Az idő...

A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm! Ámen



Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.
Lk 3,12-13

Értékeink...

URam! Add, hogy mindig lássam, mi az, ami maradandó, s mi az, ami elmúlandó! Ámen


Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.
Lk 12,34

Igen érdekes Jézus URunk eme kijelentése, melyet sokszor pontatlanul idéznek, pedig akkor elveszíti az eredeti értelmét: ti. a szív nem ott "van", hanem ott "lesz", ahol a kincsünk van. Azaz: egy folyamatról van szó!

Amikor megszületünk erre a világra, semmit nem hozunk bele. Pál apostol is azt mondja: "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el." -, s mégis mindenünk megvan, ami kell a létünkhöz, boldogságunkhoz - édesanyánk gondoskodó szeretete által. Csecsemőként nem akarunk mást, csak anyánk közelségét, mert nála biztonságban érezzük magunkat. Aztán ahogy felnövekszünk, s egyre több mindent ismerünk meg ebből a világból, érdekes módon a dolgok, az élettelen, birtokolható tárgyak fontosabbá válnak, mint az élő kapcsolataink. Így válnak bölcs gyermekből nagyon sokan ostoba felnőtté, mert a birtoklás öröméért képesek átgázolni mindenen és mindenkin. A JóIsten azonban jól teremtette meg ezt a világot, s ha valaki tisztességtelenül, erőszakosan jutott hozzá, ahhoz, amit birtokolni akart, annak nem tud tiszta szívvel örülni, ráadásul mindennek végén csak keserűsége marad. Jól példázzák ezt közmondásaink: "Ebül szerzett jószág ebül vész el", s "ki sokat markol, végül keveset fog".

Ki mit tesz meg életének legfontosabbjának - végül az fogja őt irányítani: egyiknek "istene" a munka, a másiknak az evés vagy az ivás, a harmadiknak a nők vagy az ital... a felsorolás nagyon hosszú lenne! Hogy mivé válik az ember, ha nem Isten áll az első helyen, hanem a "dolog" - leginkább az alkoholnál és a kábítószereknél látható. A kábítószer-fogyasztás visszaszorításában a leghatásosabb eszköz nem a börtön (persze az is), sokkal inkább az értelmes élet élésének a lehetősége. Amikor emberfeletti, olykor elkeseredett küzdelmet kell vállalni a fiatalnak azért, hogy egzisztenciát teremtsen, s abban még gyermeket is nevelhessen, akkor valami nagyon nincs rendjén. Nem a segélyezés az alapgond, hanem az, ha valaki fiatal és erős, s mégis segély-rendszerre szorul. Ha a saját, rendesen elvégzett munkának nincs meg az erkölcsi, anyagi megbecsültsége, akkor hogyan legyen az embernek helyes önértékelése, önbecsülése?

Akinek kincse az "Istennél " van, vagyis számára fontosabbak a lelki értékek - mint azok, amiket megemészt a moly és a rozsda -, annak sem kell lemondani az anyagi természetű dolgokról, mert ezek "ráadásul, mind megadatnak"! (A mi mennyei Atyánk ugyanis jól tudja, mire van szükségünk, s azt megadja, még mielőtt kérnénk.) Jézus URunk azt tanítja. "Keressétek először az Isten országát, s a többi ráadásul mind megadatnak néktek!". Sokan a "ráadásért" hagyják el a lehetőségeket az Istennel való találkozásra, s úgy hitegetik magukat, majd ha ezt is meg azt is megszereztem, elértem, akkor majd jó ember leszek, s akkor majd lesz időm a JóIstenre is... vagy nem!

Mert a lehetőségek azért lehetőségek, mert nem mindig vannak. Ezért biztat minket az ige: "Áron is vegyétek meg az alkalmat!" Hiszen senki nem tudja, mit hoz a holnap, s hogy nekünk egyáltalán lesz-e holnapunk? Mert még az is megtörténhet, hogy éppen mi leszünk azok, akiknek ki kell menniük ebből a világból... Odaátra vinni ebből a világból semmit nem lehet, csak mindazon emlékeket, amiket itt "begyűjtöttünk" magunknak. Ezért 'nagyon nem mindegy', hogyan éljük napjainkat, hogyan töltjük el óráinkat, s mivel foglalkozunk a nekünk rendelt percekben...

Hit...

A mai nap imádsága:

Uram! Légy segítségemre, amikor elgyötörnek, s megkeseredetté tennének világbéli tapasztalásaim! Adj nekem erőt, hogy még általam is jobbulhasson a világ és bizonyítsd meg az imádság erejét! Llégy kegyelmeddel velünk, s oltalmazd mindazokat, akik Benned bízva élik bizonyságtevő életüket! Ámen

Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.
Kol 4,2

Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen."
Lk 1,35-37

Minden vallásnak megvannak a maga titkai. Titkok nélkül ugyanis nem "létezhet" a transzcendens-Isten. Ha ugyanis már minden titkot ismerünk, akkor véges elérte a végtelent, s akkor miért kellene a JóIsten?

A vallásos ember életének jelentős részét a titkok vonzásában éli le. Ebből a viszonyból merít erőt az élet, gyakran elhordozhatatlannak hitt terheinek az elhordozására is. Nehézsorsú, mégis teljes életet élő, három gyermekét tisztességben felnevelő nagynéném mondogatta élete végén: "Matyikám, voltak igen nehéz időszakai az életemnek, s ha akkor nem járhattam volna minden nap reggel is, meg este is biciklivel vagy gyalog rohanva a misére - talán meg is bolondultam volna!" A hittitkok - melyekből élt - annyira vonzották egyszerű nemes lelkét, hogy számára már nem az álmatlan, szenvedéses éjszakák hajnaltváró segedelme volt az imádság, hanem Mennyei Valóság... "Csak az eszemet ne vegye el a JóIsten!, hogy mindvégig tudjak imádkozni!" - mondogatta, s hozzátette: ?Csak JóIsten azt engedje meg, hogy ne legyek terhére senkinek, s csendben elmenjek, ha mennem kell!? S lám, Isten meghallgatta a több mint húsz éve özvegyasszony hűséges könyörgését: Gyenge szívének utolsó erejével még halála előtt egy-két órával még sétálhatott a kórházi folyosón, hogy mentős unokáját - aki nagyanyja gyenge szíve miatt nyugtalankodott - még ő bátorítgassa... Aztán lefeküdt, s az éj csöndjében beleszenderült a halálba. "Manci néni", aki a helyi katolikus Rózsafüzér Társaság évtizedeken át hűséges tagja volt, alázattal fogadta sorsát, s ezért életet talált. Olvasóján az erősen megkopott gombok tompa fényükkel még most bizonyítják elmúlt jó nyolcvan istenes évének szüntelen imádkozását...

Istennek semmi sem lehetetlen... Az sem, hogy megfoganjon az emberben az Isten, és az sem, hogy életen átívelő "hol-ilyen-hol-olyan hiányunk" ellenére is teljes életet éljünk. Mi ez, ha nem evangélium?

Keresztény tanítás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy életünk szereteted igazságairól tegyen bizonyságot! Ámen

Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.
1 Thessz 2,(3)4

Egyházunk hitvallása, az Ágostai Hitvallás szerint az "egyház a Krisztusban hívők közössége, ahol az evangéliumot igazán hirdetik, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki". Így az igehirdetés - egyházunk jó rendje szerint - azoknak a teológusoknak a feladata, akiket az Evangélikus Egyetemünk (korábban Evangélikus Teológiai Akadémia) professzorai alapos vizsgáztatás után alkalmasnak találtak a lelkészi szolgálatra, s ennek figyelembe vételével az adott egyházkerület püspöke lelkésszé avatja (ordinálja) - nem szenteli(!), mert mi evangélikusok mindent (be)szentelünk, de a személyeket nem "szenteljük"; a katolikus egyházban "szentelik" a papot, ugyanis az ő dogmatikájuk szerint a papi rend az a hét szentség egyike. Az igehirdetés ugyanis nem más, mint tanítás.

Ismerjük a szólást: "A jó tanító/pedagógus az életre nevel." Aki megszerzett tudását nem tudja alkalmazni az életben az 1) nem tanulta meg a leckét 2) olyan ismereteket szerzett, melyek a "nagybetűs életben" alkalmazhatatlanok... Sajnos akadnak szép számmal olyan papok, lelkészek, lelkipásztorok, prédikátorok, akik életszerűtlen tanításokat hirdetnek a szószékeikről! A teológus (maga a szó isten-tanászt jelent) feladata, hogy ismeretet adjon át a Mindenható Istenről úgy, hogy ő maga soha nem látta, találkozott az ÚRIstennel... Éppen ezért csak akkor tud hitelesen beszélni/tanítani, ha igen jól ismeri az embereket. Alapos emberismeret nélkül ugyanis nem lehet "Isten-ismeretet" továbbadni. Modern korunk egyik egyházi tragédiája - felekezettől függetlenül(!) -, hogy a lelkészek/papok/prédikátorok "elprédikálnak a hívek feje fölött", azaz olyan tanítást hirdetnek meg biblikus igazságként, ami nem az Életről, azaz nem Istenről szól! A Szentírást emberek írták/szerkesztették embereknek (mintegy 1200 éven keresztül!), emberi gyengeségekről, bűnökről, vétkekről és mulasztásokról úgy, hogy közben az Élet Istenének embersorsokban megnyilvánuló kegyelméről tettek bizonyságot...

Mai igénk arról tudósít, hogy Pál apostoli munkáját egyesek "bírálták"... Gyaníthatóan nem minden ok nélkül. Mivel Saul-Pál 1) nem volt Jézus tanítványa 2) damaszkuszi élménye után is "megtartotta a törvényt", az a Tóra előírásait - mondván, hogy ne botránkoztasson meg egyeseket (értsd törvénytisztelő zsidók) -, de nyilvánvalóan a nem-zsidókból lett keresztényeknek ez nemigazán tetszett... Aki alaposan olvassa a páli leveleket, az bizony ütközik azzal a felismeréssel, hogy igen gyakran kényszerül Pál "magyarázkodásra"... Ha azonban a "világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Római levél!), akkor miért ezek a vissza-visszatérő önigazolást kereső levélbeli kirohanásai Pálnak? A válasz igen egyszerű: Pál teológiájának (Isten-tanának) van néhány nem életszerű eleme... Hiába avatta/emelte a katolikus Egyház Pál apostolt szentté, Pál sem volt isten, "csak ember", esendő, mint minden más földi halandó...

Isten az Ő evangéliumát nem csak Pálra, apostolokra, püspökökre, papokra bízta, hanem minden emberre. A tanítást ugyanis nem csak szóban vagy írásokban (apostoli levelek, kommentárok, áhitatos-könyvek, énekeskönyvek!) lehet továbbadni, hanem mindenek előtt: Életben, azaz "ráutaló" magatartással! A cselekedet ugyanis mindent "felfed", kinyilvánít - még azt is, ami láthatatlan, ami a szív mélyén van... Éppen ezért az evangélium (Isten szeretet-cselekedete) továbbadása nem csak az "írástudók" kötelessége, hanem mindazoké, akiknek életébe "beleszólt" a szíveket vizsgáló Isten...

Pihenés...

A mai nap imádsága:

URam! Néha nagyon fáradt vagyok... Te tudod, hogy többnyire nem testi, hanem lelki terhek veszik el erőmet. Kérlek, adj nekem Rád figyelő derűs szívet, hogy munkámat örömmel végezzem, s tudjam abbahagyni akkor, amikor ünnepeidben közösségbe hivogatsz! Ámen


Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj,
még szántáskor és aratáskor is pihenj!
2 Móz 34,21

Egyes távolkeleti országokban a havonként legfeljebb 1-2 pihenőnap "jár"... Európai szemmel szörnyülködünk ezen, azt pedig meg-megmosolyogjuk, ha rohanó ázsiai turistákat látunk, akik talán azt sem tudják, hogy melyik európai országban vannak, s kamerájuk gombjára tapadva szaladnak idegenvezetőjük után, nehogy lemaradjanak valamiről... Szegények éves szabadsága - tisztességgel ledolgozott hosszú évek után is(!) - alig két hét... Tehát nem mohóságból, kényszerből igyekeznek egy nap alatt legalább két országot "megtekinteni".

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Európa jóléti társadalmaiban már péntek délután elkezdődik a hétvége, s csak azok dolgoznak a munkaszüneti napokon, akik nélkül nem képzelhető el az élet rendes menete: orvosok, tűzoltók, rendőrök, tömegközlekedésben vagy éppen az erőművekben dolgozók. Amíg mi az 'igazak álmát alusszuk', addig bizony tízezrek szolgálnak - csak itt kicsiny hazánkban... Mindemellet nem szabad elfelejtenünk, hogy sokan vannak, akik nem jószántukból, hanem kényszerből dolgoznak - s sajnos még ilyen is van ebben a modern a világban(!) -, mert munkáltatóik erősen elvárják, hogy lojalitásból egy-két szabadszombatot felajánljanak cégüknek, ha azt akarják, hogy holnap ne váljanak munkanélkülivé. (Ezt nevezhetnénk az egykori kommunista szombat kapitalista verziójának!) Az igazán ravasz munkaadó pedig készséggel ad "ingyen"-computert, -telefont, -internetet; vigye csak haza a munkát a beosztott! Így mosódik észrevétlenül egybe a magánélet a munkahelyivel, sőt a legravaszabbak "csapatépítés" okán még a szerencsétlen munkavállaló szabadidejére is 'rátenyerelnek'... Van is ezekből konfliktus bőven!

Megvan ugyanis az ideje a munkának, s megvan az ideje a pihenésnek is. Aki mindig csak dolgozik, az nemcsak elfárad idő előtt, de ráadásul lemarad olyan dolgokról is, melyeket soha nem tud bepótolni. Ha párunkkal, gyermekeinkkel nem vagyunk együtt - csak élünk egymás mellett -, ha barátainkra, önmagunkra, lelkünk megújulására nem szánunk időt, akkor előre programozzuk kapcsolataink elsorvadását.

Mindezeken túl, ha nem éljük meg a munka és pihenés istenadta ritmusát, akkor életünk ama dinamikáját veszítjük el, ami ízt ad egész életünknek. Ha nem figyelünk az Isten jó törvényeire, melyek medret adnak életünk folyamának, akkor nemcsak szétfolyik életünk, de sosem fedezzük fel létünk kiteljesítő szakralitását...

Törvény...

A mai nap imádsága:
Uram! Áldj, s hordozz ma is! Ámen

Így szól az Úr: Akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.
1 Sám 2,30b

Kemény szavak... Izrael háza népe ellen. Nos, akkor talán lapozhatnánk is egy újabb kijelölt igeszakaszhoz, ez ugyanis nem a "mi ügyünk"! Ha van is némi igazság az efféle kijelentésben, az Új-Szövetség, embereiként, a nagyobb távlatban komoly üzenete van ennek az ószövetségi prófétikus kijelentésnek. Nem új felismerés, hogy az Ószövetségben is van evangélium, s az Újszövetségben is található törvény. Jóllehet a két szentírási rész alapvetően más istenképet közvetít, mégis mindkettőben az őszinte istenkereső emberek történeteivel találkozhatunk.

A mellékelt képen Eklézsiát és Zsinagógát láthatjuk. A középkortól kezdődően kedvelt ábrázolása ez Isten újszövetségi és ószövetségi népének. Míg Eklézsia egyik kezében Krisztus győzelmi zászlaját láthatjuk, a másikban pedig az új szövetséget jelképező kelyhet, addig zsinagóga kezében a törvény evangélium által összetört lándzsáját szorongatja, másik kezében pedig a parancsolatokat szimbolizáló táblácskát. Ezen az ábrázoláson Zsinagóga fején nincs korona, pedig többnyira azt csúsztatják szemébe, amitől is vakká válik, s nem látja meg a Krisztusban a Megváltót...

Isten dicsőítése - az Ige szerint - személyesen nekünk is dicsőséget szerez. Nyilvánvalóan, s elsősorban nem a világban, hanem az egyházban, de ennek a dicsőségnek mindig világi vetületei is vannak. Ahogyan az istentelenség "hozadéka" a megkeseredett élet, ugyanúgy a háladásban virágzó élet a megelégedettséget, békességet termi. Különféle kultúrák másképpen, de ugyanazt fogalmazzák meg: Aki eltér az Élet - azaz Isten - törvényeitől, az büntetést "vonz be" az életébe. Lehet megcsúfolni és kijátszani a közösséget megtartó és erősítő örök törvényeket, de kibújni a törvényszegés következményei alól nem lehet. Még az is megtörténhet, hogy látszólag valaki "megússza", s kibújhatott a felelősségrevonás alól, de az Isten törvényeit nem lehet kijátszani, a büntetés soha nem marad el: "Az apák ették az egrest, s a fiak foga vásott bele." Valakinek ugyanis mindig fizetnie kell... Ha nem így lenne, akkor nem lenne egyensúly a teremtettségben, márpedig abban tökéletes harmónia honol.

Mit jelent a gyakorlatban az Istent dicsőíteni? Mindenekelőtt imádkozni! Ennek pedig számtalan formája van: az egyszerű sóhajos imákkal kezdődően, a meditáción át, az alkotó munkáig. A legnagyobb "művünk" pedig a saját életünk. Az a néhány évtized, melyet azért kaptunk, hogy megnyilvánuljon általunk az Isten akarata, az Ő kegyelmes szeretete... Ebben segítség a Szentírás minden szava, a testvéri közösség, s a család ahová tartozunk, melyeknek biztonsága erőt ad, és óriási támogatás a nekünk rendelt segítő-társ is, akivel szövetségben életes küzdelmünket vívjuk, s egymás szemében olykor felfedezzük létünk istenes értelmét.