Ifjúságunk...
A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy velem vagy életem minden napján!
Ámen
Gondolj
Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem
érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem
őket!
Préd 12,1
Amíg meg nem
öregszünk, nem is támad bennünk nosztalgikus vágy: De jó lenne újra
fiatalnak lenni!... Az élet attól élet-szerű, hogy megvannak benne a
megváltoztathatatlan örök törvények, azaz mindennek rendelt ideje van!
Kár, hogy erre többnyire csak akkor jövünk rá, amikor valamit
javíthatatlanul elmulasztottunk... Milyen jó lenne, ha életünk első
felében már tudatosulna bennünk, hogy életünk másik felében "fizetünk"
az első felében elkövetett hibáinkért. A Prédikátor azért bölcs, mert
már tudja ezt, s szeretné, ha legalább néhányan a fiatalok közül
okulnának ebből...
Fiatalon persze az ember nem lehet
bölcs, legfeljebb okos... De, aki az ÚRIstenben bízik már ifjúkorában
is, az ha nem is válik rögtön bölccsé, de elindul a bölcsesség felé
vezető úton, s nem követ el olyan durva életvezetési hibákat, melyeknek
terhes következményeit egy életen át hordoznia kell. S ez már nagy
eredmény! Mennyi plusz erőt nyer ezáltal! A fiatalkori bűnök
felnőttkori következményeinek kompenzálása ugyanis meglehetősen sok
energiát igényelnek, s azt előbb-utóbb mindenki megtapasztalja, hogy
minden emberi erő véges...
Sőt, ha Isten kegyelméből
megöregedhetünk, akkor azon is el-elgondolkodhatunk, mit értett azon a
Prédikátor, hogy "rossz-napok, s nemszeretem-évek"... jelesül: "amikor
mások öveznek fel minket, s odavisznek, ahová nem akarjuk"! Bizony nem
könnyű feladat elviselni az öregség terheit: elhaló barátok, távol élő
szeretteink hiánya, a magányosság bosszantó és fájdalmas
keresztjei...
Ha valaki fiatalon úgy éli meg
napjait, hogy azok nem "isteni jó napok", hanem "istenes napok", akkor
övéinek/környezetének példát adva nem egyedül öregszik meg, hanem
hordozó közösségben látja meg őszének napjait. Afelől ugyanis ne
legyenek kétségeink, hogy már itt a földön megkapja mindenki a
"jutalmát" - hiszen így olvashatjuk néhány verssel később -, "mindenki
élvezi tettének jutalmát". Péld 12,15
Megoldásokért - életünk megoldatlan kérdéseire .
A mai nap imádsága:
Urunk! Te látod
kapkodásunkat és szárnyaszegett ötleteinket életünk megjobbítására.
Láttasd meg velünk, hogy a megoldás Te magad vagy s téríts Magadhoz
mindnyájunkat!
Ámen.
Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
Zsolt 22,12
Zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón igen ritka a hitetlen ember. Szavakkal vagy anélkül, de ha a "baj" harapófogójának szorítása erősödik, szinte mindenki felkiált/felsóhajt: "Jajj Istenem, most segíts meg, kérlek!" . A bajokat többnyire aprócska, piciny okok indítják el: feledékenység, közömbösség, felelősséghordozás hiánya, elmaradt mosolyok és biztatások vagy éppen kétértelmű kommunikáció, a határozott "nem!" hiánya a csábításokra. Ahogyan egy picinyke vérrögöcske testünk csodálatos csatornarendszerében elzáródást okozva keringés-összeomlást, bénulást vagy éppen halált is okozhat, ugyanígy a lelki élet jelentéktelennek hitt dolgai is hosszú távon a lélek egyensúlyát veszélyeztetik.
Ha aztán a baj belesikolt az életünkbe, akkor a nagy "miértek"-kel próbáljuk felelősségre vonni az Istent: "Miért éppen velem? Miért éppen, most? Miért éppen így?" Istent azonban nem lehet "falhoz állítani", számonkérni, hiszen Ő Isten. Be kell látnunk, hogy bármennyire is morgunk és vicsorítunk Őreá - mint a sarokba zárt kutya - a megoldás nem ez. A baj éppen azért állt elő, mert nem hittük el, hogy az élet ennyire törékeny, s nem hittük el, múlandó pillanatainkon keresztül is az örökkévalóságba hivogat.
A mai ember, a kellemetlenséget, a bajt, s a tragédiát összekeveri. Ennek oka, az egyedüli hiteles mérték (az Isten) hiánya az életében. Ha Ő nincs gondolataink között, akkor kétségbe esünk és nem látjuk meg a dolgok súlyát, irányát, s nem korrigálunk időben, aztán végül tényleg megtörténik a baj, sőt a tragédia is. Az igazi tragédia mégis az, ha nem látjuk meg, életünk rendezője nem mi vagyunk, hanem az Isten. A forgatókönyvet is ő írja, a szereposztást is ő rendeli el, rajtam csak az múlik, vajon hűséges tudok-e maradni az Ő elvárásaihoz? Ha engedem akaratát érvényesíteni életemben, akkor helyére kerülnek dolgaim. Ha nem, akkor önmagam áldozatává válok, mert Isten az, Aki a krízisekben megállíthat minket, s Ő az, Akinek gondviselő kegyelme meg is oldja azokat, bármilyen mélyre is kerültünk életünk hullámvölgyében.
Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
Zsolt 22,12
Zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón igen ritka a hitetlen ember. Szavakkal vagy anélkül, de ha a "baj" harapófogójának szorítása erősödik, szinte mindenki felkiált/felsóhajt: "Jajj Istenem, most segíts meg, kérlek!" . A bajokat többnyire aprócska, piciny okok indítják el: feledékenység, közömbösség, felelősséghordozás hiánya, elmaradt mosolyok és biztatások vagy éppen kétértelmű kommunikáció, a határozott "nem!" hiánya a csábításokra. Ahogyan egy picinyke vérrögöcske testünk csodálatos csatornarendszerében elzáródást okozva keringés-összeomlást, bénulást vagy éppen halált is okozhat, ugyanígy a lelki élet jelentéktelennek hitt dolgai is hosszú távon a lélek egyensúlyát veszélyeztetik.
Ha aztán a baj belesikolt az életünkbe, akkor a nagy "miértek"-kel próbáljuk felelősségre vonni az Istent: "Miért éppen velem? Miért éppen, most? Miért éppen így?" Istent azonban nem lehet "falhoz állítani", számonkérni, hiszen Ő Isten. Be kell látnunk, hogy bármennyire is morgunk és vicsorítunk Őreá - mint a sarokba zárt kutya - a megoldás nem ez. A baj éppen azért állt elő, mert nem hittük el, hogy az élet ennyire törékeny, s nem hittük el, múlandó pillanatainkon keresztül is az örökkévalóságba hivogat.
A mai ember, a kellemetlenséget, a bajt, s a tragédiát összekeveri. Ennek oka, az egyedüli hiteles mérték (az Isten) hiánya az életében. Ha Ő nincs gondolataink között, akkor kétségbe esünk és nem látjuk meg a dolgok súlyát, irányát, s nem korrigálunk időben, aztán végül tényleg megtörténik a baj, sőt a tragédia is. Az igazi tragédia mégis az, ha nem látjuk meg, életünk rendezője nem mi vagyunk, hanem az Isten. A forgatókönyvet is ő írja, a szereposztást is ő rendeli el, rajtam csak az múlik, vajon hűséges tudok-e maradni az Ő elvárásaihoz? Ha engedem akaratát érvényesíteni életemben, akkor helyére kerülnek dolgaim. Ha nem, akkor önmagam áldozatává válok, mert Isten az, Aki a krízisekben megállíthat minket, s Ő az, Akinek gondviselő kegyelme meg is oldja azokat, bármilyen mélyre is kerültünk életünk hullámvölgyében.
Szavaink...
A mai nap imádsága:
Uram! Te formáld a szavakat ajkaimon, hogy ne rövidítsem
meg veleük mások életét, hanem erőt közvetíthessek általuk!
Ámen
Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.
Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.
Jak 3,10
Már Jézus Urunk is megmondta: "nem az a tisztátalan, ami bemegy a szájon, hanem ami kijön belőle..." Tény, hogy Isten egyik nagy csodája a nyelv, ha ez nem lenne, akkor igen nehézkes lenne megértetni a másik emberrel, mit is akarunk. Elmutogatni is lehet - léteznek jelbeszédek -, de olykor nem az az információ közvetíti - hogy mit mond a másik - a "lényegit", hanem az, hogyan is mondja. Szavaink soha nem mentesek az érzelmektől, hiszen minden információnk mögött érzelem is áll, azt pedig ne hallgassuk el, többnyire azt akarjuk elmondani a másiknak, hogy mit érzünk.... Akad is ebből félreértés, s megnemértés bőven! Így aztán Jakab apostol bölcsessége is jó útmutatást adhat: "Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni." (2.vers, s ide idézhetjük még a 6. verset is: "A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet."
A nyelv - ha egészen más értelemben is -, de teremtő hatalom. Egy-egy "beszólás" életeket keseríthet meg, s egy-egy biztató szó új távlatokat képes nyitni. Egy átlagos magyar házaspár napi mintegy hét percet beszélgetnek egymással... csoda-e, hogy nem mélyülnek az emberi kapcsolatok, hanem inkább ellaposodnak? ...A szó táplálék a léleknek, nemegyszer halljuk: "Na, szólj már valamit!"
A semmitmondó szavak monoton ismételgetése igen fárasztó annak, aki azt hallgatni kényszerül, de az evidenciák (pl.: Szeretlek! Vigyázz magadra! stb.) újramegfogalmazása erőt ad. Aki szereti felebarátját az ügyel arra, hogy mit mond, s hogyan mondja neki. Ha negatívumokat is vagyunk kénytelenek megfogalmazni, azt is mondhatjuk konstruktívan, hiszen nem az a lényeg, hogy a másikat lesöpörjük a vita színteréről, hanem hogy "átalakítsuk" a JóIstennel együtt, hogy ne rombolója legyen a közösségi értékeknek, hanem ápolója, építője.
Vannak persze megátalkodott hazudozók, akik utálják az igazságot, s csak a maguk érdekeit tartják fontosnak. Ők az adott közösség - s lehet az akár egy egész ország is -, nagy-nagy kihívásai... Isten azonban mindent elrendez! Idővel minden birodalom, rezsim megbukik - eleddig egyetlen király sem uralkodott örökké.
Szavainkkal sokkal többet tehetünk, mintsem gondolnánk. Erőt adhatunk másoknak, őszinte elismerésünkkel életminőséget "javítunk". Valaki egyszer azt mondta: "Mi értelme van annak, hogy tisztességesen, becsületben és szeretetben éljünk? Hát csak annyi, ha megöregszünk, s végigmegyünk az utcán, akkor ránk köszönjenek... Látszólag ez nem sok, de ha valaki egy centire megbillenti miattunk a kalapját még az utca másik oldalán is - valójában ez mindent jelent...
Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.
Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.
Jak 3,10
Már Jézus Urunk is megmondta: "nem az a tisztátalan, ami bemegy a szájon, hanem ami kijön belőle..." Tény, hogy Isten egyik nagy csodája a nyelv, ha ez nem lenne, akkor igen nehézkes lenne megértetni a másik emberrel, mit is akarunk. Elmutogatni is lehet - léteznek jelbeszédek -, de olykor nem az az információ közvetíti - hogy mit mond a másik - a "lényegit", hanem az, hogyan is mondja. Szavaink soha nem mentesek az érzelmektől, hiszen minden információnk mögött érzelem is áll, azt pedig ne hallgassuk el, többnyire azt akarjuk elmondani a másiknak, hogy mit érzünk.... Akad is ebből félreértés, s megnemértés bőven! Így aztán Jakab apostol bölcsessége is jó útmutatást adhat: "Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni." (2.vers, s ide idézhetjük még a 6. verset is: "A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet."
