2011. február 15., kedd

2011. február 12. szombat

JÉZUS KIVONULÁSA:

 Az "exodus" szó kivonulást jelent. Krisztus halálával kapcsolatban használták, amikor a szelleme elhagyta a testét, hogy az Atya Istennel legyen.
Az átváltozás hegyén Mózes és Illés beszélt Jézussal a haláláról, az exodusáról, amit Jeruzsálemben kell beteljesítenie.

Jézus a Megdicsőülés hegyén 

És íme, két férfi beszélt vele? Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelenve, élete végéről szólottak amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét, és azt a két férfit, akik ott álltak vele.
Lukács 9:30-32,

Péter, János és Jakab szeme láttára  dicsőült meg Jézus, mert az Atya másodszor szólt és jelentette ki a Fiát.

Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött.
Lukács 9:29,

És hang hallatszott a felhőből:
"Ez az én Fiam, akt kiválasztottam, reá hallgassatok!"
Lukács 9:35,

Péter is előre megmondta, hogy elhagyja a földi sátrát hamarosan.

De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint  a mi Urunk Jézus Krisztus kijelentette nekem.
2 Péter 1:13,14,

A próféciák sokasága van a bibliában, arról, hogy a megváltó megszületik, hogy megöletik és harmadnapra feltámad.
Példa erre :

    Ahogy ábrahám elindult a hegyre feláldozni gyermekét, és a harmadik napon pillantá meg a helyet.
    Vagy József amikor megfejté az álmot és megmondja a sütőmesternek, hogy harmadnapra felakasztják és madarak eszik le a húsát.
    Vagy Eszter királynő amikor meghirdeti a böjtöt és azt három napra határozza meg.

A Bibliában a három, mindíg Krisztushoz köthető, hogy a harmadik napon feltámad, de az a három nap egy szomorúság.
Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet istenetek, az Úr ad nektek birtokul.
Józsué 1:11,

Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és rejtőzködjetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek.
Józsué 2:16,

Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.
Jónás 2:...1,

Az a három nap egy sötétségben rejtőzködésben telt idő, Jézus abban a három napban sem volt tétlen, mert a pokolban járt és ott munkálkodott.

Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor.
1 Péter 3:19,

Nem egészen világos, hogy a istentelen embereknek prédikált, vagy a legyőzött ellenségnek mutatta meg, hogy legyőzöttekké váltak. Ezek titkok amik igazán nem kerültek nyilvánvalóvá. A ma emberének erre többféle teóriája van, úgy hogy ne bonyolódjunk bele. Ha ezt az ismeretet nem adta meg az Atya, nyugodjunk bele.

Ez a három nap hídként áll Krisztus keresztre feszítése és feltámadása között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése