Befogadás...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly sokszor terméketlennek ítélem meg az életem, s látom, hogy szolgálatodban haszontalan eszköz vagyok. Kérlek, tedd csodádat nyilvánvalóvá az én életemben is, hogy erőm sokszorozódjék, s terheket, melyeket feladatul adsz nekem, örömmel hordozzam a jó gyümölcstermés reménységében! Ámen

   

A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát.
Mk 4,8

A magvető példázatát minden templomos ember ismeri, mégis érdemes újra és újra átgondolni Jézus tanítását, mert az egyszerű mondatok mögött üzenetek sokasága rejtőzködik. Most azonban csak egy gondolat mentén időzzünk el...

Azt már kisgyermekkorban megtanultuk, hogy a Mennyei Atya milyen bőkezően hinti a magot, akkor is, ha jól tudja, hogy az elszórt magnak csak az egynegyede hoz termést. Érdekes tanulmányt lehetne írni arról, hogy miért csak az egynegyede érti meg, miről is van szó. Miért csak az egynegyede a keresztényeknek produkál gyümölcsöt, élhető, teljes értékteremtő, testnek és léleknek megnyugtató, s Istennek tetsző hasznos életet? Miért van az, hogy ez a "jézusi 25%" igazolódni látszik az élet minden területén? Legyen az orvos vagy kőműves, tanár vagy hivatalnok, politikus vagy pap - úgy néz ki, hogy csak az egynegyedük valóban kiváló, ők azok, akik valóban termést/hasznot "teremnek", a többiek pedig - ahogyan az utca embere mondja manapság - csak úgy "vannak", transzparensei valaminek... Kikelnek, szárba szökkenek, úgy néznek ki mintha hoznának majd termést - de aztán mégsem.

A korabeli ember, ha elvetett egy zsák búzát, s sikerült legalább hét zsákkal aratnia, akkor igen hálás volt, biztosítottnak látta kenyerét, s vetőmagját a következő aratásig. Ha Jézus számtanát vesszük alapul, akkor hamar kiszámolhatjuk (ezt tettem ma reggel én is), hogy az "egynegyed" harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termése (1/3-1/3-1/3-ad elosztást feltételezve) pontosan a terméketlen háromnegyed "terméskiesését" kompenzálja! Mégpedig pontosan hétszeres(!) - a 7-es szám a Bibliában a tökéletességet jelenti - termés jut minden "egyesre" a százból. Így válik az egynegyed áldássá mindenki számára. Az áldás pedig nem más mint a teljesség íze a létünkben.

Gonoszság...

A mai nap imádsága:

Uram! Érthetetlen ez a világ... Elfordultunk Tőled, mert azt gondoltuk, hogy Nélküled minden könnyebb lesz, s áldásod nélkül is sikerül majd minden. Józaníts ki minket, s irgalmazz nekünk, hogy el ne veszejtsük magunkat! Ámen

    

Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk.

1 Jn 2,18-19

Se szeri, se száma a találgatásoknak, tippeknek, jóslásoknak, személyes kinyilatkoztatásoknak és próféciáknak, melyek tudni vélték az elmúlt kétezer esztendő folyamán, hogy kik voltak az "antikrisztusok"... Néró, a vérszomjas bolond császár, a pogány vezérek, a hódító oszmán-török, a pápa vagy Luther, de annak tartották Hitlert, Sztálint és Ma Ce Tungot is... sőt, manapság is sokakra rásütik ezt a "bélyeget". Az összes próbálkozás közül a ma embere számára a "személytelen gonosz", a totalitárius hatalmat kívánó "Ördögi Szisztéma" az, ami leginkább elfogadható/érthető... S valóban a számmá degradált, s vásárlóerő- vagy adófizető-potenciállá zsugorított emberlét valósítja meg legkevésbbé az Isten akaratát: vagyis a krisztusi szeretetet méltóságteljességét egymás között...

Amikor háborúról és földrengésről beszél Jézus, akkor nem azt mondja, ez már a vég, hanem, hogy ezek jelek, "de ez még nem a vég". Az ember "kreativitása" a gonoszságban óriási, úgyhogy csúszhatunk mi még mélyebbre is, mint gondolnánk... Ha azt nézzük, hogy a konfliktusokat még ma is fegyverekkel oldják meg, akkor kijelenthetjük, hogy évezredek alatt az ember semmit nem tanult önmaga múltjából! Ha pedig viszonylagos a béke, akkor a vezetők "az ún. elit" a saját népét kínozza... Mindenütt a világon, s persze ez alól mi sem vagyunk kivételek! Ki gondolta volna, hogy a harmadik évezred elején(!), Európa közepén(!!), demokráciában(!!!) kicsiny kis hazánkban békés tömegbe gumilövedékkel lövetnek, s agyba-főbe vernek nőt, s papot... antkrisztusi helyzet, hogy felelős máig nincs, s méginkább antikrisztusi, hogy a mai Gonosz az angyalarcúnak mutatkozik...

János azt állítja, hogy sok az antkirsztus, s ráadásul azt írja "közülünk indultak el". Hogyan érthetjük ezt? Leginkább úgy, hogy Isten akaratából, Istenképűséget tükröző emberként születünk bele ebbe a világba, de hogy hová fejlődünk: jámbor istenfélőkké, akik öröklik a Mennyei Krirályságot vagy pokolravaló antkrisztusokká? - az egyedül rajtunk múlik, a személyes döntéseinken. "Az az átkozott szabad akarat!" - kiáltott fel egyszer jó Lutherünk, s bizony nem járt messze az igazságtól... A szabadság nagy lehetőség, de ha nem párusol vele felelősség, akkor veszélyessé is válhat, mert pillanatok alatt átcsaphat szabadosságba, a "mindent szabad"-elv könnyen átfordul öntörvényűségbe, zsarnokoskodásba.

Mai igénk komoly, más kérdést is felvet: ez pedig a predesztináció, mely tan a történelemben, s személyes életünkben tapasztalt érthetetlenségekre akar ésszerű magyarázatot adni. Jóllehet a gonoszságnak is van logikája - nem is akármilyen -, de ésszszerűséget keresni benne hiábavaló próbálkozás. Tény, hogy nehéz időket élünk: soha ennyi ember nem élt városokban, s soha nem volt az embernek ebből fakadó belső agresszivitása olyan magas, mint manapság... De, talán egyszer, nagyon régen, egyszer mégis volt, ott a metropliszok metropoliszában: Bábelben!

A történetet mindenki ismeri, hogy mi lett a vége annak, amikor az ember csak a vörös téglára, s a fekete szurokra koncentrált...

Hitelesség...

A mai nap imádsága:
Uram! Irgalmazz nekünk! Ámen.



Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Zsid 13,7-8

Élettel prédikálni... ez bizony sokkal nehezebb, mint szavakba önteni az Istenbe vetett hitünket, reménységünket! A katolikus egyház sokat kritizált cölibátus-rendszere egyházjogi úton minimalizálja a veszély-zónákat - valljuk meg - legalább ötven százalékban nagyobb sikerrel, mint a protestáns egyházak. Hiszen egy "nem úgy sikerült" élet (házastársak esetén mindig kettőn áll a "vásár" - ahogyan mondják) számonkérhetősége, ha a pap egyedül végzi a gyülekezet élén a szolgálatát, akkor sokkal egyszerűbb: maga felel, magáért... Protestáns (házas)emberként - elvégre a pap is ember! - viszont meggyőződésem, hogy igazán eredményes szolgálatot csak közösségben végzett munkával lehet elérni. "Az egyedül vagy társsal?" - dillemma feloldása számomra egyértelmű: természetesen társsal, szolgatárssal! A "klasszikus" protestáns gyülekezeti életben más alternatívát elképzelni ugyan tudok, de ami effektivitásában "versenyre kelhetne" egy - az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk így - "pap-család-formációval", azt nehezen tudom elfogadni.

Miért fontos a fentieket hangsúlyozni? Azért,mert jelenleg 1000 házasságkötésre 611 válás jut... s a "nagy számok törvénye" alapján nem mentesülnek a protestánsok sem, sőt még a lelkészek, lelkipásztorok sem! Nemcsak elvált lelkész, lelkésznő, de elvált püspökök és püspök-nők is "színesítik" az egyháztörténelmet - s ez nem cinikus megjegyzés! Hiszen a hívek sem abban látják a problémát, hogy valaki személyes életvezetési gondja okán végül is válásba "keveredik", hanem abban, hogy ezek után is püspök, esperes ill. lelkész marad... Ugyanis mindezek után, igen erősen az egyházi ember hitelességének kérdése vetődik fel...

"Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket." Sok, a valóságtól jobban és még jobban elrugaszkodott vallásos élettel találkozhatunk manapság - bizony kevés a hiteles ember. Ugyanakkor, a hiteles emberek életében is vannak hosszabb-rövidebb szakaszok, amikor hiteltelennek tűnnnek vagy esetleg azok is. Így aztán óvatosan kell hozzányulni a hitelesség kérdéséhez! A hitelesség pecsétjét nem embereg nyomják rá a "káder-lapra", hanem azt mindig az ÚRIsten pecsételi meg - egy emberélet végén. Az nagyon is számít, hogy hogyan él a keresztény ember, de az méginkább, hogy hogyan fejezi be az életét. Ezért mondja Jézus Urunk: "Más a vető, s más az arató." Az utolsó élet-akkordok, amik Isten örök nagy harmóniájával készülődnek együtthangzani, ad(hat)ják meg a hitelességet... S ebben nincs változás, mert: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz."

Látás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy láthassak! Add, hogy felismerjelek! Ámen


Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.
1 Sám 16,7b-c

"Láss, ne csak nézz!" - énekelte az Illés-együttes a beat-korszak végének nagy slágerét... Bródy János szövege ismétli a régi felismerést: látni nem csak a szemmel lehet. A JóIsten az embernek adományozta a gondolkodás nagyszerű lehetőségét - milyen kár, hogy oly sokszor nem arra használjuk, amire kaptuk(!) -, de igazán meglátni dolgok együttállásában a valóságot csak úgy vagyunk képesek, ha a szívünkre is hallgatunk. A szív ugyanis őszinte. "Ami szívén, az a száján" - tartja a szólás, hiszen nagyon nehéz mást mondani, mint amit érez az ember. Vannak persze nagy "képmutatók", akik képesek mást mutatni/szólni, mint, ami a szívükben van, okoznak is ezzel bajt, eleget.

Az ember a láthatókra néz, a láthatókat veszi számításába, de igazából a "láthatatlanok" a legfontosabbak: a felebaráti szeretet, az őszinte barátság vagy az igazi szerelem. A hívő ember számára nagyon fontos a hit, hiszen ez az a háló, ami egyben tartja életét, cselekedeteit, viszonyulását embertársaihoz és dolgokhoz. A hit a hívő ember számára az a kapcsolódási pont/felület Teremtő URához. Ezen a csatornán keresztül kapja az erőt feladatai elvégzésére, küzdelmei megvívására és terhei elhordozására.

Aki meg tudja üresíteni szívét URa számára, annak megtelik szíve Istennel, aki pedig mindenféle mással tömi tele szívét, ott már nem jut hely az ÚRIsten számára... Isten ugyanis csak úgy hajlandó szívünkben "lakozni", ha mi oda beengedjük. (Szabad akarat ez a javából!) Tény, hogy a nagy dolgok, életünk irányát alapvetően befolyásoló döntéseink a szívben történnek. Lehet sok-sok racionális érv valami ellen, de a szívbéli érzés ezeket képes félrelökni... általában így döntünk. Ezért fontos szívünk érzelmi "karbantartása", ezért fontos érzéseink kiváltó okainak ismerete!

Isten a szíveket nézi, az abban lakozó őszinte érzéseket. Ha ugyanis a cselekedeteinket nézné, akkor mindannyian elvesznénk, s mindannyian sikerrel kizárnánk magunkat a Vele való közösségből. Ő azonban nem akarja az elveszettek pusztulását, hanem azon "munkálkodik" körülményeinken keresztül, hogy gondviselő jóságát felfedezve visszataláljunk Őhozzá, s éljünk Őáltala...