkat, mert áldásod nélkül célt téveszt életünk! URunk, Te tudod, hogy szeretünk Téged, adj hát álmunkban is eleget! Ámen


Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.
1 Tim 416

Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj, még szántáskor és aratáskor is pihenj!
2 Móz 34,21

Mielőtt "fejest ugranánk az ünnepekbe" - álljunk meg egy pillanatra... Már csak azért is mert, az ünnep akkor igazán felemelő és szép, ha tudtunk rá várni, ha megtanultunk rá vágyakozni. Sokan mondják komolyan/fél-komolyan: "Már megint karácsony van! ...Nagyon nem bírom ezt az egészet!" Pedig az ünneplés soha nem teher azoknak, akik rendesen dolgoznak, ennek ellenére mégis sokan vannak, akik elmenekülnek valahová a karácsony elől. (S most ne azokra gondoljunk, akik vallási meggyőződésükből fakadóan nem ünneplik a karácsonyt - ők mást ünnepelnek, máskor.)

A megállás, a pihenés a JóIsten bölcs rendelése szerint belénkkódolt szükségszerűség. Lehet ez ellen berzenkedni, de nem sok értelme van, a teremtettség-programot átírni nem tudjuk! Aki nem áll meg, az nem regenerálódik, az vésztartalék-energiáit használja el, s az egészségét kockáztatja. Nem véletlenül "trendi"-k a rekreációs programok, hiszen egy igazi, jó, természetes alvásért - vagy annak akár csak az ígéretéért is - az emberek elmennének a világ végére is... (Nem is gondolnánk, milyen jelentős azoknak a száma, akik már csak altatóval tudnak lefeküdni, és serkentő-tablettákkal tudnak felébredni, mert annyira felborították életük természetes ritmusát!)

A pihenés azonban nem csak alvásból áll: "A pihenés művészete része a munka művészetének" - mondja J. Steinbeck, s milyen igaza van! Azaz: az ünnepi pihenésünket meghatározzák a munkás hétköznapok. Ha értelmetlen az, amit hétköznap csinálunk, akkor értelmetlen lesz az is, amit az ünnepnapokon teszünk, de igaz ez fordítva is: Ha az ünnep szépsége, tisztasága, emelkedettségének fénye nem vetül rá a hétköznapokra, akkor nem sok értelme van a fehérasztalos megállásnak!

Hogyan ünnepeljünk tehát? Közösségben és a múlandó dolgok szorongattatása nélkül! Nem attól karácsony a karácsony, hogy legalább hatféle bejgli van-e az asztalon vagy sem, hanem attól, hogy ami van, azt van kivel megosztani. Egyre többen fedezik fel - sőt valóságos divatról beszélhetünk:- cult of less -, hogy a kevesebb az több! Megszabadulni felesleges dolgainktól nagy könnyebbséget jelent, mert időnk, s energiánk marad arra, ami valóban fontos! Az ünnepek előtti nagytakarításnak nem csak az a lényege, hogy rendben és tisztaságban várjuk az együttlét áldásait, hanem az is, hogy kicsit átgondoljuk, hogy, ami a kezünk ügyébe kerül, arra valóban szükségünk van-e vagy sem? Ha nincs rá szükségünk, akkor ajándékozzuk el! Persze ne azért, hogy az újabb dolgoknak helyet csináljunk, hanem azért, mert lehet, hogy amiből nekem több van, abból a másiknak egy sincs, pedig egy legalább jó lenne neki is... Keresztelő János nem véletlenül mondja: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.”

Nemsokára karácsony van... Az év legszebb napjai ezek, ha úgy éljük meg ezeket a napokat, ahogyan kell: családi-, és közösségi megállásként. Jó alkalom ez arra, hogy visszatekintve az elmúlt esztendőre (legalább) utólag észrevegyük, Isten gondviselő jósága hordozott - minden körülmény közepette. Hálát adni mindezért nem kötelességünk, de nagy kiváltság, mert a legszebb találkozás jöhet létre: a teremtmény találkozhat a Teremtőjével...

Békért, s józan észért - világban, politikában, mindenféle közösségbe, s mindenekelőtt Isten jelenlétéért saját életünkben.

A mai nap imádsága:
Uram! Össze-vissza vagdalkozó természetünket csillapítsd bennünk, hogy felfedezzünk Téged életünkben! Ámen


Ne félj... ne csüggedj el! Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít.
Zofóniás 3,16-17b

A "felvilágosult" ember régóta nem fél az Istentől. Amióta azonban semmitől és senkitől - még Tőle sem - tart, azóta tapasztalja mit jelent rettegésben élni. Önmaga ura akart lenni, s elveszítette uralmát önmaga felett. Mostmár nemcsak legyőzni akarja egyik nép a másikat, hanem teljesen megsemmisíteni. A németek vetették be először a vegyi fegyvert (mustárgáz) az első világháborúban... az amerikaiak az atombombát a másodikban... vannak akik az olaj fegyverével, megint mások a pénz hatalmával harcolnak... de kik ellen is?

Földünk nemcsak egy faluvá zsugorodott, hanem egy családdá. Ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanazt a vizet isszuk, ugyanabban megemelkedett háttérsugárzásban élünk, amit az elmúlt fél évszázadban mintegy 2700 kísérleti nukleáris robbantásának s, az emberi mulasztásnak betudható reaktorbaleseteknek köszönhetjük, ugyanazokat a "műanyag" élelmiszereket esszük, s ugyanazok a betegségek (rák, AIDS, tüdőgyulladás stb.) gyötörnek... egyek vagyunk a szenvedésben, s mégsem beszélünk egy nyelvet. Egy fajhoz, az emberihez tartozunk, sőt Istenünk is csak egy van... Ahogyan eltávolodik egyik ember a másiktól, úgy távolodik el az alapigazságoktól, s a józan észtől is. Elhiszi, hogy az Isten nem egy, hanem több. Elhiszi, hogy az embernek vergődnie kell a démoni hatalmak között, mert ez a sorsa. A Sátánban, a negatív erőkben gondolkodás nélkül hisz, de életét képtelen az Isten Szeretet-uralmá alá hajtani... Annyira mégsem erős az Isten szeretete, hogy áttörje az Ego falát! Tessék megnézni hány embertársunk képtelen a párbeszédre, mert kedvére összebarkácsolt vallásos világlátásába nem fér bele a keresztény vagy a muzulmán, a buddhista vagy hindu, a zsidó vagy a hottentotta törzsi vallás! Nincs még egy olyan elvetemült faj, mint az emberi. Képes megsemmisíteni a másikat csakis azért, mert másképp gondolkodik!

Van okunk a csüggedésre! Mert a félelem okozta sötét történelmi viharokból semmit nem tanult az ember. Az apokaliptikus (végidők) látomások nem a démonok és az Isten harcáról szólnak. Ha Jézusnak adatott "minden hatalom mennyen és földön", akkor az történik a világban is, amit a katedrálisok gargolye-inál is láthatunk: szolgálnak Istennek: tartják az oszlopokat. A végső leleplezés (apokalüptein=fátylat lebbenteni) pedig azt mutatja meg, hogy kicsoda az ember valójában, s milyen gonoszságokra képes... Még arra is, hogy elpusztítsa a teremtett életet... A felhalmozott nukleáris és vegyi potenciál a Földnél tizenhatszor nagyobb bolygó teljes sterilizációjára lenne képes... Ezek vagyunk mi, emberek. Isten ennek ellenére Velünk van. Vajon meghatja-e az embert az Isten jelenléte?

Békesség...

A mai nap imádsága:
URam! Tégy békességed eszközévé, de teremts először lelkemben békét! Ámen


Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
Róm 12,18

Az ideológiák, s az izmusok (kapitalizmus, kommunizmus, fasizmus stb.) okozták az emberi faj legtöbb problémáját... Minden izmus ugyanis az egoizmusból táplálkozik, az ideológiák pedig többnyire azt hitetik el, hogy egyik ember - származása, társadalmi státusza, bőrszíne, vallása stb. miatt - különb a másiknál. S, aki elhiszi, hogy feljebbvaló embertársánál, az azt is elhiszi, hogy otthonától több ezer kilométerre, idegen földön háborúzva kell megvédenie hazáját...

Ami nem sikerült az ideológiáknak, a vallásiaknak sem(!) - vagyis egységre juttatni az embereket - azt úgy néz ki a technológia (autózás, computertechnika) igazságos használata még véghezviheti. A technológia ésszerű, humánus(?) használata ugyanis javítja az egyén és a közösség életminőségét is. Azért a technológia nélkül is el lehet jutni az egységre - s ezt nem modern korunk tudósai találták ki! Amit a technológia csak bonyolultan, s ráaadásul csak hosszútávon tud elérni, azt a szeretet egyszerűen és gyorsan képes megvalósítani. A szeretet megoldóképességének gyorsaságát bizony nem múlja felül egyetlen technikai vívmány sem... A szeretet "bevetésének" - ha maradunk a háborús terminológiánál - azonban van két komoly akadálya: az ÉN, s a MÁSIK...

A keresztény életvitel egyik alaptétele, hogy felebarátomat nemcsak eltűröm, elviselem, azaz passzívan állok őhozzá, de amennyire erőmből telik segítem is őt. Jószándékkal, felelősséggel megpróbálom a jó irányába terelgetni őt, de úgy, hogy ez ne sértse őt méltóságában, s ne sérüljön személyes döntési szabadsága sem. Sokszor megtörténik ugyanis, hogy erőszakosan akarja az egyik ember a számára jót ráidomítani a másikra, vélve azt, hogy az neki is ugyanolyan jó. Az emberi élet szépsége/nagysága, s annak méltósága mindig a személyes döntésből, s annak önkétességéből fakad. Ez érvényes minden egyes vallásra, világnézetre... Ha valaki ezt elfelejti, akkor hamar dogmatikussá, modern eretneküldözővé válhat!

A vallásos zseni, Saul-Pál két fotos rtényezőt hangsúlyoz. Az első: ha lehetséges. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor nem lehetséges a béke. Ha valóban ok nélkül, erőszakkal támad a másik ember, akkor az önvédelmi reflexek irányítják döntéseinket vagy felvállaljuk a mártíromságot - mindkettő a személyes döntésünkön múlik! A krisztusi ember kerüli a konfliktust, s igyekszik munkálni a békességet, de ezt csak annyira tudja tenni, amennyire tőle telik. Ez a másik kulcsfogalom: amennyire "tőletek telik". A többes szám itt sokatmondó! Ugyanis az igazságtalanságot, a jogtalan hátrányt békességben csak együtt lehet elhordozni. Ki mennyi tálentumot kapott tehát ezen a területen, úgy igyekezzen gazdálkodni vele, mert egyszer MINDENről számot kell adnunk!

Amíg az állatoknál az erőszak (dominancia) mindent "megold" - az embernél az erőszak csak erőszakot szül, s tulajdonképpen nem megyünk vele semmire! (Mert azt nem tekinthetjük sikernek, hogy az erőszakkal ellenséget szereztünk magunknak.) Békességet teremteni emberek között tehát isteni feladat, s különös boldogsággal jár együtt (Lásd Boldogmondások!) A legnagyobb kihívás életünkben mégsem az, hogy másokkal, hanem hogy önmagunkkal legyünk békességben! Aki haragszik magára - s ezt teheti joggal, mert életét nem úgy vezette, ahogyan kellett volna -, azaz nem szereti önmagát, sőt talán még gyűlöli is, az hogyan tudná szeretni felebarátját? Isteni igazság ez is: sehogy... Ezért szeretni kell(ene) önmagunkat, testünket-lelkünket - nem imádni, mert az önimádat, az egoizmus! -, hiszen Isten hús-vér teremtményei vagyunk, s tetszésére, jók edvében teremtett meg minket olyanra, amilyenre, de el akar juttatni minket arra az állapotra is, amikor megcsillan életünkben istenképűségünk, mert már majdnem úgy tudtunk szeretni, ahogyan Ő szeret minket...

Jövő..

A mai nap imádsága:
URam! Te tudod, hogy olykor engem is megkísért a jövőtől való aggodalmaskodás... Fogyatkozó testi erőmmel, megkopó egészséggel mégis erősítesz a hitemben, hogy végső kérdéseimre a választ csak Nálad találhatom meg. Add, hogy ne keseredjek meg az emberi gyarlóságok, gonoszságok láttán, hanem Erőd által megújulva utolsó lehelletemig kegyelmed által szeretni tudjak! Ámen


És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve;
Jel 5,1

Nagyszerű dolgokat ismerhetünk meg a múltból, de a jövőnél - amiben még (majdnem)minden, s annak az ellenkezője is megtörténhet - nincs izgalmasabb szellemi kaland. Elképzelni, hogy mi lesz akkor, amikor már nem lesz mindaz, ami "van", azaz vége az időnek, vége ennek a világnak, vége az ember földi létének... egyszóval: amikor már semmi nincs csak Isten és mi, az Ő ítéletére várakozó lelkek - olyan jövőbeni esemény, ami mindenkit érdekel. Az egyik ember azért lelkesedik ezekért az apokaliptikus szimbólumokért, mert tudni véli azok pontos jelentését, a másik meg azon ámul, hogyan lelkesednek emberek olyan dolgokért, ami csak az ő fejükben létezik.
A Jelenések könyve nemcsak más, hanem a mai ember számára nehezen érthető. Sok ember ezért le is mond ennek a könyvnek az olvasásáról, aminek következtében a szekták vadászterületévé lesz, akik aztán jövőre vonatkozó mennyei üdvtervet készítenek el ennek alapján, vagy saját túlfűtöttségük megerősítését látják benne.

Tény, hogy az Újszövetség legtöbbször magyarázott része a Jelenések könyve. Mivel az ember(lélek) szimbólumokkal egybefonódva éli meg a valóságot, ezért rendkívül érdeklődik a jelek, jelképek jelentésének magyarázatiért. Azok jelentéstartalmának alaposabb megismerése ugyanis közelebb viszi önmaga, s a világ megértéséhez. A gond ezekkel a magyarázatokkal mindig az, hogy az esetek túlnyomó részében rendkívül átitatottak az "ember-szerűséggel"... A még nagyobb probléma, hogy minél inkább földhözragadt, emberi elképzelésekkel teli a magyarázat, annál nagyobb a készség azok megdönthetetlen igazságként való elfogadására...

Mit kezdjünk tehát a Jelenések könyvének szimbólum-zuhatagával? Mit tehetünk, ha a klasszikus bibliamagyarázati módszerek - grammatikai-, rendszertani-, típustani-, allegorikus magyarázatok - sem nyújtanak számunkra kielégítő válaszokat? Aki hozzáfog, hogy a Jelenések könyvét vizsgálja, rövidesen rájön, mintha egy egészen más, új világba csöppenne, amely az Újszövetség többi részével semmilyen formában nem azonos. A Jelenések könyve egyik kommentátora kétségei közepette ezt mondotta: ?Ez a könyv épp annyi rejtélyt tartalmaz, mint ahány szava van.? Egy másik pedig így vélekedett: ?A Jelenések könyvével való foglalkozásra csak az őrültek vállalkoznak, vagy ez a könyv termeli az őrülteket.?

Luthernek az volt a véleménye, hogy a Jelenések egyáltalán nem tartozik az Újszövetséghez és a Jakab, Júdás, Péter második és a Zsidó levéllel együtt a függelékhez utalandó. Azt állította, hogy olyan képeket és víziókat tartalmaz, melyeket a Biblia egyetlen más helyén sem lehet találni. Sajnálkozik, hogy az író az érthetetlenségeket, melyeket ír, vakmerően teszi, fenyegetéseket és ígéreteket közöl, mintha szavainak engedelmeskednének vagy éppenséggel gyűlölnék, jóllehet senki sem tudja, hogy azok mit jelentenek. Luthernek az volt a véleménye, hogy a Jelenések Krisztust sem tanítja, se nem vallja és a Szentlélek nem inspirálta. Ugyanilyen "ellenségesen" - vagy inkább józanul(!) - viszonyult hozzá Zwingli is: ?Nem mutatunk érdeklődést a Jelenések iránt . . . . nem bibliai írásról van itt szó.? Kálvin pedig nem magyarázta ezt a könyvet, mert egyszerűen félt hozzáfogni....

Mi az, amit mégis megérthetünk ebből az Újszövetséget császári tekintéllyel lezáratott könyvből? Elsősorban azt, hogy a jövő igencsak kiszámíthatatlan, de akik Istennél vannak, azoknak nem kell félniük a bizonytalanságoktól. Megtanulhatjuk azt is, hogy Isten világa egy alapvetően más világ, s hiába akarnánk eligazodni benne, amíg itt vagyunk a Földön, "időben és térben" csakis emberi szemeinkkel kancsingathatunk át az Isten világába. Ebből aztán megdönthetetlen tanításokat kialakítani - egyszerű szellemi kalandorság, dogmatikus megkötözöttség...

Titkaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Titkaid vonzásában élek, s szeretnék még többet megtudni belőlük. Kérlek, add nekem Lelked ajándékait, hogy életem teljes legyen, s emberebbül tudjam megcselekedni mindazt, amit tőlem vársz! Ámen

"És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet,
belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve".
Jelenések 5,1

Hétpecsétes titok! - mondják arra, ha valamit nagyon el akarnak titkolni. Az emberi titkok szép lassan mégis napvilágra kerülnek, hiába az évtizedekig titkosítás-biztonságba vetett hit, egyszer - s ez lehet igen váratlanul is - minden kiderül!

Amit János apostol lát a patmoszi barlangok misztikus magányában, az nem emberi titok, hanem isteni kódolt üzenet. Ezt megfejteni emberi okoskodással nem lehet, egyedül az Isten Szentlelke nyithatja meg látásunkat. A hét pecsét a tökéletes titok jelenésekkönyvbéli szimbóluma. Ez a titok, aminek pecsétjeit feltörni senki sem méltó csak az "Egy", azaz a Bárány, nem más, mint a Megváltás Titka, az embervilágban véghezvitt isteni üdv-terv. Már maga az emberi megfogalmazás "terv" is nehézkes, hiszen ami nekünk az időben pereg, s tervnek-megvalósulásnak éljük át, az az Isten számára időnélküli/időtlen szándék.

Életünk legerősebb mozgatórugója a titok! Esténként többcsatornán ránkzúdított krimi-áradat optimizmusa, hogy Kojak, Colombo vagy éppen az aktuális szuperzsaru rájön a titokra, ki volt a tettes... A titok vonz, ezért tapadnak az emberek olyannyira a képernyőkre. Sokan elfelejtik, nemcsak a rossznak van magával ragadó titka, a jónak is! Pl. az igaz, az őszinte szerelem titka, amely az önfeláldozó, Istentől kapott/tanult szeretetre épül. Ennek a vonzása is ugyanúgy vonz és "szédít", mint a többi. Csak az Isten-telen borzongás valahogyan jobban tetszik megromlott természetünknek, mint az istenes... pedig az előbbi rombol, az utóbbi épít.

Titkokat meglátni, s felfedni - kiváltság. Az életünk legnagyobb felülről kapott ajándéka ez. Most éppen az inkarnáció csodájának ünnepes vonzásában vagyunk. Még néhány nap, s a Szeretet fája alatt megláthatjuk ajándékainkat... S most nem arra gondolok, amit nekünk készítettek vagy mi készítettünk, hanem arra, amit Mennyei Atyánk angyalai láthatatlanságban aggattak a karácsonyfa ágai, a csillogó fények közé... Merjük ezeket a lélek-csomagokat kibontani, hiszen ezeket nekünk "küldték" odafenntről, hogy teljesebb életünk legyen.

Útjaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Vezess és tisztíts! Ámen


A tiszta igazságot kövesd, hogy élhess...
5 Móz 16,20a

Tiszta igazság, teljes igazság... manapság többféle igazságról is beszélnek, jóllehet igazság mindig csak egy van, legfeljebb egyik vagy másik oldalról látjuk azt. Az igazságnak csak egy részét elmondani - hazugság. Az igazság nagyobb részét elmondani, de egy kis részét elhallgatni - szintén hazugság. Az igazságot relativizálni - megint csak hazugság. A tiszta igazságot mondani - a felismerés ősrégi - az élet maga.

Az igazság és vélt igazság olykor nehezen szétválasztó. Ilyenkor a legjobb, ha türelemmel várunk. Ahogyan a felkavart pocsolya vize is zavaros, de egy idő után a kosz leülepszik, ugyanígy a vélt igazság is szép lassan alászáll, s a tiszta igazság tündököl a napfényben.

Kivárni mindig a legnehezebb, hisz az időnk véges. Isten nélkül a várakozás pokoli kínná válhat, Vele együtt azonban egészen más. Az Isten nélkül elsivatagosodik lelkünk, de ha beengedjük Őt az életünkben, akkor reménység harmatos szellője frissíti életünket és sikerrel átjutunk életünk próbás szakaszain is...