A nyelv - ha egészen más értelemben is -, de teremtő hatalom. Egy-egy "beszólás" életeket keseríthet meg, s egy-egy biztató szó új távlatokat képes nyitni. Egy átlagos magyar házaspár napi mintegy hét percet beszélgetnek egymással... csoda-e, hogy nem mélyülnek az emberi kapcsolatok, hanem inkább ellaposodnak? ...A szó táplálék a léleknek, nemegyszer halljuk: "Na, szólj már valamit!"
A semmitmondó szavak monoton ismételgetése igen fárasztó annak, aki azt hallgatni kényszerül, de az evidenciák (pl.: Szeretlek! Vigyázz magadra! stb.) újramegfogalmazása erőt ad. Aki szereti felebarátját az ügyel arra, hogy mit mond, s hogyan mondja neki. Ha negatívumokat is vagyunk kénytelenek megfogalmazni, azt is mondhatjuk konstruktívan, hiszen nem az a lényeg, hogy a másikat lesöpörjük a vita színteréről, hanem hogy "átalakítsuk" a JóIstennel együtt, hogy ne rombolója legyen a közösségi értékeknek, hanem ápolója, építője.
Vannak persze megátalkodott hazudozók, akik utálják az igazságot, s csak a maguk érdekeit tartják fontosnak. Ők az adott közösség - s lehet az akár egy egész ország is -, nagy-nagy kihívásai... Isten azonban mindent elrendez! Idővel minden birodalom, rezsim megbukik - eleddig egyetlen király sem uralkodott örökké.
Szavainkkal sokkal többet tehetünk, mintsem gondolnánk. Erőt adhatunk másoknak, őszinte elismerésünkkel életminőséget "javítunk". Valaki egyszer azt mondta: "Mi értelme van annak, hogy tisztességesen, becsületben és szeretetben éljünk? Hát csak annyi, ha megöregszünk, s végigmegyünk az utcán, akkor ránk köszönjenek... Látszólag ez nem sok, de ha valaki egy centire megbillenti miattunk a kalapját még az utca másik oldalán is - valójában ez mindent jelent...
Végidők...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felismerjem a jeleket, melyeket küldesz
felém, s felismerjem Igédbe szőtt akaratodat!
Ámen
Amikor feltörte a hetedik pecsétet,
csend lett a mennyben, mintegy fél óráig.
Jel 8,1
Mindig nagy élmény számomra, ha kezembe kerül a Jehova Tanúi-nak egy-egy kiadványa... El-elgondolkodom az emberi igényeken, amik szülték ezeket a "tömeg-embernek" szánt fotorealisztikus illusztrációkat. Tény, hogy ezek a (nyomdatechnikailag is igényes!) ábrázolások nem sok szabadságot hagynak az egyéni fantáziának. A nagy kérdés már csak az, szabad-e ennyire egyirányúsítani a képzeletet, ennyire határt szabni a képzelő erőnek? Az ilyen, s ehhez hasonló perfekció már-már a vizuális dogmatika problematikáját veti fel... Mindemellett jegyezzük meg: persze sok ember számára komoly kapaszkodóul szolgálnak ezek a koncepciózus alkotások és sok embernek kedvére van az apokaliptikában való efféle képi barangolás...
János a Jelenések könyvében képíró készségének/fogalmi készletének maximumát veti latba, hogy megpróbálja körülírni az elmondhatatlant. Patmoszi látomásaiban érzések és szimbólumok sokaságát villantja fel, hogy e könyv mindenkori olvasóját kiszakítsa időből és térből - s valljuk meg, ezt eredményesen is teszi! Sokmindent lehet erre a könyvre mondani, de hogy ne lenne hatása, azt nem!
Az egyik ilyen megdöbbentő mondat - mai igénk - így hangzik: "csend lett a mennyben" - fél óráig vagy félezer évig(?) - az evilágból kiragadott teremtményi lény számára ez teljesen mindegy. Mindenesetre elképesztő a gondolat/az üzenet: "csend lett a menyben". Ott, ahol folyamatos az Isten dicsőítése, ahol szüntelenül himnuszokat zengenek az angyalseregek - egyszercsak csend honol...
Isten folyamatosan szól, hivogat minket: Igéjében, szentségekben, lelkiismeretünkben. Isten szavak nélkül is, egész életünkben hív, hogy eljussunk Őhozzá... s egyszercsak végső "megoldásként" - mint a golgothai kereszten - elhallgat. Csöndbe burkolódzik a Mennyország - csak az ember üvölt tobzódva idelenn a Földön... Hogy éppen milyen aktuális istenelleneset? - az teljesen mindegy! Az emberek túlnyomó részét ugyanis még a legvégső abszurditás, az Isten halála sem hatja meg... Mi lesz tehát akkor, ha majd egyszer ilyen totális csend lesz odafönn?
Itt a Földön mindenki számára valósággá válik az Isten hatalma...
Az Isten irgalmazzon mindannyiunknak!
Amikor feltörte a hetedik pecsétet,
csend lett a mennyben, mintegy fél óráig.
Jel 8,1
Mindig nagy élmény számomra, ha kezembe kerül a Jehova Tanúi-nak egy-egy kiadványa... El-elgondolkodom az emberi igényeken, amik szülték ezeket a "tömeg-embernek" szánt fotorealisztikus illusztrációkat. Tény, hogy ezek a (nyomdatechnikailag is igényes!) ábrázolások nem sok szabadságot hagynak az egyéni fantáziának. A nagy kérdés már csak az, szabad-e ennyire egyirányúsítani a képzeletet, ennyire határt szabni a képzelő erőnek? Az ilyen, s ehhez hasonló perfekció már-már a vizuális dogmatika problematikáját veti fel... Mindemellett jegyezzük meg: persze sok ember számára komoly kapaszkodóul szolgálnak ezek a koncepciózus alkotások és sok embernek kedvére van az apokaliptikában való efféle képi barangolás...
János a Jelenések könyvében képíró készségének/fogalmi készletének maximumát veti latba, hogy megpróbálja körülírni az elmondhatatlant. Patmoszi látomásaiban érzések és szimbólumok sokaságát villantja fel, hogy e könyv mindenkori olvasóját kiszakítsa időből és térből - s valljuk meg, ezt eredményesen is teszi! Sokmindent lehet erre a könyvre mondani, de hogy ne lenne hatása, azt nem!
Az egyik ilyen megdöbbentő mondat - mai igénk - így hangzik: "csend lett a mennyben" - fél óráig vagy félezer évig(?) - az evilágból kiragadott teremtményi lény számára ez teljesen mindegy. Mindenesetre elképesztő a gondolat/az üzenet: "csend lett a menyben". Ott, ahol folyamatos az Isten dicsőítése, ahol szüntelenül himnuszokat zengenek az angyalseregek - egyszercsak csend honol...
Isten folyamatosan szól, hivogat minket: Igéjében, szentségekben, lelkiismeretünkben. Isten szavak nélkül is, egész életünkben hív, hogy eljussunk Őhozzá... s egyszercsak végső "megoldásként" - mint a golgothai kereszten - elhallgat. Csöndbe burkolódzik a Mennyország - csak az ember üvölt tobzódva idelenn a Földön... Hogy éppen milyen aktuális istenelleneset? - az teljesen mindegy! Az emberek túlnyomó részét ugyanis még a legvégső abszurditás, az Isten halála sem hatja meg... Mi lesz tehát akkor, ha majd egyszer ilyen totális csend lesz odafönn?
Itt a Földön mindenki számára valósággá válik az Isten hatalma...
Az Isten irgalmazzon mindannyiunknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése