2011. február 15., kedd

2011. február 3. csütörtök

Az olyan kimosott ruhát, vásznat, szövetet vagy bármilyen bőrholmit, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz. (3 Móz 13:58)


Az Ószövetségben a papoknak adta Isten parancsba, hogy úgy áldozzanak az Úr előtt, hogy válasszák el az áldozatban a késsel a tisztát a tisztátalantól. Nem lehetett tisztátalant vinni Isten elé. Ez előképe ma annak, hogy Isten előtt milyen fontos a tiszta szándék, a tiszta indíték, a tiszta élet. Ugyanez a gondolat fordul elő a Zsidókhoz írott levélben, csak ott nem a pap kése, hanem az Ige kétélű éles kardjáról olvashatjuk, hogy áthatol az elme, a lélek, az ízületek kettéválásáig és megítéli a szív gondolatait és szándékait, nincs olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte. Neki kell majd számot adnunk! Éppen ezért elsősorban a belső tisztaságot Jézus Krisztus is fontosnak tartotta. Tanítványaihoz egyszer így szólt: „Ti már tiszták vagytok az Ige által, amit mondtam nektek.” Egy érdekes dolgot említ itt Jézus. Ti már tiszták vagytok az Ige által. Aki Igét hallgat, az már tiszta? Valami olyat jelent ez, s az igehallgatás szent következményét mutatja, hogy sokat tisztít az ember gondolkodásán, ha hallgatja Isten Igéjét. Hall a tisztáról, és rendbe teheti az ember gondolatait az Isten. Visszavezetheti oda, ami Isten előtt fontos, ami számára érték, legyen az a menny üzenete, az örök élet, vagy akár az Ő szerinte való, földi erkölcsi tisztaság. Ezekről nagyon sokat hallunk és olvasunk az Igében és Isten már ez által is tisztogatja gondolatainkat, hogy ne a világ szerint gondolkozzunk életünk felől, hanem Ő szerinte.

/Berencsi Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése