A tiszta szóért...

A mai nap imádsága:

Uram! Látod milyen sok bosszúságot, bajt és tragédiát okozunk hiteltelenné vált szavainkkal. Add nekünk szeretetedet, hogy megújulhasson nyelvünk, s általa egész életünk! Ámen

Pál írja: Ha bármely módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből Krisztust hirdetik, én ennek örülök.

Filippi 1,18

Még mielőtt messzemenő következtetéseket levonnánk Pál leveléből kiragadott mondatból, le kell szögezni: nem arról van szó, hogy teljesen mindegy hogyan, azaz akár össze-vissza-módon is, csak hirdettessék a Krisztus. Sokkal inkább arra utal Pál, hogy egyrészt a Krisztus-ügy az létfontosságú, másrészt az evangélium hatásfoka nem abban rejlik, hogy ki milyen lélekkel mondja, hanem abban, hogy mit mond. Mint minden ember élete, a keresztény emberé is sokrétű. Életének középpontjában mégis az Istenről való tanúságtétel áll. Akár szószéken áll valaki vagy éppen ül alatta, mindkettőjük számára, életük szívverése az Isten igazságáról szóló tanítás, a hiteles szó. Milyen érdekes, hogy a világban felismerhető lenne az Isten az Ő teremtettségének értelmes vizsgálata okán, ez valahogyan mégsem működik. Közömbösekké váltak az emberek a létezés csodái iránt, ezért gátlástalanok is vele kapcsolatban - vagyis pusztítják a természetet. "Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg az Istent a maga bölcsességében, az tetszett az Istennek, hogy a bolondságnak látszó igehirdetés üdvözítse a hívőket." (1 Kor 1,21)

Mit jelent a Krisztust hirdetni? Könnyebb megértenünk, ha inkább úgy tesszük fel a kérdést: Hogyan ne hirdessük? Először is: ne hangerővel. Ennek kudarca önmagában van. A mindennnapi politikai csatározásokból ismerjük ezt: a másikat hatalmi szóval lesöpörni. Másodszor: ne higgyünk mindenáron az elbűvölő, ragyogó stílusnak, ez még nem biztos, hogy az igazságot hordozza. Harmadszor: az Isten igazságának elmondásában nincsenek bevált sablonok, receptek. Ami meggyőző pedagógiai erővel bírt ötven évvel ezelőtt, az mára talán erejét veszítette! Ez azt is jelenti, hogy személyes életünkben nincsenek általános igazság, csak jelenvaló. Vannak ugyan örök igazságok, de azokkal meg nem tudunk mit kezdeni... az Isten ugyanis mindig a jelenben, az "itt és most"-ban van! Az igaz, hogy Isten a múlt és a jövő Istene is, de nem múltban volt, és nem is jövőben lesz, hanem a itt van...

Pál örül annak, ha a Krisztust hirdetik, mert az a Szeretet igazságának a jelenvalóságát jelenti a világban. Ennél nagyobb erő pedig nincs. Ez ugyanis nem külső, hanem belső erő. Míg az előbbi - legyen az bármennyire hatalmas és félelmetes - elmúlik, míg az utóbbi - tűnjék az bármily erőtlennek és jelentéktelennek is -, de mivel az Istentől van, képes sarkaiból kifordítani a világot is.

Csend...

A mai nap imádsága:

Istenem! Teremts bennem csendet, hogy közelíthessek Hozzád, s Te közeledhess hozzám! Ámen

Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát.

JerSir 3,51

Jeremiást bedobták a kútba... Az ok egyszerű: nem úgy prófétált, ahogyan azt a nép elvárta volna, Jeremiás ugyanis azt az igazságot szólta, amit az Isten rábízott. Nem szépítette, nem alakította a kor izlésének megfelelően... Nem formálta "szalonképessé" a bűnt, a népe elfordulását az Istentől. A testi gyötrelmein azonban messze túltett lelkének fájdalma, hiszen látta a "város lakóinak ťjövendőŤ elkerülhetetlen sorsát...

Minden elkövetett bűnt egyszer utoléri "megérdemelt" büntetése. Ha nem is kézzelfoghatóan, de érezhetően: hiszen a lélek fájdalmánál nincs borzasztóbb. Ha a lélek nem érezne fájdalmat, akkor nem lennének milliószám depressziósok és öngyilkosok. Ahogyan fájdalmat érzünk a bűnök miatt, ugyanígy örömet is, ha cselekedjük a jót. Ugyanakkor az Írás így tanít minket: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." (Jak4,17)

Jézus a Hegyi Beszédét azzal zárja, hogy "Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult." Az élet sikertelensége, hiábavalósága igen elkeseríti az embert. Akkor is, ha személyesen nem vele, hanem másokkal történik meg. Hozzátartozóval, szerettünkkel, akkor különösen is nehéz elviselni... De mit is?

Az áldás elmaradását. Isten ugyanis szeretetre teremtett minket. Igényeljük az odafigyelést, a gondoskodást, az elrejtettséget, a biztonságot. Az élet nagy "tudása" az, hogy ezt csak akkor kapjuk meg, ha mi magunk is azt cselekedjük meg, amit elvárnánk, hogy mások megtegyenek velünk...

Nagyszombat van, a csend napja. Hallgat az Isten, s hallgatnia kell(ene) az embernek is. Az Isten nem hajlandó osztozkodni a TV-vel és az egyéb médiumokkal... egyedül a csenddel, ami az Ő sajátja. A csend és Isten... ebben válik mindannyiunk számára megfoghatóvá az Ő legnagyobb ajándéka: a békesség...

Elkötelezettség...

A mai nap imádsága:

URam! Adj nekem kitartást, hogy utadon járjak, s add, hogy mindenkor igéd legyen ösvényem világossága! Ámen

Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.

Mt 7,14

Még manapság is sok sekrestye, lelkészi hivatal vagy gyülekezeti terem falán látható az a múlt század eleji evangélizációs időket segítő, feltűnően naivisztikus ábrázolású plakát, mely a minden ember előtt álló két utat ábrázolja: a szabadosság széles útját, mely a bűnt gerjeszti, s végül kárhozatra juttat, s a hívő élet keskeny mesgyéjét, mely az örökkévalóságba vezet. A giccs határát már-már megütő eme korabeli "propaganda-anyag" egyszerűen vázolja fel az életet: ha így döntesz, akkor ide jutsz, ha úgy döntesz, akkor oda! Magyarul: megtérsz vagy meghalsz - ti. a második halállal, hiszen a hívő is bevégzi egyszer az életét, nemcsak a hitetlen.

Sokan berzenkednek az evangélizációs mozgalmak ezen radikalizmusa ellen - tulajdonképpen joggal -, hiszen az "igazi" vallás soha nem a kényszerről, hanem az önkéntességről szól, s a vonzó vallásosság pedig csak ott alakul ki, ahol az egyéni döntést nem befolyásolja más, esetleg a közösség extrém pszichikai nyomása. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy az emberek többsége - Jézus után: a 75%-a; lásd Magvető példázata(!) - bizony nem a következetességükről híresek... Alapvetően hiányzik belőlük a készség a helyes/normálisközeli(?) életvezetésre, de a jobbító szándék ellenére sem vethető be semmiféle hatásosnak ígérkező eszköz az "ügy érdekében", hiszen ahogyan találóan hordozzák szólásaink: 1) Nem erőszak a disznótor! 2) A cél sosem szentesíti az eszközt...

A missziós radikalizmus sajnos hosszútávon többet ártott Jézus Egyházának az elmúlt kétezer esztendőben, mint amennyit rövidtávon használt, ennek ellenére bizony vannak olyan korszakok, nehéz történelmi helyzetek, amikor az embereken már csak a személyes megszólítás ilyetén radikalizmusa segíthet: Ilyen lehet egy-egy világháború, amikor az emberek elméje elborul, s nemcsak parancsra, de már kéjjel is ölnek; de bizonyos értelemben ilyen mostani jóléti korunk is, amikor a fogyasztás, az élvezetek sodrában kalimpáló ember önerőből már képtelen kiúszni az élet normalitásának partjára...

Az élet Isten nélkül hihetetlenül bonyolult, Istennel együtt mégis rendkívül egyszerű. Az (ön)érdekek hálójába belegabalyodott ember - tudtán kívül is -, kétségbeesett kapálódzásával igen sok keserűséget okoz másnak és magának, sőt nemegyszer romba dönti nemcsak a saját, de mások életét is. Aki azonban a szeretet következetességének keskeny, de önmagát és másokat is építő útját járja, az emelődik és érlelődik. Jutalma a szeretet mélységének megismerése, s hűségének növekedése. A széles úton ugyan sokan járnak-kelnek-téblábolnak, mégis igen sok a magányos lélek közöttük! Bár a keskeny úton kevesen járnak, mégsem magányosak, hiszen útjukon nemcsak számos, tartalmas és ékesítő találkozást élnek meg szintén törekvő-küzdő útitársaikkal, de olykor-olykor titokzatosan rájuk köszön a JóIsten is... Így nemcsak kiteljesedik az életük, de hamarabb előbbre is jutnak, hiszen megtapasztalják, hogy az élet értelme maga az Isten...

Igazság...

A mai nap imádsága:
URam! Igazságod útjait ismertesd meg velem! Ámen

    

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
1 Tim 2,4

Amióta világ a világ, az emberek sokat áldoznak arra, hogy szabaduljanak testi nyavajáiktól. Soha annyira nem volt sikeres a gyógyszer-ipar, mint a huszadik század második felétől kezdődő időszakban. Az igazság az, hogy nemcsak a fegyvergyártás jó üzlet, a gyógyszergyártás is az. Az igazság az, hogy az üzletet soha nem a segítő szándék, hanem a profit vezérli! De az is az igazsághoz tartozik, hogy az emberek még az életüknél, az egészségüknélis fontosabbnak tartják a saját igazukat... Óriási pénzeket képesek feláldozni igazuk vagy vélt igazuk ügyvédi képviseletére, sőt az emberek - ha arról van szó - képesek igazukért, meggyőződésükért az életüket is áldozni...

Pál apostol az igazság megismerésének fontosságáról szól - s jól teszi. Az embernek egyszer meg kell ismernie az igazságot: még Pál apostolról is, aki az újszövetség 27 iratából tizenhármat mondhat magáénak! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Saul nem csak rabbinikusan gondolkodott, rabbinak tanult Gamálielnél - kora leghíresebb, legtudósabb rabbijánál -, de ő maga is rabbi lett. Ezzel a fiatalos hivatástudattal kezdi kíméletlenül üldözni Jézus követőit, mígnem számára is kiderül a damaszkuszi úton az igazság: kicsoda is valójában ez a Názáreti Jézus... Élete megfordul (ez mondjuk pálfordulásnak), és innentől kezdve római nevét, a Paulust használja.

Azért kutyából nem lesz egykönnyen szalonna, vagy ahogyan a német közmondás mondja: "die Katze lässt das Mausen nicht", vagyis "a macska nem engedi az egeret", így Pál apostol sem tud egykönnyen szabadulni múltjától, s érvelésrendszerében bizony elég gyakran kivehetőek farizeusi neveltetésének hatásai: "Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe." - 11-14. versek. Az igazság az, hogy Pál apostol kijelentései bizony nem mondhatóak "nőbarátnak", sőt...

Az igazság az, hogy minden embernek mindent újra kell gondolnia és értelmeznie, nem csak a Biblia, de a világ dolgait illetően is. Ha nincs újragondolás, akkor nem lettek volna szentek a katolikus egyházban, s nem lettek volna reformátoraink, akik vissza-visszaterelgették volna az eltévedt főpásztorokat... Ha ezt az újraátgondolást megtagadja egy generáció, akkor ifjúságát, s az élet értelmét tagadja meg. Az az ún. "kultúra", amit posztmodern kultúrának neveznek (1970-es évek kezdete óta tart) el akarja elhitetni az emberekkel, hogy úgyis minden mindegy, csakis egy valaminek van értelme, az pedig az "itt és most" pillanatos élménye. Ezért szűkülnek be aztán közösségek (lásd fundamentalizmus), ezért a közömbösség ("nem érdekel"-szindróma), s ezért üresednek Európában oly veszésen a templomaink... Az igazság azonban az, hogy az ember nem erre az individuális őrjöngésre teremtetett, hanem a közösségbe, közösségre, a közösségért...

Az igazság az, hogy Krisztus URunktól sok-sok mindent negtanulhatunk: azt pl., hogy az erőszak erőszakot szül, mert kard által vész el az, aki kardot fog... megtanulhatjuk azt is, hogy "hiába nyeri meg valaki az egész világot", annak semmi hozadéka nincs, ha közben lelkében kárt vall... eltanulhatjuk Tőle, hogy az Isten szereteténél nincs nagyobb dolog ezen a világon, s hogy a szeretet sok bűnt elfedez. Az igazság az, hogy sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak, s az is az igazsághoz tartozik, hogy helyetted senki nem dönthet, a választ egyedül csak Te adhatod meg Istennek... Aki felvállalja a hitnek ezt a bátorságát, azt nem hagyja cserben az Isten, mert Ő is válaszol - s mivel Ő Mindenható Isten, ezért a csendben is tud beszélni hozzánk...

Imádságaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy úgy kérjek, s azt kérjek, amire valóban szükségem van! Ámen
   

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti,

hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.

1Jn 5,14

Az iraki háborúban eleddig (2010. februári adatok) 4379 amerikai katona halt meg, s 31669 sebesült meg, s a több mint nyolc év óta tartó - gyakorlatilag sikertelen - afganisztáni rendfenntartásban pedig 1693 hivatásos katona veszítette életét. A képen imádkozó zsoldoskatonákat látunk, akik bizonnyal szívből könyörögnek - gyaníthatóan, elsősorban a saját életükért, s persze a "misszió" sikeréért is. (Azt most ne feszegessük, kinek az érdekeit szolgálják ezek a katonai missziók...) Egy bizonyos, amit kérnek ezek a katonák az imádságukban, azt őszintén kérik. Őszinte imádság ereje ide vagy oda - az akna mégis robbant, s a gyilkos golyók megtalálták áldozataikat... Most akkor ki a hibás? A JóIsten, mert nem hallgatta meg a hozzá imádkozókat, netalán a katonák, mert nem kérték jól, amit kértek? Nyilvánvaló, hogy a keresztény élet 'csodás' volta nem abban rejlik, hogy a hívő ember életében minden sikerül, s olyan egészséges minden hívő ember az utolsó lehelletéig, mint a makk. Ennek ellenére jónéhányan gondolják, hogy az ember dolga a kérés, az Istené pedig, hogy teljesítse azt. S mivel Isten Isten, ezért a hiba csak az ember oldalán lehet. Nos, aki így gondolkodik, arra szokták mondani: szélsőséges, fundamentalista. (Ezek pedig nem kizárólag keresztény tulajdonságok.)

János, a "szeretett tanítvány" - nagy valószínűséggel e levél írója - imádságra buzdítja olvasóit, mert tudja, hogy legelőször az imádkozásban fáradunk el. Az imádság jósága, áldásos volta soha nem annak függvénye, vajon Isten teljesíti-e a benne foglaltatott kérést vagy sem; az imádságra fordított percek, pillanatok már önmagukban áldást hordoznak. A rendszeresen imádkozó ember ezt tudja, mert számtalanszor megtapasztalta: imádkozni jó. Az őszinte szavak kimondása mindig békét ajándékoz a léleknek, ahogyan a hazugságok kivétel nélkül békétlenséget szítanak.

Életünk folyamán sokmindent kérünk az ÚRIstentől: sikerüljenek vizsgáink, legyen eredményes a munkánk, s jussunk "egyről a kettőre" egzisztenciális küzdelmeinkben. Ezek a "valamik", a múlandóak. Isten azonban ennél sokkal többet akar adni: barátokat és barátnőket, hogy tartalmas és szép ifjúkorunk legyen, s később értő szemmel, s felelősségteljes szívvel keressük a hozzánkillő segítőtársat, majd pedig örmmel építsük családunkat, gyülekezetünket, egyszóval: hordozó közösséget alkossunk. Megtalálni a nemlátható értékeket - igazi barátság, igazi szerelem, valódi békesség stb. - az élet nagy forgatagában: a legnagyobb kihívás. A hívő ember tudja, ezek nemcsak az akarásunktól függenek, Isten kegyelmi ajándékai ezek. S, ha nem keressük az Istent a láthatóakban s a nemláthatóak között egyaránt napról napra, akkor nem adunk lehetőséget magunknak, hogy észrevegyük, mikor nyújtja ki felénk a Gondviselés a kezét...

Prioritások...

URam! Add, hogy mindenkor Téged lássalak elsőnek, s kegyelmedből szolgálhassak Neked! Ámen

  

Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította,   és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!"

Jn 2,15-16

Evangélium, eu-angelion, azaz jó-hír: a mennyországban nincs se recesszió, se infláció, mert Isten országát - ellentétben(!) a mi földi világunkkal - nem a pénz mozgatja, irányítja. Ahol Isten lelke honol, ott az Isten az Isten, s nem a pénz, de ahol elvetik az Élet URát, ott az élettelen (pénz) válik mindenek irányítójává.

A pénz, a vagyon, a hatalom imádata nem mostani találmány, végigkísérte, s kíséri az ember létét kezdetektől a végig. S mivel pénz, vagyon, anyagi javak nélkül igencsak nehéz lenne biztosítani a relatíve kiszámítható létet, ezért a keresztény ember se mentes az anyagvilág hatásaitól. Magyarul: olykor-olykor a keresztény ember is "megkísértetik" az anyag által, s bármekkora nagy hívő is valaki, a kívánást teljességgel senki nem képes kizárni az életéből. Az embernek vágyai, álmai, kívánságai vannak, de a keresztény ember tudja, hogy a mindezek felett ott van az Isten, Aki URa mindezeknek. Azaz: nem az anyagvilág megtagadását kívánja tőlünk a Teremtőnk, hanem "csak" azt, hogy mindig Ő álljon az első helyen - ezt meg mint VilágTeremtő-ÚR-Isten el is várhatja -, s minden Ő utána következzék...

Nos, ezt az alapvető isteni elvárást - amit, ha betartanának az emberek, akkor szép és boldog életük lenne -, az önigazságainak törvényébe beleszédült ember "zsigerből" tagadja. Ahol nem az Isten az első, hanem az isteni igazságot fölülbíráló értelem, ott a lényegtelen nagyon fontossá válik, s a másodlagos pedig vezérelvvé. Így történhetett meg, hogy a korabeli kultuszi élet gazdasági hátterének biztosítása nagyobb hangsúlyt kapott, mint a kultusz központja, vagyis az Isten maga. Nem a tartalom volt a legfontosabb, hanem a forma, s nem a lelki dolgok határozták meg a teendőket, hanem az anyagiak irányították a lelki életet. Ismerős ez a helyzet, hiszen nálunk kicsiny hazánkban is már tapasztalható a külföldi/nyugati módszer, amikor elsődlegesen nem a Szentlélek, hanem az egyháziak menedzselik az Egyházat. Az egyházi közösség azonban nem profitorientált gazdasági társaság, hanem Jézus Krisztust követők hitvalló, misztikus közössége!

Az Egyház nem a kalmárkodás/kupeckodás, hanem az imádság helye! Istent ugyanis nem lehet, s nem is kell kiengesztelni, megelégíteni ajándékokkal/bikák(?) vérével, s az is téves elképzelés, hogy Vele bármiféle "paktumot" lehetne kötni - Isten ugyanis nem ember, hanem Isten... Ettől függetlenül a hívő emberek olykor egyezkednek a JóIstennel, mert "emberből vannak": félelmekkel, fájdalmakkal és hiányokkal megverve. Isten azonban azért Isten, mert a rosszból is jót tud előhozni, s amit mi büntetésnek ítélünk meg, azt Gondviselése által áldássá formálja.