2017. május 29., hétfő

Amikor a segítség árt


„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

IGAZI ADAKOZÁS

„…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7)

Pál azt mondta a korinthusiaknak: „…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7). Ehhez példának állítja eléjük a macedóniai adakozókat: „Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy a szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Korinthus 8:1.5). Figyeld meg, milyenek voltak a macedóniai adakozók: 1) Először önmagukat adták oda Istennek, fenntartás nélkül. „) Megértették, hogy egyedül Isten kegyelmének köszönhetnek mindent, amivel rendelkeznek. Pál azt mondta, hogy ahogy a macedóniaiak odaadták magukat az Úrnak, ugyanazzal az odaszánással könyörögtek, hogy adakozhassanak. Hűha! Mikor volt legutóbb, hogy a templomban alig vártad, hogy elérjen hozzád a persely, és adakozhass? Itt nem arról van szó, hogy azért adakoznak, mert a lelkész könyörög nekik, vagy azért, mert látják, hogy a gyülekezet a csőd felé halad, nem bűntudatból vagy azért, mert üzletet akarnak kötni Istennel. Nem, ez az adakozás abból fakad, hogy Isten felénk áradó jósága túlcsordul belőlünk. Ilyen az igazi adakozás!

Adakozásunk motivációja és mértéke a hála kellene, hogy legyen, a hála azért, amit Krisztus tett értünk. Pál azt írja: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Korinthus 8:9). Fontos megértenünk, milyen kegyelmes és milyen nagylelkű felénk Isten, mert vannak köztünk, akik csak a maradékukat adják neki – ha maradt valamink az után, hogy befizettük számláinkat, megtettünk mindent, amit akartunk, akkor adakozunk. De még ha százmilliót adnánk is, ha ez csak a maradékunk, akkor mondhatnánk-e, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tettük? (ld. Malakiás 1:6-4). Vannak úgynevezett „továbbadó” emberek. Kapnak valamilyen ajándékot, de nem tetszik nekik, ezért újra becsomagolják, és továbbadják valaki másnak. Van, akinek egy egész szekrénye tele van ilyen továbbadható ajándékokkal. Sokan így állnak hozzá az Istennek való adakozáshoz is – márpedig ez sértés! Az Újszövetségben nem látjuk, hogy a prédikátorok koldulnának, el kellene adniuk dolgokat vagy ravasz trükkökhöz folyamodnának azért, hogy pénzt szerezzenek Isten szolgálatának végzésére. Inkább azt látjuk, hogy az emberek, mint a macedóniaiak is, adakozással válaszolnak Isten kegyelmére, mert megértették és szeretik Istent, akit szolgálnak. Isten minden teremtményének célja az ajándékozás. Azért teremtette a Napot, hogy fényt adjon nappal, a Holdat és a csillagokat pedig azért, hogy világítsanak éjszaka. Azért teremtett virágokat, hogy azok majd termést adjanak. Isten maga is ajándékozó: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Ha megérted a kegyelmet, a körülmények háttérbe szorulnak. Adakozásodat nem fogják meghatározni a bevétel-kiadási egyenlegek, a gazdasági mutatók vagy az adótörvények. Nem, Isten kegyelme adakozásra fog indítani!

Légy eltökélt!


„De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” (Jeremiás 17:7)
Isten vezetése szerint élni, ehhez bátorság kell. Nem könnyű „feltörni az ugart”, és felülemelkedni azokon a korlátokon, melyeket mások állítottak fel neked. Amikor ezt teszed, rosszalló tekintetekkel kell szembenézned. Jézusnak is kellett. Amikor a falubeliek, akik között felnőtt, azt mondták: „Hát nem az ács fia ez?” (Máté 13:55), valójában ezt mondták: „Maradjon csak a szerszámai mellett!” Ha neked is ezt mondják, ne figyelj rájuk! „… mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (Róma 14: 12). A végső értékelés alkalmával rá fogsz jönni, nem csak az a rossz, ha ítélkező vagy másokkal, hanem az is, ha engeded, hogy mások véleménye befolyásoljon. „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” Ahhoz, hogy Isten vezetését követni tudd, bizonyosnak kell lenned abban, hogy ő szeret téged hiányosságaid ellenére is; hogy határozott terve van az életedre; hogy képes vagy meghallani hangját és neked szóló útmutatását; és hogy bármit kér is tőled, képessé is tesz annak elvégzésére. Ha egyszer meghallottad, mit mondott neked Isten, légy elszánt! Az értékes dolgok sosem jönnek könnyen. Ha érzed, hogy gyengülsz, kérj Istentől elszántságot, és Ő ad neked Szentlelke által. Ha kétségek között érzed magad, menj vissza, és kérdezd meg magadtól, mit mondott Isten a legelején – és ragaszkodj ahhoz! Ne indítson másik irányba aggodalmad, csüggedésed vagy mások véleménye. Emlékeztesd magad arra, hogy megvan benned mindaz, ami annak eléréséhez kell, amire Isten hívott el! Ha Jézust életed urává tetted, az ő elszántsága kísér – mert Ő él benned.







Tudd, hogy mi van megírva!


„Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva…«” (Máté 4:7 NIV)

Az áldások után harc következik! És ebben Jézus sem volt kivétel. Miután a Jordánban bemerítkezett, „a Lélek kivitte a pusztába” (Márk 1:12), és negyvennapi böjt után megéhezett. Ekkor jelent meg a sátán, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4:3). Számíthatsz arra, hogy az ellenség megjelenik a legsebezhetőbb pillanataidban. És ha ez megtörténik, akkor jobb ha tudod, hogy valójában mit mond Isten Igéje – nem csak válogatott töredékeket, vagy olyan idézeteket, melyeket másod- vagy harmadkézből hallottál. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra… az igazságban való nevelésre” (2Timóteus 3:16). Kiválogatjuk azokat az igehelyeket, amelyek beleillenek az életstílusunkba és alátámasztják a teológiánkat, de amikor az ellenség Isten Igéjével manipulál, és ellenünk használja, akkor tudnunk kell azt mondani: „Az is meg van írva”. Tudnod kell, hogy mi mondanivalója van még Istennek. A Biblia azt mondja, hogy a sátán „Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt…” (Dániel 7:25). A sátán tudja, hogy Isten Igéje „kétélű kard” (Zsidók 4:12), de mégis megpróbál rávenni, hogy párbajba bocsátkozz vele! De „Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet«.” Ő tudta, hogy Atyja valójában mit mond, és nem volt hajlandó engedni, hogy a sátán diktálja a reakcióit, beleértve azt, hogy mit kellene ennie. Ma kinek a menüjét fogyasztod? Olyan vagy, mint az a tékozló fiú, aki megelégszik a disznók moslékával, miközben Atyád lakomát készít számodra? Mondd a sátánnak: „Távozz tőlem…” (Máté 16:23), és ne engedd, hogy továbbra is megtévesszen hazugságokkal és féligazságokkal! Merülj bele Isten Igéjébe, és engedd, hogy beléd ivódjon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése